Lk 24, 1-12 (húsvét I./de.)

1 A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. 

2 A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, 

3 és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. 

4 Amikor emiatt tanácstalanul álltak, íme, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. 

5 Az asszonyok megrémültek, és a földre szegezték tekintetüket, de azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt? 

6 Nincsen itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, 

7 hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia. Lk 18,31-33

8 Ekkor visszaemlékeztek szavaira, 

9 és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. 

10 A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, 

11 de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. 

12 Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.

    Bibliakutatók szerint Krisztus kereszthalálának legvalószínűbb időpontja a Kr. u. 33. év április havának 3. napja, egy pénteki nap, így az első húsvété ugyanazon év április 5. Közel 2000 év telt el azóta, húsvét üzenete, Krisztus feltámadásának örömhíre, reménysége azonban ugyanaz maradt. Valójában mindig az első húsvét friss élményét, erejét élhetjük át hit által, és nemcsak az ünnep napjaiban. Mindennap megújul rajtunk Isten kegyeleme, olvassuk Jeremiás prófétánál, feltámadott Urunk – ígérete szerint – velünk van minden napon a világ végezetéig. A hét első napja kifejezés is erre az újra utal. Milyen jó lenne minden hetünket, minden napunkat, munkánkat a mi élő Urunk áldó, erőt adó jelenlétében kezdeni, folytatni!

   Az első mondatnak rejtett az alanya (elmentek…), mert az elbeszélés az előző fejezetben elhangzottak folytatása. Az asszonyok, akik ott voltak a Jézus sírba helyezésénél, aztán pihentek a törvény előírása szerint, most elindulnak újból a sírhoz. Gyásszal, szomorúsággal a szívükben…  Átjön a bánatunk, átjönnek a gondjaink az ünnep napjaira is. Isten abból a helyzetből (legyen az betegség, csalódás, szomorúság, aggodalom, vagy hitetlenség, megkötözöttség, lelki békétlenség) akar elindítani húsvét fénye felé, amiben vagyunk… Kora hajnalban kerekednek fel, mint akiknek sürgős dolguk van, mint akiket nem hagy nyugodni a kegyelet, a gyász érzése. 

  Viszik magukkal az illatszereket, amiket elkészítettek. Nyilvánvalóan Jézusért akarnak még valamit tenni, neki vagy inkább az emlékének akarnak szolgálni. Szorongató érzés az, amikor sok hálával tartozunk valakinek, de már nem tudjuk elmondani. Amikor egy számunkra drága személy iránti szeretetünket már nem fejezhetjük ki. Az asszonyok nemcsak a kezükben, hanem a szívükben is terheket cipelnek: szomorúságukat, keserűségüket. Vajon mi mit hoztunk magunkkal? 

   Meglepődve látják, hogy a kő el van hengerítve a sírbolt elől. Valaki megelőzte őket. Valami váratlan, megmagyarázhatatlan történt. Nem tudjuk, hogy az asszonyok mire gondolnak a nyitott sírboltot megpillantva, ám valószínű, hogy ez a látvány először nem húsvéti reménységet és örömet ébreszt bennük. Hanem bizonytalanságot. Félelmet… Nehezen tudunk túllépni emberi képzeteinken, felfogásunkon. Húsvét titkának megértése vívódásokkal kezdődik (ahogy az éjszaka sötétje sem tűnik el azonnal), és az élő Krisztussal való találkozásban éri el célját. 

    Bemennek a sírboltba – igazából eredeti szándékuk szerint is oda akartak bejutni -, és nem találják az Úr Jézus testét. Az asszonyok valójában nem Jézust keresik (hiszen ő meghalt a kereszten), hanem a holttestét (földi maradványait), hogy azon elvégezzék az elmaradt temetési szertartásokat. És még az sincs ott.

   Tanácstalanul állnak, kérdőn, értetlenül néznek egymásra, bizonytalan, riadt sejtelmek ébredhetnek a szívükben, amikor két férfi lépett melléjük fénylő – Lukács szerint nem fehér, nem is fényes, hanem fényben sugárzó - ruhában. A mennyei világosság követei ők.

   Érdekes (és hiteles) az evangélium következő megjegyzése: az asszonyok megijedtek, földre szegezték tekintetüket. Sokat elárul ez a mozzanat: azt érzeték, hogy itt valami őket meghaladó hatalommal állnak szembe. A földre szegzett tekintet a félem, a megadás, de az alázat megnyilvánulása is. Azok szólnak is… A húsvét mindent felülmúló isteni csoda, aminek először az üzenete, a megszólaló drága jó híre ér el az asszonyokhoz. Nekünk is meg kell hallanunk, szívünkbe kell fogadnunk, és Krisztus által bizonyossá kell lennünk az élet győzelme felől.  Jézus feltámadása kikerülhetetlen volt (Péter mondja az első pünkösdkor „lehetetlen volt neki attól fogva tartatnia”), de az abban való hitünk nem törvényszerű. Bátorító szóra van szükségünk, hitre, meggyőződésre… Annyi hitünkben elbizonytalanító, elbátortalanító véleményt hallunk! 

   Húsvét első üzenete egy kérdés: miért keresitek a holtak közt az élőt? Miért akartok a nagypénteki bánattal élni tovább, miért akartok csak halványuló emlékeket ápolni magatokban, miért a holtak között keresitek azt, aki él. Hol keressük Krisztust? Hagyományokban, külsőségekben, ünnepi hangulatban? Vagy az ő élő és ható Igéjében, a vele való személyes kapcsolatban, a Szentlélek erejében, munkájában. Lelki értelemben hol vagyunk, és merre akarunk indulni? A kérdés hasznos, mert segít betájolni lelki helyzetünket. 

  Ugyanakkor a kérdésben megfogalmazódik a nagy hír is: bár ti a holtak között keresitek, de ő él. És aztán felcsendül a húsvéti evangélium: nincsen itt, hanem feltámadt. Nem itt van, nem a sírban nyugszik, hanem mindenütt jelen van, és uralkodik örökkön örökké. Neki adatott minden hatalom mennyen és földön. Nem a sírját kell látogatnotok, hanem neki kell szolgálnotok, szavára figyelnetek, jelenlétében élnetek. És az ő országát várnotok.

  Feltámadt… Ez a szó a múltat is magában foglalja, a halál fájdalmát, és az Isten csodálatos, megújító, újjáteremtő hatalmát, ua. az újat, a reményteljes jövőt… „A halál többé nem uralkodik rajta…” (Róm 6,9)

   És bár teljesen érthetetlen, amit mondnak, az asszonyoknak nincs tapasztalati kapcsolópontjuk ahhoz, de az angyalok emlékeztetik az asszonyokat, hogy Jézus beszélt róla: az Ember Fiának a bűnösök kezébe kell adatnia, megfeszíttetnie és harmadnapon feltámadnia. Isten végső terve az élet. Jézus nem maradhatott a halál hatalmában, hiszen azért jött, hogy minket megszabadítson attól. 

  Ekkor visszaemlékeztek a szavaira… Azt is mondanánk: az asszonyok első húsvéti élménye, megvilágosodása az Ige által, hitben történik. Igaz, hogy láttak már jeleket is, de húsvét fénye itt tört be valójában a lelkükbe, azáltal, hogy visszaemlékeztek arra, amit az Úr mondott. Hit által megértették, hogy Jézus szava beteljesedett… Jézus nem lehet csupán emlék számunkra, de emlékeznünk kell az ő szavaira, mint beteljesülő igazságra. 

   Az asszonyok visszatértek, és hírül adták. Erről nem lehetett hallgatni. Jézust még nem látták, de most már tudják, hogy az, amit mondott, az mind igaz. Húsvét nagy beigazolódás, annak megpecsételése, hogy Isten minden szava maradéktalanul megvalósul, végbe megy.  

  Érdekes a tanítványok reakciója: üres fecsegésnek tartják. Számukra még nem igaz. Péter bizonyosságra vágyik: elszalad a sírhoz, látja a tárgyi bizonyítékokat, de talán még nagyobb lesz benne a zűrzavar. Csodálkozik magában a történteken. A csodálkozás hitté kell erősödjék… bennünk is, hogy elkezdődjék húsvét, a Krisztussal való áldott élet itt és majd az örökkévalóságban.  Ámen.

Örökkévaló Istenünk a mi feltámadott Urunk, Jézus Krisztus által a Lélek örömet ajándékozó közösségében!

    Köszönjük ezt az ünnepet, amikor „felvirradt áldott, szép napunk”, nemcsak a földünket fénnyel betöltő égitest, de lelkünk ragyogó, tündökletes napja is, Krisztus, a világ világossága. 

   Hadd töltse be a mi életünket is a feltámadás öröme, reménysége, legyen húsvét több külső ünneplésnél, legyen találkozás veled, élő Krisztusunk, jelenléted drága megtapasztalása, soha el nem múló lelki élménye. 

   Hadd jusson el húsvét fénye sok emberi szívhez, betegekhez, szomorkodókhoz, itt gyülekezetünkben is minden családhoz, minden otthonba, és érezzék meg sokan annak vigasztaló, bátorító erejét. 

Urunk, távolítsd el szívünkről a gondok, bajok nehéz kövét, és indíts el a gyógyulás, a lelki megújulás útján! Hadd ne keressük a holtak közt az élőt, ne ragadjunk bele a múlt szomorúságába, hanem ismerjünk fel téged, Krisztusunk, a te szent igédben, Lelked bennünk munkálkodó erejében, tapasztaljuk meg drága jelenlétedet. És éljünk úgy, ahogy azokhoz illik, akik ennek a győztes Úrnak a seregéhez tartoznak: bizalomban, hálával, békességben. 

  És hadd emlékezzünk szüntelen a te szavadra. Amit önmagadról, megváltó szeretetedről tanítottál, amit nekünk parancsoltál, reánk bíztál. Mert húsvét, megértettük ezt az igéből, szolgálat is. 

   Hálát adunk, mennyei Atyánk, hogy ünnepünk személyes találkozás: hitben feltámadott Urunkkal és szeretetben egymással. Add, hogy ezt valóban így éljük meg!  Segíts, hogy ezzel a bizalommal, reménységgel indulva egymást bátorítani, biztatni tudjuk, Krisztust követve az életet szolgáljuk: családban, gyülekezetben, barátaink között, munkában, ezen a világon!

   Áldd meg gyülekezetünket: akik itt vagyunk, azokat, akik hazalátogattak, áldd meg gyermekeinket, fiataljainkat, minden családot, minden személyt, minden otthont, minden ünneplő közösséget! Áldd meg testvérgyülekezeteinket, egész anyaszentegyházunkat! Könyörülj gyülekezetünkben azokon, akik ezt az ünnepet is betegen érték meg, gyászban, félelmeket hordozva… Lelked által bátorítsad őket, adj nekik gyógyulást, vigasztalást, erőt, és mennyei reménységet! Adj békességet háborúskodó világban! Lelked által töltsd el szívünket húsvét örömével a mi feltámadott Urunk közösségében! Ámen.