ApCsel 24, 24-27/25,1-12 (vas.de.)

24 Néhány nap múlva pedig megjelent Félix a feleségével, Druszillával, aki zsidó származású volt. Magához hívatta Pált, és meghallgatta őt a Krisztus Jézusban való hitről.

25 De amikor igazságról, önmegtartóztatásról és a jövendő ítéletről kezdett beszélni, Félix megrémült, és így szólt: Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak. 

26 Egyúttal azt is remélte, hogy pénzt kap Páltól, ezért gyakrabban hívatta, és elbeszélgetett vele. 

27 Két esztendő múlva Porciusz Fesztusz lett Félix utóda. Félix pedig fogságban hagyta Pált, mert kedvében akart járni a zsidóknak. 

1 Amint Fesztusz megérkezett a tartományba, három nap múlva felment Cézáreából Jeruzsálembe. 

2 Ott a zsidók főpapjai és vezetői panaszt tettek Pál ellen, és kérték, 

3 hogy – bár Pál ezt nem akarja – a kedvükért vitesse Pált Jeruzsálembe. Mert azt a tervet szőtték ellene, hogy megölik útközben. 

4 Fesztusz azonban azt felelte, hogy Pál Cézáreában van őrizetben, ő maga pedig hamarosan odautazik. 

5 Ezért a közöttetek lévő vezetők – mondta – jöjjenek le velem, és ha van valami kifogásolható abban az emberben, emeljenek vádat ellene! 

6 Miután pedig nyolc vagy tíz napot közöttük töltött, lement Cézáreába. A következő napon pedig beült a bírói székbe, és elővezettette Pált. 

7 Amikor Pál megjelent, körülállták a Jeruzsálemből lejött zsidók, és sok súlyos vádat emeltek ellene, amelyeket azonban nem tudtak bizonyítani. 

8 Pál így védekezett: Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem semmit. 

9 Fesztusz azonban a zsidók kedvében akart járni, és ezt kérdezte Páltól: Akarsz-e Jeruzsálembe menni, hogy ott ítélkezzem feletted ebben az ügyben? 

10 Pál azonban így válaszolt: A császár ítélőszéke előtt állok, itt kell ítélkezni felettem. A zsidók ellen nem vétettem semmit, amint magad is jól tudod. 

11 Mert ha vétkes vagyok, és halált érdemlő dolgot cselekedtem, nem vonakodom a haláltól. Ha pedig ezek alaptalanul vádolnak engem, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz fellebbezek. 

12 Akkor Fesztusz megbeszélést tartott a tanácsosaival, majd így válaszolt: A császárhoz fellebbeztél, tehát a császár elé fogsz menni. 

   A Szentírás, közelebbről az Újszövetség történeti könyveit olvasva bepillantást nyerünk az adott kor politikai - hatalmi viszonyaiba is. Császárok, királyok, helytartók nevét jegyzik fel az evangéliumok vagy éppen a Cselekedetek könyve. Így szerzünk tudomást Augusztusról, Heródesről, Pilátusról, Félixről, Fesztuszról és másokról. Pilátus neve még a Hiszekegybe is belekerül. Ez a tény is azt sugallja: Isten örökkévaló kegyelmi terve nagyon is földi, sokszor kedvezőtlen külső feltételek között valósul meg. 

   Számunkra is meghatározó az a konkrét történelmi kor, amelyben élünk, és próbáljuk gyakorolni hitünket. Nem menekülhetünk el valamilyen spirituális elefántcsont-toronyba, figyelmen kívül hagyva a körülöttünk zajló eseményeket. Való világunk sokszor nyomasztó körülményei között kell hűségesen helyt állnunk azzal a tudattal, hogy minden Isten hatalma alá tartozik, és minden által az ő üdvözítő akarata jut érvényre.

   Félix helytartó és felesége, Druszilla (aki zsidó származású volt) maguk elé rendelik és meghallgatják Pált. Az apostol amolyan „celeb” fogolynak számított. Közismert volt kimagasló tudása, szenvedélyes érvelési módja, széleskörű jártassága, megingathatatlan elkötelezettsége Krisztus mellett. Íme, vezető emberek is kíváncsiak lesznek rá (később Agrippa király és felesége, Bereniké is hallani akarják Pált). Nem tudom, hogy mi (bergenyeiek) mekkora érdeklődést tanúsítanánk Pál apostol iránt. Félretéve a „sok mindent”, ami lefoglal, legyőzve a már természetünkké, alapmagatartásunkká vált közömbösségünket, egyáltalán szánnánk-e időt rá, valamennyire is nyitottak lennénk-e tanítására? Minden egyéb fontosabb. (Egy filmbe néztem bele a napokban, ami ennek az ellenkezőjét próbálta bizonyítani. A bankvilág vezetői titkos tárgyalásra, egyeztetésre gyűltek össze, és ennek az elit társaságnak az egyik vezéregyénisége magával vitte katolikus lelkész barátját, gyóntató papját is, akinek a csendes, bölcs jelenléte elgondolkoztatta a jelenlevőket tervezett, nekik még nagyobb profitot hozó, ám a szegényeket még nagyobb anyagi gondok közé taszító döntéseik meghozatalában.) 

   Félix számára nem ismeretlen a téma, amiről Pál beszélt, valószínűleg felesége révén – így olvassuk - sokat tudott erről a tanításról. Hallhatott a prófétákról, a messiási ígéretekről. Most pedig – ahogy az ige fogalmaz - a Jézus Krisztusban való hitről hallgatták meg az apostolt. Mert erről tett bizonyságot. Mert ez volt tanításának a lényege, a fő üzenete. Elgondolkoztam: ez az üzenet 2.000 év múlva is ugyanaz. A modern ember számára is (valójában eszközeink lettek modernek, lelkünkben, természetünkben nem sokat változtunk) ugyanúgy az üdvösség feltétele. Az idők megváltoztak, a kegyelem nem.  

   „A Jézus Krisztusban való hit” - a kifejezés is arra utal: ez az üzenet személyes. Középpontjában egy személy áll (Jézus Krisztus), és személyes állásfoglalásra ösztönöz. Krisztusról szól, direkt nekem. Mi sokszor elvek fölött vitázunk (elfeledkezve a személyről). Elvont dogmatikai tételeket hangoztatunk, hogy ezt így, amazt úgy kell érteni, pedig bizonyságtételünk egyedül Krisztusról kellene szóljon. Ha gyermekeink felől kérdez valaki, akkor nem nevelési koncepciókról, nem a taníttatás kiadásairól, hanem személyesen gyermekeinkről fogunk beszámolni neki.

   Amikor Pál (Krisztussal, a benne való hittel kapcsolatban) igazságról, önmegtartóztatásról, ítéletről kezd beszélni, akkor – igaz, felfigyeltünk erre a megjegyzésre? - Félix megrémült. Megérintette az, amit Pál mondott, valósággal felkavarta, de nem bűnbánatra, hanem elhatárolódásra indította. Az evangélium zavaró lehet, amikor bűneink belátására,  eddigi életformánk feladásra, álláspontunk, magatartásunk, viszonyulásunk átértékelésére szólít fel. Hát nem sokkal kényelmesebb úgy maradni, ahogy eddig éltünk, kitartani a szemléletmód mellett, amit természetünknek megfelelően kialakítottunk?!  Figyeljük meg: igazság, önmegtartóztatás, ítélet – amire ezek a fogalmak rámutatnak, az tényleg önvizsgálatra indít, belenyúl a lelkünkbe! Ettől meg lehet rémülni. Mert kiderül: ebben sem jártunk el igazságosan, abban is túlléptük a határt, és teljességgel megérdemeljük az ítéletet. Akkor inkább bedugjuk a fülünket, kikerüljük a szembesülést, akkor inkább hárítunk, talán egy kegyes önámítással: majd máskor foglalkozni fogok vele. 

   Csodálkozunk azon, hogy Félix ezek után mégis többször elbeszélgetett Pállal (nem kihallgatások voltak ezek). Valami közvetlen, szinte baráti légkörre utal a megfogalmazás. De azt is megtudjuk, hogy a helytartó nem a lelki hasznot kereste ezekben a találkozásokban (sikerült hatékonyan bezárnia a szívét az evangélium előtt), hanem az anyagit. Remélte, hogy pénzt kap. Mivel ez nem történt meg, fogságban hagyta az apostolt, mert nem akart szembekerülni a zsidókkal. Az emberi gyávaság és a kicsinyes érdekek szerinti döntés tipikus példája ez. Pilátus is ezt tette a maga idejében, és Fesztus is hasonlóképpen jár el később... Felismerni az igazságot, de nem kiállni mellette. Mert ez a kényelmesebb. Így működik ez a világ.

    Következő prokonzulként Fesztusz érkezik a tartományba (nagyotmondó nevek… ám nem elég a név). Rövid idő múlva felmegy a római helytartóság központjából, Cézáreából a fővárosba, Jeruzsálembe, hogy tájékozódjék az aktuális problémákról. Az ország vallási és világi vezetőinek legégetőbb ügye a Pál elítélése. Pedig mennyi megoldandó probléma heverhetett az asztalukon!  Szomorú, hogy nagyon gyakran az indulataink irányítanak. Életünket meghatározza, megkötözi, megnyomorítja a bosszúvágy, a harag, a versengés lelkülete. Pedig élhetnénk szabadon, örömmel a jót szolgálva. Tudósok állítják: a világegyetem 2/3-a sötét anyagból és energiából áll. Ez a képlet ránk is vonatkozik. Ó, ha a sötétség megvilágosodna, ha a sok negatív érzés szeretet-energiává alakulna! Bennünk, a világban. Pl. az Oroszország – Ukrajna közt zajló pusztító háborúra fordított horribilis pénzösszeggel hány éhezőn, szegényen, betegen lehetett volna segíteni! De gondoljunk saját kis életünkre! Mennyi anyagi, lelki energiát pazarolunk hiábavaló, vagy éppen ártalmas dolgokra! 

   A nép elöljárói azt kérik, hogy Pál pere kerüljön át Jeruzsálembe, mégpedig azzal a hátsó szándékkal, hogy merényletet szerveznek ellene, és útközben megölik… Pedig az apostol nem veszélyezteti az életüket. Egyetlen motiváció az irigység. Fesztusz visszautasítja a kezdeményezést.  

    Így tehát lemennek Cézáreába, és az ott sorra kerülő kihallgatáson erősen vádolják Pált. Ő kijelenti, hogy nem vétkezett sem a zsidók törvénye, sem a templom, sem a császár ellen (a templom külön kategóriaként jelenik meg). Leveleiben többször leírja, megvallja, hogy Isten előtt bűnös, és méltó a halálra (pl. 1 Tim 1,15), de most kiáll amellett, hogy a földi törvények mértéke szerint vétlen. És milyen furcsa: Isten, aki jogosan ítélne el, kegyelméből felment, a világi törvények pedig sokszor ártatlanul is elítélnek. A földi törvényeket emberek alkotják, és magukon hordozzák alkotóik tökéletlenségét. 

    Fesztusz belemenne a zsidók játékába (kedvezni akar nekik, amolyan diplomáciai húzás ez), de Pál ragaszkodik ahhoz, hogy ne vallási, hanem világi hátterű eljárásban döntsenek az ügyében. Talán Jézus példájára gondol, aki fölött végül szintén világi bíró mondta ki az ítéletet (HK).  Az is elgondolkoztató, hogy az apostol jobban bízik a pogány római törvénykezés tisztaságában, elfogulatlanabbnak tartja azt, mint a honfitársai által irányított tárgyalást. Jézus tanításában is elhangzik: a világ fiai okosabbak a világosság fiainál. Mi, akik sokat beszélünk a szeretetről, sokszor keményebbek, kíméletlenebbek, ítélkezőbbek vagyunk a hitetlen világnál. Az embereknek nem több törvényre, hanem több evangéliumra van szüksége.  

  Pál kész hitéért, de az igazságért is meghalni. „Ha megérdemlem, akkor vállalom, de ha nem, akkor senki nem szolgáltathat ki mások indokolatlan haragjának, gyűlölködő indulatának.”  A római jogban (amit Pál apostol jól ismert) fontos tétel – legalábbis az elvek szintjén - a méltányosság, a polgárok becsületének védelme. Pál a császárhoz fellebbez. Úgy teszi ezt, hogy tudja: élete, ügye, jövője valójában az örökkévaló Isten előtt van, és annak, aki ismeri az ő kegyelmi végzését, amit Krisztusban jelentett ki, nincs veszíteni valója. Valójában nyerni valója van: az igazság koronája, amit az Úr, az igaz Bíró ad meg azoknak, akik benne hisznek, neki szolgálnak, és őt várják hittel, reménységgel. Ámen.