1 Kor 12, 1-11 (pünkösd I. de./2020)

 

1 A lelki ajándékokra nézve pedig nem szeretném, testvéreim, ha tudatlanok lennétek.

2 Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vonzott valami benneteket a néma bálványokhoz.

3 Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: „Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: „Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által.

4 A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Róm 12,6-8 ; Ef 4,5.11 ; 1Pt 4,10

5 Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz.

6 És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.

7 A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.

8 Mert van, aki a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által.

9 Az egyik ember ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait.

10 Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken szólást vagy pedig a nyelveken szólás magyarázását kapta.

11 De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.

 

    Drága testvéreim, Istennek Krisztus által munkálkodó csodálatos kegyelme, szeretete mutatkozik meg abban, hogy eljött az első pünkösd napja, és abban is, hogy most mi is együtt ünnepelhetünk, hogy személyesen  is megtapasztalhatjuk: Isten üdvözítő akarata megvalósul, célba ér a mi életünkben is. Tegyük hozzá: erőtlenségünk, kicsinyhitűségünk ellenére. A tanítványok sem voltak valami emelkedett pünkösdi hangulatban, de erőt kaptak, reménység, öröm töltötte el őket, és azt tovább is mondták, adták másoknak.

    A Szentlélek munkája soha nem csupán egy belső, privát élmény, hanem mindig szolgálatra való ösztönzés is, embertársakat bátorító bizonyságtétel, a kapott lelki ajándékok megosztása azokkal, akikkel szemben Isten felelőssé tett. Isten nem azért adja Szentlelkének erejét, hogy mi használjuk azt saját érdekünkben, hanem, hogy ő használjon minket mások javára!       

    Pünkösdnek magával ragadó, embereket felrázó, megújító mennyei vihara, a Szentlélek kiáradása nyilvánvalóan bizonyítja, hogy Isten az ő munkájába minket, földi gyermekeit is bevon, beavat. A tanítványok nem passzív szereplők (mint pl. a húsvéti történetben), nem csak szemlélői az eseményeknek, hanem azoknak cselekvő részeseivé válnak. Amit Isten értünk tett egyszülött Fiában, azt nem nélkülünk akarja célhoz juttatni.

   Mennyei Atyánk a mi emberi adottságainkat, lehetőségeinket hatja át Lelkének erejével, és azokon át valósítja meg üdvözítő akaratát. Beszédes példa erre éppen az első pünkösd története, közelebbről az a tény is, hogy a páskát követő 50. nap éppen ünnep volt, sokan voltak együtt Jeruzsálemben.

    Így hallgassuk tehát az Igét: Isten Lelke által minket akar megérinteni, elgondolkoztatni, elindítani… Pünkösd számunkra akkor kezdődik, amikor ezt bekövetkezik bennünk. Csak a külső ünneplés fontos nekünk, vagy a lelki, belső megújulás?

  Pál a korintusiaknak a lelki ajándékokról ír, és tisztázza azt a bizonyára ott is sok feszültséget okozó kérdést: Isten Lelke az egységet munkálja, de nem az egyformaságot. Mi sokszor korlátoznánk, lebutítanánk a Lélek munkáját saját elképzeléseink szintjére. Holott nekünk kell Isten minden elképzelésünket meghaladó gondolata szerint megújulni, késznek lenni a változásra.

   Jó a kiindulópont, ahonnan Pál elkezdi az intés, tanítás megfogalmazását: gondoljatok magatokra, nem éppen dicsekedésre okot adó múltatokra, amikor ellenállhatatlanul vonzott valami titeket a bálványokhoz, a kicsapongó életmódhoz. Amikor pedig megismertétek az evangéliumot, elfogadtátok Krisztust és Isten Lelke betöltött titeket, akkor egy más természetű és irányú vonzás érvényesült bennetek. A bűn lefele húz (ez a lefele, a halál fele vezető út ideig-óráig akár nagyon sikeresnek is látszhat), a Lélek felemel.  Istenre irányítja figyelmeteket, igazi rendeltetésetekre. Krisztushoz köt.

   Ezért senki, akiben Isten Lelke munkálkodik, nem mondja Jézust átkozottnak, és senki sem mondhatja Úrnak, csak a Lélek által… Ez a tétel, ez lelki axióma nagyon világos, önmagának a bizonyítéka. Nincs harmadik lehetőség: vagy a Lélek vezet, vagy egy másik, Isten akaratával szembeszegülő erő. Vagy Úr számomra Jézus, vagy elátkozom, kiűzöm őt az életemből… Lehet, hogy közben még keresztyénnek is vallom magam, de Isten Fiának nincs keresnivalója az életemben. (Egy történet szerint az álruhás király egy városban elesteledve meglátott egy vendégházat, aminek ez volt a neve, hogy a Király fogadója, de hiába kért szállást, kitették onnan a szűrét.)

   Kinek a vonzásában élsz, kinek az indulata, akarata uralkodik szívedben, értelmedben? Engeded-e, hogy a Szentlélek valóban Krisztusra irányítsa a figyelmedet, elevenen tartsa benned az ő tanítását, valósággá tegye szeretetét, hozzá kapcsolja életedet?

   Ezután halljuk azt, hogy különbségek vannak a kegyelmi ajándékokban, de ugyanaz a Lélek gerjeszti fel azokat bennünk. Nem vagyunk egyformák, de egyformán értékesek vagyunk. Sokféle képességet kapunk, de egy a cél. Isten Lelke összeköt, ugyanazért az ügyért lelkesít. Különböző képességekkel, temperamentummal rendelkezünk, a teljesítményünk sem volt egyforma, de ugyanazt a dicsőséges Urat követjük, ugyanaz az üdvösség vár reánk. (Az evezős sportban – győzelem esetén - a látszólag nem sokat izzadó kormányos ugyanúgy olimpiai érmet kap, mint keményen lapátoló társai.) 

    A szolgálatban is különbség van, de ugyanaz az Úr, aki példát adott a szolgálatban, önmagát áldozva, és akire nézve történik a mi szolgálatunk. Nem a magunkéi vagyunk… Ez nem szolgaság, hanem a szerelmes önátadása annak, aki őt a legjobban szereti. Neked élek, Uram, aki kész voltál nekem (értem) meghalni.

  Különbség van az isteni erő megnyilvánulásában… Van, akinek csodálatra méltó hitbeli pályafutás, adatik, talán mártírium is, más egyszerűen éli meg lelki életét, de Isten az, aki minden gyermeke életében véghezviszi szent elhatározását.  Kicsiny fűszálban, óriási tölgyben, egy kisgyermek szavában, és milliókat Krisztushoz vezető evangelizátor igehirdetésében. A tenger felszínén és egy tál vízben is ugyanaz a nap tükröződik.

    Az apostol alaptételként határozza meg, és pünkösd nagy igazsága ez: a Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. Dicsekedhetünk nagy lelki élményekkel, kiváló karizmákkal, minden azon dől el, ott válik meg az igazi értéke, hogy mire használjuk: saját hasznunkra, népszerűségünkre, sikereinkhez, vagy mások javára és ezáltal Isten dicsőségére.

   Van-e haszna családomnak, munkatársaimnak, barátaimnak abból, hogy én keresztyén vagyok, meglátszik-e az, hogy Isten Lelkére figyelek, áldássá lesz-e hitem? Mert ha nem, akkor – hogy nyersen fejezzem ki magam – csak a reklám van, de hiányzik a termék. Észrevevődött-e az első pünkösdkor, hogy az apostolok kapták a Lélek ajándékát? Az első keresztyének életében volt-e valami, amire felfigyelhettek mások? Nyilvánvalóan! A Szentlélek nemcsak meggyőződésemben, hanem szolgálatomban erősít meg.

   Aztán az már egy következő kérdés (nyilván, az sem mellékes), hogy milyen szolgálat bízatott reám. Nem mindenkire ugyanaz. Nem ugyanaz a családunk, környezetünk, munkánk, emberi természetünk. De – ismételjük – ugyanaz a Teremtőnk, Megváltónk és a minket szolgálatra felhatalmazó Lélek. Mert valamilyen feladat, felelősség mindenkire ráruháztatik. Senki nem mondhatja: én nem kaptam semmi feladatot Istentől. Mi lenne, ha a búzamagok azt mondanák (rendre mindenik): nekem nem kell kikelni, termést hozni?  

  Pedig sokan ezt mondják. Istennel szemben semmiféle kötelezettségem nincsen. Ne várjon el tőlem semmit. Igen, kisajátíthatom az életem, mondhatom azt tagadó hitvallásként, hogy nem a Krisztusé, hanem önmagamé vagyok. De Isten nélkül istentelen, Lélek nélkül lélektelen, Krisztus nélkül embertelen lesz az életem.

  Sorolja az apostol a lelki ajándékok listáját… Nyilván, ezek nem vagy-vagy értelemben adatnak nekünk, hanem mennyei elegyítésben.

    Bölcsesség – tudjuk,  az Isten félelmével kezdődik.  „Kicsoda a bölcs ember?”, kérdi Jakab. Rögtön válaszol is:  „az mutassa meg magatartásával” . Gyakorlati bölcsességről van szó tehát. Sok ilyen bölcs emberrel találkoztam. (Első gyülekezetemben családlátogatáskor egy  idős asszony alaposan kipakolt az egész faluról. El voltam keseredve. A velem levő Márton bácsi, mélyhitű, jólelkű presbiter csendesen azt mondta nekem: ne vegye komolyan, ezt, szegény, magáról mondta. )

    Ismeret igéje, az ige mély ismerete -  van, aki mindig talál valami találó Igét, és erőt merít, és erőt közvetít abból másoknak.  

   Hit – csodálkozunk, hogy itt úgy hallunk a hitről, mint ami különböző mértékben adatik. Bár a mindennapi szóhasználatban szoktuk mondani: nagy hite van. Biztos, hogy van különbség: nem lehet mérni, de megmutatkozik. Ne felejtsük, hogy kérni is lehet: növeld a mi hitünket.

   Gyógyítások - testi gyógyításra is gondolhatunk, ugyanakkor a lelkire is. Van gyógyító szó, gyógyító közelség. Gyógyító emberek vagyunk-e, vagy egymást megsebzők, egymást beteggé tevők?

  Isteni erők munkáit - nehezen értelmezzük. Azokra gondolunk, akik különösképpen képviselik Isten hatalmát, tekintélyét, buzgóbban, - tudom, rossz szó – hatásosabban tudnak imádkozni, bizonyságot tenni.

   A prófétálás – magasabb látás, Isten igazságának a körülményeken túlnéző felismerése, kimondása. Lelkek megkülönböztetése - tisztánlátás, a hamis szándékkal jelentkező hamis tanítások leleplezése (történelmi példa: a hitvalló német egyház elkülönült az akkori hivatalos egyháztól, amelyik messiási időkről szónokolt).

Nyelveken szólás, azok magyarázata – első keresztyénekre jellemző elragadtatott, extatikus megnyilvánulás, a megváltás boldogságát, érthetetlen csodáját érthetetlen nyelven kifejező hálaadás volt. Aktualizálva: az evangélium emberi tapasztalatokon túllépő üzenetének a továbbmondásáról is beszélhetünk, de mindenekelőtt a szeretet nyelvének a betanulásáról, beszéléséről. Ezt mindenki érti. Az irgalmas szívű samaritánus  idegen volt, talán más nyelvet is beszélt, mégis a legmélyebben az ő üzenetét értette meg a bajba jutott.      

   De mindezt az egy Lélek adja. A különbözőség nem lehet ok a megkülönbözésre, hanem inkább egymás értékelésére, az egymásban rejlő tehetségek hálás felismerésére. Milyen zenekar lenne, ahol csak egyféle hangszer szólalhatna meg? Egy megszívlelendő világi gondolat: bölcs az, aki képes saját tehetségét gyümölcstermésre fordítani, még bölcsebb az, aki a másokét is. Nem vetély-, hanem csapattársak vagyunk. Egy az Atyánk, egy a Megváltónk, egy Lélek irányít, egy szeretet köt össze. Különbözőségünk sokszínűség, gazdagság, többszólamúság, hogy egymást kiegészítve, Krisztus példáját követve a Lélek által Istent dicsőítsük. Ámen.