Esketési prédikációk (2022)
Esketési prédikációk
2023.00.12
Domahidi BélaMezőbergenyei Református Egyházközség
" Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. "
(Zsid 13,8)
Kereső
Esketési prédikációk
2023.00.12
Domahidi BélaKol 3, 12-15 (esketés)
12 Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. 13 Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. 14 Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. 15 És Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak.
Isten választottaiként szólít meg az Ige… Mielőtt egymást választottátok, Isten kiválasztott titeket. Szép jelzőket hallunk, amikkel Isten minősít minket. Szentek és szeretettek – meg sem érdemeljük. Isten mégis így tekint ránk egyszülött Fiáért. A szeretet mindig szebbnek lát… és igaza van. Szeretet által látjuk meg egymás igazi arcát. A gyűlölet elhomályosítja tekintetünket, látásunkat. Nézzetek mindig szeretettel egymásra! (Tanító ír az anyukának: a maga fia… Az anyuka visszaír: az én fiam…)
Tanácsokat hallunk, amik általánosan Isten gyermekeire vonatkoznak, de most sajátosan rátok, mint házastársakra: öltsétek föl a könyörületes szívet, jóságot, szelídséget, türelmet. Kedves Menyasszony, szeretnéd, ha ilyen férjed lenne, kedves Vőlegény, szeretnéd, ha ilyen feleséged lenne?
Hát akkor törekednetek kell erre Isten Lelke által! Öltsétek fel! Külsőképpen nyilván könnyebb szépen mutatósan felöltözni (ahogy most is), mint lelkünkre felölteni ezeket a drága vonásokat, amikről az apostol beszél. De ez a fontosabb. Ezért nélkülözhetetlen a lelkünk ápolása, rendben tartása… Sok kifogástalanul elegáns embernek elhanyagolt a lelke (erre sokan nem fordítanak figyelmet). Isten azt nézi, hogy a lelkünkön mit viselünk, és egymás előtt is az az igazán fontos. Amelyik házasságban megvannak ezek az értékek, ott igazi gazdagság, öröm, békesség van…
Viseljétek el egymást, bocsássatok meg egymásnak, ha panaszotok van egymás ellen. Nem vagyunk tökéletesek. Az apostol nem áll meg az első tanácsnál (pedig abban minden benne van), hanem ismerve gyarlóságainkat, figyelmeztet egymás szeretetben való elviselésére, a megbocsátásra. Jó lenne mindig kedve lenni, türelmes, de néha fáradtak, nyűgösek vagyunk… megbántjuk egymást (szó volt erről a jegyes-beszélgetésben). De mindig ha van újat kezdés, van tovább… (Az édesanya elengedi otthonról a gyermekét, mondja neki: vigyázz, ne piszkítsd be a cipődet, mert akkor… A gyermek, amikor hazaérkezik, nem lép be a lakásba, csak a sáros cipőjét nyújtja be az ajtón: ilyen a cipőm, én bejöhetek? Az anyuka átöleli a gyermekét: persze. A cipődet meg lehet mosni.) Van bocsánat, megbékélés, kiengesztelődés, hála Istennek. Ahogyan az Úr is megbocsátott. Isten ezt teszi velünk állandóan. Akkor nekünk is gyakorolni kell. Követni kell.
A házasságban – hallottuk - benne van egy mennyi vonás, csoda. Felette nagy titok, írja Pál apostol. A házasság Krisztus és az egyház kapcsolatának a kiábrázolódása. Ezért nem jó, ha a házasság, a családi élet túlságosan földi lesz, csak a mindennapi tennivalók, gondok jutnak szóhoz abban, a mindennapi panasz. Kell legyen benne valami mennyei többlet, szépség, jóság. Ha a mennyben köttetik meg, akkor át kell járja, át kell hassa szüntelen az Isten szeretete… Engedjétek!
Értitek! A romantika megkopik, de ez a mennyei lenyomat, patina meg kell maradjon. Idős házaspárok szemében látni az egymáshoz ragaszkodás meleg fényét csillogni. Hosszú évtizedekig, ahogy meg is fogadjuk, életünk végéig megmaradhat az egymás iránti odaadás, kedvesség, egymásban való öröm.
Mindezek fölébe öltsétek fel a szeretet… Mintha Pál apostol kifelejtette volna a lényeget, és utólag szeretné pótolni. Az egésznek a titka, lényege, hordozó ereje valóban a szeretet. Az igazi, az Istentől való, a feltámadott Krisztustól kapott, és egymásnak továbbadott. (Egy történet szerint egy bölcshöz beállít egy szegény ember, az ad neki egy növényt, ami drága gyöngyöt terem… Elmegy az ember, a bölcs utána szalad: ne felejtsd el öntözni…) Értitek? A szeretet az a házasságnak, mint a víz a növénynek. Próbáljátok meg víz nélkül, vagy csak kevés vízzel: sínylődni fog. Ne legyen sínylődő házasságotok! Viruljon! És járuljatok az igazi forráshoz (aki abból a vízből iszik…)!
A szeretet… az tökéletesen összefog mindent. Az egyházban, a családban. Itt a válasz arra, hogy miért van annyi szétesett család. Nemcsak egymás mellett tart, hanem tökéletesen összefog. Pótolja hiányainkat… Isten jelenlétében áldássá teszi… Amit összefogunk, az erősebb lesz.
És az egésznek az alapja: a Krisztus békessége. Tőle kapunk minden jót, minden áldást. Ő hívott el titeket (most már szó szerint) egy testben. Az egyházra is vonatkoztatjuk.
Ezért legyetek hálásak. Nem csak a jó napokban, hanem a nehézségekben is. Hálásak egymásért, családotokért, szülőkért, testvérekért, munkáért. Hálásak Krisztus megváltó kegyelméért.
A hála nem Istent gazdagítja, hanem a mi életünket, azt teszi széppé. Ahol hálaadás van, ott öröm, békesség. Jó ott lenni. Kívánjuk, kérjük, hogy legyen ilyen a ti otthonotok! Ámen.
Kol 3,13–15 (esketés)
Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak.
Mindig csoda, ha két ember - akiket Isten egymásnak rendelt- megismeri, megszereti egymást (a ti esetetekben kiváltképpen), és eldönti, hogy sorsát összeköti. Már a Biblia első lapjain kimondatik: nem jó az embernek egyedül. Aztán a Prédikátor is leírja: sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek (Préd 4,9). Az egyhez képest a kettő minőségi ugrás: a szeretet megélésének lehetősége, a felelősség vállalása, a jelen meghosszabbítása a jövő fele (egyedül senki nem tud családot alapítani). Újból hangsúlyozom: Isten akarata ez.
Jó lenne most a házasságnak csak a szép vonásairól beszélni. Először valóban azokat kell látnunk, de egyoldalú lenne, ha csak azokról áradoznánk. Nem volna teljesen hiteles. A családi életnek vannak kihívásai, nehézségei is. A közös út áldás, öröm, beteljesedés, ugyanakkor odafigyelés, önmegtagadás, áldozat.
Köszönjük, Istenünk, hogy te vagy az élet ajándékozója, és hogy minket is arra rendeltél, hogy tőled kapott szent megbízatással védjük, szolgáljuk azt. Köszönjük testvéreink életét, hálát adunk azért, hogy megismerték, megszerették egymást, és megszületett az elhatározás szívükben, hogy egybekössék sorsukat. Köszönjük mindazt a szeretet, amit kaptak másoktól, szülőktől, testvérektől, barátoktól, add, hogy ők is annak eszközeivé legyenek egymás, családjuk, de a mások számára is.
Hálát adunk most az új családért, és azokért drága lelki ajándékokért, amiket igéd által kínáltál fel számukra. Cselekedd, hogy hűségben, megértéssel elviseljék egymást, és készek legyenek mindig megbocsátani egymásnak! Kérünk, hogy a te békességed uralkodjék a szívükben Krisztus által, és ők maguk is a békesség emberei legyenek. Áldd meg őket igazi, tőled származó, gazdag és egymást gazdagító szeretettel, amely együtt tud örülni és tűrni a másikkal, amely állhatatos marad mindvégig! Ebben a szeretetben fogd össze és tartsd meg életüket, családi közösségüket! Áldd meg őket hálás, áldásaidat örömmel elfogadó, azokat másokkal is megosztó szívvel!
Te légy velük az élet küzdelmeiben is, segítsd őket minden igyekezetükben, adj nekik jó előmenetelt minden munkájukban, növekedést hitükben, és gyarapodást családjukban. Ajándékozd meg őket Lelked bölcsességével, és Krisztusban megtartó kegyelmeddel!
Áldd meg jelen levő rokonaikat, barátaikat, adj most számukra szép együttünneplést, és a továbbiakban is békességet, Krisztus Jézusért pedig megtartatást és üdvösséget családjainknak, anyaszentegyházunknak! Ámen.