Jak 1,9-18  (hétfő)

9 A szegény sorsú testvér a méltóságával dicsekedjék,

10 a gazdag pedig megalázott voltával, mert elmúlik mindez, mint a mező virága. Ézs 40,6-7

11 Mert felkel a nap nagy hőséggel, és elszárítja a füvet; a virága elhull, és szépsége elvész. Így sorvad el vállalkozásaiban a gazdag is.

12 Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. Jób 5,17-19; 2Tim 4,8; Jel 2,10

13 Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: „Isten kísért engem”, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal.

14 Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Róm 7,7-10

15 Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.

16 Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim: 
 

17 minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása.

18 Az ő akarata szült minket az igazság igéje által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek.

    Úgy néz ki, testvéreim, hogy Isten ezen a bűnbánati héten nagyon gyakorlatias felismerésekre akar minket rávezetni. Ha visszamegyünk a második advent korszakának kezdő pillanatáig, a Krisztus mennybemenetelének a történetéhez, akkor azt látjuk, hogy a tanítványok ott nagyon is konkrét parancsot kaptak az Úrtól: lesztek tanúim… Nemcsak magatokban kell ápolnotok a világosságot, hanem azt tovább kell adnotok, meg kell élnetek a mindennapokban. A várakozás elsősorban nem mennybenézést jelent, hanem körültekintést a földön, nekidőlést Krisztustól kapott megbízatásunknak az ő visszajövetele biztos tudatában.  Advent: elcsendesedés, magunkba szállás, odafigyelés, de mindeközben küldetésünk céltudatos teljesítése. Az Úr közel.

  Jakab diakóniai lelkületű, szociális érzékű ember… foglalkoztatja a szegények-gazdagok helyzete, viszonya, egymás iránti felelőssége. Ma is lenne, amiről írjon. Hallom a hírekben: a világ nagyhatalmai már az űrben terveznek kolóniákat létrehozni, ám az egykor már kolonizált Afrika gondjain senki nem szándékszik enyhíteni. Dollár- milliárdokat pazarolnak el megalomániás projektekre, és nem kerül ki annak töredéke a legszegényebbek szükségeinek enyhítésére. 

    A szegény legyen tudatában méltóságának, a gazdag alázatos állapotának, tanácsolja az apostol. Mert – teszi hozzá indoklásként - elmúlik minden, mint a mező virága. Adventi üzenet lehet ez is: hogy ne a földiek legyenek számunkra a hangsúlyosak, az elsődlegesek. Tudnunk kell, hogy a láthatók ideig valók. Elvétetnek, kihullnak a kezünkből. Minden egyes ember élete ezt példázza.

   A következő mondat mégis így hangzik: boldog az az ember.  Mert van, ami megmarad. Ezért érdemes kitartani a kísértések között (nemcsak a nehézség, hanem a „könnyűség” is kísértés lehet), és elnyerni az élet koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek. Ígéretről van szó – ami szeretetből származik, és szeretet által lehet elfogadni. Advent a szeretetre tanít. Szeretve várni, várva szeretni.

   Az apostol kicsit elidőz a kísértés fogalmánál. Leszögezi: Isten nem kísérthető és nem kísért senkit gonosszal. Nem akar senkit bűnbe, gonoszságba vinni, sőt attól meg akar óvni. Olykor próbák által teszi ezt (hogy megvédjen minket például az önteltségtől, elbizakodottságtól). Isten néha a rosszal (amit én annak érzek) véd a gonosz ellen.

   A kísértés saját kívánságunk kapuján át jut be legkönnyebben a szívünkbe. Mit kívánunk, mire áhítozunk, mit várunk? (Történet: két fiú áll egy síkos, lejtős utca aljában. Azt mondja az egyik: arra várok, hogy valaki hasra essen, és én jót nevessek rajta. A másik azt feleli: én azért várok itt, hogy ha valaki elesik, segítsek neki. Értjük, igaz?)

  Lefele húzó kívánságaink tőrbe csalnak. A kívánság bűnt szül, a bűn halált nemz. A kör bezárul. Ki töri meg ennek bűvös, halálos erejét? Ha ebben a körforgásban élünk, akkor mire várhatunk, számíthatunk? Valaki eljött, beállt a körbe velünk, de más volt, mint mi. Nem a maga kívánságait, hanem az Atya akaratát kereste, és a mi javunkat. Általa van esélyünk másként befejezni a fenti mondatot. Valóban, a bűn zsoldja a halál, ám Isten kegyelmi ajándéka az örök élet.

   Világos, nem? Minden jó adomány felülről van, onnan száll alá… Milyen adományról van itt szó? Mire, kire gondoltok? A világosság Atyja csak világosságból valót ajándékozhat. Advent fényt váró derengésében különösen eszünkbe jut Krisztus Urunk kijelentése: én vagyok a világossága.. . Nem változásnak alávetettet várunk, nem elromlót, nem véget érőt. Annál többet, nagyobbat. Hány földi várakozásunk beteljesedéséből lett csalódás! Csak ezt és azt sikerüljön megszereznem, ezt és azt sikerüljön elérnem, és akkor boldog leszek. Megszereztük, elértük: boldogok lettünk?

    Isten Krisztusra néző új látással, az ő igazságára ráhangolódó gondolkodással akar minket megajándékozni (újjászületés), hogy ez töltsön be minket világossággal, örömmel és békességgel. Ámen.

Jak 1,19-27 (kedd)

19 Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra,

20 mert az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát.

21 Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és minden gonoszságot, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket. Kol 3,8; 1Pt 2,1; Zsid 13,21

22 Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mt 7,21

23 Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát.

24 Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt.

25 De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.

26 Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló. 1Pt 3,10

27 Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.

    Tanuljátok meg! Ezen a héten megkapjuk a leckét! Szükségünk van rá. Önfejűségünk gyakran vezetett lehetetlen helyzetbe minket. Nagyravágyásunk tékozlásra. Sok egyéb mellett az adventet is kisajátítottuk. Ebben a várakozási időben is csak a magunk érdekét tartjuk szem előtt. Határidőnaplónk tele van önző tervekkel. Áldozzunk időt, figyelmet másra, másokra is! Saját javunkra tesszük. Legyünk gyorsak a hallásra, késedelmesek szólásra, késedelmesek a haragra! Jellemző ránk, hogy elsietjük a haragvást, a megsértődést. Túl hamar becsapjuk az ajtót, lecsapjuk a telefont, azt mondjuk, hogy soha többé… Várni kellene. Figyelemreméltó adventi üzenet: várj a nehezteléseddel! Napold el azt, vannak fontosabb teendőid.  

  Haragunk nem szolgálja az Isten igazságát (Isten szent haragja - mely a kereszten „ömlött ki” - azonban a mi megigazulásunkat szolgálja). Az igét nem dúló-fúló, hanem csak szelíd, megbékélt lélekkel fogadhatjuk be – elvetve minden gonoszságot. Kezdjük sejteni, miért marad olyan hatástalan Isten élő szava köztünk... Adventi kihívás ez: félretenni, kiseperni minden gonoszságot, gyűlölködést, hamisságot. Ha álnok szándék, tomboló gyűlölet van benned valaki(k) iránt, akkor még a legközelebbieket sem tudod igazán szeretni. Sötét indulataid megfertőzik legtisztább érzéseidet is.

  Ellentmondásos (helyzetünkben ua. áthallásos) a fogalmazás: fogadjátok a belétek oltott igét. Azt kell befogadnotok, ami Isten akarata szerint a legszemélyesebb módon össze van nőve veletek, szerves része az életeteknek: az ő békességre, szeretetre indító szavát. Csakhogy visszautasítottátok. A hitetlenség, a keményszívűség viszont nem tartozik hozzánk, mégis magunkénak tartjuk (nem engedjük ki a kezünkből, nem enged ki a kezéből).  

   Mivel vagyunk beoltva? (Hány család ment tönkre, hány személy nyomorodott meg a konok tagadás, az engesztelhetetlenség, hitetlenség, békétlenség valamiképpen beléjük adagolt lelkülete miatt).  Az ige - ha azzal oltattatok be, ha az tett ellenállóvá a bűnnel szemben, és erősített meg az engedelmességre - megtartja lelketeket. Sok mindent megszerezhetünk, az Úr igéje, tanácsa nélkül elveszítjük a lelkünket. Talán azt mondod, nincs szükséged Istenre, az ő tanítására, az ő ígéreteire, adventre és karácsonyra sem. Egyszóval Krisztusra. Ideig-óráig meglehetsz nélküle, de végül végzetes kárt szenvedsz: a békesség, a bizalom, a szívbeli öröm, az üdvösség tekintetében.  

  Az ige témáját bővebben kifejti az apostol. Figyelmeztet, hogy annak cselekvői legyünk, ne csak hallgatói. Ha csak a fülünkig jut el (ma már ez is eredménynek számít), akkor könnyen félrevezethetjük magukat. Úgy véljük, hogy mindennek eleget tettünk… Nemcsak nekünk kell részt venni az istentiszteleten, hanem az istentiszteletnek is részt kell vennie a mi életünkben. Isten igéje hatni akar gondolkodásunkra, magatartásunkra. El akar kötelezni Krisztus mellett. Az ige kívülről való, távolságtartó hallgatása nem elég, mert az át akarja forrósítani a mi szívünket, mozgásba akar hozni minket.

   Egy szemléletes hasonlattal világítja meg Jakab a felületes igehallhatás esetét: aki tükörben nézi magát… Tényleg, hamar elfelejtjük az arcukat. A férfiak nem tudnak emlékezet után megborotválkozni, a nők sem képesek így elkészíteni a sminkjüket… Saját arcunkat nehezen tudjuk felidézni. A szemünkkel az arcunkat közvetlenül soha nem tudjuk szemügyre venni. Annál ellentmondásosabb, hogy mégis sokszor – átvitt értelemben - csak magunkat látjuk.   

   Aki a szabadság tökéletes törvényébe néz bele, és megmarad mellette (a Krisztus törvénye szabaddá tesz, a Sátán kínálta „kötetlenség” rabságba dönt) – az nem passzív, feledékeny megfigyelője, hallgatója az igének, hanem tevékeny, odaszánt véghezvivője. A szívünkbe fogadott ige testet akar ölteni – cselekedetekben. Azok pedig boldoggá tesznek. Amit Isten akaratára hangolódva, azzal összhangban, Krisztus szerint teszünk, abban gyönyörködik az Isten. Öröm van a mennyben, és az visszasugárzik ránk is.

  A 26. versben mintha témát váltana az apostol: a nyelv megfékezéséről kezd tanítani… Adventi tárgysorozati pont ez is. Beszédünket is ahhoz kell igazítanunk, akit várunk. A léha, tartalmatlan, másokat bántó beszédünk hiábavalóvá teheti kegyességünket. Praxis pietatis - kegyes életgyakorlat.

  Egy szép megfogalmazással zárul mai igeszakaszunk: Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól. Ha várod az Urat, akkor úgy várjad, hogy viszed jóságát, szeretetét özvegyeknek, árváknak, és nem vegyülsz bele a világ tisztátalan harcába. Rendelkezésére állsz a te Uradnak.  Ámen.

Jak 2,1-13 (szerda)

1 Testvéreim, amikor a dicsőséges Urunkba, Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók.

2 Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában,

3 és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, sőt ezt mondjátok neki: „Te ülj ide kényelmesen”, a szegényhez pedig így szóltok: „Te állj oda”, vagy „Ülj le ide a zsámolyomhoz”,

4 nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká?

5 Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért? 1Kor 1,26

6 De ti megszégyenítettétek a szegényt. Vajon nem a gazdagok hatalmaskodnak-e rajtatok, nem ők hurcolnak-e titeket törvény elé?

7 Nem ők káromolják-e azt a szép nevet, amelyről titeket elneveztek?

8 Ha ellenben betöltitek a királyi törvényt az Írás szerint: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”, helyesen cselekedtek. 3Móz 19,18

9 De ha személyválogatók vagytok, bűnt követtek el, és a törvény mint törvényszegőket marasztal el titeket.

10 Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezik. Mt 5,19; Gal 3,10

11 Mert aki ezt mondta: „Ne paráználkodj!”, ezt is mondta: „Ne ölj!” Ha pedig nem paráználkodsz, de ölsz, megszegted a törvényt. 2Móz 20,13-14; 5Móz 5,17-18

12 Úgy beszéljetek, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye ítél meg.

13 Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten. Mt 5,7; 18,23-35

    Minket elég gyakran (majdnem mindig) rá kell ébreszteni arra, hogy kik és kiéi vagyunk, kiben hiszünk, kihez tartozunk, hogy kinek szolgálunk. Milyen magas felütéssel kezdődik mai igénk: amikor a dicsőséges Urunkba, Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek! Advent rádöbbent arra, hogy ki jött el hozzánk, ki őriz minket hit által, és ki fog értünk jönni. Kimondhatatlanul dicsőséges Urunk van, akinek felséges hatalmánál csak szeretete nagyobb. Mi benne hiszünk. A hit kétirányú valóság: nemcsak az én ragaszkodásom, törekvésem van benne, hanem megváltó Uram kegyelme, elvárása, akarata is. A hit tudatos ráhangolódás Krisztusra.

   Nos, állapítja meg az apostol, ha Krisztus szerint élünk, nem lehetünk személyválogatók. Mert ő sem volt az. És mielőtt kijelentenénk, hogy lapozhatunk, mert mi aztán igazán pártatlanok vagyunk, ez nem rólunk szól, mi egyformán szeretünk és tisztelünk mindenkit, Jakab egy konkrét példát említ. A valós helyzetek buktatnak le minket. (Akár tanítótörténet is lehetne, állítólag megesett. Két gyerek közti iskolai konfliktus után az igazgató levelet írt a szülőknek, de a címeket a titkárnő összekeverte. Így az a házaspár, akinek bántalmazták a gyerekét, azt az üzenetet kapta, hogy gyermeke megütött valakit, a verekedős gyerek szülei pedig azt az üzenetet olvashatták, hogy sajnálatos módon gyermekük az iskolában fizikai agresszió áldozata lett. Az első gyermek szüleinek - akik nem tudták, hogy az ő gyermeküket verték véresre – ez volt a válasza: biztos megérdemelte a másik gyerek, a másik szülőpáros - akik úgy tudták, hogy gyermeküket bántalmazták, és nem sejtették, hogy az ő gyermekük bokszolta félájultra a társát-, felháborodva üzenték: ha nem menesztik az elkövetőt az iskolából, pert indítanak.) Hitünk a mindennapok talaján vall kudarcot. A templomban meghallgatjuk, talán meg is valljuk, aztán kint más szabályokat követünk.   

    Nem kizárt, hogy az apostol egy konkrét gyülekezeti esetre utal. Talán néha belépett a közösségbe egy-egy érdeklődő gazdag ember, akit hajbókolva fogadtak, előkelő helyre ültettek, míg a szegény látogatót számba sem vették, éppen csak megtűrték. Íme, az első időkben is jelentkezett ez a kísértés. A társadalmi értékrend beszivárgott a Krisztus-hívők gondolkodásába. Ez azóta is probléma. Mi is köszöntöttünk nagy ajnározással itt a templomban polgármestereket, nagyköveteket, híres embereket, de azokat az özvegyasszonyokat, akik kis nyugdíjuk tizedét ideadják, akik vasárnaponként, ha esik, ha fúj, itt vannak, szívükön-lelkükön hordozzák a gyülekezet sorsát, hát őket ritkábban.  Igen, ellentmondásba keveredünk.

  Pedig Krisztus szegénységben élt. „Az út volt az otthona, az igazság a vagyona, az élet az öröksége, amit mindnyájunkkal megosztott”.  Isten benne kiválasztotta a szegényeket (nemcsak őket, de talán ők nyitottabbak erre a hívásra.) arra, hogy… hitben gazdagok legyenek, hogy örököljék az országot. Tudunk-e így tekinteni egy szegényre, nyomorultra, elesettre, mint a legnagyobb örökség várományosára. (Ha a világ egyik leggazdagabb emberének a fia megjelenne itt köztünk, milyen nagy ámulattal néznénk rá, és odalennénk a csodálkozástól, hogy egy ilyen mesés vagyon örököse áll előttünk, akire ilyen ragyogó jövő vár. És lehet, hogy egy-két év múlva azt hallanánk: halálos balesetet szenvedett). Igaz, milyen nehéz átfordítani gondolkodásunkat a krisztusi mintára (mátrixra): egy koldusban a világ leggazdagabb emberét tisztelni, csodálni. Adventi kihívás ez. Isten örök kegyelmét hagynánk figyelmen kívül, ha nem így tekintenénk egymásra.

    Ti pedig megszégyenítitek… Szégyenkezve kell beismerjük: a szegényekkel, a kiszolgáltatottakkal szemben néha olyasmit engedünk meg magunknak, amit nem tennénk meg egy befolyásos emberrel. Kettős mérce, hamisság van a lelkünkben. A szegényt könnyű félreállítani, kisemmizni… Nem tud ügyvédet fizetni. De van egy mennyei Ügyvédje.

  A gazdagok, akiket csodáltok, körülrajongtok, hatalmaskodnak rajtatok. Törvényszékekre hurcolnak titeket. Gőgösek, önteltek. Káromolják ezt a szép nevet, amelyről neveztettek… Arra is gondolhatunk, hogy voltak olyan, a keresztyénséggel szimpatizáló gazdag emberek, akik aztán érvényesülésük miatt mégis jobbnak látták, ha megtagadják Krisztust.

   Jó, ha ennél az emberi kétszínűségnél biztosabb alapot, stabilabb értékrendet választunk. A királyi törvény (kíváncsiak vagyunk, hogy az Írás mit nevez annak) így hangzik: szeresd felebarátodat, mint magadat. Krisztustól van ez. A törvény és maga a szeretet. Az koronázza meg a hitünket. Abban nincs személyválogatás. Az nem beszél szegényről, gazdagról, csak felebarátról: akin segíthetsz, akitől segítséget kaphatsz. Ezzel szemben a személyválogatás bűn. A törvény ítélete alá esik. A törvény nem tesz kivételt, nem nevezi értékesebbnek egyik embert a másiknál. Mi tesszük ezt, meghamisítva Isten törvényét. Bennünk torzul el annak igazsága…

    Képmutatóskodás megjátszani azt, hogy mennyire rendes, tökéletes keresztyének vagyunk, ha itt is, ott is hiányosságok mutatkoznak bennünk. Vallásos emberek legnagyobb arccal az első tábla parancsainak betartásával hencegnek (azt látszólag könnyebb kipipálni), miközben a második teljesítése sok kívánnivalót hagy maga után. Azt mondjuk, hogy szeretjük Istent, akit nem látunk, és gyűlöljük, megvetjük, mellőzzük embertársainkat, akiket látunk (1 Jn 4). Vagy gőgösen hangoztatjuk, hogy nem öltünk, nem loptunk, nem paráználkodtunk - a jézusi értelmezés szerint ez sem egészen biztos -, de az egészen az, hogy irigység, hamisság, kétszínűség van a szívünkben.  Ha egyet megrontasz, az egész ellen vétesz. Elég, ha egyetlen rothadt alma van a kosárban.

   Újból hallunk a szabadság törvényéről. A szabadság nem törvénynélküliség. Egy magasabb rend. A szereteté, az irgalmasságé. Ha ez hiányzik, az ítéletben elbuktál, de ha megvan, akkor diadalmaskodsz. Az által, aki szeretett minket és könyörült rajtunk. Az által, aki ígérete szerint velünk van minden napon. Ezért érdemes teljes szívvel várnunk őt! Ámen. 

Jak 2,14-26 (csütörtök)

   14 Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt az ilyen hit? Mt 7,21; Tit 3,8

15 Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere,

16 valaki pedig ezt mondja nekik közületek: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?

17 Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában. Gal 5,6

18 Viszont mondhatja valaki azt is: „Neked hited van, nekem meg cselekedeteim vannak.” Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet.

19 Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek.

20 Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő?

21 Ábrahám, a mi atyánk nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor fiát, Izsákot felajánlotta az oltáron? 1Móz 21,1-14

22 Látod tehát, hogy hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite.

23 Így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul”, és „Isten barátjának neveztetett”. 1Móz 15,6; Ézs 41,8

24 Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által.

25 Ugyanígy a parázna Ráháb is nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor befogadta a követeket, és más úton bocsátotta el őket? Józs 2,21

26 Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.

   Jakab élére állítja a hit kérdését. A hit és cselekedetek lényegi összefüggéséről beszél. Adventkor így fogalmazhatunk: a Krisztus várása feltételezi az annak megfelelő, ahhoz méltó magatartást. Ha egyik nem igaz, a másik sem az. Az apostol nagyon radikális felvetéssel kezdi az üzenetét: üdvözíthet-e a cselekedetek nélküli hit. Nem arról van szó, hogy elfogadható-e, vajon mit gondolnak az ilyenről az emberek, hanem végső soron megtart-e? A cselekedetek nem járulékos elemei, cifraságai, hanem szerves részei hitünknek. Hiába van gyógyszerem, ha nem veszem be az, ha az előírt, az elrendelt terápiát nem alkalmazom magamra.  

  Újból a szegények ügye kerül elő, látszólag csak illusztrációként. Mégis úgy tűnik, hogy kényes, aktuális probléma volt ez ott és akkor a gyülekezet(ek)ben. Ha valaki nélkülözik, és fennkölt szavakkal, kegyes ömlengésekkel az Isten kegyelmébe ajánlod őt, de nem segítesz, pedig tehetnéd, akkor ez vajon a hited erejéről, realitásáról szól? A hitet szép szavakba, kifejezésekbe csomagoljuk, elmisztifikáljuk, ua. erőtlenné tesszük. Ha olyan hited van is, hogy emberek tucatjait győzöd meg, olyan, hogy akadémiákon oktatod azt, de nem indít arra, hogy adj egy darab kenyeret a melletted élő nélkülözőnek, akkor nagyon gyanússá válik hited elméleti része is. Az ilyen hit halott. Amit hirdetsz, de nem teszed, az sírfelirat. Nem képes másnak segíteni.

  Mondhatja valaki (bizonyára hallott ilyet Jakab is): rendben, te szorgoskodsz, te a cselekedetekben buzgólkodsz, de én a hitben mélyülök el. Nekem magasztos hitem van, neked pedig alacsonyabb rendű cselekedeteid. Jakab egy határozott mozdulattal lerántja a leplet erről a fontoskodó, tudálékos érvelésről: mutasd meg hitedet cselekedeteidben. Hát nem? Mondhatom, hogy csodatevő erőkkel rendelkezem… Akkor bizonyítsd be! Mutasd meg: hol és miben nyilvánul meg! Ugyanúgy én is megmutatom hitemet cselekedeteimből.  Mert azok – nyilvánvaló - kegyelemből vannak, mert Krisztus példája inspirálja, a Szentlélek ereje van bennük. Az Istennek tetsző cselekedetek hitből fakadnak.

  Jakab kijózanítóan, már-már provokatívan ironikus hangvételt használ. Hiszel Istenben? OK.  Jól teszed. Az ördögök is hisznek. Egy ilyen hit még nem különösebb erény. A bizalomból fakadó engedelmesség által lesz azzá. Jakab Ábrahám klasszikus példáját hozza fel, ahogy vitapartnerei is. Hitt Ábrahám, és tulajdoníttatott neki igazságul. Valóban, nem az ő érdeme volt, nem az ő dicséretes tettei, mindazáltal hite egyértelműen engedelmességben mutatkozott meg. A fény világosságban nyilvánul meg. Hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite. Ez a kettő 100%-ban összetartozik.

   „Egyedül hit által”. Sola fide. Ez igaz, és az is marad.  Krisztus egyedül szeretetből váltott meg, önmagát adva. Mert a szeretet cselekszik. Ez a természete. Mi a szeretetből véghezvitt megváltást egyedül hit által fogadjuk el. A hit pedig engedelmeskedik. Ez a természete. Ha nem, akkor beteg, meddő, halott. Csak az aktív hit „van”. A passzív hit csak „volt”.

   Hit és cselekedetek annyira összetartoznak, hogy akár így is fogalmazhatunk együtt a levél írójával: cselekedetekből igazul meg az ember, nem csupán hitből (ez a kijelentés ellentmondani látszik a páli teológiának, Luthernek ezért gyűlt meg a baja Jakab „szalma levelével”). Azaz: a hittől leválaszthatatlan cselekedetekből is. Annyira összekapcsolódik a kettő, hogy nem lehet szétbontani. Csak a mi emberi meghasonlottságunk képes erre. Ennek lehetőségét akarja Jakab elvágni, amikor ezt hangsúlyozza. Senki ne beszéljen félre a hitről!

  Hallunk Ráhábról is, aki befogadta a kémeket, mert – minden látszat ellenére - hitte, hogy az Úr győzelmet ad népének (bár erre még semmi külső jel nem utalt). Ebből a hitből óhatatlanul cselekedet származott. Hiába hitte volna, ha nem cselekszik. Akkor valójában kioltotta volna a hitét. Megölte volna. Az igazi hitből cselekedet fakad (ahogy az igazi forrásból víz).  Jakab a hamis hit ellen óv… amit a cselekedetek hiányával, elmaradásával lehet diagnosztizálni (cselekedet-hiányos hit).

   Advent a Krisztus cselekvő szeretetéről beszél, amire mi válaszoljunk cselekvő hittel. Ámen.

Jak 3, 1-12 (péntek)

    1 Testvéreim, ne legyetek sokan tanítók, hiszen tudjátok, hogy súlyosabb ítéletben lesz részünk.

2 Mert sokat vétkezünk mindnyájan: de ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét.

3 Ha a lovak szájába zablát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nekünk, egész testüket irányíthatjuk.

4 Íme, a hajókat, bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, egy egész kis kormányrúddal oda lehet irányítani, ahová a kormányos akarja.

5 Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat:

6 a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől.

7 Mindenfajta vadállat és madár, csúszómászó és tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember;

8 a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. Zsolt 140,4

9 Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: 1Móz 1,27

10 ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie.

11 Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet?

12 Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét? Sós forrás sem adhat édes vizet. Mt 7,16

    Miről beszéltünk a mai nap során? Van-e, amit meggondolatlanul, fölöslegesen, értelem nélkül mondtunk ki, üres hencegésből, bántó szándékkal, egyszóval úgy, hogy utólag sajnáljuk, szégyelljük? A beszéd az egyik leggyakoribb tettünk… jó tehát alaposan megvizsgálnunk, sőt állandó felügyelet alatt tartanunk azt. Jakab egyik lelki alapbetegségünknek a beszédünk romlottságát, felemásságát tartja. Még azt sem ajánlja, hogy tanítók (az ige magyarázói) legyünk. A tanítás - jórészt ma is, akkoriban szinte kizárólag - beszéd (szöveg) által történt/történik. A beszéd veszélyes vállalkozás. A legjobb szándék mellett is emberi tévedés, hamis indulat csúszhat abba. A másokat tanító, befolyásoló személy (influenszer?) tévedésének következménye annál súlyosabb, minél több emberre van hatással.

   Gondoljunk a különböző szélsőséges tanokra, megtévesztő elméletekre, hamis propagandára, radikális eszmékre, uszításokra… Hitler a Luther-Bibel szavait felhasználva (közös szókincset használtak, nem?) meggyőzte Németország lakosságának elsöprő többségét arról, hogy a zsidók alacsonyabb rendű, gonosz szándékú paraziták, akiktől meg kell szabadítani a társadalmat. Így elfogadható lett üldözésük, nem jelentett lelkiismeret furdalást tömeges kivégzésük.

   Sokat vétkezünk, állapítja meg Jakab, aki szóban nem vétkezik, az tökéletes ember. Advent van… Beszédünket kell mikroszkóp alá tennünk: vajon nem terjeszt fertőzést, ilyen-olyan vírusokat. Szavaink, amiket mondunk, odavetünk egymásnak, megjegyzéseink, amikben indulat, sértés, lekezelés van. Csak verbális megnyilvánulásaink alapján minden további nélkül el lehetne ítélni minket.

    A lovak zablája, hajók kormánylapátja… az apostol példákat keres, hogy érzékeltesse: testünket egy kis szerv, a nyelvünk irányítja. Valóban meghatározó, hogy milyen szavakat formál, milyen utasításokat hajt végre. Hányszor lobban fel perpatvarok tüze a családban egy meggondolatlan, odavágott szó, egy ostoba, sértő megjegyzés, egy megalázó minősítés miatt? Hányszor lobbant fel háborúk máglyája árulás, hamis, féltevezető, hisztériát keltő hírek, demagóg propaganda miatt? Mennyi intrika, csalás, megtévesztés, árulás, cserbenhagyás, hűtlenség, mennyi baj, szenvedés hátterében áll a meg nem fékezett nyelv! Az indulatok szikráját szóró nyelv. A nyelv – hallottuk - a gonoszság egész világa. Minden bűn benne van. Az ősbűn gyökere is a hazugság volt.  

   Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől. Apokaliptikus mondat. A bűnös nyelv a kárhozat lángoló ágyának a megvetője, előkészítője. Félelmetes!

   Milyen jó, hogy ez a tagunk a jó hír, az evangélium közvetítő eszköze is lehet, a szeretet kifejezéséé. A vigasztalásé, a bocsánatkérésé. A kedvességé, a barátságé. Az őszinte hűség megvallásáé. Attól függ, hogy milyen parancs mozgatja, milyen indulat motiválja, és milyen üzenetet közvetít. Isten igéje meg tudja szentelni, szelídíteni.

  Saját erőnkből nem vagyunk képesek rá. Szelídítjük az állatokat, de nyelvünket nem tudjuk megzabolázni. Valójában gondolatainkat, érzéseinket, tudatunkat nem sikerül teljesen a jóra hangolnunk, mert „a szív teljességéből szól a száj” (Mt 12,34). Ami a szánkon kijön, az a bensőnkről készült látlelet. Nyelvünk elárul minket. Nem túl hízelgő a leírás: fékezhetetlenül gonosz, telve halálos méreggel. Szinte túlzásnak érezzük ezeket a megállapításokat. Vajon volt Jakabnak valami frusztráló élménye: megrágalmazták, gyalázták, hamis vádakkal illették? Nem kizárt. Ám nézzünk szét a mi világunkban! Lassan magunknak sem hiszünk. Az ámítás, hamisság, a hazugság mocskos áradata vesz körül. Vallásos csoportok igazságról prédikálnak, miközben saját rögeszméikkel etetik az embereket. Vezetők a közjóról szónokolnak, de sokszor csak saját érdekük előmozdítása foglalkoztatja őket.  

   A beszédben rejlő legveszélyesebb csapda a meghasonlottság. Az igaz és a hamis összekeverése.  Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket. A témáról szólva szinte önkéntelenül tör ki a levél írójából: nem kellene ennek így lennie. Óriási disszonancia, fájó abszurditás ez. Énekeljük, hogy „Tégy, Uram, engem áldássá!”, és közben kikészítjük egymást. Nincsen ez rendben, testvérek!

   Egyazon forrásból származhat-e édes és keserű víz? Szőlő terem-e fügét? Természetellenes lenne. Nem élhetünk ilyen tudathasadásos állapotban.  Következetesek kell legyünk. Persze, jó, ha sikerül megzaboláznunk a nyelvünket, de igazából a szívünket kell áthangolnunk. A belső forrást kell megtisztítanunk. Úgy várnunk az Urat. Átvenni lelkületét („az az indulat legyen bennetek”), elsajátítani stílusát („Krisztus beszéde lakozzék bennetek gazdagon”): hogy amit mondunk, az krisztusi módon egyszerű, megbízható legyen. Hogy a szőlő szőlőt, a füge fügét, a szeretet szeretetet, a tiszta, őszinte beszéd békességet teremjen. Ámen.

Jak 3, 13-18 (szombat)

    13 Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz!

14 Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne vétkezzetek az igazság ellen azzal, hogy bölcsességetekkel kérkedtek. Ef 4,31

15 Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi.

16 Mert ahol irigység van és viszálykodás, ott zűrzavar van és mindenféle gonosz tett. Gal 5,15; 1Kor 3,3

17 A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. 1Tim 1,5.18

18 Akik békességet teremtenek, békességben vetnek, hogy az igazság gyümölcsét arassák. Ézs 32,17

   Jó ez a kérdés így a bűnbánati hét végén! Ki meri azt mondani a hallottak után, hogy ő a bölcs és értelmes? Ha valaki ezt ki is meri jelenteni magáról (igaz, szívünk mélyén ilyenek szeretnénk lenni?, és kell is erre törekedjünk!), akkor rögtön ott a felhívás, a megkerülhetetlen próbára vonás: mutassa meg magatartásával.  Hogy ti. mindent bölcs szelídséggel tesz.

   Hallottuk a héten: „szelídséggel fogadni az igét”… és ebben a belső ráhangoltságban vinni véghez dolgainkat. Akarjuk-e ezt? Ezt a felső elvet követjük-e, ezt tanítjuk gyermekeinknek? Nemde inkább azt (mert durva világban élünk), hogy állj ki magadért, légy kemény, ne törődj másokkal. „Boldogok a szelídek” – ez már a Krisztus kijelentése. A szelídség a bölcsesség életformája. A bölcs ember Istenre bízza magát, ügyét, haragját is, ezért tud szelíd lenni, és békességben élni.

   Ám ha keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, akkor ne kérkedjetek semmiféle bölcsességgel. Akkor meghazudtoljátok az igazságot. Akkor életformátok éppen ellentéte annak, amit bölcsességnek nevezhetünk. A bölcsesség nem tudás, műveltség, nem is jártasság kérdése. Tanult, magasan képzett emberek engedik magukat indulataiktól elragadtatni, és egyáltalán nem viselkednek bölcsen. Versengés, könyöklés, erőszak, ármánykodás van a legelitebb, a legmagasabb körökben is.

   Persze, az irigység, a gonoszság is kidolgozza a maga bölcseletét. Minden embernek megvan a maga életfilozófiája. Mindenki bölcsnek tartja magát (nem nagyon panaszkodnak az emberek arra, hogy ebben és ebben a tettemben nem voltam elég bölcs, nem voltam megfontolt, ostobán viselkedtem.) Inkább mindenki kimagyarázza a bizonyítványát. A legaljasabb gonoszság is képes magasztos elméleteket gyártani. A bukott ember győztes pozícióból tárgyal… kioktat, lekezel.  

   Jakab világossá teszi: ha a háttérben irigység, önzés, nagyravágyás, rosszindulat van, akkor ez az (akár lenyűgözőnek ható) bölcsesség földi, testi, ördögi.  Három jelző sorakozik itt. Egy is elég lenne. Földi, mert mulandó értékrendhez igazodik, testi, mert önző vágyak hatják át, és ördögi, mert az egészet a hazugság atyja irányítja. Adventkor egy másféle bölcsesség fele nyitjuk meg szívünket: amelyik mennyei eredetű, az Isten ajándéka, és amelyik testünket lelki befolyás, krisztusi indulat alá vonja.  

    Ahol irigység, viszálykodás, ott zűrzavar, és mindenféle gonoszság is van, akármivel leplezik is azt, akármilyen tetszetős elmélettel, ideológiával… Külsőképpen egyre rendezettebb világban élünk (majdnem minden ellenőrzés alatt áll, majdnem mindenről pontos kimutatás készül, majdnem mindenre tudományos magyarázat van), mégis egyre nagyobb a lelki, erkölcsi zűrzavar.  Egyre összekuszáltabbak az emberi kapcsolatok, egyre nagyobb a káosz az emberek lelkében. Ebben a helyzetben csak a békesség Fejedelme tud rendet, harmóniát teremteni. Egyedül Isten, aki alkotott, tudja helyére tenni szétszórt értékeinket.

  Van felülről való bölcsesség is. Ezt várjuk, ez után sóvárgunk. Szép a leírás: A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Nem erre lenne szükségünk?  Ezt nem tudjuk önmagunkban kitervelni, kitermelni, megvalósítani. Felülről érkezik. Nyitott kell legyen a szívünk. Adventi álláspont ez. Készen állni annak a befogadására, aki megtisztíthat, békességet ajándékozhat, méltóvá és cselekedeteinkben méltányossá tehet. Aki engedelmességre indíthat, hogy Lelke jó gyümölcsöket teremjen bennünk, igazságossá és egyenes szívűvé tegyen minket.

   Akik békességet teremtenek, békességben vetnek, hogy az igazság gyümölcsét arassák. Áldja meg az Úr adventünket, életünket önmagával: a békesség vetésével, és az igazság gyümölcsének aratásával! Ámen.