2021
A fény a gyertya lehetősége, potenciális tulajdonsága. Nem „néz” a sugarai után, nem ellenőrzi, hogy mit ragyog be a fénye: csak világít.
Úgy tűnik, „evolúciós” szempontból fontos a rossz emlékek megőrzése. A hálátlanság (történelmi) folyamatának vagyunk a részesei.
Pitiáner emberek gigantikus károkat tudnak okozni.
Az íróasztalomon is eltévedek…
Elveink pont olyan gyarlók, mint mi, akik megalkottuk őket. Pl. alárendeltjeinkkel sokkal határozottabban érvényesítjük az „én nem tűröm a hazugságot” elvet, mint feletteseinkkel.
Mindenki a maga kis, szánalmas igazságaival, hőstetteivel van oda.
Megromlott a kapcsolata szüleivel. Két bölcstől kért tanácsot. Az egyik azt mondta: látogasd meg őket, igyekezz kedves lenni, beszélgess el velük, járj a kedvükbe. A másik azt ajánlotta: olvass a szentek írásaiból, minden hét keddjén és péntekjén böjtölj, és adj adományt a szüleidért… Ez utóbbi győzte meg: konkrétnak, spirituálisnak találta.
A könyv (tartalma) egyszerre „van meg”, mi csak szavanként tudjuk olvasni.
Sokan előszeretettel „fogyasztanak” mindenféle megtévesztést. Még az sem zavarja őket, ha egy bizonyos elmélet állandó korrekcióra, kiigazításra szorul… Nehezebb feladni a téveszméinket, mint szembenézni a valósággal. A kész magyarázat (még ha hamis is) megnyugtatóbb, míg az igazságért való állandó küzdelem.
Hiába mondtad azt, hogy „nem”, én meg lehetek győződve arról, hogy márpedig az az igazság, hogy „igent” mondtál. Ez az igazság bennem születik meg.
El kell távolodnod a világtól, hogy közelebb kerülj Istenhez.
Vigasztalan vagyok, mert nincs (már), akit megvigasztaljak.
A gonoszságot és a jóságot egyformán fenntartással kezelik az emberek.
A fejemre olvasott vádakat elfogadom (rólatok szólnak), de nem ismerem be. Hazudnék, ha azt mondanám: hazudtam.
Isten tökéletesként, de nem tökéletesnek teremtett. (Nem lesz mindenki Nobel-díjas, de mindenki zseniális módon igazi – elrendelt - önmaga lehet.)
A mások véleménye, amire hivatkozol, (gyakran) a te a véleményed arról, hogy mások mit gondolnak, gondolhatnak rólad.
Az emberek meggyőződésük alapján érvelnek. Nem az érvek a meghatározóak, hanem a meggyőződés.
A bűn motivációja bennünk van („olyanok lesztek…”).
Valakiről alkotott jó véleményünket egyetlen rossz tapasztalat megváltoztatja, a rosszat száz jó sem képes átírni. Pl. a „rossz szomszéd” rögeszméjét mindenáron fenn akarjuk tartani, ha minden tapasztalat ellene is mond annak. Neki nem lehet annyira megváltoznia, hogy bennünk valami megváltozzék…
Mindenki a maga szintjén érti meg az igazságot. (Van, aki sötét eszmékben éli át a „megvilágosodást”.)
A Sátán már most a pokol lassú tüzén puhít.
Hibáink hasonlítanak a leginkább hozzánk.
Ahol vagy, az számodra az elért cél.
Gyűlölöm vetélytársamat, és magamat is emiatt: egyiket sem tudom abbahagyni.
A felnyitott test, a széteső lélek tárja fel leginkább a titkait.
Csodálkozom azokon, akik kerek, összefüggő véleményt képviselnek akármiről: az én világképem darabokból áll. Ám hiszem azt, hogy valaki kézben tartja azokat.
A múlt hangosan kárhoztatott hibáit követjük el halomra, csakhogy a jelenben nem látszanak annak (pl. ha József Attila ma élne, ugyanúgy mellőzött pária lenne, mint saját korában.)
Ha azt mondom, hogy egyszerű, ezzel már elbonyolítottam.
Az igazságtalanság nemcsak önmagában bűn, hanem azért is, mert bosszúra ingerel. A rossz rosszat generál.
Akinek a harc az életeleme, az – ha nincs elefánt – egy szúnyoggal is képes ölre menni.
Azzal az úszótechnikával menekülsz, amivel rendelkezel. („Maga a süllyedő hajóról szabálytalan karmozdulatokkal jutott ki a partra.”)
Könnyű legyőznie a félelmet annak, aki nem fél.
A hazugságot nem tudod az igazsággal túllicitálni.
Csak a teste halt meg most, a lelke már rég halott volt.
Azt mondjuk: ilyen a világ, és mégis az emberekre haragszunk.
A belső értékeknek (az erénynek) árt a reklám.
Ha nincs csend, nincsenek mondatok sem.
Azért beszélünk annyit, mert szavainkkal soha nem érkezünk el az igazsághoz.
Van, aki egyből áldozza oda az életét, van, aki kis adagokban.
Ha elzárkózol a (gonosz) világtól, saját bizalmatlanságod foglya leszel.
A Miatyánkot nem azért mondjuk, mert mindig átéljük, vagy egyet értünk vele, hanem azért, mert igaz. (Jó az igazságot ismételni!)
Hiszek a Megújítóban, a megújulásban, de komoly kételyeim vannak a megújultakat illetően.
Az evolúció nem a jóhiszeműeknek kedvez. Ez az embertípus már ki is halt.
Csak ha teljes erődből igyekszel, akkor érted meg: minden kegyelemből van.
Az idő méri az életet, az élet az időt.
Néha az a kiút, hogy visszafordulsz (abbahagyod).
A kapcsolatoknak is megvan a gyermekkora. (És a gyermekkori traumák meghatározóak!)
Az őszinte bocsánatkérés képzelt vagy valódi domináns pozícióm feladása. Önmagam kiszolgáltatása a sértett fél jóindulatának. Nem elég hozzá csupán a bűnbánat: a másik iránti teljes bizalomra van szükség. De a sértés éppen a bizalmatlanságból fakadt. Ezért szinte képtelenség ezt az utat végigjárni.
Saját korlátaink teszik lehetetlenné, hogy szabadok legyünk… Korlátaink egybeesnek velünk… Hajlamosak vagyunk azokért is másokat okolni…
Ádám is „csak” álmában kap kedvére való feleségetJ.
Milyen hatalmas az Úr: egy egész univerzumot tervezett körénk díszletként!
Amilyen az ember, olyan az igazsága.
Megsejtünk valamit a szavakban, amikkel sejtelmeinket próbáljuk kifejezni…
A régi barátokat megtalálhatod, a régi barátságokat nem.
Ha nem hozod a „templomi hangulatot” a szívedben, nem fogod megtalálni itt sem.
Csak „bolondok” menthetik meg ezt az őrült világot.
A legyőzhetetlen győzelem.
A legreálisabb gondolkodás: számolni az isteni irrealitással.
Uram, add, hogy igazam lett volna!
Ilyen magatartással többet használsz a keresztyénségnek azzal, ha nem vallod magad keresztyénnek.
A bölcs azt mondta: légy önmagad. A tolvaj ezt úgy értette, hogy tovább kell lopnia, a pereskedő, hogy nem kell hagynia „igazát”, a gőgös, hogy továbbra is nyugodtan lenézhet másokat. A legvilágosabb tanítást is értelmezhetjük a saját sötétségünk szerint.
Korlátainkat rávetítjük, belelátjuk egymásba.
A szabadságnak nincs abszolút, „voltaképpeni” formája. Mindig belátás, meggyőződés kérdése is. A „birodalmi érdek” és az egyéni szabadság úgy viszonyul egymáshoz, mint két halmaz: lehetnek köztük átfedések, de az előbbi teljesen be is kebelezheti az utóbbit.
Egyesek részéről ugyanolyan bátorság az, hogy éjszaka elmennek egyedül a mosdóig, mint mások esetében az, hogy egymagukban végigjárják a világ legveszélyesebb túraútját.
Csak testi léteden keresztül tapasztalhatod meg a megváltás csodáját! Isten Fia is testet öltésében lett Felkent és Megváltó! Testi örömeidben és szenvedéseidben sejted meg Krisztus közelségét. Tested és lelked eleven kölcsönhatásban vannak egymással: erősítik vagy gyengítik, vigasztalják vagy elbátortalanítják egymást.
Ugyanabban a tényben igazolva láthatja magát mindkét - ellentétes érdeket és álláspontot képviselő - vitázó.
Rádiójelekkel Beethoven híres szimfóniáját sugározzák az űrbe. Félő, hogy ha valahol észlelik, és meghallgatják, azt fogják mondani: érdekes, az evolúció az univerzum bizonyos helyein milyen furcsa hang-kavalkádokat produkált.
A hitetlenség, az irigység, a gonoszság pandémiája sokkal pusztítóbb, mint akármelyik járvány. Essünk hát kétségbe, állítsunk le mindent, mert fejünkön a veszedelem!
Isten egy egész országot akar nekem adni, és én végigszerencsétlenkedem az életemet azzal, hogy megkaparintsam a szomszéd kertjét!
Ha „megelőzted” az Isten Fiát, rossz irányba haladsz.
A magyarázkodás is magyaráz valamit.
Felfele nézve is lehet lefele haladni.
Mindenkinek saját önzése a legnagyobb hobbija.
Csak létező képes értelmesen beszélni, és csak létezőről. Okoskodhatom a világegyetemről, „létezővé válásom” attól függött, hogy anno édesanyám a világra hozott…
Képmutatás: nem magatartásunkat igazítjuk hitünkhöz, hanem fordítva…
„Senki sem tudja ezt rám bizonyítani”, mondod. Ne feledd, maradt még két koronatanú: Isten és te magad.
Hiába mondasz szép dolgokat Krisztusról, ha közben szapulod embertársadat.
Kiben ismered fel Krisztust: egy nyakkendős, elegáns, laza, magabiztos fellépésű, magát komolyan vevő, személyisége súlyának tudatában levő úriemberben, vagy egy jelentéktelennek látszó, alázatos, hajszolt embertársban?
Könnyű az elhunytaknak igazat adni (vagy őket kritizálni).
Egyik legnagyobb bűnünk a tudatos (hanyagságból fenntartott) öntudatlanság.
Azt tudod igazán értékelni, amit elveszítesz. Ki hálás azért, amit természetesnek tart?
Istent nem iktathatod ki az életedből. Ő benned van.
A bölcsesség kulcsa: közel maradni a földhöz és az éghez is.
Ne reagáld túl kudarcaidat: sikertelenségeid is részét képezik Isten nagy sikertörténetének.
A példa nem mindig meggyőző: az embereknek rokonszenvesebb saját gyarlóságuk, mint a mások erénye.
Csak az igazad védelme érdekel téged, de annak a következménye nem.
Ha el akarsz pusztítani egy közösséget, szüntess meg minden törvényt, adj teljes szabadságot a (bűn „foglaltságában” élő) embereknek.
Igyekezz a legjobbat tenni, és elfogadni a legrosszabbat is!
Hova menekülhetnél, ha magadtól félsz?
Elméletben (fizikailag) ugyanannyi energia kell ahhoz, hogy egy bátorító, mint ahhoz, hogy egy sértő szót kimondjunk. A rossz erőtartalékaihoz magunkban mégis mintha könnyebb hozzáférésünk lenne.
Önmagunkat nem tudjuk teljesen feladni (az énünk összeomláshoz vezetne), csak átmenteni. Legfeljebb átértékelni.
Nemcsak a közös kiáltás, a közös hallgatás is erőteljesebb.
Furcsa ellentmondás: minél több mindened van, 1. annál több a szükséged, 2. annál nehezebb kapnod valamit, aminek örülsz, 3. annál nehezebb jó szívvel adnod valamit.
A jó mindig a csoda, a rossz „adva van”: a (teremtéskor megjelenő) teremtetlen semmi, ami mindent a semmibe akar visszahúzni.
A legmélyebb életösztönben a szeretetet ismerjük fel.
A történelem interpretáció, vélemény, konvenció, de a (folyamatosan történelemmé szilárduló) jelen történéseinek az értékelése is az. Tegyük fel, hogy minden eseményt rögzítene (abszolút minden szögből) egy komplex kamerarendszer… A visszanézés sok mindent eldöntene pl. egy bűncselekményről: ki tette, mikor, hol, de a szándék, az indíték (a tudatos és tudattalan) rejtve maradna. Értelmezésekre szorulnánk.
Bocsássatok meg, hogy igazam volt!
Akinek nincs védenivalója, az kikezdhetetlen.
Az anyák megöregednek, szeretetük soha.
Vajon az erény elfojtott bűn lenne? A bűn frusztrált erény?
Hogy mindig a mások érzéseivel, gondolataival, véleményével foglalkozunk!
A halál: kikerülhetetlen lehetőség. Mindenkinek megadatik.
Isten legnagyobb büntetése: hagyja, hogy igazunk legyen.
Pogány indulattal feszülök neki, Uram, követésednek. Rút lélekkel követem tisztaságodat… Szentséged összezavar a bűneimben!
Légy király vagy koldus, analfabéta vagy tudós: ugyanazokkal az érzésekkel halsz meg.
Más napos keresztyének.
A meghalás: a teljes magunkra hagyatottság és a teljes befogadás tapasztalata.
A fénynél csak a sötétség terjed gyorsabban.
A halál az életből „él”.
A szabadulás függősége.
A nagy nyilvánosdi mögött valami nagy titkolózás rejlik.
A társadalmi elméletek azzal fogtak mellé, hogy nem számoltak az emberi önzés, kíváncsiság határtalanságával. Civilizációnk fejlődésnek csak a fénysebesség szab határt (vagy a pusztulás).
Hogyan lehetne az emberi történelemről az igazat mondani, amikor az hamisságban fogant, és hazugsággal valósult meg?
Önzésünk, gonoszságunk, kicsinyességünk idétlen csupaszságára szép köntösöket varrunk.
Tudásunk csak megközelítés. A teremtett világnak marad egy végső rejtélye, ami a Teremtőhöz vezet.
A leggonoszabb káromlás betűiből a legszebb dicsőítés szövegét lehet összerakni.
Emlékszünk a jelenetre, amikor két veszekedő testvér ment Jézushoz. Arra gondolunk, valamelyiknek csak igaza volt, vagy lennie kellett egy igazságos megoldásnak ebben a kényes ügyben is. Tegyük fel: Jézus valamelyiknek igazat ad, mire a másik felháborodik. Vagy vegyük az ideális esetet: az Úr egy olyan bölcs döntést hoz, amit mindketten elfogadnak. Akkor rögtön azt a következetést vonták volna le: most minden rendben van, életünk nagy kérdése elrendeződött… Pedig az igazságnak csak egy kis töredéke volt ez. Jézus visszautasítja a kérést: szerinte nem elégedhetünk meg földi igazságokkal. Nem veszhetünk bele a részletekbe. Azok is fontosak, de nem a legfontosabbak. Isten magasabb igazságokat bízott ránk!
A liliom és a pipacs, a fügefa és a galagonyabokor a maga módján, de ugyanannak a Napnak az éltető melegét, világosságát hirdeti.
Por és hamu leszünk, de nem mindegy, hogy miben ég el az életünk: a szeretet másokat éltető, vagy a gyűlölet másokat pusztító tüzében.
Az igazságnak nemcsak tartalma, de formája is van. Ez utóbbit találjuk néha nagyon nehezen.
Bűneim nélkül egy jellemes, megbízható, szeretnivaló ember lennék! (Az állat olyan, amilyen, az ember tud más is lenni.)
Istenélmény Isten nélkül?
Csak házasságban élve beszélhetek a feleségemről, a Lélekről csak a Lélek ihletettségében. A fényt csak világosságban, világosságként vizsgálhatom.
Milyen sokan járnak ezen a sehova sem vivő úton!
Az ösvény örül, ha tapossák.
Élhetsz-e úgy a Nap alatt, járhatsz-e úgy az örökkévaló Istennel, hogy ez ne legyen hatással rád?
Amíg nem foglalkoztat a kérdés, ne foglalkozz vele.
(Isten léte senkitől sem függ. Nemléte az ateistáktól.)
A Lélek megismerteti velünk a Fiút, akit szemlélve nem lehet kétségünk az ő mennyei Atyja létezése felől.
A múlt és jövő párhuzamosa a jelenben metszi egymást.
Az elveszett bárány nagy esélye az őt kereső pásztor. Hacsak nem találja izgalmasnak elveszettségét.
A hívő ember nemcsak eltávozik, hanem meg is érkezik.
Azt mondjuk, hogy teljes élete volt: hosszú évek adattak neki, sokat munkálkodott, meglátta unokái gyermekeit is. Mégis: az élet az örökkévalóságban teljesedik ki.
Földi szemünk fókusza rosszul van beállítva: látjuk, ami mulandó, nem látjuk, ami örökkévaló…
Isten országában nem az számít, amit megszereztél, hanem az, amiről lemondtál.
Ha megértenénk (komolyan vennénk) életünk feltételeit, akkor talán a következményeit is.
A rendezetlenség legalacsonyabb és legmagasabb szintje a rend.
Talán azon alapul az idősek tekintélye, hogy kihaltak azok, akik emlékeznének bolondos ifjúkorukra.
Fogyatkozásunkat mutatja: nem merjük örömeinket teljes odaadással megélni.
Még a hallgatáshoz is fáradt vagyok.
Az ördög is csodálkozik, és lassan irigyelni fog, hogy ilyen rosszak lettünk.
Hiába a legvilágosabb válasz, ha valakiben benne marad a kérdés.
Sok tudást viszünk a sírba. Még több nem-tudást.
A betegségnek ezer változata van, az egészségnek csak egy.
„Minél közelebb vagy valamihez, annál távolabb kerülsz valamitől.” (Anna)
Szegény katonának két ellensége van: azok, akikkel harcolnia kell, és azok, akik harcba küldték.
Néha legszívesebben feladnád, abbahagynád, de talpon kell maradni. Másokért, magadért. Ha rajtunk kívül senki nem lenne a világon, akkor egészen másként viselkednénk.
A szabadság viszonylagos: azt tenni, amiről azt hiszed, hogy szabadságod bizonyítéka.
Amíg nem haltál meg, nem tudod, mit jelent az.
