Úrvacsora (imahét, 2017)

23 Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, Mt 26,26-28; Mk 14,22-24; Lk 22,19

24 és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

25 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” 2Móz 24,8; Jer 31,31-34

26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön.

27 Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.

28 Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból.

29 Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.

    A szereztetési igében, amit minden úrvacsorázáskor felolvasunk, azt halljuk, hogy az apostol az Úrtól vette… Krisztus nemcsak vállalta a legnagyobb áldozatot értünk, hanem arról is gondoskodott, hogy az javunkra szolgáljon, hogy erőt merítsünk belőle. Nemcsak szabaddá tett, hanem tanít is arra, hogy miként éljünk ezzel a szabadsággal (igaz, nem is könnyű?), nemcsak megbékéltetett, hanem a békesség útján akar vezetni.

  Testvéreim, én már tisztáztam magammal: itt a földön soha nem értem meg a Krisztus áldozatát a maga mélységében. Mennyit foghat fel a véges ember a végtelen szeretetből? Nem tudjuk leírni, megmagyarázni, csak annyit tehetünk, hogy hívő szívvel elfogadjuk, és élünk áldásaival. A Napban zajló termonukleáris folyamatokat sem értjük (mégha ilyen kifejezéseket meg is tanulunk), de mégis élvezzük annak fényét és melegét.

   Krisztus azon az éjszakán, amelyen elárulták… és ismerjük a folytatást is, ahogy az evangéliumok beszámolnak róla. A golgotai áldozat külső, adatolható mozzanatain túl hallunk annak üdvtörténeti jelentőségéről: aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk. Krisztus teljesen mellénk állt, teljes szívét adta, azonosult sorsukkal, - ő, a tökéletes, a szent - még bűneinkkel is. Olyan ez, mintha egy ártatlan, szelíd, kedves kisgyermeket, akinek szívében még egyetlen gonosz indulat sem kapott helyet, aki egyetlen csúnya szót sem tanult meg… kivégeznének egy rablógyilkos helyett. Ha ilyesmi történt értünk a Golgotán, akkor nagyon el kell gondolkoznunk bűneinken, szeretetlenségünkön, békétlenségeinken. Nem a másokén.

   Vegyétek, egyétek! Igaz, érzitek a kenyér és ízét, igaz, tudjátok, Isten áldásai nélkül nincs földi élet, igaz, érzitek az Úr szeretetét, ami nélkül nincs megtartatás?  Isten irántunk való irgalma odáig ment, hogy az egyszülött Fiút küldte. Az Egyetlenegy pedig vállalta ezt a küldetést. És adta önmagát.  Ha valaki egyetlen gyermekét adná érted, mit tennél? Meg sem mozdulna a szíved? Azt mondanád, nem érdekel? Ha magad embernek tartod, nem cselekedhetnél így! Vajon mire táplál, mire erősít minket Krisztus Urunk az úrvacsora által? Hát nem arra a szeretetre, amit ő megmutatott, a bocsánatra, amiért ő olyan nagy árat adott, a békességre, amit megszerzett számunkra, és amiben vezetni akar? Úgy vegyük tehát, és úgy együk!

   E pohár amaz új szövetség… „A régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” A bocsánat, a szeretet szövetsége ez. Isten nekünk, az ellenségeinek, az ellene lázadóknak - Fia szerelméért – felkínálja kegyelmi szövetségét. Többet ennél: közösségét. Rehabilitálja eltékozolt gyermeki jogainkat. Ennek a pecsétje a Krisztus vére, ami garantálja a szövetség örök érvényességét Isten részéről, és aminek garantálnia kell a mi hűségünket is. Nem sokat tettünk hozzá… Isten csupán annyit akar: éljünk e szövetséghez méltóan. A szeretet, békesség követeiként.

   Még annyit: kenyérben ott van a falat, a pohárban a korty bor… Együtt vesszük. Összeköt. Közös erőforrásból táplálkozunk: szívünk, lelkünk össze kell érjen… Baj, sőt ítéletes dolog, ha nem ez történik.

   Úgy értsük a méltatlanság kérdését: ha nem a Krisztus indulatával. Az legyen egyre inkább a vágyunk, törekvésünk, hogy jót gondoljunk, szóljunk, cselekedjünk, hiszen a mennyei lakomára készülünk. Ámen.

Úrvacsora (imahét, 2019)

   Az imahét különösképpen egymás felé fordítja tekintetünket. Krisztus szeretetében, világosságában, igazságában vagyunk együtt. Krisztus van a középpontban, de látnunk kell a tanítványtársakat is. A Krisztus követése mindenképpen tanítványság. A tanítványság pedig közösség. Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással. Az úrvacsora szereztetése is egy közösségben történt. Krisztus köré gyűlt emberek vagyunk. Minél közelebb hozzá, annál közelebb egymáshoz. De a szívünktől mért távolság ez. Mert Júdás is ott van, de már az árulást fontolgatja. Akármilyen megható, személyes az Úr tanítása, őt már nem érinti meg. Ha egy gondolat, indulat erőt vesz rajtunk, kiszakít a Krisztus szeretetének erőteréből, akkor hiába hangzik az ő szava. Ma is sok ember szívét nem éri el. Sokak figyelmét más köti le. Megváltó Urunk mindig felkínálja az esélyt. Nem küld el senkit. 

  Vegyétek, egyétek! Többes számban hangzik el, közösségben éljük át. Egyedül nem lehet úrvacsorázni. Összekapcsoló nagy élményünk: mindnyájunknak szükségünk van Krisztusra. Közös nyomorúságunkra is gondolunk (mindnyájan bűnösök vagyunk – ez nem mentegetőzésre, hanem együttérzésre kell indítson), és közös reménységünkre. Krisztus kegyelme egy sorba állít. Tiérettetek megtöretik. Jézus nem azt mondja, hogy miattatok. Jézus szeretete az árulást, a tagadást is bocsánattá változtatja. Egyik hitéért elítéltet kérdezte meg az őr: miért van itt. Azt felelte: Önért is… hogy bizonyságot tegyek a hitemről.  A szeretet a legrosszabb szándékot is jóvá tudja tenni. Mennyi van bennünk a Krisztus szeretetének mértékéből?

   És feladat, megbízatás is: ezt cselekedjétek. Emlékezzetek, vigyétek tovább, tapasztaljátok meg élő jelenlétemet. Rám figyelve, egymást hitben erősítve. Arra gondolva, hogy mit tettem érted, mit tettem a testvéreddel. Te mit teszel?

   Új szövetség tagjai vagyunk. Mindnyájan, akik Krisztus nevét valljuk. Felekezettől, néptől függetlenül. Nincs helye a megkülönböztetésnek, ítélkezésnek.

   Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat: ez gyakorlat, szokás. Milyen szokásaink vannak?  Közösségünket milyen szokások jellemzik? A jó szokások megerősítenek. Hirdessétek! Együtt hatásosabb. A keresztyén élet nemcsak egyéni harc, hanem csapatmunka. Sajnos, sokszor egymás ellen fordulunk, vagy kiszállunk a közösből.  A látható egyház olyan sok részre szakadt.  

   A figyelmeztetés már egyes személyben fogalmazódik meg: ha valaki. A bűnbánat egyszemélyes. Nem a mások vétkével kell nekünk takarózni, hanem magunkéval kell foglalkoznunk… Megvallhatjuk együtt is, de személyesen kell megbánnunk.

   Becsüljük meg, értékeljük… Krisztus teste jelképesen az egyház: legyen fontos számunkra, viseljük a szívünkön. Isten az üdvösség útját itt nyitja meg számunkra. Ámen.

Úrvacsora (imahét, 2020)

   Ha az imahét üzenetére figyelünk, akkor azt mondjuk: volt a Jézus életében is vihar, volt kísértés, voltak nagy megpróbáltatások: testiek és lelkiek. Ilyen volt az árulás, ilyen volt a kereszthalál. Ezek fenyegető körülményei között szerzi Jézus az úrvacsorát, bizonyságul, bátorításul az övéinek. Az úrvacsora szabadulásról szól. Amiként a páska szertartása is: az Úr erős, hatalmas kézzel kihozta választott népét Egyiptomból, száraz lábbal vezette át a félelmetes tengeren. Krisztus önmagát feláldozva mentett meg minket a bűn, a halál a kárhozat örvényéből. Testét-lelkét adta, hogy testünket-lelkünket megváltsa.

   Nemcsak boldog örömhír, reménység ez számunkra, hanem tápláló erőforrás: vegyétek, egyétek. Pál a hajón megtöri a kenyeret – az úrvacsora mozdulatai ezek, amik őt Krisztus megváltó, üdvözítő áldozatára és megtartó jelenlétére emlékeztetik -, és másokat is erre biztat. Vegyétek, egyétek, mondja Krisztus Urunk. Az ő önfeláldozó szeretete kézzelfogható bizonyosság, annak záloga (HK) számunkra, hogy ő minden áron meg akar és meg is tud menteni. A halálba ment értünk, hogy mi az életbe érkezhessünk.

   Vennünk, és ennünk kell, erősítenünk kell lelkünket, hitünket, mert könnyen erőt vesz rajtunk a csüggedés. Az úrvacsora arra biztat: nézzünk Jézusra, győzelmes Megváltónkra, aki a halált is vállalta értünk, aki mellettünk áll szabadító hatalmával, soha nem hagy magunkra. Felemel, bátorít, vigasztal, és táplál Igéjével, kegyelmével, golgotai áldozatának szent jegyeivel. Akkor hát biztos, hogy meg fog tartani mindenen keresztül.

   Emlékezzünk szabadulásunkra! Lukács evangélista feljegyzi: Jézus az úrvacsora szereztetésekor beszél az ő tanítványainak az Isten országáról (Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a páskavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában…Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa.)

   Pálnak Isten megígérte, hogy Rómába kell érkeznie, nekünk azt, hogy az ő országába. Hatalma őriz hit által, megsegít, megáld munkánkban, szolgálatunkban, és elvezet az üdvösségre. Ámen. 

Úrvacsora (imahét, 2021)

    A prédikációban egyúttal elhangzott az úrvacsorai beszéd is. Az áldozat teljes bizonyossággal végbement. De Krisztus szeretete nem lezárt dolog.  Ugyanazzal a keresztet vállaló szeretettel fordul ma is hozzánk. Ezért van értelme az úrvacsora gyakorlásának. Olyan Urunk van, aki addig akar keresni, amíg megtalál minket, amíg megnyitjuk a szívünket előtte.

   Az úrvacsorában nem a Krisztus emlékét idézzük, hanem élő jelenlétében emlékezünk meg az ő halálig menő engedelmességéről. Nem úgy kell fogalmaznunk, hogy ha itt lenne Krisztus, hanem úgy: ő itt van, és arra tanít, hogy aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.   Sőt ennél nagyobb ígéretet is kaptunk: az énbennem marad, és én őbenne. Az úrvacsora a Krisztussal, megváltó szeretetével való közösségünk megélése. Amit ő véghez vitt golgotai áldozatában, a megváltás egyszer s mindenkorra érvényes, mint minden isteni cselekedet. Akár a teremtés.

   Bennünk is érvényes kell legyen, ereje át kell járjon minket, hogy gyümölcsöt is teremjünk.

   A szereztetési Ige arra is rámutat, hogy Krisztus elárulva, keresztre feszítve is kitart mellettünk. Nem az kéri, Atyám pusztítsd el őket, hanem bocsáss meg nekik.

Azért adom értük testemet és véremet, azért adom lelkemet is, hogy nekik bocsánatot szerezzek. Azért, hogy áldozatom megérintse a szívüket, hogy szembesüljenek megváltó szeretetemmel, és az megtartó erő, örök életre tápláló reménység legyen számukra.

  Ez az én testem, ez az én vérem, minden odaadó, önfeláldozó szeretetem bizonyságai, szent jegyei.

Vegyétek, egyétek, hittel fogadjátok, és részesüljetek a bűnbocsánat örömében, a megváltás áldásában, az üdvösség reménységében. Jöjjetek, fogadjuk Megváltónk kezéből az ő drága áldozatával szerezett, szívünket, lelkünket jól tartó, reménységünket erősítő ajándékát! Ámen.

1 Kor 11,23-29 (úrvacsora, imahét - 2022)

   Minden út – amelyik Istent, a megtartatást keresi - Jézushoz vezet… A bölcsek útja is így érkezett el őhozzá. De először Krisztus indult el felénk. Ő üresítette meg magát, vette fel a mi testünket. És volt engedelmes halálig.

    Éjszaka van: benne sötétlik az emberei bűn, az árulás, a hitetlenség, de benne világít az isteni szeretet, az áldozatot is vállaló megváltás.

  Jézus együtt van tanítványaival, és ott van előkészítve a páska-ünnep minden kelléke. Ott van előkészítve a választott nép története, benne a szabadulás, Istennek sokszor megmutatott bocsánata, kegyelme. És most minden értelmet nyer Krisztusban.  

  Ez az én testem. A szabadulás kenyere, a bűnbocsánaté. Megtöretik, hogy részesüljetek belőle, hogy megértsétek: keresztig menő szeretetemmel, irgalmammal, bocsánatommal, békességemmel táplállak titeket.

  Ez pohár az új szövetség az én vérem által. Önfeláldozással, teljes odaadással, vérrel megpecsételt, hitelesített biztosítékot kaptok arra nézve, hogy szabadok vagytok a bűntől, hogy bocsánatot nyertetek, hogy új életet kezdhettek, új reménységgel indulhattok tovább, mert én mindent megfizettem értetek. Nem lehet ennek biztosabb fedezete, mint Isten egyszülött Fiának halála.  

   Krisztus halálából fakadó életünk van. Erről nem feledkezhetünk el. Ezt kell hirdetnünk, amíg ő visszajön. Ez meghatározza életünket, cselekedeteinket. Ez az a „más út”, amiről az imahéten hallottunk. Megváltott ember vagyok. Akit egyszer a halál torkából szedett ki valaki (tulajdon élete kockáztatásával, vagy éppen feláldozásával), az másként lát, gondolkodik és él.  Felelősebben, megértőbben, nyitottabban, hálásabban.

   Ha nem, akkor méltatlanokká válunk. Akkor megcsúfoljuk a Krisztus áldozatát. Semmibe vesszük kegyelmét. Vigyázzunk, ne tegyük ezt! Ő nem válik méltatlanná. Méltó a Bárány, olvassuk Jelenések könyvében. Részesüljünk az ő méltóságában, dicsőségében! Ámen.

Úrvacsora (imahét, 2023)

  Akármilyen bibliai téma Krisztushoz vezet. Az ő szeretetéhez, áldozatához. Imahetünk alapigéje ez volt: tanuljatok meg jót cselekedni, és kövessétek az igazságot. Kérdezhetjük: miért legyek jó, ha rosszak az emberek, miért legyek igazságos, amikor a világban hamisság érvényesül. 

   És akkor az igében, az úrvacsorában szembesülünk Krisztus jóságával és igazságával. Megkerülhetetlen ez. Valamit kezdenünk kell ezzel a ténnyel, ezzel az irgalommal és ezzel a kegyelemmel. Az ige által tőlünk követelt jónak és igazságnak előzménye van. Akarunk-e erről tudni?

Egyik császárt, aki azt tervezte, hogy megtámadja egyik szomszédos országot, figyelmeztette az anyja: fiam, ne felejtsd, szövetséget kötöttél velük, az ő segítségükkel jutottál trónra. Mit fog szólni az utókor? A büszke uralkodó azt válaszolta: engem nem a történelem, hanem a győzelem érdekel… Vajon meddig jutunk a győzelmeinkkel?

  A szereztetési ige Jézus vereségéről, megaláztatásról, szenvedéseiről beszél. Ám tudjuk, ez volt ára a mi megváltásunknak, és ez vezetett el a dicsőségre. A jóság, az igazság mindig Istennel kapcsol össze, mert ő ezeknek a forrása. 

  Jézus irántunk való könyörületből, azért, hogy igazságot szerezzen, vállalta az elárultatást, a megaláztatást, a keresztet. Az ő áldozata mindig belső késztetés kell legyen számunkra. Ezért vette a kenyeret, majd a poharat, és jelentette ki akkor a tanítványoknak: ez az én testem, ez az én vérem, és rendelte el, hogy ezt cselekedjük, amíg ő visszajön. 

   A jóság, az igazság nem arat mindig elismerést, nem terem mindig földi babérokat. Nem mindig részesülünk dicséretben. Jézus megtöretett teste, kiontatott vére akár elrettentő példa is lehet, és mégis a végtelen kegyelem, és bocsánat példája. Annak bizonyítéka, hogy Isten a legnagyobbat adta értünk. Íme, az igaz meghalt a bűnösökért, hogy őket Isten gyermekeivé, az üdvösség örököseivé tegye, és végleg meggyőzze arról, hogy a jóság és az igazság követése, cselekvése az egyetlen magatartás, ami méltó az övéihez. 

   Talán ebben a megvilágításban jobban értjük: méltatlan az, aki nem így válaszol, aki úgy akarja elfogadni Krisztus áldozatának az áldásait, úgy akar megváltott lenni, hogy kemény marad a szíve embertársai iránt, hogy nem fogadja be a jóság és igazság krisztusi lelkületét. Egyszerűen fogalmazva: ítélet úgy keresztyénnek lenni, vallásosságunkat gyakorolni, hogy nem Krisztust követjük. Isten őrizzen meg ettől, hanem cselekedje, hogy Krisztus példája szerint – az ő megváltó áldozatára tekintve, abból erőt merítve – tanuljuk meg a jót cselekedni és az igazságot követni. Ámen.