Mt 27, 15-44 (nagycsütörtök)

 

     15 Ünnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak.

16 Volt pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak.

17 Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?

18 Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki.

19 Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.

20 A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.

21 A helytartó újra megkérdezte őket: Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon? Azok ezt mondták: Barabbást.

22 Pilátus így szólt hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan azt kiáltották: Keresztre vele!

23 Azután ezt kérdezte: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: Keresztre vele!

24 Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, a sokaság előtt megmosta a kezét, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. A ti dolgotok!

25 Az egész nép így kiáltott: Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken!

26 Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy megfeszítsék.

27 Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt.

28 Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá,

29 tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt: Üdvöz légy, zsidók királya!

30 Azután leköpdösték, majd elvették tőle a nádszálat, és a fejét verték vele. Ézs 50,6

31 Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és elvitték, hogy keresztre feszítsék.

32 Kifelé menet találkoztak egy cirénei emberrel, akinek Simon volt a neve: ezt arra kényszerítették, hogy vigye a keresztet.

33 Amikor arra a helyre értek, amelyet Golgotának, azaz Koponya-helynek neveznek,

34 epével kevert bort adtak neki inni. De amikor megízlelte, nem akart inni belőle. Zsolt 69,22-23

35 Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin; Zsolt 22,19

36 azután leültek ott, és őrizték.

37 Feje fölé függesztették az ellene szóló vádat, ezzel a felirattal: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.

38 Vele együtt feszítettek keresztre két rablót is, az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Ézs 53,12

39 Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták, Zsolt 22,8; 109,25

40 és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!

41 Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt:

42 Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne!

43 Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedveli őt; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok. Zsolt 22,9

44 A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták.

 

   Jézus a világért jött, a világ pedig teljesen hátat fordít neki. (A gonoszság szemében nem számítanak a jó cselekedetek. Még azok sem, amikben ő maga részesült.) A passiótörténetnek az imént felolvasott része az Isten Fia teljes magárahagyottságáról szól. Talán Pilátus felesége és Cirénei Simon azok, akikben együttérzés mutatkozik iránta, bár ez utóbbi – legalábbis kezdetben – nem szabad akaratából áll Jézus mellé.

   Az első részben egy elítélt szabadon bocsátásának a szokásáról hallottunk. Hogy ki részesült az ünnepi amnesztiában, azt a közakarat határozta meg. Ennyi szabadsága van az idegen megszállás alatt élő, elnyomott népnek: egy évben egyszer kérheti egy fogoly szabadlábra helyezését. Vajon akarja-e a sokaság Jézusnak, a világ szabadítójának a szabadon bocsátását?  Vajon ő – a mi Szabadítónk – tőlünk megkapná-e ezt a szavazatot? Jézus vagy a bosszúvágyam, Jézus vagy az indulataim, Jézus vagy önző érdekem?

   Milyen elgondolkodtató: mi sokszor az életünket megkötöző bűn szabaddá nyilvánítása mellett kardoskodunk! (Miért ne lenne jogom gyűlölni, szenvedélyeimet kiélni?! ) Máté finoman érzékelteti a fogoly elengedése körüli személyi ill. politikai csatározást. Pilátusról olvassuk: tudja, hogy irigységből szolgáltatták ki neki. Mégsem lép fel határozottan. Inkább bedobja Jézust ebbe a mocskos választási játékba: ő vagy Barrabás. Neki így kényelmesebb. Pedig a felsége is üzen neki, igaz embernek nevezi Jézust. Talán hallott csodáiról, tanításáról. Sajnos, a hatalomért való harcban az első áldozat az igazság.

   A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot. Meggyőzik a népet - hamis érvekkel, félrevezetéssel. Egy súlyos mondat ez. Személyek közti, életen át tartó gyűlölködés, nemzetek közti háborúskodás kiváltó oka lehet. (Sokat hallunk mostanában a propagandáról. Pl. a háború kitörésekor oroszok több mint 60 %-a támogatta Ukrajna lerohanását. Most még többen – pedig egyre elkeseredettebbek, embertelenebbek a harcok, egyre hátborzongatóbb fejleményekkel, egyre rettenetesebb következményekkel. Hogy alakul ki ez a háborús megszállottság? Ez a szinte egy egész országot hatalmába kerítő lincselő hangulat egy másik nép ellen, amellyel az emberek többségének személyesen semmi baja nem volt azelőtt. Milyen könnyű felkorbácsolni az emberek indulatait, és elvakult haragot ébreszteni valakivel, valakikkel szemben!)

   A vezetők talán azzal riogatták az embereket: ha hagyjuk, hogy ez a Názáreti tovább szédítse az embereket tanításával,  polgárháború lesz, a rómaiak majd jönnek, és megtizedelnek minket… A legártatlanabb emberre is a halálos ellenség képét lehet festeni (v.ö. A mesterember c. regény).      Gyerekkoromban volt az iskolában egy nálamnál fiatalabb, szegény családból származó, zárkózott természetű fiú… Valamiért mi, a nagyobbak ráestünk, gúnyoltuk, még bántottuk is szegényt, nem tudom, miért, ez volt a közhangulat, nem emlékszem, hogy ő valakinek is ártott volna. Persze, az őt ért állandó támadásban ő maga is egyre bizalmatlanabb és ellenségesebb lett,  és ez újabb tápot adott a piszkálására…  A gonoszság rákeni mocskát a másikra. A harcos felajzottság előhozza az emberi lélek legutálatosabb, legalantasabb vonásait. Nagy, sötét mélységek vannak bennünk. Gyilkosok leszármazottai vagyunk, gyilkos indulatokkal.

   Nézz a Jézus szelíd szemébe! Először te ítélted el őt, amikor szeretlen voltál, amikor visszaéltél hatalmaddal az ártatlanok, a kicsik, kiszolgáltatottak rovására. Barabbást, magadat választottad. Ne csodálkozzunk a Pilátus udvarában tolongó nép reakcióin! Mert mi rosszat tett? – kérdi a helytartó. Nincs válasz, nincs logikus magyarázat, nincs is szükség rá, mert mi tudjuk, hogy méltó a halálra. (A belénk táplált elméletek - akármilyen ideológiáról legyen szó - előre gyártott és reflexeinkbe épülő válaszokat kínálnak. Nem kell gondolkozni, nem kell a lelkiismerettel egyeztetni. A belénk programozott meggyőződés és a zsigeri indulatok diktálnak. Keresztre vele! Pilátus vizet hozat. Ártatlan vagyok! De ez a víz vörös színben játszik, mint a vér.

   A nép dacos válasza így hangzik: az ő vére rajtunk és gyermekeinken.  A vér egyúttal bűnjel is: a nyomozók a gyilkos testén, ruhadarabjain keresik annak nyomait. (Ha Isten helyében lennél, mit tennél azokkal, akiken meglátnád Fiad ártatlan halálának bizonyítékát?) Krisztus vére mindenképpen rajtunk van! Ha nem bűnbánattal, hittel vettük magunkra, akkor ítéletet hoz reánk. De ha alázattal, bűneink beismerésével, akkor áldássá, megtartó, gyógyító erővé válik. Pilátus szabadon bocsátja a rablógyilkost, és Jézust megostoroztatva (ez volt az előírás) átadja nekik.

  Azt látjuk, hogy az emberekben valóban a Barabbás indulatai szabadulnak el. A katonák merő gonoszságból, szadizmusból elkezdik ütni-verni, gúnyolni Jézust (ez nem volt kötelező). Van valami perverz elégtétel abban, ha másokat bántunk, megalázunk. Talán a gyűlölet győzelmének a mámora ez. A lázadó, a bűnben, gonoszságban tomboló ember bűnös öröme. (Mindig megdöbbentő az, hogy jól nevelt,  kulturált viselkedésünk mögött mennyi agresszió lapul. Azt mondják, hogy az ember igazi természete akkor mutatkozik meg, amikor semmiféle törvénytől nem kell tartania. A háború ennek a kiváltképpeni alkalma. Gondolj bele, ha 24 órán át azt tehetnél, amit akarnál, minden megkötés nélkül, korlátlan hatalommal, és soha senki nem vonna felelősségre, sőt, nem is szerezne róla tudomást, mi mindent vinnél véghez! Isten őrizzen!)

   Az elküldött Felkentből maskara-király lesz, akit csúfolni, gyalázni lehet. Az ember úgy érezheti ebben a pillanatban, hogy felülkerekedett az Istenen. És irgalmatlanul meglovagolja ezt a helyzetet. Milyen szörnyű: ha Krisztus (aki megváltásunkra jött el) a kezünkbe kerül, akkor ez lesz a sorsa. Meddig tart önmagunk gonosz, duhaj ünneplése? Jaj, mit hoz majd a kijózanodás órája!?

   Megindulnak a Golgota felé, találkoznak Czirénei Simonnal, kényszerítik, hogy vigye a keresztet. A kivégzés hivatalos, katonai cselekménynek számított, a fennálló rendelkezések értelmében a helyi lakosság segíteni volt köteles (az „egy mérföld törvénye”). Simon akarva, akaratlanul Krisztus mellé kerül. Élethelyzetek - betegség, baj – odakényszeríthetnek a szenvedő Krisztus mellé. Közelségéből mindig áldás fakad.

   Epével kevert bort kínálnak neki, és miután keresztre verték, ruháit kisorsolják, feje fölé feliratot helyeznek, két rablót feszítenek meg vele együtt. Súlyos, kitörölhetetlenül az emberiség kollektív emlékezetébe vésődött mozzanatok ezek. Így jár a szeretet ezen a bűnös világon. Közben az arra járók, meg a főpapok, írástudók és vének válogatott idézeteket vágva a fejéhez gúnyolják őt. „Te, aki lerontod a templomot, aki Isten Fiának nevezted magad…” Úgy tűnik, porban hever Krisztus minden ígérete, minden szava, az ellenségei pedig élvezettel megtapossák azokat. Teljes vereség, totális kudarc, feneketlen üresség. Ebben a helyzetben senki sincs a Krisztus pártján. És nem hasad meg a föld, hogy mindenkit elnyeljen, és nem nyílik meg az ég, hogy mindenkire ítélet szálljon!  Még csak az a távoli elégtételről szóló mondat sem hangzik el: majd megfizet az Isten… Innen nézve a Jézus-történet gyalázatos véget ért. Mindazáltal Isten akarata szenvedéseken, vereségeken át is győzelemre jut.

   Mélység, sötétség, szégyen, csalódás, halál. Az Isten Fia átélte ezeket, hogy azoknak, akik ilyen helyzetbe kerülnek, benne legyen bizodalmuk, sőt: megtartatásuk. Ámen.