Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

ApCsel 20,17-38 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

 ApCsel 20, 17-38  (vas.de.)

 

17 Milétoszból azután elküldött Efezusba, és magához hívatta a gyülekezet véneit.

18 Mikor azok megérkeztek hozzá, ezt mondta nekik: Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsiába léptem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt:

19 szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek.

20 Semmit sem hallgattam el abból, ami hasznos, hanem inkább hirdettem és tanítottam azt nektek nyilvánosan és házanként.

21 Bizonyságot tettem zsidóknak is meg görögöknek is az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről.

22 És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe. Hogy mi ér ott engem, nem tudom,

23 csak azt, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám.

24 De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. Fil 2,16; 2Tim 4,7

25 És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki.

26 Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok.

27 Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát.

28 Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.

29 Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat,

30 sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat.

31 Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat.

32 Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében. Ef 2,20-22

33 Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam,

34 sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak.

35 Mindezekben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” Ef 4,28

36 Miután ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott.

37 Valamennyien nagy sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és csókolgatták őt.

38 Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják őt viszontlátni. Azután kikísérték a hajóhoz.

 

    Jó lenne, testvéreim, most nem rám figyelni, hanem Pál apostol szavaiban az Isten üzenetére. Jó lenne istentisztelet végén azt mondani: nem tudom, hogy pontosan miről beszélt a lelkész, de engem megszólított, megérintett az ige. Ez akkor történik meg, ha hittel, ha nyitott szívvel hallgatom, ha engedem, hogy Isten Lelke legyőzze, feloldja belső ellenállásomat.  Persze, az evangélium nem választható el az emberi tényezőtől, a mi személyünktől: sem a családban, sem a gyülekezetben… Úgy kell azt továbbadjuk, hogy ott dobogjon benne a mi szívünk is.

    Pál útban van Jeruzsálem fele… igyekszik pünkösd ünnepe előtt odaérni. Biztos, hogy imádságban kérte az Úr vezetését, és így jutott erre az elhatározásra. Jó, ha terveinket összhangba hozzuk az Isten akaratával. Hány olyan saját projektünk „fut”, amihez nem kértük az ő bölcsességét, segítségét!

   Az apostol megszakítja hajóútját Milétoszban, üzen az efézusi véneknek, és magához hívatja őket… Azok szó nélkül, mindent félre téve jönnek. A közös nagy ügy összeköti őket, annak szent szenvedélye ég mindnyájukban. A megváltó Úrban, a Krisztusban való hit.  Ez nagyon mélyen meghatározza gondolkodásukat, életfolytatásukat, egymás iránti ragaszkodásukat. Ha megismerted Krisztust, ha megértetted, hogy ő mit tett érted, ha megragadott az ő szeretete, akkor vele van tele az életed. Akkor az ő akarata, a vele való kapcsolatod lesz a legfontosabb. Semmi sem érdekel, foglalkoztat jobban nála. Semmi sem fáj égetőbben, mint az, ha hűtlen voltál, ha megbántottad őt.

   Pál először saját odaadó, önfeláldozó szolgálatáról beszél az efézusi gyülekezet elöljáróinak. Ti tudjátok, () hogyan viselkedtem közöttetek. Ismertek. Persze, nagyobb nálamnál az az igazság, amit képviselek, de próbáltam az életemmel is hitelesíteni azt.  Szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között. Bár az apostol a gyülekezetért fáradozott, mégis Istentől kapott megbízatás volt ez számára. Gyakran elfeledkezünk erről: munkánkban csak az emberi reakciókra figyelünk. Az emberekért sokszor nem éri meg fáradozni, a Isten ügyéért mindig érdemes.

    Megtudjuk, hogy Pál nyilvánosan és házanként is hirdette az igét. Mai egyházi nyelven úgy mondanánk: istentiszteleteket és családi bibliaórákat tartott. Mindent megtett, hogy elérje az embereket, és arra törekedett, hogy a teljes igazságot hirdesse. Ami hasznos. Nem a maga érdekét nézte (erre később külön kitér), hanem a gyülekezet javát… Kijelenti:  Bizonyságot tettem zsidóknak is meg görögöknek is az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről. Az apostol ezt tartotta a legfontosabbnak.  Megtérés és hit: azaz megújult élet Krisztusban. Gyülekezetünkre is úgy ráférne! Annyira belenehezedünk bűneinkbe, közömbösségünkbe, vitáinkba, annyi probléma terheli családjainkat, közösségünket, annyi megnyomorító szenvedély, indulat egyéni életünket!

    Nekem komoly kétségeim vannak afelől, hogy egyáltalán ki akarunk-e mozdulni ebből az állapotból? Kell-e nekünk az, ami lelki előmenetelünkre, épülésünkre van: a békesség, tiszta élet, lelki öröm, megszentelődés, a Krisztus követése? Kell-e gyermekeinknek, fiataljainknak, felnőtt egyháztagjainknak?  Vagy a bajokat megpróbáljuk inkább elkendőzni, látszatmegoldásokhoz folyamodunk? A gyógyulásnak, megerősödésnek, megújulásnak egyetlen módja van: ha lelkünk pásztorához és felvigyázójához térünk (1 Pt 2,25).

   Pál elmondja azt is, hogy egy belső késztetésnek engedelmeskedve igyekszik Jeruzsálembe, nem tudván pontosan, hogy ott mi vár rá, bár kapott olyan kijelentéseket, hogy fogságra kell számítania. Egy bátor vallomást fogalmaz meg itt: az életem sem drága, csakhogy futásomat elvégezzem. Bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. Ha kell fogságom vagy éppen halálom által. Krisztus is önmaga odaáldozásával tett bizonyságot Isten megtartó kegyelméről. Lehet-e számunkra akármi fontosabb a megszerzett üdvösségnél?  Szereteted az életnél is jobb (Zsolt 63,4).

   Az apostol beszédében elhangzik egy felkavaró, torkot és szívet szorongató, búcsúzó mondat is: nem látjátok többé az én arcomat. Itt már nem találkozunk. Sok fájdalom sűrűsödik ezekbe a szavakba. Nehéz ezzel a ténnyel leszámolni, nehéz földi értelemben végképp elengedni azokat, akikkel szorosan összefonódott az életünk. Arcunkon személyiségünk tükröződik, érzéseink, szeretetünk, ragaszkodásunk, örömünk vagy éppen bánatunk. Minket képvisel. És eljön a pillanat, amikortól kezdve nem láthatjuk többé egymást. A világ legszomorúbb tapasztalata ez. Vajon nem arra tanít-e, hogy amíg együtt vagyunk, addig becsüljük meg egymást, addig arcunk, tekintetünk ne irigységet, gyűlöletet, hanem jóságot, szeretetet, jó szándékot sugározzon mások fele?  Vajon nem arra emlékeztet-e, hogy a Isten Krisztusban az ő dicsőséges, kegyelmes arcát fordítja felénk, és annak ragyogását a halál sem takarhatja el előlünk. Az ő szeretetétől senki és semmi el nem szakíthat.  

   Búcsúszavaiban az apostol mintha tisztázni, igazolni akarná magát: mindenki vérétől tiszta vagyok. Azaz: senkinek nem akartam rosszat, senkinek nem ártottam, senkit nem bántottam, sőt mindent megtettem értetek. Igyekeztelek minden bajtól megkímélni titeket. Abban fáradoztam, hogy testeteket, lelketeket megmentsem. Nem vonakodtam, nem kíméltem magam.

   Azt is hozzáteszi: senkinek ezüstjét, aranyát nem kívántam, sőt, keményen munkálkodtam, hogy magamról, de a bajban levőkről, az erőtlenekről is gondot tudjak viselni. Szép a hivatkozás: Krisztus szavai szerint. Jobb adni, mint kapni. Ne azokat irigyeljük, akik sokat kapnak, hanem azok legyenek példaképeink, akik sokat tudnak adni (anyagi, de lelki értelemben is).   

  Három felhívás hangzik el a gyülekezet vezetői, és általuk az egész gyülekezet fele.

1.Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra. Isten nagy árat fizetett értetek. Ha tudjuk, hogy valaki valamiért nagy áldozatot hozott, akkor az a mi szemünkben is értékesebb lesz (Károli példája). És az apostol intése értelmében először magunkra kell gondolnunk. Arra, hogy mennyire becsesek vagyunk az Isten szemében. És mennyire kell vigyázzunk erre a belénk fektetett értékre . (Egyik anya mondta gyermekének: az életemet kockáztattam azzal, hogy világra hoztatlak, megkínlódtam, hogy felneveltelek. Sok áldozatot fordítottam rád. Te nem lehetsz könnyelmű magaddal szemben!) Helyes önbecsüléssel tudunk hatékonyan, hitelesen szolgálni másoknak is. A szeretet kapott örökségét megosztva velük. A Szentlélektől ránk ruházott feladat ez. Nem saját ambíció. Nem saját tulajdonom az életem, a családom, gyülekezetem, hanem az Úré.  Legeltessétek Isten egyházát…

 2.Vigyázzatok, mert ragadozó farkasok jönnek (ez a figyelmeztetés a nyáj képéhez, metaforájához kapcsolódik). Nincs egyéni, családi, közösségi élet kísértés nélkül. Ahol fény gyúl, ott megjelenik az árnyék is. Ahol nemes növényt vetnek, ott a gyomok is elkezdenek nőni. Ahol hit születik, ahol békességre, egyetértésre való törekvés van, ott rögtön felbukkan a hitetlenség, a széthúzó szándék. És ez így történik bennünk is. Sőt közületek is. Vigyáznunk kell arra, hogy indulataink, rögeszméink soha nem fordítsanak szembe egymással! Emberi ambíciók szedik szét az egyházat. Krisztus alázata, önzetlensége hozta létre azt, a mi nagyravágyásunk, okoskodásunk szakítja darabokra. Mi lassan Krisztusnak is megmondjuk, hogy melyik egyházhoz kell tartozzon!

  3.Emlékezzetek, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. A legnagyobbra, a Krisztus áldozatára emlékezzetek mindenekfölött, ua. az én emberi vívódásaimra is, amelyet ezért az igazságért vállaltam. A Krisztus nagy szenvedésére, ua. az én emberi gyötrődéseimre is. Ha valaki megszenvedett valamiért, azt talán jobban értékeljük. Hisszük, hogy Krisztus a mi gyülekezetünkért is meghalt a Golgotán, a legnagyobb áldozatot hozva meg. Nem tudom, mi mennyit vívódunk, harcolunk, szenvedünk ezért a közösségért.   

  Gyönyörű üzenet: Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében. Tényleg, végül a nagy apostol sem mondhatott ennél többet. A búcsúzás fájdalmát, a közös sírást, egymás nyakába borulást áthatja ennek reménysége. Reánk nézve is igaz és biztató: Istennek van hatalma felépíteni minket és nekünk örökséget adni. Csak akarjunk épülni, legyen fontos nekünk ez a lelki örökség! Ámen.

 

   Irgalmas mennyei Atyánk, örökkévaló Istenünk, legyen áldott szent neved mindenekelőtt azért, mert egyszülött Fiad által a te megváltott gyermekeid vagyunk, akiket Szent Lelked által vezetsz, bátorítsz. Sokféle gondunkat, bajunkat, szomorúságunkat tudnánk most felsorolni, de hadd kezdjük imádságunkat mégis hálaadással azért, mert te napról napra gondot viselsz rólunk, mert testünkben, lelkünkben erősítesz, emberi segítséget és mennyei támaszt is rendelsz számunkra, mert olyan sok mindenben megtapasztaljuk a te áldásaidat. Legyen áldott szent neved mindezért! Kérünk, hogy indíts arra, hogy komolyan vegyük hitünket, tőled kapott megbízatásunkat! Ne feledkezzünk meg soha arról, hogy te nagy árat fizettél érettünk, ezért nem lehetünk mi sem könnyelműek magunk iránt, sem azokkal szemben, akiket reánk bíztál!  Taníts figyelni szent Igédre, és taníts ahhoz mérni cselekedeteinket, magaviseletünket, hogy ne botránkozás, hanem példa legyünk egymás számára! Taníts minket vigyázni arra, hogy senki és semmi meg ne oszthasson minket, szembe ne fordítson egymással, meg ne rontsa békességünket! Tudjuk, hogy állandóan kíséréseknek vagyunk kitéve, és ezek elsősorban bennünk jelentkeznek: nagyravágyás, nemtörődömség, önzés, szeretetlenség formájában. Hadd emlékezzünk arra, hogy Krisztus Urunk mekkora áldozatot, mennyi szenvedést vállalt értünk, ua. állíts emberi példákat is elénk, akik hűséggel szolgáltak neked, önzetlenül fáradoztak értünk, és általuk ösztönözz minket is felelős életre!

Hallottunk arról is, és ez szomorúsággal töltötte el a szívünket, hogy nekünk előbb-utóbb el kell búcsúznunk egymástól. Ezzel arra figyelmeztetett szent igéd minket, hogy amíg együtt vagyunk a hozzánk közel állókkal, addig igyekezzünk szeretettel, megértéssel, jósággal odafordulni egymáshoz, és ua. arra a reménységre is emlékeztetett, hogy tőled senki el nem szakíthat miket. A te szent színed előtt van és marad a mi életünk.

   Könyörülj rajtunk, gyülekezetünkön, építs minket a hitben, szeretetben, bizodalomban, egyetértésben, emlékeztess minket mennyei örökségünkre, amit senki el nem vehet tőlünk! Ebben a lelki gazdagságban gyarapíts minket!

   Elődbe hozzuk betegeinket, könyörülj rajtuk végtelen hatalmad és kegyelmed szerint, erősítsd őket a földi életre, készítsd az üdvösségre, vigasztald a gyászolókat, az elveszített hozzátartozójukra emlékezőket az örök élet reménységével Krisztusban. Mert bár itt többé nem láthatjuk egymást azokkal, akiktől elszakított a halál, a te országodba a te felséges arcod ragyogásában újból találkozunk,és mindörökké együtt lehetünk kimondhatatlan boldogságban. Légy bátorítója a csüggedőknek, támasza a gyengéknek, szabadítója a megkötözötteknek, társa az egyedül valóknak, reménysége és bizodalma a kétségeskedőknek, és megtartó Istenünk mindnyájunknak, Krisztusért! Ámen.