Zsolt 103, 1-18 (virrasztó)
Testvérek, az Ige figyelmünket – megdöbbenésünkben, gyászunkban, fájdalmunkban is – Istenre irányítja. Sőt arra buzdít, hogy áldjuk őt, és ne feledkezzünk el jótéteményiről. Igaz, gyászoló testvérek, hogy most látjátok igazán, hogy Istennek milyen drága ajándéka volt számotokra az, aki elköltözött közületek! Akiben Isten sok áldást, szeretetet adott nektek. Erről soha ne feledkezzetek el!
Isten dicséretére biztat az ige, mert ő „megbocsátja bűnödet, meggyógyítja betegségedet, megváltja életedet a sírtól”. Mi most – földi emberekként – csak a földiekre tudunk gondolni… Arra, hogy bár elhunyt testvérünk sokszor élt át élete során gyógyulást, testi felépülést, sokszor tapasztalta, hogy út nyílik számára nagy nehézségekben is, de a tegnap este lezárultak ezek az utak, a mi megítélésünk szerint túl hamar, túl hirtelen.
Igénk a már idézett ígéretet azzal kezdi, hogy megbocsátja bűneidet, és ezzel a lelkiekre irányítja a figyelmünket. Hisszük, hogy igaz volt, és igaz eltávozott testvérünkre nézve: Isten Krisztusért megbocsátotta bűneit, sok lelki betegségből meggyógyította, és megváltotta életét a sírtól. Testünk sorsa (előbb, utóbb) a sír, de életünk el van rejtve Krisztusban. Isten, aki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít (2Kor 4,14).
Hallottunk arról, hogy Isten igazságosan, kegyelmesen, szeretettel bánik az övéivel. Ebben, tudjuk, benne vannak a nehézségek is. Volt része ezekben bőven elköltözött barátunknak. Türelemmel, hittel, emberséggel tudta hordozni. Neki is vallomása volt: nem vétkeink szerint ítél. Amilyen magasan van az ég a föld felett. Isten szeretetének, de életünknek a mértéke nemcsak az, amit szemmel látunk. Igen, mi ebben élünk, ez tart kötve. De tudnunk kell: van egy mennyei kötődésünk is. Az ige most erre mutat rá.
Amilyen irgalmas az apa… Isten végtelen atyai szeretetéről van szó, aminek tükrözése a szülői, a hitvestársi, a testvéri szeretet. Az igazi szeretet – bár nem mindig értjük tetteit – nem cselekszik soha ellenünk. Egyik lelkipásztor saját fia temetésén mondta el azt, hogy amikor gyermekét kiskorában orvoshoz vitte, és injekciót kellett kapjon, szegényke kétségbeesetten kapaszkodott a kezébe, és keservesen sírt, ő pedig azt mondta neki: hidd el, fiam, semmit nem engednék meg, ami ne a javadat szolgálná. Most pedig – fűzte hozzá a lelkész – az én mennyei Atyám mondja nekem: hidd el, semmit nem engednék meg, ami ne a javadat szolgálná.
Milyen mély üzenettel folytatódik az ige: hiszen tudja, hogy porból vagyunk! Milyen fájdalmasan igaz!
Szent Ágoston írja a Vallomásokban, legjobb barátja elvesztésekor: „Ó, milyen fájdalom felhőzte szívemet. Amit láttam, minden a halál volt. Gyötrelemmé lett az otthonom… Gyűlöltem mindent, mert mindenből ő hiányzott és nem szólhatott már hozzám senki, mint életében, ha talán távolról érkezett: nézd, itt van!”
De az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, még az unokákkal is. Ez legyen erőtök, vigasztalásotok… Istennek ettől a szeretetétől, mely Krisztusban jelent meg, senki és semmi el nem választ… Isten gyermekeiként halálon innen és túl, ahogy mi osztjuk fel a világot, mindnyájan ebben a szeretetben vagyunk elrejtve. Ez hordozzon, adjon erőt a továbblépéshez, az egymás iránti szeretethez! Ámen.
Urunk, mennyei Atyánk,
szívünk fájdalmával, megdöbbenésével állunk meg előtted, és téged kérünk, hogy amikor elnémul és értelmetlenné válik az emberi szó és biztatás, te vigasztalj minket a te örök beszédeddel. Te vagy a mi alkotónk, és te tudod, amint az Igéből hallottuk, hogy olyanok vagyunk, mint a mező virága. Ó, milyen megrendítő módon igazolódott be ez elköltözött testvérünk életében is, és tudod azt is, hogy milyen nehéz az elválás, az elengedés azok számára, akik közel voltak hozzá. Könyörülj rajtuk! Azt is hallottuk, hogy szereteted örökké megmarad. Fogadd gyászoló testvéreinket ebbe te megtartó, megvigasztaló szeretetedbe, hadd értsék meg, hogy tőled még a halál sem választhat el minket!
Urunk Jézusunk, Te, aki megkóstoltad értünk a halált és annak minden gyötrelmét azért, hogy nekünk megtartatást, üdvösséget szerezz, aki a golgotai kereszten úgy kiáltottál fel: „én Istenem, miért hagytál el engem”, te hívd magadhoz a megfáradtakat és megszomorodottakat, és adj nekik megnyugvást, békességet, öleld át őket megváltó irgalmaddal, és mutasd meg számukra az élet útját, az üdvösséget, amit drága életed árán szereztél nekünk!
Szentlélek Isten, akiről azt tanítja az Ige, hogy Pártfogónk és Vigasztalónk vagy, hogy nem hagysz minket soha magunkra, sőt megerősítesz küzdelmeink, csüggedéseink között, Te bátorítsad testvéreinket, emlékeztesd őket mennyei elhívásukra, az örökélet reménységre, töröld könnyeiket, enyhítsd fájdalmaikat, gyógyítsd sebeiket, vezesd őket Krisztus útján, légy támaszuk, megtartójuk.
Urunk, mennyei Atyánk, ne engedj elvesznünk, tartsd meg a Krisztusban való hitben, a nekünk szerzett váltságban és üdvösségben, amire elhívtál minket és előrement testvéreinket. Légy velünk most és mindörökké! Ámen.
Mk 4, 35-41 (temetés)
35 Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra!
36 Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak hozzá, minthogy ő már a hajóban volt; de más hajók is követték őt.
37 Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni.
38 Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?
39 Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett.
40 Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek?
41 Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?
Drága testvérek, úgy megdöbbentett és fájt testvérünk hirtelen haláláról szóló hír. Mindig jó volt vele találkozni, megnyerő volt számomra visszafogottsága, csendes, szerény természete, rejtőzködő mosolya, tiszteletre méltó emberi kitartása, szívós küzdelme is, családja, embertársai iránti cselekvő szeretete.
Az értelmünk, a logikánk is azt mondja: ennyi érték nem veszhet csak úgy oda egyik pillanatról a másikra. Nagyobb titok az élet, mint amennyit mi látunk, érzékelünk belőle, mint amit mi követni tudunk. Jézus mondja a testvérét sirató Mártának: én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él. Ezt a reménységet, ezt a lelki többletet akarja a mi Urunk nektek adni, gyászoló testvérek, és nekünk, mindnyájunknak.
Erre a Krisztusra kell figyelnünk. Böjti időszakban vagyunk, ami különös módon a mi megváltó Urunk szenvedéseire emlékeztet, arra, hogy ő vállalta a halált is érettünk, hogy nekünk életünkben és halálunkban benne lehessen bizakodásunk. Testvérünk a böjt első napján, a régi szóhasználatban hamvazószerdának nevezett napon távozott ebből a földi életből. Mintha ez a tény is azt üzenné: evilági mivoltunkban por és hamu vagyunk, de örökkévaló otthonunk van a mennyben. Olvastam egy történetet arról, hogy egy mélyen hívő, egyszerű család a gyermekét a megélhetés miatt egyik nagyvárosba kellett küldje. A szülők a fiatal fiú egyik zsebébe hamut, a másikba port tettek , és azt mondták neki: ne felejtsd el, a világ minden hívsága, csillogása por és hamu, csak az hit és szeretet marad meg, amit a szívedben őrzöl.
Este lett, halljuk az igében. Az este a fenyegetettség, a gondok, a bajok, próbák idejét jelenti. Három nappal ezelőtt az este, gyászoló testvérek, a ti családotokra is nagy megpróbáltatást hozott… Ó, ha nem lennének ezek az esték, ha mindig nappal lenne, reménység, egészség, siker! „Maradj velem, már-már alkony föd el” - énekeltük. Földi életünkhöz kikerülhetetlenül hozzá tartozik az este, a sötétség, a betegség, az elmúlás és halál is. Krisztusnak is szembe kellett néznie a halál éjszakájával, sötétségével, hogy aztán Vele az élet világossága támadjon fel. A sötétség földi életünk tökéletlenségét jelképezi, azt, hogy várnunk kell a világosságot, Isten kegyelmét. Azt olvassuk a Jelenések könyvében, hogy Isten országában nem lesz többé sötétség (Jel 22, 5). Gyászotok homályából fordítsátok tekinteteteket erre a világosságra, amellyel az Úr veszi körül az övéit itt s az ő országában.
Menjünk át a túlsó partra, mondja Jézus a tanítványainak. Szüntelen változás az életünk. Tovább kell menni, újat kell kezdeni… De nem magunkra. Isten elkísér, velünk van. Rá mindig számíthatunk. A túlsó part a Szentírás szóhasználatában jelenti az üdvösséget is. „Míg túl az aranypartnál fénylőn felkél a nap”. Úton vagyunk, vándorlás az életünk. Testvérünk földi pályája is az volt, külső értelemben is.
(Élettörténet.)
Nem volt könnyű mindig váltani, a megszokottat otthagyni, ismeretlen fele indulni. De töretlen bizalommal tette. Volt benne valami erős optimizmus, Istenbe vetett bizalom, hit. Különösen megmutatkozott ez súlyos balesetét követően, amikor tényleg életben maradása is kétséges volt: Istenben való erős bizakodással talpra tudott állni, reménységgel tudott előre nézni. Nem volt könnyű. Azt is mondhatta volna: nem tudok tovább menni. De azt mondta: megsegít az Isten. Bámulatra méltó.
És hisszük, hogy eközben folyamatosan haladt, mert Isten vezette, a lelki úton is: közelebb megváltó Urához. Nem tudott mindig a gyülekezetben lenni, de ha jött, szemmel láthatólag szívvel-lélekkel ott volt. És csendes, mértéktartó nyilatkozataiban, hitvallásaiban mindig megszólalt a nagy megpróbáltatásokon átment emberek mély hite, meggyőződése. „Közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk” (Róm 13,11). Napról napra - és ez vigasz - közelebb jutunk Isten országához: eltelt egy nap földi életemből, egy nappal közelebb az üdvösség.
Gyászoló testvérek, nektek is tovább kell menni. Nehéz változás állt be az életetekbe, nem könnyű út vár rátok, de hisszük, elkísér, vigasztal, erősít Isten kegyelme, Krisztus szeretete. Így haladhattok a gyógyulás fele, és a lelki úton is közelebb megváltó Urunkhoz.
Nagy vihar támad, a hullámok becsaptak a hajóba. Aki utazott a tenger felkorbácsolt hullámain hánykódó hajón, az tudja, hogy milyen kétségbeejtő érzés az. „Minden percben rettegtet a halál a háborgó örvényen.” Hű képe ez földi sorsunknak. Derűs, békés időszakok mellett vannak nagy megpróbáltatások, nagy kísértések, nagy nehézségek. Amikor úgy érezzük, mondani is szoktuk: összecsapnak fejünk felett a hullámok. Úgy érezzük: elveszünk, nincs tovább. Testvérünk életének is voltak ilyen viharai. Olyanok is, amiről tudtunk – említettem volt súlyos, életveszélyes balesetét –, de lehettek olyanok, amiket magában hordozott. Ilyen vihar, gyászoló testvérek, a ti életetekben ez a haláleset, szerettetek hirtelen elvesztése. Gyászolóktól gyakran lehet hallani ezt a mondatot: úgy érzem, hogy összeomlott a világ. Egy nagyon valóságos, hiteles kijelentés ez. A viharok próbára teszik hitünket, egyáltalán életünket. Egy dolgot nem szabad elfejtenünk: hogy Krisztus úr a vihar fölött is. Ő velünk, mellettünk van a megpróbáltatásokban is, ahogy ott volt a tanítványokkal, és hatalmával megőriz, nem enged elcsüggedni, elveszni, ad kimenekedést, ad tovább vezető utat. Bárcsak el tudnátok mondani énekünk szavaival: Jézus, menedékem, hű oltalmam nékem te vagy egyedül, lelkem a viharban, bűnben s minden bajban hozzád menekül.
Az ige arról is beszél: néha úgy tapasztaljuk, mintha be lenne zárva az ég. Mintha Isten elfordult volna tőlünk. A történetben Jézus alszik. Uram, könyörülj rajtam, nagy félelmek vettek körül, beteg a gyermekem, a férjem, a testvérem, fáj valakinek a hiánya! Nem törődsz? Jézus kereszten elhangzó kiáltása jut eszünkbe: „Én Istenem, és Istenem, miért hagytál el engemet?”. Ez a legnagyobb szenvedés. Úgy érzem, mindenki elfordult tőlem. Isten sem figyel rám. A tanítványok nem egymás között zúgolódnak, hanem felköltik Jézust, neki mondják el panaszukat. Jó, ha Istennek soroljuk el fájdalmunkat, csalódásunkat. A zsoltárok könyvében gyakran olvasunk ilyen kérdéseket: Uram, miért nem figyelsz rám. Ember vagyok, erőtlen gyermeked, adj bizonyosságot, küldj reménysugarat.
Ti is, testvéreim, gyászotokkal, kérdéseitekkel forduljatok Krisztushoz! Olvassuk az igében: nem olyan Főpap ő, aki ne tudna megindulni gyarlóságainkon. Ismeri ő a gyász fájdalmát (sír a Lázás sírjánál), a csalódást, a szenvedést. Amennyire biztos, hogy meghalt értünk a kereszten, annyira bizonyos, hogy könyörül rajtunk. Szívét nem zárja el előlünk.
Jézus hatalommal szól rá a szélre, a viharra. Ami legyőzhetetlennek látszik, ami fenyegetőnek tűnik – az ő szavára meghátrál, elveszti hatalmát. Halál, hol a te fullánkod, kérdi Pál Krisztusra nézve. Igen, mi érezzük e fullánk keserű mérgét, de Krisztusra nézve vigasztalást nyerünk, erőt kapunk. Neki hatalma van gyászotokban békességet adni, megláttatni veletek, velünk a halál sötétségén túl – azokra is nézve, akik előre mentek – az örök élet világosságát.
Az élet minden viharát, a bűnt, halált, kárhozatot legyőző Krisztushoz fordulva, hit által belé kapaszkodva vegyetek búcsút drága szerettetektől.
Az Úr vigasztaló, oltalmazó, megtartó kegyelme legyen mindnyájatokkal Krisztus Jézusban! Ámen.
Teremtő Istenünk, Jézus Krisztusban megváltó Urunk, Szentlélek által vigasztaló mennyei Atyánk,
előtted állunk most szívünk fájdalmával, szorongató félelmeinkkel, gyötrő kérdéseinkkel,viharba jutott életünkkel, és Téged kérünk, emlékezz meg arról, hogy a te gyermekeid vagyunk, akiket Krisztusban örökbe vettél, kegyelmedbe fogadtál . Te jól tudod azt, mennyei Atyánk, hogy mi ezen a világon a mulandóság törvénye alatt élünk, jót tudod, hogy mennyire fáj az elmúlás, mennyire lesújt, a szívünkbe hasít egymás elvesztése. Tekintsd meg nyomorúságunkat, légy közel hozzánk, mutass igéd által lelki sötétségünkben, tanácstalanságunkban világosságot, ébressz reménységet bennünk!
Hajolj oda gyászoló testvéreinkhez, megrendültségükben, gyászukban erősítsd, bátorítsd őket, öleld át irgalmas karoddal, és vezesd őket tovább békességed útjain! Ajándékozd meg összetört szívüket az életnek, az üdvösségnek drága ígéretével, Krisztus gyógyító szeretetével!
Hálát adunk neked, örökkévaló Istenünk, elköltözött testvérünk életéért, szeretetéért, hitéért, szolgálatáért, segítségéért, amit adni tudott övéinek, másoknak. Köszönjük, hogy sok lelki ajándékkal ruháztad fel az ő életét. Legyen áldott neved azért is, amit ő kapott másoktól, szeretteitől. Hisszük, hogy általa, munkálkodása révén nemcsak ez a földi világ lett egy kicsit gazdagabb, hanem épült a te országod is. Szent igéd alapján valljuk mennyei Atyánk reá nézve is, hogy te nem holtaknak, hanem az élőknek az Istene vagy, mert mindenek élnek teelőtted.
Téged kérünk, kegyelmes Urunk, légy megpróbált testvéreink vigasztalója, támasza, hatalmaddal, irgalmaddal csendesítsd le életükben a viharokat, áraszd rájuk megtartó békességedet, segítsd őket, hogy látni tudják világosságodat, és gyászukban tőled vigasztalást, gyógyulást találva induljanak tovább. Te vedd körül kegyelmeddel az egyedül maradt hitvestársat, maradj az édesapát elveszítő gyermekekkel, a fiát sirató idős édesanyával, a testvérekkel, minden gyászolóval! Erősítsd őket benned való hitükben, egymás iránti szeretetükben, te pótold lelkükben a hiányt, és vezesd őket a Krisztus nyomdokain. Állítsd őket még inkább egymás mellé, és rendelj megértő, segítőkész embertársakat.
Könyörülj, Istenünk rajtunk, add, hogy miközben látjuk, hogy bizonytalan földi életünk, mégis tőled kapott bizonyossággal járjunk, végezzük hűséggel feladatainkat, osszuk meg egymással áldásaidat, és tekintsünk reménységgel az üdvösségre! Mert nem a halálra, hanem azt életre rendeltél minket Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. Ámen.
2 Kor 4, 7-10 (temetés)
7 Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: 1Kor 1,27 ; 2Kor 12,9
8 Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;
9 üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk;
10 Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.
Drága testvérek, rokonok, ismerősök!
Azt halljuk először az Igében, Isten vigasztaló szavában, hogy ő gazdag kincset bízott reánk. Minden ember élete felbecsülhetetlen értékű, egyedi kincs. Isten a mi mennyei Atyánk így tekint reánk, így becsül minket. Értékünket az mutatja a legjobban, hogy Isten a legdrágábbat, egyszülött Fiát adta értünk. Ennyire fontosak vagyunk a szemében, ennyire szeret ő minket.
A gyászoló család, ez a közösség tehát egy drága kincset veszített el most a feleségben, az édesanyában, testvérben, nagymamában, hűséges gyülekezeti tagban. Hitünk alapján mégis azt kell mondanunk: nem elveszítettük, hanem visszaadtuk ezt a kincset Alkotójának, Teremtőjének, megváltó Urának.
Az a kincs, amit Isten reánk bízott, a mi hitünk, hűségünk, szolgálatunk, amit családunkért, embertársainkért, egyházunkért vállalunk, mindenekfölött pedig szeretetünk, ami a legnagyobb lelki ajándék. Ilyen kincs volt testvérünk alázata, jósága, türelmes természete. Ezek a kegyelmi ajándékok, hallottuk, cserépedényekben vannak. Ez a gyönyörű hasonlat földi életünk törékenységéről, erőtlenségeiről, mulandóságáról szól. Milyen a cserépedény? Könnyen megreped, megcsonkul, és egyszer, végül el is törik – és mégis amíg van, kibeszélhetetlenül hasznos, mert az élet szolgálatában áll. Mennyi törékenység volt elköltözött testvérünk sok lelki kinccsel megtöltött földi cserépedényében is! Kivált életének utolsó éveiben mennyi nyomorúságban, betegségben volt része! És mégis – ezek között – mennyi áldás származott életéből!
Beszél az ige a rendkívüli erőről is, amit Istentől kapunk. A hívő ember mindennapi tapasztalata ez. Elesettségében valaki felemeli, amikor nincs már emberi reménység, felülről segítséget kap, amikor hiábavalónak látszik a küzdelem, reménység gyúl a szívében, és elviselhetetlen terheket képes elhordozni, legyőzhetetlen akadályokon túljutni. És sebzett élettel képes gyógyítani, szenvedve másoknak szolgálni, gyengeségében másokat támogatni. Tudjátok honnan árad ez a rendkívüli erő? Isten örök kegyelme által a Krisztus keresztjéből, aki vállalta a mi erőtlenségünket, nyomorúságunkat, hogy általa Isten megtartó irgalmában részesüljünk.
Ez a rendkívüli, felülről való erő munkálkodott elköltözött testvérünk életében is… mindabban, amit végezni tudott testi törékenységében, amit adni tudott nektek, akik közel voltatok hozzá, és másoknak. Értitek, testvérek, Isten ezt a sérülékeny, ezt a mulandó életet azért adta nekünk, hogy Krisztus Urunk példáját követve és az előttünk járók életére is figyelve – áldássá legyünk. Az ő drága, szent ajándékait hordozzuk, az csorduljon ki belőlünk, és ha megreped is az életünk, az harmatozzon környezetünkre. Mert ha megsérül is a cserépedény, az folyik ki belőle, ami benne van.
Az Istenben való bizalomnak, a hitnek szép vallomását hallottuk a 8. és 9. versekben. A kapott mennyei erő által megállhatunk a küzdelmeinkben. Van küzdelem bőven mindnyájunk életében. Kívül harcok, benn félelem, énekeljük egyik énekünkben. Kinti ellenség az üldözés, a világ néha ravasz, néha erőszakos támadása, a benti a közömbösség, a bűn, kicsinyhitűség.
Ebben a földi életben, a bűn valóságában élve, egyikünk sem marad menetes ezektől a kísértésektől. E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én meggyőztem ezt a világot.
Kijutott elköltözött testvérünknek is ezekből a harcokból, és mindnyájatoknak volt, van és lesz részetek ezekben. Egy vers arról szól, hogy az életünk egy Isten szeretetét hirdető, Krisztusra mutató irányító tábla, és a Sátán megpróbál kimozdítani helyünkről, más irányba fordítani. Mennyire ismerjük ezt a helyzetet, akár helyi szinten, akár a családban, akár környezetünkben, akár a nagyvilágban milyen sok negatív hatás ér minket: eltéríteni igazi rendeltetésünktől, küldetésünktől, elszakítani Istentől, az élet forrásától, Krisztustól, Megváltó Urunktól, szembefordítani egymással, De nemcsak támadás van, hanem segítség is. Üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk. Milyen bátor és bátorító hitvallás ez!
Jézus halálát mindenkor a testünkben hordozzuk, hogy a Jézus élete is látható legyen testünkben.
Egy nagyon mély értelmű kijelentés ez. A mi életünkben tehát – ha hit által hozzá kötődünk - a Jézus halála de élete is kiábrázolódik ki. Jézus azért hordozta el a mi sorsunkat, hogy mi is hordozhassuk az ő sorsát. Csodálatos ige, ígéret, perspektíva ez számunkra. Mindnyájan magukon hordozzuk a Megváltó vonásait, életének mozzanatait. Minden, ami jó, ami szeretetből fakad, az rá mutat, mert minden, ami jó, azt Istentől kaptuk.
Ezt szemlélhetjük, ezért adhatunk hálát elköltözött testvérünk immár lezárult földi életében is. (Élettörténet.)
A múlt vasárnap még templomban volt… Végtelenül szerette családját, szülőföldjét, egyházát, de készült a mennyei hazába, az örökkévalóba is. Nemcsak azt tudta, hogy el kell mennie e földről, hanem azt is, hogy hova megy. Jézus mondja: elmegyek, helyet készítek nektek, hogy hol én vagyok, ti is ott legyetek. Ahol nincs könny, szenvedés, fájdalom, elválás. Isten hirtelen, gyötrelem nélkül vette magához.
Valóban, testvéreim, magukban hordozzuk a Jézus halálát. Böjti időszak ez, Jézus szenvedéseire emlékeztet. Az Isten Fia vállalta erőtlenségünket, nyomorúságunkat. Amikor ezeket kell hordoznunk, velünk van. Mellettünk betegségben, gyászban. De Jézus feltámadt, ezért mi az ő életének jeleit is hordozzuk. Az ő szeretetét, az üdvösség reménységét. Ezért nekünk részünk van már itt e földön – törékenységünkben - az ő feltámadásának, az életének javaiban, és részünk lesz abban - minden hiány nélkül - az ő országában.
Drága gyászoló testvérek, adja Isten, hogy hordozván magatokban Jézus megváltó halálának a jeleit is, tapasztalva a törékenységet, megfáradást, emberi erőtlenséget, hordozzátok az ő életének bizonyságát is, a szeretetet, reménységet, a hit ajándékát. Jézus életét a halál csak megszakította, de nem tudta megsemmisíteni. Benne ez a kegyelem adatik nekünk is: a mulandóságban, de nem a mulandóságnak élünk, mert ha e mi földi sátorházunk elbomol, örökkévaló házunk van a mennyben. Ezzel a reménységgel vegyetek búcsút szerettetektől is induljatok tovább hittel, szeretettel az Isten által kijelölt úton.
Az ige biztatását vigyétek, vigyük magunkkal! Ámen
Zsolt 86, 1-13 (virrasztó)
Egy idős testvérünk távozott el közülünk, aki megérte a bibliai kor felső határát (az ember élete 70, vagy ha feljebb 80 esztendő), aki bár betegség és erőtlenség közepette, de megbékülve távozott ebből a földi életből. Mégis úgy érezzük: távozásával szegényebb lett közösségünk, amelyiknek egyik markáns, a régi generáció értékeit képviselő tagja volt, és szegényebb lett a család, amelynek körében 83 évesen is édesapa volt, illetve testvér, nagyapa, rokon. Ebben a fájdalomban mulandóságunk és erőtlenségünk jut eszünkbe. A zsoltárban is erről hallottunk: nyomorult és szegény vagyok.
Tartsd meg életemet! Nem volt könnyű elhunyt testvérünk élete, sok munka, küzdelem, nélkülözés volt benne, de szinte mottóként ismételgette: megsegített az Isten. Megtartotta életét, adott erőt a munkához, a család gondjainak hordozásához, és türelmet, bölcsességet az idős korhoz, a betegséghez.
Mindennap hozzád kiáltok, utánad vágyódik a lelkem. Nagyon szép hitvallás ez. Öregségében – én már jóformán így ismertem meg őt – testvérünk gyakran fordult Istenhez imádságban, kéréseivel magáért, övéiért. Hiszen az ember egyre inkább belátja: valóban nincs másban oltalmunk, nincs más, akire rábízhatnánk magunkat, szeretteinket. Különösen az élettől búcsúzva lesz ez nyilvánvaló: egyetlen biztos alap, kőszikla marad: Isten.
Mert te jó vagy, Uram. Hitvallásaink arról szólnak, hogy mi bűnösök vagyunk, de Isten kegyelmes és irgalmas. Ez a mi reménységünk: Isten jósága, bocsánata, és szeretete, amit Krisztusban mutatott meg. Urunk kereszthalálának és feltámadásának az ünnepére készülünk, még nyilvánvalóbb ez a bibliai igazság. Emberek részéről tapasztalhatunk rosszindulatot, de Isten irgalmában nem csalatkozhatunk.
Aztán magasztalja a zsoltáros Isten csodáit a természetben… Testvérünk a természethez közelálló ember volt. Sokszor megfigyelte a tavasz ébredésében, az ősz gyümölcstermésében Isten gondviselő bőkezűségét, dicsőségét. A mező liliomainak, az ég madarainak példájából olvasott ki evangéliumi bölcsességet.
Majd azt kéri a szentíró: taníts útjaidra, igazságodra. Az igazság nagy kérdése életünknek. Tanulnunk kell. Istenre figyelve. Földi utunk igazságához hozzá tartozik a sír is, de mivel megigazultunk hit által Krisztusban, ezért az üdvösség reménysége is.
Egy csodálatos mondattal zárul ez az igeszakasz: annyira szeretsz, hogy a sírból is kihozol… Húsvéti üzenet az Ószövetségben. Emberileg nincs tovább. Utolsó állomás. (Idős lelkipásztor írt le egy történetet: villamoson utazott hazafelé, a végállomáshoz érkezett, szólt a kalauz, hogy a villamos nem megy tovább, ő leszállt, elindult gyalog haza, és amikor belépett az ajtón, az jutott eszébe, hogy ilyen a földi életút is, egyszer véget ér, hogy majd igazi otthonunkba érkezzünk meg.)
Ez a mi keresztyén hitünk, reménységünk. Az Úr ezzel töltse be mindnyájunk szívét! Ámen.
Urunk, teremtő mennyei Atyánk,
mi is hozzád fordulunk nyomorúságunkban, gyászunkban, és kérünk, hogy könyörülj rajtunk. Emlékezz meg arról, hogy porból vétettünk, véges teremtményeid vagyunk, arról, hogy fáj az elmúlás, az elválás, a búcsú. De emlékezzél meg a te örökkévaló irgalmadról is, amellyel minket Krisztusban megváltottál, gyermekeiddé fogadtál és az üdvösségre választottál el. Köszönjük, hogy ezzel a reménységgel tekinthetünk elveszített szeretteinkre. Ebben a reménységben nyerhetnek vigasztalást, megbékélést most gyászoló testvéreink is. Tudjuk, ennek a bizodalomnak nem a mi érdemünk az alapja, hanem a te irgalmad, kegyelmed, jóságod és szereteted. Köszönjük, hogy földi életünkben szüntelenül megmutatod hatalmadat, megtartó gondviselésedet: életünk eseményeiben, a természet csodáiban, szent Igédben. Hálát adunk, hogy elhunyt testvérünk életében is ez lett nyilvánvaló: munkájában, küzdelmei között, öregségében, betegségében. Te adtál neki hitet, erőt, bölcsességet. Kérünk, taníts a te utjaidra és igazságodra minket, hogy Krisztust kövessük hűséggel, a mi Urunkat, aki vállalta a keresztet érettünk, de aki feltámadott megtartatásunkra. Ő jár velünk földi vándorlásunkban, és ő az, aki a sírból is kihozza életünket. Ebben a hitben őrizd meg mindnyájunk szívét! Ámen.
Péld 3, 1-18 (temetés)
1 Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsaimat őrizze meg szíved, Péld 1,8 ; Jn 14,21
2 mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked! 5Móz 30,8-9 ; Péld 4,10
3 A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára! 5Móz 6,8 ; Péld 6,21 ; 7,3 ; Jer 31,33 ; Mt 5,7
4 Így találsz kedvességre és jóindulatra Istennél és embereknél. Lk 2,52
5 Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Péld 22,19 ; 28,26 ; Jer 17,5.7 ; 2Kor 1,9
6 Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.
7 Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féld az Urat, és kerüld a rosszat! Péld 26,12 ; Ézs 5,21 ; Róm 12,16
8 Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak. Péld 4,22
9 Tiszteld az Urat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából, Mal 3,10
10 akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból. 2Kor 9,8
11 Az Úr intését meg ne vesd, fiam, és dorgálását meg ne utáld! Jób 5,17-19 ; Zsid 12,5-6 ; Jel 3,19
12 Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.
13 Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap.
14 Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és nagyobb jövedelme, mint a színaranynak. Jób 28,15-19 ; Péld 8,10-11.19
15 Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved leled.
16 Hosszú élet van a jobbjában, baljában pedig gazdagság és dicsőség. Péld 8,18
17 Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség.
18 Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok.
A falunak egyik, a régi nemzedékhez tartozó, a régi értékrendhez igazodó tagjától búcsúzunk Isten Igéjének vigasztaló üzenetére figyelve. Minden korosztálynak sajátos feladatai, kihívásai vannak, amelyek között a hívő embernek meg kell találnia az Isten útját. Minden nemzedéknek, minden személynek a maga idejében kell helyt állnia. Így tud biztató példa lenni az utána jövők számára. Nagyon fontos megbízatás, küldetés ez családi, egyházi, népi vonatkozásban is.
Isten az életet akarja: a bővelkedő, kiteljesedett, áldott, másokat gazdagító életet. Ennek a szolgálatára rendelt minket. Törvényeivel nem korlátozni akar, de olykor korlátokat állít fel a veszélyekkel szemben. Lelke által nyitottá teszi a szívünket önmaga és egymás felé.
Ezeket a tanulságokat láthatjuk elköltözött testvérünk lezárult földi életpályájában is. Értelmes, megfontolt, lelki bölcsességgel megáldott ember volt, mély tapasztalatokkal. Sokat lehetett tőle tanulni.
Az igei parancs az, hogy ne felejtsd el, megőrizzed. Annyi drága ajándékot kaptunk Istentől földi tekintetben, de lelkiekben is: életünket, a család közösségét, értelmünket, kultúránkat, anyagi javainkat, de a hit drága kincsét, Isten örök igéjét, a bűnbocsánatot és megváltást, az üdvösséget Jézus Krisztusban. Vajon őrizzük-e ezeket? Vajon megosztjuk-e a reánk bízottakkal?
Hosszú élet, magas életkor, jólét… erről beszél az ige, mint következményről. Ezeket mindnyájan fontos értékeknek tartjuk. Adja Isten, hogy részünk legyen ezekben! Valóban, kívánatos dolgok, mindazáltal mulandóak. Van azonban az elhangzó ígéretnek egy lelki oldala is: nemcsak a hosszú élet, hanem az üdvösség, nemcsak a földi jólét, hanem az Istenhez tartozás öröme, békessége, amit senki el nem vehet tőlünk. Ezt is kérnünk, kívánnunk kell!
Szeretet és hűség ne hagyjon el, kösd azokat nyakadba, írd fel szíved táblájára. Mit hordozunk, jelképesen szólva, a nyakunkban? Mi van felírva a szívünkbe? Csak ideig-óráig való dolgok, csak földi tervek, célok vagy örökkévaló javak is? Csak a romlandókért való küzdelem, vagy a romolhatatlanra való figyelés, törekvés is? Az ige két lelki ajándékot emel ki: hűség és szeretet egymás iránt és Isten iránt. Hűségünk válasz az Isten hűségére. Arra, hogy Krisztus hű volt értünk a halálig, a keresztfa haláláig. A szeretet pedig, tudjuk, soha el nem fogy. A legnagyobb vagyon. Mégis, milyen sokszor háttérbe szorul. Pedig igaz az ige: csak így találunk kedvességre Isten és emberek előtt. Életünk értékét az mutatja, hogy mennyi szeretetet adunk tovább.
Bízzál az Úrban teljes szívedből, ne a magad eszére támaszkodjál. Ne tartsd bölcsnek önmagadat. Mert az igazi bölcsesség, értelmesség Istentől van. Az Istenben való hitből és bizalomból származik. Az a bölcs és értelmes ember, aki nem magában bízik, aki meglátja életében Isten vezetését, aki mindent, amije van, ajándéknak tekint, és azzal mások javára munkálkodni igyekszik.
Minden utadon gondolj Rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.
Elköltözött testvérünk immár lezárult életében is ez az igazság mutatkozott meg: mennyei Atyánk egyengette az ő ösvényeidet. (Élettörténet.)
A Bibliában azt olvassuk: a mi külső emberünk megromol, a belső napról napra újul. Heidelbergi Káténk tanítja: a mi halálunk meghalás a bűnre nézve, átmenetel az örök életre. Ez a mi keresztyén reménységünk. Húsvét fele közeledve még élőbb hittel kell vallanunk ezt.
Az Ige az Isten útján járó ember sok drága vonását említi: nemcsak az előttünk járókra vonatkoztatva, hanem saját életünkre nézve is – intésként, buzdításként - halljuk ezeket.
Féld az Urat, kerüld a rosszat: gyógyulás lesz ez számodra. Milyen különös terápia! A jó gyógyít. Tiszteld az Urat vagyonodból, jövedelmed legjavából, mert aki adni tud, az kap igazán, annak megáldja az Őr az életét. Milyen jó látni, hogy vannak ilyen családjukért, egyházukért áldozatot hozó emberek… valóban, ez által megszaporodik az Isten áldása, felragyog gyermekei életén az ő dicsősége. Gazdag ember az, aki adni tud.
Az utolsó versben azt hallottuk: élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak boldogok. Mi, újszövetségi emberek, a Krisztus keresztjére gondolunk, mely a halál fájából az élet, a megváltás fájává lett. Krisztus ott szerzett nekünk bocsánatot, üdvösséget.
