Róm 6, 12-23  (vas.de.)

Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. 

13 Tagjaitokat se állítsátok a gonoszság fegyvereiként a bűn szolgálatába, hanem álljatok Isten szolgálatába, mint akik a halálból életre keltetek, és tagjaitok az igazság fegyvereiként szolgáljanak Istennek. 

14 Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek. 

15 Mit tegyünk tehát? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla! 

16 Nem tudjátok, hogy ha valakinek a szolgálatába álltok, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra? 1Kor 6,12

17 De hála az Istennek, hogy ugyan a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére átadattatok! 

18 Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek.

19 Emberi módon beszélek, mert erőtlenek vagytok. Ahogyan tehát tagjaitokat a tisztátalanság és a törvénytelenség szolgálatába állítottátok, hogy törvénytelenekké legyenek, úgy most állítsátok tagjaitokat az igazság szolgálatába, hogy szentek legyenek. 

20 Mert amikor a bűn szolgái voltatok, szabadok voltatok az igazságtól. 

21 De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál! 

22 Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a megszentelődést, amelynek vége az örök élet. 

23 Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. 1Móz 2,17

   A Római levelet olvassuk ezekben a hetekben a vezérfonalat követve, nem könnyű tanítás ez, kicsit hasonlít ahhoz, mint amikor az orvos elküld vérvizsgálatra, kapunk 2-3 oldalnyi „eredményt” 100 féle kimutatással, a HDL- koleszterin szinttől kezdve a vörösvértest-süllyedés mértékéig, az össz-bilirubin mennyiségétől a kreatinin értékéig, és bár tulajdon testünkről van szó, nem igen értjük ezeket az adatokat.

    Így próbálja Pál apostol az igében belső emberünk állapotát leírni, rámutatva arra, hogy mire kell odafigyeljünk, hogy mi az, ami az Isten akarata szerint való, egészséges lelki élet „működéséhez”, kibontakozásához nélkülözhetetlen.

    Ha a lelkünkről beszélünk, akkor első számú ellenségünk a bűn. Tudjuk, nem mindig látványos formában jelentkezik (akár sok testi betegség is), hanem alattomos, sunyi módon veszi át az uralmat bennünk, gondolkodásunkban: kételkedés, hitetlenség, közömbösség, harag, irigység, aggodalmaskodás, kényelmesség, lemondás formájában. Elsődleges, döntő, életmentő jelentőségű elburjánzásának felismerése. Csakhogy a bűn jellemző megnyilvánulása éppen az, hogy lelki rövidlátást, ill. vakságot okoz. Nem látjuk, nem vesszük észre, nem érezzük azt, hogy baj van. Azt, hogy eltávolodtunk Istentől, hogy nem jó irányba haladunk. És ha Isten igéje figyelmeztet erre, akkor heves tagadással reagálunk arra. Nem akarunk, és nem is tudunk szembenézni valós helyzetünkkel.

   Egy történet arról szól, hogy egy fiatalember elment otthonról, édesanyja a lelkére kötötte, hogy el ne hagyja hitét, maradjon mindig tiszta és jó, ahogy tanulta is tőle, és átadott neki egy róla készült fényképet, amelyik őszinte, ártatlan gyermekkori arcát örökítette meg. A fiú nagyvilági társaságba került, fényűző, ua. könnyelmű életet élt… Sokat adott magára, elegánsan járt, naponta többször nézett a tükörbe, hogy a külseje kifogástalan legyen. Egyik nap kezébe került a régi fénykép, és akkor döbbent rá arra, hogy időközben mennyire megváltozott: hideg és szeretetlen lett a tekintete, gonosz és gyanakvó a mosolya. 

   Isten igéjébe belenézve, Krisztus arcával összehasonlítva a mienket rendülhet meg a mi lelkünk is: valami nincsen rendben velünk, valami eltorzult rajtunk, bennünk. És a Szentlélektől megérintve határozhatjuk el, hogy változtatunk gondolkodásunkon, magatartásunkon. Hogy nem akarunk tovább a bűn uralma, sem a gonoszság szolgálatában maradni, hanem Krisztus uralma alatt az igazság eszközeivé akarunk válni. Pál szemléletesen beszél erről: magunkat nem a rossz, hanem a jó fegyvereiként kell használnunk. Ez pedig annak a kérdése, hogy ki tart minket a kezében, hogy ki parancsol nekünk: a kísértő - indulataink, vágyaink, önzésünk, hitetlen gondolkodásunk által -, vagy Krisztus az ő szeretetének, jóságának erejével?  Kinek a csapatában harcolunk, vitézkedünk? Kinek az ügyét mozdítjuk előbbre? Úgy tűnik, hogy a bűn sokkal sikeresebben toboroz, és gazdagítja velünk arzenálját. 

    De mi, akik ismerjük, sőt elfogadtuk Isten szabadító munkáját Krisztusban, nem vagyunk a bűn hatalma alatt. Érdekes módon a Római levélben az apostol a bűn halálos erejét a törvény fennhatóságával hozza összefüggésbe. Egyrészt, mert végül hamis illúzióként (bűnös öncsalásként) lepleződik le az a meggyőződésünk, hogy a törvénynek eleget tudunk tenni. Hiába erőltetjük ezt a látszatot (mint a bűncselekményt elkövető, aki azért, hogy eltüntesse a nyomokat, újabb bűncselekményeket követ el), mert csak hamisságot hamisságra halmozunk. 

  Másrészt a bűn szinte törvényszerűen megalkotja a maga törvényeit illetve törvényértelmezését bennünk. A legelvetemültebb, a legerőszakosabb embernek, a legkegyetlenebb zsarnoknak is megvan a maga „igazsága”, a maga elmélete, amely által tettei törvényességét bizonyítja, azokat jóknak tünteti fel, és másokat nyilvánít hibásnak. A törvény egy olyan kapaszkodó, mint a süllyedő hajó fedélzeti korlátja… 

   De mi a kegyelem uralma alatt élünk. Krisztusba, a Szabadítóba kapaszkodunk, nem a törvény teljesítésére, hanem az ő érdemére alapozunk… Vajon, kérdezi tovább az ige, ha mi a kegyelemben, Krisztusban, Isten bocsánatában bízunk (mert ez az egyetlen út a megigazulásra, a megmenekülésünkre), akkor „ettől kezdve” semmiféle törvény nem vonatkozik ránk? Akkor mi már mindent megengedhetünk magunknak? Ha azt mondják a szülők a gyermeknek: akármilyen bajba kerülsz, számíthatsz ránk, mi mindig segítünk neked, akkor ez azt jelenti, hogy a gyermeknek most már szánt szándékkal keresni kell a bajokat, botrányokat, a veszélyeket? Vajon ezáltal nem él vissza szülei jóságával? 

    Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla! Mert igaz, hogy megszabadultunk a bűn uralmától, de a Krisztus uralma alá kerültünk. Nincs olyan, hogy „én a saját magam ura vagyok”. A katona nem mondhatja: én szabadon akarok jönni-menni, a harcmezőn kedvemre kószálni, nem szeretek hozzákötve lenni másokhoz (ez biztos vesztét jelentené). Krisztushoz kötődünk, aki kiszabadított az ellenség fogságából, az ő uralma, oltalma, védelme alá kerültünk, és neki szolgálunk. A mi szabadságunk a Krisztusnak való szolgálat. 

A kegyelem nem a bűn folytatására, hanem a mi megváltó Urunknak való engedelmességre szabadít fel. Szeretetének, irgalmának gyakorlására. Különben megtagadom a kegyelmet, kiesek abból. Ha egy elítélt amnesztiát kap, ez nem arra jogosítja őt fel, hogy tovább folytassa, amit eddig tett, ellenkezőleg.

   Krisztus élete árán váltott meg, és ez arra kötelez, hogy ne a bűn szolgái legyünk a halálra (nem abba a helyzetbe menjünk tehát vissza, ahonnan kiszabadított, és ne a mások kárára éljünk), hanem az engedelmesség szolgái az életre és igazságra. Kulcsszó az engedelmesség, ami a Krisztussal való személyes kapcsolatból, közösségből fakad. Valaki azt mondta: az engedelmesség azt jelenti, hogy sohase mondj nemet Jézusnak, aki végleg igent mondott rád. „Egy misszionárius bibliafordító küszködve kereste a szót az engedelmességére a bennszülöttek nyelvén. Olyan erény volt ez, amit ritkán gyakoroltak azok az emberek, akiknek a nyelvére le akarta fordítani az Újszövetséget. Amint egyszer hazatért a faluból, fütyült a kutyájának, és az nagy csaholással odarohant hozzá. Amikor ezt látta egy idős bennszülött, csodálkozva mondta a maga nyelvén: ’a kutyád csupa fül’. A misszionárius azonnal tudta, hogy megvan az engedelmesség szava.”

   Engedelmeskedni úgy lehet, ha megszabadultunk a bűntől, ha megtagadjuk önmagunkat, és átadjuk életünket a mi Urunknak, alárendeljük magunkat az ő akaratának. Az ige szerint ebből lelki gazdagság, öröm, békesség, áldás származik. Az engedelmességnek, a Krisztus szolgálatának drága gyümölcsei vannak. Külön kiemeli az ige a megszentelődést. Ez azt jelenti, hogy életünk a saját helyére, azaz az Isten rendelkezésébe kerül. Hogy elkezdünk az ő akarata, vagyis rendeltetésünk szerint élni. (Bocskai István erdélyi fejedelem a Habsburgok elleni győzelmeit döntő módon a hajdúknak köszönhette, akik valójában fegyveres marhapásztorok voltak, és amíg csapatba nem szervezte őket, amolyan portyázó, betyáros életet folytattak. És ők, akik addig másoknak gyakran kárt okoztak, a bölcs fejedelem hadseregébe, vezetése alá kerülve felszabadítók lettek, az ország védelmezői… És ők maguk is szabaddá lettek régi rossz, szabados szokásaiktól: a fejedelem földet és kiváltságokat adományozott nekik, és becsületes, szorgalmas, tehetős emberekké váltak.) 

  Az utolsó vers nagyon tömören fejezi ki ezt: a bűn zsoldja, bére, fizetsége a halál… Bár többet ígér, csillogással-villogással, sikerrel csábít, mégis lefokozza, lelkileg vakká, érzéketlenné, üressé teszi, és végül elveszti az embert. 

   Isten kegyelmi ajándéka (mert ajándék ez, amiért nekünk szívünk szerint hálásaknak kell lennünk) az örök élet, amelyet már e földi életben elkezdünk (HK), és gyakorolunk lelki örömben, békességben, egymásnak szeretettel szolgálva, családunkat, közösségünket erősítve, Krisztusnak engedelmeskedve, és amit az ő érdeméért majd a maga teljességében megnyerünk az Isten országában. 

    Két ajánlatról hallottunk: a bűnéről és a kegyeleméről. A Sátán a maga részéről mindent megtesz, hogy csak az ő hamis hangját halljuk, az ő minket rabságban tartó uralma alá kerüljünk, Isten pedig a maga részéről mindent elvégzett szent Fiában, hogy szabadságban élhessünk, neki szolgálhassunk, áldott, megszentelt életünk lehessen itt és majd az üdvösségben. Nekünk kell dönteni. Válasszuk Krisztust, az életet! Ámen.