Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Jn 16,21 (anyak napja)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Jn 16, 21 (anyáknapja) 

 

   Vannak kiemelt alkalmak, jelentős ünnepek, amelyek életünk lényegére, legmélyebb kötődéseinkre mutatnak rá. Olyan alapvető tényekre, amiknek igazi jelentőségéről könnyen el is tudunk feledkezni a mindennapokban. Ilyen pl. Isten szeretete, tőle kapott megbízatásunk, megváltásunk igazsága, az üdvösség reménysége, vagy – földi kontextusban – hozzánk közelálló személyek ragaszkodása, jósága.

     Mondhatni, ezekre együtt emlékeztet a mai ünnep, az anyák napja.  Szeretettel gondolunk azokra, akik még köztünk, értünk végzik édesanyai szolgálatukat, és azokra is, akik már nincsenek velünk, de akiknek szeretetéért mindig hálásak lehetünk. Jó, ha tudatosítjuk, ha időt szakítunk, ha megállunk és köszönetet mondunk. Valójában fel sem tudjuk mérni, mit kaptunk őbennük… Ha nem is sikerült mindenben tökéletesnek lenniük, de bizonyára a javunkat akarták.  Hány ember sorsa alakult volna másként, ha egy-egy döntő helyzetben közel engedte volna szívéhez édesanyja intését, féltő szeretetét. (Olvastam egy történetet. Egyik fiatalember heves felindulásában párbajra hívta ki az őt megsértő férfiismerősét, amikor pedig édesanyja ezt meghallotta, elment hozzá, és azt mondta neki: fiam én szültelek téged, az életed nem a tied, kölcsön kaptad, nem bánhatsz vele önkényesen, saját tetszésed szerint.) Hány fölösleges harcot, kockázatot el lehetne kerülni, ha az anyák oda tudnának állni minden ember mellé, és a lelkükre tudnának beszélni: ezt gondold meg, erre vigyázz, ezt ne tedd, azt pedig ne tagadd meg. Egyik háború után írta le valaki: minden gyilkos golyó két szívet érintett egyszerre: a katonáét és az édesanyáét. Vajon, az édesanyák könnye tisztábbá teszi világunkat?

   Az anyaság küldetésének vállalása földi létezésünk alapfeltétele. Gyermekként döbbentem rá, hogy az egyik templomi énekünkben szereplő „kit anya szült a földre” megfogalmazásba mindenki beletartozik. Mindenkinek volt vagy van édesanyja. Krisztus Urunk sem vonta ki magát e törvény alól: ahogy az írás mondja, ő maga is asszonytól lett. Ő is ismeri a gyermek-anya kapcsolatot. Számára is fontos volt az örökkévaló Atya végtelen szeretete mellett az anyai szeretet, törődés megtapasztalása.  Nem véletlen, hogy tanításában, példázataiban gyakran előjön a szülő-gyermek viszony.

  Az Ószövetségben is központi téma, gyakori hivatkozási alap ez. Pl. a Hóseás 11, 3-4 –ben ezt olvassuk… Nagyon szép, megindító kép ez. Az anya gyöngéden arcához emeli gyermekét, hogy gyönyörködjön benne. „Hát elfeledkezhet-e anya gyermekéről?”, kérdezi Ézsaiás próféta is  (49.rész). Vannak nemtörődöm anyákról szóló történetek is: valóban a legmagasztosabb megbízatást,legnemesebb hivatást is meg lehet tagadni. (Egy legenda arról szól: hogy egy anya kincset talál egy barlangban, kisgyermekét leteszi öléből, hogy minél több aranyat és drágakövet vihessen magával, és ahogy kiér a barlangból, annak bejárata bezáródik.  Akkor veszi észre kétségbeesetten, hogy a gyermekét bent felejtette. És rádöbben: a legértékesebbet veszítette el. Mindenét adná immár, minden vagyonát, saját életét is, csakhogy gyermekét visszaszerezze). Másfelől  hányan vállalnak anyaságot akkor is, ha biológiai értelemben nincsenek gyerekeik.

Sok ilyen lelki édesanya él gyülekezeteinkben.

   Amikor az asszony szül … egy csodálatos mondat ez. A születés: új élet, ígéret, misztérium. Isten életet teremtő, megváltó és megszentelő hatalmáról tanúskodik. És mindnyájan részesültünk ebben. Mielőtt valamit tennénk, szólnánk, jó lenne ezt a csodát mindig újból átgondolni. Igen, az élet, amire a születés révén jogot kaptunk, küzdelmet is jelent. Születésével kezdődött Megváltónk szenvedése is („földi életének egész idejében”, tanítja Káténk).  A születéssel kapcsolatban az egzisztencialisták a létbe taszítottságról beszéltek. Inkább lehetőségnek nevezném, esélynek, az Istennel és egymással való kapcsolat gazdagító, létezésünk értelmét, szépségét felmutató megtapasztalásának.  Látnunk kell a láncolatot, nemzedékek sorát, visszamenve az élet forrásáig. A szeretetig. Nagy titok ez!

   Az anyáknak adatott meg a kiváltság, hogy e titok eszközei legyenek. A férfiak terveket, nagy ötleteket és műveket szülnek, de az élet letéteményesei az anyák. Ismerjük a mondást: minden sikeres férfi mögött … és most fogalmazzuk át: minden egyes ember mögött egy édesanya áll. Meghatározó az, hogy milyen ez a háttér: szeretet, bizalom, felelősség van-e benne, vagy ezek hiányt szenvednek.  

  Az édesanyai küldetés áldozattal jár.  Áldozat nélkül nincs élet.  És ez nemcsak annak kezdetére, hanem megóvására, fenntartására is vonatkozik. Nemcsak a földi életre, hanem – itt Krisztus váltságot szerző áldozatára gondolunk – az örökkévalóra is.

 Fájdalommal szülsz … a bűneset történetében  a szülés fájdalma a büntetés jele. Úgy is mondhatnánk: megváltásra szoruló emberi mivoltunk adottsága. Teher, amiből áldás lesz. Kérdezd meg az édesanyákat, melyik volt életük legemlékezetesebb órája: sokan gyermekeik világra jöttének élményét, eseményét fogják említeni. Ők is attól kezdve lettek anyák. Minden születés – a Krisztus testet öltésének mintájára – karácsony.  A kegyelem jegyében áll és az üdvösség ígéretét hordozza. De vajon minden élet a Krisztusét fogja-e kiábrázolni?

  Amikor megszülte gyermekét.  A gyermek a földi lét folytonosságának garanciája. Ha nem lennének gyermekek, csak néhány évnyi, évtizednyi jövőt állna előttünk. Minden átértékelődne, leszűkülne, értelmét veszítené. Kár lenne építeni, tanítani, alkotni. Munkánknak senki nem venné hasznát. (Félelmetes, úgy tűnik, hogy világunk vezetői ilyen jövőt terveznek.) Ebből a szemszögből még inkább értjük: a gyermek áldás, jutalom. Miért gondoljuk mégis másként: mi programozta át tudatunkat, agyunkat, értékrendünket? Vajon mi a természetes számunkra? Az áldás szűkkeblű visszautasítása? Gyakran hallottam: jaj, elég egy! Ha szüleim is így gondolkoztak volna, akkor én nem lennék ezen a világon. Talán nem sokan látnák kárát, éreznék hiányát ennek, de négy gyermekem mindenképpen. Ám sok híresség sem született volna meg. Bach a nyolcadik gyerek volt a családban,  Dosztojevszkijnek 7 testvére volt, Mel Gibson hatodiknak születetett a 11 testvér közül … 

    Beszélhetnénk modern korunk spártai kegyetlenségű gyakorlatáról, az abortuszról. Holnapunkat fojtjuk meg. Reménységünket, bizodalmunkat vonjuk meg a kiszolgáltatott érkezőtől és önmagunktól.  A nehézség vállalása előre visz, az áldozat megtagadása holtpontra juttat. Csak a megszületett gyermekekkel lehet jövőt tervezni. Csak nekik szólhat az evangélium, csak nekik adhatjuk tovább földi lelki kincseinket. Az már a mi felelősségünk, hogy hogyan tesszük.       

     Nem emlékszik a gyötrelemre. Jelképes megjegyzés. Az édesanya elfelejti a rosszat…

Egy gyermekkori szidás után elhatároztam: itt nekem nem lesz maradásom. Vettem magamhoz egy kést (olvasmányélményeimből úgy tudtam, hogy az nélkülözhetetlen a túléléshez), és elmentem világgá. A barátokkal átjátszottuk a délutánt, de a betyárként kint töltendő este elvette a kedvem az egész világjárástól. Szorongva mentem haza: vajon hogyan fogadnak. Kiderült: édesanyám jobban várta, hogy hazaérkezzem, mint én.  

Evangéliumi ez a mondat: Isten sem emlékszik bűneinkre. Krisztusért úgy tekint ránk, mintha soha nem vétettünk volna ellene, mintha semmi bűnt nem követtünk volna el.  Teljes megbocsátással fogad. Az anyák sokszor gyakorolják ezt gyermekeikkel szemben.  Hallottam egy esetről, egyik édesanyja mondta az őt bántalmazó gyermekének: gyere fiam, bent a házban üssél meg, hogy ne lássanak a szomszédok, nehogy valaki feljelentsen. Nem emlékszik a rosszra: a szeretet képes átírni, átformálni, megtisztítani azt. 

   A szülő anya nem emlékszik a gyötrelemre az öröm miatt … A legnagyobb öröm számára gyermeke, és a neki való szolgálat. Nincs az a tengerparti élmény, wellness nyújtotta élvezet, bármilyen szenvedély adta mámor, ami ezt túlhaladná … Az anyák legnagyobb öröme (igaz, szomorúsága is) a gyermekekhez kötődik, legnagyobb kérésük velük kapcsolatos. Egy idős asszony mondta gyülekezetünkben: kész vagyok meghalni, egy dolgot sajnálok: itt hagyni gyermekeimet, mert szeretem őket.  Miben leljük örömünket? Örülünk-e igazán gyermekeinknek? Sajnos, sok örömtelen, a gyereknevelés gondjaiba belefásult, belefáradt, megkeseredett szülőt is látni. Talán nem értékeljük eléggé a gyermekben kapott ajándékot, nem engedjük, hogy az igazi örömmé növekedjék bennünk. Amit szívből, szeretetből teszünk, az megszépül, könnyebb lesz. Talán saját gyermekeinket illetően önzés is van bennünk, nagyravágyás, másokét tekintve pedig irigység és a versengés szelleme. Meg kell tanuljunk a gyermekekért nagyon hálás, nekik nagyon örülő közösséggé, néppé válnunk! Sokatmondó az, hogy Mária dicsőítő éneke így kezdődik: „magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben”. A próféták látomásában a boldogság netovábbja az, amikor megtelnek az otthonok, az utcák, a terek vidám gyereksereggel. A mi falvainkra, városainkra is ráférne ez a változás.

   Nem lehet nem észrevennünk, hogy társadalmunk – a külső látszat ellenére – alapvetően gyerek – és anyaságellenes. Olyan életmodellt kínál, amiben az érvényesülés, a karrier a legkívánatosabb, a legfontosabb. Fiatalokkal beszélgetve, szinte soha nem hallani: az én álmom az, hogy nagy családom legyen. 

  Az ige nem öncélú örömről beszél. A Jézus tanításában megjelenő édesanya nem annak örül elsősorban, hogy gyermeke született, hanem, hogy ember jött a világra. Korunk uralkodó szülői gondolkodásmódja az, hogy mindent a gyermekért. A sajátunkért. Akiből – úgymond – a maximumot akarjuk kihozni, akiben saját félbe maradt életcéljainkat próbáljuk megvalósítani, aki majd sztárügyvéd, miniszter, tudomisén mi lesz. És annyira hiányzik a közösségi szemlélet! A függőleges és vízszintes irányba is elkötelezett magatartás. Gyermekemet ajándékba kaptam, de nem csak saját használatra. Nem lehet saját dicsőségem megmutatásának eszköze. Felelős vagyok érte, hogy szeretetben és felelősségre neveljem. Hálával tartozom érte Istennek, aki minden élet, minden áldás forrása. És nem feledkezhetem el a közösségről, ahova tartozom, ahol nekem és gyermekemnek is kötelességeink vannak. Mert emberek vagyunk, Istennek az ő képmását hordozó, Krisztusban megváltott gyermekei, a szeretet követei. Megváltó Urunk azt tanítja: aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám. (Mk 3,35)

Íme, az édesanyai, a családi küldetés mennyire kiszélesedik, krisztusi magasságokra emelkedik. Aki gyermekét, testvérét, szüleit szereti, gyöngéd kedvességgel öleli át, szíve jóságát osztva meg velük, az Krisztussal teszi ezt meg.

   Édesanyák, szülők: örüljetek gyermekeiteknek, tartsátok őket a legnagyobb értéknek, áldásnak, életetek legnagyobb ajándékának, megkoronázásának, neveljétek őket felelősséggel, hittel, bizalommal. Gyermekek, szeressétek, tiszteljétek édesanyátokat, szüleiteket, legyen mindig nyitott a szívetek feléjük, szabad a kezetek segíteni, támogatni őket, mert ezáltal Isten örökkévaló, megtartó szeretetének lesztek a részesei! Ámen. 

 

 Mindenható Istenünk, teremtő mennyei Atyánk, megtartónk Jézus Krisztusban, megújítónk a Szentlélek által. 

   Hálát adunk e mai napért, ünnepért, mindenekelőtt végtelen kegyelmedért, amely által minket gyermekeiddé fogadtál, Krisztusban megváltottál, és szeretetedben, gondviselő jóságodban hordozol. Hálát adunk ezen az alkalmon örök szereteted leghűségesebb képviselőiért, az édesanyákért: azokért, akiket még magunkhoz ölelhetünk, akiket megcsókolhatunk, és azokért is, akik már nincsenek közöttünk.

   Megköszönjük áldozatos szeretetüket, törődésüket, jóságukat, értünk vállalt fáradozásukat, értünk mondott imádságaikat. Megköszönjük azt, hogy lépteinket a hit útjára igyekeztek irányítani. Ó, Istenünk, segíts, hogy ne tékozoljuk el soha a tőlük kapott lelki örökséget, vegyük komolyan hozzád tartozásunkat és tőled kapott megbízatásunkat. Azt, hogy a Krisztuséi vagyunk. Hadd legyünk az ő békességének eszközei. Mennyei Atyánk, te látod, hogy a világ a maga békétlenségével, nagyravágyásával, önzésével mennyire próbál elidegeníteni minket tőled, egymástól. Adj egyetértést, bizalmat, békességet, egymásban való örömet a családokban, hogy ez legyen jelen a házastársak, a szülők életében, ennek légkörében nőjenek fel a gyermekek. Ó, mennyi baj származik abból, ha ez hiányzik, ha a szeretet helyét más tölti be: önzés, harag, hitetlenség.

  Részeltess minket kegyelmedben, és segíts minden családot, minden embert, hogy mindenekelőtt lelki gazdagságra törekedjék … mert ez a boldogság, ez a megmaradás útja.  Te légy velünk a nehézségek, megpróbáltatások között is. Imádkozunk, óvd gyermekeinket, unokáinkat a kísértésektől, bajoktól, testi-lelki veszedelmektől, adj nekik bölcsességet, rád figyelő értelmet, neked engedelmeskedő szívet: hisszük, akkor tőled senki és semmi el nem szakíthatja őket, és szép, áldott életük lesz. Ez a legnagyobb kérésünk! Segítsd őket tanulásban, adj jó előmenetelt földi pályafutásukban is.

   Áldd meg, mennyei Atyánk, az édesapákat is, segítsd őket munkájukban, a családért való fáradozásukban! Imádkozunk a nagyszülőkért is, áldd meg szolgálatukat. Légy oltalmazója minden családnak, Lelked által cselekedd, hogy mindenütt valóban a békesség, a szeretet uralkodjék. És vezess minket, mint megváltott népedet, reménységben az üdvösség fele! Hisszük, tudjuk a te szent igéd alapján, Krisztus áldozatára tekintve, hogy ez a te legfőbb akaratod velünk. Add, hogy – az életet szolgálva - mi is erre törekedjünk!

   Könyörülj betegeinken, légy közel gyászolóinkhoz! Hadd könyörögjünk most világszerte azokért, akik az árvaság keserűségét, terhét hordozzák, te légy oltalmazójuk, pártfogójuk. Imádkozunk azokért a szülőkért, akik gyermekeiket veszítették el, te gyógyítsd lelküket, adj benned való reménységet nekik. Imádkozunk azokért a fiatalokért, akik házasságra készülnek, azokért a családokért, ahol öröm van, áldd meg tiszta, hálás boldogsággal  őket! Légy megtartónk most és mindörökké, Krisztusért! Ámen.