Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Jer 30,12-22

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Jer 30, 12-22 (vas.du./2020.márc.22.)

Ezt mondja az Úr: Halálos a bajod, sérüléseid gyógyíthatatlanok! Sebedet senki sem orvosolja, gyógyír és kötszer nincsen a számodra. Szeretőid mind elfelejtettek, nem törődnek veled. Megvertelek, mintha ellenség vert volna, és kegyetlen ember fenyített volna meg. Mert sok a bűnöd, és súlyosak a vétkeid. Miért kiáltozol bajodban, kibírhatatlan fájdalmaid miatt? Mert sok a bűnöd és súlyosak a vétkeid, azért bántam így veled. De majd elpusztulnak pusztítóid, fogságba fog menni minden ellenséged. Ki fogják fosztani fosztogatóidat, prédára vetem minden prédálódat. Bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat – így szól az Úr. Mert eltaszítottnak hívnak téged, Sion, akivel senki sem törődik. Ezt mondja az Úr: Jóra fordítom Jákób sátrainak sorsát, és megkönyörülök lakóhelyein. A romok helyén fölépül a város, és ott áll majd a palota az őt illető helyen. Hálaének hangzik belőlük, örvendezők hangja. Megszaporítom őket, és nem fogynak el, tiszteletet támasztok irántuk, és nem nézik le őket. Fiai olyanok lesznek, mint hajdan, és gyülekezete szilárdan áll majd előttem. De megbüntetem minden sanyargatóját! Közülük származik fejedelme, közülük kerül ki uralkodója. Közelembe engedem, és ő közeledik hozzám; mert ki merné kockáztatni életét, hogy közeledjék hozzám? – így szól az Úr. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek.

    Izráel újjáépül – maga a cím is nagyon reménykeltő. Öröm az, ha valami visszakapja hajdani fényét, rendeltetését, valaki megerősödik, felépül, visszaáll a (régi) rend, a békesség. Az is benne van: valami elromlott, valamit elrontottunk, valakinek pedig közbe kellett avatkoznia, hogy megmentse a helyzetet, minket. A megváltás a teremtés céljának helyreállítása – még nagyobb dicsőségben.

   Ezt mondja az Úr… Isten az, aki meglátja a bajt, aki felállítja a diagnózist. Halálos a bajod, sérüléseid gyógyíthatatlanok. Rossz hír ez, drámai bejelentés. Pedig ha valaki, Isten tudja, hogy mi van velünk

   Azt is látja és kimondja Isten, hogy sebedet senki sem orvosolja, gyógyír és kötszer nincsen a számodra, nincs senki, aki legalább enyhítse szenvedésedet. Széptevő szeretőid, álbarátid elhagytak, önmagadba, másokba vetett reménységed hiábavalónak bizonyult…

Arra a pontra jutottunk, hogy megrendült a korlátlan fejlődésben és a mindenre választ adó, megoldást találó tudományban való bizalmunk. Be kell látnunk: minden bámulatra méltó teljesítménye ellenére törékeny az ember.

   Az is kihallatszik az igéből, hogy Isten verte, fenyítette meg népét az ellenség által, mert „sok a bűnöd és súlyosak a vétkeid”.  A bűn, a vétek halálos lelki kór, az Isten nélküli élet ámokfutás. Az Úr igéje, igazsága elleni lázadás bajt zúdít az emberre. (A büntetés azt jelenti, hogy visszahull fejünkre – mint a feldobott kő – gonoszságunk, káromlásunk, tagadásunk, ellenségeskedésünk, erőszakoskodásunk.)

  Miért kiáltozol, kérdi Isten. Hiszen bűneid végrehajtásához nem kérted a segítségemet, amikor jól volt dolgod, nem akartál rám figyelni. Most miért fordulsz hozzám, hiszen tudod, mit követtél el ellenem? Testvéreim, igaz és igazságos az Isten szava. Ha itt befejezné a velünk való párbeszédet, ha sorsunkra hagyna, akkor az teljesen jogos lenne. Akár a mostani helyzetünkre nézve is kijelenthetjük ezt.

    De Isten tovább megy. Nem a büntetésben, hanem a kegyelemben. A kegyelem által Isten igazsága megigazulás lesz számunkra Jézus Krisztusban, aki magára vette bűneink büntetését. Istent nem kiáltásunk, hanem kegyelme „hatja meg”, indítja el felénk. Szeretete miatt buzdul fel a mi megmentésünkre. Elpusztulnak pusztítóid, kifosztják fosztogatóidat, prédává teszem prédálóidat. Bekötözöm sebeidet, milyen drága ígéret! Azokat a sebeket is, amelyeket az ellenem való lázadásban szereztél. Eltaszított voltál, senki nem törődött veled (ki törődik az elesettel, a szélre sodródottal?), de most melléd állok.

  Gyönyörű ígéretek következnek: túlcsordul az öröm a szívünkben azoknak hallatán.  A romok helyén újra felépül a város, paloták emelkednek, és hálaének hangzik belőlük…

Meg vagyok győződve, hogy túljutunk ezen a járványon, Isten kivezet ebből a nehézségből, de az a kérdés már most: vajon, tudunk-e majd őszintén hálásak lenni? Amikor minden újra helyreáll, vajon akkor „helyreáll” a hitetlenség, az erkölcstelenség, a versengés, az egymás elleni hadakozás is?

  Megszaporítom őket… Most betegség fenyegeti a világot, tizedeli bizonyos országok, országrészek lakosságát, és szorongva gondolunk arra, hogy mi itt szülőföldünkön amúgy is kevesen vagyunk, gyülekezeteink kiöregedettek. Isten jövőt ígér. Fiai olyanok lesznek, mint hajdan… Nem háború, nem betegség apasztotta az utóbbi évtizedekben népünket, egyházunkat, hanem az önzés, a kicsinyhitűség és a földi nagyravágyás. Szemléletet, lelkületet kell váltanunk! Van-e fontosabb, mint az ember, akit úgy szeretett Isten, hogy egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen?

   Ráadásul azt is ígéri Isten, hogy tisztelni fogják az ő népét. Vajon nem játszottuk-e el, vajon nem kell-e éljünk azzal a méltósággal, amit Isten adott nekünk? 

   Gyülekezete szilárdan áll majd előttem. Isten szabadító kegyelmének, helyreállító munkájának a   következmény az (kell legyen), hogy lélekben, közösségben, hitben is megerősödünk. Az Úr előtt, az ő világosságában járva, békességében élve lehet virágzó, gyümölcstermő a gyülekezetünk.

   Nem idegen fog uralkodni rajtuk, hanem közülük való, aki megérti őket.

   Közelembe engedem, és ő közeledik hozzám. Közelséged oly igen jó nekem, olvassuk a 73. zsoltárban.  A délelőtt hallottuk: Péter a Krisztus követéséért, azért, hogy a közelében lehessen, mindent otthagyott. Az volt neki a legfontosabb. Valóban: az ő közelében enyhülnek a bajok, meghátrál az ellenség, gyógyulnak a sebek, megújul az élet. Az ő jelenlétében békesség van, öröm, szeretet. A közelség – lelki értelemben is – veszélyt hordoz magában: Krisztus ennek kockázatát vállalta a kereszten.

  Utolsó vers: az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek. Isten magához fogad, uralma alá, kegyelmének megtartó, üdvözítő körébe von, mi pedig az övéi lehetünk, neki szolgálhatunk teljes szívvel, lélekkel már most, s majd egykor az ő országában. Ámen.