2 Tim 1, 8-14 (adv./vas.de.)

 

Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által. Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul. Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben. A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.

 

   Mostanában Isten Igéje mindegyre szembesített minket azzal a kérdéssel: mit vállalunk a Krisztus ügyéért. Adventkor kiváltképpen ráirányul figyelmünk megváltó Urunkra, aki otthagyta mennyei dicsőségét, aki megüresítette, megalázta magát, szeretetével hozzánk hajolt, átölelt. Bűnünket is magára vette, áldozatával annak átkát áldássá tette számunkra. Ekkora szeretet elgondolkoztat, megérint-e minket, feloldja-e szívünk keményégét? (Olvastam: aki érzéketlen a szeretetre, azon nem lehet segíteni.)

   Mit vállalunk? Mit vállalnak gyermekeink, akik egyre nehezebben mozdulnak ki számítógépes, világhálós komfortzónájukból?  Mit vállalnak fiataljaink, akik a konfirmációban megfogadták, hogy Krisztus hűséges követői lesznek, aztán sokan közülük hátat fordítottak, teljesen elidegenedtek? Mit vállalnak az élet forgatagában, sodrásában álló fiatal és középkorú egyháztagjaink, akiket annyira leköti a földiek gondja, a mai életvitel sok kihívása, hogy közben kihűl, megszakad kapcsolatuk a gyülekezettel? Mit vállalnak idős egyháztagjaink, akiknek most már annyi minden betölti mindennapjait, hogy nem jut idejük Isten dolgaira. Sokkal kényelmesebb lett az életünk, és sokkal kevesebb időnk jut Istenre, egymásra. Az élet kihasználásnak nagy igyekezetében az élet lényegét veszítjük el!

    Csak magunknak élünk … A mv-i állami öregotthont látogattuk meg a napokban, ott egy idős néni mondta el: egyetlen fia hosszú évek óta Nyugaton él, időközben elvált a feleségétől, ritkán látogat haza … Van kint két unoka is, akik már saját útjukat járják.  Pedig itthon a nagy ház, a sok föld, és - tette hozzá – olyan szép családi kriptánk van!

Sok ilyen történet van Erdélyben. Az okokat tudjuk. De a célra ritkán kérdezünk rá. Mi lesz a végső következménye ezeknek a történeteknek személyes és közösségi életünkben?  Vajon csak ún. egyéni boldogulásunk a fontos, semmi felelősségünk, semmi megbízatásunk nincsen családunkkal, egyházunkkal, nemzetünkkel szemben? Csak magunknak élünk? (Gyakorlati evolucionizmus: érvényesülésünk a legfőbb érv.)

    A hit minket közösségbe helyez. Istennel és egymással. A „vallani és vállalni” feladatával ruház fel. Ne szégyelld a mi Urunkról szóló bizonyságtételt. El kell ismerjük, hogy az evangélium sokszor nevetségessé tett, háttérbe szorított igazságnak számított és számít. A legmegrendítőbb példa a kereszt megaláztatása. A Krisztus tanítása soha nem volt divatos. A szeretet nem a trónon ül, mégis győzelmes erő. Mégis Isten ereje: megtartatás, reménység! Ki kell állnunk emellett, akárki bármit is beszél! Nem lehet állandóan ingadoznunk. Egyszer esdekelve könyörgünk Istenhez, aztán teljesen elfeledkezünk róla, egyszer fontos a közösség, aztán másfele megyünk…

   Tartsunk ki hűséggel Isten mellett, egymás mellett! Éljük meg keresztyénségünket! Mi, akik mindent kaptunk, ne sajnáljunk időt, energiát, szeretetet fordítani a szolgálatra, a közösségre, egymásra! Az akadályokat, amikre hivatkozunk, sokszor mi állítjuk fel. Vagy éppen bennünk vannak. Legyenek értékeink, amikhez ragaszkodunk, legyen életcélunk, amit komolyan veszünk!

   A hit tartására, karakterére van szükségünk ahhoz, hogy megmaradjunk, hogy lelki identitásunkat és integritásunkat megőrizzük. Hitünket pedig gondoznunk, táplálnunk, erősítenünk kell, különben – mint a gyom – önzés, közömbösség, harag, neheztelés, szenvedélyek lepik el lelkünket. Ha élni akarunk, induljunk el a fény felé!

   Isten hívott el minket, írja az apostol. Hozzá tartozunk. Ő szabadított meg, de nem a mi cselekedeteink alapján. Még attól sem kell félnünk, hogy nem leszünk elegek, hogy nem teljesítünk jól. Isten megadja a fizetést úgy is, hogy nem dolgoztunk meg érte. Csak vegyük el! Csak költsük szent akarata szerint! 

  Ez a kegyelem, amit Isten az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. Szüntelen tudatosítanunk kell: Isten örök kegyelmében élünk. Ehhez képest minden viszonylagos.

   Mikor indult advent? Az idők kezdete előtt. A tudósok az univerzum korát illetően 13,8 milliárd évről beszélnek. (Az idő léte az anyag, a mozgás és tér feltételeihez kötött.) Nos, a kegyelem ígérete még korábbról származik. Az Egyszülött Fiúban, akivel és aki által Isten végtelen szeretetét közli ezzel a világgal (kozmosszal). A szeretetet előbb volt a teremtésnél. 

   Ez a megváltó szeretet lett nyilvánvalóvá a Krisztus megjelenésében: elfogadhatóvá, valóságos reménységgé! Sok reklám szól arról, hogy valamilyen termék elérhetővé lett. Pl. megjelent a legújabb iPhone, még gyorsabban jutunk információkhoz (milyen információkhoz?), még többet tudunk beszélni (miről?). Megjelent ez és az a gyógyszer, ami meghosszabbítja az életet (tartalmasabbá is teszi?). Kétségtelen: gyorsabb, fejlettebb lett a világ. Bárcsak jobb is lenne, igazságosabb. Hasznos dolog a fejlődés, de – látjuk - önmagában lelkileg egy cseppet sem visz előbbre.

   Krisztus megtörte a halál erejét, és világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. Ez az evangélium summája, ez a Krisztus küldetésének, missziójának fő célkitűzése. A lelkiekben, hitben, szeretetben, reménységben bővelkedő, másokat is gazdagító élet, és ezen felül az üdvösség. 

   Pál apostol az igeszakasz végén személyesre fordítja a szót. a) Először magáról beszél. Apostoli szolgálatáról. Ezért szenvedtem ezeket. Ezt a kincset őrzöm és osztom meg másokkal. Sok üldözésben volt részem, de tudom, hogy kinek hittem. Tudom, hogy neki hatalma van véghez vinni megtartó akaratát bennem és mindazokban, akik hisznek benne.

   b)Aztán Timóteust kéri, hogy azt, amit hallott és tanult tőle, mint egészséges beszédet, azt a Krisztus Jézusban való hit és szeretet példájának tekintse. Jó ez a kifejezés: egészséges beszéd. Beszédünk sok mindent elárul lelkünk állapotáról. Ha Isten igéje analízésének vetjük alá, vajon mi derül ki róla? Timóteus azt is feladatul kapja, hogy a rá bízott lelki kincset, hitet, megbízatást hűségesen őrizze, ápolja, gyakorolja. És szüntelenül figyeljen Isten Lelkének útmutatására, biztatására. Nekünk is szükségünk van erre. Nagy döntéseinkben és mindennapi kis dolgainkban engedelmeskedünk-e Isten Lelke vezetésének, aki az Ige által Krisztus példájára irányítja figyelmünket?

   Végül az apostol másokról ír, volt munkatársakról, barátokról, szolgatársakról, gyülekezeti tagokról, akik közül sokan elpártoltak tőle. Szomorú mondat: az Ázsiában levők mind elfordultak tőlem. A történet hátteréhez hozzátartozik, hogy az apostol fogságban van. Nem nagy dicsőség ragaszkodni hozzá. Talán megjegyeznek, megbélyegeznek, hátrányom származik. A romániai változások 30 éves évfordulója kapcsán eszünkbe jutnak a kommunista idők. Fülöp Dénes mv-i lelkész mondta el, hogy miután kiszabadult a börtönből, régi jó barátai is kerülték. Nem volt tanácsos a „társadalom ellenségével” kapcsolatot tartani.  

   Voltak és vannak hűséges emberek is. Onésziforoszt említi Pál hálálkodva, életére áldást kívánva. Aki nem szégyellte őt, sem bilincseit. Harmadszor találkozunk a szégyellni kifejezéssel. Nagyon nyomatékos ebben az igeszakaszban. Ne szégyelljük! Vállaljuk nyíltan! Ez a legdrágább kincsünk.    Olvastam egy történetet, hogy az egyszerű édesapa meglátogatta egyetemista fiát a fővárosban, és amikor társai szóltak neki, hogy egy bácsi kint áll a kapu előtt és őt keresi, akkor a fiú – kinézve az ablakon - azt felelte: ez az öreg el van tévedve, nem is ismerem.

  Vessünk számot: mink marad, ha megtagadjuk Istent, hitünket, vallásunkat? Nagyzoló, képmutató társak ideig-óráig való barátsága, akiknek segítségére a bajban nemigen számíthatunk.

   Ne járjunk úgy, mint a történetbeli gazdag ember, aki kibérelt egy luxushajót, legénységet fogadott, és egy nagy világkörüli utazást ütemezett be. Mielőtt indultak volna, látta, hogy a legénység két tagja a fedélzeten sétál zsebre dugott kézzel, nyugodtan nézelődve. A gazdag embert elöntötte a méreg, hogy ez a két alak nem csinál semmit, és rájuk szólt, hogy hagyják el azonnal a hajót, mert ő nem azért fizetett, hogy mások szórakozzanak. Aztán elindul a hajó, és kiderült: senki nem ért a kormányzáshoz, semmi esélyük célt érni, mert a gazadag ember éppen a hajó tulajdonosát és kapitányát küldte el.

   Ne felejtsük el: Istenhez tartozunk, Krisztus megváltott népe vagyunk, egymásnak társai! Csak ebben a ragaszkodásban lesz gyümölcsöző a szolgálatunk és áldott az életünk. Ámen.                       

     

Urunk, kegyelmes mennyei Atyánk, hálát adunk neked ezen az adventi vasárnapon,

hogy egybegyűlhettünk neved magasztalására, Igéd hallgatására, az egymás hite általi épülésre. Köszönjük, hogy kegyelmed kísért az elmúlt hét során, a nehéznek, megpróbálónak érzett helyzetekben is te öleltél át szereteteddel. Megtapasztaltuk azt, hogy tőled valóban senki és semmi el nem szakíthat.

   Segíts, hogy mi is ragaszkodjunk hit által tehozzád, a Krisztus világosságában járjunk! Ne szégyelljük és ne tagadjuk meg soha hozzád való tartozásunkat! A világnak olyan sok kísértése, nagyzolása, ágálása vesz körül, és sokszor erőtlenek és gyávák vagyunk hitünk megvallásában, a kitartásban, a hűségben. Adj nekünk öntudatosabb kiállást, erősebb bizodalmat, bátrabb hitet és élőbb reménységet! Lelkeddel támogass, hogy a családban, iskolában, munkában, mindennapjainkban a Krisztus igazságát és szeretetét képviseljük!

    Köszönjük, hogy hallottuk: minden idők előtt indult az advent, megváltásunk terve örök kegyelmedből Jézus Krisztusért. Köszönjük, hogy ennek valósága, bizonysága jelent meg Benne, ezt vitte véghez az ő drága, szent áldozatában. Köszönjük, hogy ő legyőzte a halált és annak minden erejét, és megszerezte az igazi, bővelkedő életet és üdvösséget.

  Tégy ennek az életnek a képviselőivé, hogy azt kövessük és cselekedjük, amiből jó és áldás származik, és kerüljünk mindent – önzést, haragot, bűnt -, ami életellenes személyes és közösségi értelemben is!

   Vezess és tarts meg minket hűségben, hogy ne legyünk a meghátrálás és tagadás emberei, hanem a kitartáséi!

   Kegyelmeddel munkálkodj gyülekezetünkben! Imádkozunk betegeinkért, gyászolóinkért, bajban levő embertársainkért, adj erőt, vigasztalást, békességet és reménységet mindnyájunknak.  Áldd meg ezt az advent időszakot egyéni, családi és gyülekezeti életünkben! Ámen.