Mt 28, 18-20   (keresztelés)

 

  Sokatmondónak találom, hogy ugyanaz az ige hangzik el fölöttünk, gyermekeink fölött a keresztelés alkalmával, amivel Krisztus Urunk közel 2000 évvel ezelőtt kiküldte tanítványait. Ugyanabba az örökkévaló isteni kegyelembe kapcsolódik az életünk. A kis testvérünké is.

   A mi történetünk ezzel a megtartó kegyelemmel úgy kezdődik, hogy „hozzánk jön Jézus”. Itt gondolnunk kell Krisztus Urunk testet öltésének a csodájára, ami minden születésben kiábrázolódik, minden emberi életben felragyogtatja ezt a mennyei kötődést, és gondolnunk kell arra, ami el is hangzik a szereztetési ige utolsó mondatában (én tiveletek vagyok minden napon), hogy a mi megváltó Urunk velünk van minden pillanatban, most ebben az ünnepi órában, de a leghétköznapibb körülmények között is.  A szó legteljesebb értelmében igaz, hogy „őbenne mozgunk, élünk és vagyunk”. Valaki azt mondta: Isten szeretetének hatósugara pontosan a szívedig ér. „Isten mindig világosságban van?” - kérdezte egyik gyermekünk. Igen, feleltük, nem sejtvén, hogy a kérdésnek folytatása lesz: „akkor a sötétben nincsen ott Isten?” Elbizonytalanodtunk, pedig az Igében az áll, hogy „fénylik az éjszak, mint a nappal, és a sötétség olyan, mint a világosság” (139. zsoltár). Az Úr világossága sötétségünket is beragyogja.

   Nékem adatott minden hatalom. Szeretnénk gyermekeink sorsát biztonságban látni. Szeretnénk, ha boldogulnának, ha nem a vesztesek, hanem a győztesek, a szerencsések közé tartoznának. Ez - a világ mércéje szerint nézve a dolgokat - nem mindig sikerül. A győzelem ezen a világon látszólag az erőseké, gazdagoké. Pál, akinek sok üldözésben volt része azt írja: nyomorgatnak minket, de le nem győznek. Miért? Mert ahhoz a Krisztushoz tartozunk, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Sok mindent elvehetnek tőlünk, de Krisztustól senki el nem szakíthat. A keresztelésben gyermekeinket ennek a hatalmas, halált, kárhozatot lebíró Úrnak a szeretetébe helyezzük.

   Tegyetek tanítványokká minden népeket! Kiváltság ennek a Krisztusnak a tanítványa lenni. A lehetőség mindenki előtt feltárul, mindenki számára adott, hasonlóképpen a megbízás is. A tanítványnak lételeme a tanulás. A kereszteléssel úgymond az Isten iskolájába íratjuk be gyerekeinket. Vajon nyomon követjük-e lelki fejlődésüket? A tanítvány figyel, engedelmeskedik, követ. (Egy történet szerint két tanítvány egy szegény, beteg koldusba botlott. „Milyen kár, hogy nincsen velünk Jézus” - sóhajtott fel az egyik. „De milyen jó, hogy bennünk van Jézus” - válaszolta a másik. És még csendben hozzátette: „ebben a szeretetre vágyó embertársunkban is”.)  Látják-e gyermekeink bennünk, előttük járó tanítványtársakban – a családban, gyülekezetben – a krisztusi mintát?

1. Megkeresztelvén – a keresztelés bekapcsolódás a Krisztus életébe, Isten közösségébe. Ez a kiindulópont. Nem a mi érdemünk, nem rólunk, de nekünk szól. Azt is hirdeti, hogy drága áron váltattunk meg. Szoktuk mondani, nem adnánk gyermekeinket egy világért sem. Az ige szerint ez kevés. Többet ér az életük, mint a világ: éppen a Krisztus életével egyenértékű. Isten az ő tulajdon fiának nem kedvezett. Megrendítő gondolat. Ez a mostani keresztelés is ezt hirdeti: ez a kis élet, aki kimondhatatlan kincs a szülőknek, aranyos kistestvér a nagyobbak számára, drága unoka, Isten szemében annyira becses, hogy egyszülött Fiában megváltotta.  
2. Ezt kell – tanítván őket - tudatosítani bennük, ezt kell értelmükbe írni és szívükbe ültetni. Igen, a hit ajándékát Isten adja, de eszközül minket akar felhasználni (kedves adoma él egyik lp. elődömről, aki a rendetlenkedő vallásórás gyerekeknek ezt mondogatta, kiosztva nekik a nádpálcás büntetést: „verjen meg az Isten általam!” Isten nem verni, hanem áldani akarja általunk gyermekeinket). A tanítás-tanulás nemcsak egy intellektuális folyamat. Nemcsak annyi, hogy megmagyarázom, ill. megértem, felfogom. Hányszor magyarázunk gyermekeinknek, és bár racionálisan megértik, mégsem fogadják el, mégsem integrálják. A tanítás a szívből fakad, és a szívet célozza meg. A Krisztus élete kell kiábrázolódjék előttük. Valami a Krisztus szeretetéből, a benne való örömből, az ő békességéből.

   Én tiveletek vagyok… Egyik anyuka mesélte: a lányom messze él, de naponta látjuk egymást a „skypon”, olyan, mintha itt lenne. Krisztus ígérete több ennél a mintha itt lenne jelenlétnél, ennél a csupán virtuális kapcsolatnál.  Hisszük, hogy valóságosan és valóság felettien, Luther Márton szép gondolata szerint előttünk, mögöttünk, alattunk, fölöttünk, jobb- és balkezünk felől ott van örök, megtartó kegyelmével, szeretetével. Ezért nekünk, bátran, reménységgel, lelki örömmel lehet járni, szolgálni. Ennek a meghatározó Krisztus-élménynek legyen helye családotok, ez a gyülekezet, e kisgyermek és mindannyiunk élete!  Ámen.

                                                                                                         

 

Mt 28, 18-20 (keresztelés)

 

   Olvassuk az Ószövetségben, hogy megújul rajtunk Isten irgalma, jósága, hűsége minden nap. És olyan öröm látni, hallani a keresztségben azt, ahogy Krisztusa drága, megváltó ígérete megújul a mi gyermekeinken alkalomról alkalomra. Ahogy ezek a rég elhangzott szavak feltámadott Urunk élő üzenetévé válnak, biztatássá, áldássá e kisgyermek élete felett is. Annak bizonyosságává, hogy Krisztus áldozata reménység, megtartatás, bűnbocsánat, üdvösség mindazok számára, akik hisznek benne. Ez mindnyájunkat megerősítő cselekmény.

   A keresztség tehát erről szól, ezt a nagy igazságot pecsételi meg, ábrázolja ki konkrétan, személyesen egy gyermek életén, ahogy annakidején mindnyájunkon. Ennek az eseménynek nem az egyház a főszereplője. Még csak nem is a gyermek. Hanem Krisztus.

 Ő életünk középpontja, forrása. Ő szólít meg, ő beszél az ő bűnt eltörlő áldozatáról, az ő végtelen szeretetéről. Egyedül rá kell figyelnünk.

   Nekem adatott minden hatalom. Ha egy közvélemény kutatást végeznénk, hogy az emberek mit gondolnak arról, hogy ki birtokolja a hatalmat ezen a földön, akkor sokféle választ kapnánk: a világ vezető birodalmait, politikusait, a gazdasági életet, a pénzt kezükbe tartó személyeket, érdekcsoportokat, erős katonasággal, fejlett fegyverekkel rendelkező országokat említenének az emberek. Ki mondaná azt, amit itt az igében hallunk? Pedig hisszük, hogy Krisztusé a végső szó: a megváltásé, a szereteté, az üdvösségé. Ő az, aki a halált is legyőzte. Rá bízhatjuk életünket, gyermekeinket.

Majd ahogy növekszik gyermeketek, tanítsátok meg neki: hatalmas, dicsőséges, örökkévaló Urunk, Királyunk van, aki élete árán váltott meg. Ennek jelét, ennek bélyegét hordozzuk magunkat. Meg vagyunk jegyezve: a Krisztuséi vagyunk. A keresztség egy mennyei jegy rajtunk.

   Nincs jobb választás, mint ennek az Úrnak a követésére indulni, mint az ő tanítványainak lenni. Tegnap elmondtam, hogy vannak olyan gyülekezetek, ahol megkövetelik, hogy a szülők, keresztszülők néhány hétig felkészítőre járjanak. Hasznos gyakorlat, de ez önmagában csak külső forma, aminek belső tartalommá kell válnia. Isten azt követeli, hogy szívünk szerint legyünk Krisztus követői, az ő szeretete töltsön be minket, neki engedelmeskedjünk, az ő békességét hordozzuk családban … Akkor tudjuk gyermekeinket is jól, helyesen, hitben, az életre, a szeretetre, hűségre nevelni. Hogy öntudatos keresztyének, tanítványok legyenek.

   Megkeresztelvén őket … Fontos tudnunk, hogy Krisztus keresztig menő szeretetéből van mindez, és fontos a keresztség révén ennek bizonyítékát magunkra venni, és fontos a keresztség által bekapcsolódni Isten Anyaszentegyházába. Közösségben akar megtartani minket az Isten. Ha ma itt lenne mindenki, akit megkereszteltek – legtöbb hívünk esetében a nem akaráson kívül semmi jelentősebb akadálya nincsen az istentiszteleten való részvételnek -, akkor nem férnénk. És akkor sokkal erősebbek lennénk, egymást sokkal inkább tudnánk bátorítani, több lenne köztünk a békesség, kevesebb a lelki baj.

  Tanítván - ez mindnyájunk feladata. Tietek, elsősorban, kedves szülők, de a nagyszülőké, keresztszülőké, rokonoké, gyülekezeté  is … Itt most a Krisztus tudományáról beszélünk. Drága lelki örökségünkről, kincsünkről. Annyi minden mellett sokszor ezt nem adjuk át. A békesség, az üdvösség útját hallgatjuk el. Azt a hitet nem ültetjük el szívükben, hogy ők Isten gyermekei. Ne feledkezzetek el erről! Krisztusparancsa az életről szól, az igazi, boldog, áldott életről. Beszéljetek erről!

   Egy csodálatos ígéret: tiveletek vagyok minden napon. Nem lesztek soha egyedül, ez a kisgyermek sem. Jöhetnek nehezebb időszakok, bizonytalanság, de egy dolog biztos marad: senki és semmi el nem választhat minket Isten kegyelmétől Krisztus Jézusban.

Az Úr legyen veletek! Ámen.

 

 

 

Mt 28,18-20                       (keresztelés) 

 

   Drága testvéreim, szülők, keresztszülők, nemrég ünnepeltük a pünkösdöt, az egyház születésnapját. Hallottuk akkor az Igéből, hogy az első pünkösdkor 3000-en keresztelkedtek meg. Óriási szám! Most 2 kisgyermeket keresztelünk … Nálunk ez is csodának számít.

   A keresztelésnek ma is ua. a lényege, az üzenete, mint volt ezelőtt 2000 évvel: Krisztus az ő szent, isteni élete odaáldozásával szerzett számunkra bocsánatot, igazságot Isten színe előtt. Mi tehát hozzá tartozunk, megtartó szeretetében élhetünk.

   Azt hallottuk az igében, hogy Jézus a tanítványokhoz lép. Igéjében Szentlelke által ma is személyesen megszólít, megbízatással ruház fel: titeket is, kedves szülők, keresztszülők. A keresztelés egy nagy lelki élmény kell legyen számotokra is!

  Menjetek, tegyetek tanítványokká minden népeket!  Krisztus hív …, és elküld az ő szeretetével, Szentlelkével felhatalmazva. Kiket kell tanítvánnyá tennünk, Krisztus útjára irányítanunk? Minden népeket. Gondolnunk kell házunk népére, családunkra, gyülekezetünkre, barátainkra, mindazokra, akiket Isten elénk hoz, utunkba rendel. Pünkösdkor hallottuk: nincsenek nyelvi, vallási, földrajzi akadályok. Egyetlen akadály lehet: a mi szívünk keménysége.

   A cél tehát: tanítvánnyá tenni, a Krisztussal való életközösségbe vezetni másokat. Beíratni a Krisztus iskolájába. Minden szülő igyekszik gyermekeit a legjobb iskolákba járatni, de sokan a legfontosabbról, az élet iskolájáról feledkeznek el. A tanítvány Mesterére figyel, nyitott szívvel él. Baj az, ha valakit – legyen akármilyen képzett - nem lehet már tanítani. Még nagyobb baj, ha valaki lelki értelemben nem fogékony.

    Megkeresztelve … A keresztség – bár emberi cselekménynek tűnik – egy világra szóló isteni tettet hirdet: megváltásunkat. Az „úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta” igazságát ábrázolja ki. A keresztség Isten tulajdonos-igénye mindannyiunk élete fölött, egy szent pecsét, amely hozzá kapcsol, arra emlékeztet, hogy az Úréi vagyunk, az Atya,  Fiú, Szentlélek csodálatos közösségébe tartozunk.

   Tanítva őket. A keresztség, mint szertartás nem működik ex opere operato, automatikusan. Nagyon fontos üzenetet hordoz, de nem elég csak külsőségében. Szükségünk van tanításra, a Lélek megújító munkájára. A tanítás egy állandó folyamat. Ráhangolódás értelmünkkel, szívünkkel, lelkünkkel arra, amit Krisztus tanított. Baj az, ha másra tevődik a hangsúly, emberi gondolatokra, divatos elméletekre. Mit tanított Krisztus? A szereztetési ige az evangélium végén hangzik el … Vissza kell lapozni, nemcsak a Bibliában, hanem a mi szívünkben is. Igaz, eszünkbe jut: „legyetek irgalmasok, amint a ti mennyei Atyátok irgalmas”, „ne ítélj, hogy ne ítéltess”, „szeressétek a ti ellenségeiteket”, „tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd…”.

    Egy gyönyörű ígéret hangzik el a végén: tiveletek vagyok minden nap a világ végezetéig.

Sokszor féltjük növekvő gyermekeinket, szeretnénk mindig velük lenni, de ez lehetetlen.  Krisztus azonban isteni hatalmával, szeretetével mindig velünk van és gyermekeinkkel. Tőle, tudjuk, senki és semmi el nem szakíthat. Olvastam, egy anya így bocsátotta el katonának besorozott fiát: fiam, nagyon várunk haza, és soha ne feledd, hogy Megváltó Urad mindig veled van, nála mindig lelki otthont találsz – az idegenben is.

Isten kegyelme, Krisztus szeretete és a Szentlélek ereje őrizze ezeket a gyermekeket, vezesse biztos, áldásos utakon, és úgy legyen mindnyájunkkal, hogy megérkezzünk az ő országába, ahol mindenkor vele lehetünk! Ámen.

 

 

Mt 28, 18-20   (keresztelés)

 

    Minden emberi élet egy csoda … Istentől származó ajándék. Ő az élet forrása. Minden emberi élet Isten kegyelmének, Krisztus megváltó szeretetének az erőterében, az áldása alatt áll, mert mi nemcsak magunkéi vagyunk, hanem az Úréi. Mindenekelőtt ezért vagyunk most hálásak.

   A szereztetési ige azzal kezdődik, hogy a tanítványokhoz megy Jézus. Most hozzánk jön Szentlelke és Igéje által: tihozzátok, szülők, keresztszülők, gyülekezet, ehhez a kisgyermekhez.

   Milyen fontosak az emberi kapcsolatok: földi életünk feltételei! Milyen fontos Megváltónkkal való kapcsolatunk: a mennyhez, Isten világához tartozásunk ígérete és megvalósulása az! Ezért mondja az Írás: „higgy az Úr Jézus Krisztusba, és idvezülsz mind te, mind a te házad népe”.

   Ő teszi meg az első lépést … Ő hagyta ott a menny dicsőségét, ő született meg kisgyermekként erre a világra, és ő vette magára sorsunkat, bűneinket is a Golgota keresztjén. Erről nem lehet soha megindultság nélkül beszélni. Ő munkálkodott szívetekben, hogy ezt a kisgyermeket, akit Istentől kaptatok ajándékba, elhozzátok, hogy - bibliai kifejezéssel élve - bemutassátok az Úrnak (és a gyülekezetnek), hogy a keresztség által az anyaszentegyház tagja legyen. Olyan egyszerű szertartás, és mégis milyen hatalmas dologról beszél! A halált legyőző Úr közösségébe von be minket. Milyen jó nekünk tudni erről a kötődésről! Isten önmagára nézve hívott el az életre, és Krisztusban az üdvösségre. 

   Nekem adatott minden hatalom … és itt mi mindenekelőtt isteni szeretetének hatalmára gondolunk, mellyel összekötötte a mennyet, mellyel legyőz minden akadályt, bűnt, kísértést, és amely által minden jót, áldást közöl velünk… Krisztus az ő szeretetét abban mutatta meg, hogy életével állt jót értünk.

   Lehet-e más válaszunk erre, mint az, hogy tanítványai leszünk ennek a minket tulajdon vérével megváltó Mesternek, engedelmes szolgái ennek a seregét az örök élet felé vezető Királynak, követői ennek az övéi javát szolgáló Úrnak?

   Tanítványként mi magunk is bizonyságtevőkké válunk, másokat is tanítványságra vezetve. Úgy élünk, hogy Krisztus arcát mutatjuk fel a családban, az ő szeretetének, igazságának, jóságának erejét ismertetjük meg gyermekeinkkel és mindazokkal, akiket ránk bízott a mi Urunk. Életünk azt hirdeti, le nem tagadható módon, hogy jó Krisztushoz tartozni, hogy vele értékesebb az élet, több abban a békesség, a szépség. Hogy biztos alapra épül, biztos reménységre tekint. A tanítvánnyá lételnek két mozzanatáról hallunk az igében:

1. Megkeresztelvén őket … Ez a kegyelem momentumára utal, arra, hogy Krisztus drága vére révén vagyunk mi Isten gyermekei, és egymásnak testvérei, egy „üdvösségre elválasztott” közösség. A keresztség Isten megváltó tettét hirdeti, ami által mi a megváltottak seregébe hívatunk el. E kisgyermek felett is ez hangzik el. Isten drága alkotása, Krisztus végtelen, megváltó, személyes szeretetének részese. A keresztség nem e gyermek érdeméről szól, sem a szülőkéről, hanem egyedül arról: Krisztus eleget tett, megtisztított, igazzá tett. A mi feladatunk: ezt hívő szívvel elfogadni és továbbadni.
2. A másik a tanítás. A tanítvány – értelemszerűen - tanított ember. Annyi tanulnivaló van, soha nem fejezzük be. De az igéből azt is halljuk, hogy mire kell tanítsuk a ránk bízottakat: amit Krisztus parancsolt nekünk. A parancsot nemcsak továbbadjuk, hanem meg is kell éljük. Szülő és gyermek ugyanazon krisztusi parancs alatt áll: ez mindenekelőtt a szeretet parancsa, szent törvénye. Ha minden családban megvalósulna, akkor sokkal több lenne a békesség, megértés, öröm. Nekünk van szükségünk erre és gyermekeinknek. Növekedni a Krisztus ismeretében, akarata cselekvésében.

   Íme, én tiveletek vagyok… Ennek a gyönyörű mondatnak minden szava hangsúlyos, mély értelmet hordozó, gazdag üzenetű. Nosza, lássátok meg, vegyétek észre, érezzétek meg, legyetek hálásak, hogy én tiveletek vagyok! Ugyanaz a Krisztus mondja, akiről a keresztség azt hirdeti, hogy vérét, szívét, lelkét adva értünk váltott meg minket. Ő ígéri, hogy velünk van. Ha annyira fontosak voltunk, hogy életét, áldozta, akkor mindent megtesz megtartatásunkért. Akkor legyőz poklot, bűnt, bajt, erőt ad minden helyzetben nekünk.

   Minden nap. Vannak nehezebb napok, akkor is. De a legnagyobb örömben se feledkezzünk el róla. A világ végeztéig, amikor majd „a mennyei örömbe és dicsőségbe önmagához általvisz”. Ez hirdettetik számunkra, ennek pecsétjét kapja meg e kisgyermek is, ezt hordozzuk életünkön. Ez a drága igazság legyen erő, reménység számotokra és mindnyájunknak! Ámen.

 

Urunk, teremtő, megváltó Istenünk,

ezen az alkalmon csodálatos ajándékodért, az életért mondunk neked hálát. Köszönjük neked ezt a kisgyermeket, akivel megajándékoztad a szülőket, a családot és gyülekezetünk közösségét. Köszönjük, hogy már az ő élete fölött is elhangzott az örömüzenet: Krisztus megváltó áldozatáért és halált legyőző szeretetéért ő is a te megtartó szövetségedbe tartozik. Dicsérjük nevedet, hogy a mi életünk Krisztusban összekapcsolódik teveled, mennyei Atyánk, a te csodálatos világoddal. A mi Urunkban nemcsak földi életünket áldod meg, hanem az üdvösségre is elhívsz minket.

   Áldd meg ezt a gyermeket, légy oltalmazója, áldott orvosa, jó Pásztora, hordozd életét atyai kezedben! Hadd legyen benne örömük a szülőknek, és legyen ő már most, gyermeki életével, de később is dicsőségednek hirdetője! Tartsd meg a szülőket, és adj nekik bölcsességet, hitet, hogy szeretetben és Krisztus parancsa szerint tanítsák, neveljék őt és a rájuk bízottakat! Légy a nagyobb családdal, nagyszülőkkel, rokonokkal, mindnyájukra áraszd ki kegyelmedet! Segítsd, hogy egymás és mások számára is a jó eszközei, a Krisztus bizonyságtevői legyenek!

   Te könyörülj, Atyánk, gyülekezetünk gyermekein, cselekedd azt Lelked által, hogy a te félelmedben nevekedjenek, a Krisztus útjain járjanak! Imádkozunk a fiatalokért is, tanácsold őket igéddel, hogy helyes értékeket kövessenek, a kísértések közt is megálljanak a hitben. Imádkozunk minden családért, a családokban a békességért, egyetértésért, a krisztusi indulat, jóság, szeretet megvalósulásáért. Áldd meg gyülekezetünket, népünket, anyaszentegyházunkat! Ámen. 

 

 

 

Mt 28, 18-20            (keresztelés)

 

   Az első keresztyének számára a keresztség mély, megrendítő élmény, életüket meghatározó, radikális esemény volt. Annyira valóságosan átélték abban a Krisztus váltsághalálát és hit által a vele való kapcsolatot, hogy az kitörölhetetlen nyomot hagyott lelkükben. A keresztség a lelküket pecsételte meg. Az őket megváltó, a keresztségben eljegyző Krisztusért akár az életüket is készek voltak odaadni.

   Olyan megszokottá vált ez a sákramentum. Nem önmagában, hiszen ugyanazt az örök igazságot hirdeti, ugyanazt jelenti ma is, hanem bennünk halványult meg a lelkesedés, az igazi rácsodálkozás, az elköteleződés. Más a kenyér az éhezőnek és a jóllakottnak, más a kegyelem az elítéltnek és a szabad embernek.

   Azzal kezdődik a szereztetési ige, hogy Jézus odamegy a tanítványokhoz. Hallottuk: Jézus hozzánk jövetele Istennel való történetünk kezdete. Kisgyermekként öltött testet, szenvedett, keresztre feszítették.  Ma is jön, hozzánk is jön Igéje, Szentlelke által, a keresztség sákramentuma által, hozza magával Isten kegyelmét, megváltásunk jó hírét, szeretetének vérével megpecsételt bizonyságát. Ennek jele kerül életünkre, gyermekeink életére a megváltást, az üdvösséget hirdetve. „Lásd, mit tehet jóságos Lelke veled!”  Nézzük, testvéreim, lássuk, és teljék meg a szívünk hálával!

   Minden hatalom a Jézusé. Mi ebben az oltalomban élhetünk. Annyit félünk, aggódunk. Sok rossz hír érkezik hozzánk. Forrong ez a világ, de az Ige arról szól: Krisztus megváltó kezében tartja életünket. Hallgassunk Isten szavára, és betelünk reménységgel! Örüljünk annak, hogy ilyen igazság birtokosai vagyunk!

   Minden hatalom „mennyen és földön” – ez a megfogalmazás életünk dimenzióit is mutatja. Itt a földön élünk, de mennyei elhívatásunk van. Ne feledkezzünk el erről, ne engedjük, hogy lehúzzon a sok gond, földi vágy!

  Tegyetek tanítványokká minden népeket! Vajon a Jézus tanítványai vagyunk? A tanítvány mesterére hallgat, őt követi. Ez az életformánk? Figyelünk, engedelmeskedünk?  Aki nincs velem, ellenem van, figyelmeztet Jézus.  Nincs semleges álláspont. Aki nem a jó mellett dönt, az a rosszat támogatja.

    Minden népeket. Nincs személyválogatás, szolgálatunknak nincsenek mennyei korlátai. Földiek igen. Sokszor a szívünkben is. Elsősorban házunk népével szemben vagyunk felelősek. „Életünk példázza, szeretet az Isten!” Kedves szülők, ez a leghatásosabb módszer. Nem csak szavainkban kell jelen legyen Jézus, hanem szívünkben, szeretetünkben, cselekedeteinkben.

   Megkeresztelvén és tanítván. Az első azt hirdeti, hogy Isten mit tett értünk, a második arra vonatkozik, amit nekünk meg kell tenni másokért, a ránk bízottakért. A keresztség vize Krisztus vérének jele. A külső pecsét belső bizonyossággá kell váljon. A gyűrűm jelzi azt, hogy nős ember vagyok, de távolról sem elég családom fele az, ha csak ennyit vállalok, hogy viselem a gyűrűt. Gyermekeink családneve jelzi, hogy hozzánk tartoznak, de nemcsak annyit várunk tőlük, hogy nevünket hordozzák.  Értjük, igaz?

   Az, hogy Krisztuséi vagyunk, nem fejeződhet ki csak külsőségekben. János írja levelében: az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk. Itt ugyanezt hallottuk: megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek.  Krisztus szava élő igévé kell legyen, táplálékká, mindennapi tanáccsá, világossággá. Egyik lelkésztől hallottam: minden gyermekben élő templom épül Istennek. Ilyen felelősséggel, méltósággal kell élnünk.

   Tiveletek vagyok minden napon. Gyönyörű ígéret. Szeretünk szépet mondani, különösen ünnepi pillanatban. Most is öröm van a szívünkben, hiszen egy felemelő alkalom ez. Mégis Isten mondja a legszebbet Krisztus által, a legigazabbat, a leghatalmasabb kijelentést. Tiveletek vagyok: ez vonatkozik erre a kisgyermekre, rátok, szülők, keresztszülők, mindnyájunkra. Ez az élet, az üdvösség ígérete. Fogadjátok hittel szívetekbe, és éljétek meg Krisztus szeretetét, Isten áldásait minden napon! Ámen.

 

Kegyelmes Urunk, megtartó Istenünk,

dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás illesse szent nevedet igazságodért, jóságodért, irgalmadért, irántunk való szeretetedért, amely által Krisztusban megváltottál minket, gyermekeiddé fogadtál! Köszönjük, hogy drága ígéreted szerint örökkévaló, üdvözítő hatalmadban őrzöl meg minket és utódainkat.

  Olyan jó hallani ezt szent igédből, olyan megindító látni/átélni ennek bizonyságát a keresztségben. Hálát adunk e kisgyermek életéért. Köszönjük, hogy megajándékoztad vele a szülőket, a családot és a gyülekezetet. Cselekedd, hogy élete valóban a te dicsőségedet hirdesse, öröm, áldás legyen a szülők, a rokonok számára!

   Őrizd őt minden rossztól, vezesd minden jóra, és munkáld Lelked által, hogy legyen megváltó Krisztusunk hűséges tanítványa! Járjon az ő nyomdokain, hordozza az ő szeretetét, békességét, bővelkedjék élete a kegyelemben, minden testi – lelki áldásodban. Adj a szülőknek egészséget, lelki bölcsességet, hogy szeretetben, békességben neveljék gyermekeiket! Légy a keresztszülőkkel, hogy vállalt megbízatásukat kész szívvel teljesítsék! Áldd meg a nagyszülőket, rokonokat, egyházunkat, hogy életünk példázza: szeretet az Isten!

   Köszönjük, hogy ezt az új életet, a szülőket, keresztszülőket, de mindannyiunkat egy csodálatos ígérettel indítasz tovább: hogy megváltó Urunkban, Jézus Krisztusban velünk vagy életünk minden napján. Oltalmazol, tanácsolsz, megáldasz, és az üdvösség felé vezetsz. Ez által adj nekünk kitartást a hitben, szeretetben, reménységben. Áldd meg

gyülekezetünk gyermekeit, családjait, egész közösségét! Ámen. 

 

 

Mt 28, 18-20 (keresztelés)

 

    Olyan szép a szereztetési  ige kezdőmondata: hozzájuk megy Jézus. Sokszor beszéltem róla, mindig megmelegíti a szívemet … Hát nem csodálatos?  Krisztus, az Isten Fia, a mi Megváltó Urunk találkozni akar velünk, fontosak vagyunk számára, keres minket Igéjében, a gyülekezet közössége által, gyermekeink tekintetében. Igen, kézzel fogható módon a sákramentumokban. Mostanában olvastam: a sákramentumok jelen idejűvé teszik számunkra Isten kegyelmi tetteit, Krisztus megváltó munkáját. 

Így szerette Isten e világot, így szeret minket, így törölt el Krisztus minden vétket, így törli el az én bűneimet is. 

    Az előző versben olvassuk: a tanítványok – Krisztus parancsa szerint – egybegyűlnek. Fontos szempont ez is. Az engedelmesség, a nyitott szív. Krisztus azokhoz megy, akik várják őt, akik készek őt befogadni. Hisszük, ilyen engedelmes, nyitott szívvel hoztátok el harmadik gyermeketeket is, hogy a keresztség üdvösséget hirdető pecsétje életére kerüljön.

   Krisztus először az ő hatalmát, dicsőségét jelenti ki. Nekem adatott minden hatalom. Ebben óriási biztatás van. Ne féljetek, legyőztem a halált, elvégeztem a megváltás nagy művét …, meg tudlak őrizni minden kísértés, megpróbáltatás között. Jó nekünk ezt tudni, ebben a hitben élni, hogy Krisztus megváltó hatalma, oltalma alatt vagyunk, tőle senki és semmi el nem választhat, sem minket, sem gyermekeinket.  Jézus hatalmi körébe beletartozik a menny és a föld is, evilági életünk, annak harcaival, küzdelmeivel, szolgálatával, és az üdvösség is, amire benne elhívattunk.

   Tegyetek tanítványokká minden népeket! A cél tehát az, hogy ennek a győzedelmes Úrnak a tanítványai legyünk. Ritkán halljuk, hogy valaki azt állítaná magáról, hogy Krisztus tanítványa, márpedig erről van szó. Kis testvérünket is tanítványává hívja el Jézus a keresztség által. Jó lenne ezt jobban tudatosítani. A tanítvány a Mester irányítása alatt áll, szüntelenül tanul, életének fő célja, hogy Mestere akaratát cselekedje. Egy életre szóló lelki megbízatás ez. Soha nem fejezzük be. A fontos, hogy kapcsolatban maradjunk. Figyeljünk szavára, taníthatók maradjunk. Egyik neves tanár óráit rendszerint azzal fejezte be, hogy egy kérdést tett fel a diákjainak, amire másnapra várta a választ. Volt egy szerény, a tanulásban nem kimagasló eredményeket produkáló fiú, aki a feltett kérdésekre szinte minden alkalommal válaszolni tudott. A többiek oldalát nagyon fúrta a kíváncsiság: ugyan, honnan tudja.  Végül megkérdezték tőle, és a válasz meglepően egyszerű volt: amikor a tanár bácsi feltesz egy kérdést, akkor mindig elmegyek hozzá, és megkérdem a helyes választ. Megkérdezzük-e Mesterünket?

    A tanítványság két fontos feltételéről beszél az ige: megkeresztelvén és tanítván. Az első arról szól, amit Krisztus tett érettünk, hiszen a keresztség az ő áldozatáról szól. Arról, hogy életét adta, áldozta a mi érdekünkben, hogy bűnbocsánatot, békességet szerezzen nekünk. A kereszten váltságot szerzett számunkra. Drága árat fizetett. A keresztség ennek a tényét, értékét jelző, hitelesítő pecsétje. Ne felejtsük, mennyire drágák vagyunk.

    A tanítás a mi felelősségünk. Az, hogy erről a szeretetről bizonyságot tegyünk, hogy elmondjuk gyermekeinknek, keresztgyermekeinknek, unokáinknak.  És tanítsuk a szeretet útjára. Nem lehet másként.

   Nagyon szép, mély üzenetű ígéret: íme, tiveletek vagyok minden napon …  Szól ez az ígéret a családnak, a gyülekezetnek. Krisztus nemcsak áldását, hanem személyes jelenétét, szeretetét, megtartó erejét ígéri. Ne feledkezzünk el erről!

   Krisztus van veletek, velünk … minden napon. A main is, amikor átéltétek ezt a szép pillanatot, amikor Krisztus megváltó szeretetével elpecsételte e kisgyermek életét is, és holnap, holnapután, örömben és nehézségek között, nemzedékről nemzedékre. A világ végezetéig. Az üdvösség kezdetéig. Ámen.

 

 

 

Mt 28, 18-20  (keresztelés)

 

    A keresztség mélyen személyes eseménye életünknek. A szereztetési igében is ezt a személyességet érezhetjük meg. Már a kezdő mondat ezt sugallja: hozzájuk ment Jézus. Nem távolról osztotta ki a parancsot, hanem közel lépett tanítványaihoz. Ezt a bizalmat ébresztő közelséget, ezt személyességet kell nekünk is átélni a keresztségben és a Krisztussal való hitbeli kapcsolatban. A HK is erre kérdez rá: mi emlékeztet és biztosít téged …, hogy Krisztusnak egyetlen áldozata neked is javadra szolgál? A válasz ugyanilyen hangnemben fogalmazódik meg: Krisztus – az én megváltó Uram – rendelte, és megígérte, hogy az ő vére és Lelke … az én lelkem tisztátalanságát … bizonyosan lemossa. Ez az ígéret most tihozzátok szól.

  A keresztség azt ábrázolja ki, azt erősíti, pecsételi meg tehát, hogy életünk és gyermekeink élete ehhez a megváltó Úrhoz kapcsolódik, aki drága áron váltott meg minket … Továbbá azt (HK), hogy mi az ő bűnt legyőző és megújító hatalma alatt élünk az ő példáját, szeretetét követve istenfélelemmel és embertársaink javát szolgálva.

   Ennek a szolgálatnak a lényegét így foglalja össze a szereztetési ige: tegyetek tanítvánnyá minden népet. Vajon mit jelent a gyakorlatban ez a megbízatás? (Térítenünk, győzködnünk kell az embereket? Úgy gondolom nem, legalábbis nem abban a formában, ahogy azt sokan gyakorolják.) De az életünk nem maradhat néma! Igen, el kell mondanunk gyermekeinknek, házunk népének, hogy kiben hiszünk, hogy mi életünkben-halálunkban egyetlen vigasztalásunk, erről hallaniuk kell tőlünk barátainknak, munkatársainknak is. Sok keresztyén amolyan „titkos ügynökként” éli meg hitét, és már maga sem tudja, hogy mi a megbízatása, hogy kinek az oldalán áll. Miért beszélünk olyan szívesen arról, hogy mi mindent tettünk mi, és miért kerül szóba olyan ritkán az, hogy Isten mit tett érettünk? Hogy hálásak vagyunk neki, hogy igyekszünk komolyan venni szent igéjét?

   Azonban a missziói parancsnak a legmagasabb szintű betöltése az, ha hűséges tanítványokként élünk. Tegyetek tanítványokká minden népeket azáltal, hogy igazi tanítványok vagytok. Gyermekeink ezt nézik az életünkben, környezetünk is erre kíváncsi. Ez a leghatásosabb bizonyságtétel: ha Krisztus jelenléte valósággá, érezhetővé lesz a családban, gyülekezetben. Egyik költő írja: „szerény otthonunkban cifraság nem is volt/, apánk, anyánk arcán Jézus-fény ragyogott.

   Megkeresztelve őket … Hogy egyáltalán hihetünk, hogy ismerhetjük Istent, a kegyelem gyermekei lehetünk, mindez azért van, mert Krisztus mindent megtett, vállalt értünk. Ezt hirdeti a keresztség. A király életét áldozta szolgáiért. Ennyire fontosak voltunk számára. Ennek pecsétje kerül életünkre.

   Tanítva őket.  A tanítás intést is jelent, odafigyelést, tanácsolást. Tudjuk, gyermekeinknek mennyire szükségük van erre. Ki merné tanítás nélkül hagyni gyermekét? De vajon a hit útjára tanítjuk-e őket? Annyi kísértés van: csak erős öntudatú, a hitben szilárdan álló új nemzedék tudja ezzel felvenni a harcot.

   Ahogy a keresztség nem emberi rendelés, úgy a keresztségből fakadó küldetésnek a betöltésében sem vagyunk saját erőnkre hagyatva. Egy drága ígéret hangzik a végén: tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. A Krisztus útját Krisztussal kell járnunk. A neki való szolgálatban ő erősít, akarata felismeréséhez, cselekvéséhez ő ad bölcsességet és áldást, a küzdelmek között ő biztat reménységgel. Ha Krisztus velünk van minden nap, akkor a legbiztosabb alapon állunk. Akkor a megtartatás, az üdvösség részesei vagyunk.

   Ez legyen valósággá hit által bennetek, e kisgyermek életében!  Ámen.

 

 

Mt 28, 18-20  (keresztelés)

 

   Ritkán történik meg, hogy a két sákramentumot egyszerre szolgáljuk ki. Keresztelés és úrvacsora. Mindkettő Isten kegyelmi tettéről, Krisztusról, megváltásunkról beszél. Hitünkben erősít meg. A keresztség a szövetség megkötése, az úrvacsora annak megújítása.

   Adventi mondat: hozzájuk ment Jézus. Ennek hátterében végtelen szeretet van. Honnan jön Jézus? A menny dicsőségéből, a megaláztatásból, a kereszt áldozatának bemutatásából, a feltámadás dicsőségéből. Ilyen Urunk van! Hogyan jön Jézus? Illés történetéből tudjuk: szelíden, jósággal. Jön igéjével, gondviselésével, jön gyermekeink által …, akikben – így tanítja az evangélium - Krisztust fogadjuk be. Ez az Úr hív közösségébe minket és gyermekeinek.

Hol vannak a tanítványok? Mindennapok gondjai között, a kételkedés állapotában. Mintha rólunk szólna! Így találkozik Krisztus kegyelme és az emberi erőtlenség.

   Az első üzenet: nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. A világtörténelem a hatalom kérdése körül zajlott és zajlik. Akik megszerezték, azok nyíltan vagy alattomban leigázták, elnyomták az embereket. A hatalom soha nem sem semleges. Krisztus hatalma megváltó, bűnbocsátó, megtartó hatalom. Az ő hatalma felemel, szabaddá tesz, örömteljes életre vezet.

    Másodszor: tegyetek tanítványokká minden népeket.  Ez a parancs – ha a kontextusra tekintünk – a tanítványoknak szól. Különös megbízatás az övék: az evangélium hirdetése, terjesztése. De a felhívás minket is érint. Kicsit gondunk van ezzel a mondattal. Nem elég, ha hiszek, ha Istenre figyelek? Vajon másokért is felelősséggel tartozom? Milyen mértékben? Úgy gondolom, hogy a család feltétlenül az a kör, ahol lelki megbízatásaim is vannak. Ha családom tagjai azt látják, hogy hitem csak külsőség, hagyomány, akkor nem ismerik meg annak hiteles erejét, amire szükségük lesz. De keresztyéni felelősségem egy másik, tágabb körébe odatartoznak ismerőseim, a körülöttem élők, munkatársak, barátok. Tanítványságok számukra is nyilvánvaló kell legyen. Környezetünk, kontinensünk lelki krízisének némaságunk, közömbösségünk is az oka. A harmadik kör a világ, amelyért imádkoznom kell. 

   A módjáról, a hogyanjáról is beszél az ige: megkeresztelvén őket és tanítván őket.

1. a) A keresztség, bár emberi cselekmény, mégis Isten megváltó tettéről beszél. Azt ábrázolja ki, jeleníti meg, amit Isten tett értünk egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban. Lássátok, így szeret az Isten! Lássátok, Krisztus eddig ment értünk az áldozatvállalásban! Szülőként ezt jobban értjük.
2. b) Tanítván – ez a mi feladatunk. Bizonyságot tenni. Elmondani, cselekedni. Beszélni belső reménységünkről, erőforrásról, amiből élek, amire nekik is szükségük van.

   Végül egy ígéretet hallunk: íme, én tiveletek vagyok minden napon. A tegnap, a ma, és a holnap is benne van ebben. Jézus biztosan megtartja ígéretét. Csak vajon észre vesszük-e mindig az ő (bennünk, köztünk való) jelenlétét? Jó lenne mindenben Isten áldó, megtartó szeretetét megtapasztalni: nektek is, mindnyájunknak! Ámen.