Mt 11,25-30 (aug.4. –vas.de.)

    25 Abban az időben így szólt Jézus: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. 1Kor 1,19-29 

26 Igen, Atyám, mert így láttad jónak. 

27 Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. 

28 Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Jer 31,25 

29 Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Zak 9,10

30 Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű. 

    Több ilyen időmeghatározást találni az evangéliumokban: „abban az időben”, „azokban a napokban”. Nem is fontos ezeket az eseményeket dátumszerűen behatárolni (ez képtelenség is lenne), hanem azt kell tudnunk, hogy jézusi időkről van szó: amikor ő jelen van, cselekszik, tanít, munkálkodik. 

   Minden nap, alkalom ilyen lehet (és egyeseket különösen annak is érzünk), amikor megtapasztaljuk Urunk jelenlétét, szeretetét. (Emlékszünk az ígéretre: „tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig”.) A mai napon is ezt élhetjük át, amikor együtt vagyunk Isten színe előtt. Konkrétan 2024. augusztus 4-én, itt a mezőbergenyei templomban. 

   Jézus megszólalása egy dicsőítő imádsággal, fohásszal kezdődik: magasztallak, Atyám! Jézus újból és újból emlékeztet arra, hogy Isten gyermekei vagyunk. A vele való személyes, közvetlen kapcsolatba von be minket (a Miatyánk első üzenete is ez). Ez azt jelenti: nem kell időpontot kérnünk nála, nem kell képmutatóskodnunk, körülményeskednünk előtte… akármikor megszólíthatjuk, őszinte szívvel jöhetünk hozzá. 

  Isten előtti megállásunkban, ebben a „mennyei találkozásban” első szavunk a hálaadás. Először az ő végtelen hatalmát kell megismernünk, arra kell rácsodálkozzunk: akkor kerül helyére minden kérésünk. (Régi időket idéző tanító történet: egy szegény fiú felment a fővárosba szerencsét próbálni, valamilyen ünnepségen összeismerkedett egy rokonszenves, kedves fiatalemberrel, akivel összebarátkozott, és aki elmagyarázta, hogy merre lakik, és biztosította arról, hogy akármikor akármiben szívesen segít neki. Egyszer emberünknek anyagi nehézségei adódtak, gondolta, kölcsönkér egy kis összeget újdonsült barátjától. A megadott cím a királyi palotához vezette, ahol rá kellett döbbennie: valójában a király fiával ismerkedett össze. Amikor bevezették a fényes trónterembe, akkor villant belé: itt nem filléres problémáival kell előhozakodnia, sokkal többet kérhet, ami nemcsak pillanatnyi gondjait oldja meg, hanem biztos jövőt nyit számára…) 

    Meglátni, magasztalni Isten hatalmát, belépni Isten tündöklő jelenlétébe. Nekünk van szükségünk erre. Ő a menny és a föld Ura. Ez utóbbi felől nem szabad kétségeink legyenek. Nem egy földi hatalomhoz járulunk segítségért, hanem a mindenható Istenhez. 

   Mit köszön meg Jézus? Először azt, hogy Isten elrejtett valamit. Negatív üzenetként reagáljuk le, pedig azt jelenti, hogy Isten kegyelmének titka nem emberi feltételeken alapszik, nem az okosak kiváltsága, nem a gazdagok privilégiuma. Mert akkor a lelki javakért, a mennyei örökségért is megkezdődne az igazságtalan, egymást eltipró harc. Ha a mi kezünkbe kerülnének a mennyei kincsek, rögtön bizniszt, üzletet csinálnánk belőle, háborúkat indítanánk… Nyilván, tiszteljük a bölcsek bölcsességét, az értelmesek értelmét, stb., de végtelenül hálásak vagyunk, hogy Isten a legkisebbek, a legesetlenebbek számára is elérhetővé tette az ő irgalmát, az ő megváltó szeretetét…

   Amit meg tudunk magyarázni, az nem haladja meg a mi emberi mértékünket. Isten kegyelme ennél nagyobb, ua. ennél egyszerűbb, személyesebb. A nagyon egyszerű igazságok - pl. az, hogy életet kaptunk, hogy Isten megváltott, hogy az ő szeretetébe fogadott - sokkal lenyűgözőbbek, mint azok, amiket úgy agyonbonyolítunk. Ha egy családban békesség van, akkor minden olyan egyszerűnek tűnik… a meg nem értés, vetélkedés, szeretetlen kritizálás pedig annyira összekuszálja az érzéseket, kapcsolatokat… Meg kell tanulnunk a szeretet, a jóság legmagasabb szintű egyszerűségét! (Tervező apukának, aki eléggé idegesen dolgozott valamilyen munkáján otthon, azt mondta a kisfia: apa, tudod, miért olyan nehéz neked terveket készíteni? Mert te nem tudsz olyan házakat rajzolni, mint én.) 

    Vallásórán beszélgettünk a háborúról, arról, hogy sajnos, az ellenfelek úgy belelovalták magukat az egymás elleni harcba, hogy nem tudják abbahagyni, nem tudnak békét kötni… Egyik kislány mondta: mi biztosan megegyeznénk, még a fiúkkal is. (Óriási költségekkel, rettenetes biztonsági intézkedések mellett békekonferenciákat tartanak, államfők, katonai vezetők gyűlnek össze, anélkül, hogy egyről kettőre jutnának. Higgyétek el, több eredménye lenne annak, ha kisgyerekeket hívnának össze, és az ő elképzeléseiket ültetnék gyakorlatba.) Tudom, naiv elképzelés, a világ bonyolultabb ennél, és – igen, sajnos - gonoszabb is. Hamisságunk, igazságtalanságaink miatt válnak kérdéseink (a családban, társadalomban) ilyen nehezen megoldhatóvá. Két ember között legrövidebb út a szeretet, aztán mi a neheztelés, rossz emlékek, sérelmek, önzés, önérzetesség, kritika szövevényét, akadályrendszerét, labirintusát építjük ki magunk köré. Pár lépés van két szomszéd, akár testvér, rokon között, de a szívekben mégis végtelenül tekervényessé válik az egymáshoz vezető út.  

   Felfedted az egyszerű embereknek („népios” gör. szó = kisded, éretlen, együgyű). Infantilis, dedós: nem szívesen vesszük magunkra ezt a minősítést! (Ha így nevezne valaki, vérig sértődnénk.) Kikérjük magunknak: mi okosak és bölcsek vagyunk. Okosságunkat és bölcsességünket kell tehát leküzdenünk, hogy megérthessük az Isten titkait. 

   Elhangzik egy megerősítő mondat is: igen, Atyám, mert így láttad jónak. Ez volt te bölcs végzésed. Ez a te irgalmad és kegyelmed érthetetlensége: hogy a nem értőknek jelentetted ki magad. (Jézus nem akadémikusokat, egyszerű halászokat választott ki). Ez az Isten útja és terve: a kereszt gyalázata az ő dicsősége. Az erőtlenség az ő ereje. (Wass Albert: végül mégsem a fákat kiirtó fejsze győz, az nem tud/fog kirügyezni…) 

   Isten érthetetlenül egyszerű, végtelenül alázatos projektjének része a Krisztus küldetése. Hogy mindent neki adott át… és csak általa és rajta keresztül lehet megismerni az Atyát. Az Atya senkit nem ismer, csak az ő Fiát, és azokat, akik Fiának vonásait viselik. (Milyen örömmel fedezzük fel egy-egy kedves ismerősünk vonásait pl. annak gyermekén!) Minden feltételt hozzá kötött. A szerelemes Fiú… Akármit elérhetünk, híres emberek lehetünk, a fél világ a miénk lehet, csak az számít, ami Krisztusból felismerhető bennünk. Tudod, ki megy be Isten csodálatos országába? Aki ismeri a Fiút, aki az ő seregéhez tartozik. Nem pénzzel, nem érdemekkel… Egyedül a Krisztus szerinti élet kedves Istennek. Minden más tévút, önbecsapás.

   Jézus magához hív. Ha benne adatik minden, akkor hozzá kell jönnünk… Én nem állapotleírásként, hanem ún. „feltételként” értelmezem: „akik megfáradtatok” (egész éjjel fáradoztunk – Lk 5,5), akik töritek magatokat, és nem sokra mentek, akik belátjátok, hogy hasztalan és hiábavaló minden törekvésetek... Ki az, aki nem fárad el soha? Veszélyes lehet, ha erősnek és sikeresnek érezzük magunkat, mert akkor azt gondolhatjuk: nincs szükségünk Jézusra. Tudjátok, mibe nem fáradunk bele? Az önzésbe, bűneinkbe (mi, törékeny emberek ebben nagyon kitartóak tudunk lenni). A haragba, a neheztelésbe, abba nem fáradunk bele. Kitől hallottatok ilyet: belefáradtam abba, hogy csak magammal törődjek, hogy csak a magam hasznát keressem, hogy haragudjam ellenségeimre? 

    És megterheltettetek ("fortidzó"). Az első „feltétel” tehát a belső küzdelmekben való elfáradás, a második pedig a kívülről ránk ható próbákkal, terhekkel kapcsolatos. Ha meggondoljuk: annyi minden erőlteti, „forcálja” a lelkünket. Feladatok, kihívások, elvárások. Ezek nagyon meg tudnak terhelni. Akik tehát belátjátok, hogy nem sokra juttok saját erőtökből, akik beismeritek, hogy nem tudjátok sikeresen felvenni a harcot a sokféle belső-külső nyomással, kísértéssel, azok jöjjetek… A problémákban, bajokban rejlő nagy lelki kockázat az, hogy teljesen magukra vonják a figyelmünket. Elfeledkezünk a segítség lehetőségéről (gyerek története). Csak a próbákat látjuk, és nem az Urat. „Te küszködöl magad csak, midőn a harc nehéz…”

   Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű. A Krisztus vonásait, gesztusait elsajátítani. Igaz, akikkel együtt élünk, azokhoz – olykor még külső megnyilvánulásokban is – elkezdünk hasonlítani. Látszik rajtad, hogy Krisztussal vagy közösségben?

  És én megnyugvást adok, megpihentetlek… Krisztus nem eszközöket, módszereket kínál, hanem önmagát. Ő a békesség forrása, garanciája. Rá van szükségünk. „Csak Istenben nyugszik meg az én lelkem.” Mint a gyerek anyja ölében. (Két otthonról távolra vetődő ismerős beszélget: „amikor hazalátogatok, mindig megnyugszom”. „Igen”, feleli a másik, „van valami az otthoni levegőben”. Az első kiigazítja: „én nem a levegőről, hanem rokonaimról, barátaimról beszélek”.  Testvérek, nem a templomi levegő nyugtat meg minket…) 

  Ám ez a boldog pihenés nem hanyatt dőlés, nem semmittevés… Jézus nem az értelem kikapcsolására, cselekvések felfüggesztésére szólít fel. Nem valami a világtól elforduló, meditáló magatartást ajánl. Te csak lazulj, ne gondolj semmire. Jézus nem a semmire tanít, hanem a vele való erőt adó, szolgálva gyógyuló és gyógyító közösségre. És - érdekes módon – teherhordozásra. Ha megfáradtál, ha meg vagy terhelve, ideje valamit magadra vállalni. A szolgálat terápiája ez. „Aki másokat felüdít, maga is felüdül.” (Próbáljátok ki!) Nem egyedül, de Jézussal. 

  Vegyétek magatokra az én igámat… A lelki megnyugvás nem tétlenség tehát, hanem a jó (kényelmes) iga viselése. Ami passzol a lelkünkhöz. A pszichénk attól nyugszik meg, ami megfelel neki. Igaz, gyakran lelkünktől idegen fáradozások miatt merülünk ki, de ha azt tesszük, amit ránk bízott az Isten, akkor az megerősít minket

    És könnyűvé válik a hűség (J.A.), a szolgálat, öröm lesz a Krisztus követése, mások terhének a viselése. Ez már az üdvösség előíze, ahol tényleg megszabadulunk minden földi tehertől, és felvesszük az öröm, hála, dicsőítés gyönyörűséges, dicsőséges keresztjét. Ámen.

Mindenható mennyei Atyánk Jézus Krisztusban,

köszönjük ezt az alkalmat, amikor a te színed előtt összegyűltünk, hogy együtt dicsérjük, áldjuk, magasztaljuk szent nevedet, megváltó szeretetedet. Köszönjük, hogy a te családod tagjaként vagyunk együtt, mint akiket Krisztusban gyermekeiddé választottál, benne minden jóval megáldottál minket. Hálát adunk, hogy mi minden a te kegyelmedben élhetünk, és azt, hogy ennek igazságát olykor különös erővel és személyességgel élhetjük át. Különösen hálásak vagyunk a másfelőlről érkezettekért, akik a testi és a lelki család tagjaiként vannak jelen. 

   Hadd legyen első gondolatunk nekünk is a hálaadás, kegyelmedért, jóságodért, oltalmadért, testi-lelki áldásaidért. És azért, hogy a te bocsánatodat nem érdemünkhöz kötötted, hanem egyedül a te atyai szíved végtelen könyörületéhez, egyszülött Fiadhoz, Krisztushoz. Milyen csodálatos, hogy benne ismerhetünk téged, és benne is ismersz minket, elismersz a tiednek! Milyen kiváltság, hogy az ő vonásait hordozhatjuk, ha sokszor elmosódva is, az ő indulatát, ha hiányosan is! Köszönjük, hogy őbenne kijelentetted, nekünk ajándékoztad minden kegyelmedet, feltétel nélkül, a teljes mennyei örökséget. 

    Olyan jó volt hallanunk sokféle megfáradásunkban, megterheltségünkben, hogy te, Krisztusunk magadhoz hívsz, és nyugalmat, békességet ígérsz nekünk. Nem valamivel, hanem éppen önmagaddal, jelenléteddel, szereteteddel megajándékozva minket. Valóban csak benned nyugszik meg a mi lelkünk. Csak veled lehet teljes az életünk, lehet helyes az utunk, biztos a célunk. 

  Kérünk, adj erőt, hogy benned megnyugodva, békességet találva, azt másokkal is megosszuk, másoknak is továbbadjuk. Hallottuk, hogy ez a lelki energia-megmaradás törvénye: aki ad, annak adatik, aki szolgál, az megerősödik, aki másokat felüdít, az maga is felüdül. Bocsásd meg, ha mi az emberi megoldásokat forszírozzuk, ha az önzés reflexei hatnak bennünk, ha panaszkodunk, ha elfeledkezünk rólad és másokról!  Taníts meg, Krisztusunk, szelídségedre és alázatodra, taníts meg önmagadra, hogy egyre inkább hasonlók legyünk tehozzád, és egyre inkább mennyei Atyánk bocsánatát, békességét, jóságát tudjuk képviselni ezen a világon! Így fognak abban áldásaid gyarapodni. 

  Könyörülj, Urunk, gyülekezetünkön: elődbe hozzuk betegeinket, légy velük gyógyító, megtartó kegyelmeddel, erősítsd őket a földi és az örök életre is, vigasztald Lelked által a szomorkodókat, akiknek még friss a gyász a szívükben… az örök élet evangéliumával erősítsd őket. Légy azokkal, akik az élet nehézségeivel küszködnek, a külső, belső békétlenség között élőkkel, a fáradozókkal, útra készülőkkel, feladatok előtt állókkal.

Hadd imádkozzam, mennyei Atyám, személyesem az én családomért, édesanyámért, testvéreimért, azok családtagjaiért, a fiatalokért, a te kegyelmedben, atyai szívedben tarts meg minket, adj nekünk áldott utakat, dicsőségedet hirdető cselekedeteket, és vezess a szent cél, az üdvösség felé. Könyörülj minden családon, szeretteinken, népünkön, anyaszentegyházunkon, Krisztusért. Ámen.