Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Efezus 3,11-20 (Reformacio vasarnapja)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Reformáció vasárnapja

"Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban: őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által. Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez. Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön:  adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység;  és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok. Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint"


     Nagy titkok tárulnak fel előttünk az Igében. Milyen sokszor kicsinyes lélekkel hallgatjuk! Nagy bibliai igazságok lettek újból ismertté a reformációban is (a bűnbánati héten ezekről az alapfelismerésekről hallottunk), mégis mennyire elsikkadnak azok mindennapi életgyakorlatunkban. 

   Pál apostol a rá bízott magasztos szolgálatáról beszél, amit alázatban végez, amiért fogságot is szenved. De most nem a külső állapotokat, a rabság nyomorúságát ecseteli: teljesen betölti a Krisztus evangéliumának csodálatos szépsége, öröme. Isten azt – írja Pál - Szentlelke által nyilatkoztatta ki, és kegyelméből (sola gratia!) kiterjesztette a pogányokra is. Az apostol szívét most különösképpen ezért tölti be a hála: hogy mindenki meghívást kap Isten közösségébe, hogy mindenki kérheti, kaphatja hit ajándékát, Krisztusban felismerheti Megváltóját. Isten dicsőségére élhet, és abban részesülhet. 

    Ez felel meg Isten örök végzésének. Az örökkévaló Isten csak örökkévaló javakat adhat, végtelen kegyelme túllép minden emberi korláton, annak semmi nem szabhat határt. Isten megtartó, üdvözítő akaratát Krisztusban valósította meg. Van Istennek egy csodálatos, nagy projektje ezzel a világgal… és egyszülött Fiára bízta annak megvalósítását. Jó nekünk erről tudnunk. Örültünk a magyar kormány templom-felújítási programjának, és annak, hogy abba – másokkal együtt - belekerültünk mi is: ennél összehasonlíthatatlanul nagyobb, bámulatosabb az, amit Isten tervezett velünk Krisztusban, és amibe bevett minket őáltala.

   Krisztus az élő bizonyság.  Solus Christus! Benne van bátorságunk, bizodalmunk és szabad utunk. Ő az út, az igazság és az élet számunkra.

Pál hozzá teszi: a benne való hit által. Ez a nagy ajánlat, ez a nagy befektetés, ez a nagy áldozat hit által lesz a mienk. Ha belátjuk: szükségünk van rá. Ha megértjük: feltétel nélkül megkaphatjuk. Krisztus – önmagát megüresítve, megváltásunkat elvégezve, számunkra bocsánatot, békességet szerezve – egy szép bibliai hasonlat szerint: az ajtónk, a szívünk előtt áll. Hit által fogadhatjuk be, és részesülhetünk minden áldásában. Akié a Fiú, azé az élet.

   Találunk egy közbeékelt mondatot: ne csüggedjetek el. Pál másokat vigasztal fogsága miatt. Úgy veszi: a szolgálat része ez is. Nemcsak kereszt, hanem lehetőség. Isten Igéjét nem lehet bilincsbe verni, fogalmaz egy másik helyen hívő humorral. Számotokra dicsőség. Csodáljuk a Pál látását. Az üldözés, a fogság, a nyomorúság, a betegség, a mártírhalál: dicsőség. Aki Krisztusra néz, az mindenben őt látja. Bámulatos!

    És nagy hála önti el az apostol szívét. Az Újszövetség egyik legmegindultabb és legmegindítóbb részét hallottuk. Isten magasztalásának legőszintébb és legszárnyalóbb megnyilatkozását. Mennyei ragyogás, mennyei erő árad a szavakból. A dicséret mindig felemel. A panasz lehúz. A HK tanítja, hogy „felemelt fejjel”. Szép, elegáns ez a hitvallás. Egy hamis értelmezést cáfolva: nem kálvinista büszkeségünk jut ebben kifejezésre, hanem a Krisztust váró reménység. Gyakrabban kellene fölfele nézzünk, odaadóbban kellene Isten nevét magasztalnunk! A csak rációval, emberi értelemmel való mérlegelést gyakrabban fel kellene váltsa az adoráció, Isten magasztalása. Tegnap este hallottuk: ha az Isten dicsősége a cél, akkor veszteségeinket is másként értékelhetjük.

    Istentől kapja nevét minden nemzetség … a Szentírásban a név a létet jelenti. Az létezik, aki megszólítható, aki felelésre, felelősségre vonható. Istentől azonban nemcsak puszta létezésünket kaptuk, hanem életünk gazdagságát és áldását. Üdvösségünket is. És itt megint egy névre kell hivatkoznunk, amelyben egyedül van megtartatásunk, amely minden névnél nagyobb, és amelyre minden térd meghajol egykor… Jézus Krisztus személyéről van szó.

    Mit kér az apostol ebben a mélyről fakadó, himnusszá minősülő, dicsőítő imádságban?

Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által. A reformáció üzenetét nem lehet ennél tömörebben, találóbban kifejezni. Ha van, ha lehet változás, megújulás, akkor csakis Isten kegyelméből, dicsőségének gazdagsága szerint. Ez a megújulás, az igazi reformáció bent kezdődik (bentről hat kifele), a belső ember megerősödését jelenti, ami a Szentlélek által történik. A belső ember kifejezés arra utal, hogy életünk igazi, legbelsőbb, legsajátosabb lényege az, hogy Istenhez tartozunk. Nem valami járulékos dolog ez, nem valami vallásos jellemző. Ebben az Istenhez tartozásban, Krisztus-szerűségben kell nekünk megerősödni, hogy igazi önmagunk legyünk, betöltsük küldetésünket, egymás számára lépcsőfokokká váljunk.

   Gyönyörű kijelentéseket hallunk (minden magyarázat csak homályosabbá teszi őket): Krisztus lakjék szívetekben hit által. Általa teljesedhet ki önmagában gyarló, földhöz ragadt énem, így lehetek az ő békességének, jóságának hordozója, a menny dicsőségének tükrözője. Krisztus lakjék hit által a szívetekben … egy Krisztust forrón szerető, érte rajongó, tőle megragadott ember vallomása ez. Ne engedjük, hogy körünkben, számunkra elkopott kifejezéssé legyen!

    Krisztust befogadva tudunk szeretetében meggyökerezni, megalapozódni … A szeretet nem tananyag, hanem egy személy: abban az értelemben is, hogy másokban is Krisztust kell meglátnunk. Szeretet révén tudjuk meglátni, felfogni a lényeget. Hatalmas kinyilatkoztatás ez: szeretetben értjük meg, fogjuk fel igazán a világot (egyik nagy tudós mondta:  a teremtés oka, forrása a szeretet), és látjuk igazán egymást. A „csak egy emberből” így lesz testvér, barát, gyermek, szülő, hitvestárs, akiért remeg a szívem. Szeretet által fogjuk fel, sejtjük meg Isten kegyelmének méreteit, dimenzióit. Jól fogalmaz az apostol: minden irányba kiterjed az. Egy németországi tanulmányi úton láttam egy tudományos filmet 3 D- ben: az univerzum nagyságát próbálta érzékeltetni. Szédületes volt. Még inkább az, hogy tudhatjuk: mindent Isten szeretete tölt be. Ebben az átfogó szeretetben benne van a mi életünk, gondjainkkal, küzdelmeikkel, lelkünk rejtett világa. Hisszük: ez a mindent betöltő szeretet végső győzelemre jut. Minden pillanatnyi csalódásunk, vereségünk ellenére.

   Aki pedig, aki mindent megtehet … lehet-e más válaszunk, mint az: mi ennek az Úrnak akarunk szolgálni, engedelmeskedni, Krisztust, Isten dicsőségének képmását követni. Nemcsak reformátori tanítás, hanem személyes elhatározás kell legyen ez számunkra. Milyen biztató azt hallani, hogy tőle kapunk ehhez erőt. Isten nagysága nem lesújt, hanem felemel. Övé a dicsőség. Legyen a mi szavunk, életünk, közösségünk, gyülekezetünk szolgálata is egy nagy ámen erre!