1 Móz 1,1-2  (pünkösd  bűnbánati - hétfő, 2016)

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.

   A Szentírás első sorait olvastam fel. Sokat idézik ezeket az igeverseket, nemcsak egyházi körökben. Mindenkit foglalkoztat az élet eredetének kérdése. Valaki sommásan így fogalmazott: az élet eredete csakis az Élet lehet. A nagybetűs. Nálad van az élet forrása, vallja a zsoltáros.

   Az Ige a kezdetekig vezet vissza, a teremtés pillanatáig. Valóban, a Lélek bölcsességére van szükségünk, hogy semmi emberit ne magyarázzunk bele a kijelentésbe. Hit által értjük meg, áll a Zsidókhoz írt levélben. (Hit által nemcsak hisszük!) Hit és értelem: értelmünknek szüksége van a hitre, hitünknek a Lélek által megvilágosított értelemre. 

   Isten mindennek a kezdete. A Jelenések könyvében találunk egy szép dicsőítést Isten teremtő hatalmáról (Jel 4,9-11). Ugyanebben könyvben olvassuk: Krisztus a kezdet és vég. Minden őáltala és őreá nézve teremtetett (Kol 1,16)- himnikusan szép, klasszikus bibliai kijelentés. Krisztus a teremtés oka és célja. Istent semmi más nem indította a teremtésre: ő tökéletes boldogságban él a Szentháromság minden képzeletet felülmúló szeretetközösségében, dicsőséges harmóniájában. A teremtés – mint később a megváltás - Isten kegyelmi tette.

  Mennyei Atyánk örömre, a jóra, a vele való közösségre teremtette a világot. Gyakran idézzük Augustinust: nyugtalan a mi lelkünk, amíg benned nyugalmat nem talál. Valóban, nem lehetünk boldogok Isten nélkül.  Ha ő minden, rajta kívül az üresség, a semmi van.

    Hadd ejtsek néhány szót a teremtéssel kapcsolatos vitákról is. Egyik tudós mondta: sokan azért ragaszkodnak a világ keletkezésével kapcsolatban a materialista elmélethez, mert a másik alternatíva a Teremtőben való hit lenne. „Nem tudjuk tagadni a teremtő létezését a teremtés tagadása nélkül. Tehát: ha elfogadjuk a hipotézist, hogy nincs Isten, akkor be kell bizonyítanunk, hogy sem mi, sem a minket körülvevő világ nem létezik”.

„Mióta tudósnak képeznek, nagyon erősen átmosták az agyam, hogy ne tudjam elhinni, hogy a tudomány összeegyeztethető valamilyen teremtéssel. Fájdalommal, de ki kellett dobnom ezt az elképzelést. Egészen kényelmetlenül érzem magam a jelenlegi helyzetemben, de logikus kifelé vezető utam nincsen… A kozmikus méretű teremtésen kívül nincsen más mód, aminek alapján megérthetjük az élet vegyületeinek pontos elrendeződését… Mint tudósok abban reménykedtünk, hogy ki tudjuk kerülni ezt a következtetést, de nem tudjuk”-  brit Nobel-díjas vallomása.

   Az eget és földet - láthatókat és láthatatlanokat. A fizikai és szellemi világot, az atomokat, galaxisokat, erős és gyenge kölcsönhatásokat, a mérhető és csak sejtett energiákat.  A föld azonban – az én értelmezésem szerint – nemcsak a látható valóság gyűjtőfogalma, hanem konkrétan a mi Földünket(is) jelenti. Hiszen akármilyen végtelen az univerzum, Isten akaratából életünk bölcsője, hordozója ez a Föld. Akármennyire nagyra tartjuk magunkat, földiek vagyunk, porból vétettünk. Vállalnunk kell ezt. Ami földből való, az földi, tanítja Jézus. Nem lekicsinylés ez, hanem besorolás. Minket méltatott Isten arra, hogy gyermekei legyünk… Saját képére és hasonlatosságára alkotott. Krisztus-szabásúak vagyunk. Milyen csodálatos dolog ezt!

   A Föld, a kék bolygó szépségeiről, csodálatos világáról külön ódákat zenghetnék… Ízelítőül egy zsoltáridézet: „füves legelőkön nyugtat, csendes vizekhez terelget engem”. Igen, a teremtés azért olyan gyönyörű, mert a teremtő jelenléte tölti be. Nem tudom, van-e élet akárhol máshol a világegyetemben, de ilyen biztos nincsen. A Golgota hegye itt áll…

   Kietlen, puszta, mélység, sötétség - ezek a félelmes szavak, fogalmak írják körül a világosság, az élet nélküli roppant világot. Nem valami szívderítő. „Homály körülem, bennem félelem, magam ha nálad nélkül képzelem”, hangzik egyik énekünkben.

De rögtön megjegyzi az Ige: Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Isten életet ajándékozó akarata őrködik a mélységek fölött is. Isten ebben a kietlen, puszta világban az életet készíti elő. Lelkével hatja át. Szabad ezt nekünk egészen személyesen értenünk: életünk mélységei, nagy megpróbáltatásai, ürességei fölött is Isten megtartó kegyelme, megújító Szentlelke vigyáz. Rábízhatjuk életünket. Ezért volt Jób számára vigasztalás az Isten teremtő hatalmának felismerése, szemlélése, a zsoltáros is ezért magasztalja – bajaiban biztatást keresve – Isten teremtő bölcsességét. „Oszlat felhőt, szelet, Atyád ő, áld, szeret.”

   A Lélek munkája éppen ezt erősíti bennünk! Istenhez tartozásunkat: a teremtés és a megváltás jogán. Abbá, Atyám. Sok kísértés, sok küzdelem vesz körül, olykor mélységek nyílnak meg előttünk, a káosz fenyeget, összecsapnak a hullámok, de Isten kezében van az életünk, aki megelevenít, Lelke által személyessé, vigasztaló erővé teszi számunkra Krisztus megváltó szeretetét (2 Kor 4,6).

   Szívünkben is ő gyújt világosságot, hogy megismerjük Isten dicsőségét… Nemcsak a teremtett világban, hanem sokkal inkább megváltó Urunkban, Jézus Krisztusban. Ámen.

 

 

Zsolt 51, 3-15  (pünkösd bűnbánati - kedd)

Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem! Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van. Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted. Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem. Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem. Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél. Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet! Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!  Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen, hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád.

   Nagyon szép, mély, hiteles zsoltár. Dávid bűnbánati imádsága. Felirata: bűnbánat és megújulás. A kettő együtt igaz, összetartozik. A pünkösdi történetben is először a „mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?” bűnbánó kérdése hangzik el, azután az ígéret: veszitek a Szentlélek ajándékát. Amíg görcsösen ragaszkodunk bűneinkhez, addig nem érkezhetnek el hozzánk a felüdülés napjai. A te kegyelmed jobb az életnél. És mi sokszor azt mondjuk: a bűn jobb az életnél. Hány szomorú példát ismerünk!

   Könyörülj rajtam kegyelmeddel. Isten kegyelmével közeledik hozzánk, mi is csak a kegyelmen keresztül jöhetünk hozzá. Dávid mondhatta volna: király vagyok, értsd meg, Uram, igazából jogom volt hozzá, és végül is szabad akaratot adtál nekem. Amíg magyarázzuk, addig nem értjük a bűn és kegyelem lényegét.

Egyedül te tudod letörölni, lemosni bűnömet, hűtlenségemet, vétkemet. Egyik régi katolikus énekben hangzik el: ó, áldott bűn, mely Krisztushoz vezet engem. A bűnnel való őszinte szembenézés Istenhez kényszerít. A teremtés során Isten semmiből mindent alkot, a bűnbánat során minden bűnünket semmissé teszi. Ezt csak Isten képes megtenni - Krisztus érdeméért. A bűn-megmaradás törvénye így hangzik: a bűnnek következménye van, nem lehet szemet hunyni fölötte, azt csak megfizetni vagy megbocsátani lehet.

   Nagyon fontos lépés a beismerés: tudom, igazad van, egyedül ellened vétkeztem, a rosszat tettem (nem hallunk kifogásokat a környezetről, arról, hogy ilyen a világ, mindenki ezt csinálja). Milyen helyes önismeret, tiszta diagnózis, bátor szembenézés a bűnnel! Ezt a Szentlélek végzi el bennünk. A mi ítéletünk egónk vonzásában mindig elhajlik az igazságtól (még a fény elgörbül az égitestek közelében). Bűnben születtem, nincs rajtam egy négyzetcentinyi jó sem. Nem képmutató sápítozás ez, hanem őszinte vallomás. Helyes önbecsülést innen kiindulva lehet építeni. Uram, te tudsz azzá tenni, aki – teremtő, megváltó akaratod szerint - vagyok.

   Tisztíts meg… és tiszta leszek. A szinte türelmetlen, tisztaság utáni vágyakozás hangja szólal meg itt, ugyanakkor az Isten megújító kegyelmében bízó hité. A tisztaság alapvető igénye testünknek, lelkünknek. Uram, Te meg tudod tenni. A zsoltár már-már a módszereket is ajánlja. Az izsóp az árvacsalánfélék nemzetségébe tartozó, fűszerként és illatszerként is használt gyógynövény… Tudjuk, hogy nem csodaszerekkel, hanem a Krisztus vérével tisztíttatunk meg. Megváltásunk nem arannyal vagy ezüsttel történt.

   Így áll helyre a rend, az öröm, amire Isten teremtett (a bűn az örömünket, a békességünket rontja meg: pedig azért követjük el, hogy boldogok legyünk, hogy jól érezzük magunkat). Még a tagjaim is megújulnak. Gyökössy Endre volt nagy felfedezője a testi és lelki bajok összefüggésének.

   Tiszta szívet teremts bennem, Istenem.  A megtisztulás a szívvel kezdődik. Nem a jó hírünk helyreállításával. Nem azzal, hogy járni kezdek a templomba (az is fontos jel lehet), nem azzal, hogy jóváteszem bűnöm következményét (bár az is hozzátartozik). Isten teremtő ereje tudja ezt bennem elvégezni. Nem kis dolog, Jézusnak kellett meghalnia ezért.

   Az erős lelket újítsd meg bennem, majd egy igeverssel tovább: a te szent lelkedet ne vedd el tőlem. A Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk (Róm. 8,16). Harmónia, szent összhang kell legyen a Szentlélek és a mi lelkünk között. A Szentlélek Isten igazságával, Krisztus szeretetével akarja egyre jobban betölteni, feltölteni a lelkünket. Uram, a Reád figyelő, Hozzád erősen ragaszkodó, az engem megújító lelket újítsd meg bennem.

   Azért készülünk pünkösd ünnepére, azért hallgatjuk Isten Igéjét, mert megújulásra van szükségünk. A mi külső emberünk megromol, de a belső napról-napra újul. Csodálatos lelki fejlődési folyamatban vehetünk részt, amely során egyre jobban ráhangolódhatunk Krisztusra, egyre mélyebben megismerhetjük őt (növekedjetek a kegyelemben!), egyre bölcsebbekké válhatunk.

   Támogass, hogy lelkem készséges legyen…  A Lélek ajándéka nem lehet öncélú. Pünkösd nem csak azt jelentette: jobb lett a tanítványok hangulata, erősebb a hite, örvendezőbb a lelke. Először ezt, de nyomban azt is, hogy hirdették, továbbadták másoknak, ami kijelentetett nekik. Hogy a Jézus evangéliumának tanúi, szeretetének képviselői lettek. A Lélek ruház fel, tesz képessé erre.

   Hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád… Dávid - a hűtlen, a vétkes - a bocsánatról, a megtisztulás lehetőségéről beszél azoknak, akik keresik az utat, a kiutat a szabadulás fele. Ez a vallomás minket is tanít, hogy az Isten kegyelme útján elindulva, a Lélek világosságában megtaláljuk Krisztusban az igazságot és az életet is. Ámen.

 

Urunk, Istenünk,

első kérésünk nekünk is az, hogy könyörülj rajtunk kegyelmeddel, és Krisztus érdeméért bocsáss meg nekünk, töröld el minden vétkünket. A zsoltárossal együtt mi is világosan látjuk, hogy egyedül ellened vétkeztünk, a te szent rendeléseidet szegtük meg, a te atyai szívedet szomorítottuk meg akkor is, amikor egymással szemben voltunk igazságtalanok, szeretetlenek, önzők. Valóban, felfedezzük magunkban a bűn törvényét, és látjuk annak gyakorlati következményét is: haragban, türelmetlenségben, hazugságokban, mások megsértésében, tisztátalan gondolatokban, szándékban, uralkodni vágyásban, keményszívűségben, önigazultságban.

    Tisztítsd meg a mi szívünket, hogy cselekedeteink is tiszták legyenek, indíts el a Krisztus követésére, hogy az ő szeretete, jósága uralkodjék bennünk! Adj nekünk Általa igazi lelki örömet és békességet, ajándékozz meg a te megváltott gyermekeid szabadságával!

Most kiváltképpen azt kérjük tőled, hogy ne vedd el tőlünk a te Szentlelked ajándékát, sőt újítsd meg bennünk megszentelő, hitben megerősítő, szolgálatra késszé tevő erejét.

   Annyi a gyengeség, csüggedés, megfáradás bennünk és közöttünk: eleveníts meg minket Lelkeddel, támogass, hogy mi magunk is támogatni, biztatni, buzdítani tudjunk másokat a jóra, Krisztus melletti kitartásra!

Így áldd meg életünket, családunkat, gyülekezetünket, Szentlelked munkáját az egész világon! Légy velünk a ránk következő éjszakában, terjeszt ki ránk megtartó kegyelmedet, Jézus Krisztusért! Ámen.

 

 

Ez 37, 1-14  (pünkösd bűnbánati - szerda)

Az Úr megragadott engem; elvitt engem az Úr lélek által, és letett egy völgyben. Tele volt az csontokkal. Végigvezetett köztük körös-körül, és láttam, hogy nagyon sok csont volt a völgyben, és már nagyon szárazak voltak. Megkérdezte tőlem: Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Ó, Uram, Uram, te tudod! Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti, száraz csontok, halljátok az Úr igéjét! Így szól az én Uram, az Úr ezekhez a csontokhoz: Én lelket adok belétek, és életre keltek. Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Amint prófétálni kezdtem, hirtelen nagy zörgés támadt, a csontok pedig remegni kezdtek, és egymáshoz illeszkedtek. Láttam, hogy inak kerültek rájuk, majd hús növekedett, és végül bőr borította be őket, de lélek még nem volt bennük. Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az én Uram, az Úr: A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek! Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor lélek szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg volt. Akkor ezt mondta nekem: Emberfia! Ez a sok csont Izráel egész háza, amely most ezt mondja: Kiszáradtak a csontjaink, és elveszett a reménységünk, végünk van. Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Íme, felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek benneteket Izráel földjére. Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor fölnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem! Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit megmondtam – így szól az Úr.

   A Szentírás egyik legmegragadóbb, legszuggesztívebb látomása ez. Nagyon erőteljes, megrendítő a kép, de a közvetített üzenet is: Isten csodálatos módon felépíti, megújítja népét az ő Lelke által. Az ige el akar juttatni oda, hogy megtudjuk: hatalmas, munkálkodó, életet ajándékozó Istenünk van.

   Kitűnik a hallott igéből, hogy már az első lépés a Lélek által indul. Elvitt engem az Úr Lélek által. Isten Szentlelke által indult a pünkösd eseménye egykor, és ma is a Lélek által következik be életünkben változás, Krisztus követésére való elköteleződésünk. Az apostoli hitvallásban a Megváltónkról szóló bizonyságtétel elején ez áll: „fogantatott Szentlélektől”. A mi megújult, testestől - lelkestől Krisztushoz kapcsolódó életünk is ezzel kezdődik. 

   Egy völgy, amelyben csontok vannak. Salvador Dali spanyol-katalán festő szürrealista képei jutnak eszünkbe. A csontok a múltat, az elmúlást hirdetik. Valamikor itt élet volt, amelyről most már csak a száraz csontok tanúskodnak. Nem tudjuk: temetőhelyet vagy csatateret látunk. Fájdalmasan valóságos kép ez.  A csontokról lehet történelmet írni – fontos az is a maga helyén-, lehet vitát nyitni, hogy honnan származnak, hogy esetleg milyen régi dicsőséget hirdetnek az utódok számára, de csontokkal jövőt nem lehet tervezni. Életet nem lehet tőlük várni.     

   Vagy mégis? Életre kelnek- e tetemek? A próféta válasza nagyon bölcs. Uram, te tudod! Mennyi kicsinyhitű vészharangkongatás van egyházunkban is. Persze, baj van, fogyunk, lelkileg is gyengülnek, erőtlenednek közösségeink, ezzel szembe kell néznünk, de hozzá tudjuk-e tenni: Uram, te tudod? Ismerjük-e a Lélek munkáját? A megmaradás hit kérdése. Ábrahám idős ember volt, egy szál magában volt öreg felségével, hitt, és nagy néppé lett! Honnan származik a hit: Szentlélektől. Ha meg akarunk maradni, komolyabban kell vegyük pünkösd üzenetét.

   A próféta egy különös feladatot kap: prófétálj a csontoknak. Abszurd parancs. Ha elhallgattok, tanítja Jézus, a kövek fognak megszólalni. Sokszor úgy tűnik, hogy a köveknek, az üres templomoknak, vagy a megkövesedett szíveknek prédikálunk. Esetleg megkövesedett szívvel.

   Ezt mondd: így szól az Úr. Baj az, ha a maguk panaszát, vagy kicsinyhitű véleményét, meglátásait mondjuk. Így egészen más: az Úr, az én Uram mondja. Az az Isten, aki teremtette az eget és a földet, aki Atyánk lett, aki megváltott Krisztus által, aki kegyelméből minden bűnünket eltörli, és csodálatos módon felépít, ő mondja: én lelket adok belétek.

Ha kérnünk kell valamit, akkor ezt: Lelket. „Isten élő Lelke, jöjj!” Ha erdélyi református népünknek megnyílna a szíve, hogy betöltse az Isten Lelke, akkor – anélkül, hogy a külső körülmények változnának – csodálatos megújulásnak lennénk tanúi. Képzeljétek el, testvérek: az egység, a megértés, a szolgálat, a szeretet, a reménység, bizakodás lelke uralkodna közöttünk.

   A próféta engedelmeskedik. Sarkalatos dolog a Lélek munkájában a mi engedelmességünk. A pünkösdi történetben is látjuk ezt a készséget. Feltör a kérdés a szívekből: mit cselekedjünk. Mit vár el tőlünk az Isten? Mi sokszor csak a mi elvárásainkról akarunk tudni.  Ahol engedelmesség, ott áldás. Mozgásba lendül minden. A mozdulatlanság a halál állapota. Ebben a külsőképpen pörgő világban milyen súlyos lelki mozdulatlanság jellemez minket: nem jutunk el igazán egymáshoz, nem jön ki vigasztaló szó a szánkon, szinte bénák vagyunk a jó cselekvésére. Isten Lelke ma is mozgásba hoz, ahogy pünkösdkor a tanítványokat.

   A csontok egymáshoz illeszkednek, formát kapnak, de a Lélek még hiányzik belőlük. Külön parancsnak kell elhangzania. Külön kell könyörögni a Lélekért. Nagy, sóvárgó kérésünk kell legyen ez nekünk! Úgy kell kérnünk Isten Szentlelkét, hogy tudjuk: Isten az, aki cselekszik. Ezékiel is hangsúlyozza: az Úr szól, Isten parancsol - de az én szívem is nyitott, tele van vággyal a megújulás után. 

   A látomásban imponáló, ütőképes sereg, hatalmas sokaság lett a szétszórt csontokból. Isten életre hív, és közösséggé formál, egymás mellé állít. Pünkösd az összeadódás ünnepe. Egy szívvel, egy lélekkel. Együtt Krisztusért, az Isten országáért!

   Ez Izráel háza, ez Isten népe. Ma is találó ez a kép. Elcsüggedünk, megfáradunk, nem látunk jövőt magunk előtt, tehetetlenek vagyunk, a múltban élünk. És azt mondjuk – súlyos kijelentés, én is kimondtam már -, hogy végünk van. Önmagunkban valóban. De most meg kell halljuk Isten szavát. Ő visszahozza – valósággal a sírból - reménységünket, hitünket. Azzal, hogy Krisztust kihozta a sírból. Benne Isten újjá szült minket élő reménységre. Isten Szent Fia által a világtörténelem legnagyobb szabadító akcióját hajtotta végre. Hát tudjuk meg, és semmi el ne bizonytalanítson afelől, hogy értünk történt, hogy Isten Krisztusban meg akar tartani. Járjunk ebben a reménységben, és rajtunk is beteljesedik a prófétai szó. Ámen.

 

 

Lk 10,21 (pünkösd bűnbánati- csütörtök)

 

Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.

 

   A Szentlélek munkájáról sok minden elmondunk, de keveset beszélünk arról, hogy egyik fontos áldása az, hogy igazi örömmel ajándékoz meg minket. Egy kicsit az van a köztudatban, hogy a keresztyének csak legyenek komorak, visszafogottak, mert ők a másik világban várják a jutalmat, a kiteljesedést. Meg lehet az oka annak, hogy ez a kép alakult ki rólunk, tényleg arcunkon gyakrabban van ború, mint derű, a világ gonoszsága miatti nagy panaszkodásunkban elfeledkezünk arról, hogy Krisztus megváltotta ezt a világot, és nekünk valóban lehet felszabadult lélekkel élni, ezért hálásnak lenni, észrevenni a szépet, a jót. Nem erőltetett jókedv kell ez legyen, hanem szívbeli öröm. Krisztus Urunk sírt Jeruzsálem felett, a Lázár sírjánál, de a szíve mindig tele volt az Isten örökkévaló jósága feletti hálával.

    Itt azt olvassuk, hogy Jézus ujjongott. Kicsordult belőle az öröm, kiáradt a környezetére is. Lukács fontosnak tartja ezt megjegyezni. Vajon mi csordul ki a szívünkből? Csak a keserűség? Csak a sopánkodás? Egyik lelkészkollegával arról beszéltünk, vajon nem azért ürültek ki templomaink, mert úgymond kopár a hangulat. Nem a vidám vasárnapos stílusváltásra gondolok, hanem arra, hogy szívünk hálája, öröme természetesebb módon kellene megnyilvánuljon. Több kellene legyen a Krisztus világosságától ragyogó szív és arc, kevesebb a fásultság, a rosszkedv.

    Olvastam, hogy a rosszkedv a Sátán megtévesztő manővere. El akarja terelni figyelmünket az öröm forrásától, megváltásunk reménységétől. A hívő embernek mindig van oka örülni: Krisztusban. Egyik súlyos beteg testvérünket látogattam meg többször a kórházban és otthon, szenvedései, tehetetlensége között is mindig mosolygott. Biztos, ez természet kérdése is. Vannak borúsabb alaptermészetű, komorabb lelkületű emberek, de kedélyünkön, megnyilvánulásunkon, magatartásunkon  mindenképpen át kell süssön az az öröm, hogy Jézusban élünk.

    Az előző versben is örömről olvasunk: örüljetek annak, hogy neveitek fel vannak írva. Ez tény, ezt mindig emlékezetünkbe idézhetjük. „A sok jót, mellyel áld, ki sem mondhatja szánk.” Ha tudunk annak örülni, hogy kedvenc futballcsapatuk nyert, hogy előléptettek a munkahelyen, hogy valamilyen földi munkát sikerül elvégeznünk – ezek is az élet színéhez tartoznak -, mennyivel inkább annak, hogy Isten gyermekei vagyunk, hogy mindezt Isten gyermekeiként élhetjük át.

   A Szentlélek által… Nos, a témánk sarkalatos pontjához érkeztünk. Nem pozitív gondolkozás, nem hamis optimizmus ez, hanem a Lélek által történik. Mély, igazi, Istentől, a vele való kapcsolatból származó öröm. Az Istenhez tartozásunk kibeszélhetetlen lelki boldogsága… Éppen ettől foszt meg előszeretettel a Sátán: felejtsd el, keseredj el, vedd észre magad (baj, ha csak magunkat vesszük észre), hogy senki sem törődik veled, add át magad a panaszkodásnak, önsajnálatnak, aztán majd elbánok veled.

   Mit mond a Lélek? Hogy Isten gyermekei vagyunk. Ő Krisztusban megváltott, örökséget készít.

Nézzük, miért szoktunk mi szomorkodni? A)  Ha valami nem sikerül. Az elkeseredés természetes reakció a csalódásra, de egy idő után kérdezzük meg: üdvösségünket befolyásolja-e az, ami nem jött nekünk össze, amit mi kudarcként éltünk meg, Vajon nem jelent-e egy másik megnyíló utat? B) Ha megbántanak, megsértenek. Valóban rosszul esik, de aztán gondoljuk végig: a mások hozzánk való viszonyulás befolyásolja-e Istennel való kapcsoltunkat? Nem Isten hagyott cserben. Olyan jó lenne megtanulni, hogy ne a mások indulata irányítsa a mienket, hanem a Krisztusé.

1. C) Anyagi gondok – valósak, nem becsülhetjük le őket. Vajon rá tudjuk-e bízni magunkat igazán Isten gondviselő kegyelmére? Vannak testvéreink, akik sokkal nagyobb szükségben sokkal nagyobb megelégedéssel és reménységgel élnek. D) Betegség. Nagy próbatétel. Jób esete jut eszünkbe. A szenvedés, a nyomorúság nagyon meg tudja terhelni az ember lelkét. Csak kérni tudjuk azt, hogy Isten hordozzon betegünkben, erősítsen testünkben, lelkünkben, adjon hitet és örvendezni is tudó reménységet, hogy meglássuk a nehézség rövid és hosszú távú célját. E) Veszteség, gyász. Azt hiszem, a legkomolyabb ok ez a szomorkodásra. Itt valóban csak a Lélek vigasztalhat meg az örök élet reménységével.

   Jézus megosztja az ő örömét a mennyei Atyával: a Lélek által kapta, megosztja az Atyával. Csodálatos a Szentháromságnak ez a mélységesen személyes belső élete. Mi megosztjuk-e örömünket? Először hálában Istennel. Erre ritkán gondolunk. Mintha Istennek csak a gondjainkhoz lenne köze, az örömeinkhez nem! „A boldogságban háládatosak”. És átadni valamit belőle embertársainknak is.  A Lk 15-ben található példázatok mindenikében ott van ez a mozzanat (szomszédok, barátok, a háznép).

    Önző világ a miénk. Saját harc, saját siker. Így nevelnek. Egyre több mindenünk van, egyre kevesebb az örömünk benne, mert úgy magunkban nem is lehet igazán örülni. Örülünk-e a mások sikerének, ha mások sorsa jól alakul? Családtagoké, ismerősöké. Mennyi öröme lehetne egy ekkora falunak, ha közösen tudnának örülni (és a szomorúságot is könnyebben viselnék – ebben a tekintetben talán jobban állunk).

   Jézus magasztalja Istent, mert elrejtette a bölcsek és értelmesek előtt, és felfedte az egyszerű embereknek. Azaz Isten az ő kegyelmét nem érdem, nem értelem, nem gazdagság, cím, rang szerint adja. Isten a kegyelem ajtaját olyan alacsonyra vágta, hogy csak az alázatosak férnek át rajta. Ez Jézus örömének az oka. Ráismerünk Megváltónkra: Jézus másokért örül.  „Úr Jézus, kérlek, taníts meg örülni.” (Unokatestvérek története.)

   Igen - ez a szó sokat elárul. Igent mondani az Isten igenjére, nem kapálózni a felülről való ösztönzés ellen. Belesimulni Isten akaratába, figyelni a Lélek vezetésére, meglátni Isten végtelen kegyelmét Krisztusban. Ámen.

 

 Mennyei Atyánk Krisztus Jézusban,

magasztalunk Téged az együttlétnek, a rád figyelésnek ezért az alkalmáért. Hiszen szent igédben mondod: jó és gyönyörűséges, amikor együtt vannak a testvérek. Köszönjük, hogy egyik drága ajándékodra emlékeztettél minket Krisztus Urunk példájában: a Szentlelked általi örömre. Annak kimondhatatlan boldogságára, hogy a tieid vagyunk, hogy Krisztusban megváltottál, Lelked által megújítsz napról-napra. Add, hogy ebben az örömben gazdagabbak legyünk. Bocsásd meg, ha sokszor kicsinyhitűség, aggodalmaskodás miatt veszítjük el örömünket, lelki békességünket. Te újítsd meg elménket és szívünket, hogy ne uralkodjék el rajtunk a panasz, a keserűség! Te látod azokat a helyzeteket, körülményeket, történéseket, amelyek valóban próbára teszik a mi Benned való bizodalmunkat, békességünket: csalódások, betegségek, veszteségek. Te vigasztalj minket, és emlékeztess arra a boldog igazságra, hogy mi megváltott gyermekeid vagyunk, még a megpróbáltatások is hozzád vezetnek, Krisztushoz kapcsolnak minket!

   Taníts meg arra is minket ebben az önző világban, hogy meg tudjuk osztani örömünket, lelki ajándékainkat másokkal, és hálaadásban Teveled. Így tégy lelki örömben, szívbeli békességben és szeretetben bővelkedő gyermekeiddé!

   Munkáld gyülekezeteinkben, egyházunkban, népünk körében, az egész világon az egyetértést, a testvéri indulatot, hogy több legyen az örömünk, kevesebb a szomorúságunk. Krisztusért.  Ámen. 

 

 

Lk 12, 8-12  (pünkösd bűnbánati, péntek)

Mondom nektek: ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az Isten angyalai előtt. Ha valaki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlelket káromolja, annak nem bocsáttatik meg. Amikor a zsinagógákba, a hatóság és a felsőbbség elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket arra, amit mondanotok kell.

      Nagy horderejű, lényeges dolgokról hallottunk. Mondom nektek: Jézus ezzel a nyomatékkal szól a tanítványokhoz, az Ige által hozzánk: Az ő szava út-mutatás, az igazság kijelentése és az élet üzenete.

    Vallást tenni… Több, mint csupán beszélni valakiről. Azt jelenti: kiállok az egész világ előtt valaki mellett, valakinek a személye, az igaza, igazsága mellett. A Krisztus igazsága nem mindig népszerű, nem vág mindig össze a világ igazságával, érdekével.  Zavaró tényező is lehet. Gyakran halljuk: más idők járnak, másak lettek az erkölcsük, másak az értékek.

   A Krisztus tanításáról sokszor kimondták már: túlhaladott… Szerintem: még meg sem közelítettük. Sőt, egyre távolabb vagyunk tőle. A kihívás 2000 éve ugyanaz: vallani és vállalni Urunkat, hozzá tartozásunkat, benne való hitünket, a krisztusi örök értékrendet, az ő szeretetét. Nem könnyű életprogram, de csodálatos, amit a folytatásban hallunk: Krisztus is vallást tesz rólunk. Ő, a szent, az Egyszülött, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, kiáll mellettünk az angyalok előtt, a mennyei nyilvánosság előtt. Ott, ahol nem hivatkozhatunk érdemünkre, származásunkra, teljesítményünkre. Ahol egyedül Krisztusért, a kegyelem által lehetünk befogadottak.

   Sajnos, a tagadás lehetősége is mindig kísért. Csak az tagadhatja meg Jézust, aki ismeri őt. Ha nem beszéltem volna nekik, nem volna bűnük (Jn 15,22). Az emberek előtt. Nagyon fontos tényező ez! Erősen befolyásol minket a mások véleménye. Cselekedeteinkben, magatartásunk kialakulásában két nagy erő hat ránk: énünk és a környezetünk (társadalom). Saját elképzelésünk és a mások véleménye.  Ezeknek hatására ítéletünk könnyen elhajlik az igazságtól (még a fény is az égitestek mellett).  Át kell rendeznünk a viszonyítási alapokat. Van egy harmadik erő is: a Lélek ereje, a felülről való… Akiket Isten lelke vezérel, azok Isten gyermekei.

   Ehhez kapcsolódva mondja Jézus: ha valaki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik.  A tagadás, ez az ellentanúskodás történhet gyávaságból, csalódásból, hitetlenségből, de a Lélek káromlása, az Istentől tudatosan elforduló, a vele szembeszálló, őt semmibe vevő gondolkozás, viszonyulás az ember lényének közepéből fakad. Az Istentől egyszer s mindenkorra elszakadni akaró szívből. 

    Istennel való kapcsolatunk, a Krisztus megváltó erejében való részesedésünk a Szentlélek által történik. Ezért élet-halál kérdése „a Szentlélek elleni káromlás”, ami „nem bocsáttatik meg.” Súlyos kijelentése ez a Szentírásnak. Ez a legnagyobb lelki veszedelem. De gondoljuk arra: Istennek teremtő hatalmát, jóságát, Krisztus megváltó szeretetét a Szentlélek jelenti ki, teszi személyessé számunkra. Ha ezt megtagadjuk, sőt káromlóan visszautasítjuk, akkor mi marad? Amikor Isten a „Lelkét teszi ki” ezért a világért, és valaki gúnyt űz ebből, valaki konokul, sőt gyalázkodva ellene áll: akkor csak a kizáratás marad.  Ahogy a világosságon kívül a sötétség van, úgy a kegyelmen kívül csak az ítélet marad.

   Aztán hallunk a testi veszedelmekről is az üldözésekben, a meghurcoltatásokban, a próbatételekben. Mit kell mondanom egy ilyen éles helyzetben? Mi is kerülünk kísértések, próbatételek malomkövei közé. Valaki gúnyolódik hitünkkel, valaki akár erőszakkal, akár hamissággal kényszeríteni akar hitbeli meggyőződésünk feladására, állandóan kritizál, bánt, megaláz, próbál befolyásolni, uralkodni rajtunk. Mit mondjunk, hogyan védekezzünk, hogyan reagáljunk? Szeretnénk egy konkrét, kidolgozott stratégiát. Az ige azt tanítja: kapcsolatban kell maradni, figyelni kell.

   Az előzőekben arról olvastunk, hogy Isten kezében vagyunk. Még a verebek is.   Aztán hallottunk a vallástételről. Nos, a megpróbáltatásokban erre van szükségünk: Lélektől származó bizalomra és a Lélek adta bizonyságtételre. Ez ráhagyatkozás Isten Lelkének bölcsességére. A Szentlélek akkor jelenti ki nekem, amit tennem, mondanom, ahogyan viszonyulnom kell, ha figyelek, ha rá van hangolva a lelkem. (Történet.)

   Ez áll az igében: megtanít. Egy hosszú folyamat. Szüntelenül tanít. A bajban is. Tanítványokként állandóan tanulunk. „Nem mondom, hogy elértem” – írja Pál apostol is. A támadásokra, a kihívásokra, a küzdelmekre adott válaszaink sokszor gyengék, elégtelenek, talán el is bukunk, szégyent vallunk, de a Lélek segít felállni, tovább menni, eljutni a helyes hitvalláshoz: senki ki nem ragadhat engem Megváltó Uram kezéből.  Ámen.

 

 

Jn 14, 25 – 28 (pünkösd bűnbánati- szombat)

Elmondom ezeket nektek, amíg veletek vagyok. A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! Hallottátok, hogy én megmondtam nektek: elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam.

 

    Jézus arra az időre készíti fel a tanítványokat, amikor szemmel látható módon, testet öltött mivoltában már nem lesz velük. Amikor a Lélek szerint lesz igaz: én tiveletek vagyok minden napon. Ebben a helyzetben vagyunk mi magunk is. Szép énekünk szól erről: „Nem láthat bár e földi szem”. Fizikai, természettudományos értelemben Jézussal nem lehet találkozni a föld egyetlen pontján sem, Szentlelke, hatalma által mégis mindenütt jelen van, szeretete mégis valóságos erő számunkra, Igéje biztos tanács….

    Pártfogóról hallunk, Károli Vigasztalónak fordítja: mindkét név (a görög Paraklétosz kifejezés fordításai) azt jelenti, hogy valaki mellénk áll, bátorít, felkarol. Ezzel azt is kimondtuk: vigasztalóra annak van szüksége, aki egyedül érzi magát, elesett, bizonyos értelemben gyámoltalan.

    Van-e szükségünk pártfogóra? Vagy olyan erősek vagyunk, hogy megállunk a magunk lábán, megszervezzük mi dolgainkat, megtervezzük jövőnket. Uram, ne fáraszd magad a Lélek elküldésével, mi boldogulunk anélkül is! Ironikusan hangzik, de keresztyén életünk gyakorlata sokszor erről szól. Önhittségünkben, önteltségünkben nem figyelünk a Lélek vezetésére. Nagyot akarásunkban, a nagy bizonyítási lázban többnek akarunk látszani, mint akik vagyunk. Isten ezzel szemben többé akar tenni, mint akik önmagunkban vagyunk. Ha ezt a mennyei többletet akarjuk, akkor meg kell nyitnunk szívünket, akkor be kell ismerjük: szükségünk van Pártfogóra, felülről való bölcsességre, vigasztalásra.

  Van ebben ugyanakkor valami békességet sugalló is. Nem kell nekem mindig tökéletesnek, mindig sikeresnek lenni, bizony, olykor el-elkeseredem, megbotlom, tévedek… Szoktam mondani: Isten hatalmát mutatja, hogy engem, az erőtlent is használni tud. Pál írja: az erő nagy volta Istentől van. Góliát sziklákat is képes lett volna dobálni, Dávid egy kövecskével és Isten segítségével legyőzte. 

    A 15. versben Jézus egy másik Pártfogóról beszél. Krisztus küldetése is ez volt, hogy pártfogónk legyen bűneinkben, és életét adja pártfogoltjaiért. Az Úr meghal a szolgáért. Másik pártfogó… Vajon a tanítványok mire ill. kire gondoltak? Lesz Jézusnak egy földi helytartója? Egy erős angyalt küld el? Itt Jézus kimondja: ez a pártfogó a Szentlélek. Aki nem evilági formában, nem testben jön el, hanem mennyei erővel, mintegy készítve Isten földön élő népét a mennyek országára. Három fontos igazságot tudunk meg:

A.Az Atya a Krisztus nevében küldi. Elmérgesedő, több évszázadig elhúzódó viták zajlottak a nyugati és a keleti keresztyén egyházak között afelett, hogy a Szentlélek kitől származik: csak az Atyától vagy az Atyától és Fiútól. Ez a Filioque kérdése. A Lélek származásának a vérre menő teológiai harcában úgy tűnik kevésbé lett fontos a Lélekre figyelésnek, a Lélek ereje befogadásának a lépése. Az iszlám eközben hódítja meg a keresztyénség bölcsőjét, Közel-Keletet. A Nap melege a Naptól vagy a Nap sugárzásából ered? Hát el lehet választani? Persze, vitázni mindenért lehet, kiváltképpen, ha akarunk is.

    Olyan egyszerűen mondja Jézus: az én nevemben küldi. Tetszett az Atyának, hogy mindent a Fiúnak adjon, mindent a Fiúért cselekedjen. Minden képzeletet felülmúló a Szentháromság közösségében ez roppant szeretetáramlás.  A Szentlélek von be minket – milyen érthetetlen dolog ez! – ebbe a közösségbe, jelenti ki, teszi személyessé Isten hatalmát, Krisztus megváltó szeretetét számunkra. Az a lélek, amely nem a Jézus nevében szól, amelyik nem Krisztusról tesz bizonyságot, nem Istentől van.  Mi nem ismerhetjük meg Istent és az ő Lelkét sem másként, csak Krisztusról.  

1. Megtanít titeket mindenre. Hallottuk a tegnap is: tanít. Mindenekelőtt az Ige által, Isten munkálkodásának a megtapasztalása által. A tanulás nem ér célt egyik pillanatról a másikra. A tanulás igazából személyes kapcsolatot feltételez. Életközösséget. A Cselekedetek könyvében látjuk: az apostolok állandóan a Lélekre figyelve, a Lélek parancsa alatt szolgáltak.
2. Eszetekbe juttatja. Nem csak arról van szó, hogy elfelejtjük a szavakat, kihull a memóriánkból a reggeli ige, vasárnapi prédikáció (az is gond lehet). Áldott életű testvér mondta: nem tudom megjegyezni az olvasott igét, de hálát adok, hogy a szívemben ott van. Életformává, lélegzetté vált. Nagyobb baj az, ha a gondok, bajok, bűnös tervek feledtetik el. Ha bennünk érvényét veszíti. Ha azt mondjuk a pénz, a hatalom bűvöletében, az élet nagy izgalmait hajszolva: nincs mondanivalója számunkra az igének. Mellékes lesz, elfelejtjük. Pedig drága ígéretek, fontos tanácsok tárháza az.

   Eszetekbe juttatja -  érdekes együtt hallani: Lélek és az ész/értelem. A Szentlélek nem kapcsolja ki értelmünket, hanem megvilágosítja. A Lélek a tisztánlátás, a helyes gondoskodás, a bölcs életvezetés Tanítója, aki mindegyre felidézi számunkra a leglényegesebbet: csak mindig legyünk készek meghallani.

A Szentlélek az Ige ajándékával együtt a Krisztus békességét is ígéri. Szoktuk mondani: ránk ragad valakinek a nyugalma. Akkor, ha a közelében vagyunk, ha vele együtt élünk. Így ragadhat ránk Krisztus békessége. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! Jézus biztatása mögött hatalmas tények állnak: az ő golgotai áldozata, feltámadása, mennybemenetele, és dicsőségben való visszajövetele. Tkp. Isten teljes megtartó, üdvözítő akarata. Ennek ismeretében, ezt elfogadva, a Lélek által ebben a hitben megerősödve tényleg békességben lehetünk, várva ama boldog reménységet.  Ámen.

 

=====================================================================

 

ApCsel  14, 1-7  (pünkösd bűnbánati/hétfő – 2017)

Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké. De azok a zsidók, akik nem hittek, felingerelték és megharagították a pogányokat a testvérek ellen. Mégis hosszabb időt töltöttek ott, és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jeleket és csodákat vigyenek véghez. A város népe meghasonlott, és némelyek a zsidókkal, mások pedig az apostolokkal tartottak. Amikor a pogányok és a zsidók vezetőikkel együtt összefogtak, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket, ők ezt megtudva elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe és a környékre, és ott hirdették az evangéliumot.

 

    Csodálatos dolgokról olvasunk a Cselekedetek könyvében. Tudjuk: valójában Jézus cselekedetei, melyeket a tanítványok révén végez Szentlelkének ereje által…  A pogányok között is egyre többen lesznek a Krisztus követői. Felragyog az Isten világossága az emberek életében. Találó az ige, amit Pál az Ézsaiás könyvéből idéz: „pogányok világosságává tettelek.”

   Öröm van, az Úr Igéje terjed, az evangélium teret hódít, és azzal együtt békesség, a szabadság, a szeretet áldása tölti be a szíveket. Nem külső változások történnek, hanem lelkiek. Persze, hálásak lehetünk, ha külsőképpen is jó irányba haladunk, de sokkal fontosabb a belső növekedés. Pünkösd erről szól. Új felismerősről, lendületről, odaadásról, a hit megerősödésről.

    Sokszor ismétlődött meg az egyház történelmében, hogy amikor megújulás, lelki fellendülés vette kezdetét, akkor nehezebbekké váltak a külső körülmények, üldözés támadt (pl. első keresztyének, reformáció). Vagy éppen a megpróbáltatások vezettek megtéréshez, Istenhez forduláshoz (pl az erdélyi ébredési mozgalom). 

   Antióchiában is üldözést szítottak Krisztus követei ellen, kiűzték őket a városból: a tanítványok pedig megteltek örömmel és Szentlélekkel. Még nagyobb elszántsággal, még nagyobb hittel indultak tovább. Mennyire másként reagálunk! Ha pl. engem valahonnan elkergetnének, mert az evangéliumot megalkuvás nélkül hirdetem, akkor ez összetörne, „magam alá kerülnék”, el lennék keseredve, azt mondanám, hogy nem érdemes, hogy nem kell az ige az embereknek.  A tanítványok örülnek, hálásak, ragyog az arcuk a boldogságtól, tele vannak további tervekkel: mert elvégezték azt, ami rájuk bízatott, mert Isten Lelke vezeti őket. Az emberi erőfeszítésben kimerülünk, de ha a Lélek erejével végezzük feladatainkat, szolgálatunkat, akkor feltöltődünk. 

   Ikóniumban bemennek a zsinagógába. A találkozás helyére. Kihasználják az alkalmat, az emberi lehetőségeket. Isten Szentlelke az emberi lehetőségeket veszi igénybe a kegyelem munkájának elvégzéséhez. Nem a fejünk felett intézkedik, hanem bennünk és általunk. Isten Lelke itt Bergenyében minket akar felhasználni (mi vagyunk a lelki „munkaerő”, ki más lenne). Jó lenne megújulni, mondogatjuk, de ez azt jelenti: meg kell újulni nekem, és nektek, testvéreim.

   Halljuk, hogy úgy hirdették az igét, hogy zsidók és görögök sokasága tért meg. Mi lehetett a titok? Nem mást, az Igét hirdették. Nem valami szenzációs új tant propagáltak, népszerűsítettek, hanem azt az evangéliumot, amelyik Krisztusról szól, a megváltás jó híréről, Isten szeretetéről. Szívvel-lélekkel tették ezt, a Lélek erejével. Igaz, tapasztaltuk, hogy valaki mondott valamit, közismert tényeket, régi igazságokat, mégis úgy mondta, hogy szavai megfogtak, elgondolkoztattak, a szívünkig hatoltak. Pünkösd csodája ez: a szív megérintése. Úgy mondani, úgy hallgatni.

    Itt is támad az ellenség. Ahol fény, ott árnyék is van. Miért bosszantja a rosszat a jó? Káin miért nem szenvedte el Ábel szelídségét?  Akiben nincs meg a Krisztus Lelke, az nem az övé, magyarázza az Írás. Pálék mégis hosszabb időt maradnak, erősítik a megtérteket, és bátran szólnak. Isten pedig jeleket és csodákat is adott. Ahol hit van, ott csodák is történnek.

   A város meghasonlott. Az ige döntésre hív: nem lehet úgy élni, mint eddig. Nem lehet erkölcstelenül, nem lehet csalásban, önhittségben, stb.  A Szentlélek megítéli a lelkeket. Választani kell (ez pedig sokszor elválaszt egymástól). Ha az egyik házastárs vasárnap el akar jönni az istentiszteletre, a másik határozottan nem, akkor nehéz olyan közös programot szervezni, amelyikben mindkét elvárás érvényre jut.   

   Meg akarják őket kövezni, ezért elmenekülnek. Az igazság – mely végül diadalmaskodni fog - gyakran a menekülők oldalán áll, és maga is menekülni kényszerül. Nem földi hatalom, nem fegyver, hanem belső, lelki erő, a Krisztusban gyökerező élő reménység tarthat meg minket.

  De viszik az evangéliumot, és tovább hirdetik. Ha az énekesmadarat elkergetem a kertemből, a másik kertben fog énekelni. Ez a természete. Adja az Úr nekünk ezt a krisztusi természetet! Ámen.

 

 

ApCsel 14, 8-20 (pünkösd bűnbánati/kedd)

Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt hozzá: Állj a lábadra egyenesen! Ekkor az talpra ugrott, és járt. Amikor a sokaság látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven így kiáltottak: Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban! Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig Hermésznek, mivel ő volt a szóvivő. Zeusz papja pedig, akinek a temploma a város előtt volt, bikákat és koszorúkat vitt a kapuk elé, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni nekik. Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak, és így kiáltottak: Emberek, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonlóan emberek vagyunk, és azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezekből a hiábavaló dolgokból térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van. Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon, bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket, bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet. Így szóltak, és nagy nehezen lebeszélték a sokaságot arról, hogy áldozatot mutasson be nekik. Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók érkeztek oda, akik annyira felbujtották a tömeget, hogy megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték. De amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt elment Derbébe.

 

 

   Pál és Barnabás Lisztrába érkeznek: üldözötten, de örömmel. A szívünkben dől el, hogyan viszonyulunk. Egy Nicolae Steinhard nevű, zsidó származású, ortodox szerzetes hosszú évekig volt börtönben. Egy könyvet írt élményeiről ezzel a címmel: Napló az örömről.

   Van a városban egy születésétől fogva sánta ember. Betegek, fogyatékossággal élők mindig voltak. Akkor még nagyobb nyomorban éltek. Nem volt szociális ellátás. De bizonyára voltak törődő embertársak. Embertárs az, aki felemel. Krisztus Ember fiává lett, ebben az értelemben is.

    Testi nyomorúsága nem akadályozta meg ezt a sántát abban, hogy hallgassa Pált. (Baj, ha a figyelmünk „sántul meg”.) Nyitott szívvel, érdeklődéssel, sőt hittel hallgatta az evangéliumot. Pál látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon.

    Hogy van ez? Krisztus gyógyít vagy a hitem? Az evangéliumi gyógyítás-történetekben is gyakran elhangzik: a te hited megtartott. Krisztus a gyógyító Úr, de nekem hittel el kell fogadnom szeretetét, megtartó kegyelmét. Ezt a lelki készséget, nyitottságot látta meg Pál apostol ebben a beteg emberben. (Történet: egy gyors sodrású folyó egyik átkelőhelyén nem volt híd, hanem egy erős ember vette vállára és vitte át azokat, akik túl szerettek volna jutni. Akik megbíztak benne. Sokan voltak, akik nem merték rábízni magukat. Mi kellett ahhoz, hogy túljusson valaki?  Az erős ember, de a bizalom, a hit is.)

   Pál hangosan rászól: állj lábaidra. Nyilván, a Jézus Krisztus nevében szól, bár itt nem történik direkt utalás erre (később Pál bizonyságot tesz a Megváltóról). Ez is lehetett az oka annak, hogy Pálnak csodatevő, isteni erőt, és isteni méltóságot tulajdonítanak az emberek. Barnabást Zeusznak, Pál Hermésznek gondolják. A csoda bekövetkezése mitológiai alakokat idézi fel számukra. Nem az élő Istent. Az ember mindenre talál magyarázatot, igazat vagy hamisat.

   Beindul a Zeusz papok sürgölődése, bikákat terelnek, nagy, szenzációra éhes sokaság verődik össze. Tegnap hallottuk, hogy Pálék nem érzelmeket felizgató, szenzációs emberi tanítással lépnek fel, hanem a szíveket átformáló evangéliumot hirdetik.

   Az apostolok reakciója nagyon alázatos: megszaggatják ruhájukat (a bűnbánat kifejezése ez), a sokaság közé futnak (hangsúlyozva, hogy közéjük tartoznak), és mondják is: hozzátok hasonló emberek vagyunk. Hagyjátok el a régi, hiábavaló gondolkozást, pogány képzeteket, és térjetek az élő Istenhez. Ne a teremtmények, hanem a Teremtő munkájára figyeljetek! Minket sokszor a láthatók felszíni csillogása kápráztat el, és nem a láthatatlan Úr mindent betöltő, örök világossága.

    Isten sok mindenben megmutatta személyes gondviselését, folytatja Pál. Esőt, eledelt és szívbeli örömet adott. Ő minden áldás forrása. A HK szerint az új ember megelevenítése: szívbeli öröm… Isten Szentlelke ezt a bennünk sok minden által elfojtott, tiszta örömet akarja felgerjeszteni.

   Az emberek lecsendesednek, elgondolkoznak az üzeneten, valami megmozdul szívükben, értelmükben, de hamar ott terem az ellenség is. Ahol nincs igaz a hit, békesség, ott a hitetlenség, gyűlölet könnyen sikert tud elérni. (Sokszor inkább szembefordulunk saját véleményünkkel, mintsem hogy elfogadjuk az igazságot.) Az események drámai gyorsasággal vesznek új fordulatot: az Antióchiából, Ikóniumból érkező zsidók felbujtják a helyieket, akik megkövezik Pál, és kivonszolják a városon kívülre, mert halottnak vélik. Krisztus is a városon kívül szenvedett. (Hát nem furcsa: a hitetlen ember úgy akarja megvalósítani önmagát, hogy életéből száműzi az Életet, vagy azt, aki arról bizonyságot tesz.)  

    Pál minden bizonnyal eszméletét veszti. De amikor körül veszik a tanítványok… Odamennek, hogy lássák, mi történt vele, talán imádkoznak is érte… És ő felkelt, és visszament a városba. Pál nem volt isteni lény, ahogy előbb képzelték róla, de vele volt az Isten. Nem tudom, mit szóltak, akik meglátták. „Mégis van valami ebben az emberben!” Van Valaki ebben az emberben.

   Ti énbennem és én tibennetek, mondja Jézus. A Szentlélek teszi ezt nyilvánvaló igazsággá.

Pál nem ijed meg, sőt, bátorságot merít. Tovább megy a szolgálat útján.  Az Úr adjon erőt ehhez nekünk is. Ámen.

 

 

ApCsel 14, 21-28 (pünkösd bűnbánati/szerda)

Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban, és sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. Erősítették a tanítványok lelkét, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába. Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva ajánlották őket az Úrnak, akiben hittek. Azután Piszidián áthaladva eljutottak Pamfíliába, hirdették az igét Pergében, és lementek Attáliába. Innen Antiókhiába hajóztak, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva indították el őket a most elvégzett munkára. Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre. Azután hosszabb időt töltöttek ott a tanítványokkal.

   Pál apostol a lisztrai megkövezését követő napon Barnabással együtt elmegy Derbébe. Csodáljuk a Pál belső erejét, szívósságát (a bibliakutatók megegyeznek abban, hogy külsőleg egy törékeny testalkatú férfi volt), rendíthetetlen hitét. Nem magával törődik, hanem az evangélium ügyével, amit megváltó Ura bízott rá. Minden oka meglett volna, hogy egy időre abbahagyja a missziós munkát, vagy félrevonuljon kissé lábadozni. De olyan erős benne a belső késztetés, olyan erős a Szentlélek munkája, hogy továbbmegy. Az arcán bizonyára ott éktelenkednek a kék foltok, zúzódások. De hát Krisztusról beszél, akit megvertek, akit keresztre is feszítettek. Ha vele együtt szenvedünk, vele együtt dicsőülünk is meg, írja a Római levél 8. részében.

   A Lélek ünnepére készülve úgy elgondolkoztat az, hogy milyen keveset vállalunk, milyen könnyen feladjuk az Úrnak való szolgálatot. Olvastam egy humorosnak tűnő, de alapjában véve szomorú „bölcseletet”: ha a templomban egyszer felállítanak a padból, oda soha többé nem teszed be a lábad, míg a kocsmából akárhányszor kirúghatnak, oda mégis visszatérsz. Mennyit tűrünk az Isten ügyéért, az ő országáért és igazságáért?

   Derbében Pál és Barnabás ugyanazt teszik, mint mindenütt: az evangéliumot hirdetik, és sokakat tanítványokká tesznek. A keresztség szereztetési igéje jut eszünkbe: tegyetek tanítványokká minden népeket.  Nem kizárt, hogy az apostol és szolgatársa keresztelt is, az viszont biztos, hogy hirdették, tanították, amit Krisztus parancsolt, bizonyságot tettek az Isten szeretetéről, a Krisztusban megjelent váltságról. Ezek a feltételek nálunk is teljesülnek: meg vagyunk keresztelve, sőt konfirmáltunk is, szól az evangélium: miért hiányzik mégis a megmutatkozó eredmény. Miért lesznek olyan kevesen szívvel, lékekkel a Krisztus tanítványai?

   Visszatérnek azokra a helyekre, ahol üldözték, bántalmazták őket. A pünkösd egyik kulcsszava: bátorság. A félelmet felváltja az Isten hatalmára alapozó odaszánt magatartás. Nem öncélú hősködés ez, hanem az evangélium hirdetésében, a másoknak való szolgálatban tanúsított határozott kiállás. Nem provokációból mennek vissza, hanem azért, hogy erősítsék a Krisztus követőinek (itt következetesen tanítványoknak nevezi őket az Ige) a hitét.

   Felfigyeltünk arra is, hogy gyülekezetenként elöljárókat választottak.  Itt a presbiter kifejezés szerepel. Hitben tapasztalt, aki a szó igaz értelmében elöl jár, másoknak példát tud mutatni, másokat tanácsolni tud. Két kérdés adódik: vannak-e bölcs, hitvalló, példamutató embereink, és van-e, aki rájuk figyel. Kell-e a példa? Egy idő szerzeteshez fordult egyszer egy kicsapongó életet folytató fiatal. Azt kérdezte, van-e bocsánat. Van, válaszolta az röviden. Ettől kedve a fiatalember minden vasárnap a templomban volt. Elsősorban nem az egyszavas válasz érintette meg a szívét, hanem egy hiteles élet üzenete. (Minden szavunk, mondatunk, gesztusunk, cselekedetünk egy bejegyzés életünk könyvéve. Mi olvasható belőle?)

   Visszatérnek Antióchiába, a kiindulási pontra. Ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva elindultak. Sokat jelentett számukra az imaháttér. Gondoltak rájuk, nyomon követték szolgálatukat. A  közösség rendkívül sokat jelent. Egyedül, de nem magamra hagyatva. Pünkösd erről is szól. Egyház jön létre, ahol Krisztus követői nemcsak együtt, de egymásért is vannak. Magányosan is lehet Krisztust követni, de így sok áldásról lemondunk, és sok áldástól megfosztunk másokat.

   Legnagyobb hírük: kaput nyitott az Úr a pogányok fele. Öröm, hogy mások is elfogadták az evangéliumot. A kegyelemre nem lehet féltékeny az ember. Szűklátókörűség lenne annak munkáját korlátozni. Csak mi. (Sok keresztyén felekezet vallja ezt.) Isten a pogányoknak is kitárja szívét Krisztusban. Akik hisznek benne. A szél fú, ahová akar. A mi dolgunk nem az, hogy dirigáljunk neki (nem is tehetjük), hanem, hogy engedjük, hogy minket, családunkat, közösségünket betöltsön erejével, frissességével, áldásával. Ámen.  

 

 

ApCsel 15, 1-5  (bűnbánati, csütörtök)

Némelyek pedig, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek. Mivel pedig Pálnak és Barnabásnak nem kis viszálya és vitája támadt velük, úgy rendelkeztek, hogy ebben a vitás ügyben Pál, Barnabás és néhányan mások is menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe. Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek. Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, örömmel fogadta őket a gyülekezet, az apostolok és a vének, ők pedig elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük Isten. Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.

   Szükségünk van felülről való bölcsességre, szükségünk van felülről való reménységre, felülről való tisztánlátásra! Pünkösd ezt hirdeti. Különben egyéni vélemények, meglátások Isten akarata elé kerülnek. Látnunk kell, fel kell ismernünk magunkban azt az alapvető ember hajlamot, hogy saját elképzeléseink szerint értelmezzük Isten dolgait.  Isten sokkal nagyobb, hatalmasabb, kegyelmesebb, jóságosabb, mint ahogy azt mi fel tudjuk fogni. A zsidóknak botránkozás, a görögök számára abszurd gondolat volt az, hogy a testté lett Istent, Jézus Krisztust megfeszítették. Mégis: ez megtartatásunk alapja, az evangélium lényege. Egészen más, mint amit mi elképzeltünk volna.  Örök igazság, a hit univerzális törvénye ez: nem a ti gondolataitok az én gondolataim.

   Némelyek lejöttek Júdeából (a központból) Antióchiába – Krisztus-követő atyafiakról van szó -, akik azt tanították: ha a megtértek nem metélkednek körül (Mózes törvénye szerint), nem üdvözülhetnek. Nem kételkedhetünk a jó szándékban, abban, hogy szent meggyőződéssel képviselték ezt az álláspontot, de emberi buzgóság volt csupán. Isten végtelen kegyelmének szűklátókörű korlátozni akarása hagyományra, egyebekre hivatkozva. Sok ilyen fontoskodó, Isten minden képzeletet felülhaladó terveit irányítani, kézbe venni akaró törekvés bukkant fel az egyház történelmében. Sokszor a „hivatalos” egyház próbálta szabályozásokkal, előírásokkal magának fenntartani a kegyelem monopóliumát, vagy különböző exkluzív vallásos irányzatok kiáltották ki magukat a kegyelem letéteményeseinek.

    Antióchiában éppen egy nagyon fontos kérdésről volt szó: az üdvösségről. Krisztus küldetésének, áldozatának a céljáról. Egy emberi szabály kerül Isten megváltó akarata, Krisztus üdvösséget szerző áldozata elé. Mintha hazafele tartó a tékozló fiúnak azt mondta volna valaki: ha nem veszel fekete inget magadra, akkor apád nem fogad vissza.

  Pálnak és Barnabásnak sok vitája volt ezekkel a tanítókkal (íme, a hitviták, félreértések korán megkezdődtek: Isten Szentlelke tud egységet teremteni). A gyülekezet vezetői úgy döntenek, hogy Pál és Barnabás menjenek le Jeruzsálembe az apostolokhoz. Bölcs döntés. Ez az is mutatja, hogy az első keresztyén egyház életében innen kezdve az egyéni meglátásokkal szemben egyre hangsúlyosabb lesz a közösségi döntés: az Isten igéjére alapozó, a Szentlélek világosságára figyelő közös útkeresés.

   A mai világ egyénekre hullott szét, nincsenek igazi közösségi értékek, hatóerők. Ki-ki a maga útjára tértünk, és ebben az állapotban nem keressük sem egymást, sem Istent, nem harcolunk együtt az igazságért, a helyes döntésekért, nem figyelünk együtt a Lélek vezetésére. Egyház, de egyáltalán közösség, megmaradás ott van, ahol ezek a lelki feltételek teljesülnek.

   A Jeruzsálembe vezető út maga is az evangélium hirdetésévé lesz. Pál és Barnabás mindenütt elbeszéli a pogányok megtérését, és ezzel örömet szereznek a gyülekezeteknek. Az elhívott ember minden lépésében, megnyilvánulásában ott van elhívatása, másrészt pedig azt látjuk: milyen tiszta szívvel tudnak örülni a testvérek annak, hogy a pogányok Krisztushoz térnek. Örülnénk-e annak, ha hallanánk: a migránsok közül sokan keresztyének lesznek?

   Jeruzsálembe érkezve örömmel fogadták őket. Ez nem protokoll-szöveg, érezzük a megállapítás őszinteségét. Örültek a találkozásnak. Ez az öröm hiányzik sokszor közülünk. Szeretünk-e találkozni egymással?

   De az akadékoskodók hamar hallatják a hangjukat. Semmihez sem ragaszkodik jobban az ember, mint saját véleményéhez. (Saját korlátolt meglátásaink korlátai közé szorítjuk magunkat.) Pedig milyen felszabadító a Krisztus véleményét, üzenetét meghallani! (Richard Wurmbrand: mielőtt ítélkeznénk egymás fölött, hallgassuk meg Krisztus véleményét: aki közületek nem bűnös, az vesse ré először a követ.) Ámen.

 

 

ApCsel 15, 6-11  (bűnbánati, péntek)

 

Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben. Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és így beszélt hozzájuk: Testvéreim, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek. A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, ahogyan nekünk, és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket. Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát akartok a tanítványok nyakába tenni, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? Ellenben mi abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.

   Olvassuk, hogy összegyűltek az apostolok. A pünkösd története is ezzel kezdődik. Összegyűltek az apostolok… Akkor félelem volt a szívükben és bizonytalanság. Jó dolog, ha összegyűlünk, ha találkozunk (ez is hiányzik… ki-ki a maga útját járja), de nagy kérdés az, hogy milyen lélekkel vagyunk együtt. Az ítélkezés lelkével, az irigység, a gyanakvás, a csüggedés lelkével? Olvasunk a Bibliában olyan összegyülekezésről is, ami egyenesen Isten akarata ellen irányul: pl. Bábel tornya, Jézus elítélése.

   Tanácskoznak… Jó Isten tanácsra figyelni. Ézsaiás úgy jövendöl Jézusról, hogy rajta az Isten Lelke nyugszik meg: tanács és hatalom lelke. Mi tanácsol minket? Harag, nagyravágyás, előnyök megszerzése? Ki befolyásol? Emberek, akik kihasználnak, akik félrevezetnek, akik uralkodni akarnak fölöttünk, akik kontroll alatt akarják tartani életünket (nem egyszer vallásos tartamú ideológiákkal), vagy Krisztus tanácsára tudunk figyelni, jóságára, szelídségére, szeretetére?

   Nagy vita támad… Ez a közbeszúrt megjegyzés egy kicsit felment minket. Kik vannak együtt? Az apostolok és vének (presbiterek). Akik az első gyülekezet vezetői, akik kapták a Lélek ajándékát. És vitatkoznak. Emberi természetünkhöz tartozik. Az újjászületett ember életében is hatnak ezek a természeti erők, de a Lélek által le tudja azokat leplezni magában, fel tudja ismerni, hogy ez a saját ambíciója, akarata, és nem Istentől van. Ezért nagyon fontos, hogy kapcsolatban legyünk Isten Szentlelkével. Engedjük, hogy vezessen. Nem másokat kell nekünk irányítani, hanem magunk számára a helyes irányt megtalálni.

   Elgondolkoztam azon, hogy nem valami látomásban kapott rendkívüli kijelentés dönt ebben a kérdésben. A Mátyás apostollá választásakor sorsot vetnek. De itt a tapasztalatok a fontosak. Amiken Isten átvezette őket, amiket Isten világosan megmutatott. 

   Vannak egyértelmű dolgok, ahol nem kell bizonytalankodni, nem kell különös kijelentésre várni. Adjon Isten jelet, hogy hűséges maradjak-e feleségemhez, neveljem-e gyermekeimet, végezzem-e munkámat, megbocsássak-e a szomszédomnak? Nem kell jel, Isten igéje, Krisztus példája ezekben világosan útba igazít.

   Péter saját hittapasztalatát adja elő őszintén. Isten kiválasztott, hogy a pogányok az én szájamból hallják az evangéliumot, akkor nem mondhatom, hogy nem. Akkor Isten akaratát, küldetésemet tagadnám meg.  Gondoljunk csak bele: Isten mire választott ki? És azt követjük, cselekedjük? Azért van olyan sok célját tévesztett ember. Sikeresek, de nincsenek a helyükön. Valakit így jellemeztek: nagy ember lett, de lelke összezsugorodott.

   A legfontosabb: Isten bizonyságot tett mellettük. Testvéreim, nagyon elvakult tud lenni az ember. Saját hitgőgjében képes másokat semmibe venni. Pedig a hit azt jelenti: tudom, hogy minden kegyelemből van. Én is, mások is abból élünk.

Az új világ felfedezése után (1492) elkezdődött a területek elfoglalása az őslakosoktól. Felvetődött a misszió kérdése is, és komoly, tekintélyes teológusok arról vitatkoztak, hogy az indiának vajon embereknek tekinthetők-e? Döbbenetes!

   Milyen jó, hogy Isten Krisztusban bizonyságot tett minden ember mellett. Aki hisz benne, az üdvözül. Nem tett semmi különbséget. A probléma a mi fejünkben van.

   Miért akartok olyan igát, amit sem mi, sem a mi atyáink nem voltak képesek elhordozni? Őszinte beszéd. Minek képmutatóskodunk? Mi vagyunk a törvény népe, mi kaptuk azt Mózes által. De betartottuk? Csak azért, mert nálunk van a törvény, nem az jelenti, hogy az teljesen érvényesül is közöttünk. Nem jogosít fel arra, hogy mások felett ítélkezzünk, másokkal rendelkezzünk. Csupán annyit „előnyt” jelent, hogy felismerhetjük: nem tudjuk betartani. Valaki segítségünkre kell siessen. 

   Egy teológiailag tökéletes mondat: Úr Jézus kegyelme által. Ámen.

 

 

ApCsel 15, 12-21  (bűnbánati, szombat)

Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen nagy jeleket és csodákat tett általuk Isten a pogányok között. Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: Testvéreim, férfiak, hallgassatok meg! Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott már kezdetben Isten arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen magának. És ezzel egyeznek a próféták szavai, amint meg van írva: „Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom azt, hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a népek, amelyeket tulajdonomnak neveztem. Így szól az Úr, aki ezeket öröktől fogva ismertté tette.” Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez, hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől. Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák.

    Elcsendesedtek. Egy nagyon fontos mozzanat. Emberi okoskodás, hangoskodás közepette Isten hangja nem tud megszólalni. Amíg veszekedés, zűrzavar, békétlenség van. A hangoskodással sokszor azt próbáljuk leplezni, hogy nincs mondanivalónk. Istennek van üzenete: ha a lélek csendjében megcsendülhet bennünk.

   Isten az ő szolgáin keresztül szól. A Szentlélek munkája az, hogy eszünkbe juttatja. Élő bizonyságokká tesz. A Krisztus szeretetének igazsága bennünk akar kifejezésre jutni. Ismert gondolta: mi vagyunk az ötödik evangélium. Mit hallanak tőlünk az emberek? Bod Péter írta: az emberek szívesen beszélnek betegségekről, vadászatról, de a hitükről gyermekes dolognak tartják beszélni. Mennyire igaz! Pünkösd a néma tanítványokat tanúvá tette.

   Nagy jelek és csodák, amiket Isten tett… általuk. Csoda, hogy Urunk minket is felhasznál az ő csodáinak munkálásában.

   Elhangzik a Jakab bizonyságtétele. Jakab az Írások tudója, és látja az összhangot Isten kijelentése és a Szentlélek munkája között. Ezt az összefüggést kell nekünk is meglátni: az életünk és evangélium között. Mindennek az én üdvösségemre kell szolgálnia. Életünk az üdvösség története. Hogy keresse az emberek maradéka az Urat. Isten velünk, a maradékkal is tud kezdeni valamit. Az Urat keresni egyenlő: az életet keresni. Isten az életet akarja, kínálja fel.

   Csodálkozunk: saját véleményt is megfogalmaz. Alkalmazott evangélium. A Szentírás alapvető igazságokat fogalmaz meg, de minden helyzetben keresnünk kell, meg kell találnunk azt, ami az Isten reánk vonatkozó, aktuális akarata. A Lélek útmutatása. Egy új helyzet állt elő, és én úgy gondolom, hogy ne terheljük meg őket. Jézus sem tanította, hogy körül kell metélkedni, bizonyos hagyományokat kell követni, előírt ünnepeket meg kell tartani. Jöjjetek énhozzám mindnyájan. Aki hisz a Fiúban, örök élete van.

   Mégis vannak bizonyos szabályok. Reformátusok szívesen hangoztatják: nekünk minden szabad. Minket a lelkiismeretünk irányít. Aztán olyan könnyen megalkuszunk. Nem lehet minden korlátot lerontani. Szükségünk van vezérlő elvekre, erkölcsi előírásokra.

    Azt látom, pl. katolikus testvéreink jobban ragaszkodnak a szabályokhoz, és egyházukban több az élet. Kövesd a törvényt, amíg megérted. Igaz, nem a törvényből van a megigazulás, de a törvény útmutató … Őrizkedjenek a bálványozástól, paráznaságtól (általános volt), fúlvaholt állattól és a vértől (ceremoniális előírás). Ez utóbbira a zsidók miatt van szükség. Ne botránkoztasd meg!

   Igaz, meg lennénk botránkozva, ha egy lelkész elkezdene táncolni az istentiszteleten. Afrikai gyülekezetekben ez szokás. Rendesen táncolnak.

    Bölcs döntés. A Lélek egysége. Nem kizárás, nem megbotránkoztatás. Egyik egyházatya mondta: a lényeges dolgokban egység, a lényegtelenekben szabadság, mindenekben szeretet. Ámen.

 

 

==========================================================================

 

Róm 5, 12-21  (bűnbánati/hétfő, pünkösd, 2018)

 

Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett. 1Móz 3 ; 1Kor 15,21-22

13 Mert a törvényig is volt bűn a világban, bár a bűn nem róható fel, ha nincs törvény.

14 Mégis uralkodott a halál Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem Ádám bűnéhez hasonlóan vétkeztek. Ő pedig előképe az eljövendőnek.

15 De nem igaz az, hogy amilyen a vétek, olyan a kegyelmi ajándék is. Mert ha annak az egynek a bűne miatt sokan haltak meg, még inkább igaz, hogy Isten kegyelme és ajándéka kiáradt az egy ember, Jézus Krisztus kegyelme által sokakra.

16 És az sem igaz, hogy a kegyelmi ajándék ugyanolyan, mint az első ember bűnbeesése. Az ítélet ugyanis egyetlen eset folytán vitt a kárhozatba, a kegyelmi ajándék viszont sokak elbukásából visz megigazulásra.

17 Ha pedig az egynek elbukása miatt uralkodhatott a halál egyetlen ember által, akkor még inkább igaz, hogy azok, akik bőségesen kapják a kegyelem és az igazság ajándékát, uralkodni fognak az életben az egy Jézus Krisztus által.

18 Ahogyan tehát egy ember bűne lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek az igazsága minden ember számára éltető megigazulássá.

19 Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lesznek igazakká.

20 Közben pedig eljött a törvény, hogy megnövekedjék a bűn. De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem;

21 hogy amiképpen uralkodott a bűn a halálban, úgy uralkodjék a kegyelem is az igazság által az örök életre Jézus Krisztus, a mi Urunk által.

 

 

    A bűn származásáról, elterjedéséről hallunk a mai igeszakaszban. Pünkösd ünnepére készülve hangsúlyoznunk kell: a bűn igazi ismeretére Isten Szentlelke tud elvezetni. Emberi mérlegeléssel legfennebb annak a beismeréséig jutunk el: hát igaz, hogy nem vagyunk tökéletesek, de mások sem jobbak. Tévedni emberi dolog. A tegnap hallottuk: vannak, akik még dicsekszenek is bűneikkel, kicsapongásaikkal, tényleg nem mérve fel azok súlyát.  Csak a Lélek által megvilágosodva döbbenünk rá: minden engedetlenségünkkel, keményszívűségünkkel, gonoszságunkkal Isten atyai szívét sértettük meg, Krisztus kereszten viselt szenvedéseit fokoztuk, és a Szentlelket szomorítottuk meg. Ebben a felismerésben már nem lehet elbagatellizálni a bűnt, hanem annak halálos komolyságával kell szembenézni.

   Egy ember által jött a bűn a világba, a bűn által a halál, és minden emberre elterjedt, mert mindenki vétkezett. Bűnös természetünket örököltük, de bűneinket nem, azokat elkövettük. Nem az Ádám bűne terhel minket, hanem a sajátjaink.

Ádámtól Mózesig nem volt törvény, ami leleplezze a bűnt, de volt bűn, volt halál. Pl. régebb is voltak vírusok, és kifejtették fertőző hatásukat, de még nem tartott ott az orvostudomány, hogy kimutassa őket.

  És egy meglepő mondat: Ádám előképe az eljövendőnek, azaz Krisztusnak. Ádám, a porból lett ember, aki eljátssza az Istennel való közösséget, Jézus Krisztus pedig, aki a mennyből jött, aki helyreállítja ezt a közösséget.

   A következendőkben Pál azt hangsúlyozza (kissé elvont, bonyolult érveléssel), hogy a kegyelem hatásosabb, erősebb, mint a vétek. A vétek a büntetést, a halált hozta el sokak számára, a kegyelem a bocsánatot, az életet. A vétek pusztít, a kegyelem helyreállít. Melyik nagyobb dolog? Egy bogarat eltaposni, vagy egy eltaposott bogarat összerakni, rekonstruálni?

   A Krisztusban megjelent kegyelmi ajándék nem hasonlítható az első ember bűnbeeséséhez. Ott egy ember bukása és az azt követő ítélet kárhozatba vezetett, de a kegyelem sokak bukásából visz a megigazulásra. Valamilyen ragályos betegségben szenvedő egyetlenegy ember kész megfertőzni egy egész várost, de nem elég egy embernek a meggyógyítása: mindenkit meg kell gyógyítani ahhoz, hogy a betegséget leküzdhessük. Ezt teszi a kegyelem. Ezért sokkal nagyobb az ereje, az energiája.

   Egynek engedetlensége által uralkodik a halál… (Az a mese jutott eszembe: a sárkány kicsinyét megöli a király egyik katonája, a sárkány büntetésből minden nap egy embert követel.  Ezt sorshúzással döntik el. Ott lebeg a halál félelme a város fölött.) Akik pedig bőségesen kapják a kegyelem és igazság ajándékát Krisztusban, azok az életben uralkodnak. (A mese úgy folytatódik, hogy a király kiegyezik a sárkánnyal: ha egyetlen fiát adja, akkor kiengesztelődik, és nem követel több áldozatot.) Krisztus nemcsak áldozat, hanem győzelmes Úr.

   Ádám bűne mindenki számára kárhozattá lett, Krisztus áldozattal megpecsételt kegyelme mindenki számára éltető megigazulássá. Mindenki - nincs kivétel. Krisztusban tehát egy új élet lehetősége adatik: bűnösből megigazulttá, elveszettből megtalálttá leszünk. Hit által fogadhatjuk el. A Szentlélek pecsételi meg ennek bizonyosságát. A törvény még világosabbá teszi a bűnt, még nyilvánvalóbbá a kegyelem szükségességét: hogy ahol a bűn uralkodott, ott az igazság és a kegyelem uralkodjék az örök életre.

   Ez az Isten akarata. Lelke által ezt munkálja. Engedelmeskedjünk! Ámen.       

 

 

Róm 6, 1-11  (bűnbánati/kedd, pünkösd)

 

1 Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem?

2 Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne?

3 Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? Kol 2,12-13 ; Tit 3,5-7 ; Gal 3,27

4 A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.

5 Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is. Fil 3,10-11

6 Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Kol 3,9-10

7 Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől.

8 Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.

9 Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta.

10 Mert meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, amely életet pedig él, azt az Istennek éli.

11 Így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban!

 

    Az előző szakaszban elhangzott egy mondat: ahol megnövekedik (vagyis a törvény miatt nyilvánvalóbbá válik) a bűn, ott még bőségesebben kiárad a kegyelem. Minél több valakinek az adóssága, a jóakaró, nagylelkű hitelezőnek annál többet kell elengednie. Értjük ezt a logikát… De akkor maradjunk a bűnben, hogy annál nyilvánvalóbb legyen a kegyelem? Gonosz, könnyelmű, Krisztus áldozatát félvállról vevő gondolkodás lenne ez! Mintha a tékozló fiú azt mondta volna magában: apám úgyis megbocsát, vétkezzem minél többet, hogy annál többet tudjon megbocsátani.

    Pál azt írja: ha meghaltunk a bűnnek - azaz megértve, elfogadva Krisztus váltsághalálának kimondhatatlan ajándékát, az abból fakadó kegyelmet, szakítottunk a bűn megkötöző hatalmával - akkor nem követhetjük annak cselekedeteit. Szoktuk mondani – kissé patetikusan – pl. egy-egy abbamaradó barátságról: ez a kapcsolat meghalt számomra. Bárcsak a bűnre nézve is ki tudnánk jelenteni: meghalt számomra a harag, a gyűlölködés, a kicsapongás, a káromkodás, hamisság.  

   Az apostol keresztség példájára hivatkozik: a Krisztus bűnt eltörlő halálába kereszteltettünk, annak pecsétje került az életünkre. Annak a jele, hogy nem tartozunk a bűn, a kárhozat fennhatósága alá. Személyesen részesei lettünk a bűneink átkát elhordozó Krisztus által a megváltás történetének.     Krisztus áldozata mutatja, hogy mi a bűn következménye, és hogy ő mit vállalt ő megmentésünkért.

    A keresztség által eltemettettünk vele a halálba… kemény mondat. Az apostol azt hangsúlyozza: az új csak a régi halála által jöhet létre. Egy rabszolgából csak úgy lehet szabad ember, ha megszűnik rabszolgának lenni. Egyik lelkésztársam szokta mondani: a régi énem meghalt. A víz az élet feltétele, de a halál jelképe is. A keresztség tehát a halálból, a halálon keresztül való megmenekülést ábrázolja ki. (Nagy botrány volt 2017. szeptemberében: Jászvásáron egy ortodox keresztelésen megfulladt egy kisbaba.) 

   A keresztelésnek erre a jelentésére gondolva, vagy a víznek a megtisztulásra utaló szimbolikáját hangsúlyozva, a nagy kérdés az marad: mennyire vesszük komolyan. Hány megkeresztelt ember van, aki számára semmit nem jelent ez a tény, aki nem akar új életben járni. Nem kell a Lélek megújító ereje. A mindennapok gondjaiba, bűneink megkötözöttségébe süppedve nem tudunk továbblépni, újat kezdeni, nem tudunk - levetve sok emberi gyarlóságunkat - szolgáló, békességet követő életet folytatni.

    Nagy lehetőségről beszél az ige: akarunk-e élni vele. „Ó, ha hinni mernél, ragyogna rád csoda!” Ha engednéd, hogy Isten Lelke töltsön be, és ne bűneid, ne indulataid irányítsanak! Tudod, mi történne? Békesség lenne, hálaadás, öröm, áldás az életedben. Ha belülről megújulunk, a külső nehézségek is könnyebbé válnak. Mert több lesz az erőnk, türelmünk, bizalmunk, reménységünk. Hiszen, hallottuk, eggyé leszünk Krisztussal a feltámadás hasonlóságában. Átvesszük indulatait, hozzá igazodunk.  

   Egy másik példát is említ Pál (Krisztushoz kötődik ez is): óemberünk megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön. Nagy baj az, ha túl erősek vagyunk a bűnben. És túl gyengék Krisztus követésében. Ez utóbbiban kell erősebbé válnunk.

   Krisztus többé nem hal meg: meghalt egyszer a bűnnek (bűneinkért), és immár örökké él Istennek. Tartsátok magatokat ahhoz: a bűn számára mintegy halottak vagytok, nem befolyásol többé titeket, és Jézus Krisztusban Istennek éltek. A Krisztust követő élet titka ez. Mennyire hatása alatt próbál tartani

 minket a világ!  Ki kell szabadulnunk, bontakoznunk a szorításából. Ha elhagyjuk a hiábavalót (a semmit), a mindent találjuk meg, ha szakítunk a gonoszsággal, a jóságban lesz részünk, ha kilépünk a halálból, az életre jutunk. Erre segítsen Isten! Ámen.     

 

   

Róm 6, 12-23  (bűnbánati/szerda, pünkösd)

 

12 Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak.

13 Tagjaitokat se állítsátok a gonoszság fegyvereiként a bűn szolgálatába, hanem álljatok Isten szolgálatába, mint akik a halálból életre keltetek, és tagjaitok az igazság fegyvereiként szolgáljanak Istennek.

14 Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.

15 Mit tegyünk tehát? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla!

16 Nem tudjátok, hogy ha valakinek a szolgálatába álltok, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra? 1Kor 6,12

17 De hála az Istennek, hogy ugyan a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére átadattatok!

18 Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek.

19 Emberi módon beszélek, mert erőtlenek vagytok. Ahogyan tehát tagjaitokat a tisztátalanság és a törvénytelenség szolgálatába állítottátok, hogy törvénytelenekké legyenek, úgy most állítsátok tagjaitokat az igazság szolgálatába, hogy szentek legyenek.

20 Mert amikor a bűn szolgái voltatok, szabadok voltatok az igazságtól.

21 De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál!

22 Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a megszentelődést, amelynek vége az örök élet.

23 Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. 1Móz 2,17 ; Gal 6,7-9

 

   Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben… Az ige ezzel a felszólítással egyértelműen arra utal, hogy a bűn uralomra jutása vagy éppen térvesztése bennünk tőlünk függ. Még világi szerzők is beszélnek a lélek ellenálló, győzelmes erejéről. Viktor E. Frankl elmélete (Trotzmacht des Geistes) az emberi lélek minden körülménnyel dacoló hatalmáról szó: azt sem társadalmi adottságok, sem külső kényszerhelyzetek, de még a genetika sem írja felül. Ez a mi szabadságunk. Ehhez képest – keresztyénekként - milyen könnyen feladjuk: ilyen vagyok, megszoktam, nem tudok más lenni.

   Ne állítsátok tagjaitokat a bűn szolgálatába, mint a gonoszság fegyvereit. Kezünkkel tudunk ütni és simogatni, beszédünkkel sérteni és biztatni, magatartásunkkal másokat megalázni vagy felemelni. Még gondolatainkkal is tudjuk befolyásolni környezetünket. Ezért kérjük az énekben: „hogy jót gondoljunk és szóljunk, mert csak tőled kell azt várnunk”.

   Pál hangsúlyozza: Krisztus által. Isten szolgálatába akkor állhatunk, ha Krisztus által a halálból életre keltünk. Ha gondolatainkat, indulatainkat Krisztus jósága, igazsága, békessége határozza meg. Kire figyelünk, mire irányul az életünk? Vagy a sötétség, vagy a világosság, vagy a gonosz, vagy a jó irányít. Nagyon élesen szembe kell nézzünk ezzel: vagy a halált szolgáljuk haragunkkal, hitetlenségünkkel, könnyelműségünkkel, vagy hittel, szeretettel, reménységgel az életet.

   Ne felejtsétek, írja az apostol, hogy nem a törvény, hanem a kegyelem alatt vagytok. Nem külső kényszer rajtatok, hanem belső elkötelezettség számotokra Krisztus követése.

   Tegnap is elhangzott a tanítás: a kegyelem nem jogosít fel arra, hogy könnyen vegyük a bűnt, sőt hálás, odaszentelt életre indít. Akik a bűn uralma alatt vannak, azok annak szolgálnak a halálra, de akik a kegyelem uralma alatt, azok annak engedelmeskednek az igazságra és az életre. Egyik neves keresztyén író életrajzában olvasható: vásott kölyök volt, sok csíny, sőt garázdálkodás volt a rovásán. Egyszer egy idős asszony, akinek gonoszkodásával sok kárt és bosszúságot okozott, ezt mondta: átok vagy a családod és az egész város számára. Ez szíven ütötte, legközelebb elment a templomba, ahol arról szól a prédikáció, hogy Isten áldásul rendelte az embert. Igen, ez a kérdés: áldás vagy átok. Rombolás vagy építés. A halál vagy az élet szolgálata.

   Hála Istennek, írja Pál a római gyülekezetnek, hogy bár a bűn szolgái voltatok, de engedelmeskedtetek (hittetek) a Krisztusról szóló tanításnak, és így az igazság szolgáivá lettetek. Ezt a lépést kell megtennünk: hittel elfogadni ezt a tanítást (elszánni magunkat a követésére). Egy drogdíler vallomását olvastam, aki átadta életét Krisztusnak. Visszanyerte családját, békességét… Ez sokkal nagyobb örömet adott, mint a drága autók, a sok pénz.

    Isten Szentlelke megújító erő ma is. Meg tud változtatni embereket. El tud indítani egy más irányba. Ó, ha hinni mernél, ragyogna rád csoda! Ha Krisztus eljönne Bergenyébe, mennyi erőtlenséget kellene meggyógyítson, hány hitetlen ember szívét kellene megérintse, hány ember életében kellene legyőzze a bűnt, haragot, gyűlöletet, hamisságot, hány családban kellene békességet, szeretetet vigyen, hány közömbös egyháztagot kellene elindítson a közösség fele. Magamat is beleértem.

   Valljuk, hogy Urunk Szentlelke által közöttünk van és munkálkodik. Akarunk-e engedelmeskedni neki? Legyetek szentek! (Az Újszövetségben mindig többes számban áll ez a kifejezés.) Mindig megdöbbent ez a felszólítás. De Krisztust csak szentül lehet szolgálni. A tagadó, szentségtelen élet gyümölcseit jól ismerjük: soroljuk újból? A vége halál, zárja az apostol rövidre a témát. A harag, a káromkodás, a kicsapongás, a hitetlenség, önzés, gyűlölködés, nagyravágyás, anyagiasság vége a halál. A Krisztusban való életnek is meg vannak a gyümölcsei: („hogy gyümölcseit hozzuk meg már e földi életben): a vége pedig örök élet.

   Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Két út áll előttünk. Illetve a nagybetűs Út és az úttalanság. Válaszd az utat, az igazságot, válaszd az életet! Ámen.

 

     

Róm 7, 1-13  (bűnbánati/csütörtök, pünkösd)

 

Vagy nem tudjátok, testvéreim, pedig a törvényt ismerőkhöz szólok, hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él?

2 Például a férjes asszony is, amíg él a férje, hozzá van kötve a törvény szerint, de ha meghal a férje, akkor felszabadul a törvény hatálya alól, amely a férjéhez kötötte.

3 Amíg tehát él a férje, házasságtörőnek mondják, ha más férfié lesz, de ha meghal a férje, megszabadul e törvénytől, és már nem házasságtörő, ha más férfié lesz.

4 Ugyanígy ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste által, hogy másé legyetek: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek.

5 Mert amíg test szerint éltünk, a bűnök törvény által szított szenvedélyei hatottak tagjainkban, hogy a halálnak teremjenek gyümölcsöt.

6 Most azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket, megszabadultunk a törvénytől, úgyhogy a Lélek új rendjében szolgálunk, nem pedig a törvény betűjének régi rendjében.

7 Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: „Ne kívánd!” 2Móz 20,17

8 De a bűn, kihasználva a parancsolatot, mindenféle kívánságot szült bennem. Mert a törvény nélkül halott a bűn.

9 Én törvény nélkül éltem egykor. Amikor azonban eljött a parancsolat, a bűn életre kelt,

10 én pedig meghaltam, és megértettem, hogy éppen az életre adott parancsolat lett halálommá.

11 Mert a bűn, kihasználva a parancsolatot, megcsalt engem, és megölt általa.

12 A törvény tehát szent, a parancsolat is szent, igaz és jó.

13 Akkor a jó lett halálommá? Szó sincs róla! Hanem a bűn, hogy bűn volta nyilvánvalóvá legyen, a jó által hoz rám halált, hogy így a parancsolat által a bűn bűnné legyen.

 

    Egy jogi axiómával – alapigazsággal - kezdődik a mai igeszakasz. A törvény addig uralkodik az emberen, amíg él. Ha valaki meghal, nem lehet többé megbüntetni, adót behajtani rajta, stb.  A történelem ismer abszurd, ezt a jogi tételt megcáfoló esetek  is. Egyik pápa, VI. (VII.) István, utódját, Formózusz pápát holtában állíttatta törvényszék elé – a szó szoros értelmében, pápai ornátusba öltöztetve -, és ítélte megcsonkításra 897-ben.

    Pál a férjezett asszony példáját említi, akit férjéhez csupán annak haláláig köti a törvény. Ha férje halála után lép kapcsolatra más férfivel, akkor már nem követ el házasságtörést.

Ennek hasonlatosságára meghaltunk mi is a törvénynek Krisztus halála által (nem a törvény formális előírásai irányítanak immár), hogy éljünk annak, „aki feltámadt a halálból”. És gyümölcsöt teremjünk Istennek.

    A kegyelem elfogadásának következménye tehát:  1) elfordulás a bűn cselekedeteitől (Pál radikálisan fogalmaz: meghaltunk a bűnnek), 2) szabadulás a törvény merev szabályaitól, 3) hálás szívből fakadó gyümölcstermés Istennek. Isten Lelke tesz alkalmassá minket erre, ezért beszél az apostol a Gal 6-ban a Lélek gyümölcseiről. A Krisztus által szerzett kegyelem és igazság erőit a Lélek aktiválja bennünk.(Hiába van bakkártyánkon pl. 1000 lej, ha kártyánk nincs érvényesítve, aktívvá téve.)

   Amíg test szerint éltünk, a bűnnek a törvény által kimutatott szenvedélyei hatottak bennünk, és a halálnak teremtünk gyümölcsöt. Értjük mit jelent ez: testünk akaratát, indulatát, ami csak az önzés logikáját ismeri, aminek csak a külső törvény szab némileg gátat… Ez a gondolkodás, magatartás bár látszólag saját érvényesülésemet, nagyravágyásomat, uralkodni akarásomat szolgálja, de végső soron – reám nézve is - a halált eredményezi. A bűn úgy visz magasra, hogy aztán annál nagyobbat zuhanjak. 

   Most pedig. Ezekben a fejezetekben gyakran találkozunk ezzel a kifejezéssel. Milyen fordulópontra utal az apostol?  Mikor lett vége a réginek, az egykornak, és mikor kezdődött az új, a most? Amikor Isten Lelke által felismertem bűneimet, azt, hogy a magam akaratát, vágyait követve elvétettem a célt, hogy akármivel is dicsekszem, a halál szolgálatában állok, és hittel elfogadtam Krisztus áldozatát, szeretetét, és elindultam az ő követésére a Lélek új rendjébe lépve. Akkor kezdődött a most, a Krisztusban való új élet, annak szolgálata. Akkor kezdődött el az üdvösség számomra.

   A pünkösdi történet megismétlődése ez bennünk. A bergenyei református egyházban 629 személynek van szüksége erre, azaz a bűnökkel, megkötöző szenvedélyekkel, önzéssel, hamissággal, haraggal, tisztátalansággal való szakításra, és a krisztusi szeretetben, békességben, jóságban való megújulásra.    Vannak közöttünk olyanok, akinek életében jobban látszik a bűn uralma: hitetlenségben, káromló beszédben, züllésben, békétlenségben, erőszakos természetben, gőgben, de kivétel nélkül mindnyájunk életében uralkodik a bűn, ha nem is olyan látványosan. Isten mindnyájunknak bocsánatot, a régi legyőzését, megtisztulást, és új, krisztusi életet ígér és akar ajándékozni, ezen felül a Lélek által áldást és erőt az élet szolgálatához. Harmadszor idézzük a héten: „Ó, ha hinni mernél, ragyogna rád csoda!” Kivétel nélkül mindnyájunknak felkínálja Isten a kegyelem esélyét.

   Pál a mai igeszakasz utolsó mondataiban a törvény mibenlétét, természetét vizsgálja.

Megállapítja: a bűn halott törvény nélkül. Ha nincs törvény, nincs névvel nevezhető bűn. Mindazáltal (hallottuk a napokban) van gonoszság, van halál. Isten a törvényt az életre nézve adta, de – mivel bűnös vagyok – a halálomat okozza. Egy példa: gondoljuk el, hogy az egyik országban, ahol szokás/hagyomány volt a lányrablás (tudomásom szerint Nepálban az utóbbi évekig), megjelenik egy törvény, amelyik ezt a gyakorlatot egyik napról a másikra halálos bűncselekménynek minősíti. Ez a törvény az életet (annak méltóságát) védi, de ha valakit elkapnak (hogy így akar családot alapítani), azt kivégzik.

   A törvény szent, igaz és jó. Akkor a jó hoz reám halált? Nem, csak leleplezi a bűnt! (Ahogy az orvosi vizsgálat kimutatja a bajt.) A bűn a törvény által lesz bűnné. Hogy a törvény által napvilágra kerüljenek bűneim, és azok halálos fenyegetése elől - Isten kegyelmét keresve - Krisztushoz meneküljek. Ámen.

 

 

Róm 7, 14-25  (bűnbánati/péntek, pünkösd)

 

14 Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: a bűn rabszolgája.

15 Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. Zsolt 51,7 ; Gal 5,17

16 Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó.

17 Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn.

18 Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, hiszen az akarat megvolna bennem a jóra, de nem tudom véghezvinni azt.

19 Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.

20 Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.

21 Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszra van lehetőségem.

22 Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint,

23 de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével.

24 Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?

25 Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.

 

    Pál szemére vethetjük (meg is tették néhányan az egyháztörténelem folyamán), hogy a Krisztus ellenállhatatlanul egyszerű tanításaiból bonyolult teológiai rendszert gyártott (ezt a részt is elvontnak érezhetjük), de értjük, hogy az apostol az okoskodó ember kifogásaira próbál válaszolni, Krisztus megváltó szeretetének megkerülhetetlen igazságát igyekszik felmutatni.

   A törvény és a kegyelem, a bűn és a megigazulás, a halál és az élet nagy kérdéseivel viaskodik az apostol, és Krisztus megváltó halálának, feltámadásában megmutatott győzelmének gyakorlati (gondolkozásunkat, magatartásunkat meghatározó) következményeit vizsgálja.

   A törvény lelki, én azonban testi vagyok. Nem a teremtettségünkre utal ez a jelző, hanem a bűn uralma alá került állapotunkra. Ebben a helyzetben nem tudjuk betölteni rendeltetésünket. Képtelenek vagyunk igazi célunkat követni. Sőt, elvakultságunkban nem is látjuk a célt. Nem azt teszem, amit akarok, halljuk az igében. De hát nem éppen az a baj, hogy azt teszi mindeni, amit akar? Látszólag ez történik (mai világunkban egészen szembetűnő módon). Ki-ki úgy él, ahogy jónak látja. Ám akaratunk bűntől irányított akarat. (Meglepő kísérleteket végeztek döntéseink reklámok általi befolyásolhatóságáról). Amit nagyon akarok, az nem is a tulajdonképpeni akaratom. Az ige azt sugallja: a lelke mélyén (Isten által elképzelt mivoltában), mindenki jót akar. A bűnben élő embernek - bár sokszor makacsul és fennen hangoztatott meggyőződéssel ragaszkodik életformájához – nincs békessége.

   Gyűlölöm, amit teszek. Mert – tiszta pillanataimban - belátom, hogy a bennem levő bűn befolyásol. Valami kényszer alatt vagyok. Kérdezzük csak meg, kinek jó, ha elrontja az életét, ha családjával megromlik a kapcsolata, ha önző módon él, ha szenvedélyfüggő lesz, ha gonoszságban él? De egy ördögi kör ez, amiből nem tudunk kilépni. Az apostol nagyon érzékletesen írja le ezt a lelki állapotot.

    Ennél a kérdésnél szóba kerül a jó témája is. Isten mindent/mindenkit jónak teremtett. Mondhatjuk úgy is: ez a legősibb vonás bennünk. Az akarat tehát megvolna bennünk a jóra. Át kell értékeljük világlátásunkat, embertársaink megítélését. A jó elidegeníthetetlen tulajdonságunk. Csak annyi minden elfojtja bennünk (egyesek életében szinte teljesen): csalódás, bizalmatlanság, megkötözöttség, nagyravágyás, érvényesülési vágy.

    Lelkészi tapasztalatom az, hogy mindenki valamiképpen jó szeretne lenni, legalább önmaga, vagy egyvalaki szemében jónak szeretne látszani. A gonoszság egy lelkünktől idegen létforma: és mégis abban élünk. Egyik neves művész életrajzi regényébe lapoztam bele: nehéz, rossz lelkiismerettől terhelt, gyötrelmes olvasmány. Pedig ő művelte végig. Szókratész mondta: minden ember csak amellett képes dönteni, amit jónak hisz. Vajon a jót hisszük-e jónak?

   Pál apostol nem családtagjait, környezetét, gyermekkorát, nehéz sorsát vádolja, hanem a „bennem levő bűnről” beszél. Nem én teszem, hanem a bennem levő bűn. Ez is egyféle mentegetőzés lenne? Nem, inkább felismerés, szembenézés. Ez már a gyógyulás első lépése. A legveszélyesebb az, amikor azonosulok a bűnnel. Amikor azt mondom: ilyen vagyok: megátalkodott, hitetlen, ez az én egyéniségem. Senki sem fog megváltozni, aki nem akar.

   Amíg a bűn uralma alatt vagyok, amíg a bűn kormányozza akaratomat, döntéseimet, addig csak a rosszra van lehetőségem. Egy nehéz mondat. Magamtól ennyire telik. Akármennyire akarom a jót, végül mégis önzésem, durvaságom, gyűlöletem, gyarlóságom diadalmaskodik, nem tudok Krisztushoz hasonló lenni, pedig ő hasonlóvá lett hozzám.

   Gondoljuk el, milyen lenne az életünk, milyen lenne a hangulat a családban, munkahelyen, ha bennünk, ha emberi környezetünkben békesség, megértés, egymás iránti tisztelet, jóság, alázat uralkodna. Túlságosan idealisztikus azt elképzelés? Isten ezt akarja, sőt erre ösztönöz Lelke által. Ha csak az emberi lehetőségeket használjuk (majd én megszervezem az életemet, eldöntöm, hogy mi a jó nekem), akkor csak magunkig jutunk. Isten őrizzen bűnös énünktől!

  Gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint. De!  Nem egy elvetemült, hanem egy törvénytisztelő ember vallomásai ezek. Aki igyekszik. Aki vívódik. A belső ember szerint - szép kifejezése ez a Szentírásnak. Aki Istenre figyel, aki ismeri a belső szoba csendjét, akit megérintett a Krisztus szeretete. Nagybeteg ez a belső emberünk. Aki jó akar lenni. Aki Isten után vágyakozik. Teljes erőtlenségben fekszik. A külső emberünk diktál. A tagjainkban vitézkedő törvény, ami foglyul ejt, a bűnre ösztönöz.

   Ó, én nyomorult ember! A tehetetlenség, a meghasonlottság kiáltása, fohásza ez! Kicsoda szabadít meg testem, a bűn hatalmától? Aki Isten után vágyakozik, az ugyanakkor bűneitől való szabadulásra is vágyik. A pünkösdi kérdés ez: mit cselekedjünk. Ez a gyógyulás kapuja. Innen már Krisztusra lehet nézni, és rátekintve hálát adni. Van kiút, van gyógyulás, van megtisztulás, van Isten szerinti, a szeretet törvényét követő új élet. Az Úr segítsen minket erre!  Ámen.

 

 

Róm 8, 1-8  (bűnbánati/szombat, pünkösd)

 

1 Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak,

2 mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.

3 Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor bűnért való áldozatként tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, 2Kor 5,21

4 hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. *

5 Mert akik test szerint élnek, a test dolgaira törekszenek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaira.

6 A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség,

7 minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert Isten törvényének nem engedelmeskedik, és nem is tud engedelmeskedni.

8 Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.

 

   A bűn- megigazulás, törvény-kegyelem, élet-halál nagy kérdéseit vizsgálja az apostol, és úgy tűnik, maga is belekerül ebbe a vívódásba. Nem beszélhetünk a bűnről úgy, mint rajtunk kívül álló valóságról. Ki kell rázzon a hideg attól a felismeréstől, hogy Isten előtt elveszettek vagyunk, megérdemeljük a büntetést, el kell jussunk – együtt az apostollal a kétségbeesett felkiáltásig (ó, én nyomorult ember!) ahhoz, hogy meglássuk és mint egyetlen esélyt megragadjuk a Krisztusban megjelent kegyelmet.

   Egy halálos veszedelemből szabadult ember megnyugvása, nagy lelki harcok után békességet nyert ember hangja szólal meg a mai igeszakasz elején. Nincsen azért semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak. Valaki elment egy expedícióra, egyik hajnalban, amikor felkelt, megdöbbenve látta, hogy eltűnt minden csomagja. Pánikba esett, elkezdett rohangálni, kiabálni, mire felébredt a vezető, aki megértve a dolgot, annyit mondott: nyugodjon meg, itt vagyok, bízzon bennem, az este én pakoltattam mindent egy teherautóba, és küldtem előre, mert hatalmas eső készül… a csomaggal nem tudtunk volna továbbmenni.

   Akik Krisztus Jézusban vannak. Több mint 200-szor fordul elő ez a kifejezés az Újszövetségben. Nem mellette, nem vele, hanem benne elrejtve. Vele azonosulva. Krisztus eggyé lett velünk, Isten, amikor reánk néz, tkp. Fiára tekint. A Léke általi új létforma. Jézus azt tanítja a Szentlélekről: eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.  Azt, hogy veletek vagyok, azt, hogy bennem vagytok, a legszorosabb, a legszemélyesebb értelemben hozzám tartoztok. Az életnek ez a Lelke (mert az élet forrásához kapcsol) megszabadít a bűn és halál törvényétől, következményétől, átkától. Krisztus éppen a bűn és halál hatalmát törte meg, hit által hozzá kapcsolódva mentesek vagyunk annak fenyegetésétől. Krisztus sebeiben sebezhetetlenek vagyunk. („Sebeidnek nagy voltáért.”)

   Krisztus azt tette meg a bűnnel szemben, amit a törvény nem tudott (Pál értelmezése szerint a törvény csak súlyosbította a gyarló ember helyzetét, akár az orvos a betegét, aki csak a kérlelhetetlen diagnózist felállításáig jut el). Krisztus a bűnös testhez hasonló formában bűnért való áldozatként ítélte a kárhozatra a bűnt. Ebben a mondatban Krisztus neve háromszor kerül a bűn mellé! Megalázta magát, engedelmes volt halálig, Isten felmagasztalta őt.

    Ha nem test szerint, hanem lélek szerint járunk, azaz Lélekben ehhez a Krisztusba oltatunk, akkor teljesül bennünk a törvény követelése. Mert ő eleget tett. (A fia helyett kivégzett apa története. A régi Franciaországban…) Mi Lélek szerint, hittel tudjuk ezt elfogadni. És Lélek szerint tudunk ezért hálás életet folytatni. Krisztus döntő lépése - a megváltás - után ezt a lépést kell nekünk megtenni. Hiába fordul felénk Isten, ha mi elfordulunk tőle.

   A test szerint élők a test dolgaira gondolnak… nem tehetnek másként. Nem ismernek mást. Aki színvak, annak hiába beszélünk a színekről. Egy ismerősöm, aki kőművesmester volt, halálos ágyán is csak a házakról beszélt, amit épített. A test törekvése halál, a léleké élet. Beszéltünk erről: az irigység, önzés, nagyravágyás, a szenvedélyek a halál szolgálatában állnak. A szeretet, a jóság, a türelem az életet szolgálják. Melyik oldalra állunk, milyen értékeket akarunk követni, kire akarunk figyelni? A test cselekedetei ellenségeskedés Istennel (képtelen engedelmeskedni a törvénynek), a Lélek ajándéka pedig békesség.  Ezt adja meg nekünk Isten! Ámen.

 

=======================================================================

 

Mk 5, 1-20 (pünkösd nagyhete, hétfő, 2019)

 

1 Azután elmentek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére.

2 Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember,

3 aki a sírboltokban lakott, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki,

4 mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat, a bilincseket pedig összetörte, úgyhogy senki sem tudta megfékezni.

5 Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között kiáltozott, és kővel vagdosta magát.

6 Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte,

7 és hangosan felkiáltott: Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj engem! Jak 2,19

8 Jézus ugyanis ezt mondta neki: Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!

9 És megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.

10 És nagyon kérte őt, hogy ne űzze el őket arról a vidékről.

11 Ott a hegyoldalban egy nagy disznónyájat legeltettek,

12 ezért a tisztátalan lelkek azt kérték tőle: Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!

13 Ő megengedte nekik, a tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és belementek a disznókba; a nyáj, mintegy kétezer állat a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe.

14 A legeltetők pedig elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt.

15 Amikor Jézus közelébe értek, és látták, hogy a megszállott, akiben a légió volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket.

16 Akik pedig látták, elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a disznókkal.

17 Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy menjen el a határukból.

18 Amikor azután beszállt a hajóba, kérte őt az előbb még megszállott ember, hogy vele maradhasson.

19 Ő azonban nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá: Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad.

20 Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus, és mindenki csodálkozott.

 

 

   Egy ismert történeteket hallottunk. A gadarai megszállott meggyógyítása az egyik leghatásosabb elbeszélése a Márk evangéliumának. Jézus a gadaraiak földjére érkezik. Maga a Gadara nevű város a Genezáret tó délkeleti partjától kb. 20 km-re feküdt.   A tartományt Tízvárosnak, görögül Dekapolisznak hívták az ott található, rómaiak által kiépített tíz városról.  Bár ez a birodalom perifériájának számított, fejlett volt az infrastruktúrája, a vidék híres volt gyógyfürdőiről, ráadásul a földje is termékeny volt. A honfoglaláskor még része Izraelnek, de később pogány terület lesz. Ma a Golán fennsík egy részét képezi.

    Jézus tanítványaival vihar lecsendesítése után érkezik erre a vidékre, és itt újabb kemény viharral találkoznak: ami egy megszállott lélekben dúlt.

   Félelmetes, ahogy Márk leírja ennek a megszállott embernek az állapotát: a sírboltokban lakik (a halál helye), és nem tudják megfékezni, kiáltozik, rettegésben tart másokat, megsebzi önmagát.  Úgy olvastuk: tisztátalan lélek tartotta megszállva. Pünkösdre készülve, ki kell mondanunk: nem mindegy, hogy milyen lélek uralkodik bennünk, hogy milyen indulatok, gondolatok irányítanak. A történet arra is rámutat: az ember könnyen azonosul a bűn, a Sátán által megnyomorított, beteg énjével. Megszokja a lelki elnyomást, és már azt tartja igazi identitásának. Nem veszi észre, hogy idegen, gonosz, az életét eltorzító erők befolyásolják. (Én már ilyen vagyok.) 

   A megszállott ember állapotával kapcsolatban három fontos felismerést tehetünk.

1.A bűn szolgává teszi az embert. A Sátán úgy köt szövetséget az emberrel, hogy közben a legnagyobb lelki nyomorúságba taszítja. (Krisztus közelében szabad lesz az ember) 2. A bűnt nem lehet láncokkal és bilincsekkel, szigorú szabályokkal, erőszakkal, emberi módszerrel visszaszorítani (mérsékelni talán igen). A gyógyulásnak ott kell megtörténnie, ahol a baj gyökere van: bent a lélekben.

3. Mégis: van szabadulás. Az embernek Fia azért jött, hogy az ördög munkáit lerontsa. (Itt a megszállott Jézusnak egyik másik nevét használja: a magasságos Isten Fia. Látjuk, hogy nem mindegy, milyen lélekkel mondjuk ki. )

   Érdekes végigkövetni azt, hogy miként történik a gyógyulás. Jézus először a beteg nevét kérdi. A nevünk az egyéniségünk. Kimondjuk a nevünk, szembe nézünk önmagunkkal. Ki is vagyok tulajdonképpen?  Az vagyok, akinek lennem kell? Nevünk leleplez mások előtt, bizonyos értelemben kiszolgáltat (vannak, akik nevük elhallgatását kérik). A név a kapcsolatfelvétel is. Akit ismerünk, azt megszólíthatjuk.

   Furcsa a válasz. Légió a nevem, mert sokan vagyunk. A légió 5-6 ezer katonából álló sereg volt. A világot uraló római birodalom hadi erejének a jelképe. Hát nem úgy tűnik ma is, hogy a gonosz lelkek, a hitetlenség, önzés, gőg, a pénz uralják a földet? A légió hatalma soha nem volt nyilvánvalóbb, mint ma. De Jézus szava, Jézus szeretete, tisztasága hatalmasabb! Ez a mi reménységünk, ez a mi nagy esélyünk.

   Miért kérik a tisztátalan lelkek, hogy a disznókba mehessenek? És Jézus miért engedi – átmenetileg – ezt meg?  A Máté ev. 25. fejezetében olvassuk: a Sátánnak és az ő angyalainak osztályrésze az örök tűz. A Jelenések könyve tüzes és kénköves tóról beszél. Azonban még nem jött el az utolsó idő. A gonosznak vitathatatlanul van még – bár korlátozott - hatalma. Ezért van szükségünk a Lélek erejére, bölcsességére. A disznó az Ószövetségben tisztátalan állatnak számított… Azzal, hogy a tengerbe rohannak, belevesznek, Jézus az ő bűntől megszabadító, megtisztító hatalmáról tesz tanúbizonyságot.

   Amikor kijönnek az emberek (köztük a tulajdonosok is), akkor két dolgot látnak: 1) a megszállott, eszelős embertársukat, aki meggyógyult, és 2) a vízbe fúlt állatokat. Félelem fogta el őket. Nemcsak a beteg szokta meg, hogy „olyan”, hanem a környezete is. Attól ijedtek meg, hogy megváltozott. Ha egyik teljesen elzüllött testvérünk el kezdene járni a templomba, rendbe szedné magát, zavarban lennénk. Talán gyanakodva néznénk rá: mi történt? És az anyagi veszteség is sokkolhatta őket. Mennyit ér egy ember? Nem lett-e világunkban fontosabb a haszon, a profit, mint az élet?

    Kérik Jézust, hogy menjen el. Jó nekik úgy rosszul, ahogy volt. Nem akarnak tisztulni, gyógyulni, megtérni. Nem akarnak áldozatot hozni!

   A gyógyulás utolsó lépése: a felépült ember Szabadítójával akar maradni. Jézus nehéz feladatot bíz rá. Menj haza tieidhez! Ott kezdődik az igazi bizonyságtétel. Ne te maradj velem, hanem én maradok veled. Hirdesd Isten csodálatos, megszabadító kegyelmét! Ámen.             

 

 

Mk 5, 21-43 (pünkösd nagyhete, kedd)

 

21 Amikor Jézus ismét átkelt hajón a túlsó partra, nagy sokaság sereglett köré, ő pedig a tenger partján maradt.

22 Akkor jött egy zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, aki meglátva őt, lába elé borult,

23 és esedezve kérte: A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon.

24 Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság követte őt, és tolongott körülötte.

25 Egy asszony pedig, aki tizenkét éve vérfolyásos volt,

26 sok orvostól sokat szenvedett, és mindenét rájuk költötte ugyan, mégsem látta semmi hasznát, hanem még rosszabbul lett;

27 amikor hallott Jézusról, eljött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját,

28 mert így gondolkodott: Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok. ApCsel 19,12

29 Azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy meggyógyult a bajából.

30 Jézus azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: Ki érintette meg a ruhámat?

31 Tanítványai így feleltek: Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: Ki érintett meg engem?

32 Jézus körülnézett, hogy lássa, ki tette ezt.

33 Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot.

34 Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges! *

35 Még beszélt Jézus, amikor emberek érkeztek a zsinagógai elöljáró házától, és ezt mondták: Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert?

36 Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy!

37 És senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének.

38 Amikor megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához, látva a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat,

39 bement, és így szólt hozzájuk: Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik. Jn 11,4.11

40 Erre kinevették; de ő mindenkit kiküldve maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. ApCsel 9,40

41 Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel!

42 A leányka pedig azonnal felkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól.

43 Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának.

 

   Jézus visszahajózott, a túlsó parton pedig nagy sokaság várta… Benne az Isten szeretete volt jelen a maga teljességében. Ezt érzeték meg az emberek, ezért özönlöttek hozzá, ezt akarták a közelében megtapasztalni. Erre a lelki alapélményre ma is egzisztenciálisan szükségünk van, bár sok más dolog próbálja szívünket betölteni. Lehet, hogy egy-egy betegség, nehéz helyzet döbbent rá arra, hogy Jézus nélkül nem boldogulunk.

   Így jön Jézushoz Jairus, a zsinagógai elöljáró, aki jól ismeri a törvényt. Lábai elé borul és esedezve kéri. Kétségbeesést és hódolatot fejeznek ki gesztusai. A törvényből tudja, hogy csak az élő Isten előtt szabad arcra borulni: elismeri tehát Jézus isteni mivoltát. Kérésében ott van a reménykedő hit is: egyedül te segíthetsz rajtunk!

    Tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon és életben maradjon! A kéz a hatalmat jelképezi. Jézus hatalma az gyógyulást, az életet, a megváltást munkálja.

  Elindul Jézus. Milyen boldog reménység tölti el az édesapa szívét! De Jézust feltartóztatja valaki. Vajon elkéshet-e ő? Máté és Lukács is a Jairus lánya feltámasztásának történetébe ékeli a vérfolyásos asszony történtét. Figyelemreméltó a párhuzam: az asszony akkortól beteg, amikor a Jairus lánya született. Mindkettejüknek Krisztussal kell találkozni!

   Az evangélista bemutatja röviden az asszony betegségének előzményeit. 12 éve szenvedett ebben a nehéz, ua. tisztátalanná tevő betegségben. Testi és lelki teher is volt. Sok orvosnál járt, minden pénzét a gyógyszerekre és kezelésekre fordította, de állapota egyre rosszabbra fordult. Amikor Jézusról hallott, akkor eljött, és hátulról megérintette a ruháját. Mert így gondolkozott: Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok.  Nagyon különös ez a megfogalmazás. A hit a helyes, az Isten hatalmára alapozó gondolkozás. És azonnal elapadt a vérzés, érezte, hogy meggyógyult. A hit jól mérlegel! Aki Krisztussal számol, az bölcsen dönt.

   Az asszony érezte, hogy meggyógyult, Jézus megérezte, hogy gyógyított. A gyógyulás személyes. Elsősorban nem kémiai, hanem spirituális esemény. Jézus megkérdi: ki érintett meg engem. A tanítványok visszakérdezéséből türelmetlenséget hallunk ki. Talán az aggódó apa nyugtalanságának adnak hangot.

    Az asszony félve és remegve jött elő. Leborult, és elmondta a teljes igazságot. A teljes gyógyuláshoz teljes bűnvallásra van szükség. Nem tudjuk, hogy az asszony esetében ez mit jelentett: talán egy törvénytelen kapcsolat, egy visszautasított gyermek, vagy valami más. Sokszor azért részleges a gyógyulásunk, mert bűnvallásunk is csak az. Egyik cárról mesélték, hogy több kedves katonája eladósodott kártyajáték miatt. Maga elé rendelte, leteremtette őket, és megkérte, hogy írják le, kinek mekkora a tartozása.  Ki amennyit bevallott, annyit törlesztett a cár. (Aki lehazudta, adósságával maradt.)

  Közben megérkeznek a Jairus házától. A lányod meghalt. És hozzáteszik: miért fárasztod még a Mestert? Mennyi kicsinyhitűség van ebben a mondatban. Itt még Jézus sem segíthet. Az eset lezárult, véget ért, a Jézus fáradozása, erőfeszítése is hiábavaló.

   Jézus nem foglalkozik ezzel a véleménnyel. Jairushoz fordul, és azt mondja neki: ne félj, csak higgy! Mit lehet hinni ebben a helyzetben? Jézus az apával és három tanítványával előre siet. Nagy sírás, zűrzavar fogadja őt a család házánál. A halál mindig fájdalmat, káoszt, bizonytalanságot és tanácstalanságot okoz.

    Jézusnak van üzenete számukra is: miért sírtok, a gyermek nem halt meg, csak alszik. Isten nem a holtaknak Istene, hanem az élőké. Az ott levők kinevetik. Groteszk, fájdalomból született keserű nevetés ez. Hihetetlennek tűnik az, amiről Jézus beszél. Aki meghalt, az meghalt. Jól tudjuk. Életünk legdöbbenetesebb tapasztalata ez. Isten az élőknek az Istene.

    Jézus bement oda, ahol a gyermek feküdt. Megfogta kezét, és így szól hozzá arámul: talita kúmi. Kislány, kis húgom, kelj fel. ( Milyen személyes ez a megszólítás: Jézus rokonainak tekint, hozzá tartozóknak.) És felkelt a gyermek. A feltámadás (akár a teremtés): Isten Krisztusban kimondott szavának beteljesedése.  Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon (Jn 6,39). Krisztus az életet akarja. A földit is. Szól, hogy adjanak enni a lánykának. Ugyanakkor az örökkévalót. Testünknek, lelkünknek ő a megváltója. Ámen. 

   

 

Mk 6,1-6 (pünkösd nagyhete, szerda)

 

1 Jézus akkor elment onnan, a hazájába ment, és követték a tanítványai.

2 Amikor azután eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak: Honnan kapta ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és hogyan lehet, hogy ilyen csodák történnek általa?

3 Vajon nem az ácsmester ő, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is? És megbotránkoztak benne.

4 Jézus pedig így szólt hozzájuk: Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a tulajdon hazájában, a rokonai között és a saját házában.

5 Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni azon kívül, hogy néhány beteget – kezét rájuk téve – meggyógyított.

6 Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított.

 

    Jézus tovább indul. Az ő küldetése a szolgálat. Olvassuk, hogy hazájába ment. Megdobban a szívünk. A szülőföld gondolata, de látványa még inkább lelkünk legmélyebb húrjait érinti meg. Milyen megható lehetett: Jézus elmegy oda, ahol felnevelkedett, gyermekkorának helyszínére, ismerősei, sőt, rokonai közé! (Eszünkbe jut a tanítás arról, hogy akik a mennyei Atya akaratát cselekszik, azok az ő igazi rokonai). Biztos öröm, elfogódottság és végtelen szeretet volt a szívében.

   Arra gondoltam, milyen büszkék lennénk arra, ha Jézus Bergenyében lakott volna. Búcsújáró hely lennénk. De vajon nem fontosabb az, hogy Jézus nemcsak egykor, de ma is itt lakjék: szívünkben, családjainkban, gyülekezetünkben? Vajon nem több áldás származik ebből, mint pusztán emlékének őrzéséből?

   Jézus minden bizonyára felkereste a hozzá közel állókat, elbeszélgetett velük, aztán szombaton elment a zsinagógába, és tanítani kezdett. Ez volt az ő mennyei megbízatása: Isten szavát, igazságát, a kegyelem jó hírét továbbmondani az embereknek. Otthon és idegenben.

   Sokan hallgatták. Ez egy pozitív megjegyzés. Nem tudom, nálunk hányan jönnének el, ha kiderülne, hogy maga Krisztus fog prédikálni. De minden alkalommal Krisztusról szól az igehirdetés – gyarló szolgáin keresztül...

   Csodálkoznak az ő bölcsességén. És ez rendben is van. Elámulnak tanításán: kristálytisztán, meggyőzően hirdeti az Igét, mint aki a legszemélyesebben ismeri azt, akitől az származik. Jézus úgy tanít, mint akinek hatalma van, úgy beszél a szeretetről, hogy közben sugárzik a szeretet a szívéből, a tekintetéből, úgy tesz bizonyságot a kegyelemről, mint aki annak a hírnöke, megbízottja, kezese, véghez vivője. Úgy szól, mint akiben testté lesznek Isten ígéretei, kijelentései. Hogyan lehet, kérdik, hogy ilyen csodák történnek általa. Csak egyetlen magyarázat van erre: úgy, hogy ő az Isten Fia. Ezt azonban a názáretiek nem tudják kimondani, elfogadni.

  A harmadik, velük kapcsolatos megjegyzés már a kételkedésről, a hitetlenségről, a visszautasításról, sőt a lekicsinylésről szól: vajon nem az ácsmester ő?  Kiderül, hogy nemcsak József volt ács, hanem Jézus is elsajátította és gyakorolta ezt a szép mesterséget. Jézus nyilvános szolgálata megkezdése előtt a szó leghétköznapibb és legnemesebb értelmében dolgozott, ezzel megszentelte az ember szorgalommal, becsülettel végzett munkáját.

   És sorolják a názáretiek a Jézus rokonságát is. Nemcsak anyját említik, hanem ún. fivéreit (négyet közülük), és húgait is. És megbotránkoztak benne, nem ismerik fel a Megváltót. Nem tudnak hinni Jézusban. Megakadályozza emberi okoskodásuk. Nem értik a kegyelem titkát, amely minden elképzelésünket felülhaladja.

   Két igevers jut eszembe. Jézus mondja messiási bemutatkozása után: Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik. Pál apostol pedig arról ír, hogy a keresztről szóló bizonyságtétele a zsidóknak botránkozás. Nehezen tudunk túllépni gondolkodási sémáinkon, előítéleteinken. (Történet az oázisról. A turisták meg voltak győződve, hogy délibáb.)

   Tegnap hallottuk: az igazi hit az olyan gondolkodás, amely számol Isten kegyelmével és hatalmával. 

Jézus egy keserű megjegyzést fűz csupán a názáretiek hitetlen magatartásához: a prófétát máshol nem vetik meg, csak saját hazájában… Szól ez az ítélet nekünk is. Mi is, úgymond, háziaknak, bennfenteseknek számítunk. Jól ismerjük az Igét, ezért nem vesszük komolyan. Nem tudjuk értékelni, hogy milyen nagy kincset adott nekünk az Isten, hogy milyen kegyelem az, hogy az ő gyermekei lehetünk. Így vagyunk hitünkkel, szabadságunkkal, szeretteinkkel, életünkkel. Nem vesszük észre, hogy mekkora ajándék mindez.

  Jézus nem tett csodát Názáretben, csupán néhány betegek gyógyított meg. Nem hangzik el, de megvalósul: legyen nektek hitetek szerint. Kérjük Isten Lelkét, bölcsességét, hogy tanítson hinni Jézusban, hogy benne bővelkedő életünk legyen! Ámen.    

   

 

Mk 6, 7-13 (pünkösd nagyhete, csütörtök)

 

7 Ezek után magához hívta a tizenkettőt, és kiküldte őket kettesével. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött,

8 és megparancsolta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra egyetlen boton kívül, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben;

9 csak saru legyen rajtuk, de ne vigyenek magukkal második ruhát.

10 Ezt is mondta nekik: Ha valahol bementek egy házba, maradjatok ott addig, amíg tovább nem mentek onnan.

11 Ha egy helyen nem fogadnak be titeket, és nem hallgatnak rátok, akkor kimenve onnan, még a port is verjétek le lábatokról, bizonyságul ellenük.

12 A tanítványok pedig elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg;

13 sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és meggyógyították őket. Jak 5,14-15

 

    Jézus azt akarja, hogy az evangélium minden emberhez eljusson. Ezért küldi ki tanítványait. Beavatja őket az ő küldetésébe. Mennyei szolgálatba helyezi őket. Mindnyájunknak mennyei megbízatásunk van, sajnos, sokszor túlságosan belemerülünk a földi dolgokban, gondokba.

   Kettesével küldi el őket Jézus. A szolgálatban is igaz: nem jó az embernek egyedül. Egyedül könnyen elcsügged az ember. Persze, vannak utak, amiket egyedül kell végigjárni. „Ha nincs is társam, követem mégis őt.” Gondoljunk Illés prófétai magányára, partizánharcára. De esetében is kiderül: van még 7.000 ember Izraelben. Nagy áldás, ha van társunk a hitben, a szolgálatban. Isten közösségben akar minket megtartani és felhasználni.

   A tanítványok hatalmat kapnak. Mennybemenetelekor ezt mondja az Úr az övéinek: vesztek erőt. Ez az erő ígértetik nekünk is. Meg kell tanulnunk kérni, elfogadni. Saját erőtartalékaink hamar kimerülnek. Hamar elfáradunk, belekeseredünk a csalódásokba.

   Márk gyakran beszél a tisztátalan lelkekről. Minden olyan természetű  befolyásra kell itt gondolnunk, ami elszakít Istentől. Ami elszakít Istentől, az a Sátán mesterkedése: legyen szó szívünk vágyáról, mások ösztönzésértől, kísértésekről. Egy lelki harc zajlik körülöttünk és bennünk. Tisztánlátásra, világos és határozott állásfoglalásra van szükség!

   Jézus megparancsolja: semmit ne vigyenek az útra egyetlen boton kívül. A bot a vándor-lét jelképe (vándorlásunk utat rajzol), de gondolhatunk a pásztorbotra is. A tanítványok a jó pásztor követségében járnak. Se kenyér, se tarisznya, se pénz, se második ruha. Elcsodálkozunk. Micsoda egyszerűség! És micsoda bizalom! Ki merne közülünk így elindulni? Persze, megváltozott a világ.  Mennyi kényelmességi kellékkel vesszük körül magunkat, és mégsem vagyunk boldogok. Életünket az hiányokban mérjük: hogy még ez is jó lenne, az is jó lenne.

   Jézus meg akarja szabadítania tanítványokat ezektől a fölösleges terhektől. Ezért rendelkezik a külsők felől, hogy azok ne tartsák majd kötve figyelmüket. Milyen jó lenne a krisztusi mértékekhez visszatérni! Sok kötöttségtől megszabadulnánk. Pál atya mondta el egyszer itt a gyülekezetben: neki, szerzetesként nem lehet személyes vagyona. Megirigyeltem… Persze, van hol laknia, könyvek, számítógép, autó áll rendelkezésére, de ezeket ő csak átmenetileg használja. Nem a jól felszereltségben van az evangélium titka (mai közgondolkodás cáfolja ezt a tételt), hanem a lelkületben. A technika nem helyettesíti a Szentlélek bölcsességét, hitelesítő erejét. Nem tudom, ma hogyan fogadnánk egy vándorbotos apostolt.

   Jézus azt tanácsolja, hogy maradjanak az őket befogadó háznál. Ebből a tanácsból azt halljuk ki, hogy Jézus a közösség adottságainak kihasználására, az emberek közti bizalom megerősítésére buzdítja a tanítványokat. Az evangélium nem titkos tudás, amit csak a beavatottak ismerhetnek meg, hanem nyílt igazság. A bezárkózással szemben nyitásra van szükség. Arra, hogy az emberek továbbmondják, buzdítsák egymást. (Milyen bezárkózott lett a világunk – van-e esélye az evangéliumnak?)

   A tanítványoknak számolni kell a visszautasítással is. Nem fogadnak be, nem hallgatnak rátok. Kell-e az evangélium, az egyszerűség, a tisztaság, becsületesség, a hit, bizalom, öröm? Ha ezeket a mérleg egyik serpenyőjébe tesszük, a másikba pedig a divatos értékeket (pénz, karrier), akkor legtöbben az utóbbit választják.

    Még a port is verjétek le lábatokról – a por az értéktelenséget, a mulandóságot hirdeti. Figyelmeztessétek őket a földi dolgok értéktelenségére, az élet mulandóságára (por és hamu).

   A tanítványok engedelmeskednek, és a Jézus szava szerint történik minden. A mi feladatunk az engedelmesség, Istené az áldás. Ámen.

 

Mk 6, 14-29 (pünkösd nagyhete, péntek)

 

14 Hallott erről Heródes király, mert Jézus neve ismertté vált; és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért vannak benne a csodatevő erők. * Lk 23,7 ; Mt 14,1

15 Mások pedig azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta.

16 Amikor Heródes ezt meghallotta, így szólt: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem.

17 Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és záratta börtönbe a testvére, Fülöp feleségének, Heródiásnak a kedvéért, mivel feleségül vette őt.

18 Mert János megmondta Heródesnek: Nem veheted el a testvéred feleségét! 3Móz 18,16

19 Heródiás ezért megharagudott rá, és meg akarta öletni. De nem tehette,

20 mert Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmébe vette; bár hallgatva őt gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta.

21 De eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek.

22 Ekkor Heródiás leánya ment be táncolni. Ez kedvére volt Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a leánynak: Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.

23 Meg is esküdött neki: Bármit kérsz, megadom neked, akár országom felét is. Eszt 5,3-6

24 A leány kiment, és megkérdezte anyjától: Mit kérjek? Az pedig ezt válaszolta: Keresztelő János fejét.

25 A leány nagy sietve bement a királyhoz, és azt kérte: Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét.

26 Ekkor a király nagyon elszomorodott, mert a vendégek előtt tett esküje miatt nem akarta őt elutasítani.

27 Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte Jánost a börtönben,

28 elhozta a fejét egy tálon, és átadta a leánynak, a leány pedig odaadta azt az anyjának.

29 Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték.

 

   A hír eljut Heródes királyhoz (Heródes Antipászról van szó, Nagy Heródes fiáról, aki Galileában és Péreában volt negyedes fejedelem, tetrarcha. Egy arab király lányár vette feleségül, majd Rómából megszöktette féltestvérének, Fülöpnek feleségét lányával, Szaloméval együtt. Keresztelő János gyakran feddette törvénytelen házassága miatt.)

   Azt beszélték… érdekes meghallani a nép véleményét Jézusról. Egyesek a visszatért Keresztelő Jánosnak tartják (személyét óriási tisztelet övezte, Jézus maga mondta róla, hogy nem támadt nagyobb nála az asszonytól születettek közül. Az igazi nagysága az volt, hogy felismerte Jézusban a Megváltót.) Mások azt mondták, hogy Illés, vagy egy próféta. Eszünkbe jut, amikor Jézus Cézárea Filippi környékén megkérdezi: kinek tartanak engem az emberek, akkor ugyanezt sorolják a tanítványok.

   Heródesben megszólal a lelkiismeret: az a János támadt fel, akit lefejeztettem. A bűn következményeitől nem lehet könnyen szabadulni. A külső bizonyítékokat el lehet tüntetni, de a lélekben hagyott nyomot nem. Valaki így fogalmazott: mindig magunkkal hordjuk bűneinket. Amíg le nem tesszük, míg bocsánatot nem nyerünk. Heródes nagyon őszintén beszél. Nem azt mondja Jánosról, hogy „aki egy tévedés áldozata lett”, hanem „akit lefejeztettem”. Én. A bűn beismerése itt kezdődik. A gyógyulás pedig ott: de te, Uram. Az éntől el kell jussunk a Te megszólításáig.

  Az evangélista elmondja a Keresztelő János halálát.

Megtudjuk, hogy Heródes elfogatta János Heródiás kedvéért (pedig maga is tisztelője volt Jánosnak). Kinek a kedvéért cselekszünk? A világ barátsága ellenségeskedés Istennel. Ha a barátunk kedvéért nem járunk templomba, akkor a mulandókért hagyunk ott örök értékeket. Ha a divat tart távol minket a közösségtől, akkor külső dolgokkal cseréljük fel azt, aminek igazi belső tartalma van. Pünkösd kérdése: Isten Lelke vagy a hamisság lelke befolyásol, irányít? (Zimányi József… )

   Hallunk János szókimondásáról. János nem a mások kedvét kereste, hanem az igazsághoz ragaszkodott („őszintén megvalljam és kimondjam”). Nem a saját életét féltette, hanem attól félt, hogy csorba esik az Isten igazságán. Figyeltük: azt mondja János, hogy nem veheted el (olvassuk előbb, hogy elvette). A bűn képtelen helyzetbe hozza az embert. Megteszi azt, amire Isten azt mondja nem! Megteheti, de a nem az marad. „Nem élhetsz folyton annyi undokságban”, de mi tudunk élni, saját kárunkra. Amire Isten nemet mond, abból soha nem lesz jó dolog!

   Heródiás el akarta tenni láb alól, de Heródes védelmébe vette. Bár kemény ítéletet hallott, sokszor zavarba jött, mégis hallgatta őt. Ez tisztelnivaló Heródesben. Ne engedd, hogy akárki elhallgatassa téged figyelmeztető (jogosan megítélő) hangot! 

   De eljött a kedvező alkalom. Itt a bűn számára. Aki a rosszra keres alkalmat, arra talál, aki a jóra, arra. Egy ártatlan születésnapi mulatság. Ott van mindenki, aki számít. És Heródiás lánya táncolt a vendégek előtt. Azt sejtjük a leírásból, hogy egy előkészített csapda volt!

   Az érzékekre hatni! Érzelmeink révén könnyen irányíthatóakká válunk. De vajon azokat ki irányítja? Isten Lelke gerjed fel bennünk, vagy a bűn vágya? Vagy Isten Lelke vezet, vagy a Sátán janicsárjaivá válunk, és akkor ő fog felhasználni. Heródes elragadtatja magát, és könnyelmű ígéretet tesz. Kérj, amit akarsz! (Könnyelmű fogadalmakról szóló történetek jutnak eszünkbe.) Kinek az akaratát akarjuk teljesíteni? Kinek a kedvébe akarunk járni? Egyedül Jézusnak mondhatjuk: kérj, amit akarsz!

  A fiatal lány rettenetes tanácsot kap az anyjától. Keresztelő János fejét. De mintha maga a lány is egyetértene vele: sietve megy be (vissza) a királyhoz, és azt mondja: szeretném, ha rögtön. Van valami ördögi az egészben.  A kísértéssel nem játszani kell, hanem harcolni ellene, Istentől kapott erővel, Lélekkel!

   A király megszomorodott könnyelmű esküje miatt! És elhozták Keresztelő János fejét egy tálban. Kegyetlen jelenet. Vajon boldog volt a lány! Nem kísértette egész életében ez a látvány, ez a döntés?

  Nagyon szomorú! Megérjük Heródes félelmét.  Jézus az Atya nevében jött, mindnyájunk nevében meghalt, és feltámadt, hogy mindenkinek, aki engedelmeskedve hisz benne, üdvösséget ajándékozzon. Ámen. 

 

 

Mk 6, 30-44 (pünkösd nagyhete, szombat)

 

30 Az apostolok visszatértek Jézushoz, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak.

31 Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük.

32 Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre magukban.

33 De sokan meglátták és felismerték őt, amikor elindultak, ezért minden városból összefutottak oda, és megelőzték őket.

34 Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani. 4Móz 27,17 ; 1Kir 22,17 ; 2Krón 18,16 ; Ez 34,5 ; Zak 10,2 ; Mt 9,36

35 De amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és ezt mondták neki: Lakatlan hely ez, és az idő már későre jár.

36 Bocsásd el őket, hogy a környező tanyákra és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak.

37 Ő azonban így válaszolt nekik: Ti adjatok nekik enni! De ők ezt mondták neki: Talán mi menjünk el, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?

38 Jézus megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg! Amikor megnézték, ezt mondták: Öt kenyerünk van meg két halunk.

39 Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportokban a zöld fűre.

40 Le is ültek százas és ötvenes csoportokban.

41 Jézus pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak.

42 Miután mind ettek, és jóllaktak,

43 összeszedték a kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral; és azt is, ami a halakból maradt.

44 Akik pedig ettek a kenyerekből, ötezren voltak, csak férfiak.

 

   Visszatérnek az apostolok…  A keresztyén élet ritmusa ez: kiküldés és visszatérés. Aki rajtam megy át, megtartatik, bejár és kijár, legelőt talál (Jn 10, 9). A tanítványok örömmel számolnak be arról, amit átéltek.  A Jézus küldetésében járni felemelő dolog. Önző világot élünk: mi általában saját sikereinknek örülünk, Isten országának az ügye nem mozgat meg annyira. Milyen lelkesen újságolja a sáfár a gazdának: a te öt talentumod még ötöt nyert!

   Jézus pihenésre hívja a tanítványokat. Jézus körül sokan vannak, még enni sem tudnak rendesen… Emberek vagyunk, kifáradunk. Szükségünk van erőt merítésre, feltöltődésre: testi és lelki értelemben. (Sok magas beosztású ember is elindul mostanában ilyen-olyan zarándokútra. Vajon a lelkit járjuk-e?) Itt van az erőforrás, nem használjuk. (Egy ember elhatározta, hogy addig megy, amíg valahol, valamiképpen átéli az Isten közelségét. Álmában rendszeresen utasításokat kap. Egyik helyről a másikra vándorol. Egyszer azt mondja a mennyei hang: holnap. Egy templomot pillant meg, ismerősnek tűnik, de mégis más, mint amit eddig látott. Semmire nem figyel, szívét szent nyugtalanság tölti be, bemegy, térdre esik, és valóban. Megvilágosodásban van része. Békesség tölti el. Aztán hálás szívvel indul tovább. A templomból kiérve veszi észre: saját falujában van…)

   Elhajóztak egy lakatlan helyre. Kikötöttek a parton, és máris nagy sokaság várta őket. Meglátták, felismerték. Jó Jézusra figyelni, keresni az alkalmat a vele való találkozásra. Nemcsak a földiek után szaladni.

   Jézus megszánja az embereket, könyörületre indul, olyanoknak látja őket, mint a pásztor nélkül való juhokat. Igaz, megható: a juhok keresik a pásztort.

   És elkezdi őket tanítani. Miért mennek Jézushoz? Hallani akarják, bátorítást, vigasztalást meríteni. Bárcsak így ismernénk fel Igéjének erejét. (Láncfűrészes történet.) 

   Közben esteledni kezdett. A tanítványok szólnak Jézusnak. Bocsásd el őket, hogy ennivalót vegyenek. Valószínű a tanítványok saját fáradságukhoz mérik a sokaság állapotát.  Jézus mintha azt mondaná: ha ennyire aggódtok, akkor adjatok nekik ti enni. Nem elég a gondokat észrevenni, hanem segítsetek!

   A tanítványok zavarban vannak, értetlenkedve kérdik: menjünk, vegyünk 200 dénár árú kenyeret? Milyen képtelen gondolat! Nem is tudjuk megtenni, de nem is a mi dolgunk.

   Persze, bölcs dolog látni lehetőségeink határait, de még bölcsebb számolni a Jézus hatalmával. Észrevenni a feladatokat, melyeket ránk bíz a mi Urunk. Pál apostol mondhatta volna: nem rám tartozik, és nem is vagyok alkalmas rá. De ő Isten Lelkének vezetésére figyelt.

   Mitek van, kérdi Jézus? Vegyétek számba azt, amivel rendelkeztek. Isten azt akarja megáldani, amink van, amit szintén tőle kaptunk. Mi sokszor másra, többre vágyunk, és azt, amink van, nem tesszük le a Jézus kezébe. Ha annyian lennénk, mint a panitiak, ha olyan híresek lennénk, mint a Farkas-utcai gyülekezet, olyan gazdagok, mint…, stb.

  A tanítványok leültetik az embereket… Szent rend érvényesül, nincs tolongás, zűrzavar. Isten Lelke a békességet és a rendet munkálja. Jézus megáldja az öt kenyeret és a két halat… Ahol jelen van Isten hatalma, Krisztus irgalma, a Szentlélek vezetése, ott a kevésből is sok lesz. Jézus a tanítványoknak adja, a tanítványok tovább… Ha a Krisztustól kapott szeretetet, jóságot adjuk tovább, az tudja megelégedetté, boldoggá tenni az embereket. Próbáljátok ki, testvéreim!

   Esznek, jóllaknak, 12 kosár maradék. Még a maradék is teljes szám. Isten bőséggel közli velünk az ő kegyelmét teljes bölcsességgel és értelemmel (Ef 1,8).

   Most minket táplál Igéjével, Lelkének áldásával. Fogadjuk hálával! Ámen.