2Kor 13, 11-13  (Anyák napja, 2016)

    Többszörös ünnep a mai nap. Mindenekelőtt a mi Urunk feltámadására emlékezünk, ua. anyák napja is van. Szükségünk van (testünkben-lelkünkben) az ünnepekre, hogy elgondolkozzunk azon, ami magától értetődő, hogy megköszönjük azt, amit természetesnek veszünk, hogy igazán tudatosítsuk azt, amit tudunk, hogy nemcsak szemünkkel, de szívünkkel is észrevegyük azokat, akik a legközelebb állnak hozzánk. A mai nap különösen az édesanyákért adunk hálát, Dsida Jenő szavaival az „élőkért és a holtakért”, akik az élet, a kegyelem eszközei, továbbadói lettek számunkra.

    Az apostol a gyülekezet közösségéről ír, de szabad nekünk ezt szűkebb értelemben a családra, az édesanyákra vonatkoztatni. Az első felszólítás így hangzik: örüljetek. Az a tény, hogy az apostol kiemelten, első helyen foglalkozik az öröm kérdésével, azt jelzi: már akkor is gond volt, s ma is gond van az öröm jótékony, nélkülözhetetlen jelenlétével közösségeinkben, gyülekezetünkben, családunkban.

   Nem jellemző ránk az öröm, a derű, a bizakodó életszemlélet. Az EU-országokban végzett egyik felmérés szerint megelégedettség, a közhangulat minősége szempontjából a magyarok az utolsó helyek egyikét foglalják el. Persze, ismerjük az okokat, amikre hivatkozni szoktunk - történelmi, gazdasági tényezők -, de ezzel a magyarázattal mindig hamis útra térünk. Ha gyermekeinket megkérdeznénk, hogy boldogok-e velünk, mellettünk, és azt válaszolnák, hogy „szó se róla, mert angliai társaiknak sokkal drágább mobiltelefonjaik vannak, elegánsabb helyeken üdülnek, stb.”, akkor éreznénk: az adatolható tények ellenére nem a lényegről beszélnek.

Én nagyon remélem, kedves gyerekek, hogy a feltett kérdésre az a válasz fogalmazódik meg bennetek: „hát persze, hogy boldogok vagyunk, hiszen szépen süt a nap (vagy esik az eső), szeretettel, megértéssel vesznek körül otthon, itt is jó kedvvel, hálás szívvel vagyunk együtt, hogy édesanyánkat köszöntsük”.

   Ám az intés szól az édesanyáknak, a szülőknek is. Füle Lajos egyik versében arra buzdítja az édesanyákat, hogy többet mosolyogjanak gyermekeire, mert az öröm, a derű valóságos napfény kicsinyeik lelke számára. Hadd ismerjék fel ebben a belülről fakadó sugárzásban a teremtett világ szépségét, Isten jóságának minket körülölelő ragyogását!

   Állítsátok helyre a rendet! Az élet egyben rendet is jelent. A teremtés arról szól, hogy Isten a káoszban rendet teremt. De Szentlelke által rendet akar teremteni bennünk is, gondolataink, érzéseink világában, közösségeinkben, családjainkban. Vajon milyen rendet követünk: az erő, a hatalom, az önzés, a pénz, a magam igaza, érdeke rendjét, vagy a szolgálatét, jóságét, szeretetét? Ez utóbbi azt jelenti: mindennek irányító, rendező elve az Istenre és egymásra figyelés, a megbocsátás, egymás segítése, a békességre törekvés.

   Külső dolgokban is megnyilvánul ez a rend: jut idő, figyelem, energia egymásra és az Isten dolgaival való foglalkozásra, gondolataink, indulataink, beszédünk és cselekedetink is ehhez a rendhez igazodnak, nincs helye a bizalmatlanságnak, gyanakvásnak, nincs helye a bántó, sértő beszédnek, egymás elleni hadviselésnek. Megható, ahogy Móricz Zsigmond ír az otthoni rendről, az istenfélő, becsületes édesapáról és a mélyen vallásos, szelíd lelkű édesanyáról.

   Fogadjátok el az intést! Oda tartozik ez is. A felelős szeretet tud inteni, figyelmeztetni is. Az ünnepi versekben majd előjön – köszönetként a szülői intésért, vagy bocsátkérés formájában, mert nem engedelmeskedtünk annak - ez a téma. Az intésnek akkor kell megszólalnia, ha vétünk a szeretet rendje ellen.

   Hadd elevenítsem fel gyerekkorom egyik epizódját. Édesapánk eléggé gyakran fenyített minket, szükség is volt erre a népes gyereksereg kordában tartása érdekében, édesanyánk viszont általában a lelkünkre beszélés nem mindig hatásos, súlyosabb esetekben a korholás módszerét gyakorolta. Egy kivételes esetre emlékszem. Kisebb testvéreimet bosszantottam valamivel, és minden bizonnyal túlléptem a mértéket, mert édesanyám felém hajította a fakanalat (amivel éppen dolgozott), el is talált vele. Megtanultam, és felnőtt fejjel még inkább látom a mélységét: a szülőnek az a legfájdalmasabb, ha gyermekei nem élnek egyetértésben.

    Erről az egyetértésről hallunk tovább az igében. Ez pedig a hitről is szól. Különbözőek vagyunk, egyet csak akkor érthetünk, ha megértjük az Egyetlenegyet, Krisztust, ha rá tudunk figyelni, ha neki tudunk engedelmeskedni. Benne adva van a közös nevező, van közös alap szülő és gyermek, testvér és testvér, unoka és nagyszülő számára. Krisztus kell közöttünk otthonra találjon.

   Így élhetünk békességben. A szükséges külső feltételek mellett a békesség a legfontosabb tényezője családi, közösségi életünknek.  Ahol nincs meg, ott terhes az élet, ott torzul a lélek. Semmi sem éri meg, hogy feladjuk, hogy felrúgjuk, hogy lemondjunk róla: semmiféle bűn, szenvedély, nyereség. A békességre törekedni kell. Nem megy magától a családban sem. Természetünkben a békétlenség hajlamát hordozzuk. A békesség fenntartására a legjobb módszer a Krisztusé: a megbocsátás. (Történet az özvegy édesanyáról, aki nehéz, éjszakai férfimunkát vállal egyik fia kibékítéséért, a másik fiát terhelő kártérítés visszafizetéséért.)

   A szeretet és békesség Istene. Minden jó őtőle jön. Minden jónak, áldásnak ő a forrása. Az igében hallott szent csók ma az édesanyáknak jár ki. Szent, mert áldozatra emlékeztet. Mert a legszentebb érzésről, a szeretetről szól.  Szeretetért szeretetből. Soha ne szégyelljük!

   És végül: ha Krisztus kegyelme, Isten szeretete, a Lélek közössége velünk van, a családban is, akkor van jövendő, van élet, üdvösség. Ámen.

Jel 12, 1-6 (Anyák napja, 2017)

   A Biblia utolsó könyvéből hallottuk az igét. Szinte kínálkozik az alkalom, az összefoglalás kényszere, hogy a Biblia anyaképéről beszéljünk. Nagyon árnyalt ez a kép, de néhány fontos, meghatározó vonást felismerhetünk rajta.

   Olvassuk a Kijelentés elején, hogy Éva lett az anyja minden élőnek. Az anyaság és az élet a legszorosabban összefügg. Nincs élet édesanyák, illetve az anyaság vállalása nélkül.

Az anyaság az élet szolgálata. Már-már azt mondanám, hogy fordítva is igaz: az élet szolgálata anyaság. Mindaz tehát, amit ezekkel a szavakkal szoktunk körülírni: nevelés, gondoskodás, elfogadás, szeretettel való odafordulás.

   Az anyaság, az anyai szolgálat fájdalommal és áldozattal jár. Gondoljunk Sámuel, Keresztelő János édesanyjára. Mennyi vívódással, belső harccal, mennyi lemondással járt az ő anyai sorsuk. A legbeszédesebb példa a Mária anyasága. Szívedet éles tőr járja át, mondja neki Simeon. De mennyi áldás származik az anyák szenvedéséből!

   Mert ez a szolgálat az Isten áldása alatt áll.  A teremtéstörténetben Isten első szava az ember fele az áldás, aztán a gyermekvállalás parancsa. Az anyaméh gyümölcse jutalom, olvassuk a Zsoltárok könyvében. 

  Már a Szentírásban anyahiányt fedezünk fel. Az őstörténetek után, ahol az anyáknak meghatározó a szerepe (Sára, Rebeka, Ráhel, Mózes édesanyja), egyre kevesebbet hallunk róluk. Dávid király édesanyjáról például szinte semmit nem tudunk. Az Újszövetség részletesen bemutatja Mária alakját, megbízatását, talán ő az első anya, akinek szerepe igazi súlyt kap. A tékozló fiú példázatában hiányzik az anya, a samáriai asszony történetéből nem derül ki, hogy vajon a hatodik élettárssal élő nőnek vannak-e gyerekei. Péternek is csak az anyósáról hallunk.  A  Gal 6 - ban a keresztyén házirendről szólván Pál nem is említi az anyákat. „Ti apák …” Persze, tudjuk, ott vannak a háttérben, szolgálatuk rendkívül fontos (Timóteus). Arra is gondolhatunk, hogy feladatukat akkor nem kellett külön hangsúlyozni. Magától értetődő volt. Szívbe írt törvény. Vajon napjainkban?

   Sok minden megváltozott. Az értékek, az élet rendje. Más került az első helyre. A siker, a karrier fontosabb lett, mint az élet. Annyit beszélünk az élet minőségéről, hogy közben elfeledkezünk az életről magáról. Azt tartjuk jónak, ami hasznot, nyereséget hoz, ami gazdasági fejlődéssel jár, a család hagyományos értékei felbomlóban vannak.

   A világ földi jövője az édesanyákon, az anyai szolgálatot vállalókon múlik. Ha ez kivész, akkor semmiféle gazdasági fejlődés nem fogja megtartani. Egy világhírű tudóst kérdeztek: hogy indult a karrierje. „Igazából úgy”, válaszolta, „hogy annak idején édesanyám úgy döntött: ezt a gyermeket világra hozom”.

   Igénk egy mély értelmű jelképről beszél. A napba öltözött asszony… Sokféle értelmezést, magyarázatot ismer a teológiatörténet. Sokan Máriával, Jézus édesanyjával azonosítják… Az általános protestáns álláspont szerint a lelki édesanyáról, az egyházról van szó.

Égi jel: születésünknek, megváltásunknak, küldetésünknek mennyei háttere van. Több az élet, mint amennyit látunk belőle, magasabb, nagyszerűbb a küldetésünk, mint amennyit sokszor vállalunk. Minden ember életén ott van ez a mennyei pecsét.

   Az asszony káprázatos, tündöklő formában jelenik meg, és ez megbízatásának csodálatos voltára utal: napba öltözve (eszünkbe jut az ige: öltözzétek fel a Krisztust!).  Lába alatt a hold (a hold funkciója a Szentírásban az idő beosztása): a küldetés tehát időfeletti, Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz). Fején 12 csillagból álló korona – ez pedig az Istentől kapott dicsőséget, méltóságot, győzelmet, a 12-es szám az ő megváltott népét jelképezi (Krisztusban, aki Isten dicsőségének képmása, a teljessé lett a váltság). Igen, ebben a megrendítő erejű jelképben a krisztusi vonásokat hordozó egyházat, a krisztusi vonásokat hordozó embert, a krisztusi vonásokat hordozó édesanyát ismerhetjük fel.

  A napba öltözött asszony várandós, vajúdva, kiáltozva készül a szülésre. A harcoló, küzdő egyház (ecclesia militans), a harcoló, küzdő hívő ember, az áldozatot vállaló édesanya képe ez.

  De egy másik jel is feltűnik: egy hatalmas, tűzvörös sárkány. Félelmetes látványt nyújt, a pusztító erők megtestesítője. Hét feje, tíz szarva van: vannak írásmagyarázók, akik korabeli földi hatalmakat sejtenek a jelkép mögött (a római birodalom, vagy más nagyhatalom)… mindenképpen imponáló, fenyegető erőt képvisel, életellenes szándékai vannak. 

Ha a mai, aktuális párhuzamokat keressük, akkor sok mindent meg tudunk nevezni: anyagias szemlélet, a pénz hatalma, a hitetlenség térhódítása, az erkölcstelen szabadosság, világméretű önzés, a lelki értékek félrevetése. Imponáló, akár csodálatot kiváltó dolgok ezek, csak az élet ellen versengenek.

   A látomásban megjelenő sárkány a gyermeket akarja elpusztítani. A jövőt, az ígéretet. A szeretet gyümölcseit, a lélek áldásait. Családjainkat. Én úgy gondolom, ez a bibliai szimbólum, akármennyire misztikusnak is tűnik, nagyon konkrét dolgokról beszél. Nagyon aktuális figyelmeztetést fogalmaz meg. Vajon a mai világszemlélet, korszellem nem arról szól-e, hogy nem kell a gyermek (sem a kisbetűs, sem a nagybetűs), nem kell a közösség, nem kell a szolgálat, szeretet, nem kell a család, nem kell az egyház?  Országról, hatalomról és dicsőségről beszél, de egészen másról, mint amit Krisztus Urunk imádságában kérünk.

   Ebben a nagy lelki, szellemi harcban meg tudjuk-e érteni az Isten szavát? Édesanyák, nagymamák, anyai szolgálatot vállalók, felismeritek-e, hogy mennyi minden fenyegeti az életet, gyermekeinket? Világiasság, közömbösség, elidegenedés. És felismeritek-e azt, hogy ha meg akarunk maradni, ha Isten népeként tovább akarunk szolgálni, akkor szükségünk van gyermekekre, istenfélelemre, egymásra figyelésre, szeretetre, összefogásra, hitre, reménységre, szükségünk van a nagybetűs Gyermekre, aki a prófécia szerint, vasvesszővel, biztos kézzel legelteti az ő népét? Minden életpusztító szándék ellenére Jézus Krisztusé a győzelem. És általa azoké, akik Benne hisznek. Ecclesia triumphans. Oltalmunk, megtartatásunk Istentől van. Isten a pusztában, a megpróbáltatásokban is gondoskodik az övéiről.

   Tegyük sorsunkat, gyermekeink életét az Isten kezébe, tekintsünk reménységgel Megváltónkra, őt kövessük, neki engedelmeskedjünk, álljunk egymás mellé! És lesz jövő, megtartatás, virágzó élet. Isten azt akarja, hogy mi is ezt akarjuk: Ámen.        

   Dicsőítünk téged, Istenünk, mert nálad bőséges a kegyelem, te magad vagy az irgalom. Mi is ebből élünk.  Köszönjük, hogy szent Fiadban tetted ezt nyilvánvalóvá az egész világ számára.

Bocsáss meg minden közömbösséget, hitetlenséget, ami ott van bennünk! Bocsásd meg nekünk, ha kételkedünk ígéreteidben, kétségbe vonjuk mindenható hatalmadat, ha nem merjük rád bízni sem magunkat, sem gyermekeinket, sem népünket reménységgel és hívő bizonyossággal!

Kérünk, szabadíts meg minket minden ilyen hitetlenségtől! Mi is csak azt tudjuk most mondani neked: hiszek, Uram, segíts hitetlenségemben! Legyen áldott neved, hogy Igédben tanítottál, figyelmeztettél és biztattál minket. Megértettük, hogy te az életet akarod. Felismerhettük azt, hogy annyi életellenes erő működik körülöttünk, sokszor saját gondokozásunkban is. Ó, munkáld, hogy komolyan vegyük küldetésünket a családban, a gyülekezetben! Adj benned hívő édesanyákat, édesapákat, igazi anyai, apai szolgálatot vállaló személyeket, akik Tőled kapott erővel szembeszállnak minden kísértéssel! Akik a Gyermeknek szolgálnak.  

   Köszönjük, hogy rád bízhatjuk szeretteinket. Hálát adunk neked mindnyájan az édesanyánkért, azokért is, akik már nálad vannak. Akik pedig még köztünk vannak, szolgálnak, azokért könyörgünk, hogy áldd meg őket gazdagon: szeretettel, hittel, reménységgel, bizalommal. Hadd érezzék gyermekeik ragaszkodását! Hálát adunk a gyerekeinkért, és szeretnénk most egészen a te hatalmas kezedre bízni őket, tudva, hogy te a legjobbat munkálod életükben. Add ezt a békességet a szívünkbe!

Szabadíts ki minket mindenféle kételkedésből, bizonytalankodásból, önhittségből és kétségbeesésből! Adj nekünk belső tartást abban a meggyőződésben, hogy te vagy a mi támaszunk, és aki neked engedelmeskedik, az mindenben számíthat rád.

  Könyörgünk a szenvedőkért, betegekért, élet és halál mezsgyéjén viaskodókért. Köszönjük, Úr Jézus, hogy te a kicsikhez, a gyengékhez, a kiszolgáltatottakhoz mindig különösen közel voltál és közel vagy. Indíts minket is a te irgalmas szíveddel, hogy megtegyük egymásért azt, amit megtehetünk!

   Köszönjük, hogy reád bízhatjuk az egész jövőnket, mert az a te kezedben van, és ott jó helyen van. Segíts ezzel a hittel imádkozni most is! Ámen.

Róm 5, 1-11 (Anyák napja, 2018)

    A mai igeszakaszt olvastam fel. Nem éppen anyáknapi textus. De hallunk benne szeretetről, önfeláldozásról, békességről. Mindezek forrása Isten, leghitelesebb képviselői pedig az édesanyák.

   Megigazultunk hitből… a Római levél különös módon hangsúlyozza a hit jelentőségét. A hit rendületlen bizalom Istenben („reménység elleni reménység”, amint hallottuk a tegnap). Ezt sok minden próbára teszi: külső hatások, belső kételyek. Hitetlen, önző világban élünk: ezért tanulnunk, tanítanunk kell a hitet. Nem mi ajándékozzuk gyermekeinknek, de utat mutathatunk, irányt jelezhetünk, sőt: felelősségünk is ezt tenni. Fontosnak tartjuk-e? Mai értékrendünkben sok minden megelőzi a lelki dolgokat: gazdagság, érvényesülés, kényelem, karrier, emberi ambíciók – amik nemcsak az Istennel való közösséget, de a családi kapcsolatokat is kikezdik, megerőtlenítik. Mindenki önmagát akarja megvalósítani, saját útján akar járni, saját életét akarja élni (egyre több fiatal család van, akik tudatosan nem vállalnak gyermeket, mert nem akarnak semmi lekötöttséget). Mindeközben valami lényeges szempontot mellőzünk, éspedig azt, hogy csak egymás által találhatunk önmagunkra, lehet áldás az életünk. Jézus példája szerint: a gabonamag csak önmaga odaadásában élheti át azt a csodát, hogy új élet fakad belőle.

Azt látjuk: egyre jobban megpróbál szétzilálni minket a Sátán. Családi, egyházi szempontból. Egyre jobban kell ragaszkodnunk egymáshoz, megváltó Urunkhoz.

   Békességünk van Istennel. Békesség a szívben, az otthonban – a legnagyobb ajándék. Az emberi lélek kutatói azt mondják: a gyermek számára a legfontosabb az, hogy a bizalom és békesség légkörében nőjön fel. Krisztus a garancia erre, tanítja az ige. Egy történetet hallottam. Egymással sokat veszekedő, zsörtölődő idős házaspárhoz - a fiatalok külföldi munkavállalása miatt - odakerült a két-három éves unoka. A gyermek miatt vissza kellett fogniuk magukat az addigi hangos szóváltásokban, együtt kellett asztalhoz ülni, együtt sétálni. A két öreg – a gyerek miatt - egymáshoz is közelebb került, békésebb, derűsebb, nyugodtabb, ünnepibb, szebb lett az életük. Mennyivel inkább ez történik, ha Krisztussal, az ő áldó jelenlétében élünk!

   Általa kegyelem, reménység adatik nekünk, és az Isten dicsőségében részesülünk. Magasztos szavak. Talán azt mondjuk: ó, a mi életünk hétköznapibb ennél. Sok a gondunk, bánatunk. De Isten mégis ezekben az ajándékokban akar részeltetni. Ezen a lelki úton akar előbbre vezetni. Higgyétek el, testvérek, ha megnyitnánk a szívünket, ha készek lennénk elfogadni, akkor valósággal megtapasztalnánk ezt. Ugyanakkora befektetéssel (rossz szó ez ide!) sokkal boldogabbak lehetnénk. Nem kellene több pénz ahhoz, hogy több legyen a megértés a családokban, az egymás iránti tisztelet, a kedvesség, az egymásra figyelés. Nem az a baj, hogy igyekszünk az anyagiakra, hanem az, hogy a másik oldalt elhanyagoljuk. Hogy kimarad Isten, a hit, lassan a szeretet is családjainkból, és minden földi gazadagságunk ellenére kiüresedik az életünk. Jó pár évvel ezelőtt húsvét másodnapján kint álltam az ajtóban, egy házaspár három gyermekkel ünneplőbe öltözve vonult a templomba, olyan szép jelenet volt, odahívtam a feleségemet: valósággal gyönyörködtünk bennük. Aztán ez a család is, másokkal együtt, elmaradozott. A közösség, és minden bizonnyal az ő életük is, szegényebb lett. Elidegenedésünkben újra fel kell fedeznünk az Istenhez, az egymás szívéhez vezető utakat.

    Jöhetnek próbák, nehézségek is. Az apostol őszintén beszél erről. „Dicsekszünk a megpróbáltatásokkal.” Igaz, a szülő számára a legnagyobb fájdalom, ha gyermekével baj van: akár testileg, akár lelkileg?  Akár egy-egy betegség, akár engedetlenség, rossz döntések a gyermek életében. A hit, a szeretet győzelmes ereje ekkor mutatkozik meg igazán. Olvastam egy fiatal olasz édesanyáról, akiről a terhesség első hónapjaiban kiderült, hogy rákos. A gyermeke érdekében lemondott a kezelésről, egy egészséges kisfiúnak adott életet, akit csupán egy évig nevelhetett… Elhatalmasodó betegsége véget szakított földi életének.

   Van egy szép mondat az Igében: Isten szeretete a szívünkbe áradt a Szentlélek által. Ez az emberit felülhaladó, Lélek által adott szeretet valóban csodálatos dolgokra képes. Nemcsak rendkívüli helyzetekben, hanem a mindennapokban is. A mindennapi gondoskodásban, imádságban, törődésben. Vajon, hálásak vagyunk-e? Sokszor látunk olyan gyermekeket, akik eltékozolják a szülői szeretetet, akiknek saját szenvedélyeik, kívánságaik fontosabbak, mint azok, akik a legközelebb állnak hozzájuk.

   Isten abban mutatta meg szeretetét, hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért. Az egyszülött Fiút adta értünk. A szeretet nem szép szavakat jelent, hanem azok valóra váltását. Amikor még erőtlenek voltunk… Mennyire illik ez a mondat az anyai szeretetre: amikor még semmit sem tettünk, semmivel nem szolgáltuk meg jóságukat, már akkor szolgáltak nekünk, nem kímélték magukat. Önzetlenség.

   Hallunk az Igében ennek legmagasabb formájáról, az önfeláldozásról. Annál nagyobb a Krisztus áldozata, hogy ő nem mint igazakért, mint jókért halt meg értünk, hanem mint bűnösökért. Mint ellenségeiért, mint Isten ellen lázadókért, engedetlenekért.

   Az apostol azt írja: ha Krisztus a bűn állapotában könyörült rajtunk, akkor most értünk, mint megváltottakért még inkább megtesz mindent: üdvösséget ad.

Az Isten szeretetének ez a végső célja: megtartatásunk, vele való örök közösségünk. A mi szeretetünknek is ehhez a célhoz kell igazodnia. Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házad népe, mondja Pál apostol a börtönőrnek.  Szeretetünk nemcsak földiekről való gondoskodás kell legyen. Fontos az is, de ennél nagyobb megbízatásunk van: Isten kegyelmét, békességét megismertetni gyermekeinkkel, unokáinkkal. Ha jövőt tervezünk, ha a legjobbat akarjuk, akkor ezen az úton kell elinduljunk, járjunk. Hitben élő, Isten Igéjére figyelő, Krisztust követő, a Szentlélek reménységét hordozó, cselekvő, szolgáló szeretetben élő, erős közösséget alkotó családokra van szükség, hogy megmaradjunk Isten dicsőségére. Ámen. 

Mindenható Istenünk, teremtő mennyei Atyánk, megtartónk Jézus Krisztusban, megújítónk a Szentlélek által! 

Hálát adunk e mai napért, ünnepért, mindenekelőtt végtelen kegyelmedért, amely által minket gyermekeiddé fogadtál, Krisztusban megváltottál, szeretetedben és gondviselő jóságodban hordozol. Hálát adunk ezen az alkalmon örök szereteted leghűségesebb képviselőiért, az édesanyákért: azokért, akiket még magunkhoz ölelhetünk, akiket megcsókolhatunk, és azokért is, akik már nincsenek közöttünk.

Megköszönjük áldozatos szeretetüket, törődésüket, jóságukat, értünk vállalt fáradozásukat, értünk mondott imádságaikat. Megköszönjük azt, hogy lépteinket a hit útjára igyekeztek irányítani. Ó, Istenünk, segíts, hogy ne tékozoljuk el soha a tőlük kapott lelki örökséget, vegyük komolyan hozzád tartozásunkat és tőled kapott megbízatásunkat! Azt, hogy a Krisztuséi vagyunk. Hadd legyünk az ő békességének eszközei! Mennyei Atyánk, te látod, hogy a világ a maga békétlenségével, nagyravágyásával, önzésével mennyire próbál elidegeníteni minket tőled, egymástól. Adj egyetértést, bizalmat, békességet a családokban, hogy ez legyen jelen a házastársak, a szülők életében, ennek légkörében nőjenek fel a gyermekek! Ó, mennyi baj származik abból, ha ez hiányzik, ha a szeretet helyét más tölti be: önzés, harag, hitetlenség!

  Részeltess minket kegyelmedben, és segíts minden családot, minden embert, hogy mindenekelőtt lelki gazdagságra törekedjék, mert ez a boldogság, ez a megmaradás útja!  Te légy velünk a nehézségek, megpróbáltatások között is! Imádkozunk, óvd gyermekeinket, unokáinkat a kísértésektől, bajoktól, testi-lelki veszedelmektől, adj nekik bölcsességet, rád figyelő értelmet, neked engedelmeskedő szívet: hisszük, akkor tőled senki és semmi el nem szakíthatja őket, és szép, áldott életük lesz. Ez a legnagyobb kérésünk. Segítsd őket tanulásban, adj jó előmenetelt földi pályájukban is.

Áldd meg, mennyei Atyánk, az édesapákat is, segítsd őket munkájukban, a családért való fáradozásukban! Imádkozunk a nagyszülőkért is, áldd meg szolgálatukat. Légy oltalmazója minden családnak, Lelked által cselekedd, hogy mindenütt valóban a békesség, a szeretet uralkodjék!

  Vezess minket, mint megváltott népedet, reménységben az üdvösség fele. Hisszük, tudjuk a te szent igéd alapján, Krisztus áldozatára tekintve, hogy ez a te legfőbb akaratod velünk. Add, hogy mi is, gyülekezetünkben minden család, minden egyes személy, erre törekedjen!

   Könyörülj betegeinken, légy közel gyászolóinkhoz, áldd meg tiszta, hálás boldogsággal az örvendezőket! Imádkozunk a múlt vasárnap házasságot kötött új házaspárért. Áldd meg őket békességgel, szeretettel! Légy megtartónk most és mindörökké!  Ámen.