Bűnbánati hét – konfirmáció

1 Tim 1, 12- 17 (hétfő) 

12 Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. 

13 Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. ApCsel 8,3; 9,4-5 

14 De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. 

15 Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. 

16 De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. 

17 Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen. 

   Hálaadással kezdődik az ige… Azt hiszem, jó nekünk is ezzel kezdeni: életünkért, családunkért, egészségünkért, külső körülményekért, a (viszonylagos) jólétért, amiben részünk van. És azért, mert Isten szeret, mert ő megváltott, és – itt már az igét idézzük - elrendelt. Azt jelenti: általa meghatározott feladatokat és célt bízott ránk. Persze, mondhatjátok, hogy ti nem vagytok apostolok, nem is kell annak lennetek, de közületek kinek-kinek a maga helyén mégis van megbízatása. Istennek mindnyájatokkal szép terve van, és egyetlen személy akadályozhatja meg annak kibontakozását: ti magatok. 

  Mire rendel Isten? Szolgálatra. Ez nem hangzik túl kellemesen. Mi nem akarunk szolgálni, inkább uralkodni (Krisztus pedig…). De higgyétek el, az igazi öröm, elégtétel abból fakad, ha véghez viszünk valami jót, Isten akarata szerint valót… Azért van annyi kiábrándult ember, mert sokan csak fogyasztók akarnak lenni, csak élvezni akarják az életet, csak saját önző érdekeiket követik, és nem ismerik fel magasabb küldetésüket, és nem hajlandók azért áldozatot hozni. Ha sikeres, teljes, szép életet akartok magatoknak, akkor vállalnotok kell azt, amire Isten rendelt, sokszor ki kell lépnetek a komfortzónából, új utakra kell elindulnotok.  

   Isten nem nézi a múltunkat… Pál apostol durva dolgokat ír le önmagáról. Nagyon őszinte: káromló, erőszakos voltam. Kiegészíthetjük: csaló, hazudós, stb.  De irgalmat nyertem… Isten nem érdemeink alapján választ ki. Különös ez a szelekció (valójában: elekció): Isten nem azt nézi, hogy kik vagyunk, hanem azt, hogy a kegyelme által kivé válhatunk.  

   Az írja Pál: bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme. Isten bőven adja a bocsánatát, nem szűk marokkal. Azt is olvassuk, hogy Jézus azért jött, hogy bővelkedő életünk legyen. Sokszor olyan szegény lélekkel tengődünk: haragban, neheztelésben, kicsinyes indulatokban, irigységben, rágalmazásban, pedig gazdag Istenünk van. Csak nem nyitjuk meg a szívünket jósága, áldásai előtt.  (Koldus története.) Arra biztatlak az ige alapján: legyetek nagylelkűek, legyetek bőkezűek, gálánsak a megbocsátásban, jóságban. Ne sajnáljátok, mert kaptok eleget Istentől!

   Hittel és szeretettel… Ezek a gyakorlati megnyilvánulásai a kegyelemnek… Hiába beszél valaki Jézusról, vallásról, ha ezek a lelki ajándékok nincsenek ott az életében… Hit és szeretet. Az egyik Istenhez kapcsol (aki az áldások forrása), a másik elkötelez embertársaim fele. Ha ezt a két területet rendbe raknák az emberek, akkor más lenne az élet… Sokat aggódunk amiatt, hogy merre tart ez a világ, mi lesz veletek. Ha ez a két fontos elv érvényesül bennetek, akkor minden a legnagyobb rendben lesz. 

  Az apostol élete élő példa: igaz beszéd, és az életem is ezt bizonyítja, hogy Jézus azért jött, hogy üdvözítse a bűnösöket, akik közül első vagyok én. Itt előjön a bűn témája (a Kátéban is mindegyre találkoztunk vele, de a mindennapi életünkben is lépten-nyomon).  A modern pszichológia szerint nem kell beszélni róla.  De az igazi önismerethez hozzá tartozik… Becsületes, korrekt módon szembe kell tudjunk nézni botlásainkkal, ilyen-olyan indulatainkkal, fel és el kell ismerjük tévedéseinket, és igyekeznünk kell azokat mindinkább kerülni. Ez a felnőtt magatartás. Sok felnőtt gyerekként viselkedik, amikor tagadja, kimagyarázza vétkeit… És sok gyerek – a felnőtteket megszégyenítő módon - érett személyként tisztában van önmagával, hibáival. Pál tehát amolyan „szemléltető személynek” tekinti magát, akiben Isten megmutatta türelmét. „Lásd, mit tehet jóságos Lelke veled!” … Igen, sokszor rácsodálkozunk, hogy Isten mit hoz ki belőlünk. Csak engedjük, ne legyünk keményszívűek! 

   Az is elhangzik, hogy Isten kegyelmének – amivel konkrétan munkálkodik az életünkben – a végső célja az üdvösség. A tegnap az áhítatban hallottuk erről. Milyen jó, ha megvan ez a reménységünk! Nem kell kétségbeesve, mohón mindent megszereznünk, mert életünknek távlata van, nem kell elcsüggednünk, ha veszteség ér, ha valami nem sikerül, mert hisszük: Istennek lesz ideje kárpótolni minket. Ez a hit kihat cselekedeteinkre is, amiket azzal a tudattal, felelősséggel viszünk véghez, hogy azok beépülnek az örökkévalóságba. Egy teljesebb életszemlélet ez… 

   Mai igeszakaszunk szép dicsőítéssel zárul… Felemelő élmény Istent magasztalni, belefeledkezni az ő dicsőítésébe… A szerelmesek szívesen mondanak egymásnak – túlcsorduló érzelmekkel - dicsérő szavakat: milyen szép, kedves, rendes, önzetlen vagy… Van lelki szerelem is: amikor szívünk betelik Isten jóságával, Krisztus szeretetével, a Szentlélek örömével, és valami hasonlót gondolunk, érzünk, mondunk: 17. vers.  Ámen.

1 Tim 2, 1-7 (kedd)

1 Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, 

2 a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben. 

3 Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, 

4 aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. Ez 18,23; Róm 11,32 

5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, 

6 aki váltságul adta önmagát mindenkiért, tanúbizonyságul a maga idejében. 

7 Azért rendeltettem hírnökül és apostolul – igazat mondok, nem hazudok –, hogy a hitre és az igazságra tanítsam a népeket. 

   A tegnap arról hallottunk (amit Pál ír Timóteusnak, az ránk is vonatkozik), hogy Isten kiválasztott a szolgálatra kegyelemből, amit hitben és szeretetben kell véghezvinnünk. Istennek mindnyájunkkal szép terve van, áldottá, gazdaggá, eredményessé akarja tenni az életünket, és ez valóban egy izgalmas küldetés, lelki kihívás, amit érdemes vállalni saját érdekünkben is. (Ha megtagadjuk, a lényegről mondunk le. Isten nem arra rendelt, hogy senkinek semmi haszna ne legyen abból, hogy vagyunk. Ismertek ilyen embereket? Igaz, szomorú így tölteni a napokat, éveket, még ha milliomos is valaki?) Ua. a világnak is szüksége van a mi bizonyságtételünkre, példánkra. A Krisztus követése az üdvösség távlatába állítja az életünket… Ez biztos utat (ami nem mindig könnyű), és boldog jövőt jelent. Ezzel az élő reménységgel ajándékoz meg minket a mi Urunk.

   A szolgálatot, amire elhív Isten, és aminek sok területe van, mostantól tudatosabban kell vállaljátok, nem a közömbösökhöz mérve magatokat, hanem azokhoz, akik kitartóan igyekeznek Isten akaratát cselekedni. (Ha kiemelkedő sportolók akartok lenni, akkor nem mondjátok azt, hogy a többség a lelátókon ül, miért hajtsak én a pályán.) 

   Ma arra tanít az ige, hogy tartsunk könyörgéseket… Megfigyeltétek, ennek sok formáját említi az apostol. Miért szükséges imádkozni? Emlékeztek a válaszra: azért, hogy hálát adjunk, és azért, mert Isten azoknak adja kegyelmét és Szentlelkét (lelki ajándékait), akik azt kérik tőle. A mai ige kiegészíti a Káté tanítását azzal, hogy azért is fohászkodnunk kell, hogy Isten mutassa meg hatalmát, kegyelmét a mások életében. A keresztyén ember nem gondolhat csak magára. Felelősséget hordozunk másokért is… Életünk egymáshoz van kapcsolva.  Ha viharos tengeren utazom, akkor nem kérhetem azt, hogy „Uram, nem bánom, ha elsüllyed a hajó, ha mindenki el is pusztul, de engem ments meg”. 

   A „kikért imádkozzunk?” kérdésre azt válaszolja az ige: minden emberért (szülőkért, barátokért, szomszédokért, ismerősökért, nehéz helyzetben levő gyermekekért… Románia benne van az első 50 legfejlettebb országban a 200-ból), de külön kiemeli az apostol annak fontosságát, hogy könyörgéseinkben helyet kapjanak a vezetők, elöljárók is, hogy Isten úgy munkálkodjék életükben, hogy a békesség eszközei legyenek, hogy nyugodt és csendes életet éljünk. Sok múlik a vezető pozícióba került emberen. Tudjátok, hogy Sztálin édesanyja istenfélő ortodox asszony volt, fiát teológiai szemináriumba íratta… Ha megragadta volna szívét az evangélium, a Krisztus példája, másként alakult volna a 20. század. De ő más utat választott, istentagadó lett. A történelem egyik legrettegettebb terroruralmát vezette be. Közvetlen munkatársai közül is sokakat kivégzett. Több millió ember halála köthető a nevéhez. Mai helyzetünkben is sokat kell könyörögnünk azért, hogy a világ erős emberei, nagyhatalmai bölcsen, Isten akarata szerint döntsenek, hogy ne az emberek elnyomása, ne egy atomháború fenyegetésben éljünk, hanem egy reményteljes jövő fele haladjunk. (Ti soha ne éljetek vissza a hatalmatokkal!)

  Ez kedves Istennek… Ő mindenkit a jóra ösztönöz, de sokan mégis a rosszat választják és cselekszik. Ő azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. Isten senkit nem akar kihagyni üdvözítő akaratából. Krisztus mindenkiért meghalt. Közületek is. Ő nem a jegyeiteket veszi alapul. Nyilván, nem vagyunk egyformák, de Isten egyformán szeret, és drágának tart. Megváltott, és meghívott az üdvösségre. Ez soha ne felejtsétek el! És ezt soha senkitől ne vitassátok ezt! (Ha most belépne ide a templomba Krisztus, kivel fogna kezet először? Úgy gondolom, hogy közülünk a legkisebbel.)

   Milyen igazságról beszél itt az ige? Hát nem a mienkről, nem arról, amit mi tartunk annak. Ahány ember, ahány vallás - annyi igazság. Az igazság Krisztusban van, aki az egyetlen közbenjáró, aki váltságul adta magát. Látjátok, Jézus nem úgy gondolkozott, ahogy általában mi, hogy ti. nekünk kell igazunk legyen. Neki nem az volt a fontos, hogy bebizonyítsa, hogy neki van igaza (pedig ő szent, és tökéletes volt, mi pedig bűnösök vagyunk), hanem az, hogy minket megigazítson. Ártatlanul az életét adta a mi igazságtalanságaikért, hogy nekünk ajándékozza az ő igazságát. 

  Mi ezt a krisztusi igazságot és a benne való hitet kell képviseljük… Erre kötelezitek el magatokat a konfirmációban. Újból mondom: szép feladat, az Úr adjon erőt hozzá! Ámen.                

1 Tim 3, 14-16 (szerda)

    14 Ezeket pedig abban a reményben írom neked, hogy hamarosan eljutok hozzád. 

15 Ha pedig késnék, ezekből tudd meg, hogyan kell szolgálnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja: Ef 2,20

16 Valóban nagy a kegyesség titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a népek között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben. 

Pál apostol a hitéletre a gyülekezeti szolgálatra vonatkozó tanácsokat ír le Timóteseusnak, és  magasröptű tanításokat, intéseket megfogalmazva közbeszúrja ezt a személyes megjegyzést:  abban a reményben írom, hogy eljutok hozzád. Azt értjük meg belőle, hogy fontos a találkozás. Pál apostol volt, nagyon mély kapcsolata volt Istennel, a Szentlélek aktív vezetése alatt élt, azt írta le, hogy „élek többé nem én, hanem él bennem Krisztus”, és mégis szükségét érezte annak, lényegesnek tartotta, hogy emberekkel kapcsolatot tartson fenn. Valósággal sóvárgott erre. 

   Itt meg is állnék, és a lelketekre kötném, hogy soha ne hanyagoljátok el se a szülőkkel, se a testvérekkel, családdal, se a lelki családdal, a gyülekezettel való viszony ápolását. Ami élő találkozásokban erősödik és mélyül el. Egymásnak nem tudunk többet adni önmagunknál, ez pedig azt jelenti, hogy időt szánunk, hogy félreteszünk mindent. Ezáltal valójában mi is épülünk. Sajnos, a mai ember többre becsüli a tárgyakat, mint a kapcsolatokat (történet a megkarcolt kocsival). 

   Ha valamiféle tiszteletet és hálát éreztek irántam, azt a leginkább úgy mutathatjátok ki, ha jönni fogtok, ha nem idegenedtek el. A múlt években konfirmáltak közül sokakat hónapok, évek óta nem láttam. Ez mindenkinek veszteség. Nemcsak én örülnék a találkozásnak, hanem meg vagyok győződve, hogy nekik javukra szolgálna. Persze, elsodor az élet, sok elfoglaltság akad. Ne felejtsétek, hogy minket egymással nemcsak közös emlékek kötnek össze (amik megfakulnak), hanem a közös hit is, a közös elhívás, a közös cél, Krisztushoz tartozásunk. Ezek maradjanak mindig prioritások számotokra!

    Pál azért írja le ezeket az intős sorokat, hogy (ha késne, vagy ha többé már nem is találkoznának) Timóteus tudja, hogy hogyan kell szolgálni. Amit tanultunk az előkészítőn, amire Isten Igéje állandóan figyelmeztet, az az életre, az a szolgálatra készít titeket. Nyilván, nem vagytok Timóteusok, de vannak feladataitok, megbízatásaitok. Ezeket soha ne tagadjátok meg! Istentől kapott küldetésünk teszi széppé, értékessé az életünket. Lehet, sokra jutunk, de ha nem figyelünk Istenre, akkor az igazi célt vétjük el. Szoktuk mondani: magasra kapaszkodunk a létrán, de nem nézzük meg, hogy az hova van támasztva. 

  Isten olyan munkára hív el, aminek gyümölcse megmarad - az élő Isten egyházában, amely az igazság oszlopa és erős alapja. Ha az egyház az élő Istené, akkor érdemes oda tartozni, akkor ott erőt, reménységet lehet meríteni, akkor ott áldás van, ott kiteljesedhet a mi lelki életünk. Ezt a lelki kötődést soha ne adjátok fel! Lehet, hogy híres emberek lesztek, de akkor is szükségetek lesz az Istennek való közösségre, belső erőforrásokra. Sok neves ember vallott arról, hogy neki mennyit jelent az istentiszteleti közösség. Churchill gyakorló keresztyén volt, egyszer valaki megjegyezte: „hallom, ön oszlopos tagja az egyik gyülekezetnek”. Azt válaszolta: sajnos, csak amolyan támpillér vagyok, mert inkább kívülről támogatom. 

   Az oszlop Jézus Krisztus. Ő az anyaszentegyház feje… Ő az erős alap is. Jó nekünk erre emlékezni, és őrá építeni. Ő az igazság is, akire hivatkozunk, akihez mérjük magunkat. Sokféle igazsággal fogtok találkozni. Lesznek, akik azt mondják: elavult könyv a Biblia, azt mondják: emberi alkotmány egyház, a lelkészek szándékosan félrevezetnek titeket, nem az igazságot hirdetik. Ilyenkor nézzetek mindig Jézusra. Benne találunk meg mindent, amire szüksége van a lelkünknek, ő az, akiben megbízhatunk. Ne hagyjátok magatokat tőle elszakítani, semmi ne tántorítson el. Az egyházban, emberi képviselőiben csalódni lehet (ahol ember van, ott gyarlóság is), de az egyház Urában nem. Őt keressétek, őt találjátok meg!

   Nem kell elmennetek a világ végére, nem kell máshova csatlakoznotok: ő ott van ő, ahol engedelmes szívvel hallgatnak a szavára. 

  A kegyesség, az istenfélő élet titka ennek a Krisztusnak a követése: ez pedig egy gyönyörű életprogram. Nem lehet ennél magasztosabbat elképzelni. Ő megjelent testben (feláldozta magát), igaznak bizonyult lélekben (nem volt semmi hamisság benne, tökéletes volt a szeretetben), megjelent az angyaloknak, hirdették a népek között, hittek benne, felvitetett, és majd megjelenik dicsőségben, és „minket, tagjait, szintén felvisz majd önmagához”. Ámen.

1 Tim 4, 12-16 (csütörtök)

    12 Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tiszta életben. 

13 Amíg megérkezem, legyen gondod a Szentírás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra. 

14 Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével. 

15 Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. 

16 Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is. 

   Tudom, hogy már nem szeretitek, ha gyermekeknek neveznek. Ha azt mondják, hogy zöldfülűek, éretleneknek vagytok… Elvárjátok, hogy komolyan vegyenek, meghallgassák véleményeteket. Ez rendben is van. A nagykorúság – lelki értelemben - nem azt jelenti, hogy mindent megengedek magamnak, mint sok felnőtt, hanem azt, hogy felelősséget vállalok… (Bándi történet.) 

    Légy példa! Fontos, hogy legyenek olyan emberek, akik útmutatók számunkra, akik magatartásban, becsületben, igyekezetben mintát szolgáltatnak nekünk.  Beszélhetnénk arról, hogy kik a példaképeitek. Sokszor megtévesztő információk alapján kezdünk el csodálni, akár „lemásolni” valakit. Az ige egyenesen azt mondja, hogy ti kell példaképpé legyetek. Akik nem megbotránkoztattok, hanem ösztönöztök másokat. Nem megjátszani kell ezt, hanem megélni. A Nap nem vagánykodik, hogy milyen fényes, hanem egyszerűen és természetesen világít. Teszi a teremtésben kapott a dolgát. Ha mi délig alszunk, akkor is. De aki felkel, látja a világosságot… Ne mondjátok, hogy senkit nem érdekel, hogyan éltek! Tudjátok meg, hogy akaratlanul is figyelnek titeket. És akaratlanul is hatást gyakorlunk egymásra. (Amikor találkozol valakivel, vagy az élet felé, vagy a halál felé indítod el egy lépéssel.) Miben kell példák legyetek? Beszéd, magaviselet, szeretet, hit, tiszta élet. Egy egész életre szóló projekt ez. Vigyázni, hogyan beszélünk, hogyan viselkedünk, hogyan mutatjuk meg a szeretetünket, hitünket, hogyan őrizzük meg tisztán a lelkünket. Nem vérmérséklet, hanem elhatározás, jellem kérdése ez, illetve az Istennek való engedelmességé. Nemcsak egy kis időre, hanem késő öreg korotokig. Szerintem egy szép, izgalmas és pozitív kihívás ez. Akkor leszünk jó példák, ha mi meg Krisztusra figyelünk. Ha őt utánozzuk. Imitatio Christi. 

    Kiderül, hogy Timóteus a gyülekezet vezetője. Ti nem vagytok azok, de mindenkinek van egy kis temploma: saját maga. Testünk és lelkünk az Úréi… Isten „épületei” vagyunk, az ő dicsőségére kell éljünk. Felelősek vagyunk önmagunk iránt. (Ha valaki drogozni kezd, valaki engedi, hogy a lelke gonosszá, gyűlölködővé váljon, akkor lerombolja Isten ajándékait önmagában. Nem azért kaptuk.) 

  Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot! A kézrátétel az áldás közvetítését fejezi ki (a konfirmációkor is hasonló történik). De a keresztségben is áldást kapatatok. És azóta is sokszor hangzottak el felétek Isten drága ígéretei. Ne hanyagoljátok el, engedjétek beteljesedni magatokban!  Szomorú azt látni, hogy valaki elpazarolja tehetségét, szétszórja tálentumait. Szomorú látni azt, hogy egy fiatal, akinek Isten szép jövőt szánt, elzüllik, szenvedélyekbe belemerül, zűrzavaros ügyekbe keveredik. Istennek bizonyára nem az volt a terve vele. Ha elhanyagoljuk az életünket, olyan lesz, mint egy gyomos kert: nem nyújt szép látványt, és nem is hasznos. Ne tegyétek ezt, figyeljetek Istenre, keressétek az akaratát, és hajtsátok végre az a nagyszerűt, amit ő gondolt rólatok! 

  Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz… Amire figyelünk, amire időt szánunk, ami érdekel, abban haladunk előre… Nem megy magától… Földi célokért is meg kell dolgozni. Nem lesz valaki csak úgy véletlenül olimpiai bajnok, jó szakember, stb.. A külső dolgokért is meg kell izzadni, de a lelkiekről se feledkezzetek el, hogy gazdag, tartalmas életetek legyen. Legyetek edzésben, olvassátok, keressétek a közösséget! 

   Legyen gondod önmagadra… Hogy van ez? Állandóan azt halljuk az igéből, hogy másokért kell élnünk. Azonban közben magunkra is vigyáznunk kell testi-lelki értelemben. (Kain nemcsak Ábelnek nem volt őrizője, hanem saját magára, indulataira sem figyelt. Súlyos bukáshoz vezetett.) Szülők gyermekükön a testi sérülést könnyen észreveszik, de a lelkit (hogy rossz társaságba került, hogy szélsőséges nézetekkel kacérkodik) sokkal nehezebben. Felelősek vagytok magatokért. Én az egészségeteket is megemlítem, Pál elsősorban a hitben való vigyázásról beszél. Nem engedjétek, hogy hitetekben, belső meggyőződésetekben mások befolyásoljanak. Találkozni fogtok olyanokkal, akik szüleitek ellen akarnak fordítani, hiteteket akarják lecserélni. Ragaszkodjatok Krisztushoz, azokhoz, akik igazán szeretnek! Ámen.

1 Tim 5, 21-22 (péntek)

21 Kérve kérlek Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra, hogy tartsd meg ezeket előítélet nélkül, és semmit se tégy részrehajlásból. 

22 A kézrátételt ne siesd el senkinél! Mások bűneiben ne légy részes! Tisztán őrizd meg önmagadat! 

   Kérve kérlek… így kezdődik a mai igeszakasz. Ezt akkor használjuk így, ha valamit nyomatékosítani akarunk.  A III. parancsolattal kapcsolatban kérdezte valaki közületek: miért van benne ismétlés. Azért, hogy hangsúlyos legyen. Pál nagyon a lelkére akar beszélni Timóteusnak, valami lényeges dolgot helyez a szívére. Így szólunk most mi is hozzátok: szülők, lelkész, a gyülekezet, és kérve kérünk, hogy maradjatok hűségesek Istenhez, az ő veletek való akaratához, szép tervéhez, maradjatok hűségesek Krisztushoz, megváltó Uratokhoz, családotokhoz, egyházatokhoz, nemzetetekhez. Timóteusnak sem volt könnyű kitartani a Krisztus igazság mellett, sokféle kísértéssel kellett szembenézzen, nektek - megítélésem szerint - még nehezebb ebben a globális világban, ahol az értékek felcserélődnek, ahol a fő irányzat az sugallja, hogy mindenki maga dönti el, hogy kicsoda, és semmi sem előbbvaló, mint a saját érdeked, előnyöd… Ezer hatás ér titeket iskolában, interneten, ilyen-olyan baráti körben, sokféle ideológia akar majd meggyőzni titeket, le fogják sajnálni, kinevetik, maradinak fogják nevezni hiteteket, azt fogják mondani, hogy az mellékes dolog, vagy azt, hogy vannak sokkal menőbb tanok. Lehet, hogy sokan hátat fordítanak nektek, de ha Jézus mellett maradtok, akkor ti vagytok a jó helyen.    

   Pál a legnagyobb tekintélyre hivatkozik: Istenre, Jézusra, és még az angyalokat is megemlíti. Tartsd meg ezeket előítélet nélkül. Az előző versekben a gyülekezet különböző rétegeihez, csoportjaihoz való viszonyról olvasunk, és rájuk vonatkozóan írja az apostol: ne legyen benned előítélet és részrehajlás. 

Mindkét magatartásforma árt az emberi kapcsolatnak. Az előítélet az, amikor valakit nem személyes tapasztalatok alapján, hanem származása, a közvélemény, vagy másokra hallgatva bírálunk el. Egy ártatlan példát mondok: bennünk, igaz, van bizonyos előítélet a panitiak iránt. Mert így „örököltük”, így hallottuk másoktól, hogy ők mindent maguknak akarnak, mert itt nálunk ilyen a közhangulat. Pedig rengeteg értékes, jószándékú ember él ott, és nagy hiba lenne, és sok hátránnyal járna, és lehet, hogy fontos lehetőségeket szalasztanánk el, ha ennek az általánosításnak felülnénk. (Évtizedekkel ezelőtt történt, valakit Amerikában kórházba vittek, műteni kellett, egy színes bőrű orvos részlegére került, de ő kijelentette a kórház vezetőségének: az a fekete nem teszi rám a kezét. Azt válaszolták: kár, mert ő a legjobb sebészünk.) 

    A részrehajlás az, amikor valakinek igazságtalanul kedvezünk, mert szimpatikus nekünk, vagy a barátunk, vagy valami jutalmat ígért. (Megint egy példa: régebb Bergenyében a konfirmandusok tudás szerint álltak ki az úrasztala köré… Előfordulhatott, hogy ha valaki a gondnok fia volt, vagy valaki adott egy szép ajándékot a lelkésznek, az előbbre került…) Az ilyen megnyilvánulások nem egyeztethetők össze az igazsággal (amit mi hirdetünk), és nem használnak egy közösségnek. Ott, ahol Krisztus követői vannak együtt, ahol testvérek vagyunk, ott nem kaphat helyet előítélet, részrehajlás, ez világos.

    Ne siesd el a kézrátételt… Hallottuk már: ez az áldás közvetítésének, egy megbízatásra néző felszentelésnek az ünnepélyes gesztusa volt. Az első gyülekezetekben ha valakit valamilyen szolgálatra küldtek ki, akkor imádkoztak érte, megáldották. Azt mondja az apostol: előbb meg kell győződni, hogy valakiben tényleg elég erős-e az elhatározás, tényleg kitartó-e, hűséges-e, mert ha valakit felruháznak egy tisztséggel, aztán meghátrál, vagy alkalmatlannak bizonyul, akkor az rossz üzenet a közösség fele. Bizonytalanságot szül. Valakit megválasztanánk közületek ifjúsági vezetőnek, egy hónap múlva azt mondaná: nem, nem akarok jönni többet, került egy barátom/barátnőm, el vagyok foglalva, akkor az csalódást szülne. 

  Ne légy részes a mások bűnében! Vigyáznotok kell, hogy milyen befolyásnak engedelmeskedtek. Mindenféle hatással és mindenféle emberrel fogtok találkozni. Lesz, aki a halál felé akar lökni egy lépéssel, miközben szép dolgokról beszél. Megpróbál szembefordítani szüleitekkel, és azokkal, akik szeretnek, elszakítani az egyháztól. Csak ami tiszta, ami igazságos, tisztességes, csak azt kövessétek! 

  Tisztán őrizd nem önmagadat! Beszéltünk már a héten a tisztaságról. Van ennek erkölcsi, és van lelki vetülete is. Nincs jobb annál, mint jó lelkiismerettel élni.  Csak azoknak a gondolatoknak, érzéseknek nyitjátok meg a szíveteket, amik tiszták, csak azokat engedjétek be az életetekbe, akik jóra ösztönöznek. És hisszük, hogy akkor Isten áldása lesz rajtatok…  Ámen. 

1 Tim 5, 11-14 (szombat)

    11 Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre. 

12 Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt. 2Tim 4,7

13 Meghagyom neked Isten színe előtt, aki életet ad mindennek, és Krisztus Jézus színe előtt, aki Poncius Pilátus alatt bizonyságot tett azzal a szép hitvallással, Jn 18,37 

14 hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig. 

   A héten a Timóteushoz írt első levélből hallottuk az igét. Tisztáztuk, hogy nem vagytok Timóteusok, de Istentől mindnyájan kaptatok megbízatást… Istennek csodálatos terve van veletek, csak engednetek kell, hogy az kibontakozzék bennetek. Egyetlen személy akadályozhatja meg: ti magatok. 

Sok intés, tanítás szólt hozzátok: 1) elhívottak vagyunk a szolgálatra, amit hittel és szeretettel (eszközök is krisztusiak), 2) imádkozzunk mindenkiért, vezetőkért (hogy békességben éljünk), 3) fontos a kapcsolat, a találkozás, hogy egymást támogassuk, biztassuk (ha egy csoport a sivatagban nagy viharba kerül, össze kell fogózzanak), 4)szükségünk van lelki példaképekre, sőt nekünk is azzá kell válnunk (akaratlanul is hatással vagyunk másokra, vigyázzunk, hogy szavainkkal, tetteinkkel az élet fele indítsuk el egymást), 5) a tegnap arról hallottunk, hogy egy jó közösségben (ahol testvérek vagyunk) nem kaphat helyet az előítélet és a részrehajlás, hanem az igazságosságnak kell érvényesülnie, akiről olyan sokat beszél a Káté is. Mindez nemcsak elmélet, hanem mindennapi életgyakorlat, életstílus kell legyen. Természetünkké kell váljon, hogy az új ember indulatát, Krisztus lelkületét követjük. Persze, a régi is vitézkedik bennünk… Egy állandó harc ez. Mit akartok, ki győzzön bennetek?

   Kerüld ezeket… Durva dolgokat sorok fel az apostol. Viszály, istenkáromlás, pénzimádat, stb… Jót tesz a lelkünknek? Nem. Fontos, hogy a lelkünk is egészséges legyen? Igen. De halljuk a pozitív megfogalmazást is: törekedj az igazságra, szeretetre, állhatatosságra, szelídségre. Gyönyörű életprogram… Külön beszélhetnénk ezekről a pontokról. Nem vagyunk tökéletesek, de törekednünk kell. Eszembe jutott, hogy ez az apostoli tanács nem hangzik menősen, pedig higgyétek el, ez a kemény, karakán kiállás: amikor ebben a hazug világban következetesen az igazsághoz ragaszkodom, amikor, ha sok önzést tapasztalok is, tudok nagylelkű lenni, szeretni, és amikor annyi erőszakot látok, én a szelídség hatalmát képviselem. A szelídség a leghatékonyabb eszköz a gonoszság legyőzésére. 

   Szóval, a konfirmáció nem valaminek a vége, hanem éppen a kezdete. A hit harcának tudatos megvívása, a krisztusi értékek felvállalása. Nemes harc ez. Sok piszkos harcot látunk magunk körül alacsonyabb és magasabb szinteken. Pénzért, hatalomért. Másokat elnyomva, félreállítva, kihasználva, akár halálba küldve… A hit harca nemes - minőséget képvisel, nem önző célokért, mások ellen, hanem másokért, mások javára történik. A hit harca a jót akarja győzelemre juttatni… 

   Nyerd el az örök életet! Tanultuk, hogy az üdvösség nem a mi teljesítményünk jutalma… Azt nem tudjuk saját erőnkből elérni. Egyedül a Krisztus érdeméért. Krisztus megszerezte nekünk, kivívta a győzelmet számunkra, de nem ülhetünk karba tett kézzel, be kell állnunk a csapatába, őt kell követnünk, szembe kell szállnunk a kísértésekkel, ki kell tartanunk. A mi harcunk igazából győztes Urunkhoz való ragaszkodás, igazságának képviselete. Az előkészítő során sok példát hoztam a fociból (ennyi fiúval!) Tegyük fel, egy kitűnő focista azzal a feltétellel megy el egy kisebb klubhoz, hogy kis barátját is be kell venni a csapatba… Persze, a híres focista szerzi a sorra gólokat, de kis barátjának is ki kell tartani a mérkőzéseken, különben nem lehet része a győzelemben.

    Az apostol a legnagyobb tekintélyre hivatkozik: Istenre, aki az élet forrása (ezt nem felejtjük el… személyes isteni kegyelem áll mögöttünk), és Jézusra, aki szép hitvallást tett (homologia = megfelelő, azonos önmagával). Tudjuk, hogy mit vállalt Jézus… 

  Tartsd meg a parancsolatokat! Krisztus követésének szabályai vannak. Olvassuk, hogy az ő parancsolatai nem nehezek. Szívünkbe kell íródjanak. Ha mindig előttünk vannak, akkor nem tántorodunk el, akkor nem tudnak elszakítani tőle…  A parancsolatokat a Római levélben Pál Krisztushoz vezető mesterünknek nevezi. Ragaszkodjatok az igéhez, tartsátok meg, tartsatok ki, legyetek hűségesek Krisztushoz!

   Amíg ő eljön. Velünk van (ahogy valljuk is a Kátéban), de majd eljön hatalommal és dicsőséggel. Ez a mi reménységünk… Ebben álljatok meg, és maradjatok Isten áldott gyermekei! Ámen.