Lk 6, 20-26 (adv. III.)

20 Ő pedig tanítványaira nézett, és így szólt: Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. 

21 Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert majd megelégíttettek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Zsolt 126,5-6

22 Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek, gyaláznak benneteket, és kitörlik neveteket mint gonosz nevet, az Emberfiáért. 

23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal. 

24 De jaj nektek, ti gazdagok, mert megkaptátok vigasztalásotokat! Jak 5,1

25 Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj, akik most nevettek, mert gyászolni és sírni fogtok! Jak 4,9

26 Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal! Jak 4,4

   Nem tudom, mit szólnánk, hogyan reagálnánk, ha megváltó Urunk a mai vasárnapon köztünk mondaná el ezeket a szavakat. Megállna a középen, ránk nézne, és így szólna hozzánk: Boldogok vagytok, ti szegények… Nagy mélységek és magasságok tárulnak fel az igében. Csak sejtenünk lehet az üzenet igazi tartalmát, horderejét. Adventi, sok mindentől megterhelt helyzetünk, abban mindennapi, nem túl eredményes küzdelmünk és Isten nagyszerű, valós ígéretei állnak itt egymás mellett.  Jézus emberi és isteni szemmel néz tanítványaira. Az emberekhez hasonlóvá lévén meglátja, átérzi szegénységüket, életük sokféle hiányát, nélkülözését… Odatesszük a tanítványok szükségei mellé a mieinket is. Gondjainkat, bajainkat. Mindenki a saját nehézségeit érzi súlyosnak… 

   De meglátja az Úr bennük (és bennünk is) az elhívottakat, Isten országának örököseit, akiket körülölel Isten csodálatos kegyelme, dicsősége. Meg kell tanulnunk a Jézus szemével nézni… igen, együttérzéssel, irgalommal, megértéssel, ua. hittel, észrevéve életünkben és a másokéban Isten üdvözítő tervét. Erre a krisztusi látásra van szüksége a világnak. Sok külső és belső problémánk megoldódna.  Jézus őszinte várása azt is jelenti, hogy igyekszünk hozzá hasonlóvá lenni: szerinte gondolkodni, érezni. 

   Jézus tanítása a kegyelem és üdvösség távlatában, koordináta rendszerében nyeri el igazi értelmét. Erről szól az advent. Valamilyen nagy beteljesülés fele haladunk: bár környezetünkből ijesztő hírek érkeznek, háború dúl világunkban, értékek összeomlásának vagyunk a tanúi, a változás és romlás jeleit látjuk… Valaki azonban készíti számunkra a helyet. Jézus nem akarja figyelmünket elterelni ettől a látható világtól – életünk, szolgálatunk területe ez, felelősséggel, sőt hálával tartozunk iránta és érette –, hanem rámutatva az Isten akarata szerinti végkifejletre, a biztos, boldog célra, élő reménységet akar gyújtani bennünk, hogy ne keseredjünk bele a jelen küzdelmeibe.    

   Boldogok vagytok… A megszólítás személyes. Máté tárgyilagosabb hangon közvetíti ezt az ismert krisztusi tanítást. Lukács evangéliumában az Úr nemcsak kimondja, de lelkünkre is helyezi az üzenetet. Rólatok van szó. Jézus nem azt mondja, hogy boldogok lesztek. Máris azok vagytok. A vele együtt járás, a vele együtt várakozás öröme ez. Az a Krisztus van velünk, akiben beteljesednek az ígéretek. (Ha egymást szerető fiatalok házasságra készülnek… akkor már a jegyesség ideje alatt boldogok. Persze, még boldogabbak lesznek, ha majd egybekelnek…) Így kell arra az időre tekintenünk, amikor – ahogy Káténk fogalmaz - „mindenkor Krisztussal leszünk”.   Ennek bizonyossága kell reménységgel betöltsön. Adventi keresztyének vagyunk: várjuk az ígéretek maradéktalan beteljesedését. Krisztus, advent Királya a garancia. Tkp. benne adatik minden.  Krisztusban már mindent birtoklunk.  Benne mindig boldogok lehetünk. 

   Mi annyira a „most”-ba ragadunk! Fogva tart a pillanat harca, szenvedélye, mámora vagy éppen csalódása, keserűsége. Persze, a mában kell élnünk, itt tapasztaljuk meg az áldásokat, itt vannak feladataink, örömeink is, de nem csak a jelen lehetőségeit kell ismernünk. Több az élet a „ma” kilátásainál.

   Jézus a tanítványokra néz, ők visszanéznek rá. És teljesen igaznak érzik azt, amit Mesterük mond nekik: szegénységükben, sokszor éhezve, nélkülözve is boldogok, mert ebben a Krisztusban övék az Isten országa. És a miénk. Az örökkévaló ünnepet máris elkezdtük. (Vagy mi még nem? Testvérek, neki kell fognunk örülni, hálásnak lenni azért - bajainkban, betegségeinkben is -, hogy Krisztus a miénk, hogy benne mindent megnyertünk.)

   Boldogok vagytok, aki most éheztek, mert majd megelégíttettek. Az éhezés egzisztenciális kényszerhelyzet. Testi, lelki tűrőképességünket próbára tevő, kellemetlen állapot… Éhes kutyák sokat marakodnak. (Máté lelki éhségről beszél, Lukács határozottan a testire is utal). Jézus mégis boldogoknak nevezi az éhezőket. Az éhezés nem erény. Vannak, akik könnyelműség miatt jutnak ilyen állapotba, mások önhibájukon kívül, a körülmények miatt, mások gonoszsága, igazságtalansága miatt… Boldog az az éhező, aki tudja, hogy Isten nem feledkezik el róla földi ínségében sem, és készül számára a mennyei lakoma is… Külső próbatételekben a lelki vigasz valóban erőt ad. Kalóriaértéke van.

  Talán a legellentmondásosabb: Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. A sírás a gyengeség, a tehetetlenség jele. A fájdalomé, veszteségé, csalódásé. A bűnbánaté is lehet. Aki sír, az kapitulál, az felvállalja kudarcát, elismeri sebezhetőségét… Legyetek biztosak abban, hogy eljön a boldog, önfeledt nevetés ideje. Nem valamilyen emberi lehetőségről, háttérről, elégtételszerzésről szól ez a megjegyzés, ez az ígéret. Annál inkább egy isteni tervről, aminek a megváltottak a haszonélvezői, akik átélik Isten szabadító szeretetének, mindent jóvá tevő, mindenért kárpótló kegyelmének végtelen örömét. Már most érezzük szívünkben… és majd részünk lesz abban a tökéletes boldogságban, amit szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív meg sem gondolt… Ez Isten adventi projektje velünk. 

   És a legnehezebb: Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek, gyaláznak benneteket, és kitörlik neveteket mint gonosz nevet, az Emberfiáért. Ismételjük meg: mikor gyűlölnek, kiközösítenek, gyaláznak, kitörlik neveteket. Rossz érzés fog el csak ezek hallatán is. Az első keresztyénüldözések szörnyűsége, barbársága rémlik fel előttünk… Ki bír ki ennyit? Ki tűri el, hogy ennyire megalázzák? Egy kutyának is sok. Lehet örülni a nyomorúságban, az üldözésben, a szenvedésben, a szidalmazásban? Kis dolgok is úgy elveszik örömünket. Hányan nem fognak igazán örülni ezen az ünnepen sem (pedig nem kell ilyesmiket elviseljünk), hányan fogják elrontani saját karácsonyukat, bár mindenük megvan, csak a belső békességük hiányzik. Legyünk hálásak a külső körülményekért (nincs háború, nem kell menekülnünk, elhurcolt szeretteinkért aggódnunk), és nyissuk meg szívünket a lelki áldások előtt. Cserélnénk az első keresztyénekkel? Nem. Krisztus helyet cserélt velünk. (Egy római katonáról jegyezték fel, akit társaival kirendeltek, hogy egy csoport keresztyénen végrehajtsa a halálos ítéletet, hogy látva a kivégzendők alázatát, lelki békességét, levetette egyenruháját, és közéjük állt.)

   Ha nem volt elég nehéz ennek a tanításnak a megértése, az evangélium még az öröm fokozására, tudatosítására szólít fel: örüljetek, ujjongjatok, mert nagy a ti jutalmatok. Beálltok a próféták sorába. Nem valami sovány vigaszt kapunk Istentől, kis tapaszt a sebeinkre, hanem túláradó, ujjongó, diadalmas örömet. Talán túl komolyan vesszük a problémákat, és túlságosan elhanyagoljuk Isten ígéreteit… 

   Ez a sok zűrzavar, amit világunkban látunk, nehéz napokat, megpróbáltatásokat vetít előre. Vajon milyen támaszt keresünk, találunk? Anyagi biztonságot, emberi protekciót (ezek is fontosak.) Tudunk-e a lelki erőforrásokról? Értjük-e egyáltalán, hogy miről beszél Jézus?  Annyira másak a boldogságfogalmaink: együnk, igyunk… és legyen internet. Ám ha arra ébredünk, hogy ezek elveszítették jelentőségüket, akkor vajon mibe kapaszkodunk? 

   Nagy a ti jutalmatok… Isten kegyelmi tette mindent felülír, mindent átértékel. Olyan jutalom ez, ami már most örömmel, bizonyossággal tölt el… (Legnagyobb vágyunk a boldogság. Az az igazi, ami Isten ígéretén, pontosabban és személyesebben: Krisztus szeretetén nyugszik.)

  A boldog-mondások itt Lukácsnál „jaj – mondásokkal” folytatódnak… Az ítélet szavai is elhangzanak, párhuzamosan a fentebb felsoroltakkal. Szintén személyesen. Jaj nektek! Meg kell vizsgálnunk magunkat. Ne csak másokra gondoljunk. Advent az önvizsgálat ideje  

   Boldogok a szegények, akik az Úrtól várják szükségeik betöltését, de jaj a gazdagoknak, akik önmagukkal, földi javaikkal vannak eltelve. Üres marad a lelkük, üres marad a helyük Isten országában. Boldogok, akik éheznek, akik legégetőbb hiányaikat is Istenre bízzák, de  jaj azoknak, akik jóllaktak, aki szívtelenül, másokkal nem törődve habzsolják az életet, akik mulandó dolgokkal tartják jól magukat… Boldogok, akik sírnak, de bánatukban az Úrhoz fordulnak vigasztalásért, az ő ölébe hullatják könnyeiket, de jaj a másokon nevetőknek, akik úgy hiszik, hogy ők Isten nélkül is kicsikarják, kierőltetik maguknak a jókedvet, a boldogság ilyen-olyan formáját.

Ha boldogok, akiket üldöznek, megvetnek, akiket megfosztanak jogaiktól, mert Isten nagy jutalommal  és bőven kárpótolja őket, akkor jaj azoknak, akik kétes hírnevet szereznek, akik tetszelegnek mások hamis dicséretében, akik eszközökben nem válogatva földi dicsőséget hajszolnak.

   Szegénység, éhezés, sírás – kemény tények ezek, és a világ elbírálása szerint ezek között nem lehet boldog az ember. Isten ígérete szerint ezek a megpróbáltatások is – ha élő reménységgel, tőle kapott békességgel, hittel hordozzuk - a belső öröm lehetőségét rejtik magukban. Másfelől a földi gazdagság, dőzsölés, könnyelmű vidámság, a kétes hírnév kívánatos értékeknek tűnnek, de látszólagosak, nem lehet rájuk alapozni. Advent kiélezett kérdése ez: Krisztussal (ha kell, a nehézségek között is – amit majd mennyei öröm vált fel), vagy inkább nélküle, csakhogy pillanatnyilag könnyebb és kényelmesebb legyen?  A válasz nem egyszerű. Kevesen voltak, kevesen vannak, akik mindenek ellenére, minden áron Krisztus mellett döntenek.  Akik a mulandóban is az örökkévalót választják. Karácsonyt várunk, és ez jó dolog. Kérjük azt, hogy Isten őrizzen meg külső bajoktól, de tudnunk kell: az ünnep igazi áldása, öröme, békessége Krisztusban adatik. Fogadjuk be Őt, és benne mindent megnyertünk. Ámen. 

Kegyelmes Istenünk, mielőtt panaszkodni kezdenénk, először hálát szeretnénk neked mondani gondviselő kegyelmedért, sok-sok áldásodért, amikben részünk volt, a tőled kapott erőért, segítségért, a megváltás kimondhatatlanul nagy tényéért, igazságáért. Azért, hogy megtekintettél minket, egyszülött Fiadat küldted, hogy megkeressen és megtaláljon minket elveszettségünkben, hogy megismerje gondjainkat, szomorúságunkat, szükségeinket, és azok között támogasson, biztasson. Köszönjük, hogy ő közösséget vállalt velünk, velünk együtt éhezett, fázott, sírt, üldözést szenvedett, sőt a halál keserűségét is megízlelte, ezért meg tud érteni minket, ugyanakkor feltámadásával utat nyitott nekünk a te országodba, ezért bizonyosan meg tud vigasztalni minket.

   Hálát adunk neked, kegyelmes Urunk, hogy te nemcsak a bajok kibírására biztatsz minket, hanem örömet, békességet ajándékozol nekünk éppen a megpróbáltatások között is. Taníts meg minket erre a lelki útra, hogy Krisztushoz kötődve minden helyzetben örülni tudjunk annak, hogy te soha nem hagysz el, megmutatod nekünk a legnagyobb mélységekben is megtartó hatalmadat, és taníts meg ujjongani afelett, hogy közeledik a mi megváltásunk, és hogy olyan tökéletes boldogság vár ránk, amit el sem tudunk képzelni. 

   Adj nekünk így bátor, ua. másokkal közösséget vállaló szívet, hadd hordozzuk reménységgel keresztjeinket, és álljunk együttérzéssel mások mellé, akiknek a mienknél nehezebb a terhük! Adj nekünk rendületlen hitet, hogy a viharban is lássuk az égen derengő világosságot, a küzdelmekben a te szabadító kezedet, vereségeinkben is az üdvösség végső győzelmét! Hallottuk, mennyei Atyánk: Krisztus a te ígéreteid garanciája. Az igazi jutalom az, hogy az övéi lehetünk már most, és egykor teljesen. 

  Őrizz meg minket a hamis utaktól, a maguknak nálad nélkül kiharcolt sikerektől, kétes örömöktől! Őrizz meg attól, hogy saját szerzeményeinket, eredményeinket tekintsük a boldogság alapjának! Hanem hadd fogadjunk minden jót egyedül tetőled, mint áldást, munkánk tőled kapott gyümölcsét.            

  Könyörülj gyülekezetünkön, elsősorban a testi-lelki nyomorúságban levőkön: betegeken, szenvedőkön, sírókon, gyászolókon, szegényeken, megpróbáltakon, azokon, akik úgy érzik, hogy elhagyták, mellőzik, nem szeretik őket. Tedd áldottá adventünket, fordítsd szívünket magadhoz és egymáshoz, gyűjts össze minket Krisztus szeretetében!

  Könyörülj nyugtalan, sok bajjal, bűnnel, félelemmel terhelt, meghasonlott világunkon, légy közel oltalmaddal azokhoz, akik a háború borzalmait kell elviseljék, győzd le a gyűlölködést, azt erőszakot, az esztelen nagyravágyást, készítsd a békességet, a Krisztus szeretetének a győzelmét a szívekben! Hadd diadalmaskodjék az ő jósága mibennünk is, és vele legyen áldott ünnepünk. Ámen.