Ézs 2, 1-5  (adv. IV.) 

1 Ezt az igét kapta látomásban Ézsaiás, Ámóc fia Júdáról és Jeruzsálemről: 

2 Az utolsó napokban szilárdan fog állni az Úr házának hegye a többi hegy fölött, és kimagaslik majd a halmok közül. Özönlik majd hozzá valamennyi nép. Ézs 19,23-25; Jer 3,17; Mik 4,1-4; Zak 14,10; Jel 21,10 

3 Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből. Zak 8,20-23; Jn 4,23-24

4 Igazságot szolgáltat a nemzetek között, ítéletet hoz minden nép ügyében. Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Zsolt 46,10; Ézs 9,3-6; 11,1-9 

5 Jákób háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában! Jn 8,12; 1Jn 1,7 

    Ézsaiás könyvét kezdtük el (újból) olvasni… Az Ószövetség egyik legismertebb, legtöbbet idézett könyve. Sok, a Messiásra vonatkozó jövendölést találunk benne. Szinte mindenik során áthallatszik az ő eljövetelének jó híre… Az akkori rengeteg egyéni és közösségi baj, nyomorúság miatt fokozottan jelen volt a szívekben a sóvárgó várakozás, és egyre biztosabban és biztatóbban csendült fel a reménység üzenete: közel van a Messiás béke-országa. A mostani sok feszültség, nyugtalanság között - háborúk, társadalmi konfliktusok, az elidegenedés világméretű problémáival szembesülve - szintén meg kell hallanunk, tudatosítanunk kell magunkban: Istennek Krisztusban elkezdett megváltó terve végbe megy. 

   Vajon hova kellene sürgősen elérkezzék ez az evangélium, s annak nyomán az áhított békesség? Ukrajnába, Oroszországba, Iránba, Észak-Koreába, Szíriába? Elsősorban a szívekbe, a mienkbe is. Akkor lesz (több) megértés, szeretet, összefogás a világon is. Nemcsak a háború, a béke is a szívekben kezdődik.

  Egy drága, reményteli igét kap látomásban Ézsaiás, Ámóc fia. A próféta származásának megemlítése egy konkrét családi, társadalmi, történelmi kontextusba helyezi őt, amelyben az örök Istentől kapott szolgálatát betölti. Önmagában csoda az, hogy a mindenható Isten kijelenti magát a mulandó embernek. Karácsonykor még nagyobb csoda történt: Isten teljes közösséget vállalt velünk, egyszülött Fiában megüresítette önmagát, alázatos szolgai formát vett fel, emberré lett. 

    Az utolsó napokban… Isten naptárában már bejelölt időpont ez, bár mi nem tudjuk pontosan körülhatárolni, mindazáltal hisszük, tudjuk, hogy be fog következni. Szilárdan fog állni az Úr házának hegye, és a többi domb fölé magasodik. Erőteljes üzenet, mély benyomást tevő, megrendítő kép ez: szinte magunk előtt látjuk. Valami nagy, rendkívüli esemény megy itt végbe. Miközben az ember Bábel tornyait építi, Isten jelenlétének jelképes helyszíne, a Sion hegye fölébe magasodik mindennek. Nem lehet nem észrevenni, nem rá figyelni. De ez egyben belső történés is: növekszik a lelki éhség is az emberekben. Özönleni fognak. Annyi hamis magasságot, emberi nagyratörő szándékot láttak már, annyi csalódásban volt részük. Isten közelségének megtapasztalására vágyik a lelkük… 

   Még nem látjuk ezt. Még a világi magaslatok, az önmegvalósítás erődítményei bűvölik el az embereket. Egyéni céljainkat hajszoljuk, senki és semmi mással nem törődve… Sokan imádkozunk a napokban azért, hogy az Úr áldja meg ünnepünket, gyűjtsön össze maga köré. Annyi minden távol tart, elsősorban szívünk közömbössége. Valaki kijelentette: ő csak akkor jön templomba, ha valami családi esemény van, őt nem érdekli a gyülekezet. Nos, igazából egy családi eseményre készülünk, megszületett mennyei Testvérünk. Karácsonykor Megváltónk születésnapját ünnepeljük.

    Hallottuk az igében, hogy Isten nem tesz különbséget: nincs fehér és fekete, migráns és őshonos,  valamennyi nép hozzá igyekszik, és ő mindenkit szívesen fogad, aki őszintén jön. A különbséget nem a származás, hanem ellenségeskedés adja. 

   Biztatják egymást az emberek: Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához!Közös célok fogalmazódnak meg. Talán előtte mást mondtak egymásnak, talán ellenségek voltak, keserves harcot vívtak egymás ellen.  Ha együtt mennénk az Úrhoz, ha összedobbanna a szívünk, mennyivel másként alakulnának kapcsolataink! De ha mindenki a maga magaslataira akar felkapaszkodni – legtöbbször mások ellenében -, akkor marad a széthúzás, gyűlölködés. 

Egy tanító történet arról szól, hogy egyik király két alattvalója halálos ellenségei voltak egymásnak, állandóan pereskedtek. A király megunta, kivitette őket egy távoli, lakatlan, kopár szigetre, és egy olyan csónakot készíttetett, aminek az evezői távol estek egymástól, csak két ember kezelhette. Ilyen módon rájuk bízta, hogy vagy ott pusztulnak el, vagy összedolgozva, egymásra figyelve hazaeveznek… Ugyanabban a hajóban evezünk, közös a sorsunk, ugyanazok a problémák nyomasztanak, ugyanaz a Megváltónk. Miért harcolnánk egymás ellen? Esztelenség. Hanem inkább jöjjetek, ahogy az Igében halljuk, induljunk el az Úr felé!  Tegyünk félre önzést, sérelmet, és éljünk az ő békességében!

   Hadd tanítson az ő útjaira! Be kell ismernünk, hogy szükségünk van Isten útmutatásaira. Sok mindent tudunk, sok mindent elértünk, de lélekben nem sokra jutottunk. Akarjuk-e, hogy tanítson minket az Isten? Engedjük-e, hogy beleszóljon az életünkbe? (Azt figyeljük meg: az emberek minél nagyobb hibákat követnek le, annál kevésbé tűrik, hogy valaki intse őket.) Az Úr úgy tanít, hogy megújítja gondolkodásunkat: hogy valóban megismerjük magunkat és az ő igazságát, úgy tanít, hogy helyére teszi kificamodott értékrendünket, a helyes irányba vezeti életünket, akarata szerintivé formálja magatartásunkat. Ezt nehezen fogadjuk el. Kudarcunkat nehezen ismerjük be. 

(Valaki betért hozzánk a napokban, pénzt kért, nagyon ittas volt. Váltig állította, hogy nem az. Makacsságát látva, kifakadtam: nehogy azt mondja, hogy soha nem iszik? Erre nagyon öntudatosan azt felelte: azt nem állítom, de csak annyit iszom, mint minden rendes ember…) Ha most azt kérném, hogy álljon fel az, aki nem tartja magát többé-kevésbé rendes embernek, akkor szerintem nem sokan mozdulnának meg. Félreértés ne essék: én hivatalból állok. Pedig Isten mértéke szerint egyikünk sem rendes ember: sokféle bűn, önzés, rosszindulat, hamisság terhel mindnyájunkat. Ha minden rendben van velünk, akkor nekünk nincs szükségünk Krisztusra. Akkor karácsony nem a mi ünnepünk. Akkor mi akarjuk tanítani az Istent…

    Pedig tőle jön az igazi tanítás. Mégis minden mást könnyebben elhiszünk, minden másnak hitelt adunk. Annyiféle emberi okoskodás kap helyet bennünk és közöttünk. Mindent kitalálunk, csakhogy ne kelljen engedelmeskedni. 

  Tanítson útjaira, hogy ösvényein járjunk. Nemcsak azért tanít Isten, hogy megismerjük az ő titkait, valamiféle elméleti tudásra, teológiai jártasságra tegyünk szert, esetleg kicsit elgondolkozzunk, hanem azért, hogy járjunk az ő ösvényein Krisztust követve. Hogy gyakoroljuk, megéljük hitünket.

   Arról is hallunk, hogy Isten igazságot szolgáltat… Szoktuk mondani: itt a földön soha nem lesz igazság. Tudjátok, miért? Miattunk. Mi mindenkivel igazságosan bánunk?  Még magasabb elvárás az Isten előtti igazság. Hogyan tudnánk azt teljesíteni, ha még az emberi mértéket sem ütjük meg!  Hol vagyunk Isten szentségéhez mérve? Olvassuk: Krisztus teljes volt kegyelemmel és igazsággal. Értitek? Ha Isten igazságosan bánik velünk, akkor végünk van. Ezért kellett Krisztusnak kegyelemmel jönnie, az ő igazságát nekünk ajándékoznia, a mi hamisságainkért eleget tennie… Felénk már a felmentő ítélet hangzik: szabad vagy, valaki – kegyelemből – megfizetett érted.  

   Ha Isten mindnyájunk vétkét eltörölte, vajon mit kell tennünk nekünk? Vajon tovább lehet vétkeznünk, önzésben, haragban élnünk? Ha öntudatosan, emberi méltóságunkat megőrizve, tényleges identitásunkat vállalva akarunk továbbélni (és nem sunyiságban, alattomos jellemtelenségben), akkor nem tehetjük ezt. Isten megbocsát, és mi kikaparjuk az egymás szemét? 

  Az Isten hegyére özönlő nép, aki az ő útját tanulja, aki megtapasztalja bocsánatát - kardjaiból kapákat kovácsol, lándzsáiból metszőkéseket. Az egyik legszebb, legkifejezőbb jelkép ez a Szentírásban… A gyilkos fegyverekből hasznos szerszám lesz. Nem lesz több öldöklés, hadseregre sem lesz szükség… Gondoljátok el: ami pusztítást véghezvittek, romboló, gyilkos szándékkal ami hadianyag felhasználódott csak ebben az Ukrajna elleni háborúban. Mennyi szenvedést el lehetett volna kerülni, mennyi jó célt meg lehetett volna valósítani! New Yorkban az ENSZ központi épülete kertjében áll egy híres szobor, aminek a címe ez az idézet „Let us beat our swords into plowshares“ (Mik 4,3). Alkotója egy szovjet szobrászművész: Jevgenyij Viktorovics Vucsetics (a szobrot 1959-ben avatták fel). Nem elég a szimbólum, a tanítás a szívben kell megtörténjen. 

   Gyakran halljuk a kérdést: hogy nem tudnak a felek megegyezni? Mi hogy nem tudunk? Testvér a testvérrel, gyerek a gyerekkel (homokozós történet). Nagy belső megtisztulásra van szükség Krisztus által… Karácsony végleges térhódítására, amikor az ő igazsága jut érvényre gondolkodásunkban, amikor - a mienket legyőzve - az ő indulata uralkodik bennünk. Ó, bárcsak ez történne a világon és életünkben!

   Szép felszólítással zárul mai igeszakaszunk:  Jertek, járjunk az Úr világosságában! Ne a saját sötétségünkben… Krisztus világosságként jött el. Ne csak külső fényeket gyújtsunk, hanem a szívünkben is lángoljon fel az ő szeretete, melegítsen fel minket, és általunk másokat. Járjunk az ő világosságában, így készüljünk az ünnepre! Ámen.

Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban,

hálát adunk neked azért a találkozásért, alkalomért, igéd drága, vigasztaló üzenetéért. Hálát adunk az elmúlt napokban tapasztalt oltalomért, segítségért, erőért. Énekeltük: sok baj közt erőnk voltál és örömünk. Megvalljuk előtted, hogy annyi gondunk, bánatunk van, és annyi problémát látunk magunk körül, a világban is: háborút, erőszakot, igazságtalanságot. Tudjuk, hogy mindez a szívekből indul ki, igen, a mienkből is. Könyörülj rajtunk! Te ronts le minden hamis emberi magaslatot, nagyravágyást, büszkeséget bennünk, és kérünk, hadd legyen naggyá köztünk a te igazságod, a te akaratod, a Krisztus jósága… Kegyelmed, jelenléted hegye magasodjék fölénk, a te dicsőséged töltsön el, Krisztus világossága ragyogja be az életünket! 

   Áldd meg ünnepre való készülésünket, segítsd gyülekezetünk tagjait abban, hogy félretéve mindent, hozzád jöjjünk, Megváltónkat keressük… eljussunk hozzá együtt a pásztorokkal, bölcsekkel, és igazi békességet találjunk nála.

Taníts, mennyei Atyánk, útjaidra, hadd legyen kész a szívünk meghallgatni téged, rád figyelni, engedelmeskedni, hogy ne kifogásokat és elméleteket gyártsunk, hanem a te igazságodat ismerjük meg, fogadjuk el, és főként cselekedjük azt! Vezess minket a Krisztus útján őhozzá, hadd kövessük őt, szeretetét, jóságát. És Szentlelkeddel segíts, hogy engedjük átformálni a bennünk levő haragot, emberi indulatot a Krisztus indulatává, bocsánatává, ahogy a kardokból kapákat kovácsolnak. Munkáld, hogy ne egymás ellen, hanem egymásért éljünk, képességeinket, talentumainkat, erőnket, energiánkat, anyagi lehetőségeinket ne egymás ellen, hanem egymás javára használjuk! Ó, milyen öröm fakadna ebből! Micsoda karácsony köszöntene a világra!  Ezt vidd véghez a ténylegesen háborúzó országokban, de a békétlen családokban, haragvó emberi szívekben is! 

   Hadd járjunk a te világosságodban, hadd legyünk annak továbbsugárzói!

Kérünk, áldd meg gyülekezetünket, ünnepi előkészületeinket, nagyhetünket. Őrizd a hazaindulókat, adj örömteljes, boldog találkozást a családokban, és erőt, békességet, reménységet ajándékozó, ujjongó lelki találkozást Krisztussal, megváltó Urunkkal. Légy azokkal, akik ezt az ünnepet is betegen, vagy gyászban, egyedüllétben, szomorúságban, aggodalmak között, ínségben, nélkülözésben érik meg. Enyhítsd nehézségeiket, éreztesd meg áldó közelségedet, és karold fel, öleld magadhoz őket, mutasd meg számukra szeretetedet mások által is. És nekünk, akik még jöhetünk, adj áldott együttléteket, áldd meg közösségünket, igéd üzenetét, és készíts az örökkévaló karácsonyra a te országodban. Ámen.