Karácsonyi bűnbánati hét (2018)

 

Mt 1, 1-6 (első nap)

1 Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségkönyve. 2 Ábrahám fia volt Izsák, Izsák fia Jákób, Jákób fiai pedig Júda és testvérei. 3 Júda fia volt a Támártól született Pérec és Zerah, Pérec fia Hecrón, Hecrón fia pedig Rám. 4 Rám fia volt Ammínádáb, Ammínádáb fia Nahsón, Nahsón fia Szalmón. 5 Szalmón fia volt Ráhábtól Bóáz, Bóáz fia Ruthtól Óbéd, Óbéd fia Isai. 6 Isai fia volt Dávid király.Dávid fia volt Salamon, Úriás feleségétől.

 

    Krisztus nemzetségtáblázatából olvastunk fel egy szakaszt. Máté fontosnak tartja megtenni ezt a visszatekintést. Rámutat arra, hogy a nemzedékről nemzedékre sokasodó bűnnel együtt a kegyelem is sokasodik, érik a helyzet a megváltásra. Ua. hangsúlyozza: Jézus az emberi történelem, egy családi viszony konkrét valóságába születik bele.  Bár felülről, Isten országa dicsőségéből érkezik, Ő vállalja az emberi múltat is. Küldetésének beteljesülése készülődik „amint a mennyben, úgy a földön is.”

    Sok név hangzik el, a nevek mögött hús-vér emberek vannak. Becsületesek és csalók, alázatosak és gőgösek, szelídek és erőszakosak.  Kiderül, hogy Jézusnak „emberi” felmenői egyáltalán nem tökéletes emberek. Nyomorúságokkal, kísértésekkel küszködő személyek voltak, akik a túlélésért, az érvényesülésért való harcban gyakran követtek el igazságtalanságokat.  A szentíró nem cenzúrázta ezt a névsort. Mindenkinek helye van. Krisztus senkit nem szégyell, ő vállal minket. Amint vagyunk, úgy jöhetünk hozzá. Biztató üzenet ez! (Felkapaszkodott emberek mennyire tartják magukat, nem ismerve meg a szegény rokont, barátot! Az, aki alászállt, ebben is példát adott nekünk.)

    Valaki azt mondta a nemzetségtáblázatra utalva: „az újszövetség botrányokkal, házasságtörésekkel és bűncselekményekkel kezdődik”. Megdöbbentő ezt így hallani! Krisztus oda jött el értünk, ahol vagyunk. Hamisság, önzés, céltévesztés írják körül állapotunkat - ő ezzel szemben a bocsánat, a kegyelem tökéletességét képviseli. Valóban: csalás, intrika, megaláztatás, bántás, erőszak, minden jelen van ebben a több évszázadot átölelő családi történetben. Minden, ami hozzátartozik a bűn által meghatározott emberi élethez. És Isten mégis ezt a társaságot választja ki Szent Fia teste öltéséhez. Felcsillan a remény számunkra is. Vagy jobbaknak képzeljük magunkat „ezeknél”?

     Ábrahámmal, a népek atyjával kezdődik a kronológia, aki túl minden emberi reménységen ígéret gyanánt fiat kapott Istentől hit által.  És áldást, ami kiárad mindenkire. Ami teljességét Krisztusban éri el… Majd Izsák, Jákób, Júda. Nem lehetne róluk az erkölcs szobrát megmintázni. Hozzánk hasonló – sőt, hasonlóbbJ - emberek voltak.

  Ebben a rövid igeszakaszban négy női név (személy) is felbukkan. A bűnbánati héten ezekről az asszonyokról fogunk hallani, akiket itt megemlít Máté evangélista. Egyiküknek sem volt könnyű sorsa, sima élettörténete. Nem bíborban és patyolatban születtek, nem védték őket a széltől is. Keményen meg kellett küzdeniük önmagukért, gyermekeikért, a családért. De soha nem csak a földire néztek. Ami összeköti őket, az az Istenben való erős hit, bizalom, reménység, és a döntéseiket, cselekedeteiket meghatározó bátorság. Istenre figyelve mertek merész lépéseket tenni, mertek újat kezdeni. Karácsonyra készülve estéről-estére különösképpen ezt tanítja nekünk az ige. Merjük megtenni a szeretet merész lépéseit. Ami szeretetből van, az mindig a jót, és végső soron az életet szolgálja.

    Krisztus a legnagyobbat vállalta értünk. Alázatos, szolgai formát vett fel. Beállt a bűnösök közé, hogy a bűnösöket megtartsa. (Történet egy regénybeli gazdag emberről, aki – nagyot kockáztatva – rabszolga lett, hogy a rabszolgaságot belülről ismerje meg és számolja fel.) Ámen.

 

 

1 Móz 38, 26 (második nap)

 

Júda jól megnézte, majd ezt mondta: igaza van velem szemben.

 

   Miközben az Édentől kezdve a pátriárkákon és prófétákon át drága ígéretek hangzanak el az eljövendő Messiásról, Isten „emberi vonalon” is készíti az utat. Történelmi fordulókon, találkozásokon, születéseken, emberi sorsokon keresztül. Ezekben az emberekben, akiket nagyon esendő - fondorlatos, ügyeskedő, képmutató - oldalukról ismerünk meg, a Krisztus sorsa, küldetése készül, alakul, Isten mennyei terve jut előbbre. A tökéletlen a tökéletest szolgálja. 

    Egy különös történetet ír le ez a bibliai fejezet. Júdáról szól, akinek leszármazottai később Izráel népének a legjelentősebb törzsét fogják alkotni. Akiről országot fognak elnevezni. Júda Jákób negyedik fia, aki a József elleni testvéri merényletben józan, lelkiismeretes magatartást tanúsít, de – kiderül – nem áll messze tőle az önkényesség, hamisság sem.  

   Megnősíti nagyobbik fiát. Támár, a meny, kanaánita, pogány asszony. Meghal a fiatal férj, és az akkori szokásrend szerint a következő fiútestvér veszi el Támárt. Nem sokáig élnek együtt, mert Júda második fia is hirtelen meghal. Támár tehát eltemeti első és második férjét is. Súlyos megpróbáltatások ezek. Mivel utód nélkül haltak meg mindketten, az említett törvény értelmében a következő (esetünkben a kisebbik) fiútestvérnek kellett volna elvennie Támárt. Júda eltekint ennek a törvénynek az érvényesítésétől. Olvassuk: félti kisebbik fiát. És ezzel igazából sorsára hagyja, reménytelen helyzetbe taszítja a menyét (miközben hazugsággal hitegetve hazaküldi). Emberi okoskodással ő maga próbálja Isten ígéreteit betölteni.  

   Később meghal a Júda felsége is, ő maga pedig a gyász lejárta után elmegy juhokat nyíratni. Támár meghallja, hogy apósa arra jár. Parázna nőnek, prostituáltnak öltözik. Apósa szemet vet rá, lefekszik vele. Ő azonban zálogot kér partnerétől (Júdától). Van egy, az Isten szavába kapaszkodó gondolata, egy terve, amit mindent kockára téve, merészen véghez visz.

Azt olvassuk: nem rossz szándékkal teszi, hanem azért, mert látta, hogy a fiú felnőtt, és őt kihagyták a számításból, őt semmibe vették. Az igazságot, a jogosságot akarja helyreállítani (Ézs 56,1). Lehet, tettét nem tartjuk egészen tisztességesnek, de valójában a tisztességtelenség elleni bátor, mindent egy lapra tevő fellépés. Azt reméli, egy gyerek révén visszakerülhet a családba.

   Valóban teherbe esik, és a hírt viszik is Júdának: lásd, mit követett el a menyed. Ő makulátlan lelkiismeretű bíróként elrendeli, hogy minden további nélkül égessék meg. Kemény törvények voltak akkor. És akkor előkerülnek a zálogok. „Attól a férfitól, akié …” A zálog a kézzelfogható bizonyíték.

    Júda beismeri azt, amit tett. Igazán meglepő és nemes gesztus. Az első eset a Szentírásban, hogy valaki (mégpedig egy férfi) őszintén bevállalja bűneit, és nem keni azokat másokra (Júda itt könnyen megtehette volna.) Jól megnézte a zálogtárgyakat, amik ellene vallottak. Ellene, de Támár mellett. A megszületendő gyermekek mellett. „Nyílj meg, szívem, lásd meg jobban!” Krisztusról a HK úgy beszél, mint megváltásunk zálogáról.

   A bűnbánat életet ment: az enyémet, a másokét. Miért olyan nehéz megtenni? Félünk a megszégyenülésről, attól, hogy csorbát szenved a becsületünk (miközben mi magunk azt lábbal tiporjuk)? 

    Isten előtt a mi nagy esélyünk a bűnbánat. Ha beismerjük előtte hibáinkat, vétkeinket, akkor nem kell görcsösen, mindent feláldozva, mindenkit leteremtve a magunk nem létező igazát bizonyítani. „Igaza van velem szemben” – mondja Júda. Egy nőnek, egy pogány asszonynak. Aki bekerül a Jézus nemzetségtáblázatába. Íme, nem egészen „szalonképes” személyeket is bevesz Jézus az ő családjába.

Ezért nekünk is helyünk van ott Krisztus érdeméért. Ámen.

 

 

Józs 2, 18 (harmadik nap)

 

Ezért amikor bejövünk erre a földre, kösd ezt a piros fonálból font zsineget arra az ablakra, amelyen át leeresztettél bennünket. Gyűjtsd magadhoz a házba apádat, anyádat, testvéreidet és apád egész háza népét!

 

   Kavarognak a történelem – legtöbbször sötét - eseményei, földi hatalmak váltják egymást, harcok zajlanak, és közben érik a megváltás terve. Ráháb történetéhez érkeztünk, benne Izráel földi honfoglalásának egyik döntő momentumához. Bár vannak kiemelkedő, sorsfordító alkalmak, igazából minden pillanat a hit döntése elé állít.

   Ráháb Jerikóban lakott, pogány „háttérrel” rendelkezett. Rövid, tömör jellemzést olvasunk róla: parázna nő volt. Nem túl pozitív minősítés. Hogy gondolunk az ilyen személyekre, az ilyen perszónákra? Hát – ismerjük be – jogosnak érzett megvetéssel, utálattal. Kiráz a hideg. Igazából a legelvetemültebb és legerkölcstelenebb társadalmi kategóriának tartjuk őket. Tudjuk ugyanakkor, hogy egy nagyon veszélyes vállalkozás. Akik ezt az ipart űzik, gyakran vannak kitéve erőszakos bánásmódnak, gyilkosságnak. Nem beszélve a különféle betegségek veszélyeiről. De hát, mondjuk, ők keresik maguknak.

    Jézus azt mondta, hogy a vámszedők és a paráznák megelőznek az Isten országában. Vajon miért? Én arra gondolok: mert ők biztosan tudják, hogy bűnösök. Mindenki így tekint rájuk. Önmagára pedig mindenki úgy, mint becsületes, igazságos és rendes emberre. Miközben gonoszság, gyűlölet, sötétség, mindenféle tisztátalan indulat van a szívünkben. Akinek a homlokára van írva a bűne, az könnyebben bevallja.

   Ráháb egy parázna nő, és mégis belekerült neve a Szentírásba, sőt a Krisztus földi felmenői közé. Mert felismerte, hogy az Úr az igaz Isten. Hitével – pogányként - megelőzte a választott nép fiait, akik tele voltak zúgolódással, és a szabadítás felőli kételkedéssel. Jézus mondja a szíro-főniciai asszonyról: ekkora hitet nem láttam Izráelben.  Ráháb azzal, hogy befogadja a kémeket, az életét kockáztatja. Hite mellett a kémek iránti irgalma az, ami cselekvésre ösztönzi. A Zsidókhoz írt levélben (11,31) olvassuk: békességgel fogadta be őket. Mint aki hite és lelkiismerete szerint cselekszik. Tedd a jót, és ne félj semmi gonosztól! Nem kis bátorság (és bizalom) kellett mindehhez.

Jézust a szeretete hozta el hozzánk, minket nyomorúságunk felismeréséből a hit tud elindítani feléje.

   Ráháb jelet kér.  „Esküdjetek meg, hogy amilyen irgalommal bántam veletek, ti is hasonlóképpen bántok majd apám háza népével… és megmentitek életünket a haláltól”. A kémek megígérik: „életünkkel kezeskedünk”. Újszövetségiesen hangzik: aki befogadja a mennyei Követet, aki életével kezeskedett értünk, az megmenekül a haláltól, kárhozattól. 

   A vörös fonál. Olvastam, a héberben a fonál szó (tikvah) reménységet is jelent. A fonál összeköt, megtart, itt: szabadulást biztosít. Benne, Krisztusban van a mi reménységünk. Ő az összekötő szál köztünk és Isten között. Ő, aki meghalt a mi bűneinkért, aki vére árán biztosította életünket. Hiszünk-e benne? Tudjuk-e, hogy számunkra is Ő a menekülési út, megtartó igazság és kegyelembe kapott élet?

  Így kerül be Ráháb idegenként, prostituáltként Jézus nemzetségtáblázatába. Íme, nem a származás számít, nem az emberek véleménye, hanem a hit, a remény és a szeretet.

   Még valami: Ráháb esete arra is buzdít: legyünk a jónak az eszközei, a hitnek az emberei nemcsak önmagunkért. Vele együtt megmenekült háza népe is. Nemcsak a bűn hat ki a családokra (látjuk, tapasztaljuk ezt!), a közösségekre, hanem az irgalom, a békesség, a szeretet is. Az I. Korintusi levélben olvassuk: Ádámban utódaira elhatott a halál, Krisztusban a kegyelem, az élet, az üdvösség. Legyünk ennek ügynökei!  Ámen.

 

 

Ruth 2, 12-13 (negyedik nap)

Bóáz így válaszolt neki: Elbeszélték nekem részletesen mindazt, amit anyósodért tettél férjed halála után: hogyan hagytad el apádat, anyádat, szülőföldedet, és hogyan jöttél el egy olyan nép közé, amelyet azelőtt nem is ismertél. Fizessen meg tetteidért az Úr, legyen bőséges jutalmad az Úrtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni.

    Ruth történetét olvasva – az előző esték elbeszélései után - kissé megnyugszunk. Ruth-tal egyébként minden rendben, csak pogány származású, de más kilengések, cégéres bűnök nincsenek az életében. Alázatos, szerény személynek ismerjük meg.

   A hűsége az, ami leginkább figyelmet érdemel. Ragaszkodása anyósához. Az anyós- meny kapcsolatról sok mindent el lehetne mondani: jót és rosszat is. Ruth szívében mindenesetre tiszta, őszinte (viszont)szeretet van Naómi iránt. Abból a tiszteletből és hitből fakad, hogy elhunyt férje édesanyja az igaz Istent szolgálja, mégpedig hitelesen.

   Magatartása beszédtéma lett környezetében. Íme, nemcsak a rosszról, hanem a jóról is lehet beszélni. Igaz, a rossz hír sokkal gyorsabban terjed. „Amíg a jó felöltözik, hogy megmutassa magát a városban, a rossz háromszor körbejárja a földet.” Az első karácsonykor is biztos voltak nagyobb, szenzációsabb hírek a nagyvilágban: intrikák királyi udvarokban, korrupciós ügyek a római hadseregben, kecsegtető üzleti lehetőségek. Ma is mennyi hír van! Csak néhány szegény pásztor, pár keleti, idegen tudós indul el az angyalok, a csillag üzenetére. De a Krisztus születése nagy hírré, a legnagyobbá lesz. A háború bombasztikusabb hír, mint a béke, de ez utóbbi szolgálja az életet.

    Amit anyósodért tettél: az emberek elsősorban azt látják, amit az emberekért teszek. Hitünket cselekedetekben mutathatjuk meg. Nincs más hiteles módja a bizonyságtevésnek. Az első karácsonykor Isten nem egy mennyei, csodálatos nyilatkozatot küldött az ő irántunk való irgalmáról, jóindulatáról, hanem egyszülött Fiát bocsátotta el szolgálni az embernek, élete árán megváltani azt.

   Kulcsszó a felolvasott igerészben: elhagytad. Ruth otthagyta szülőföldjét és családját. Krisztus is elhagyta a menny dicsőségét. A pásztoroknak is ott kellett hagyni a nyájat. A tanítványoknak is munkát, otthont… Boáz is túl kellett tegye magát saját előítéletein, mások véleményén. Ha ez a lépés kimarad, akkor csak a vágyakozás és óhaj lesz belőle. „De jó volna!”, írja Ady ismert karácsonyi versében. Azonban nem elég csak ez a „de jó volna!”. Akkor lesz belőle valóban jó, ha hátam mögött hagyom, ami megkötöz, bűneimet, félelmemet, büszkeségemet, és elmegyek, megbocsátok, új életet kezdek. Akarjuk-e ezt?

   Csak ha kilépünk biztosnak látszó – előítéleteink, bűneink által körülhatárolt - pozíciónkból, adunk esélyt Krisztusnak, hogy szeretetével átformáljon, munkájában felhasználjon. Ruth és Boáz jól döntöttek, belekerültek Krisztus családjába. Azaz a kegyelem érthetetlen csodája révén: Krisztus került bele családjukba. Ugyanez történik velünk is. Ha hittel fogadjuk, Krisztus családunknak tagja lesz.

   A Ruth hűségéről, bátorságáról szóló bizonyságtétel végül Istenre mutat. Igazából ő készítette az utat, igazgatta a lépéseket. Az ő buzgó szerelme műveli mindezt Krisztusra, és benne a mi megváltásunkra nézve. Ő fizessen meg nekünk is kegyelméből, legyen bőséges jutalmunk a nagybetűs Ajándék, Jézus Krisztus által! Ámen.

 

 

2 Sám 11, 26-27 (ötödik nap)

Amikor meghallotta Úriás felesége, hogy meghalt a férje, Úriás, elsiratta az urát. A gyász letelte után érte küldött Dávid, palotájába vitette; az pedig a felesége lett, és fiút szült neki. De az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett.

   „Krisztus a Dávid fia.” Az Újszövetség – a bűnbánati hét elején hallott – első sorában olvassuk. A szó legmagasabb, azaz mennyei értelmében igaz ez. Dávid az eszményített, nagy király, akinek uralkodása Izráel aranykorát hozta el. Aki ígéretet kapott: nemzedékről nemzedékre az ő utódai ülnek a trónon. A „Dávid fia” messiási elnevezés hamis váradalmakat is ébresztett Krisztussal kapcsolatban: ő majd legyőzi az ellenséget, helyreállítja a régi határokat, és bölcs vezetőként kormányozza földi népét. De az ő birodalma nem szorítható földi határok közé: mennyei ország. Uralma nem ideig-óráig tart, hanem örökké. Nem pénz és fegyver tartja fenn, hanem Isten végtelen, győzelmes jósága, szeretete és békessége.

   Az a bibliai elbeszélés, amelyből elhangzott a mai két igevers, Dávid uralkodásának árnyoldalaira mutat rá.  A Szentírás őszinte könyv. Nem hagyja ki, nem is kozmetikázza szépre Dávid és Betsabé történetét. Házasságtörés és gyilkosság. Az Ószövetségben halálos bűn mindkettő. Nekünk is vannak történeteink, amiket nem szívesen hoznánk nyilvánosságra. Valakit becsaptunk, cserbenhagytunk, bántottunk, kisszerű érdekeinkért kihasználtunk, hazudtunk, gyáván elhallgattuk az igazságot, kétszínűen megjátszottunk valamit. Le vannak írva. A mi bűneik is, és az is: Krisztus az ellenünk szóló kézírást felvitte a fára. Odaadjuk-e neki? Nem nagyobb-e büszkeségünk annál, hogy beismerjük: sűrűn tele van írva ez a lap?

    Itt Dávid és Betsabé úgy tesznek, mintha minden rendben lenne. Igyekeznek megőrizni a látszatot. Megpróbálják a gonosz tetteket szőnyeg alá söpörni.  Egy király nem tévedhet. Ha tévedne is, akkor sem ismerheti be a tévedését. Nem látszhat gyengének. Határozottan kell akaratát érvényesítenie. Kezében kell tartania a helyzetet. Történetünkben is: hívat, parancsol, elküld. Királyi méltósággal. De immár nyomorult, sötét szívvel. Már rég a bűn irányítja gondolatait.

   Betsabé rendesen meggyászolja férjét. Ahogy a szokás megköveteli. Minden rendben, nemde? Dávid a palotájába viteti. Semmi rossz nincs ebben. Sikerül mindent elsimítani, eltussolni. Történelmi példák bizonyítják: a legnagyobb gonoszságot is legalizálni lehet.

   A bűnnek mégis következményei vannak. „Számomra, mások számára, Isten számára”. A bűn takargatása újabb bűnöket szül. Egyre jobban belebonyolódunk, mint egy hálóba ( a bűn világméretű hálójába?). Az egykor kívánatosnak tűnőből átok lesz. Ó, én nyomorult ember! Ki kellene jutni. Szenvedélyek, rossz szokások, hazugságok… Az Úrnak nem tetszik. Valójában nekünk sem. Nem igaz, hogy „ez van”! Krisztus azért jött, hogy más legyen, hogy – hozzá térve, szeretetét befogadva - mi is másak lehessünk. Van kiút. Az Embernek Fia azért jött, hogy az ördög munkáit megrontsa. Hogy sötétségünkben felragyogjon a bocsánat, a kegyelem világossága, és lépéseinket a békesség útjára igazítsa.

   Engedjük, hogy kiemeljen a kegyelem a bűn, hamisság, önzés erőtere körül forgó ördögi körből! Engedjük, hogy Krisztus tiszta arca tükröződjék rajtunk!

    Dávidot mindezek ellenére Izrael legnagyobb királyának tartják. Az Újszövetség is így beszél róla. Mégis belekerül neve a Krisztus nemzetségtáblázatába. Azért, mert bűnbánatot tart(anak). Mert kész volt hallgatni a Lélek szavára, és megvallani, leírni, megélni: nálad van a bocsánat, bőséges nálad a szabadítás (Zsolt 130). Egy hívő orvos mondta: a bűn, hamisság baktériumait egyedül a kegyelem napfénye tudja megsemmisíteni. Vigyük azokat Krisztus világosságára, hogy meggyógyuljunk, és békességünk legyen! Ámen.

 

 

Lk 1, 26-38 (hatodik nap)

26 A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe 27 egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. 28 És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van!..

    Krisztus nemzetségtáblázatában az ötödik női név a Máriáé. Támár, Ráháb, Ruth és Betsabé után. Héber eredetű szó, magyarul „keserűségnek” vagy „úrnőnek” fordíthatjuk. A Mária nevének jelentésébe beleértjük emberi sorsunk két pólusát: az önmagunkban elveszettet és a Krisztusban megmentettet. A keserűt és a dicsőségest.

   Igeszakaszunkban az események pontos leírását találjuk: megismerjük az időt, a helyszínt, a szereplőket. Egy angyal is megjelenik a képben: nem mindennapi történettel van dolgunk.

   Furcsa az üdvözlés is: „kegyelembe fogadott”. Ami történik, az a kegyelem által történik - Isten irgalmas akaratából az emberért. Krisztusban teljesült ennek legfőbb feltétele: Isten benne kegyelmébe fogadott. Vajon mi a helyzet a tőlünk függő feltétellel? Mi befogadjuk-e ezt a kegyelmet? Azt, aki elhozta nekünk?

    Mária megdöbben, nem érti. Kegyelmet találtál az Istennél. Fogansz méhedben és Fiút szülsz. Nevezd Jézusnak. Mária kész tényekkel áll szemben. Már a név is megvan. Isten mindent előkészített. Megváltásunk ténye bizonyos, ha a hogyanját nem is látjuk mindig világosan. Nagyszerű dolgok hangzanak el: a Magasságos Fia, aki trónra lép, örökké uralkodik. Ez túl van minden emberi elképzelésen…

   Mária a saját szerepére kérdez rá. Isten dicsőséges, csodálatosan cselekszik, de hogyan kerülök bele a történetbe? Fiút kell szüljek? Hogyan? A karácsony nem nélkülünk történik. Nekünk is vállalni kell a magunkét. Krisztust nekünk is ki kell hordanunk, engednünk azt, hogy az ő élete elkezdődjék, növekedjék bennünk. Az ő születése csak így lehet személyes. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. 

   Az angyal egy titokzatos, ésszel fel nem fogható üzenetet közöl Máriával. A Szentlélek száll reád. Mennyei hatja át földi létedet. Az örökkévaló a mulandót, a szent a bűnben leledzőt. „Fogantatott Szent Lélektől, született szűz Máriától”, foglalja össze röviden az Apostoli hitvallás. Sőt, általa lehetséges, hogy mi is Lélektől szülessünk (Jn 3,8).

   Ezért nevezik őt Szentnek. Benne Isten megtartó, szent akarata, könyörülő szeretete, megváltó irgalma ölt testet. Az Isten Fiának világra jöttét valóban dicsőséges, mennyei titkok övezik, és nem is azok megfejtése a dolgunk, hanem a térdre borulás a titkok Ura előtt, és a boldog örvendezés: Megtartó született, aki felvette portestünket, hogy megváltson minket, eljött, hogy társunk legyen magányunkban, gyógyítónk betegségünkben. (Gyermekeink születését sem értjük…) Mondjunk igent erre: történjen velünk Istennek Krisztusban kijelentett megtartó, bocsánatot hirdető beszéde szerint! 

   Egy történettel zárom: egy gyerekkórházban karácsony előtt a gyerekek csomagokat kaptak, voltak, akikhez látogatók érkeztek. Egyik árva fiúcska kimaradt mindebből. Egyik délután, amikor a kedvenc ápolónő készült hazamenni, azt suttogta oda neki: mondd meg valakinek, hogy itt vagyok.  Krisztus azért született, azért jött hozzánk, hogy megmondja nekünk: itt vagyok érted. Várjuk őt tiszta szívvel! Fogadjuk be őt! Vele legyen áldott az életünk. Ámen.

 

 

Karácsony bűnbánati hét (2009)

Megérkezni a Megérkezetthez

 

   1.nap – És 7, 11-14

 

11 Kérj egy jelet Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!

12 De Áház így válaszolt: Nem kérek, nem kísértem az Urat! 5Móz 6,16 ; Mt 4,7

13 Akkor ezt mondta Ézsaiás: Halljátok meg, Dávid háza! Nem elég, hogy embereket fárasztotok, még Istenemet is fárasztjátok?

14 Ezért maga az Úr fog jelet adni nektek: Íme, egy fiatal nő, aki most várandós, fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezi majd el.

 

   Egy Istent kereső ember írta le… „Nem tudnám egyetlen pillanathoz kötni, de fokozatosan elhatalmasodott rajtam egy nagy, nyugtalan, lelki ösztöneim mélyéről fakadó vágy: megtalálni Jézust. Valami hasonló érzés tölthette el a keleti bölcseket is. Nem azt mondják, hogy láttunk egy csillagot, hanem: láttuk az ő csillagát. És nem volt maradásuk. Én is kész lettem volna mindent megtenni, kész lettem volna akárhova elmenni. Aztán megértettem: nem fizikai távolságot kell legyőznöm. Magamban kell ajtókat nyitnom. Jézus mellettem van, arra vár, hogy felismerjem és behívjam őt az életembe.”

   Karácsony csodájában kitárult a menny ajtaja, az Isten szíve. Először ő indul el felém. A fényesség, az angyalok megjelenése ennek a külső jelei voltak. De az én szívemnek is meg kell nyílnia, akkor lesz személyessé a történet, akkor érkezem el a Megérkezetthez. Közel van hozzád az Ige, a te szádban és szívedben van (Róm 10,9). Be akarjuk-e fogadni? Ha valakit visszautasítunk, kizárunk az életünkből, akkor mindegy, hogy az a személy az ajtónk előtt áll, vagy a világ másik végén tartózkodik.

   Kérj egy jelet, szólt az Úr Áházhoz. Hirtelen arra gondolunk: ó, ha egyszer mi is megkapnánk ezt az esélyt! Vajon mit kérnénk? „Uram, ha meggyógyulok, egész életemben neked szolgálok. Ha megszabadulok ebből a szorult helyzetből, anyagi gondból, akkor azután mindent megteszek, hogy hálámat kifejezzem, ha sikerül ez a nagy tervem, és csak a te segítségeddel sikerülhet, akkor …” Sokszor adatnak jelek nekünk is, de azok hamar az újabb gondok, a hitetlenség, a kétségek homályába merülnek.

   A kérdést személyesebben kell feltennem: kit kérnék jelül? Mert ha az Egyszülött az enyém lesz, akkor Benne mindent megkapok. Akié a Fiú, azé az élet. Földi és mennyei jelként adatik ő: gondoljunk jászolbölcsőjére, véres keresztjére és győzelmes feltámadásának dicsőségére.

   Nem kérek jelet, nem kísértem az Urat. Egy hitetlenkedő mondat ez. Mintha azt mondaná Áház, hogy maradjon mindenki a maga helyén: Isten a mennyben, én a földön, ne zavarjuk egymást. Mi megszervezzük a karácsonyt Jézus nélkül is. Nem kell a Jel. Nem kellett Heródesnek, nem kellett a jeruzsálemi írástudóknak, nem kellett a nép vezetőinek. Nem kell a tisztasága, igazsága, békessége ma sem. Nem kell a Gyermek.

  Ézsaiás prófétai hévvel válaszol erre a keményszívűségre, és közvetíti Isten üzenetét: nem elég, hogy embereket, még Istenemet is fárasztjátok. Mivel? Közömbösségetekkel, hitetlenségetekkel, elfordulásotokkal. Istent legjobban passzivitásunk fárasztja. (Engem is sokkal jobban fáraszt az üres templom, mintha zsúfolva lenne.) 

   Ezért maga az Úr fog jelet adni. Érdektelenségünk, közömbösségünk akadályát is az Úr hárítja el. Még arra sem vagyunk képesek. A próféta egy várandós, fiatal asszonyra mutat, aki fiút fog szülni. Egy konkrét történelmi helyzetben Isten ígérete egy konkrét példa által felel. Nézzétek, a szemetek láttára történik, itt van Isten csodájának, a csirázó életnek a jele, és ez a gyermek lesz az ígéret hordozója! Ahogy az ő személyes sorsában, úgy a nép életében is kibontakozik Isten megtartó akarata.

   Az Újszövetség felől nézve tudjuk: valójában Krisztusra vonatkozik a prófécia. Neve, de egész küldetése egy nagy üzenet: Immánuél. Benne döbbenünk rá - tekintetében, szeretetében, jóságában, irgalmában, áldozatában -, hogy velünk az Isten. Ott keres meg minket, ahol vagyunk: bűneinkben, bizonytalanságainkban, és ajándékoz meg békességgel és reménységgel.

    Krisztusban Isten látogat meg minket, hogy vele együtt lehessünk mindörökké. Ámen.  

 

 

2. nap - És 9, 1-6

 

1 A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog. Ézs 58,8 ; 60,1-2 ; Mt 4,15-16 ; Lk 1,79 ; 2Kor 4,6 ; 1Pt 2,9

2 Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, ahogyan aratáskor szoktak örülni; ahogyan vigadni szoktak, akiknek zsákmányt osztanak. Zsolt 4,8 ; 126,2.5-6

3 Mert terhes igáját, a hátát verő botot, sanyargatójának vesszejét összetöröd, mint Midján napján. Bír 7,1-25 ; Zsolt 83,10 ; Ézs 10,26

4 Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz. Zsolt 46,10 ; 76,4

5 Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! 2Sám 7,12-13 ; 2Kir 19,31 ; Zsolt 72,1-17 ; 132,11 ; Ézs 1,27 ; 11,1-5 ; 37,32 ; Jer 23,5-6 ; Dán 7,14 ; Mik 4,3.7 ; 5,1 ; Lk 1,32-33 ; 2,10-11 ; Jn 12,34 ; ApCsel 2,30

6 Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!

 

 

   Olyan szép ez az ézsaiási igeszakasz, és annyira hozzátartozik az advent üzenetéhez, akár a kalács a karácsonyi ünnepi asztal kínálatához. Akárhányszor esszük, jó íze betölti szánkat, érzékeinket. Akárhányszor olvassuk, öröme elárasztja a szívünket.

   Ha ez látomás, akkor a próféta azt látja először, hogy a nép nem lát. A nép, amely a sötétségben jár, azaz bolyong, tévelyeg. A tehetetlenség, a fogság nyomasztó tényének körülírása ez. Egy sötét történelmi pillanat, de egy lelki helyzet is. Magunkra ismerünk. Ahogy sokszor céltalanul, vakon forgolódunk a bűn által lekorlátolt belső életterünkben. Pedig látszólag szabadok vagyunk: lótunk, futunk, „aktívkodunk”, ahogy gyermekeink szokták mondani. De a lelkünk senyved az önzés, anyagiasság, a harag szabadságvesztő állapotában, a bűnök cifra rabságában.

   Aztán látja próféta, hogy a népet hirtelen nagy világosság veszi körül. Nem valami pisla kis derengés mutatja magát csupán, hanem tündöklő fény árad szét. Felülről jön. Nem mi gyújtjuk. Egyet tehetünk: odafordulunk a világosság felé, kilépünk a fényre.

   Van olyan pszichés betegség: az abban szenvedőt zavarja, ha mások ránéznek, ha meglátják. Nem akar látszani. A bűnös ember mindig rejtőzködik. Nemcsak Isten, hanem tkp. önmaga elől is. Hol vagy, Ádám? Akármennyit magyarázzuk a sötétséget, az sötétség marad. Nem tudjuk megszüntetni. Inkább megszokjuk. A fény felülről származik, de bennünk is fel kell lobbanjon. Akár a teremtéskor: Isten világossága világosságba borította a világot.  

   A világosság itt valakinek az elérkezését hirdeti. Isten jelenik meg. Te megszaporítod a népet, mondja a próféta. Az első bibliai áldást és parancsot idézi ez a bizonyságtétel. Isten életet ajándékoz. És igazi boldogságot. A szomorú, elkínozott arcokon most felragyog az öröm, a mennyei derű. Íme, az öröm a világosságban születik, és világít (világosságot tükröz).  

  Örülnek, mint aratáskor, a zsákmány osztásakor, mert elhozod a szabadulást számukra: igát, botot, vesszőt összetörsz, a dübörgő rohamok halálos rettenetét felidéző csizma, a véres köpönyeg elég. (Korbácsos történet a felszabadított rabszolgákkal. A szívtelen gazdát meglátogató „küldöttség” legerősebb tagja leakasztja az ostort a szögről. Mindenki bosszúra gondol. De ő egy erőteljes mozdulattal a combján kettétöri a korbács nyelét, és azt mondja: ennek az eszköznek az ideje lejárt.) Az emlékek is gyógyulni kezdenek. Véget ér minden pusztító, nyomorúságot hozó háború. Békesség lesz.  

   Egy nagy MERT áll itt indoklásként. Valakiben, valakire nézve történik ez! Egy gyermek születik. Azt mondhatnánk: mindennapi dolog. A régiek szerint gyermeket és esőt nem kell kérni. De – túl ezen a nyegle szellemeskedésen – valójában ámulatba ejtő csoda minden élet elindulása, kifejlődése, világra jötte. Minél jobban belelátunk ennek rejtelmeibe (a mai tudomány eszközeivel), annál inkább annak tűnik. A gyermek kétségtelenül a jövő garanciája. A jövőben pedig Isten akarata jut teljességre.  

   Mégis kérdezhetjük: milyen nagy változást hozhat egy gyermek, egy törékeny, gyönge teremtés? De gondoljunk csak neves személyiségekre, akik - jó értelemben - történelmet írtak. Mindenki gyermekként kezdte a karrierjét.

   A királyi, mennyei származású gyermek születése a kegyelem korszakát hozza el. Az emberi formában megjelenő, isteni nagyságú megváltásét. Uralom lesz a vállán.

   Micsoda felségjelzők! 1.Csodálatos Tanácsos - útmutatás, bölcsesség származik tőle. Van, akihez fordulnunk. 2.Erős Isten – bűn, halál legyőzője, szabadító, életünk biztos alapja. 3.Örökkévaló Atya – a gondoskodás, szeretet, megtartó jóság forrása. 4. Békesség Fejedelme – háborúságainkban menedékünk, győzelemre segítő vezérünk.

  Uralma nem ér véget. Törvény és igazság által vezeti, kormányozza, védelmezi népét. 

   Isten féltő szeretete viszi véghez. Minden szabadítás, vigasztalás, világosságra lépés mögött Isten végtelen, az Egyszülöttben megjelent szeretete áll. Életünket is ez a szeretet öleli körül. Ámen. 

 

 

   3.nap – És 11, 1-9

 

1 Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Ézs 6,13 ; Zak 6,12 ; Mt 2,23 ; ApCsel 13,22-23 ; Zsid 7,14 ; Jel 5,5 ; 22,16

2 Az Úr lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke. Mt 3,16 ; Ef 1,17 ; 1Pt 4,14

3 Az Úr félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, Jn 2,25 ; 7,24

4 hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában. Megveri a földet szájának botjával, ajka leheletével megöli a bűnöst. Jób 4,9 ; Zsolt 2,9 ; 18,16 ; 29,7 ; 72,2-16 ; Ef 6,17 ; 2Thessz 2,8 ; Jel 2,16 ; 19,11

5 Igazság lesz derekának öve, csípőjének öve pedig a hűség. Zsolt 85,11 ; Hós 2,18 ; Ef 6,14

6 Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. Ézs 65,25

7 A tehén a medvével legel, kölykeik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha.

8 A csecsemő a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek mérges kígyó üregébe dugja a kezét.

9 Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki, betölti a földet az Úr ismerete, ahogyan a tengert víz borítja.

 

   Gyönyörű prófécia ez! Érezzük: Ézsaiás szívéhez közel állt a Messiás személye. Ézsaiás személye közel áll a Messiás szívéhez. Csak a Lélekre figyelő, Krisztust váró ember tud így szólni.

   A prófécia egy reménységet sugalló képpel kezdődik. Vesszőszál hajt ki. Zsenge, törékeny hajtás, de ígéretet hordoz. Az életet hirdeti. (Egy másik ézsaiási hasonlatban: „mint gyökér a száraz földből”.) Nem az élet erős, legyőzhetetlen önmagában – gondoljunk egy kisgyerekre, milyen „élhetetlen”, sérülékeny tud lenni –, hanem az azt óvó, megőrző isteni szeretet és gondviselés.

    Az Isai név említése arra utal: a próféciát hallva egy eljövendő, a Dávid küldetését felvállaló, azt tökéletességre vivő, Isten tetszése szerint való királyra kell gondolni. Szükségünk van földi kiindulópontokra, amiképpen arra is, hogy Isten Fia emberré legyen. Mi – emberek - benne, az Emberré lettben ismerhetjük meg Isten irgalmas szeretetét, szent igazságát, azaz megváltásunk titkát. Isten olyan, ahogyan ő Krisztushoz viszonyul. Mi hasonlóképpen.   

   Isten Lelke lesz rajta. Mi is Isten Lelkét kaptuk. De vajon megnyugszik-e rajtunk? Otthont talál-e bennünk? Gyakran más lélek, másféle lelkület irányít, még ilyenkor, karácsony táján is. Nem tudjuk levetni régi indulatainkat, beidegződéseinket. Csak Isten Lelke tud kimozdítani önmagunkból. Nemcsak karácsonyi hangulatra, de karácsonyi lelkületre van szükségünk. 

   Bölcsesség (Istenre figyelés), értelem (átlátás), tanács (mások vezetése) és erő (hatalom), az Úr ismerete és félelme. Egy földi uralkodó ideális jellemzői ezek, a mennyei király tökéletességének kifejezői. Azt is mondhatnánk: karácsony ajándékai, amiket Krisztusban kapunk meg. 

   Nem a látszat után ítél, Isten szemével lát. Sok bajunk van amiatt, hogy a látszat megtéveszt, vagy éppen mi tévesztünk meg másokat a látszattal. (Film: Isten városa – a bibliai szépségű nevet viselő városrész a bűncselekmények melegágya.) Úgy látszik, mintha Krisztusban élnénk. Délibáb hit, délibáb szeretet. Jézus a szívünkbe lát, mondja egyik ifis énekünk. Tudja, kik vagyunk. Mellette ismerhetjük meg, Benne találhatjuk meg valóban magunkat.

   Igazságot és méltányosságot szolgáltat. Minden megalázott, minden szegény, jogaiból kiforgatott ember erre vágyik. Vajon, az Igazságot követve, igazságosak vagyunk-e? Áthatja-e ünnepünket, életünket a Krisztus gondolata, érzése, akarata?

   Hatalommal jön, megveri a földet, a bűnösöket. Milyen hatalom volt a Jézusé? Nem az erőszaké, hanem a szereteté, nem a megalázásé, hanem a felemelésé. Meg kell tanuljuk végre: az igazi nagyság nem félelmet kelt, hanem félelmet oszlat, nem leigáz, hanem szabaddá tesz. 

   A hűség az Érkező alaptulajdonsága. Egész személye, szolgálata azt bizonyítja, hogy milyen hűséges az Isten. Teljes bizalommal rá lehet támaszkodni. 

  A Messiás eljövetelével békesség, mennyei harmónia köszönt a világra, még az addig egymást pusztító állatokra is. Az élet, a túlélés törvényei megváltoznak. Farkas a báránnyal: valami nagy kiengesztelődés, jóság tölt el minden élőt! A kígyók sem ártanak (Wass Albert története), a védtelen kisgyermekek is teljes biztonságban vannak. Ebben az országban (a szeretet úrsága területén) nincs helye a bűnnek. 

   Semmi ártó és pusztító nincsen… Isten ismerete beborít mindent. Úgy látjuk: világunkban a gonoszság áraszt el mindent. Torkig vagyunk, nyakunkig ér.

   Mint a tengert a víz… furcsa hasonlat. A tenger maga is víz. Ugyanaz az elem. Isten közénk jött, Krisztus, aki egy az Atyával, eggyé lett velünk, hogy benne minket, kegyelemre rendelteket, beborítson a kegyelem. Ámen.

 

 

 

4. nap - Lk 1, 57-66

 

57 Amikor pedig eljött Erzsébet szülésének ideje, fiút szült.

58 Meghallották a szomszédai és a rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és vele együtt örültek.

59 A nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni.

60 Anyja azonban megszólalt, és ezt mondta: Nem, hanem János legyen a neve.

61 De ezt mondták neki: Senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának.

62 Ekkor intettek az apjának, hogy milyen nevet akar neki adni.

63 Ő pedig egy írótáblát kért, és ezt írta rá: János a neve. Mindnyájan elcsodálkoztak.

64 És azonnal megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent.

65 Valamennyi szomszédját félelem szállta meg, és Júdea egész hegyvidékén beszéltek minderről.

66 Akik meghallották, szívükbe vésték, és így szóltak: Vajon mi lesz ebből a gyermekből? Az Úr keze pedig valóban vele volt.

 

 

   Eljön az idő, olvastuk. Karácsony erről a beteljesedésről szól: a múló időbe, a kavargó történelembe megérkezik az örökkévaló. Az idő az (időtlenségben élő) Isten hatalma alatt áll. Az idő ellenségünk és barátunk. Hoz és visz, szoktuk mondani. Ha Isten kegyelmének az idejében élünk, akkor nem kell attól félnünk, hogy az idő valami lényegeset elragad tőlünk. Krisztussal már megkezdtük az örökkévalóságot. Itt a földön azonban még az idő szorításában élünk.

   Fiút szült… Minden születés a nagybetűs Fiúra utal (olvassuk, hogy minden őbenne áll fenn – Kol 1,17), az örökösre, a végső győzelmet szerző királyi sarjra, a szabadulást hozó, hőssé váló gyermekre. A szülni ige tkp-i értelmében csak Istenre és az édesanyákra vonatkoztatható. Gondolnunk kell tehát karácsonykor Krisztusnak, az Egyszülöttnek az örökkévaló létére, ua. az emberi eszközökre is: Mária alázattal vállalt, szent küldetésére, Erzsébet anyai szolgálatára. 

   A szomszédok meghallották… Mit is? Nem azt, hogy szült Erzsébet, hanem – így mondják -, hogy nagy dolgokat cselekedett vele az Úr. Hogyhogy ezt hallották? Úgy, hogy abban, ami történt, hittel az Isten csodálatos cselekedetét ismerték fel. Ezenfelül, úgy gondolom, azért is, mert Erzsébet így beszélt önmagáról, gyermekek érkezéséről, mert – mondanánk ma -  ezt kommunikálta. Mit kommunikál az életünk?

   Vele együtt örültek… Ritka pillanat az, amikor őszintén együtt tudunk örülni. A mások sikerének is. Ismertem egy családot, ahol három fiú volt, kettő közülük – a két idősebb - mozgássérült. Bámulatos, megható volt, ahogy örülni tudtak kisöccsük ügyességének, elevenségének, mozgásban, sportban elért teljesítményeinek.

   Karácsony olyan születésnap, amelyen mindnyájan egyformán örülhetünk. Krisztus mindnyájunké, senkié sem inkább, mint a másoké. Ajándékai lelkiek: továbbadva gyarapodnak. Ezért irigység-mentes, önzés-mentes lehet ez az ünnepünk. Vajon az-e? 

  A nyolcadik napon – Mózes törvénye szerint – körülmetélik a kisgyermeket, és az a hagyomány, hogy nevet is ekkor kap. (Zsuzsa lányunk születésekor napokig nem tudtunk dönteni neve felől, így pár napig csak a családnevével élt.)

   Kézenfekvő, hogy apja nevéről nevezzék el… Zakariás, szép név: „gondol rám az Úr”, megemlékezik rólam. De Jánosnak ( a név azt jelenti: Isten kegyelme) különös küldetése van, neve is azt kell hirdesse: Isten megváltó gondolata testet öltött Krisztusban, akiben kegyelmet kapunk kegyelemért.

   Erzsébet nagyon határozottan képviseli Isten akaratát a családdal szemben. A szülés jogán, az Egyszülöttre gondolva. Nem könnyű felvenni a harcot szokásokkal, a mások véleményével, az óember beidegződéseivel. Nem könnyű – Krisztusra nézve - újat kezdeni.

   A beszélni még nem tudó Zakariás is belekerül a vitába. Írótáblát kér, és leírja: neve János. Nincs szükség magyarázkodásra, mások meggyőzésére. Isten ezt kéri tőlem. Legtöbbször értetlenség fogadja. Ott is csodálkoznak.

  És azonnal megoldódik a Zakariás nyelve, beszélni kezd, Istent magasztalja. Ez az első szava, megnyilvánulása. Nem azzal kezdi, hogy rég meg akartam mondani ezt vagy azt, nem panaszkodik, nem némasága kínos kellemetlenségeit ecseteli. Amerre, akire nézünk, gondolataink is arra irányulnak.

   A jelenlevőket félelem szállta meg, szent megilletődés. A pásztorok megdöbbenésére gondolunk. Szent félelem, áhítat kell betöltsön Isten nagyságos dolgait, nagybetűs Szeretetét, Krisztust szemlélve.

   Vajon mi lesz ebből a gyermekből, kérdik? Az Úr követe, útkészítője. Jézus óta tudjuk, hogy mire fut ki az életünk. Engedjük, hogy az Úr keze vezessen! Ámen.

 

 

 

 

 

5. nap – Lk 2, 1-5

 

1 Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. *

2 Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó.

3 Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják.

4 Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott,

5 hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt.

 

   Ki gondolta volna akkor, hogy az Augusztus császár neve belekerül a Bibliába, hát a Péteré, a szegény halászé, a Pálé, aki a bűnösök között az elsőnek tartotta magát? Krisztusért mind odagyűjtetünk a kegyelem királyi széke elé.

   Történnek a dolgok, Isten örök kegyelme áthatja a történelemmé váló eseményeket. Felső, császári rendelet adatik ki. Isten rendelete, dekrétuma minden áron megvalósul.

   Sokszor csak a külső, az ún. „társadalmi nyomást” érzékeljük. Annak esetleges terhét, kikerülhetetlen kényszerét, kellemetlenségét. Ez a sorsunk, mondjuk, és nem mindig látjuk abban az Isten munkáját. Nem volt nagy öröm József és Mária számára sem felkerekedni, útra kelni.  De közben Isten terve érik, teljesedik.

   Augusztus császár birodalmának lakóit akarja összeírni, számba venni. Erődemonstráció ez, ua. adóbehajtási szándékok is vannak a háttérben. Isten könyvébe mindenki be van írva. Senki nem hiányzik, mindenki fontos. Úgy szerette Isten e világot… Mennyei Atyánk Krisztusban kegyelmét demonstrálja, bizonyítja, és az ő érdeméért nem tartozásunkat tartja számon, hogy azt, hogy adósságunk eltöröltetett.

   Lukács leírásában az összeírás összefüggésében elhangzik egy helytartó neve is.  Történészek számára érdekes lehet: Kviriniusz. Isten örök terve a valós történelembe, személyes életünkbe ágyazva valósul meg. 

   Elment mindenki. A hatalmi parancsnak engedelmeskedni kell, de a belső indíttatást követjük-e? Egyik szülő mondta: a gyermeke úgy döntött, hogy nem jár vallásórára. És ha úgy dönt, hogy nem jár iskolába? Azt valahogy mégis fontosnak tartjuk. A lelki értékek háttérbe szorulnak. Pedig a lényeges, nagy dolgok az Istennel való közösségben történnek.   

   Tömegek mozdulnak. József is elindul jegyesével, Máriával. A sok útnak induló közül rájuk fókuszál Lukács. Názáretből indulnak Dávid városába, Betlehembe, mert József a király családjából származott. Kedves megjegyzés. Mindnyájan az örökkévaló király családjához tartozunk Krisztus által. Királyi nemzet vagyunk, írja Pál apostol.

    Krisztusban - talán furcsán hangzik - mennyei rokonunk született meg nekünk. Nem az emberi ős (Ádám), hanem az isteni utód (Krisztus) kapcsol minket igazán össze. A Gyermek összehozza a családot.

   Persze, gondolnunk kell a vándorút nehézségeire is. Utánanéztem: 150 km, autóval is két, két és fél óra. Gyalog öt nap. Nem örülnénk, ha meg kellene tennünk. Sokszor még a templomig mért a pár száz méter is nagy távolság. Kivált a fiataloknak. Karácsonyban benne van az emberi áldozat is. Nemcsak angyali éneklés és romantikus hóesés az. Karácsony elindulás, a szeretet áldozata. Megérkezés a hozzánk Megérkezetthez.

  Jegyesével ment József, aki áldott állapotban volt. Olvastam, hogy az akkori zsidó társadalomban általában korán jegybe léptek a fiatalok: a férfiak 18-20, a nők 16-18 évesen. Feltételezhetjük, hogy Mária és József is rendkívül fiatalok voltak (bár általában érett korú szülőknek képzeljük el). Mindazáltal mi csak az emberit tudjuk elképzelni, ami akkor történt, az képzeletünket túlszárnyalja: Isten Fiát elküldve könyörült a világon, rajtunk. Ámen.

 

 

6. nap - Lk 2, 6-7

 

6 És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje,

7 és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.

 

   Elgondolkoztam azon, ez biztos másoknak is eszébe jutott: az első karácsonyról nem maradt fenn egyetlen fénykép, egyetlen videofelvétel, még egy hevenyészve papírra, pergamenre vetett rajz sem.  Igazából két rövid leírás áll rendelkezésünkre a Máté és Lukács szerinti evangéliumból. (János a karácsony, az örökkévaló Fiú közénk érkezésének teológiai mélységét fogalmazza meg: az Ige testté lett. Márk a Jézus szenvedéseire összpontosít.)

   Az isteni szeretetet, a megváltás igazságát nem is lehet képekben kifejezni. Én sem tudok felvételt mutatni gyermekeim iránti szeretetemről, felségem iránti hűségemről, még kevésbé Krisztusban való hitemről. (Mutathatok ilyen-olyan fotókat, de azok nem árulják el, hogy mi van a szívemben). A lényeg a szemnek láthatatlan, csak hittel látható.  

    És történt. Gyakori kifejezése ez a Bibliának (az előző estéken is hallottuk). Sok rossz dolog is történik. (A mi életünkben is – olyanok, amikről nem tehetünk, de olyanok is, amikért mi vagyunk a felelősek. A bűn, az önzés, irigység, harag mindig rossz folyamatokat indítanak el). Itt másról van szó: az örök kegyelem kézzel fogható megnyilvánulásának, Isten szeretetének felénk tett konkrét lépésének a bejelentése ez.  A történelmi helyzet nem túl rózsás: elnyomás van, diktatúra, szegénység. Mégis a földi eseményekkel párhuzamosan, sőt azok sodrában zajlik a mennyei is. A kettő összefonódik Krisztusban. Az történt, amit Isten rég elhatározott.

   Nagy, eget és földet megrengető eseményt várnák. Álljon meg a Nap az égen, mennyei angyalok fényes csapatai lepjék el a földet, hulljon mindenki térdre a rendkívüli látványtól, élménytől.    

   De ezt olvassuk: eljött szülésének ideje. Úgy, ahogy ez a pillanat azelőtt és azután is sok millió alkalommal érkezett el gyermeket váró édesanyák esetében. (Így hozott világra minket is egykor édesanyánk.) Mégis minden alkalommal csoda. A születés az életről szól. Isten az életet programozta belénk. A Sátán igyekszik átprogramozni tudatunkat a gyűlölködésre, haragra, szembefordulásra. Mindezek a halált szolgálják. Krisztus az élet forrásához, Istenhez akar visszavezetni, az igazi, áldott életre akar megtanítani. Azért jött, hogy életünk legyen és bővelkedjünk. Hogy ne éljünk a halálnak.

   Áll itt egy mellékesnek tűnő megjegyzés: amíg ott voltak. Mintha véletlenszerű lenne. Éppen úgy adódott. A bizonytalannak, esetlegesnek látszó dolgokat Isten biztos kézzel irányítja. Krisztusnak ott és akkor kellett megszületnie, amíg ott voltak. Isten ezt így tervezte, próféták által így hirdette meg. Micsoda mennyei csodák vesznek körül, történnek velünk és értünk, amíg mi mindennapi ügyes-bajos dolgainkat végezzük!

 Krisztusnak bennünk is így kell megszületnie: amíg itt vagyunk. Isten örök akarata ez.    

   Megszülte elsőszülött Fiát. Mária elsőszülött fia az Egyszülött Fiú. Minden élet belőle indul ki, hozzá kapcsolódik. Nélküle igazából meg sem születünk. Benne válik értelmessé, ténylegessé az életünk. Karácsony a mi születésnapunk is. 

  Mária anyai ösztönnel, szeretettel bepólyálja a Gyermeket. Jézus földi élete ezzel az anyai szeretettel kezdődik (tudjuk, hogy örök szeretetből származik, ő, aki maga az örök szeretet). A szeretet az élet legfontosabb feltétele.

   A szeretetlenségben, a visszautasításban még nyilvánvalóbb ez. Az evangélium először Jézus megszületését, Mária gondoskodását jelenti be. Azután jegyzi fel a döbbenetes tényt: jászolba fektette. A világ szívtelensége nem akadályozhatja meg a kegyelem megjelenését. Isten megváltó szeretete helyet talál a kiszorítottságban is, lehetőséget a visszautasításban is.      

   Ez a viszonyulás, fogadtatás a mennyei király első tapasztalata az emberekkel. Krisztus-élményre vágyunk, de vajon neki milyen élményben van része velünk, közöttünk? És milyen élményben van részük embertársainknak?

     Jézus kirekesztettségében is a befogadás jó hírét hozza. A gonoszsággal való szembesülésében is a jónak az üzenetét. Benne Isten irgalma, kegyelme, üdvözítő szeretete lehet a mienk. Ahol Krisztus van, ott van a karácsony, ott van a békesség, az öröm, a megtartatás. Ámen.