Jel (A jelenések könyve) 9, 13-21 (vas.de.)
13 A hatodik angyal is trombitált, és hallottam egy hangot az Isten előtt álló aranyoltár négy szarva közül, 2Móz 30,1-3
14 amely ezt mondta a hatodik angyalnak, akinél a trombita volt: Oldd el a négy angyalt, akik meg vannak kötve a nagy folyamnál, az Eufrátesznél.
15 És eloldatott a négy angyal, akik készen álltak, hogy bármely órában, napban, hónapban és esztendőben megöljék az emberek harmadát.
16 A lovasseregek száma húszezerszer tízezer volt: hallottam a számukat.
17 A látomásban ilyennek láttam a lovakat és a rajtuk ülőket: tűzvörös, jácintkék és kénsárga páncéljuk volt, a lovak feje pedig olyan volt, mint az oroszlánok feje, és a szájukból tűz, füst és kén ömlött.
18 Ez a három csapás ölte meg az emberek harmadát: a tűz, a füst és a kén, amely a szájukból ömlött.
19 Ezeknek a lovaknak az ereje a szájukban és a farkukban van, mert a farkuk kígyóhoz hasonló, és fejjel végződik, és ezzel ártanak.
20 A többi ember pedig, akiket nem öltek meg ezek a csapások, nem tértek meg kezük alkotásaitól, hanem imádták az ördögöket és a bálványokat, amelyeket aranyból és ezüstből, rézből, kőből meg fából készítettek, és amelyek sem látni, sem hallani, sem járni nem tudnak; Zsolt 115,4-7; 135,15-17; Dán 5,23
21 és nem tértek meg gyilkosságaikból, varázslásaikból, paráználkodásaikból és lopásaikból sem.
Az előző alkalmon már kitértünk rá: a Jelenések könyve (görög eredetű neve: Apokalipszis, ami éppen nem titkosítást, hanem leleplezést, feltárást jelent) nehéz, viszontagságos időben íródott, amikor kegyetlen üldözések zajlottak a keresztyének ellen, akik teljes létbizonytalanságban éltek: bebörtönzésekkel, kínzásokkal, kivégzéssel, vagy napról napra ezeknek a fenyegetésével kellett szembenézniük… És ez a könyv (ami a legkésőbb került bele a Kánonba) vigasztalás akart lenni, biztatás a kitartásra. Azt üzente először: Isten kezében vannak az események. Semmiféle gonoszság nem hiúsítja meg az ő szent akaratát. És ha ő áll mindenek fölött, akkor rá a legsötétebb körülmények között is reménységgel lehet nézni. Másodszor: hogy végül Krisztus igazsága fog diadalmaskodni, és ebben a győzelemben része lesz az övéinek is. Isten számon tartja övéinek szenvedését, és nem feledkezik meg sem a földi küzdelmekhez nyújtott erőre, sem a mennyei jutalomra vonatkozó ígéreteiről. Azóta is bátorítás ez a könyv a Krisztus követői számára minden korban, helyzetben, amikor szenvedéseket, bajokat, betegséget, nélkülözést, vagy hitük miatti megaláztatást és hátrányos megkülönböztetést kell elviseljenek.
Ebben a kontextusban beszél ez a könyv a végidők eseményeiről, amikor majd bekövetkezik az, amiről a HK azt tanítja: Isten mind a maga ellenségeit, mind azt enyéimet örök kárhozatra veti, engem pedig az ő választottaival együtt a mennyei örömbe és dicsőségbe önmagához átvisz.
Közismert, hogy ez a könyv tele van jelképekkel, szimbólumokkal, ószövetségi áthallásokkal, utalásokkal, sőt rejtett üzenetet sejtető számokkal, nevekkel és különös szereplőkkel, amiket nekünk nem adott személyekhez, időszakokhoz kell kötnünk, hanem azokban a gonoszságnak, a hitetlenségnek az emberi történelemben mindig jelen levő sötét, romboló erejét kell meglátnunk, és hogy Isten azt végül leleplezi és véglegesen legyőzi. Ezek a leírások formailag hasonlítanak egy tudományos -fantasztikus regény jeleneteihez, ám világos, bátorító üzenetük van azok számára, akik értik azt.
Mielőtt a mai igeszakaszhoz közelebb lépnénk, ajánlatos, ha előbb nagyjából és röviden áttekintjük a Jelenések könyve szerkezetét… Hét egységből áll. 1) Bevezetés, 2) a hét kis-ázsiai gyülekezethez írt levelek, 3) a hét pecsét feltörése (a múlt vasárnap hallottunk erről), 4) a hét harsona megszólalása (ma a hatodikról fogunk beszélni), 5) a hetedik harsona megszólalását követő rendkívüli események: a kozmikus küzdelem a napba öltözött asszony és a sárkány között, majd a két fenevad megjelenése, 6) aztán a harag hét poharának kitöltése, Babilon bukása 7) és végül: Krisztus győzelme, az új teremtés, a mennyei Jeruzsálem. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a Jelenések könyvében állandóan változik a két színtér: mennyei és földi.
Az első öt trombitaszó felhangzásával félelmetes események következnek be (lásd a Jel 8,7 - 9,12 igeszakaszt). Az ötödik trombitaszó felzendülése után csillag esik le az égből, megnyílik az alvilág, ahonnan sáskák jönnek fel, akik öt hónapon keresztül kínozzák az embereket. Kiszámolt időszakról van szó. Az 5 hónap, vagyis a 150 nap az özönvíz történetét juttatja eszünkbe (ennyi ideig uralták a vizek a földet – egyértelmű az utalás Isten ítéletére). A végén egy név is elhangzik. Az Appolion név jelentése: Pusztító. Több magyarázó szerint ebben a névben egy szójáték fedezhető fel, hiszen Apollón a görög-római mitológia egyik főistene (íjjal ábrázolták, a sáskajárások istene is volt), és Domitianus római császár (aki az egész római birodalomra kiterjesztette a szisztematikus keresztyénüldözést, nem mellesleg: az ő idejében íródott a Jelenések könyve) Apollón megtestesülésének nevezte magát.
Az aranyoltár szarvai közül hangzik a hang… Vagyis a legszentebb helyről származik, isteni kijelentésnek számít. „Oldd el a négy angyalt, akik meg vannak kötve a nagy folyamnál, az Eufrátesznél.” A négyes szám az égtájakra utalhat, azaz az ítélet kikerülhetetlenül minden irányból érkezik, az elől nincs hova elbújni. Az Eufrátesz folyó a Szentírás egyik legfontosabb földrajzi és szimbolikus helyszíne, mely Mózes első könyvétől a Jelenésekig gyakran említésre kerül. Az Éden egyik folyója volt, az Ábrahám utódai országának ígéret szerinti, ideális határa ( „Egyiptom patakjától a nagy folyamig” – 1 Móz 15, 18), ua. az ellenség pusztító erejének jelképe is („azért rájuk zúdítja az Úr az Eufrátesz hatalmas és nagy vizét” – Ézs 8,7). Az Eufrátesz átfolyt Babilonon. Babilon a fogság, az elnyomás, gonoszság, bálványimádás, hitetlenség megtestesítője. Pár fejezettel később itt, a Jelenések könyvében Babilon az ördög lakóhelyeként, az istentelen erőket összpontosító hatalomként jelenik meg, amely végül elbukik.
Ezek az angyalok Isten szolgái, követei (bár feladatuk a pusztítás), ő köti meg vagy oldhatja el őket. Üzenet ez Isten népe számára: a rossz is hasznos, a célt munkáló eszközzé válhat Isten kezében. „Pokol hatalma is feléd segél”. A bajok, nehézségek arra szolgálhatnak, hogy Isten közelében tartsanak. Ezékiás király imája jut eszünkbe: áldásul volt nekem a nagy nyomorúság. A sötétségben születhet meg a legmélyebb vágy a világosság után.
Azt olvastuk, hogy készen álltak, hogy öldöklő munkájukat véghezvigyék. A kísértés mindig résen van, nem hagyja ki az alkalmakat. Olyan, mint a gravitáció – egy kis figyelmetlenség, és máris kiesett valami a kezünkből. Nincs olyan, hogy a Föld nem veszi észre. Elgondolkoztató: a jószándék annyi lehetőséget kihagy, a gonoszság mindig ugrásra kész. Magunkban is látjuk: ha valaki megsért, azt nem felejtjük el észben tartani (éveken át hordozzuk a legkisebb bántások emlékét is), a háláról sokkal könnyebben elfeledkezünk.
Az előző fejezetben olvassuk, hogy az élőlények, az égitestek harmada elpusztul (jelentős része, de a többség még nem, az fenntartatik a későbbi ítélet számára, v.ö. Ezékiel próféta). A hatodik trombitaszót követően kerül sor arra, hogy az emberek harmada is elvesszen.
Hatalmas, félelmetes hadsereg vonul fel. 20.000 x 10.000 = 200.000.000. Kína hadseregének kb. kétmillió aktív tagja van, a világ országai reguláris katonai állományának összlétszáma húszmillió. És ez az apokaliptikus regiment még tízszer nagyobb. Félelmetes, lenyűgöző nagyságú hadsereg. (Jézus korában kb. ennyi volt a világ összlakossága.) Az is elgondolkoztató, hogy a háborúskodás, ellenségeskedés sokkal jobban motiválja az embereket. Arra tömegeket lehet mozgósítani (igaz, többnyire kényszerrel), míg a szeretet szolgálatára kevesen indulnak el.
Nagyon szuggesztív a sereg leírása: a lovasok páncélja tűzvörös, jácintkék (kékesszürke) és kénsárga volt, a lovak feje, mint az oroszláné, és - ahogy az említett színek ezt már szuggerálták - tüzet, füstöt és ként bocsátottak ki (Sodoma és Gomora képe idéződik fel számunkra… a gonoszság megsemmisítését hirdeti). Nem elég az, hogy a lovak szájából ezek a pusztító elemek törnek elő (gondolhatunk a gyilkos ideológiákra, hamis tanításokra is, amik megmérgezik az emberek lelkét, és tényleg globális pusztítást végeznek – pl. a náci, kommunista propaganda milliókat manipulált, milliókat gyilkolt meg), hanem a farkukkal is ártani tudnak, amik kígyóformájúak, és fejben végződnek (két állat irreális összeötvöződését látjuk). A kígyó a gonoszság, hamisság, ravaszság, az istentelenség jelképe. Talán azért ábrázolja ilyen félelmetesnek a Jelenések könyve ezt az apokaliptikus hadsereget, hogy elgondolkozzunk: nem játék az erőszak, a hazugság, a hitetlenség: ezt vegyük nagyon komolyan a magunk körében. És nem is lehet emberi erővel, ügyességgel azt legyőzni, Isten bölcsességére, hatalmára, oltalmára van szükség ahhoz. Amikor azt kérjük a Miatyánkban, hogy „szabadíts meg a gonosztól”, akkor nemcsak külső gonoszságra gondolunk, hanem arra is, ami a szívünkben születik meg.
És a rettenetes leírás után egészen szomorú, már-már drámai, amit elmond az ige. Azt gondolnánk, hogy az emberek – mindezeket látva, átélve - megijednek, elgondolkoznak. De nem az történik. A 20. vers szavaiban fájó csodálkozást fedezünk fel: nem tértek meg. Megkeményítik a szívüket. Pedig még oda lehetett volna, oda lehetne fordulni a könyörülő, szabadító Istenhez. Amikor Isten kitárja az ítélet kapuját, akkor mindig a kegyelem ajtaját is megnyitja. Nagyon hangsúlyos ez. „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket!” (A második világháború után Magyarországon voltak lelki fellángolások is, de Joó Sándor egy korabeli prédikációjában arról beszél: az emberek zöme nem a templomok, hanem a mulatók fele indult meg, pl. Budapesten nagyon sokan eszeveszett szórakozásba kezdtek. A város még nem ocsúdott fel a szörnyű rombolásból és pusztításból – csak a polgári áldozatok száma 40.000 körüli volt -, a túlélők a békét nem hálaadással, hanem dínom-dánommal köszöntötték.)
A tagadó embert a próbák sem gondolkoztatják el. Elmondta valaki: hitetlen édesapja haláltusájában is káromkodott. Borzasztó! (Ezt a könnyelmű gondolkodást jól tükrözi a következő vicces párbeszéd. Két barát beszélget. - Mit tennél, ha holnap jönne a világvége? – kérdi az egyik. - Vennék 10 üveg konyakot – feleli a másik. - De annyit nem is tudnál meginni egy nap alatt! - A többi maradna máskorra.) Önmagukban a nehézségek nem visznek közelebb Istenhez (azok figyelmeztetések lehetnek), hanem szükségünk van a lélek megrendülésére, a hit ráeszmélésére, bűnbánatra, kegyelemre.
Nem tértek meg, nem fordultak el kezük alkotásától (érdekes: amikor minden meginog, akkor is csak a láthatókban tudnak bízni), hanem imádták az ördögöket (ez a kijelentés a szellemi kísértéseket juttatja eszünkbe: istentelen eszméket, tanításokat – tele van a világ velük, a sivatagban egy keskeny ösvény jelenti a jó irányt, minden egyéb tévelygés), és a bálványokat (ezt a testi kísértésekre vonatkoztathatjuk: pénz, hatalom, siker, egyebek). Amelyek nem tudnak segíteni.
És nem tértek meg… Azaz nem hagyták el hitetlen életformájukat. Nem lehet kétfele szolgálni, nem lehet a templomban Krisztust megvallani, és aztán kint a világban hamisságban, igazságtalanságban élni. Az igében elénk rajzolódó ítéletes látomás figyelmeztetni akar… Hogy a nem igenné váljon az életünkben: forduljunk el mindattól, ami hamis biztonságot nyújt, hagyjunk fel gonosz cselekedeteinkkel, és térjünk az élő Úrhoz, aki kegyelmében meg akar őrizni minket mindenen át. Ámen.
