Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

" Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. "

(Zsid 13,8)

Kereső

Heti ige


" Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. "(Zsid 13,8)

Mk 9, 2-10 (vas.de., vázlat)

Hétről-hétre


2023.04.23

Domahidi Béla

Mk 9, 2-10  (vas.de., vázlat)

 

  2 Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. 

3 Ruhája olyan tündöklő fehér lett, amilyet a földön ruhafestő nem tud fehéríteni. 

4 És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. 

5 Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lenni; hadd készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. 

6 Nem tudta ugyanis, hogy mit beszél, mert nagy félelem fogta el őket. 

7 De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok! 2Pt 1,17 

8 És amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül. 

9 Amikor jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, csak amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül. 

10 Engedelmeskedtek a parancsnak, de azon tanakodtak egymás között, mit jelent a halottak közül való feltámadás. 

 

    Egyházi évünket tekintve mennybemenetel ünnepe után és pünkösd előtt vagyunk. A  tanítványok esetében a Jézus felvitetése és a Szentlélek eljövetele közti időszakot a bizonytalanság, tanácstalanság jellemezte. Bár Mesterük készítette őket arra az időre, amikor úgy kell őt követniük, hogy a szó földi értelmében nem lesz velük, angyalok is megerősítették ezt az üzenetet, mégis bizonyára sok nyugtalanító kérdés kavargott bennük: hogyan tovább? Valójában ez a magatartás jellemző ránk. Sokszor ingadozunk hitünkben, ébrednek bennünk kételyek küldetésüket tekintve. Nyitott szívvel kell nekünk is a mennyei megerősítésre, a Szentlélek ajándékára várnunk!

    Mai igénk arról szól (ismert történet), hogy a tanítványok biztos jeleket kapnak a Krisztus hatalmára nézve, mennyei tapasztalatokat élnek át. Bepillantást nyernek Isten csodálatos, örökkévaló világába. Feltárulnak előttük az egek. Ez erőteljes biztatás számukra, hogy amikor a körülményeik szorongatóvá válnak, beszűkülnek, akkor hittel a láthatatlanokra tudjanak tekinteni (amikkel kapcsolatban valós élményeik vannak.) Ha tudjuk, hogy hova tartunk, akkor nem kétségeskedünk a hogyan felől sem. Ha biztos a cél, bizalommal tudjuk járni az utat is. 

    Jézus maga mellé vette három tanítványát, és felvitte őket külön egy hegyre… Vannak lelki élmények, amik csak a világ zajától távol adatnak meg… (A világ egyik leghíresebb hegedűművésze a zeneirodalom talán legnehezebb hegedűdarabját játszotta el az egyik nagyváros zajos vonatállomásán… Néhány ember állt meg csupán rövid időre. Ugyanazt a zeneművet este egy koncertteremben is előadta… Ezrek hallgatták.) Keressük-e az alkalmakat? Arra is gondolunk, hogy Jézus a felfele vezető úton bizonyára beszélgetett a tanítványaival, tanította őket… Mennyi áldás fakad abból, ha együtt járunk Jézussal! („Hordom a követ, és várom az Urat.”) 

  A szemük láttára elváltozott. Szemük láttára olyan történt, amit ésszel nem tudtak felfogni, valójában elhinni. Hinnünk kell, amit nem látunk, és látni fogjuk, amit el sem tudunk hinni („szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív meg sem gondolt”).

Ruhája tündöklő fehér lett… A ruha abban az időben az identitást is kifejezte. Jézus minden bizonnyal a vándortanítók szegényes ruháját hordta: egyszerű, mindennapi, talán poros öltözetet… És itt hirtelen megmutatkozik az ő mennyei származása, emberi mivoltán átragyog istensége. Jó nekünk Jézusban Isten dicsőséges, örökkévaló Fiát felismernünk, és egymásban is az ő szeretetét, jóságát, isteni kegyelmét. Egy dél-amerikai szerzetes mondta: én Jézust keresem és találom meg minden emberben, a kicsinyekben, a szegényekben, azokban is, akik elrontották az életüket, akikben romboló szenvedélyek jutottak uralomra: bennük is meglátom a megfeszített Urat. ()   

   Megjelent Mózes Illéssel, és beszéltek Jézussal… (Mennybemenetel ünnepén a hit hőseiről szólván hivatkoztunk Mózesre.) Isten az élők Istene, az ő világában élet van… Ez a jelenet felvillant néhány titkot Isten országáról. 1) Ott kommunió (közösség) kommunikáció (üzenetcsere) van, hiszen Mózes és Illés beszélgetnek Jézussal. 2) Mindenki megőrzi egyéniségét. Nem oldódunk fel egy nagy világszellemben. Mi magunk leszünk, csak más létformában. 3) Oda Krisztus érdeméért lehet bejutni. Mózes úgy halt meg, Illés úgy ragadtatott el, hogy nem látták, nem ismerték Jézust. És, íme, most tudják, hogy benne beteljesedett az Isten megváltó akarata, amit ők csak sejtettek… 

  Pétert szent lelkesedés fogja el. Azt mondja: jó nekünk itt lenni. Gyakran átéljük ezt! Egy-egy találkozás olyan felemelő tud lenni. Úgy érezzük: jó lenne nem visszamenni a mindennapok szürkeségébe, lélekölő robotjába, a kísértések közé… Itt maradni, ahol megérezzük Isten végtelen szeretetét, elfogadó kegyelmét. Tudjuk azonban, hogy – bár tényleg átjár ez a belső öröm – képtelenek vagyunk a pillanatot megállítanunk. Már csak azért is emberek vagyunk, különféle szükségekkel, azért is, mert feladataink, megbízatásaink vannak. 

    Péter a mennyei vendégeknek sátrat akar építeni. Marasztalni akarja őket. Legyenek itt velünk mindig, mi pedig így, az Isten dicsőségét szemlélve éljünk, és csak gyönyörködjünk annak ránk sugárzó ragyogásában! Jézust nem köthetjük magunkhoz (nekünk kell őhozzá kötődnünk). Nem lehet őt kisajátítanunk. Az ő útja magasabbak a mi útjainknál, elképzeléseinknél. 

  Megjegyzi az ige: nem tudta, mit beszél, mert valójában félelem fogta el őket. Valami szent rémület. A bűnös ember szembesülése ez Isten szentségével, magasztosságával. Emlékszünk az evangéliumi jelenetre. Azt mondja Péter Jézusnak: menj el, bűnös ember vagyok. A János evangéliuma végén pedig így szól Jézus Péterhez: Legeltesd az én juhaimat, őrizd bárányaimat. Én megbízom benned. Ha mellettem maradsz, tudok kezdeni valamit veled.

   Felhő veszi őket körül (a felhő az Ószövetségben Isten jelenlétét jelképezi, pl. pusztai vándorlás idején, talán azért, mert a felhőből fakad az eső, az pedig – kivált a sivatagban – az életet jelenti, ua. a felhő a titokzatosságra is utal, jelképesen a lepel a földi és mennyei világ között. ) Mennyei kijelentés hangzik: ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!  Ennek az élménynek a lényege, hogy Krisztusra irányítja a figyelmet. Ő az Isten Fia - ez újból megerősítést nyer, és őt kell hallgatni. Nála örök élet beszéde van. Ő az út, az igazság és az élet…

   Aztán körülnéztek, és csak Jézust látták. Lehet, olykor jelekre, csodákra áhítozunk, de végső soron Krisztusra van szükségünk. Benne minden adatik. Benne minden a mienk. Egyedül csak benne bízz, egyedül csak rá hallgass! Vannak, akik lelki élményeket hajhásznak. Krisztus Istennek legnagyobb ajándéka. 

   Jézus megparancsolja nekik, hogy ne mondják el… Kicsit értetlenkedünk a tiltás miatt. Igen, Jézus nem szenzációt akar. A tanítványok számára a Jézus megdicsőülése személyes, bensőséges élmény: hitük megerősítését, látásuk tisztulását szolgálja… Képzeljük el, micsoda rajongó zűrzavar felbolydulás keletkezett volna, ha a nép Mózesről és Illésről hall. Pedig nagyobb volt köztük azoknál. És valóban érthetetlen az egész a feltámadás igazsága nélkül. Jézus itt nemcsak mennyei eredetét, identitását, hanem küldetése végső rendeltetését is feltárja a tanítványok számára, ami ti. az üdvösség, az örök élet. 

   Bár a tanítványok engedelmeskedtek, de azon tanakodnak… A mennyei élmény mellett is megmaradt emberi kicsinyhitűségük. Ez figyelmeztetés: emberek vagyunk. Soha nem magunkban, élményeinkben kell bíznunk… Minket olyan könnyen visszahúznak vagy éppen félrevezetnek érzéseink… Krisztushoz kell ragaszkodnunk: ő az, aki túl tud emelni korlátainkon, aki meg tud győzni az ő szeretete felől, megváltásunk igazsága, az Isten országába való biztos megérkezésünk felől. Áldott legyen az ő neve! Ámen.