Mt 22, 34 – 40 (áhítat)

34 Amikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elhallgattatta, összegyűltek. 

35 Egyikük pedig, egy törvénytudó, kísérteni akarta őt, és megkérdezte tőle: 

36 Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? 

37 Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” 5Móz 6,5; 10,12 

38 Ez az első és a nagy parancsolat. 

39 A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” 3Móz 19,18; Róm 13,9 

40 E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták. Róm 13,10

    Érdekes: szeretetről szóló nagy parancsolat nem egy ünnepi pillanatban, nem egy magasztos közösségélménnyel összefüggésben, hanem egy szeretetlen, kísértő szándékú kérdésre adott válaszként hangzik el. Ahogy sötétségben tündöklőbb a fény, úgy az igazi szeretet is a szeretetlenségben, ellenséges indulatok közt mutatkozik meg a maga teljességében, erejében. Krisztus jóságának, irgalmának mélysége, hosszúsága, szélessége az őt ért gonosz támadások közepette, és végül a golgotai kereszten lett nyilvánvaló.

    Jézus a kijelentés mennyei tekintélyével „oldja meg” a szadducesoknak a feltámadással (a teológia legnagyobb kérdésével) kapcsolatos kimódolt, furfangos feladványát, itt pedig a farizeusoknak válaszol az igéből igét formáló bölcsességgel (az etika legnagyobb témájában). 

   Melyik a nagy parancsolat a törvényben? Komoly dilemma ez, ha őszintén vívódunk vele. Mi a legfontosabb, mi az, amit mindenekfölött szem előtt kell tartanunk, amit Isten legfőképpen elvár tőlünk? Egyes törvénytudók értelmezésében a szombat-törvény felülírta a segítés, vagy akár az életmentés kötelezettségét is. Mai szekuláris világunkban a nyereség, a profit, a hatalom, az egyéni érdek törvénye prioritást élvez minden más előírással, felelősséggel szemben. 

   Jézus két ószövetségi parancsolatot nevez meg a legnagyobb parancsolatként, utalva arra, hogy ez a kettő azonos gyökerű, ua. elválaszthatatlan egymástól. Mindkettő a szeretetről szól. A cselekvő, a másikat rosszal nem illető, neki a kijáró tiszteletet, jóindulatot, figyelmet, támogatást megadó, az együttélést széppé, gazdaggá, örvendezővé tevő szeretetről.

   A törvény imperatívuszban fogalmaz: szeresd. Nekünk mindig az az ellenvetésünk, hogy ez nem működik parancsszóra. Valamiképpen mégis meg lehet bizonyos lépéseket tenni. A megelőlegezett isteni szeretet fényében önmagunkkal szembenézni, cselekedeteinket megfontolni. Emlékszünk Gyökössy Endre szeretet-receptjére. Szeretni valakit – egészen gyakorlatiasan fogalmazva – azt jelenti: jót akarok neki, jót cselekszem vele. Ha mozdul a kezem, akkor lassan a szívem is. Csakhogy sokszor görcsbe húzódik a szívünk, ökölbe szorul a kezünk. Pedig ha az a parancs, hogy segíts, akkor el kell lazítanunk az öklünket, ki kell nyújtanunk a kezünket. 

   Először: az Urat, a te Istenedet… Látszólag ez tűnik a könnyebbnek. Mert nehezebben ellenőrizhető. Mert Isten jó, hatalmas és… láthatatlan. De vigyázzunk: a törvény azt kéri, hogy teljes szívből, teljes lélekből, teljes elmédből. Nem megjátszásról van szó (milyen sokan ezt teszik, az Isten iránti szeretetről fecsegnek, miközben igazságtalanok, személyválogatók másokkal szemben). Istent szeretni egyenlő: akarata szerint cselekedni. Teljes szívből, lélekből, elméből: érzelmeink legmagasabb szárnyalásával, elménk minden gondolatával, lelkünk legmélyebb rezdüléseivel. De egyáltalán képesek vagyunk ilyen mértékben szeretni Istent? Nem. Erre csak ő képes. Az ő szeretete ösztönözhet, indíthat minket az egyre teljesebbé váló szeretetre.  Istent úgy kell szeretnünk, hogy tudjuk: ő előbb szeretett, és mindent megtett értünk, a mi javunkra. Igen, ez tényleg kötelez minket. Valaki azt mondta: ha felismerjük, hogy valaki szeret minket, ezzel együtt már el is kezdtük az illetőt szeretni. 

   Szeresd felebarátodat, mint magadat. A mennyei igazságot nekünk a földön, embertársainkkal szemben kell megmutatnunk. Joggal írja János az ő levelében: aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát (1 Jn 4,20). A felebarátból (beszédes szó ez: csak az embertárssal való baráti közösségben lesz egész az életem, másrészt az ő egész mivoltát csak én tudom garantálni, az én felelősségem az én „felemet”, részemet hozzáadni) Jánosnál testvér lesz, akit immár test és vér (itt a Krisztus áldozatára is gondolunk) köt hozzám. Letagadhatatlan kapcsolat ez. 

    Jézus tanításában a mérce nem tűnik túlságosan magasnak. És mindig kéznél van… Felebarátodat, mint magadat. Egyszerűnek látszik, és mégis olyan nehéz megvalósítanunk. Mindannyian jól tudjuk, hogy mit várunk el az emberektől: hogy jóindulatúak legyenek, kedvesek, illedelmesek, segítőkészek, türelmesek, megértőek, bátorítóak, stb. És mégis annyira nem sikerül nekünk ezt cselekednünk másokkal! Ezt az egyszerű megfordítást olyan nehezen tudjuk elvégezni. Önzés, irigység, előítélet van bennünk. Másokkal viaskodunk, miközben valójában saját magunkat kellene legyőznünk. Okos, komoly emberek olyan gyerekesen viselkednek ezen a területen, aggasztó lelki éretlenségről tesznek tanúbizonyságot. Sokunk tudománya, magatartása, embersége megbukik ezen az egyszerű krisztusi tételen: szeresd felebarátodat, mint magadat. Ne mondj rosszat róla, ne bántsad, ne használd ki, igyekezz jót tenni vele, örömet szerezni neki, erősítsd meg bizalmában, reménységében. 

   Egyszer valakivel beszélgettünk erről a „lehetetlen” tanításról, és az illető kissé élesen azt kérdezte: hogy lehet ezt alkalmazni akkor, ha a „felebarát” történetesen az esküdt ellenségem. Visszakérdeztem (nem tudom, helyes volt-e ez a megközelítés), hogy te mit vársz el tőle, mint ellenségedtől. Hogy akkor te is kb. azt tegyed vele. Hátha így közelednek az álláspontok.

   Talán most arra is gondolunk, igen, gyötrődő lélekkel: milyen jó lenne, ha megszívlelnék ezt a krisztusi, királyi törvényt a háborúzó felek. Azonban a nagyravágyás, az erőszak, a hatalomféltés, a bosszúvágy bonyolult szövevényében nehéz tisztán látni. Nehéz fölfele figyelni. De még a mi kis körünkben is, kis sértődéseinkben, bántásainkban, rágalmazásainkban, érdekharcainkban, igaz, milyen nehéz ezt a szabályt követni, vagy egyáltalán tekintetbe venni. Csak, ha Isten Lelke munkálkodik bennünk, csak ha megérint az ő szeretete. Csak láng tud lángra lobbantani.

   Jézus még hozzáteszi: ettől függ minden. Ha ezt nem igyekszel követni, akkor hiábavaló minden erőlködésed, képmutatásod, vallásosságod. Szeretet nélkül Isten fele egyetlen lépést sem tehetsz. Ő is csak szeretetben tudott felénk indulni, hozzánk jönni egyszülött Fia által, minket megváltani, gyermekeivé tenni. A kegyelem nagy, érthetetlen tette a nagy parancsolat elé állít minket: szeresd az Urat, szeresd felebarátodat. Ámen.