Lk 9, 28-36 (óesztendő)

   28 E beszédek után mintegy nyolc nappal Jézus maga mellé vette Pétert, Jánost meg Jakabot, és felment a hegyre imádkozni. 

29 Imádkozás közben arca elváltozott, és ruhája fehéren tündöklött. 

30 És íme, két férfi beszélt vele: Mózes és Illés, 

31 akik dicsőségben megjelenve, élete végéről beszéltek, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie. 

32 Pétert és társait pedig elnyomta az álom. Amikor azonban felébredtek, látták az ő dicsőségét és azt a két férfit, akik ott álltak vele. 2Pt 1,16-18; Jn 1,14

33 És amikor azok távozni akartak tőle, azt mondta Péter Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Mert nem tudta, mit beszél. 

34 Alighogy ezt kimondta, felhő támadt, és beárnyékolta őket. Nagyon megrémültek, amikor a felhőbe kerültek. 

35 És hang hallatszott a felhőből: Ez az én Fiam, akit kiválasztottam, reá hallgassatok! Lk 3,22 

36 Amikor a hang hallatszott, Jézust egyedül találták. Ők pedig hallgattak, és azokban a napokban senkinek nem mondtak el semmit abból, amit láttak. 

   Földi életünk események sorozata, egymásutánja. (Egyik fizikus mondta szellemesen: azért van idő, hogy ne egyszerre játszódjék le minden.) Az, ami megtörtént, meghatározza azt, ami következik. De nem sorsszerű folyamat ez, egyrészt, mert hisszük, hogy Isten kegyelme irányítja életünk minden mozzanatát, másrészt tudjuk, hogy döntéseinknek, cselekedeteinknek a jövőnkre kiható következményei vannak (talán legélesebben az 5 Móz 28- ban hangsúlyozódik ez).

    E beszédek után… Az előző versekben Jézus tanításait írja le az evangélium. Vajon figyeltünk-e az Úr intésére, vajon az Ige iránti engedelmességből fakadtak-e gondolataink, elhatározásaink, cselekedeteink, vagy a magunk szándékait követtük? Engedtük-e, és akarjuk-e engedni, hogy Isten szava, Krisztus beszéde befolyásolja életünket? D. Bonhoeffer írja: ha szavad velem van, az idegenben is megtalálom utamat, az igazságtalanságban is igazságomat, a bizonytalanságban is tartásomat, a munkában az erőt, a szenvedésben a türelmet. 

     Jézus maga mellé veszi három tanítványát… Elhívottak ők (a többiekkel együtt), de most külön megbízatást kapnak. Azonfelül, hogy mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, külön utakat szab meg, rendel el számunkra a mi Urunk. Vannak könnyebb és egészen nehéz utak. Ebben az évben néhányan közülünk úgymond sikereket értek el, előmenetelt könyvelhettek el, mások nehézségekkel szembesültek, csalódást éltek át, talán betegséget kellett hordozzanak. Hisszük, hogy Isten mindent javunkra fordít, mindenből áldást hoz ki. 

   Jézus felviszi a három tanítványt a hegyre imádkozni. Nem találjuk túl izgalmasnak. Úgy lebecsüljük a lelki élményeket a testiekhez képest. Világunk nagyon materiális lett. A pénzben mérhetőnek van valós értéke. Gondoljuk el, hogy fiataljaink számára mi tűnik vonzóbbnak: egy templomi elcsendesedés Krisztus követőinek közösségében, vagy egy egzotikus hétvége. Mégis ez a belső út visz tovább, magasabbra, vezet el az igazi célhoz. Itt ragyog fel az igazi csoda, mutatkozik meg az élet igazi értelme.

   Jézus arca elváltozik… A karácsonyi történetben hallottuk, hogy ő, mint Isten egyszülött Fia, nagy alázatban, önmagát megüresítve jelent meg ezen a földön, egy istálló jászlában látott napvilágot. És most ebben a történetben átsugárzik Jézus földi, emberi mivoltán az ő mennyei dicsősége. Még ruhája is fehéren tündöklik.

   Megjelenik az Ószövetség két nagy prófétája: Mózes és Illés, akik nem tüneményként vannak ott, hanem beszélgetnek Jézussal az ő áldozatáról. Valójában a legnagyobb témáról: a mi megváltásunkról. Az egész ó-szövetség - tanításával, törvényeivel - ennek az előzménye volt.

    Pétert és társait elnyomja az álom. Az elfáradás nagyon emberi megnyilvánulás. A legnagyobb, a legfelemelőbb élményekben is emberként vagyunk jelen. Erről nem szabad elfeledkeznünk. 

Sokszor elfáradtunk ebben az évben is: testi és lelki értelemben… Emberi gyarlóságunk mindegyre megmutatkozott az emberekkel és az Istennel való kapcsolatunkban is: türelmünk és hitünk végessége, szeretetünk korlátoltsága, emberi természetünk esendősége.

    De az a fontos, hogy Jézus közelében maradjunk. Hogy gyengeségeinkben rá nézzünk, ne egymást okoljuk vagy hibáztassuk. Lássuk meg az ő dicsőségét. Ez az igazán lényeges. Lesznek életünkben megfáradások a következő évben is, de nézzünk mindig Jézusra. Milyen megnyugtató azt észrevenni, megállapítani, hogy az ő hűsége nem lankad, szeretete nem fogy, jósága nem változik! 

   Amikor Mózes és Illés távozni készül, megszólal Péter: építsünk három hajlékot. Maradjunk, ne múljon el ez az élmény. Sugározzon ránk mindig a te dicsőséged, Urunk… Áldott legyen az Úr neve, hogy volt részünk ebben az évben elragadtatott pillanatokban is, nagy belső megtapasztalásokban! Olyanokban, amikről Ady Endre így vall: váratlanul átölelt az Isten. Szívünkhöz szólt. Mélyen átéltük Krisztus közelségét. Jó, ha vannak ilyen tapasztalataink! És bár a mi Urunk mindig velünk van, mégsem maradhatunk mindig a hegyen. Nem látjuk mindig fényesen ragyogni Krisztus dicsőségét. 

  A tanítványokat felhő fogja körül, ők megrémülnek, ám biztató hang szól hozzájuk: ez az én Fiam, akit kiválasztottam, rá hallgassatok. Nem csak az ünnepi, eksztatikus pillanatokban, hanem a hétköznapokban is. Ez az, ami fenntartja a Krisztussal megélt közösség csodáját: a ráfigyelés, a neki való engedelmesség, szeretetének befogadása, továbbadása. A mindennapok szent élménye ez. Nem fogunk mindig magasságokban járni, lesznek mélységek útjainkon a következő évben is, de minden helyzetben Jézusra figyelhetünk, rá tekinthetünk, benne bízhatunk, belé kapaszkodhatunk. 

   A tanítványok körülnéznek, és Jézust látják egyedül. Testi, testet öltött egyszerűségében, de telve kegyelemmel és igazsággal, szeretettel és megbocsátással, jósággal és hatalommal. És most már tudták, hogy Mesterük, a názáreti Jézus örökkévaló, dicsőséges király, aki nemcsak egy földi útra, hanem a mennyei üdvösségre hívta el őket. 

    Ezzel a hitbeli látással kell nekünk is tovább indulnunk. Az út ismeretlen, de biztos a cél, nem tudjuk, mi fog történni velünk, de azt tudjuk, hogy ki fog mindig mellettünk állni. És ez elég nekünk ahhoz, hogy bizalommal tegyük meg a következő lépéseket, és reménységgel végezzük a ránk bízott feladatokat. 

  Adja meg Úr nekünk ezt az „menny-közeli” élményt, belső bizonyosságot, és segítsen Lelke által abban, hogy ezt másokkal is meg tudjuk osztani, erősítve, bátorítva egymást! „Vezess, Jézusunk, s véled indulunk!” Ámen. 

Örökkévaló Istenünk, menyei Atyánk Jézus Krisztusban. Magasztaljuk szent nevedet azért, hogy megértük ennek az esztendőnek utolsó napját, és néhányan eljöhettünk erre az istentiszteleti alkalomra. Nincs elég szavunk ahhoz, hogy megköszönjük gondviselő, megtartó kegyelmedet, amellyel hordoztál minket, áldásaidat, amikben részeltettél. És még kevésbé ahhoz, hogy megköszönjük, amit Krisztusban vittél véghez értünk, aki által megváltottál. 

  Hálát adunk ennek az évnek minden napjáért, minden eseményéért. Tudjuk, hogy amit igédre figyelve tettünk, abból áldás származott, amit pedig makacs szívünk indulata szerint, abból nem volt hasznunk sem nekünk, sem másoknak. Hálát adunk a lelki élményekért, hogy sokszor megérezhettük, hogy te felemelsz, megvigasztalsz, erőt adsz, átélhettük, hogy Krisztus velünk van, egészen közel hozzánk, sokszor felragyogott rajtunk – megpróbáltatások között is – a te csodálatos, mennyei dicsőséged. Felfénylett lelkünkben a te mennyei világosságod, és békesség és öröm töltött el minket.

De voltak megingások, botlások, voltak kísértések is életünkben, megfáradás, kiábrándulás, panasz, elégedetlenség, kételkedés, bizonytalankodás. Köszönjük, hogy ilyen állapotban sem hagytál magunkra, nem fordultál el tőlünk, hanem bátorítottál szent igéd szavával, erőt adtál Krisztus jelenléte által. 

   Örökké áldunk téged, hogy őt megváltásunkra küldted el, hogy társunk legyen ezen a földön, és megtartónk az örök életre. Sokat, valójában mindent jelent számunkra az a tudat, hogy ő osztozott sorsunkban.

   Segíts a te Lelked által, hogy mindig őt hallgassuk, rá figyeljünk, és ne a kísértések csalóka magasságokat hazudó vagy alattomosan lehúzó hangjára! Tedd mindennapi lelki élményükké azt, hogy Jézussal járunk, élünk, akaratát cselekedjük, jóságát, szeretetét adjuk tovább! Köszönjük, hogy ő a kiválasztott, akiben, mennyei Atyánk, minket is elhívtál az életre, az üdvösségre. Add, hogy mi is őt válasszuk, őt keressük és találjuk meg, hozzá ragaszkodjunk!

    Légy azokkal, akik ebben az évben veszteségeket éltek meg: talán szeretteik halálában, vagy egészségük összeomlásában, anyagi gondokban, kapcsolataik megromlásában, terveik meghiúsulásában. Segítsd őket és minden nehézséget hordozó embert, hogy benned bízzanak, életük hiányainak pótlását tőled várják, és tapasztalják is meg kegyelmed kiáradásában. Könyörülj azokon, akik szorongva, félve lépik át az esztendő küszöbét, akiket aggodalmak nyomasztanak, kihívások rémítenek. Adj nekik bátor szívet, bizodalmat Krisztusban, aki mindig velünk van, hogy felemeljen, hogy megerősítsen! Fogd kezét azoknak, akik ebben az évben ama végső harcot kell megvívják, Krisztus érdeméért fogadd országodba őket!  Irgalommal tekints azokra, akik életét, békességét, nyugalmát ebben az évben a háború dúlta fel, sok szenvedést, bánatot, nyomorúságot, nélkülözést okozva. Hozd el számukra jókedved esztendejét! Tedd hálássá azokat, akik áldásaidat tapasztalták, hadd tudjanak ezért téged dicsőíteni!

   Légy velünk továbbra is örök, megtartó kegyelmeddel, Krisztusért kérünk, és őrizz meg minket békességben, hitben, szeretetben! Ámen.