Pünkösd bűnbánati (2023, vázlatok)

Mk 9, 14 -29 (hétfő) 

14 Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástudókat is, akik vitatkoztak velük. 

15 Amint meglátták Jézust, az egész sokaság felbolydult, és eléje futott, hogy köszöntse őt. 

16 Ő pedig megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztok velük? 

17 A sokaságból így felelt neki valaki: Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van; 

18 és ahol hatalmába keríti, földhöz vágja őt, habzik a szája, és megmerevedik. Szóltam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták. 

19 Jézus így válaszolt nekik: Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt elém! 

20 Odavitték hozzá, és amikor meglátta Jézust a lélek, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett, és habzott a szája. 

21 Jézus megkérdezte a fiú apjától: Mióta gyötri ez a betegség? Ő pedig ezt válaszolta: Gyermekkora óta. 

22 Gyakran vetette tűzbe is meg vízbe is, hogy elpusztítsa. De ha valamit tehetsz, légy segítségünkre, könyörülj rajtunk! 

23 Jézus pedig ezt mondta neki: Ha tehetsz?! Minden lehetséges annak, aki hisz. 

24 A fiú apja azonnal felkiáltott: Hiszek! Segíts a hitetlenségemen! 

25 Amikor látta Jézus, hogy összefut a sokaság, ráparancsolt a tisztátalan lélekre ezt mondva neki: Te néma és süket lélek, én parancsolom neked: menj ki belőle, és ne menj bele többé! 

26 Az pedig felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle. A gyermek olyan lett, mint a halott, úgyhogy sokan azt mondták: meghalt. 

27 Jézus azonban kezét megragadva felemelte, és az felkelt. 

28 Amikor azután Jézus bement egy házba, a tanítványai megkérdezték tőle maguk között: Mi miért nem tudtuk kiűzni? 

29 Ő pedig ezt mondta nekik: Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal. 

   A Jézus megdicsőülésének leírása után a szinoptikusokban a beteg fiú meggyógyításának a történetét találjuk. A Jézus átváltozásának megrendítő élményét a mindennapi problémákkal való konfrontáció követi. Nem lehet mindig „fent” maradni. Az ott megtapasztalt lelki élmények a lenti küzdelmekben kell erőt adjanak. 

   Egy zajos tömeg fogadja őket: vitatkozás, félreértés, csalódás, felháborodás. Mindezek hozzá tartoznak mindennapjainkhoz. Ezek között kell képviselnünk Isten békességét. Jézus megkérdi, hogy mi történik.  Kérdése a válasz meghallása felé indítja el beszélgetőtársait. 

  Egy ember szólal meg: a fiamat ide hoztam… És szinte naturalisztikus részletességgel írja le a gyermekét gyötrő betegség tüneteit. Ma talán epilepsziát állapítanának meg diagnózisként. De az ige nem a betegség (külső) természetéről, hanem a (lelki) hátteréről beszél. Így is fogalmazhatnánk: a trauma lelke, a zavar, a kiszolgáltatottság, a megkötözöttség, a bizonytalanság lelke gyötri ezt a fiút. Szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.

   Háromszor halljuk a mai hosszabb igeszakaszban, hogy valaki képtelen valamire. Háromszor hallunk emberi végességünkről…  Pünkösd ünnepére készülve azt értjük meg ebből, hogy Isten az ő Szentlelke által túlsegít emberi gyarlóságunk korlátain, emberi lehetőségeinket meghaladó módon megerősít. Erre van szükségünk. Amikor nem tudunk megbocsátani (ezt gyakran ki is mondjuk), nem tudunk vigasztalódni és vigasztalni…

  Jézus fájó felsóhajtása nemcsak a tanítványokat vádolja, hanem minket is. Jobban kellene hinnünk, hitünket cselekedetekben megmutatnunk. Sokat kaptunk, de – talán - keveset fogadtunk el. Annyi bukdácsolás, annyi sántikálás 

   Odavitték Jézushoz, és „a fiút megrázta a lélek”, roham tört rá. Jézus közelében is előjönnek a gondok, bajok, de megmutatkozik a megoldás, a gyógyulás is.  

   Jézus kérdez: mióta gyötri ez a betegség. Az apa beszélni kezd. Nemcsak egy kurta választ ad, hanem felidézi fia gyermekkorát, talán saját felelőssége is eszébe jut. Gyakran esett tűzbe, vízbe, gyakran került veszélybe. Mintha azt mondaná: sokat aggódtunk, sokat szenvedtünk vele együtt. Légy segítségül, ha tudsz… Mi mit mondtunk volna az apa helyébe? Hát nincs ott bennünk is mindig a bizonytalankodás, kicsinyhitűség, hogy vajon mit akar Isten?

   Jézus visszakérdez: ha tudsz? Hát nem tudod, hogy minden lehetséges a hívőnek?! És még sokkal inkább annak, aki a hit fejedelme és beteljesítője? A hit nem a mi erőnkről szól, hanem az Istenéről.

   Elhangzik az ismert válasz: hiszek, segíts a hitetlenségemen. És itt mutatkozik meg másodszor – a legnagyobb vágy, akarat mellett is – emberi tehetetlenségünk. Segítségre van szükségünk, be kell ismernünk. Még ahhoz is, hogy hinni tudjunk, hogy Istenhez forduljunk! Önmagunkban süketek és némák vagyunk. Meg kell nyíljon a fülünk, a szívünk, hogy halljuk a megmentő szót, és arról aztán beszélni is tudjunk.

  Jézus ráparancsol a tisztátalan lélekre. (A lelki megkötözöttségnek, íme, testi tünetei vannak. Jézus a lelket gyógyítja, hogy a test is éppé, egészségessé legyen.) Az kiment a fiúból, aki közben szinte élettelenné vált… Azt is hiszik: meghalt. Ezt a mozzanatot akár jelképesen is érthetjük: előbb meg kell halnunk, hogy új életet kezdjünk… Jézus megragadta a kezét (teljes személyével részt vesz a gyógyítás folyamatában), felemelte. A fiú felkelt.  

   Amikor maguk közt vannak, a tanítványok megkérdik Jézustól: mi miért nem tudtuk kiűzni… Harmadszor szólal meg ez a dilemma, ami gyengeségünkről, behatárolt cselekvésképességünkről árulkodik. Miért nem tudtuk?

   Miért nem sikerül, bár jót akarunk, segítő szándék van a szívünkben? Világos a tanítás: nem a magunk erejére kell támaszkodnunk, nem a magunk dicsőségére kell cselekednünk. Csak imádsággal. Olvassuk: a Lélek segítségünkre siet könyörgéseinkben (Róm 8,26). Mert még kérni sem tudunk igazán. Isten Lelke kell mellettünk álljon, hogy kitartóak, állhatatosak legyünk az imádkozásban, és kell hitet ébresszen bennünk arra nézve, hogy megkapjuk, amit kérünk: Isten dicsőségére, javunkra, gyógyulásunkra, mások épülésére. Ámen.   

Mk 9, 30-41 (kedd) 

30 Onnan elindulva keresztülmentek Galileán, és nem akarta, hogy valaki megtudja, 

31 mert tanította a tanítványait, és ezt mondta nekik: Az Emberfia emberek kezébe adatik, és megölik őt, de miután megölték, a harmadik napon feltámad. 

32 Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek megkérdezni őt. 

33 Megérkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: Miről vitatkoztatok útközben? 

34 Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymás között az úton, hogy ki a legnagyobb. 

35 Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája! 

36 És kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, és ezt mondta nekik: 

37 Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött. 

38 János ezt mondta neki: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űzött ki ördögöket, és igyekeztünk megakadályozni ebben, mert nem követ minket. 

39 Jézus azonban ezt mondta: Ne akadályozzátok őt! Mert senki sem fog csodát tenni az én nevemben, hogy azután gyalázhasson engem, 

40 mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van. 

41 Aki inni ad nektek egy pohár vizet azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, hogy el nem marad a jutalma. 

   Három kisebb történetet hallottunk a mai igeszakaszban. Jézus tovább megy... És újból, immár másodszor szól tanítványainak arról (egyelőre csak nekik, úgy, hogy mások -  még - ne tudják meg), hogy neki fel kell áldoznia magát. Képzeljük el, valaki, akiben a legjobban bízunk, akihez a leginkább ragaszkodunk, ilyesmiről kezd el beszélni… Még a legközelebbiek sem értik, hát még a távollevők! Milyen Messiás az, akit elfognak, kivégeznek, hogy beszél Isten országáról az, akit gonosztevőként megfeszítenek?  Jézus hozzáteszi (valójában ez mondanivalójának a végkicsengése, a fő pontja): a harmadik napon feltámad… A tanítványok nem értik sem a kijelentés első felét, még kevésbé a másodikat. A Lélek világosságára van szükségünk ahhoz, hogy felfogjuk Isten dolgait. Hogy eszünkbe jusson a Krisztus szava, annak igazi üzenete.

A második történet a földi ellentéte annak, amiről Jézus előzőleg – mennyei küldetésére utalva – beszélt. Ő önmagát készül feláldozni, a tanítványok pedig arról vitatkoznak, hogy ki a nagyobb. Ki a befolyásosabb, ki vitte többre, ki előtt állnak biztatóbb távlatok. Talán mi nem vitatkozunk egymással erről, de magunkban sokat forgatjuk ezeket a kérdéseket. Nem vagyok akárki, előbbre jutottam, mint mások, stb. Minden ember valami módon mások fölé akar kerekedni. 

Jézus magához szólítja őket, és meglepő dolgot mond: aki első akar lenni, az legyen a többiek szolgája. Aki nagy akar lenni, annak meg kell szabadulni a nagyravágyástól, aki előbbre akar jutni, annak másokat kell előre segíteni. Isten világában a szolgálat a legnagyobb tisztség. Krisztus is azért jött, hogy szolgáljon. Ez volt az ő legnagyobb tette, legnagyobb méltósága. 

  Jézus szemlélteti is a tanítást. Egy kisgyermeket fog kézen (az engedelmeskedik), eléjük állítja. Mintha azt mondaná: a nagyság itt kezdődik. Ez a gyermek legyen a példaképetek. Vele kapcsolatban, az ő befogadásában mutassátok meg nagyságotokat: a szeretetben, jóságban. Istennél csak ez számít. A Lélek taníthat meg minket valóban Krisztus példája szerint, alázatban élni. (Kopernikusz minden idők egyik leghíresebb csillagásza volt, sírkövére azt íratta: nem a kegyelmet kérem, amit Pál kapott, nem a jutalmat, amiben Péter részesült, hanem a bűnbocsánatot kérem, amit a lator nyert el.) 

  Hallottunk egy ismeretlen ördögűzőről. A te nevedben prédikál, igyekeztünk megakadályozni, mert nem követ minket. Egy kis önérzetesség is van a tanítványok fellépésében. Mégiscsak mi vagyunk a tanítványok. Minden vallási vita alapja ez. Nem Jézusra nézve, hanem magunkra nézve, a magunk szempontjai alapján fogalmazunk meg ítéletet.

  Jézus visszafogottságra, belátásra inti a tanítványokat: ne akadályozzátok. Ha az én nevemet hívja segítségül, akkor nem ellenségként teszi. Akkor a szíve nyitott felém, akkor van köze hozzám. Nem fog ugyanazzal a lélegzetvétellel gyalázni is engem. 

    Mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van. (Megítél az ige széthúzásunk, pártoskodásunk tekintetében… Elmegyógyintézetes történet.) Azt jut eszünkbe pünkösdre készülve: a Szentlélek egységet teremt: különböző fajú, világnézetű, véleményű emberek között. Egyetértést. Nem fogjuk mindenről ugyanazt gondolni, de a lényeget tekintve egyet hiszünk és vallunk: Krisztusban van megtartatásunk.  Jézus hozzá teszi: aki az én nevemben tesz valamit, annak jutalma nem vész el. Értjük: Krisztus neve az, ami összeköt minket egymással és Istennel is… Áldott legyen az ő neve!   Ámen.

Mk 9, 42-50 (bűnbánati, szerda)

 42 Aki pedig egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik. 

43 Ha megbotránkoztat téged a kezed, vágd le azt, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kezeddel együtt jutsz a gyehennára, az olthatatlan tűzre, 

44 ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el. 

45 És ha a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt, mert jobb, ha sántán mégy be az életre, mint ha két lábaddal együtt vettetsz a gyehennára, 

46 ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el. 

47 És ha a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemeddel együtt vettetsz a gyehennára, 

48 ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el. Ézs 66,24 

49 Mert majd minden ember tűzzel sózatik meg. 

50 Jó a só, de ha a só ízét veszti, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és éljetek békességben egymással! 

   A tegnap arról hallottunk: Jézus egy kisgyermeket állít a tanítványok elé… Alázatra, bizalomra, szolgálatra, befogadásra tanítja őket. Ehhez a jelenethez kapcsolódik a mai tanítás első fele. 

   Aki pedig egyet is megbotránkoztat egy kicsinyek közül… Ebben a szakaszban kulcsszó a megbotránkozás. Az eredeti görög szó a „szkandalidzó” – ami ismerősen cseng a füleinkben. Ismerjük a latin/román változatát: skandallum, azaz botrány. Ez a negatív töltetű szó meglehetősen gazdag tartalmú, sokrétű jelentést hordoz: akadályt tesz a másik elé, elgáncsol, bűnre csábít, valakit eltávolít valakitől, akiben bíznia kellene, kételkedést ültet valaki szívébe. Kemény tanítás fogalmazódik meg ebben az igeszakaszban, de kemény, durva, álnok a cselekedet is, amivel kapcsolatban elhangzik. Ha valaki egy ártatlan, jó szándékú gyereket kiábrándít, megfertőzi a lelkét veszélyes eszmékkel, gondolatokkal, és gonosz szándékkal, cinikus, hitetlen lélekkel, galád módon elszakítja Istentől, az valóban a legnagyobb gaztettet követi el, az egy nagyszerű célra rendelt emberi életet tesz tönkre, így méltó a legsúlyosabb büntetésre. Fonák helyzet az, hogy a megbotránkoztatást a polgári törvény nem bünteti: azt pl., ha valaki gonosz módon befolyásol egy gyermeket, belegázol a gyermek hitébe, lelkébe, ha kéjes kárörömmel rosszra ösztönzi. 

   Elgondolkodtató, hogy családjainkban milyen sok lelki bűncselekmény történik: ahogy gyermekeink előtt gyalázkodva vagy hideg közömbösséggel beszélünk Istenről, ahogy szeretetlenül, ítélkezve beszélünk  másokról, gúnyosan vagy lekicsinylően nyilatkozunk a hitről. Megmérgezzük gyermekeink lelkét. A nagy elidegenedés, hanyatlás közösségeinkben részben ennek az eredménye. Egy kiábrándult, meghasonlott, közömbös nemzedék nő fel mellettünk. 

   A botránkozás törvénye – különös módon – saját magunkkal is szembefordít. Ha bennünk támadnak olyan gondolatok, vágyak, amik elszakítanak Istentől, el akarják rabolni üdvösségünket, akkor - saját érdekünkben -  szembe kell szállnunk önmagunkkal, meg kell tagadnunk magunkat.  

  Jézus nagyon radikálisan fogalmaz, kiélezi az üzenetet… Ha a kezed botránkoztat meg, vágd le. Kezünkkel dolgozunk, végezzük feladatainkat. Mennyi hiábavalóságot is teszünk!  Ne gondoljunk tolvajlásra, gyilkosságra, csupán arra, ha munkánkban, lázas elfoglaltságunkban önzésünk, nagyravágyásunk nyilvánul meg, ha a munka mániává lesz (egyik szomszéd faluban mondták valakiről: az vasárnap is piacra jár, karácsonykor vágja a disznót)… Vajon megéri? Vajon nem jutnánk előbbre lelkiekben, ha felére csökkentenénk extra igényeinket, ha fele annyi időt töltenénk saját dolgainkkal, és jutna időnk Istenre, egymásra? Nem lenne értelmesebb az életünk, abszolút földi szemmel nézve is? Jézus ennél többről beszél: az üdvösségről. Ismertem valakit, aki fél kézzel született, 4 gyereket nevelt fel, munkahelye volt, és a templomba is rendszeresen eljutott.

  Ha a lábad botránkoztat meg… Lábunkkal járunk, érkezünk el különböző helyekre. Vajon mindig oda, ahol lennünk kell? Milyen sokfele eljutnak az emberek, de Isten igéje hallgatására nem! (Jézus mondja a farizeusokról, hogy körbe járják a világot, hogy valakit megtérítsenek, és utal arra, hogy a mellettük levő szegényekkel nem törődnek.)… Lehet, hogy fél lábbal megfontoltabban választanánk meg azt, hogy hova megyünk. (Valaki elmondta: nagy rohanásban élt, aztán váratlanul beteg és betegnyugdíjas lett, egészségügyi sétái alatt tudta meg: a közelükben van egy templom. Először csak az előtte levő padot használta pihenőhelynek, aztán a belsőket is, hogy a lelke is megpihenjen. Egy új élet kezdődött számára. Amíg egészséges volt, távoli helyeken járt, és nem jutott el oda, ami egészen közel volt hozzá.)

   Ha a szemed megbotránkoztat. Szemünkkel nézünk, látunk… Mire figyelünk? Vizuális világban élünk. Ezer érdekes, izgalmas látnivaló kínálja magát. Mennyi fölösleges látványra pazaroljuk a figyelmünket! Milyen sok mindenre kíváncsiak vagyunk! Vajon ezek bölcsebbé tesznek, boldogabbá? Komoly élettapasztalatra teszünk szert általuk? Gazdagítják a lelkünket? Tényleg azt mondjuk életünk végén: ezeket érdemes volt végignézni?  A fele elég lenne, és jutna időnk rátekinteni másokra, akár behunyni a szemünket az imádságban. Ady Endre írja: megvakultak hiú szemeim… 

  Nyilvánvaló, hogy jelképes beszéd ez… Jézus páros szerveket említ. Jobb neked csonkán, fél lábbal, félszemmel bemenni… Ha teljesen a földieknek élünk, ha elhanyagoljuk a lelkieket, akkor rosszul választottunk, akkor a semmivel maradunk. Nem jó két kézzel kapaszkodni abba, ami szertefoszlik, nem jó két szemmel azon csüngeni, ami elmúlik. 

  Minden ember tűzzel sózatik meg (igei formában csak itt fordul elő). Minden tűzben próbáltatik meg. Az fogja megmutatni, hogy mennyire volt hasznos, „fogyasztható”, másokat tápláló az életünk. A Lélek tüzére is gondolunk. Ha az betölt, akkor tisztává, szentté tesz, hogy az Úrnak szolgáljunk... 

   Legyen bennünk só, másokkal jót tevő erő, akarat, áldás, és éljünk békességben! Ámen.  

Mk 10, 1-16 (csütörtök)

1 Onnan útra kelve elment Jézus Júdea vidékére és a Jordánon túlra; és megint nagy sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. 

2 Farizeusok is mentek hozzá, hogy megkísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e a férjnek a feleségét elbocsátania? 

3 Ő azonban visszakérdezett: Mit parancsolt nektek Mózes? 

4 Azok ezt mondták: Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást. 5Móz 24,1 

5 Jézus erre így szólt hozzájuk: Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, 

6 mert a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert. 1Móz 1,27 

7 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, 1Móz 2,24; 1Kor 6,16 

8 és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. 

9 Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza! 

10 Otthon a tanítványai is megkérdezték őt erről. 

11 Ő pedig ezt mondta nekik: Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el feleségével szemben; 1Kor 7,10-11 

12 és ha a feleség bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, házasságtörést követ el. 

13 Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. 

14 Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. 

15 Bizony mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda. 

16 Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket. 

    A felolvasott igeszakasz nem tűnik pünkösdi textusnak. Hallottuk: Jézus tovább megy. Márk evangélista különösen hangsúlyozza: Jézus állandóan úton van, fáradhatatlanul járja Júdea és Galilea településeit. Eljut a Jordánon túlra is, sokan gyűlnek hozzá, ő pedig szokása szerint tanította őket. Vajon nekünk is szokásunk, hogy figyelünk rá? Vagy megvagyunk nélküle is? 

   Farizeusok mennek Jézushoz, és kísértő szándékkal megkérdezik: szabad-e a férjnek elbocsátani a feleségét? Készültek a témából, már tudják, hogy mivel fognak visszavágni Jézusnak. Az ember mindig is igyekezett kimagyarázni magát. Ebben a kérdésben is, ami – amint látjuk - probléma volt ezelőtt 2000 évvel is. Már a kérdés megfogalmazása egyfajta elfogultságról, hamis hozzáállásról tanúskodik: azt sugallja, hogy ehhez (az elbocsátáshoz) csak a férjnek van joga. Mintha a férfi a teremtésben, vagy a házasságban több jogot kapott volna… Jézus válaszában a feleségről is beszél. Ha ő bocsátja el (válik el), akkor ugyanúgy vétkezik… 

   Jézus visszakérdez. Megszokott volt a párbeszédnek ez a formája. Jézus gyakran él vele. El akarja gondolkodtatni az ő beszélgetőtársait. De a farizeusok nem a kérdésre válaszolnak, nem arról beszélnek, amit parancsolt Mózes, hanem amit megengedett. Valóban, az 5 Móz 24, 1-ben ez áll…

   Jézus azt mondja: szívetek keménysége miatt írta le ezt Mózes… Nemcsak a kortársainak, hanem nektek is, akik valóban kibúvóként használjátok ezt a paragrafust. Isten a teremtés kezdete óta férfiúvá és nővé teremtette az embert. Vagyis különbözőeknek, de egyforma joggal és méltósággal ruházta fel őket. A hűség, a kitartás így kölcsönös. Isten nem teremtett másodrangú, alávetett személyeket… ezt a képzetet, elvet később a különböző társadalmi berendezkedések alakították ki. 

  Jézus az Igét idézi. Mennyire fontos nekünk is tudni, ismerni, ahhoz alkalmazkodni! Elhagyja a férfi apját, anyját, ragaszkodik feleségéhez… Ez a bűneset előtti rend… Egy testté lesznek, egy közösséget alkotnak, összetartoznak. Isten akarata ez, és amit ő összekötött, azt ne válassza el ember. Ez az Isten elképzelése, ez a Jézus álláspontja a házasságról. Hogy sokszor nem ez lesz belőle, az már az emberi gyarlóság következménye. Annak az az oka, hogy emberi módon viszonyulunk egymáshoz, nem Lélek szerint járunk, nem a Lélek gyümölcseit teremjük. Emlékszünk: szeretet, öröm, békesség… Milyen sok családból hiányoznak ezek, és a házasfelek csak kényszerből maradnak egymás mellett vagy éppen elválnak! Persze, megvannak az emberi érveink, a mentegetőzések, mindazáltal szívünk keménységéről vall az, ha nem tudunk békességben, hűségben kitartani egymás mellett.

   A tanítványok külön megkérdik Jézust. Jézus még konkrétabban elmondja: aki elbocsátja feleségét (elküldi, útra teszi, mert valamiért nem kedvére való), és mást vesz el, házasságtörést követ el vele szemben, hiszen vele kötötte össze az életét, neki tett ígéretet. Valójában becsapja, cserben hagyja… A feleség hasonlóképpen… 

   Nem véletlen, hogy ezután a párbeszéd után következik az a történet, hogy kisgyermekeket visznek Jézushoz, hogy megáldja őket. A tanítványok igyekeznek elküldeni (a szülőket?).  Azt sugallják, Jézusnak nincs ideje kicsiségekre, gyerekekre. Komolyabb ügyek foglalkoztatják.

   Jézus megharagudott. Ritkán olvassuk ezt. Jézus nagyon rossz néven vette a tanítványok fellépését, ezzel is azt hangsúlyozta: számára rendkívül fontosak a gyerekek. Engedjétek, ne akadályozzátok őket! A tegnap hallottunk a megbotránkozásról. A szülő hitetlensége, csúfolódó hozzáállása eltántoríthatja a gyermeket, megfertőzheti a lelkét. Engedjük, hogy Isten Lelke vezéreljen, hogy az ő gyermekei legyünk, és gyermekinket is őhozzá vezessük! Szükségünk van erre a bölcsességre. 

  Aki nem úgy fogadja Isten országát, mint egy kisgyermek, azaz tiszta szívvel, bizalommal, örömmel, nem megy be abba. (Kaliforniában az aranyásóknak – akik hosszú hónapokig voltak távol családjuktól – előadást szervezett egy színészházaspár. Kiskorú gyermeküket is magukkal vitték. Műsor közben a gyermek elkezdett sírni. Ezek a kemény férfiak leállították az előadást, és megrendült lélekkel percekig hallgatták a gyermeksírást.) 

  Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket. Kinyilvánította szeretetét irántuk, de azt is: beveszi őket az ő megváltó közösségébe. Teremtő, megáldó kézzel érinti meg a gyermekeket, hogy Isten képére formálja őket. Gyermeki lelkülettel engedjük, hogy mi is megérintettek és megáldottak legyünk! Ámen.             

Mk 10, 17-31 (péntek)

     17 Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? 

18 Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. 

19 Tudod a parancsolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” 2Móz 20,12-16; 3Móz 19,13 

20 Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. 

21 Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! 

22 A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. 

23 Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok! Péld 11,28; Zsolt 62,11; 1Tim 6,17 

24 A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! 

25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. 

26 Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet? 

27 Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges. Jób 42,2 

28 Péter ezt mondta neki: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. 

29 Jézus így szólt: Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, 

30 az százannyit kap: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet.

31 De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első. 

  Mai igeszakaszunk megint azzal kezdődik (a héten már harmadszor halljuk): Jézus tovább megy. Pünkösd óta tudjuk: ő úgy megy tovább, hogy mindig azokkal marad, akik hisznek benne. A vele való találkozás – hogyha hittel fogadjuk őt - soha nem egy futó élmény, hanem egy örökkévaló történet kezdete. De aki nem engedelmeskedik neki, az a saját kis, szánalmas históriájával marad…

 Jézus tovább indul, amikor valaki futva érkezik hozzá. Akkor is volt rohanás. Ennek a gazdag embernek biztos ezer elfoglaltsága volt, tárgyalásai, üzleti ügyei. Közben Jézussal is akar találkozni, lelki kérdések is foglalkoztatják, mégpedig a legfontosabb: mit tegyek, hogy elnyerjem (örököljem) az örök életet. Gazdag emberként megszokta, hogy majdnem mindent el tud érni, meg tud szerezni, ki tud ügyeskedni, most is az a kérdése: mennyit kell vállalni, mit kell áldoznia az üdvösségért… Művel ember lévén, ügyel az udvarias megszólításra is, Jézust jó mesternek nevezi.

 Jézus rákérdez: miért mondasz jónak? Egyedül Isten a jó… Csak az lehet jó, ami, aki tőle származik. És rögtön a parancsolatokra hivatkozik. Jézus bizonyára ismeri ezt az embert, tudja, hogy mennyire öntudatos törvénytisztelő, azért is indítja a beszélgetést itt… Egyrészt, hogy hidat építsen a kérdés és a válasz közé, másrészt, hogy rámutasson: a törvény útja jó, de nem vezet el a célig. Valami többre van szükség… Jézus sorolja is a parancsolatokat (a második tábláról), utoljára említi a szülők tiszteletét (ez az egyetlen, ami nem tiltó formában van megfogalmazva).

  Gyorsan, magabiztosan jön a válasz is: megtartottam. Ennek a feltételnek én teljesen eleget teszek.  Igaz, ez azt jelenti, Uram, hogy minden rendben van, mehetek tovább, folytathatom az üzletet, halmozhatom a földi javakat… 

 Van egy mozzanat a történetben, ami szíven üt: Jézus rátekintett, és megkedvelte őt. Szelíd, megmentő szándékot sugárzó szemmel szembenézett vele… Mint amikor az orvos, a bíró valami életbevágóan, életet mentően fontosat mond. Egy hiányosságod (fogyatkozásod) van: menj, add el vagyonodat, oszd ki a szegényeknek! Egy merész, elszánt mozdulattal lépj ki ebből a megkötözöttségtől, legyen szabad a lelked rám figyelni, bennem bízni, és jer, kövess engem! Ismerd meg annak örömét, hogy teljesen Istenre hagyatkozol! 

   Jézus azt kéri ettől az embertől, amit saját erejéből képtelen megtenni. Csak Isten Lelke tudja ezt benne elvégezni, tudja őt erre képessé tenni. A hit döntése mindig több annál, mint amit mi emberek magunktól meg tudunk tenni. Magunktól azt választjuk, azt tesszük, ami nekünk jónak, előnyösnek, kívánatosnak tűnik, és ami mégis veszteség ahhoz képest, amit Jézus kínál. 

  Lehet, hogy ez az ember gazdagon, sikeres befektetőként élte le az életét, lehet, hogy késő öregkort ért meg, de valami nagy üresség tátongott a lelkében.  Valami óriási, felbecsülhetetlen lehetőséget utasított vissza… Elborult arccal, szomorúan távozik Jézus elől. Megőrizte vagyonát, mégis nagyot bukott: visszautasította az üdvösséget.

 Jézus fájdalommal mondja: a gazdagok nehezen mennek be az Isten országába. A tanítványok csodálkozva, megdöbbenve néznek Jézusra. Ő újból megismétli, talán még súlyosabbá teszi a kijelentést: könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. Egyes magyarázók szerint a Tű foka talán egy keskeny kapu volt Jeruzsálemben. De egyáltalán a teve át akart-e menni a Tű fokán? (Talán még egy-egy éhes kutya, macska, de a teve, amikor a várfalon kívül bőven volt legelni valója). A gazdag – vagy az, aki magában bízik, aki öntelt – vajon érzi-e szükségét az Isten kegyelmének? Kell-e ma az embereknek Jézus, bűnbocsánat, üdvösség, amikor minden megvan?

 A tanítványok egyenesen megrökönyödnek, elborzadnak. Meghökkentő, amit

 Jézus mond… A teve képtelen átmenni a tű fokán, a hitetlen ember képtelen bemenni az Isten országába saját erejéből. Mégha akarna is teljes szívből. 

  Jézus ránéz a tanítványokra (mondanivalója jelentőségét hangsúlyozza ez). Válasza mindent a helyére tesz: az embereknél lehetetlen, de nem Istennél, mert Istennél minden lehetséges. Igen, ő el tudja végezni Lelke által, ő rá tudja döbbenteni az önmagával eltelt embert is arra, hogy több az élet, mint evés, ivás, szerzés, szórakozás… Többre hívattunk el. Isten Lelke megtanít annak az elengedésére, amihez kötődünk, hogy megragadhassuk azt, aki megtart minket (a vízesés felé sodródó gerendába kapaszkodó ember). Áradások miatt egy településről evakuálni kellett a lakosokat, azok nagy bőröndökkel felpakolva várták a mentőhelikoptert, de az csak üres kézzel tudta elszállítani őket.    

  Péter a témához kapcsolódva mondja: mi mindent elhagytunk… Jézus megfogalmazza a feladás és a megnyerés lelki törvényét. Aki elhagyta, aki Istennek ajánlotta… aki nem dicsekedve, hanem üres kézzel állt az Úr elő, az megjutalmaztatik. Az százannyit kap ezen a világon (lásd az elvetett, százszoros termést hozó gabonamagot… amit hittel Isten szántóföldjébe vetünk, abból gazdag gyümölcstermés lesz), jövendő világban örök életet. 

Amit Krisztus ügyéért odaadsz, azt ő – minden hatalom az övé – bőségesen kárpótolja. Abból áldás lesz. Isten szemében annyid van, amennyit odaadtál… Ő azt számolja.

  Értjük ebben az összefüggésben a tanítást: sok utolsóból lesz első, sok elsőből utolsó. Ámen.            

Mk 10, 32-45 (szombat)

   32 Mikor pedig a Jeruzsálembe vezető úton mentek, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak, akik pedig követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: 

33 Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak, 

34 kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de a harmadik napon feltámad. 

35 Hozzálépett Jakab és János, Zebedeus két fia, és így szóltak hozzá: Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk. 

36 Jézus megkérdezte tőlük: Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek? 

37 Ők pedig ezt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a te dicsőségedben. 

38 Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem? 

39 Ők pedig így feleltek neki: Meg tudjuk tenni. Jézus ezt mondta nekik: Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, ApCsel 12,2; Jel 1,9 

40 de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek elkészíttetett. 

41 Amikor ezt a többi tíz meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra. 

42 De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. 

43 De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok; 

44 és aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája! 

45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Ézs 53

   Jézus újból tovább megy, ezúton Jeruzsálem, valójában áldozta helyszíne felé. Ő halad elöl, vannak, akik szorosan vele tartanak, mások kissé távolabbról követik őt… Csodálkozás és félelem van a szívükben. Sok mindent nem értenek. Jézus tanítása úgy felborította az értékrendjüket…    Kialakítunk magunknak egy világnézetet, felveszünk egy viselkedésformát, és ahhoz ragaszkodunk. A megtérés ezeknek a feladását jelenti. Gyökeres szemlélet és életmód-váltást. Jézus személyének a hatása alá kerülök (a Szentlélek által.) Mindent átértékelek, hogy ő legyen az első az életemben. Amíg ezt nem teszem meg, addig legfeljebb csodálkozom, vagy félek a változástól. (JT)

  Jézus beszél a tanítványoknak arról, ami rá vár Jeruzsálembe. Nem könnyű a Krisztus útja, az ő követése. De célja a megváltás. Mintha Jézus arról beszélne, hogy mennyire ki lesz majd szolgáltatva ellenségei szándékának, pedig tkp. azt hangsúlyozza: Isten üdvözítő akarata megy végbe ezáltal. Küszöbön álló szenvedései szörnyű mozzanatait sorolja Jézus, amik ezzel tragikus szóval fejeződnek be: és megölik… Mintha minden összedőlne, mintha az ő követése is értelmét veszítené. De hozzáteszi: harmadik napon feltámad. Isten örök szeretetéé lesz az utolsó szó. 

   Jézus világmegváltó áldozatáról beszél, Jakab és János pedig a mennyei helyeken osztozkodnak előre. Azt is elmondják, hogy nagyon szeretnék, ha teljesülne a kívánságuk… Mennyire emberek maradunk Jézus közelében is! „Add meg nekünk…” Persze, dicséretes, hogy ennyire bíznak a Jézus ígéretében, de üdvösségvárásukba belekeverednek önző emberi vágyaik. 

   Az Úr azt mondja: nem tudjátok… Isten dolgairól emberi módon gondolkodtok. Abba, ami elképzelhetetlenül felségesebb, mint el tudnátok képzelni, belevetítitek korlátolt, emberi tapasztalataitokat, kicsinyes vágyaitokat. Aztán megkérdi tőlük: ki tudjátok-e inni a poharat, meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel… Jézus itt az ő minden mértéket meghaladó szenvedéseiről beszél. A két tanítvány könnyen kimondja: persze… Jézus nem száll vitába velük, sőt, mintha megerősítené őket: igen, (a magatok módján) kiisszátok, megkeresztelkedtek… 

   De a hely azoké lesz, akiknek elkészíttetett (sok utolsókból lesznek elsők!). Vajon kérhetünk-e többet, mint amit Isten elkészített? Van-e az ő végtelen kegyelmét túlhaladó áldás, előny, amire igényt tarthatnánk? 

   A tanítványtársak megharagszanak a két testvérre… Érthető… Ti meg akartok előzni, előnkbe akartok vágni. Hát nem éppen olyan tanítványai vagyunk Jézusnak, mint ti? 

Jézus magához hívja őket: nem akartja, hogy a vita elmérgesedjék. A hitetlen világ szokásrendjére utal. Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, zsarnokoskodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak fölöttük. És ez így van. Azóta is. A háborút elindító vezetők nem kockáztatják életüket a lövészárkokban. Az erős diktál, uralkodik, érvényesíti akaratát, véghez viszi rögeszméjét, kiéli nagyzási mániáját.

  De nem így van köztetek. (Így nem lehet, ezért nem így van.) És ez megint feje tetejére állítja a mi gondolkodásunkat. Aki naggyá akar lenni, az legyen a többiek szolgája. Isten országában egyetlen méltóság van: a szolgáé. Aki első akar lenni, az legyen rabszolga (akibe az ura, ha kell, a lábát is beletörli). Nem könnyű tanítás. Az alázatosak felmagasztaltatása… Meg tudjuk élni ezt ebben a világban? Nehezen… A Krisztus példája segít előbbre jutni, a Szentlélek tanít és ad erőt engedelmeskedni. Segítsen az Úr, hogy erre törekedjünk! Ámen.