Jn 5, 37-47  (vas.de.)

 

37 Az Atya, aki elküldött engem, ő tett bizonyságot rólam. Az ő hangját nem hallottátok soha, arcát sem láttátok,

38 és az igéje sem marad meg bennetek, mert annak, akit ő elküldött, nem hisztek.

39 Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, Ézs 34,16 ; 2Tim 3,15-17

40 és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.

41 Én nem fogadok el dicsőséget emberektől,

42 rólatok viszont tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete.

43 Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok.

44 Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?

45 Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek.

46 Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert ő énrólam írt.

47 Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?

 

   Jézus a jeruzsálemi Betesda tavánál meggyógyít egy 38 év óta beteg, súlyos rokkantságban szenvedő embert… Ezzel egyértelműen megmutatja rehabilitáló, teremtő, megváltó isteni hatalmát. A gyógyítás szombaton történik. A törvényeskedő farizeusok a csodára gyanakodva, kritikusan, rosszindulattal reagálnak. Előítélet van bennük, a hibát keresik, és azt is látják meg: Jézus megrontotta a régi törvényt.  Ezért akarják ölni (18.vers).  Az előítélet, a gyanakvás, a bizalmatlanság teljesen átvehetik az irányítást gondolataink fölött. Vigyázzunk, hogy mit engedünk be a szívünkbe, az értelmünkbe! Vigyázzunk, hogy miként viszonyulunk Jézushoz: vagy Úr lesz az életünkben, vagy halálos ellenségeivé válunk! Hitetlenségünkkel, gyűlölködésünkkel, közömbösségünkkel, álnokságainkkal mi is az őt megölni akarók táborába tartozunk. 

   Sok negatív tartalmú megfogalmazást tartalmazó, ítéletes, keményszívűségünkről, visszautasításunkról szóló igeszakaszt hallottunk (11-szer fordul elő benne valamilyen tagadó kifejezés). Divatos szlogen manapság: gondolkozz pozitívan! De a gonosz magatartást, alattomos cselekedetet, erkölcsileg negatív viselkedést hamis dolog pozitívnak beállítani. Nem jó a bűn szépíteni. Persze van jó hír a bűnnel kapcsolatban is, de az nem a bűn eltussolásáról, elkendőzéséről szól, hanem annak megvallásáról, és drága áron megvalósuló eltörléséről.

   Az Atya, aki elküldött, ő tett bizonyságot rólam. Egy nagy horderejű, pozitív, erős állítás ez. Krisztus küldetéssel érkezett erre a világra. Isten örök kegyelemi döntése áll eljövetele, szolgálata hátterében. A bűn nem gyerekjáték: legyőzéséhez isteni beavatkozásra van szükség. Kicsi dolognak tűnik – és az egész életünket, környezetünket, világunkat romba dönti. Most már mindnyájunk által ismert, kézenfekvő hasonlat: akár egy veszélyes(sé váló) vírus.

    Isten dicsőségét, kegyelmét nem tudjuk emberi törvényekbe, szabványokba, keretekbe szorítani, behatárolni, szeretetét nem tudjuk megmagyarázni. Jézus azt mondja: nem hallottátok hangját, nem láttátok arcát. Egymást ilyen kritériumok, benyomások alapján ismerjük meg, Istennel kapcsolatban nincsenek, nem lehetnek ilyen tapasztalataink.  

    Ő mégis kijelentette magát Igéjében. Isten Igéje – tanítja Jézus - úgy maradhat meg bennünk, ha hiszünk annak, akit elküldött… Ez az Ige lényege: Isten elküldte egyszülött Fiát. Mi mégis sokszor megpróbáljuk a kijelentést Krisztus nélkül magyarázni, értelmezni: talán rá hivatkozva, de mégis megkerülve őt, a vele való személyes kapcsolatot. Pedig Isten akaratának titka Jézusban tárul fel. Benne mindent elmondott, megmutatott, amit közölni akart a világgal. Benne, nála örök élet beszéde van…

   Az írásokat emberi bölcsességgel is lehet kutatni, az örök életet keresve. Tisztességes szándék ez, mégis hamis az irány, ha Krisztus nélkül tesszük. Út nélkül nem lehet célba érkezni. Sok ilyen, az örök életet a maga módján kereső ember, közösség, vallás van, akik ilyen-olyan felismerésekben, gondolatrendszerekben vélik megtalálni az igazságot.  És öntelten vetik a mások szemére: ti nem ismeritek az igazságot. Úgy gondolhatják, hogy ők megszerezték azt. Annyi ilyen másokat kárhoztató „üdvözítő tan” van, hogy az valósággal zavarba ejtő. Testvéreim, nem mi birtokoljuk az igazságot, hanem az igazság birtokol minket, ő nem a mi tulajdonunk, hanem mi vagyunk az ő tulajdonai. És itt nem egy fogalomról beszélünk immár, hanem egy élő személyről, aki az Atya nevében jött. 

   Mindenféle tanítás – legyen akár ősi, „eredeti” hagyományra hivatkozó - tévelygés Krisztus nélkül. Minket nem teóriák, elképzelések, eszmék mentenek meg, hanem megváltó Urunk. Lehetünk komoly bibliakutatók, kiagyalhatunk tetszetős, akár bibliai gyökerű, meggyőző, logikus elméleteket, több millió követőt szerezhetünk, Krisztus nélkül csak emberi vállalkozás az egész.  (Egy történet arról szól, hogy az egyik igen veszedelmes sivatagban, nagyon nehezen megközelíthető helyen volt egy oázis, ahol annak, aki eljutott oda, teljesült a legmélyebb vágya, legnagyobb kívánsága. De csupán egyetlen személy, egy gyerek ismerte az odavezető utat. Sokan saját képességeikben bízva vágtak neki a sivatagnak, és megpróbálták megtalálni az oázist, mások magukat ajánló idegenvezetőkkel indultak el, vagy hatalmas összegért vásárol térkép segítségével, amiről azt mondták, hogy az biztosan a célba vezet. Valamennyien kudarcot vallottak. De aki ezt a gyereket kérte meg, és őt követte - bár ez tűnt a legkevésbé logikusnak -, az valóban elérkezett arra a kívánatos helyre.) A mennyországba csak protekcióval – a Krisztuséval – lehet bejutni.

   Nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. Csak Krisztusban van élet. Ő az élet teljességét szerezte meg nekünk. Hogy van az, hogy mégsem kell nekünk, nem fogadjuk el tőle? Mindenekelőtt felfuvalkodott énünk miatt. A mindennapi életben is egyre inkább az a magatartás jellemez, hogy nem szívesen kérünk segítséget még azoktól sem, akikről tudjuk, hogy szívesen és örömmel segítenek.  Zavar a személyesség, inkább megkerüljük egymást, inkább elkerüljük Istent, mert nem akarjuk beismerni, hogy szükségünk van rá. Nem akarunk senkinek és senkihez tartozni. Meghasonlott lelkű emberek vagyunk. Inkább vallásos elképzelések, mint Krisztus… (Egy ember nagyon megsértette barátját, és jóvá szerette volna tenni a tévedését. Felkeresett egy bölcset, aki azt tanácsolta: menj el hozzá, kérj őszintén bocsánatot, és ezután valóban törekedj arra, hogy a kedvében járj. Nem volt nagyon ínyére a válasz, elment tehát egy másik bölcshöz, aki azt mondta: tarts hat héten át minden harmadik nap böjtöt, fizess ennyi és ennyi adományt, és nyugodt lélekkel élhetsz tovább, te a magad részéről mindent rendeztél. És emberünk ebben valóban megnyugvást talált.) Zavar minket Jézus, az ő áldozata, igazsága, szeretete…  Inkább embereket, vagy ilyen-olyan praktikákat követünk, mint őt magát, inkább róla beszélünk, mint vele…

   Jézus nem az emberek dicséretét kereste. Nem fogadta el a tőlük kapott dicsőséget. Nekünk sokszor fontosabb ez, mint az Istenben való hitünk megélése. Olvastam: ha olyan nehéz idők lennének, mint az első keresztyének korában, ma sem lenne több keresztyén, mint akkor. Igaz, milyen szomorú, hogy az embereknek minden apró-cseprő ügy fontosabb a krisztus követésénél. Egyszer elfogynak ügyeink. Magunk maradunk Istennel szemben.

   Életünk legfontosabb kérdése: megvan-e bennünk az Isten szeretete. Az ő dicsőségét szolgáljuk-e? A végső megmérettetésnél ez fog számítani. Sok törekvésünk, harcunk hiábavalóvá lesz. Még földi vonatkozásban is. Testvéreim, lesz-e értelme annak 20-30-40 év múlva, hogy ki kivel volt haragban, ki kit gyűrt loe. Amit egymás ellen tettünk, az semmit nem fog számítani, csak az, amit egymásért.

   Krisztus nem ellenünk, hanem értünk cselekszik. Azért szól, azért tanít. Higgyünk az ő szavának! Nem azért jött, hogy megítélje, hanem, hogy megváltsa a világot. Ne másban reménykedjünk, hanem egyedül őbenne, hogy benne és általa megtartassunk az örök életre! Ámen.