1 Pt 1, 1-9 (pünkösd I./de.)

1 Péter, Jézus Krisztus apostola Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva Jak 1,1

2 az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen. Róm 1,5; 8,29; Zsid 9,14 

3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, 

4 arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. 

5 Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen áll arra, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben. 

6 Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, 

7 hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, a dicsőségre és a tisztességre. 

8 Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, 

9 mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.

   A mai ünnepnapon az Újszövetségnek egyik új könyvét kezdtük el olvasni a kalauz beosztása szerint, talán ennek is jelképes üzenete van: Isten Lelke által szüntelenül meg akar újítani minket Krisztusban való hitünkben, egymás iránti szeretetünkben, a békességben, reménységben. Olyan nagy szükségünk van erre! 

   Megtudjuk, hogy ki a levél szerzője, kik az elsőszámú címzettek. A korabeli szokástól eltérően Péter nem hízelgő és túlzó jelzőket használ, hogy „méltóságos”, hogy „kiváló érdemű” és „mindenki által tisztelt”testvérek, hanem a valós helyzetre mutat rá: szórványban élők, jövevények, hogy annál hangsúlyosabb legyen az a kegyelem, hogy Isten ezeket a nem túl fényes körülmények között élő emberek kiválasztotta. Hogyan történt ez a kiválasztás? A Lélek megszentelő munkája által. Ebben a kijelentésben pedig az a nagy pünkösdi igazság tárul fel, amit a HK is megfogalmaz: „Isten Fia a világ kezdetétől fogva a világ végezetéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és Igéje által magának az igaz hitben megegyező, örök életre elválasztott sereget gyűjt”, eljutva a személyes bizonyságtételig: „hiszem, hogy ennek a seregnek én is élő tagja vagyok.” 

   Isten ma is Lelke által érinti, ragadja meg a lelkünket, hogy felismerjük megváltásunk igazságát (Péter egy ószövetségi rituális kifejezést használ: a Jézus Krisztus „vérével való meghintés”), ua. küldetésünket is, amit itt egyetlen szóba sűrít bele: engedelmesség. Elhangzik mindjárt az elején egy áldás is: kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen. Ha belegondolunk, lelkünk legmélyebb vágya, igénye jut kifejezésre ebben a két szóban. 

    A bevezető sorok után Péter a tulajdonképpeni üzenete kifejtését dicsőítéssel kezdi: áldott! A hálaadás a Lélek egyik ajándéka… Sok panasz, aggodalom, szorongás van az életünkben, emberileg szólva ezek jogosak lehetnek, de a Szentlélek megnyitja a szívünket arra, hogy ne csak azt lássuk, ami a szemünk előtt van. Hogy életünk küzdelmei között jusson eszünkbe az, hogy nekünk erős, győztes Urunk van, a kísértésekben az, hogy senki sem szakíthat el tőle, veszteségeinkben pedig az, benne minden a miénk.

   Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket! A Szentlélek legfontosabb munkája ez. Belső esemény, történés, lelki átformálódás, melynek során egyre jobban kiábrázolódik rajtunk Krisztus. Ha megszületik egy gyermek, akkor valamilyen mértékben hasonlít a felmenőihez. Az újjászületésben Krisztushoz leszünk hasonlókká. Mi a testi megszületés biztos ismérve? Az, hogy az, aki világra jött, élni kezd. Táplálkozik, közösségre van szüksége, fokozatosan kezd végrehajtani bizonyos cselekedeteket (utánozva környezetét). A lelki születésnek is vannak ilyen biztos jelei: éhezzük Isten Igéjét, vágyunk a közösségre, és azt tesszük, amit Krisztustól tanultunk. Vajon ezek jellemzőek-e ránk? Vagy csak félig megszületettek vagyunk?     

   Aki megszületik, az rendszerint bekerül egy családba, egy közösségbe. A Lélek drága ajándéka az, hogy bevezet minket az Isten családjába, amelynek lelkülete, légköre hatása alá kerít minket. (A HK így fogalmaz a Szentlélekről: „aki Krisztusban és bennünk is lakozik”.) Megérteti velünk azt, hogy Isten Krisztus által Atyánk lett, éppen ezért mi gyermeki bizalommal járulhatunk hozzá… És megtanít minket ennek a lelki családnak a házirendjére. Vajon látszik-e rajtunk, hogy lelki értelemben ki a mi szülőnk, ki a mi nevelőnk? Vagy szégyent hozunk mennyei családunkra?!

   Az újjászületés következménye az élő reménység. Az első keresztyén gyülekezet tagjairól olvassuk, hogy örömmel és tiszta szívvel voltak együtt. Pedig külsőképpen nehezebbé vált az életük: lemondtak vagyonukról, elkezdték üldözni őket. Mi volt örömük alapja? Az élő reménység az élő Úrban, aki legyőzte a halált, és feltámadt. A feltámadott Krisztusban való hit a pünkösdi üzenet lényege, közepe. Péter apostol jeruzsálemi prédikációja is ebben csúcsosodik ki. Nekünk feltámadott, élő Urunk van, aki Lelke által vezet, oltalmaz és megtart a nekünk szerzett váltságban (Róm 8, 11). Pünkösd nem a nehézségeket feledni próbáló emberi rajongás, hanem az azokat legyőző, diadalmas isteni erő. 

   Ez a reménység vonatkozik erre a földi életre is. Hiszem (és a Lélek erősít ebben a bizonyosságban), hogy Isten törődik velem mindennapi gondjaim között, nem hagy el, segít, támogat, jó előmenetelt ad.

Ám mindenek előtt az üdvösségre tekint. Péter is ezt hangsúlyozza különösképpen: arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra (4. vers).

   Ez a reménység ott kell legyen a mi szívünkben… Tudom, tudjuk, hogy nem mindenkit érdekel. Nagyon leköti figyelmünket a sok evilági gond, terv, elfoglaltság. (A reformáció korában az embereket a kocsmában is mennyei kérdések foglalkoztatták, ma az embereknek a templomban is földi dolgok járnak az eszében.) 

   Nyilván, hogy sok minden tépázza, próbálja kioltani ezt a reménységet bennünk. Ezért van szükségünk a Lélek segítségére, vigasztalására, arra, hogy szüntelen eszünkbe juttassa azt, hogy kiéi vagyunk, hogy Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre… Akkor is, ha meg-megszomorodunk a kísértések között.

   Milyen jó, hogy ezt leírta Péter! Igen, a hívő, az újjászületett ember életében is vannak kísértések, van csalódás, van szomorúság. Nem felhőtlen boldogság és hallelujázás az életünk. Olykor szomorkodva örvendezünk.

  Azt azonban tudnunk kell, hogy Isten hatalma őriz… Bonhoeffer a kivégzése árnyékában írta meg ismert versét: „Áldó hatalmak oltalmába rejtve”… Péter a hit próbájáénak nevezi ezt. Úgy, ahogy szeretetünket is sok minden próbára teszi. De az igazi hit, szeretet kiállja a próbát. Nem saját magunkban bízva… A Lélek segítségünkre van a mi erőtlenségünkben (Róm 8, 26). És akkor meg tudunk maradni a hitben, sőt hitünk dicséretre, tisztességre méltónak találtatik. 

   Isten alkalmassá tesz arra, hogy megálljunk előtte. A szülő felöltözteti a gyermekét, és utána megdicséri: jaj, milyen szép a ruhád! Fel akarjuk-e öltözni Krisztust, az ő indulatát?

Péter a bizonyosság hangján állítja: szeretitek őt, pedig nem látjátok. A Szentlélek megtanít szeretni Krisztus, akit nem látunk, de megmutatta örök szeretetét irántunk abban, hogy megváltott. Ugyanakkor megtanít szeretni embertársainkat is, akiket látunk, és talán éppen ezért akad annyi félreértés közöttünk. 

    Az igeszakasz végén a Szentlélek egyik legdrágább gyümölcsére tesz utalás az apostol. A galatákhoz írt levél 5. fejezetében található felsorolásában a második ez: ti. az öröm. Krisztusban, akit nem láttok, de a Szentlélek nyilvánvalóvá, belső élménnyé, igazsággá, valósággá teszi az ő jelenlétét, kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek. Mennyire hiányzik ez! Hívő emberekként is olyan gondterheltek, aggodalmaskodók, mogorvák vagyunk. Jobban át kell adjuk magunkat Isten Lelkének, hogy betöltsön örömmel. (Kis rajzfilm: gyerekek játszottak önfeledten egy labdával, aztán az egyikük egy óvatlan pillanatban eldugta azt, hogy csak az övé legyen, a labda eltűnése kedvét szegte a társaságnak, hazaszéledtek, de a fiúcska sem lett boldog, egyedül nem tudott igazán játszani.) 

   Örülni a Lélek által egymásnak, szeretteinknek, Isten sok áldásának, megváltásunknak és végül üdvösségünknek. Erről az örömről tanítja Jézus (Jn 16, 22): azt senki el nem veszi tőletek. Ezt fogadjuk a szívünkbe! Ámen. 

1 Pt 1, 10-16 (pünkösd II./de.)

10 Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak, 

11 kutatva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést Krisztus bennük levő Lelke, amikor előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről és az ezeket követő dicsőségről. 

12 Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni. 

13 Ezért tehát elméteket felkészítve legyetek józanok, és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. 

14 Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, 

15 hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – ti is szentek legyetek egész magatartásotokban, 

16 mert meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” 

   A tegnap arról hallottunk: Péter hálát ad Istennek, aki a Lélek megszentelő munkája által kiválasztotta az övéit (a címzett gyülekezetek tagjait is), és újjászülte élő reménységre. Ez az élő reménység vonatkozik a földi éltre is, de kiváltképpen az üdvösségre, amire Isten hatalma őriz minket hit által, igen, a kísértések között is egészen Krisztus megjelenéséig, akit – igaz - szerettek, akiben örvendeztek is, hiszen benne éritek el életetek célját, kiteljesedését. 

   Pünkösdi üzenetként megfogalmazhatjuk tehát, hogy Isten Szentlelke Isten örökkévaló, kiválasztó kegyelmébe, Krisztus megváltó, üdvösséget szerző szeretetébe kapcsol be minket, ezeket a kimondhatatlan mennyei ajándékokat „aktiválja” bennünk, tesz azoknak személyesen részeseivé. Ez egybecseng a HK tanításával (53): egyenlő örök Isten az Atyával és a Fiúval… engem igaz hit által (ami a Szentlélektől származik) Krisztus jótéteményének részesésé tesz, engem vigasztal, és mindörökké velem marad.  Az Ef 3, 20 Istennek bennünk munkálkodó erejéről beszél, aki által Isten magához vonz, és áldásait akarja közölni velünk, a legnagyobbat is, a Krisztusban megszerzett üdvösséget. 

   Ezt az üdvösséget keresték, kutatták már a próféták is, olvastuk, akik az egész világnak és a személyesen nekünk adott kegyelemről prófétáltak Krisztusnak bennük levő Lelke által. Érdekes ez a megfogalmazás. A Szentlélek munkálkodott bennük, aki valójában Isten akaratát, a Krisztusban megjelenő váltságot jelentette ki nekik. Így lettek részesei (és leszünk mindnyájan) az Isten nagy, üdvözítő tervének. A Szentlélek által Isten Krisztusban elkezdett nagy projektjének az építői leszünk. Az ő munkatársai. Akármilyen különösen hangzik: ugyanaz a szent cél motivál minket is, mint őt. Vajon így van-e ez?

   Az igében még elhangzik a prófétákról, hogy ők nem maguknak szolgáltak, nem az ő idejükben beteljesedő üdveseményekről jövendöltek, amik még földi életükben igazolták, kárpótolták volna őket, hanem – úgymond – nektek szolgáltak, arról téve bizonyságot, ami később Krisztusban teljesedett be, és amiről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által… Ha meggondoljuk, valójában a Péter által megszólított gyülekezetek helyzetében vagyunk. Krisztusban beteljesedtek az ígéretek, mi már ismerjük Istennek üdvözítő akaratát, amit Krisztus véghez vitt, ismerjük az ő golgotai áldozatát, feltámadásának győzelmes igazságát.  Vajon ez betölt-e örömmel, reménységgel, bizalommal? Vajon nem nélkülözzük-e a Szentléleknek mindezt az igazságot szívünkbe író, gondolkodásunkba, tudatunkba beleoltó, abba integráló erejét?

  Vajon az igehirdetésben érzékelhető-e Szentlélek hitelesítő jelenléte, vagy csak cifra, vagy éppen kopott emberi szavak hangzanak el? Nagy dilemmám ez, a tegnap úgy rám nehezedett ennek a terhe. Megrémített az a felismerés, hogy emberi mivoltommal akadálya lehetek az evangélium célba érkezésének. Talán – akaratomon kívül is - unalmassá teszem a világ legizgalmasabb, legfontosabb üzenetét, jelentéktelennek állítom be a világ legéletbevágóbb ismeretét. 

Vajon nem miattam lett olyan közömbös a gyülekezetünk, és nem kell az evangélium olyan sok személynek, fiataloknak, felnőtteknek, nem miattam idegenedtek el az emberek?  Vagy azoknak az életében, akiket látszólag érdekel az ige, miért nem válik igazi örömmé, reménységgé, drága bizonyossággá, ami ott ragyog a tekintetekben, ami kisugárzik rólunk? 

   Az angyalok vágyakoznak az evangélium drága titkaiba betekinteni, ők, akik tökéletes boldogságban élnek, szinte ámuldozva nézik, hogy Isten milyen elképzelhetetlen kegyelmet gyakorol a bűnös emberrel, mekkora örömhírt közöl vele, hogyan avatja be minden értelmet meghaladó üdvözítő terveibe. Értjük, igaz?  Amikor pl. hallunk egy olyan esetről, hogy egy árva, hajléktalan, éhező afrikai gyermeket adoptálnak európai szülők, aki hirtelen a földi paradicsomban találja magát, és minden szépen alakul az életében, akkor mi, akik jólétben, családi körben élünk, szinte irigykedve gondolunk arra: milyen szerencséje volt ennek a gyereknek, mekkora lehetőség nyílt meg előtte! De mi vajon élünk-e a lehetőséggel? Az angyalok ámuldoznak, minket pedig hidegen hagy. 

  Az ige éppen arra buzdít, hogy vegyük komolyan azt, amit Isten tett, amit Krisztus vállalt értünk, engedjük, hogy a Szentlélek megérintse, összetörje és megújítsa a szívünket. Mert különben Isten üzenete csak tárgyi ismeret lesz számunkra, kátés anyag, amit bemagolunk, egy-egy igevers, amit kötelességszerűen elolvasunk, de nem lesz mélyen megrendítő, meghatározó élmény: igen, miattam, helyettem és érettem. A Szentlélek ellenállhatatlanul bevon minket megváltásunk eseményébe (lásd Péter pünkösdi beszédét). Csak egy negatív példával tudom szemléltetni ezt az érintettséget. Valaki elmondta, hogy egyik reggel autóval indult a városba, torlódás volt, a szokásosnál is nagyobb, az egyik útkereszteződésnél látta, hogy karambol történt, már ott is voltak a mentő- és rendőrautók. „Mindenki siet”, állapította meg magában, „csak jussak ki minél előbb ebből a dugóból”… Bekapcsolta a rádiót, aztán megcsörrent a telefonja, a felesége hívta, és közölte, hogy gyermekük, aki nem sokkal előtte barátjával együtt indult munkába, balesetet szenvedett. Hirtelen minden megváltozott, a baleset, amivel nem is törődött, az ő története lett... Az evangélium a mi történetünk kell legyen. 

   Teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben… Ez a reménység be kell épüljön a tudatunkba, ez be kell töltsön, meg kell határozza gondolkodásunkat. Ha kizárólag csak földi célokat hajszolunk, akkor kihull ez a reménység a szívünkből. Talán ezért van az, hogy sokan nem is keresik az alkalmakat, amikor Isten Igéje által ébreszthesse, erősíthesse ezt a reménységet bennük. Nem járnak lelki terápiára. A pünkösdi minivakációban sokkal érdekesebb elfoglaltságokat találnak, mint egyhangú istentiszteleteken részt venni, monoton prédikációkat hallgatni, ugyanazokkal az emberekkel találkozni. Vajon, miért nem gerjed fel a szívünk, miért nem éljük át azt, amit az első keresztyének (sokat hivatkozunk rájuk): örömmel, tiszta szívvel voltak együtt. 

   Ahogy Péter pünkösdi beszédében, úgy itt is elhangzik (szinte magyarázatként): ahhoz, hogy Isten Szentlelke munkálkodhasson bennünk, betölthessen ajándékaival, ahhoz sok mindennel szakítanunk kell: régi vágyainkkal, életformánkkal, talán kapcsolatokkal is. Aki pl. vasárnaponként részt akar venni az istentiszteleteken, az nem járhat olyan társaságba, ahol minden hétvégén valami más program van. Ha tele van a szívünk mindenféle szenvedéllyel, indulattal, haraggal, akarnoksággal, önteltséggel, akkor nem tudjuk befogadni az Isten ajándékait. Ha egy koldusnak a batyuja degeszre van tömve mindenféle kacattal, és azoktól nem akar megválni, akkor kínálhatják a legértékesebb ajándékokat is neki, mert nem lesz hely azok számára. Az ige a tudatlanság állapotának nevezi ezt. Amikor nem ismerjük az igazi értékeket. Ahogy a kisgyermek… akár az édesanyjától kapott drága aranyláncot is odaadja egy színes üveggolyóért. Kis, mulandó örömeinkért lemondunk Isten nagy ajándékáról.

   Egy történet arról szól, hogy egy fiatalember együtt mulatozott a kocsmában barátaival, amikor valaki azzal a hírrel érkezett hozzá, hogy a nagybátyja hívatja… Indulatosan válaszolt: az öreg ne zavarja az ő szórakozását, hagyjon neki békét. Utólag kiderült: a mesésen gazdag nagybácsi arra az időpontra rendelt magához egy ügyvédet, hogy unokaöccsére hagyja minden vagyonát, de mivel az nem volt hajlandó megjelenni, más lett az örökös… Mekkora lelki ajánlatokat utasítunk vissza szánalmas, kis kedvteléseinket űzve!!! Eljátsszuk a mennyei örökséget, és lemondunk az igazi reménységről, békességről. És ami igazán szomorú: itt a földön sem leszünk boldogabbak.

    Ha pedig engedjük, hogy a Szentlélek megérintsen, átformáljon, helyes döntésekre vezessen, akkor ennek következménye az igazi reménység, az üdvösség bizonyossága, a Krisztustól kapott békesség, a lelki ajándékok. És az – az ige ezt hangsúlyozza ki -, hogy szentté leszünk magatartásunkban, cselekedeteinkben. Testvéreim, a Szentlélek munkájának biztos jele az életünkben a megszentelődés.

   Ha Isten Lelke irányít minket, akkor a Lélek szerint élünk (hallottuk). Akkor Isten akaratát, Krisztus példáját igyekszünk követni. Igaz, a Szentlélek által Jézus költözik be az életünkbe, a családunkba. Elképzelitek, hogy beköltözik valakihez az Úr, és ott továbbra is káromkodás, veszekedés legyen, csalás, hazugság, rágalmazás, harag, irigykedés, igazságtalanság? Hogy Krisztussal egy háztartásban élve az emberek tovább folytatják kicsapongó, hitetetlen életmódjukat? Ez lehetetlen!

  Igaz, értitek. Ha Isten Lelke vesz lakozást bennünk, akkor Isten – furcsán hangzik – gondolkodásmódjára, Krisztus lelkületére, indulatára tanít, ösztönöz minket. Bűnös emberek maradunk, de mégis átsugárzik rajtunk Krisztus szeretete, tisztasága, irgalmassága. Akkor kezdődik el a pünkösd az életünkben: a mi örömünkre, mások javára, áldására. És folytatódik az Isten országában. Ámen.

1 Pt 1, 17-25  (pünkösd III.)

    Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, szent félelemmel éljetek földi vándorlásotok idején, 

18 tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, 

19 hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. 

20 Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén megjelent tiértetek, 

21 akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen. 

22 Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, 

23 mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. 

24 „Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, Jak 1,11

25 de az Úr beszéde megmarad örökké.”Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.

   Tovább olvastuk a Péter levelét ezen a pünkösdi ünnepen. A tegnap de. igénk azzal zárult: szentek legyetek, mert én szent vagyok… Túl magas elvárásnak érezzük, könnyebb nekünk a sátánt utánozni, a bűn irányába elindulni. De hallottuk: ha Isten Szentlelke munkálkodik bennünk, akkor annak logikus következménye a mi megszentelődésünk. Az ti., hogy életünkön meglátszanak Krisztushoz tartozásunk gyümölcsei, magatartásunkon az, hogy az ő indulatát, békességét, tisztaságát, igazságát képviseljük. Nem jelent ez tökéletességet, de mindenképpen a Lélek ereje előbbre kell vigyen ezen a lelki úton. Az, hogy pl. a gyermekeink tanulnak, távolról sem azt jelenti, hogy mindent tudnak, de ha kitartóak, szorgalmasak, akkor rendre sok mindent sikerül elsajátítaniuk, és ez észrevehető is lesz rajtuk.

   A szent Isten Krisztusban Atyánk lett. Nem tudjuk felfogni ennek a ténynek a horderejét. Ha egy telepi cigánygyerekkel találkoznék, és az azt kiáltaná nekem, hogy „apa”, vagy „apuka”, akkor nagyon fel lennék háborodva. Mit képzel magáról ez a kölyök? És az örökkévaló Istent mi mindnyájan Atyánknak (mennyei Apánknak) szólíthatjuk… pedig sokkal több bűn, gonoszság terheli a lelkünket, mint az említett gyerekét. Hát nem bámulatos: Istenben nincs személyválogatás!

  A Szentlélek (Krisztus érdeméért) bekapcsol, bevezet minket Isten családjába. És ennek a családnak a jegyei, vonásai mutatkoznak meg rajtunk, ha valóban engedjük, hogy a Lélek irányítson. Bár általában egy család lelki klímája meghatározza a gyermekek lelkületét, tudunk példákat, hogy jó szellemű, istenfélő, a szeretet és bizalom légkörét biztosító családból rosszindulatú, lázadó, ellenséges magatartású gyermekek kerülnek ki. 

   Ezért figyelmeztet az ige: ne szegüljünk szembe Isten Szentlelkével, legyünk Krisztus hűséges követői, szent félelemben töltsük földi vándorlásunkat (mert a célhoz érkezve csak az számít, amit Isten szerint cselekedtünk.) Milyen könnyen, eszméletlen könnyelműséggel megfeledkezünk arról, hogy vándorok vagyunk! Csak maguknak élünk, vágyainknak, kívánságaiknak,  mintha mienk lenne a világ, és korlátlan idő állna rendelkezésünkre. 

   Annál inkább komolyan kell vennünk földi itt tartózkodásunkat, küldetésünket, mert nem veszendő holmin váltattunk meg atyáinktól örökölt, azaz az eredendő bűn hatalma alatt álló hiábavaló életünkből, hanem drága áron, az Egyszülöttnek, a hibátlan és makulátlan Báránynak, Krisztusnak a vérén. Valaki mindenét odaadta, elhagyta a menny dicsőségét, Isten Fiaként végigszenvedte földi sorsunkat, magára vállalta bűneinket, és kínos halállal fizetett meg azokért. 

   Vajon mennyire talál szíven, mennyire rendít ez meg minket? Lehet, azt mondjuk, ezt már százszor hallottuk, de mit ér, ha most százegyedszerre sem érint meg, ha most is közömbös marad a szívünk. Megfigyeltem, kivált a fiatalabbakra jellemző az, hogy nagyon komoly ügyeket is félvállról vesznek, kifiguráznak, elviccelnek. (Hallottam egy régebbi esetet: nagyobb diákok elkövettek valamilyen durvább csínyt, és egyik kisosztályosra fogták, akit nyilvánosan és nagyon példásan megbüntettek, a nagyok pedig közben fuldokoltak a röhögéstől, hogy a másiknak milyen jól ellátták a baját helyettük, és hogy a szerencsétlen mennyire meg volt rémülve.) 

  A Krisztus vére kell égesse a lelkünket, csak akkor tisztíthat meg, és indíthat el az iránta való hála, a benne való hit, a vele való közösség tudatos megélése, az engedelmesség útján. (Történet: befutott az autóbusz, mindenki felgyúródott rá, egy idősebb néni maradt utoljára, neki már nem jutott hely, a sofőr hatalmasat fékezett, a székekben levők is nekicsapódtak az üléstámláknak, a néni előreesett, beütötte a fejét, elkezdett vérezni… egy fiatal nő (aki később elmesélte) segített neki, leszálltak, mentőt hívtak… Arra gondolt: a néni vére valójában mindenkit vádol… hiszen neki ülnie kellett volna, ugyanolyan joga lett volna ahhoz, mint bárkinek, de még a balesete sem hatotta meg az útitársakat, sokan fel sem pillantottak az okostelefonjukból.) 

   Érdemes volt-e Krisztusnak az áldozatot vállalnia? Igen, ő azokért is ontotta vérét, akik közömbösek, akiket áldozata hidegen hagy, és azokért is, akik felismerik abban váltságuk árát, garanciáját.

   Isten örök időknek előtte, a világ kezdete óta kiválasztotta egyszülött Fiát, és az idők végén elküldte – így fogalmaz az apostol – tiértetek. Jellemző Péter levelére ez a személyes ráutalás a címzettekre. Így kell hallgatnunk az igét, akkor hallgatjuk helyesen! 

  Tiértetek, akik általa hisztek Istenben… Igen, a kegyelem mindenkinek adatik, de csak azoké lesz, akik elfogadják. Kik hallgathatják az igét gyülekezetünkben? Mindenki (a választók névjegyzékét kell összeállítanunk a napokban, 480 személy nevét tartalmazza, a gyermekeken kívül), de csak azok hallják, akik eljönnek, illetve akiknek nyitott a szívük. Pedig az Istenben való, Krisztus által lehetővé vált hitünk nagy kiváltság, és nem ki dolgokra tekint. Mert Isten feltámasztotta őt a halottak közül (ez az evangélium közepe, ezt nem lehet kihagyni, elhallgatni), és megdicsőítette, hogy a ti hitetek reménység is legyen. Krisztusra alapozó, biztos hitünk az üdvösségnek benne beleteljesült reménységévé váljon.   

   A Krisztusban való váltságnak, a benne való hitnek, a Lélek munkájának konkrét következményei vannak. Az ünnep mindenik istentiszteletén hallottunk róla. Kissé bonyolultan fogalmaz Péter (csodálkozom, hogy megértették jórészt írástudatlan hallgatói, de valahogy nyitottabb és szomjasabb volt a szívük az evangéliumra, jobban rá voltak hangolódva a lelkiekre), de a lényegét értjük: 

tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek. Szóval: az igazság iránti engedelmességben (mert a mi jóságunk nem önmagában való, hanem Krisztushoz viszonyított, tőle tanult, a neki való engedelmességben megmutatkozó) meg kell tisztítanunk a mi lelkünket. Engednünk kell, hogy a Lélek szele kisöpörjön minden gonosz indulatot, gondolatot, érzést, és mennyei frissességgel töltsön be minket. Akkor leszünk képesek arra - Krisztusra figyelve, a Szentlélek megtisztító, jóra ösztönző erejét befogadva – hogy egymást képmutatás nélkül, kitartóan, tiszta szívből szeressük. Sokat mondóak ezek a jelzők. Képmutatás nélküli: nem megjátszott kedvességgel, negédes mosollyal, nyájaskodva (közben egymás háta mögött…). Kitartó: nem szalmaláng lelkesedéssel, hogy egyik pillanatban átölelem az egész világot, mindenkit szeretek, aztán a következőben pokolra kívánom az embereket, mert elegem van mindenkiből. Tiszta szívből való: mélyről fakadó, minden hátsó szándék nélküli szeretettel, teljes jóságot tanúsítva. Értjük: az ige tőlem kéri, hogy a szívem legyen tiszta. Tiszta szívből akkor is, ha a másik szíve nem tiszta. 

  Erre önmagunkban, saját természetünkből (indulatainkból) kiindulva – tisztáztuk már – képtelenek vagyunk. Isten kell újjászüljön Szentlelkével az ő romlatlan és romolhatatlan Igéje által. Úgy, ahogy a HK is fogalmaz: „Szentlelkével … szív szerint késszé és hajlandóvá tesz arra, hogy ezután őneki éljek”. Arra indít, arra ösztönöz, és segít az engedelmességben is. 

  Ez az ige maradandó. Az ég és a föld elmúlik… Mulandó világban élünk, ezt tudnunk kell… Minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága. (Nekem mindig elszorul a szívem, amikor az első száraz levelek megjelennek a fákon. Alig kezdődött a nyár, és már látni lehullott leveleket. És mindig bánom, amikor elvirágzik az orgona, a gyöngyvirág, a pünkösdi rózsa, a bodza, akác, nagyon szeretem az illatukat. Szeretném, ha mindig nyílnának. Azonban ismerem, és el kell fogadnom a természet törvényét. És hiszem, remélem, hogy jövőre újra nyílni fognak.) De az igében nem ez a fő téma, ezt csak azért említi Péter (illusztrációként), hogy annál hangsúlyosabb legyen az ellentétel: de Istenünk beszéde megmarad örökké. Ez hirdettetik nekünk is, ez által akar Isten minket hitünkben megújítani, megbízatásunkban megáldani, az üdvösség reménységében megőrizni.  

   Segítsen Isten minket Lelke által, hogy helyesen, Krisztus, a szerinte való élet, és a benne adott üdvösség mellett döntsünk! Ámen.