Kereső
Dátum / Névnapok
Napi ige

"Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent." (Kol 3,14)

 

 

 

M - 2017

2017

 

A csend fokozódik a hallgatással.

 

Nem tudjuk túlüvölteni a csendet. A halál csendjét.

 

Tönkre tehetnek, megnyomoríthatnak, megölhetnek, ha Krisztusban bízol, semmi rosszat nem tehetnek ellened.

 

Ha visszaütsz, elveszíted a küzdelmet… Amikor bosszút állunk, akkor az előzőleg minket ért sértést, megaláztatást próbáljuk kiegyenlíteni. Úgy gondoljuk: különben alul maradnánk, a jogunk csorbulna. Így aztán egyenlővé válunk az elkövetővel. Egyenlővé a bűnben.

 

„Elméletben nagyon érdekelt a gyakorlat.”

 

Nem ismert meg, ezért nagyon kedves volt hozzám.

 

Az árnyék is mondhatja: miért követ ez a test állandóan.

 

A hit: gyenge kézzel fogom Isten erős kezét.

 

Bűneid ügyében a per kétszemélyes: csak te vagy és Isten. Félrevezethetsz másokat: magad és Isten előtt kell elszámolnod. Kicselezheted az életet: magaddal és Istennel szembesülsz.

 

Nagyon sikeresek vagyunk - önmagunk ellen.

   

Mindent jobban tudunk, mint elődeink. Egy csomó lelki bajnak, ami megnyomorította őket, felfedeztük az okát. Szemmel láthatólag mégsem lettünk boldogabbak. Nem több a békességünk. A csatákat ügyesen, okosan kikerüljük, és elveszítjük a háborút.

 

Miközben kikelünk minden tekintély ellen, kénytelenek vagyunk eltűrni a legnagyobb zsarnok, önmagunk uralmát.

 

Ki kell mondani: néha bölcsebb elhallgatni az igazságot.

 

Egyre élesebben látom a semmit.

 

Körömszakadtáig arra kell törekednünk, hogy ne ragaszkodjunk semmihez.

 

A halál témájában mindnyájan érintettek (érdekeltek) vagyunk.

 

A kezed ügyébe eső kalapács a szerencse, de szükség van a munkádra is, hogy sikert kovácsolhass. (Érdekes: a sikerül igét többnyire harmadik személyben használjuk).

 

Krisztus az egyetlen, aki javunkat kereső érvelése során saját elszenvedett halálára is hivatkozhat.

 

Elkeveredünk a porral, sárral, vérrel. Lehet-e egyetlen olyan hely a világon, akármilyen rettenetes, ahol nincs jelen az Isten szeretete? A gyűlölködés, szitkozódás, erőszak, kínzás kiolthatják-e a kegyelem energiahullámait?

 

Az Isten passiója: minden megaláztatást, bántást, rettegést és gyötrelmet – amiben részünk volt - neki is végig kellett szenvednie velünk együtt (Isten Krisztusban eleve az igaz, az ártatlan, a kiszolgáltatott mellé rendelte magát).

 

A gonoszt könnyebb lenne Isten léte nélkül elképzelni, de mit kezdjünk a jóval?

 

Rettenetes idők lehettek, amikor a haláltáborokban volt a legnagyobb esély a túlélésre.

Isten végtelen alázat és erő, végtelen jóság és igazság - talán itt jut hely az emberi gonoszságnak, amely próbára teszi, feszegeti, átszakítja Isten határait.

 

„Az én gyermekem nem vetemedhetett arra, hogy - mielőtt lelőtte volna - felpofozza az áldozatát.”

 

A hullócsillagok nem világítják meg az utat, de a világosság létezését hirdetik.

 

Egyéni szabadságunk a közösségét veszélyezteti. A civilizáció, a technikai haladás is - ha az ember önzése kiélésére használja (pl. én éljek jól, a többi nem érdekel) - közösségellenes. A nagy fejlődésbe belepusztulunk.

 

A szeretet nem legyőzi, hanem meggyógyítja a gonoszt.

 

Önzésünkkel önmagunknak ártunk a legtöbbet. Eltorzul a személyiségünk. (Hosszú útra indul a mesebeli fiú, édesanyja egy képet készíttet róla, amit odaad neki, és arra kéri, hogy mindig ellenőrizze, hogy nem rontja-e meg lelkét a „gonosz világ”, ugyanaz a belső szépség, jóság, ártatlanság tükröződik-e az arcán, amit az otthoni tisztaságát megörökítő kép mutat. Azonban a mellé szegődő „jó barát”, aki sok hamis dologba beleviszi, tudomást szerez a képről, és titokban mindegyre „belejavít”, hogy ne legyen feltűnő a minta és a valóság közti különbség.)

 

A szeretet a lelki fejlődésre való képességet jelenti.

 

Az ember nem a jót, hanem a neki jót keresi.

 

Le kell küzdenem az előítélettel szembeni előítéleteimet!

 

Önmagunk igazolása alapvető törekvésünk. Annak bizonyítása magunk és mások előtt, hogy igaz, hiteles, legitim a létünk. Hogy a világ (a teremtés) nagy értékrendjéhez igazodó, vagyis jó az, hogy vagyunk. Sőt: másokhoz képest jobb.

 

Hazudni is képes vagyok, csakhogy a magam igazát megvédjem.  

 

Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk, a Sátán is ezt ígéri, nekünk is ez a legfőbb törekvésünk. Csak az utak, a módszerek különböznek. 

 

„Adott választ, mi elválaszt.”

 

Nem használhatjuk fel Isten nagybetűs Igéjét kis állításaink alátámasztásaként.

 

Bármennyire ellentmondásosan hangzik: hatalmas lelki erő kell ahhoz, hogy átengedjem terheimet Istennek, hogy ne ragaszkodjam hozzájuk.

 

Az őszinte imádságban mindent meg tudok köszönni Istennek: erőmet és erőtlenségemet, egészségemet és betegségemet, nyereségeimet és veszteségeimet. Hiszen - hitem szerint - „mindennek az én üdvösségemre kell szolgálnia”. Mindenben ezt az üdvösséget köszönöm meg tehát.

 

Lelki bajaink gyökere az, hogy nagyon ragaszkodunk kisbetűs életünkhöz (önzés), és nem a nagybetűs Életet tartjuk szem előtt. Saját gondjaimmal vagyok elfoglalva, és nem az Élet fölötti öröm tölt be, kisszerű céljaimat követem, és nem az Életet szolgálom.

 

A világot csak saját mércém szerint ismerhetem meg. A tengerből csak maroknyit tudok kimerni, korlátolt értelmemmel csak sejthetem a végtelent.

 

Az élet a legnagyobb tanítómester. Saját életem.

 

Csak annak van joga megbocsátani a bűnt, aki szembesült annak gonoszságával, kegyetlenségével.

 

Magadra nézel: mindig van okod a panaszra, Istenre tekintesz: mindig van okod a hálára.

 

Hasonlók vagyunk a szobájába zárkózott emberhez, aki kiteszi ajtajára a „Nehogy valaki zavarni merjen!” táblát, és keserűen sopánkodik, hogy vele senki nem törődik.

 

A halál titok, akár a születés: egyre többet megtudunk a hogyanról, egyre kevesebbet értünk a miértből.

 

Csak az élet tud a halálról beszélni… mindig a továbbélő.

 

Az általános kérdésekre személyes választ kell találni.

 

A virág, ha jó talajba ültették, ha fényt, esőt és meleget kap - természetéből fakadóan - növekedni kezd, míg gyönyörű növénnyé nem fejlődik. Az embernek szeretetre, megértésre, biztatásra van szüksége, de ha ezek adva is vannak, nem feltétlenül fog „természetéből fakadóan” boldog, megelégedett, kiteljesedett személyiség lenni. Az említett feltételekhez valamit még hozzá kell adnia: hitet, felelősséget, lelkesedést. Ez teszi bonyolulttá a minket leíró képletet. Ez ad esélyt, hogy a rossz körülmények között is „jó gyümölcsöt teremjünk”.

 

Nagyon érzékenyek vagyunk a múltban elkövetett tetteinkre. „Ne haragudj, ezt vagy azt elrontottad.” Nehezen viseljük el ezt a kritikát, kivált, ha érezzük: van benne valami igazság. Három tipikus reakció létezik:

  1. a) a vád heves, tagadó, a múlt meghamisításig elmenő visszautasítása
  2. b) annak bizonygatása, hogy a szóban forgó eset lelki fejlődésünk egy korábbi, kezdetleges állapotában történt, mára már túlhaladtuk, túlléptünk rajta, megtértünk, stb., ilyen módon radikálisan elhatárolódunk attól
  3. c) beismerem, hogy - őszintén bánom - valóban tévedtem, és ami tettem, élettörténetem integráns része.

 

A szó és tett mintájára a jóvátétel szavunknak hiányzik a párja. Pedig mennyire jelen van az életünkben: a jóvátétel helyett a „jóvámondást” gyakoroljuk! Kimagyarázzuk dolgainkat, cselekedeteinket, mulasztásainkat.

 

Nézd az első embert: mindene megvolt, ahhoz, hogy boldog legyen. Egyetlen tiltás emlékeztette arra, hogy nem ő a legnagyobb a világon. Bár tudta - hiszen még bűntelen volt -, hogy Isten figyelmeztetése igaz (nem vicc), mégis - a hatalom csábítására - megkockáztatta az engedetlenség lépését. Azóta is boldogságunk legnagyobb akadályai mi magunk vagyunk. Valami más kell nekünk, mint az, amin az Isten áldása van, valami, ami látszólag fennebb visz, miközben egyre mélyebbre süllyedünk.  A bűnbe csak zuhanni lehet, felemelkedni nem.

 

A közöny – menekülés. Istentől, a világtól, magamtól. A közöny, mint általában a menekülés, életet ment, de csak az enyémet.   

 

Nézem szétszórt keresztjeidet, Uram, dombtetőkön, útelágazásoknál, házak előtt, tornyok tetején. Valóban, fájdalmad vergődik tájainkon, és miközben ájtatos tisztelettel tekintünk áldozatod jelképeire, - lelkünkben tőled elfordulva - újra megfeszítünk.

 

Segítenünk kell sírni a némán pusztulóknak, a nyomorúságban magukra maradottaknak: mindent elöntő, felszabadító, zokogással (Szászzsombor).

 

Nem tökéletességünk, hanem az újat kezdés lehetőségének felismerése, nem a bűntelenség, hanem a megbocsátás elfogadása, nem az élet harmonikus egysége, hanem a töredezettségén átszűrődő fény meglátása tesz emberré.

 

Légy biztos a kételkedésben!

 

Annyit keressük az eszközt, hogy elfeledkezünk a célról.

 

Én vagyok az önérzetes idős úr, az arrogáns ficsúr, a túlsúlyos kamaszlány, a gondjaiba süppedt anya, a hangoskodó iskolás gyerek, a lenézően viselkedő gazdag és lenézett szegény, a könnyelmű világfi és minden terhet magára vevő, lelkiismeretes polgár.

 

Van, amikor a legjobb válasz a hallgatás.

 

Megvan a gyönyöre a bánatnak is.

 

Mindent a kezünkkel akarunk megragadni, és nem a szívünkkel.

 

Énünk megakadályoz abban, hogy igazán önmagunk legyünk.

 

A győztesek diadalával a legyőzettek hite is porba hull? A hódítók hite, világfelfogása a nyertes/érvényes, istensége az igazi?

 

A szép zene a menny hangulatát idézi, füleinken keresztül a szívet gyönyörködteti, igazából anyagtalanul, minden bűnös gondolat nélkül.

 

Csak egy életünk van. Nem tudsz hitelesen beszélni arról, hogy milyen (lehet) száműzetésben sínylődni, ha végig otthon voltál. Stb.

 

Minden mondat Ige lehet, ha jó az exegézis.

 

A böjt arra való, hogy jól lakjon a lelked. Hogy gyengévé, erőtlenné válj a rosszra, és erőssé a jóra.

 

Ahol a hazugság hangoskodik, ott hallgat az igazság.

 

Ne engedjük, hogy a mások hitetlensége elvegye hitünkben való örömünket.

 

Diktatúrában könnyebben kirobban egy forradalom.

 

„A lélek mit sem ér test nélkül.” Minden gondolat, vágy, kívánság – a jó és a rossz is – törekszik „testté lenni”, materializálódni. A bűn (is) meg akar valósulni: és látta… és evett.

 

A horizontális megbocsátás tkp. két ember megvigasztalódása a közös – az okozott és az elszenvedett, jóvátehetetlen bántás fölötti – sírásban. A vertikális megbocsátás Isten reám ki kiáradó megbékélése egyszülött Fia halálát okozó tettemmel.

 

Az Isten utáni vágy hiányaimból fakad, a vele való közösség (nélkülözött) áldásaira emlékezetet. (A zene nem a hiány fájdalmát, hanem az áldások örömét juttatja eszembe.).

 

Uram, segíts, hogy jóra mozduljanak tagjaim!

 

Adj törvényt, Uram, mely szerint nem halhatnak meg ártatlanul emberek, nem lehet bántani a kiszolgáltatottat!

 

Hányszor tudok vétkezni? Ahányszor csak nem akarom.

 

Mivel nem vagyunk egyformák, a törvény egyforma tökéletességet követelő igénye nem igazságos. Ne várd el ugyanazt az emberektől, mint magadtól!

 

Ha minden gondunk megoldódik, nem érezzük, hogy élünk.

 

Egy hajléktalant láttam, amint – valószínű, hogy ágrólszakadt társa kérésének engedve - kettétörte cigarettáját, és odanyújtotta a másiknak. Fele vagyonát. Mi, a gazdagok, soha nem leszünk képesek erre.

 

A gyűlöletet le lehet győzni, a szeretetet nem.

 

Kálvin az angyalokkal is elmondatná a bűnvalló imádságot.

 

Rossz ember is hordozhat jó géneket.

 

Igaza van Jézusnak: a halottakért az élők sem tehetnek többet, mint maguk a halottak.

 

A halál – a bűn, a nyomorúság világában – nemcsak büntetés, hanem ajándék is.

 

Krisztus azért akar eljuttatni a bűnbánatig, hogy szeretetéhez érkezzünk el.

 

Szolgálat közben jön meg az erő.

 

A lelki energia megmaradásának törvénye: a jó nem marad jutalom nélkül, de nem biztos, hogy te fogod kapni.

 

A te szerepedben te lehetsz a legjobb. Az oroszlán nem tud jobb hangya lenni, mint maga a hangya. Sajnos, teljesítményben, másodperecekben, pontszámban, stb. mérik az embereket, pedig emberben kellene mérni, kit-kit a maga helyzetében.

 

Az ember átmenet a szellemi és anyagi között.

 

A szenvedésre úgy gondolunk, mint az élet melléktermékére, pedig lehet, hogy az élet a szenvedés mellékterméke.

 

Ha minden problémát megoldottál, akkor jelentkezik az igazi.

 

Könyveket írt a fájdalomról: szorította a cipője.

 

Elindult a nagymamához: a hirtelen kitörő ítéletidőben megáradt folyókat úszott át, őt megtámadó rablókkal vette fel a harcot, utolsó pillanatban ugrott ki felrobbant autójából, stb. Késve érkezett. A nagymama leereszkedőn, feddőn szólt: nem szeretem, ha nem vagy pontos.

 

A pofon is jól eshet, ha te adod (ha nem te kapod).

 

A középkori ember hibája az volt, hogy hitt az ördögben. A moderné az, hogy nem hisz.

 

Állandóan a jóban kell sántikálni. Több erő kell az erőtlenség elhordozásához, mint az erő megmutatásához.

 

Jónak lenni kockázatos. A rossz beleolvad környezetébe (jóbarát a környezettel).

 

Az új világba beleépül a lerombolt régi fájdalma.

 

Isten (szentháromságos Egy-ségében) teremtményeiben önmagát is szereti. A tiszta, önzetlen, isteni szeretet mások fele irányul, ugyanakkor visszafele is hat. Örül a másiknak (azaz önmagának is örömet szerez), de a szenvedést is vállalja a másikért. Nem lehet szeretni úgy igazán, hogy ne örüljek a szeretetnek.

 

Az idő a semminek az érzékelése.

 

Istenben nincs ellentmondás, az sem ellentmondás, hogy benne – úgymond - ellentmondások vannak. Az, hogy ő mindenütt jelen van és nincs sehol – együtt igaz. Hogy teljesen kezében tart és szabad akaratot adott, szintén. Axiómáink, törvényeink elolvadnak az ő legmagasabb hőfokú közelségében. 

 

Ha valóban szabadon akarsz bocsátani (szabaddá akarsz tenni) egy rabot, akkor ne várd, hogy szabadon bocsátott rabként viszonyuljon hozzád, hanem légy kész elfogadni, hogy abszolút szabad emberként áll veled szemben.

 

Hogyan lehet holt lélekkel az élő Úrról beszélni? Az igazságról is lehet hamis lélekkel, Krisztusról is lélektelenül beszélni.

 

Minden haragod – végső soron – önmagad ellen irányul.

 

Ha kidobnám életemből a lényegtelen dolgokat, félek, semmi sem maradna.

 

Csak a szeretet ereje/energiája képes életünket az igazság pályáján tartani.

 

Az időben nem lehet visszamenni, csak az időn kívül.

 

Ki vagyok én, hogy akár a legelesettebb, legelvetemültebb, legbűnösebb ember fölött is ítéletet mondjak, akit Isten elképzeléseimet felülhaladó méltósággal ruházott fel?

 

A törvény nem a szív indulatait kéri számon, hanem egyedül az engedelmességet. Nem az alapvető emberi álnokságot leplezi le, hanem az álnok cselekedeteket.

 

Belső értékítéletünket, az önmagunkról alkotott képet igyekszünk valamiféle összhangba hozni külső világunkkal, annak megnyilvánulásaival, véleményével. Ha disszonanciák adódnak, át kell értékelnünk magunkat vagy a világot.   

 

Nem csapni nagy felhajtást sem az élet, sem a halál körül.

 

  • Mától teljesen szabad vagy - közölték a börtönben egy rabbal.
  • Nem is tudom – válaszolta. - Fogvatartottként 9 órát dolgoztam naponta, 7 órát aludtam, 2 órát beszélgetésekre fordítottam, napi 1 órát töltöttem el tisztálkodással, 2-t a TV előtt, kb. 1 órát dolgaim, kacatjaim rendezgetésével, 1-et pedig étkezéssel… ugyanezt tettem akkor is, amikor „szabad” voltam. A rám váró „teljes” szabadság napi egy órát jelent tehát.

 

A nagyvilág dolgaival foglalkozunk, az otthoniakat elhanyagoljuk.

 

Az ördög nemcsak a rosszat tudja felhasználni: a jót még jobban.

 

Ami nincs, az tagadhatatlan.

 

Aki szabad akar lenni, annak ismernie kell a törvényeket.

 

A házasságban néha egy meg egy nem több, hanem kevesebb lesz egynél.

 

Számodra olyan a világ, amilyennek érzékeled. De érzékelésedet egyértelműen befolyásolja a világ.

 

A templom meghitt helyszín, ha éppen nem zajlik benne valami.

 

Csak az értékes tud értékelni. Az értéktelen mindig lebecsül.

 

Hamis világban az igazság merényletnek számít.

 

Soha nem tudjuk igazán a másikat szeretni: a róla alkotott képet szeretjük. (Istennel kapcsolatban ez lenne a „gondolati bálványimádás”. Ő egészen más. Mindenki egészen más.)

 

Amint az anyag létrehozta saját törvényeit (vagy fordítva?), úgy a lélek is.

 

Hiába van kint szabadság, ha szívedben nincs, ha pedig benned az van, a kinti elnyomás nem tud megfosztani attól. Belső autonómia.

 

Ha sehova nem akarsz jutni, ahhoz is utat kell választanod.

 

Krisztus mindig Krisztus.

 

A szabadság nemcsak a lehetőségeket jelenti: a döntést is. Mi általában a lehetőségekre vágyunk, és ritkábban kérjük a helyes döntés szabadságát.

 

Aki tehetné a rosszat, és nem teszi – az az igazi erény. Akkor élsz a törvény szerint, ha semmi büntető következménye nincs az áthágásának, és mégis követed.

 

Tudjátok, keresztyén ember vagyok, és örülök, ha azt mondjátok: hát mi is.

 

Az asszimilációt csak azok érzik, akik kimaradnak belőle.

 

Mind azt hajtogatta, hogy ő hajthatatlan.

 

Ha csak egyedül te öregednél, óriási sorscsapásnak éreznéd: így természetesnek tartod.

 

Jézus,

olyan ünnepélyesek vagyunk ezen a napon, szépen cifrázott köszöntőkkel járulunk hozzád, modoros mondatokba öntjük hálánkat, hogy te ilyen alázatos lettél.

Pedig le kellene hajolni, és keresetlen szavakkal szólni hozzád, megcirógatni arcodat, szemeidben felfedezni a menny világosságát, az élet ragyogását, és azt mondani, hogy nézd csak, Jézus, én vagyok az az ember, akiért te emberré lettél.  

 

Nem az változtat meg, ha kimondod a szót, hanem, ha meghallod.

 

A tudomány elmélyítette az Isten-kérdést.

 

Nem Isten van a világban: a világ Istenben.

 

Az ellenségem akkor okozhat bosszúságot, ha neheztelés, előítélet van bennem. Ha haragjának nincs fogódzója, kapcsolópontja bennem, lelkem nyugodt marad.

 

A bűntudatot Isten-tudattal kell helyettesíteni.

 

A mennyei fényt a másik ember arcán tükröződve veszed észre.

 

A legjobb stratégia – bár nem mindenható – a szeretet.

(Ha a szeretet képes lenne mindent legyőzni, nem lenne pokol.)

 

Ha elveszítetted igazi barátodat: meg sem találtad.

 

A nyúlnak nem egy bölcs bagolyhoz, hanem egy bölcs nyúlhoz kell tanácsért fordulnia.

 

Bűneink közösek, egyformán uralkodnak mindnyájunkon, de mi nem egyformán uralkodunk rajtuk.

 

Nem mondom, hogy hazudik, de annak alapján, amit mond, nehéz rekonstruálni az igazságot.

 

Azt várjuk, aki már nálunk lakozik, azokat a lelki javakat, amik már nekünk adattak.

 

Ne csak te légy a templomban, a templom legyen benned!

 

Olyan odaadással törekedj a jóra, hogy ne jusson energiád a rosszra! Ha teljes szívedből szereted az embereket, nem jut időd haragudni rájuk.

 

A mennyei versenypályán azok lesznek elsők, akik másokat maguk elé engednek.

 

Olyan hevesen fogta a pártját, hogy az felért egy gyalázkodással.

 

Hazaviszi a gyerek az iskolából a tesztlap másolatát: szülői vizsgálat után kiderül, az eredmény bizony elégtelen lesz. Az apa azt mondja: haza ne gyere nekem ezzel a minősítéssel. Mit tehet a gyerek (hiszen már nem változtathat a „teljesítményén”)? Imádkozik, hogy ne jöjjön el a holnapi nap (világvége), hogy robbanjon fel az iskola, és égjenek el a dolgozatok, vagy szorongva gondol a kikerülhetetlen büntetésre, elmenekül otthonról, stb.

 

Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is… ezerszer hallottam, mondtam, de most ébredek rá: ez számomra azt jelenti, hogy Isten csak akkor tud megbocsátani, akkor áradhat ki rám békessége, ha elengedem a haragot, ha megértéssel, szeretettel nézek a nekem nem rokonszenves emberekre is.

 

Isten azt kéri tőlünk, amit megtehetünk, amit hatalmunkban van megtenni.

 

Magamon tesztelem a világot. Ismerd meg magad, megismertél mindenkit!

 

Lehetsz fanatikus, de elképzeléseidet ne kényszerítsd másokra.

 

A harmadik világháború katonái itt élnek közöttünk. Csak még a háború hiányzik.

 

„Csak a szívdobogásom van velem.”

 

A verem teljes igazsága a beleesés utáni kikászálódásban világosodik meg.

 

Gyermekkor: érzem a csipkebogyó tövisei szaggatta sebek édes, gyönyörűséggé váló fájdalmát.

www.bergenyei-reformatus-egyhaz.ro © Minden jog fentartva.