Jn 13, 1-17, 34-35 (vas.de.)
1 Közeledett a páska ünnepe, és Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig. Jn 19,30
2 És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, Mt 26,21
3 Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy,
4 felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt kötött magára,
5 azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni a magára kötött kendővel.
6 Simon Péterhez lépett, aki így szólt hozzá: Uram, te mosod meg az én lábamat?
7 Jézus így válaszolt neki: Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.
8 Péter így szólt hozzá: Az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.
9 Simon Péter erre ezt mondta neki: Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!
10 Jézus így szólt hozzá: Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind.
11 Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: Nem vagytok mindnyájan tiszták.
12 Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét asztalhoz telepedett, és ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek?
13 Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok.
14 Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.
15 Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Ef 5,2; Fil 2,5-8; 1Tim 5,10
16 Bizony, bizony, mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte őt. Mt 10,24
17 Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek.
34 Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! 3Móz 19,18; 1Jn 2,8
35 Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.
Közeledik a páska ünnepe. Jézus benne él népe vallásos rendjében (a páskavacsora héber neve „széder” = rend). Az ünnepek Isten szabadító tetteit elevenítik fel, áldást hozó kegyelmét hirdetik. Jézus benne él Isten folytonosan munkálkodó kegyelmének a valóságában. Ebből vonja ki magát egyre inkább az ember. Ünneptelenül élünk, illetve a saját, privát ünnepeink lettek a fontosak (valaki azt mondta: csak akkor megy templomba, „ha valamilyen esemény van a családban”), de azoknak nincs igazi lelki távlatuk, nincs kapcsolópontjuk Istennel. Sok csalódásunk, boldogtalanságunk ennek tudható be: mi magunk akarunk mennyországot teremteni magunknak (anyagiak, siker, karrier segítségével)… Pedig csak akkor lehet részünk Isten áldásaiban, ha betagolódunk az ő üdvözítő tervébe.
Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, küldetésének beteljesedése, amit a teremtő és megváltó Isten örök tanácsában rá, az egyszülött Fiúra bízott. Milyen jó lenne Istenre hangolódva élni! Azt tenni, amit ő vár el tőlünk. Jézus esetében ez a különleges óra élete odaáldozását jelentette. Azt, hogy át kell mennie e világból az Atyához. Halálunk - a HK is hangsúlyozza ezt az evangéliumi gondolatot - átmenetel (ezért átmeneti). És mégsem könnyű. Krisztus számára sem volt az. Könnye, kínja van.
Az evangélium hozzáteszi: szerette az övéit. Ebben minden benne van: fontosak voltak számára, ragaszkodott hozzájuk, mindent megtett értünk, minden áron a javukat akarta. És még egy fokozást is találunk: mindvégig szerette őket. Nemcsak időhatározó ez, hogy. ti. élete végéig, hanem egy mértékjelölő szó: a teljességig. Utalás ez a megváltásra. Krisztus többet tud adni az emberi legtöbbnél. Ez az övéi iránti szeretet motiválja áldozatvállalásában, ua. ez nehézzé is teszi az elválást. Akiért élsz, azért kész kell lenned meghalni is.
Jézus azt is tudta, hogy Isten mindent a kezébe adott. Ismerjük az igét: „nekem adatott minden hatalom”, de Urunknak része volt minden erőtlenségben is. Ez a kettőség húzódik végig a János evangéliumán: Krisztus teljhatalma és sebezhetősége. Azt is tudja, hogy ő Istentől jött és Istenhez megy. Mi is ezt valljuk: Istenéi vagyunk (tőle származik és feléje tart az életünk), és az ő hatalma őriz minket hit által.
Vacsora közben, amikor amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek. Drámai mondat. Júdás már eldöntötte magában… Az előző fejezetben még azt olvassuk: el akarta árulni. Még csak latolgatta. Vigyáznunk kell, hogy milyen elhatározások születnek bennünk. Egy lépés van köztünk és a bűn örvénye között, ahonnan már nehéz szabadulni. „Az ördög szívébe sugallta”. Vagy Isten szavára, vagy a gonosz indíttatására hallgatsz. Amit nagyon magadénak vallasz, az legtöbbször ilyen „beléd telepített” vélemény.
Felállt Jézus, és nekilátott megmosni a tanítványok lábait… A lábmosás abban az időben, abban a kultúrkörben a vendéglátás szokása, rituáléja volt, a befogadás, a tisztelet gesztusa, ám nem képezte részét a páska szertartásának… Mindenképpen az alázatról és a szolgálatkészségről szólt. Módosabb családoknál a (rab)szolga feladata volt az elvégzése. Jézus ezt a gesztust az övéi iránti szeretetből teszi, példát adva nekik az egymás iránti tiszta szeretetre.
Az evangélista egészen közelről mutatja be Jézus cselekedetét. Ritkán találunk ilyen részletes leírást. Jelentős, az emlékezetbe vésődő mozdulatok ezek: leveszi a felső ruháját, kendőt köt maga köré, vizet önt a mosdótálba, és elkezdi mosni a tanítványok poros, koszos lábait. Válogatás nélkül. A Júdásét is, aki most már gonosz útra készül. Tiszta lábbal, de nem tiszta szívvel megy ki a sötét éjszakába. Mit kezdünk Krisztus megtisztító szeretetével?
A tanítványokat szinte ledöbbenti az, ami történik. Nem is jutnak szóhoz. Péter azonban erőt vesz magán. Szinte felháborodva, méltatlankodva kérdi (abszurdnak tartván a helyzetet): Uram, te mosod meg a lábaimat? Jézus csendben, bölcsen válaszol: most nem érted, később azonban megérted. Sok minden ellen tiltakozunk, heveskedünk, aztán menet közben Isten megtanítja nekünk… Igaz, sok mindent megtanultunk: elengedésről, beletörődésről, stb.? Péter tovább erősködik: az én lábamat nem mosod meg soha. A többiek hagyták, én nem. Te vagy a Mester. Tanításodat ezrek hallgatják, emberek sokaságát gyógyítottad meg. Az Isten Fia vagy. Ezt nem engedheted meg magadnak. Ezt nem engedhetem meg neked.
Jézus azt mondja: ha nem moslak meg, semmi közöd hozzám. Értjük: Péternek van szüksége rá. Azért mos meg Jézus, hogy közünk legyen hozzá. Ha nem gyógyít meg, nem tudjuk követni, ha nem nyitja meg a fülünket, szemünket, nem fogjuk hallani, látni őt… Péter akkor mindenét felajánlja: a kezemet, a fejemet is. Tetteimet, gondolkodásomat. A kézmosás hozzátartozott a páska ceremóniáihoz. A fej megmosásáról nem olvasunk külön a Szentírásban (a megkenését említi Jézus a Hegyi beszédben). A fürdésben viszont benne van az egész test megtisztítása.
Jézus erre utal: aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, különben tiszta. Jézus itt bár a testi tisztaság példáját hozza fel, mégis mélyebb értelemet szán szavainak, és a lelki tisztaságról beszél. Júdással nem az a baj, hogy összesározta a kezét. A lelke lett szennyes. Ti is tiszták vagytok… Jézus az indulatok tisztaságáról beszél, a szeretet őszinteségéről… Mert tudta, hogy ki fogja elárulni.
Jézus az asztalhoz ül, és elmagyarázza a tanítványoknak tettének az értelmét. Értitek, igaz? Mesternek, Úrnak szólítotok, és az vagyok. Ha én, az Úr, a Mester megmostam lábaitokat, ha megaláztam magam, akkor nektek is ezt kell tenni. Azzal a szolgálatkészséggel és szeretettel kell egymáshoz fordulnotok, amivel én… A lelkületről van szó. Az egymás iránti tiszteletről. Egymás őszinte megbecsüléséről. Úgy gondolom, hogy alapvetően ez hiányzik belőlünk, közülünk. Erre kínál nekünk példát, ad esélyt a mi Urunk. Ehhez le kell győznünk magunkban a kétszínűséget, a hamis szándékot, a büszkeséget. Úgy nézni egymásra, ahogy Jézus néz ránk. A mi világunkban az erősek, a gazdagok, a hatalmasok uralkodnak, és érvényesítik érdekeiket (minden mögött ez van), Krisztus világában a másoknak való szolgálat, a mások javának a keresése a fő cél. (Rabbinikus tanító történet. A bárány panaszkodik a Mindenhatónak: Uram, nekem nem adtál szarvakat, karmokat, tüskéket, amivel védekezzem. Isten rendre felruházza a bárányt ezekkel a „kiegészítőkkel”, de az rendre visszaadja azokat, mert nem illenek hozzá. Végül az mondja neki az Úr: tudod, olyan fegyvert adok neked, amellyel minden támadással szembenézhetsz: a szelídséget és alázatot. Áthalljuk: ez a tanítás az Isten Bárányáról is szól.)
A szolga nem nagyobb az Uránál, sem a küldött annál, aki küldte. Értjük: ez a lelki projekt Istentől indul. Ő az, aki egyszülött Fiában mindent odaad, hogy mi is magunkévá tegyük ezt a hozzáállást.
Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek… Rendkívül fontos mondat ez: tudatosan szolgálni Krisztusnak, tudatosan követni az ő példáját. Tudatosan az értékrendünk első helyére tenni az ő igazságát és szeretetét, elsajátítani az ő indulatát. És cselekedni is… Vajon most itt mindenki úgy tiszteli, úgy szereti a másikat, hogy tiszta szívvel, őszinte szeretettel készek lennénk megmosni egymás lábait? Igaz, van valami idegenkedés bennünk: sajnos, nemcsak a lábmosást, hanem egymást illetően? (Történet. Egy idős, egyedül élő, beteg, félig tehetetlen néni megkérte a magas vezető pozíciót betöltő szomszédját, hogy vinné el őt orvosi kivizsgálásra. Kiderült, hogy a néni a cipőjét sem tudja felhúzni. Később könnyek között mesélte: a magas rangú szomszéd még a lábát is megmosta neki, mielőtt felhúzta volna a zokniját, cipőjét.) Felvállalni egymás emberi gyengeségeit, esendőségét, ezzel együtt a magunkét is, mert a másik elesettségében ott van az én sorsom is.
A két utolsó igeversben (amit tkp. hozzáolvastam a mai igeszakaszhoz) Krisztus mindig új parancsáról van szó. Kétezer év után sem mondhatjuk: ó, ezt ismerjük, ezen mi már rég túlvagyunk. El sem kezdtük, vagy inkább: egyre távolabb kerülünk tőle. Új, mindennapi kihívás a családban, munkahelyen, társadalomban. A parancs így hangzik: szeressétek egymást. Túl általános, mondhatjuk, mit is jelent ez konkrétan. Rögtön közelebb kerül hozzánk a jelentése, ha arra gondolunk: mit kívánunk azoktól, akiktől szeretetet várunk el. Ugyanazt kell adnunk is. Szeresd felebarátodat, mint magadat. Igaz, így már egészen gyakorlatias! (A Ghandi c. filmben van egy megrendítő jelenet… A hinduk és mohamedánok összecsapnak, gyilkolják egymást, Ghandi böjtölni kezd a kibékülésért, annyira legyengül, hogy ágynak esik, tovább folyik a harc, és egyszer megkeresi őt egy apa, aki elmondja, hogy kicsi fiát megölték, ezért bosszút kell állni. Ezt már nem lehet tétlenül tűrni. Ghandi azt mondja neki: tudod, az lesz a leghatásosabb bosszú, ha keresel egy, a megölt fiaddal egyidős árva mohamedán gyereket, azt örökbe fogadod, és felneveled mohamedán hitben… hogy majd hittársainak bizonyságot tudjon tenni az emberi jóságról, amit Isten a szívünkbe helyezett, de amit teljesen eltorzít a gyűlölet.
A szeretet parancsát követően két „motivációs” kijelentés hangzik el. 1) Ahogy én szerettelek titeket. A jézusi mérték áll előttünk. Mindig a szemünk előtt kell legyen (nemcsak most, böjti időben…). Sajnos, sokszor csak saját indulatunk, akaratunk és érdekünk van a szemünk előtt. Akkor kezdődik el bennünk az igazi szeretet, ha a Krisztus példája lesz számunkra a meghatározó, az irányadó.
2)Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok... Identitásunk része, bizonyságtételünk leghitelesebb formája. Nem attól vagyok keresztyén (Krisztus-követő) elsősorban, hogy megkereszteltek, hogy odatartozom egy gyülekezethez, hogy szerepel nevem az egyházi kimutatásokban… A napokban fejeztük be a családlátogatást, sok jó hírt is hallottam híveinktől, de rengeteg olyant is, ami elkeserített: sérelmekről, visszaélésekről, szeretetlenségről, bizalmatlanságról. Sok mindent és mindenkit hibáztathatunk, de ez rajtunk múlik: szeressétek egymást. Ez a mi márkajegyünk, lényegi, Krisztussal azonos vonásunk. Vajon mit látnak mások a bergenyei gyülekezeten, kit ismernek fel bennünk? Csak minket, gyarló embereket? Egyetlen fontos kritérium van. Egyetlen. Minden más mellékes. Ebben az egyben erősítsen meg minket az Úr! Ámen.