Mezőbergenyei Református Egyházközség
„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.”

(Zsid 13,8)

Bergenyei krónika

Időrend a honlapon közzétett lapok alapján, 1334-től 2010-ig. A részletek az eredeti szövegből valók, a teljes szöveg a forrásként megjelölt lapon olvasható.

1330-as évek

  1. 1334

    A falu nevét először a pápai tizedszedők jegyzik fel az adólajstromokban, 1334-ben Borgene, majd 1335-ben Bergune változatban.
    Forrás: A faluról

1530-as évek

  1. 1530

    Mezőbergenye fennállását igazoló legrégebbi, dátummal ellátott „tárgyi bizonyíték” az 1530-ból származó harang, amelyet az első világháborúban elszállítottak a faluból, hogy aztán kalandos út után újból visszakerüljön ősi helyére.
    Forrás: A faluról

1780-as évek

  1. 1783–1788

    A jelenlegi református templom egy régebbi (egyes feltételezések szerint Árpád-kori) helyére és annak köveiből épült 1783 – 1788 között.
    Forrás: A faluról

1990-es évek

  1. 1996

    Az esztendő a mezőbergenyei gyülekezet számára a váltás-változás bizonytalanságával és kihívásával kezdődik.
    Forrás: Historia Domus, 1996
  2. 1997

    A gyülekezet 12 körzetre van osztva, mindeniket egy-egy presbiter gondozza.
    Forrás: Historia Domus, 1997
  3. 1998

    Sok öröm, elégtétel van a gyülekezeti ifjúsági munkában.
    Forrás: Historia Domus, 1998
  4. 1999

    Az idén rendhagyó módon augusztus végére - újzsenge vasárnapjára - „esik” a konfirmáció.
    Forrás: Historia Domus, 1999

2000-es évek

  1. 2000

    Az imahét igazán ökumenikusra sikerül: katolikus, baptista, adventista, unitárius lelkészek prédikálnak.
    Forrás: Historia Domus, 2000
  2. 2001

    Az építkezés megkezdésének éve ez (gyülekezeti ház).
    Forrás: Historia Domus, 2001
  3. 2002

    Közben lelkiekben is igyekszünk épülni: konfirmáció és nyári gyerek-bibliahét 2002-ben.
    Forrás: Historia Domus, 2002
  4. 2003

    Lelkipásztor közli a közgyűlés résztvevőivel: a svájci testvérgyülekezettel való egyeztetés szerint biztosra vehető, hogy gyülekezeti ház felavatásának időpontja július 20- a lesz.
    Forrás: Historia Domus, 2003
  5. 2004

    Közben folytatódnak a gyülekezeti (korosztályos) találkozók.
    Forrás: Historia Domus, 2004
  6. 2005

    Október 31-én, reformáció ünnepén startol a KÉVE című regionális gyülekezeti hetilap.
    Forrás: Historia Domus, 2005
  7. 2006

    Imahéten a gyülekezet spontán, bensőséges módon megemlékezik a lelkész tízéves szolgálatáról.
    Forrás: Historia Domus, 2006
  8. 2007

    Élményszámba megy az, hogy estéről estére többé-kevésbé megtelik a templom.
    Forrás: Historia Domus, 2007
  9. 2008

    Milyen ürüggyel, céllal szerveződött éppen most ez a falutalálkozó, gyülekezeti ünnep, milyen évfordulóra helyeztünk el emlékkövet a templomudvaron, állítottunk kopjafát a parókia elé?
    Forrás: Historia Domus, 2008
  10. 2009

    Gyülekezetünk lélekszáma 2009. december 31-én: 624.
    Forrás: Historia Domus, 2009

2010-es évek

  1. 2010

    Kiemelkedő gyülekezeti események 2010-ben: konfirmálás, ravatalozó avatása, gyülekezeti kirándulás Dél-Erdélybe, szülő/gyerek- és ifi-tábor Tusnád-fürdőn, gyülekezeti tábor Berekfürdőn, lp. felvidéki evangélizációja.
    Forrás: Historia Domus, 2010