bgImage

MEZŐBERGENYEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG

" Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. "
(Zsid 13,8)

Jel 21, 1-5 (vas.de., imahét záró)

2025-01-29

Domahidi Béla

Jel 21, 1-5  (imahét, vasárnap II.)

 

1 És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. Ézs 65,1766,222Pt 3,13 

2 És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Jel 3,12Ézs 52,161,10 

3 Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, Ez 37,273Móz 26,11-12 

4 és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. Ézs 25,8; 35,1065,19 

5 A trónon ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent. És így szólt: Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak! 

 

   Az imahét végére érkeztünk… bárcsak ez egy lelki megújulás kezdete lenne. Sok építő, biztató tanítást hallottunk estéről estére, miközben a Hiszekegy legfőbb tételeit vettük sorra, vallottuk meg. 

    Az imahét alapkérdése: hiszed-e? Egy nagyon nehéz helyzetben kérdi ezt Jézus Mártától, a meghalt Lázár testvérétől. Márta azt feleli: igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia… Értjük, mi nem elveket vallunk, nem dogmatikai tételek igazságát bizonygatjuk. Hitünk alapja, forrása, élő ereje Krisztusban van. Csak egyedül rá nézve tudunk abban bizonyosak lenni. Nem valamit, hanem valakiben hiszünk. Benne lesz igazzá és ámenné Isten minden kijelentése...

    Hallottunk Isten teremtő hatalmáról, hogy ti. az ő akaratából állt elő és áll fent a mindenség, mi is abban, és hogy az ő gondviselő irgalma hordoz, és ugyanakkor el is kötelez minket a felelős életre.

   És személyes érintettséggel vallottuk meg azt, hogy hiszünk Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban… Akiben Isten csodálatos kegyelme jelentetett ki, aki vállalta sorsunkat, és ő, a tökéletes, az ártatlan szenvedett értünk, megfeszítették, meghalt, eltemették, de Isten hatalma által feltámadt. Nemcsak büntetésünk elhordozásában állt mellénk, hanem maga mellé állít minket az ő győzelmében is.

   És hiszünk a Szentlélek megújító munkájában, az új életben, a bűnös indulatokat, gondolatokat, önzést, gyűlölködést legyőző krisztusi indulatban, amit mi is hordozhatunk, csak legyen nyitott a szívünk. A Szentlélek a megváltás megrendítő igazságát teszi személyes élménnyé számunkra, és indít el szeretetben egymás felé.

   Mert a Szentháromságban való hitünk szeretetben, a közösség hálás, szolgáló megélésében kell megmutatkozzék. Az emberek azt kell lássák rajtunk, amit hallanak tőlünk (kép és hang szinkronban kell legyen). Hiába mondjuk, hallottuk az egyik estén, hogy jó keresztyének vagyunk, ha közben harag, neheztelés, rosszindulat van bennünk. Hisszük azt is, hogy bűneink megbocsáttattak, hogy Krisztushoz kötődésünkből fakadóan (ami a keresztségtől kezdve kiábrázolódik rajtunk) szüntelenül részesülünk az Isten békességében. Egy olyan lelki hitelkártyánk van, amelyen Krisztus törleszti minden adósságunkat. Ez nem könnyelműségre, hanem cselekedeteink és megbízatásunk komolyan vételére indít. Ezzel kapcsolatban hallottunk a misszióról.

    Így jutottunk el mai, utolsó témánkhoz, ami nemcsak a Hiszekegy záradéka, hanem valójában életünk igazi célja, Isten üdvözítő tervének csúcspontja is. „Hiszem az örök életet”. Valójában ez benne van már a hitvallás első mondatában is (és mindenik kijelentésében)… Isten azért teremtett, azért váltott meg, hogy gyermekeiként majd örök üdvösségben ővele éljünk. Az ő kegyelmi munkájának ide kell megérkeznie. Az, hogy hiszünk a teremtő Istenben, a minket megváltó Krisztusban, a megszentelő, megújító Szentlélekben, egyet jelent azzal, hogy tudjuk: örök életre rendeltettünk. Ennek bizonyossága nélkül csonka marad a hitünk, egész istenismeretünk, félreértjük, vagy éppen lebecsüljük Isten hatalmát, kegyelmét, Krisztusban megmutatott szeretetét. (Olyan ez, mint amikor a lány azt mondja szüleinek: „az udvarlómban teljesen megbízok, ő mindent kész megtenni értem”. Amikor viszont rákérdeznek, hogy „akkor el is vesz majd feleségül?”, azt válaszolja: „hát ezt azért nem hiszem, hogy vállalná értem”. De akkor éppen a lényeg marad ki. Akkor valami hibádzik a kapcsolatban...) Az 1 Pt 1, 9-ben olvassuk: elérve hitetek célját… az üdvösséget. Mert nem egy olyan úton járunk, amiről nem tudjuk, hogy hova vezet.  

    A niceai-konstantinápolyi hitvallás így fogalmaz: „várjuk az eljövendő örök életet”. Ez nemcsak passzív hit, hanem élő, erőt adó, motiváló és cselekvő reménység (v.ö. „felemelt fejjel”, azaz teljes bizalommal).  És akkor könnyebben elviselem a földi nehézségeket, csalódásokat is… mert nem az út megpróbáltatásaira, hanem a beteljesedés örömére tekintek. Valaki azt mondta: sok ember olyan utashoz hasonlít, akit csak az utazás kényelme érdekel, és azért képes akármilyen árat megfizetni, de nem törődik az utazás céljával, végső állomásával. Igen, kényelem, jólét, siker, előrehaladás, ezek a kizárólagos szempontokká válhatnak (nem vitatom, földi életünkre nézve fontosak), és ezek megszerzése, biztosítása teljesen leköti a figyelmünket, ezek eléréséért bármit feláldozunk, de az már nem érdekel, hogy vajon jó-e az irány, hogy vajon az Istentől rendelt cél fele haladunk-e. 

  Szép volt az imaheti igehirdetésekben többször hallani arról, hogy milyen csodálatos tudni azt, hogy mi a mennybe készülünk, mert Krisztus helyet készített nekünk. Hogy valóban kimondhatatlan, dicsőült öröm vár minket, és ennek megelőlegezett derűje, boldogsága már most kiárad a mi szívünkbe. „Már e mostani életben is érzem szívemben az örök élet kezdetét.” Vajon betölt-e ennek gyönyörűsége, felvillanyozó reménysége? 

    Egész konkrét élményről számol be János… És láttam új eget és új földet. Jézus is így beszél dicsőséges megjelenéséről: meg fogjátok látni az Emberfiát eljönni az ég felhőiben. Jézus tanítása átírja a mi földhözragadt logikánkat. Azt mondjuk: hiszem, amit látok. De amit most látok, az mind semmivé foszlik, és egyedül az lesz látható, végleges valóság, ami most láthatatlan. Az első ég és föld elmúlik, tenger sincs többé (a tenger az életet fenyegető hatalmak, erők szimbóluma a zsidó gondolkodásban). Mindennek, amit a bűn megfertőzött (akár a pestis), annak vége lesz. Mindennek, ami rombol, le kell romboltatnia, mindennek, ami pusztít, el kell pusztulnia. Egyik hitre jutott ember mondta: ahogy Isten engem megújított, úgy hiszem azt, hogy megadja ezt az esélyt az egész világnak.

  János látja a szent várost, az új, lelki Jeruzsálemet, valóban a mennyei békesség városát, amely leszáll a mennyből… Szép, plasztikus ez a kép: mint a férje számára felékesített menyasszony. János keresi a hasonlatokat, és ezt élő emberi kapcsolatok, szeretetközösségek megtapasztalásban sikerül neki megtalálni, mert az üdvösség együttlétet jelent (Jézusnak az Isten országáról szóló ismert példázata nagy vacsoráról, közös ünneplésről beszél), boldog találkozást. Mindazt, testvéreim, amire itt is vágyakozunk, amiért itt is küzdünk, csak valahogy olyan kibicsaklott, önző formában… Ha egészséges a lelkünk, akkor szeretünk hozzánk közel állókkal együtt ünnepelni (életünk legszebb pillanatai ezek), szeretjük azt, ha szeretnek, értékelnek, szeretjük azt, ha örülünk, ha boldogok vagyunk (ez mindenki legvégső törekvése, csak sokszor nagyon bűnös módon, egymás rovására próbáljuk elérni).

   Egy hatalmas hang magyarázza ezt a látomást: Isten sátora (oltalma) az emberekkel van, Isten fog velük lakni. Hát nem az a nagy vágyunk, kérésünk, fohászunk, hogy Isten legyen velünk: segítsen meg próbákban, betegségben, küzdelmekben?! Ha Isten velünk… És ez fog maradéktalanul, feltétel nélkül megvalósulni. Teljességgel körülvesz az ő oltalma, irgalma, áldása. Az Ézsaiás 11-ben olvassuk: ahogy a vizek a tengert beborítják. Hogyan borítják be? A víz maga a tenger, és a tenger maga a víz. Ti énbennem, és én tibennetek, tanítja Krisztus Urunk. Vele fogunk hiánytalanul beteljesedni. 

  És egy nagy lelki meggyógyulásban lesz részünk. Amit János fentebb a teremtett világgal kapcsolatban írt le, azt itt most egészen személyesen fogalmazza meg. Testvéreim, mély lelki sebeket hordozunk. Csalódásokat, amik elkísérnek minket. Talán a legközelebbiektől kaptuk. (Egyik testvérünk mondta el: szüleim nem akartak, véletlenül születtem. Tudom, hogy senki nem szeret, én sem tudom szeretni magam.) Összetört álmok, sértések, hűtlenség, bántalmazás. És a lelkiismeretünk sebei: bűneink, amiket elkövettünk. Lehet, könnyen túlléptünk rajta, de amik mégsem hagynak nyugodni. Valakinek tönkretettük az életét, stb. (Gyökössy Endre: a visszalopott bűn.) Az este olvastam: egy lengyel városkában találkozott két unoka: egy holokauszt túlélő unokája és egy alkalmazotté, aki a „halálgyárban” dolgozott. Mennyi fájdalom, és mennyi szégyen! Amiről nem beszélünk, amit elfojtunk, az azért létezik. Sőt talán még makacsabbul. 

  És milyen jó olvasni a 4. versben, a Szentírás egyik legvigasztalóbb kijelentése ez: letöröl minden könnyet a szemükről (még egyszer utoljára kisírjuk magunkat – Pilinszky). Mindent, nyoma sem marad, ahogy a sötétségnek sem, ha kisüt a nap. Ahogy templomunkat is betölti a fény, nem maradnak itt a sötétség fekete foltjai. És nem lesz (nagyon határozottan hangzik ez: nemcsak valami enyhület, egy kis felejtés, hanem teljes megszabadulás) sem kiáltás, sem fájdalom... Ingyen sem említtetnek. Eszünkbe sem jut. Semmi sérelem. Csak az Isten végtelen szeretete, Krisztus végtelen jósága. Csak az jut eszembe, hogy milyen nagy kegyelmet kaptam. Hogy mekkora öröm ez. 

    Testvérek, el kell kezdjünk mennyországiasan élni. Nem gondoljátok? Már most. Más lenne az életszemléletünk, egymáshoz való viszonyulásunk. Ha úgy gondolok embertársamra, hogy végtelen örömben leszek együtt vele, akkor könnyebben le tudom győzni kicsinyes sérelmeimet.

   Azt mondja a trónon ülő…. Isten kijelentése ez. Ő kezeskedik ennek a megvalósulásáról. Erről szól az egész Szentírás, az egész Hiszekegy. Újjáteremtek mindent. A teremtés (amit a bűn megrontott) az újjáteremtésben éri el végső célját. Ha hiszünk a teremtésben (saját létezésünkben), akkor az újjáteremtésben is hinnünk kell. 

    E beszédek megbízhatók és igazak. Legyenek igazak számunkra is, és tartsuk azokat szem előtt, úgy éljünk, úgy várjuk az Urat szeretetben szolgálva, egymás javát keresve, Isten magasztalva már itt, s majd ott az örökkévalóságban. Ámen. 

Interaktív kereső

Keresési eredmények

Nincs találat

" Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. "

(Zsid 13,8)