Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Lukacs 21,1-4 (vasarnap delelőtt)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Vasárnap délelőtt

"És mikor feltekintett, látá, hogy a gazdagok hányják az ő ajándékaikat a perselybe. Láta pedig egy szegény özvegy asszonyt is, hogy abba két fillért vete.És monda: Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vete: Mert mind ezek az ő fölöslegükből vetettek Istennek az ajándékokhoz: ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, amije volt, oda veté."


   Tudom, az asszonytestvérek közül néhányan nemrég hallottak igehirdetést erről a textusról. Most – a bibliaolvasó kalauzt követve – újból előjön ez a téma: az adakozás.

   A mennyit adok mérlegelése összefügg azzal, hogy miként értékelem, hogyan látom: mennyit kapok. A Biblia megkérdi: mid van, amit ne kaptál volna. Istennek nem tudunk adni, csak visszaadni. Tegnap egy unitárius konferencián vettem részt, ahol többször elhangzott: ezen a napon egyházukban hálaadási ünnep van, amikor Isten gondviselését köszönik meg. Nálunk az egyik legszegényebb ünnep újzsenge vasárnapja, amikor Isten gazdagon áldó, gondoskodó szeretetéről emlékezünk meg.

Tudjátok, miért van ez így? Mert egyre többen gondolják azt, hogy nem tartoznak senkinek köszönettel, hálával, hiszen amijük van, azt ők szerezték meg. Miért kellene hálálkodni? Ezért nincs is igazi örömünk. Az öröm és a hála összefüggenek. Elhiszitek, hogy a milliomos nem örül annyira újabb (ki tudja, hogyan?) megszerzett milliójának, mint egy egyszerű ember szerény fizetésének, amit tisztességes munkával szerzett meg. (Egy szekér banánnak ma nem örül úgy egy gyerek, mint annak idején mi egyetlen darabnak, amikor nagy ritkán hozzájutottunk.) 

   A 20. fejezet elején arról tudósít Lukács evangélista, hogy Jézus megérkezik a templomba: a törvény hirdetésének és a kultusznak a helyére. Kérdések hangzanak el feléje, példázatot mond, megfeddi a farizeusokat … és ezután jegyzi fel az evangélista azt a pillanatot, amikor Jézus feltekint.  Gyakori fordulat ez az evangéliumokban: Jézus feltekint. Mennyei látás az övé, nemcsak azt nézi, ami a szem előtt van. Nem csak azt látja, amit mi emberek észreveszünk, fontosnak tartunk. Milyen jó lenne ezzel a jézusi látással rendelkezni! A szívek és dolgok mélyére látni.  Megkülönböztetni a képmutatást az őszinteségtől.

   Jézus látja, hogy a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe dobták. Biztos, hogy nem keveset. Ez a tizeden felül volt. Komolyan vették. Dicséretes dolog. Közösségi elköteleződésre vall. Annak a népnek van esélye megmaradni, amelyik közösségben gondolkozik, amelynek tagjai szolidaritást vállalnak egymással. Ez is kezd hiányozni közöttünk. Nagyon individuális lett a világunk. A magam érdeke szent, másoké hidegen hagy. Lehet nagyon sikeres ez a mentalitás … de a pokolra vezet (gazdag és Lázár példázata). Egy történet arról, hogy a tized megfizetése mennyire lelkiismereti kérdés volt az igazhitű zsidók számára. Egyik szegény zsidó családban beteg lett az egyik gyerek, nem volt pénzük gyógyszerre, és ebben a reménytelen helyzetben az apa – mélyhitű ember lévén – a Mindenhatót kérte, hogy rendeljen valamiképpen segítséget. Nemsokára valóban valaki betért hozzájuk, és valami régebbi szívességért éppen annyi pénzt hozott, amennyi a gyógyszer ára volt. Az anya nagyon boldog volt, és már éppen rohanni akart a patikába, amikor a férje rászólt: ne feledd, ennek tizede az Örökkévalóé, akitől az egészet kaptuk. Ne menj sehova, gyere, imádkozzunk tovább, hogy a hiányzó rész is kikerüljön…

A törvényt sokszor lebecsüljük, pedig segít önző és közömbös énünk elleni harcban. Sajnos, sokszor  a törvény szintjéig sem jutunk.

   Jézus észrevesz egy szegény özvegyasszonyt is. A tegnap elhangzott: Isten kiváltképpen szereti a szegényeket, elesetteket. Jézus szeme először a betegeken, bajban levőkön akad meg. A szeretet tekintete ez. Az asszony két fillért tett a perselybe. Kicsi összeg. Nem tudjuk pontosan, mekkora volt a vásárló értéke. Jézus egyszer beszélt arról – egy szép tanítás kapcsán – hogy egy fillérét meg lehet vásárolni két verebet. Két fillérét talán egy fél kenyeret lehetett megvásárolni. Nem nagy adomány, le is legyintenénk, ha Jézus nem fűzne magyarázatot a történethez.

   Ez az özvegyasszony mindenkinél többet dobott. Matematikai értelemben cáfolható ez a kijelentés. 1000 lej több mint 10 lej. Jézus mennyei értelemben beszél a dolgokról, az emberekről. A szív legmélyebb indulataira mutat rá. A gazdagok azt gondolhatták: ajándékot adok, látják mások, a lelkiismeretemet is megnyugtatom, és Istent is valamiképpen lekötelezem: hiszen ajándékot adtam az ő nevében. Az özvegyasszony szívében azt lehetett: Uram, teljesen rád bízom magam. Ennyim van, mind odaadom, mert mindent tőled kaptam, tőled fogok ezután is mindent kapni. A gazdagok csoportja önelégültségében, az özvegyasszony bizalmában megerősödve ment haza. Felvetődött bennem a kérdés: mi történt tovább, mihez kezdett otthon, hiszen még egy fél kenyérre való pénze sem volt. Testvéreim: teljesen Istenre bízta magát, tőle várta a  segítséget. Dolgozott tovább hittel, reménységgel, örömmel és hálával.

   Jézus magyarázza is a történteket: azok a fölöslegükből dobtak … (az sem könnyű … a fölösleget is nagyon tudjuk sajnálni. Ellopták egy gazdagnak az elásott aranyát …  a bölcs megkérdezte: használtad. Nem. Hát akkor mi a baj? Fölösleges volt… akkor mindegy, hogy a te keretedben van elásva, vagy annak kertjében, aki ellopta tőled). Ha már ennél a kifejezésnél tartunk: sokszor költjük pénzünket fölösleges dolgokra. Sajnálnánk odaadni beteg szomszédunknak, de az már nem okoz gondot, hogy megvárjuk, míg megromlik az étel, és aztán kidobjuk.

Az özvegyasszony pedig szegénységéből mindent beledobott, amije volt, egész vagyonát.

Az utolsó falat kenyerét … nagy- nagy bizalommal. Ne csak a fölöslegből adjunk, hanem abból is, amire szükségünk van. A szó igazi értelmében a magunkéból. Még egyetlen gazdagot sem láttam, hogy vagyonát megfelezze valamelyik barátjával, de azt már gyakrabban, hogy hajléktalanok utolsó falat kenyerüket, utolsó szál cigarettájukat egyetlen takarójukat megosztják társaikkal. Amikor a magadéból adsz, az az igazi áldozat, azon van igazán áldás.

 Aktuális a téma: sok munka, sok fáradozás van a hátunk mögött. Jézus – hisszük – számon tartotta. Sokan áldozták szabad idejüket, saját munkájukat félretéve. Sokan adtak a kevésből, a fontosból, aminek meg lett volna a helye ... és hisszük, hogy megérte, hogy jutalma nem vész el, mert  Isten örök dicsőségére  történt. Ámen.