Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Rom 13,8-14 (Advent I.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Róm 13, 8-14  (adv.I.)

 

    Bár a köztudatból kikopott: advent első vasárnapjával új egyházi év kezdődik. Adventől adventig számoljuk az időt, tkp. Isten kegyelmének, Krisztus megváltó művének a ritmusához igazodva. Valójában Krisztus Urunk első eljövetelének, az általa hozott bocsánatnak, megváltásnak az örömében, bizonyosságában, és második, dicsőséges visszajövetelének reménységében élünk.

Jó tehát keresztyén mivoltunkat, sorsunkat, életünket ebben az összefüggésben látni.

   Ha egy évet zárunk és egy újba lépünk, akkor ilyenkor aktuális annak a megvizsgálása, hogy miként gazdálkodtunk, milyen eredményt jelez az évvégi összesítőnk, mi a helyzet az adósságokkal, tartozásokkal. És most nem pénzügyekről beszélek. (Biztos, hogy az anyagiak terén is fontos a bölcsesség … Spurgeon írt egy kis könyvet a hívő ember földi sáfárkodásáról.)

   De az Ige most arra kérdez rá, hogy mit mutat a lelki zárszámadásunk. Nem könnyű őszintén szembe nézni a helyzettel, magunkkal! Vajon tudtam-e igazán szeretni családomat, barátaimat, vagy önző voltam, kihasználtam másokat, odafigyeltem-e másokra a környezetemben, vagy magammal voltam elfoglalva, vajon kész voltam-e megbocsátani, vagy az engem ért sérelmeken nem tudtam túllépni, az általam okozottakat pedig felvállról vettem. Vajon tudtam-e megértő, segítőkész, Krisztus békességének bizonyságtevője lenni? Milyen vágyak, indulatok, gondolatok vezettek, miket beszéltem, miket cselekedtem? Szeretném-e, ha minden nyilvánosságra kerüljön, úgy, ahogy Isten mindezeket egészen világosan látja és ismeri?

   Senkinek ne tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek! Isten törvényének ez az alapja, a végső tartalma. Minden a törvénnyel kapcsolatos, másról szóló vita ezen a ponton véget ér. A lényeghez képest a külső szabályok mellékesek … étel, öltözet, napok, ünnepek, szokások. Nekünk végső soron nem a törvényt kell tisztelni, hanem egymást, nem a törvényt kell követni, hanem Krisztust! 

Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!  Aki szeretettel viszonyul a másikhoz, betöltötte a törvényt.

   Minden parancsolat ebben az igében foglaltatik össze: szeresd felebarátodat, mint magadat. Ugyanazt tegyed, amit te is kapni szeretnél! Nem könnyű ennek a krisztusi útnak, gondolkodásmódnak a megértése, a követése. Állandó küzdelmet jelent önmagunkkal, poszt-édeni természetünkkel. Sokkal egyszerűbb és kényelmesebb egy külső előírásokat tartalmazó normarendszernek engedelmeskedni. Sokkal könnyebb napi 10 rutinszerű imádságot elmondani, mint egyszer őszinte, kedves szavakkal megvigasztalni valakit.

   A törvény a rossztól véd. Alapszava a ne, a nem ….  Szeretet ereje ezen felül a jóra indít. Alapszava az igen. Nem elég nem bántani, hanem legjobb tehetségünk szerint segíteni, támogatni kell egymást (az irgalmas samaritánusnak nem az volt  a nagy erénye, hogy ő nem rúgott bele még egyszer a kifosztott emberbe). Nem elég nem gyalázkodni, hazudni, hanem az igazat mondva kell egymást biztatni, erősíteni, nem elég nem elvenni, adni kell!   

   Annál is inkább, mert sürget az idő. A szeretetre, a szolgálatra kapott idő véges. Nem élhetünk a hitetlenség, az önzés öntudatlan állapotában, nem élhetünk magunknak, mert nem a magunkéi vagyunk. Be kell ismernünk, hogy megkörnyékez ez az „álom”.

   Belefeledkezünk a magunk dolgaiba, anyagi terveinkbe, szenvedélyeink kiélésébe … elfelejtjük, hogy életünk értékesebb annál (mert nem aranyon vagy ezüstön váltattunk meg), semhogy a magunk kis álmait kergessük, a magunk kis mámorában éljünk. Jézus a gonosz szolga példázatában beszél erről a mentalitásról. A szolga megbízatása az lett volna, hogy vigyázzon szolgatársaira, gondoskodjék jótétükről, ezzel szemben ő elkezd hatalmaskodni rajtuk, őket saját - kénye kedve szerint kihasználni. Az emberiség történelmében sokszor ismétlődött meg ez a minta. És saját egyéni életünkben is.       Az ige a sötétség cselekedeteinek nevezi, és sorolja is őket.

   Az önző, öncélú, saját érdekét hajszoló élet jellemzői ezek. Azt az állapotot írják le, amikor énünk kerül a fő helyre. Amikor az ember Istennek képzeli magát. („Az ember magára veszi Isten fényes koronáját, és sötétség borul a világra”). Advent beteljesedése nem ebből (nem tőlünk) származik.

   Krisztus példája mást mutat. Ő a megalázkodás útját választotta. Ő nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy életét adja váltságul sokakért. Nem hatalmaskodni, hanem hatalmával megváltani, nem leigázni, hanem felemelni. Neve szabadítót jelent, benne valóban a szabadulás érkezik el: szabadulás megkötözöttségeinktől, önzésünktől. Advent Krisztusban éri el célját.

   Az Antarktisz felfedezésének a történetében találkozunk egy névvel: Ernest Shackleton. 1914-ben indultak el, hajójuk, az Endurance jégtáblák közé szorult. Sodródó jégtáblákon kivergődtek az Elefánt szigetre. Mentőcsónakkal (5 társával együtt) sikerült a Dél-Georgia szigetére eljutnia, és két társával a jeges hegyeken átkelve a sziget túlsó részén levő bálnavadász telepre megérkeznie. Több sikertelen kísérlet után 1916. augusztusában elérték az Elefánt szigetet, 22 társukat mind életben találták. Ez a hozzáállás a krisztusi létformát hirdeti.     

   Isten szolgálatra hívott el, világosságban való járásra, üdvösségre rendelt. Ne bűnös indulataitok irányítsanak, ne evilági vágyak uralkodjanak rajtatok, hanem öltsétek magatokra Krisztust! Advent nagy feladata: Krisztust magunkra ölteni. (A Szentírásban a felöltözés azt is jelenti: azonosulni vele, lélekben eggyé válni vele.) Beöltözni az ő jóságába, szeretetébe. Milyen ruhát hordunk? A haragét, a neheztelését, az ítélkezését, a mások lebecsülését, vagy a tiszteletét, a jóindulatét?

   Vegyük fel szép, ünnepre készülő, ünnepi ruhánkat, látsszék meg családunkban, közösségünkben, hogy a Krisztuséi vagyunk, vele élünk, a tőle kapott lelki öltözetet hordjuk, őt várjuk reménységgel. Ámen.