Katakombák és katedrálisok ( a „föld alatti” jobban képviseli a mennyeit).
A legrosszabb tanácsadója van: önmaga.
Értsd meg a gonoszságba keveredett embert is, de a jót erősítsd benne!
Embernek lenni azt jelenti: akkor is fájhat a szíved, amikor orvosi szempontból semmi bajod nincsen.
Ha azt mondod: az ostobák fogják be a szájukat, csak az értelmesek szóljanak hozzá, akkor (egyszerre) mindenki elkezd beszélni.
Élen jár, de senki sincs mögötte. Az igazi vezetőt nem a követők teszik.
Olyan nagy volt a magányom, hogy – talán – már én sem voltam jelen.
Türelmetlenségünk, kétségbeesésünk annak következménye, hogy azt gondoljuk, egy adott élethelyzetben Isten megfeledkezett rólunk. Rögtön boldogabbak lennénk, békesség töltene el, ha tudatosítanánk: személyünk a legmélyebben érdekli őt.
Egy élő fán született a halál, egy élettelen fán halt meg.
Igazad van: olykor a hazugság jobban tudja bizonyítani igazát.
Ember, neked vérzik a lelked!
Az „itt és most”- hoz láncolva élünk, sem a pillanat helyszínéről, sem a helyszín pillanatától nem tudunk menekülni. Időnket végig kell pörgetnünk, utunkat végig kell járnunk.
- Nem lehet jó, amit csináltok.
- Miért, nekünk tetszik.
- Ezt azok is mondhatják, aki a legelvetemültebb dolgot viszik véghez.
- De nem csak a mi véleményünk ez, mindenki jó fejnek tart minket.
- Hihetetlen, de akkor hadd kérdezzem meg: nektek nem számít az Isten törvénye? Azt nem lehet csak úgy semmibe venni, mert akkor összeomlik, káoszba fúl minden!
- El vagy tévedve. Isten és káosz csak a te fejedben van, a mienkben nincs.
Legtöbb kérdésünk másokról szól. A manapság divatos önmegvalósítás is a másokhoz való viszony kontextusában értelmezhető. Elfogadottság, visszautasítottság érzései közt őrlődünk. Magatartásunkat, közérzetünket mások erőtere befolyásolja (bár próbáljuk magunkat függetleníteni, vagy szűkíteni a referencia-személyek körét). Fontosak is másokhoz mérten lehetünk. „A nem érdekel a mások véleménye” nyegle kijelentést is mások előtt tesszük azzal a szándékkal, hogy – akik hallják - komolyan vegyék. Másoktól várunk biztatást, és kaphatunk sértést. Így keressük a helyünket, pozíciónkat.
Ha a pusztítás a szempont, akkor a legnagyobb a gyűlölet.
A szél, a tenger, a fény lényegét nem lehet „laboratóriumi leletekbe” foglalni.
A gonoszoknak nincs bajuk az önértékeléssel.
Képmutató volt: miközben a szíve tele volt jósággal, megjátszotta a gonoszt!
Egész keresztyén életünk viaskodás a királyi törvénnyel: „szeresd felebarátodat, mint magadat”. Ez azt is jelenti: ne szeresd magad jobban, mint felebarátodat. Boldog az az ember, akinek megadatnak annak külső és belső feltételei, hogy szeresse embertársát.
A holnapi ige alapján fogom eldönteni: megverem-e a szomszédomat J.
Egyre bonyolultabb eszközökkel próbáljuk elérni azt, ami régebb magától működött (lásd kommunikáció, gyereknevelés, stb.).
Van, aki hiábavalóságokért is annyira tud lelkesedni: ahhoz képest a semmiért is érdemesebb élni!
Karácsonyi mondat: „amióta megszületett a gyermek, megváltozott az életünk.”
„Én nem akartam, illetve jót akartam”, mondja a lányom mentegetőzve, amikor magamból eléggé kikelve kérem számon rajta a számítógépem összekutyulását. Holott valóban biblikusan járt el: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe.”
Te csak a leégett gyertya csonkját látod, én azt is tudom, hogy kiért égett el.
Istenem, neked ajándékozom elmúlt időmet.
„Még a pokolban sem fog megváltozni”, hallom valakitől valakivel kapcsolatban. Akik megátalkodottan, a végsőkig ragaszkodnak bűneikhez, maguknak írják meg a pokol alkotmányát.
Nagy pech, ha Jézus kopog a szíveden, és te nem vagy otthon.
Szó és tett: Ige és testet öltés!
A szavak gondolataink alapanyagát jelentik. Anyag nélkül nehéz lenne alkotni.
Szótárunkból ki kell iktatni a „kell!” parancsszót!
Ha nem akarsz rosszat gondolni másokról, akkor ne gondolj róluk semmit!
A Délen is törvényerőre emelkedett rabszolga-felszabadítás után történt… Az ültetvényeshez egy csoport fekete állított be. Élő, robbanni készülő fenyegetésként vették körül. „Add ide az ostort, amivel mindig vertél minket”, reccsent rá a társaság szószólója. A már jócskán deresedő egykori gazda megrettenve, remegő kézzel akasztotta le helyéről a „munkaeszközt”, és nyújtotta át a bandavezérnek. A tagbaszakadt fekete férfi hatalmas kezeivel az ostornyél mindkét végét megfogta, és erőteljes mozdulattal kettétörte a combján, majd a darabokat magasra emelve, társaira pillantva azt mondta: „Itt nincs több korbácsolás!”
Van úgy, hogy feladataid erőt adnak. Van ilyen: rászoktam a jóra?
Mint a szobrász a márványdarabot, én is faragom a nagy gondolattömböt, hogy csak annyi maradjon belőle, ami igazán fontos, ami tiszta… Végül csak a törmelékek adják munkám gyümölcsét, gyümölcstelenségét.
Mi, emberek az emberiség szétesett öntudata vagyunk… Meghasonlott bennünk a világ, mi a világban.
Az Ige testté lett: Isten rejtőzködésének helyéül az embert választotta.
Sikerkönyv a sikertelenségről…
A semmi ellen semmivel sem lehet küzdeni.
Jobban vagyok, mint ahogy érzem magam.
Minden nap a semmiből indulok, remélem, nem a semmibe.
Értem… Krisztus a szegényeket hívta, fogadta, akik jöttek, akik önmagukat hozták. Mert a szegények tudják a legtöbbet adni: - másuk nem lévén - önmagukat.
A nincs mit hinni pont olyan súlyos krízis, mint a nincs mit enni.
Előzzük meg a megtörtént dolgokat!
Már csak azok szólnak hozzá (a témához), akik nincsenek ott.
Nem az a baj, hogy pl. a menekülteket fizikailag nem tudjuk elhelyezni, lelki ürességünkben nem tudunk helyet kijelölni számukra.
Nem az a fontos, hogy mit mondok, hanem az, hogy mit hallasz meg.
Ha már úgyis elveszünk, legalább pusztulásunkkal mentsünk meg másokat!
Ahogy a zenész a dallamnak, méh a virágnak, úgy örül szívem az Úrnak.
Ez olyan szép, hogy csak szavaink vannak rá!
(Addig is), amíg megérted a törvényt, cselekedd!
Már érzékelem a földi idő végességét: ha nem lenne örökkévalóság, sok mindenhez már nem lenne érdemes hozzáfognom.
Karácsony: Isten reánk bízta az ő Fiát. (Nőj nagyra bennünk, Jézus!)
Az igazság nem elméleti, csak élő formában létezik, és ahogy egy gyereket - ha életben akarjuk tartani - óvnunk, táplálnunk kell.
Azt tudom, hogy van Ige, érzem, hogy van test, de milyen csoda az Ige testté válása!
Amitől félünk, hogy elkövetjük, arra a lelkünk mélyén vágyunk is.
Jézus játszani vágyó, szeretetreméltó gyermekként jött el: a jászolbölcső, a megvetés, végül a kereszt gonosz játékát űztük vele.
- Ne menj arra, veszélyes! - szólalt meg egy kedves hang.
- Befogod a szád! - jött a nyers replika.
- Vigyázz, az út egyre veszélyesebb! – folytatta ugyanaz a hang.
- Ha nem hallgatsz, szétverlek! – hangzott most már egészen indulatosan, durva káromkodással megtoldva.
- Kérlek, állj meg, azonnali veszély leselkedik rád! - A hang színe, aggódó kedvessége árnyalatnyit sem változott. Elfojtott szitkozódás után hatalmas, tompa ütést lehetett hallani. A GPS-készülék darabokra tört.
„Mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.” (Lk 2, 7)
A karácsonyi történetben a fogadó a sötét, hideg, hitetlen világot jelenti. (A jánosi párhuzam: „de a világ nem ismerte meg őt.” – Jn 1, 10).
A teremtett világ – az ember - a teremtőtől független akar lenni. Nem is akar tudni róla (ez az önző, káini, rossz tudás). Az egóban Istennek nincs helye. A fogadó nem fogad. Legalábbis az Egyszülöttet nem.
Ez a momentum szervesen hozzátartozik a karácsonyi történethez, sőt annak lényegét hordozza. Ha nincs sötétség, nincs szükség fényre. Ha nem lenne visszautasítás, keményszívűség, gyűlölet, nem kellett volna karácsonynak lennie. Karácsony csak a bűnös földön történhetett meg.
Karácsony csodája az örökkévalóságban fogan (Isten már ott megszeretett minket, ha szabad így mondani), de a birtoklás vágya miatt elveszített Édenben indul az Ige testet öltésének eseménye. Ha van bűn, akkor meg kell jelennie az örökkévaló kegyelemnek is. A nem fogadó fogadó, a hitetlen világ a kegyelem kiáradásának a kiváltója. Ki mondta: ő áldott bűn, mely Krisztushoz vezet? Betegségünkben áldott Orvos, fogságunkban Szabadító, bűneinkben Megváltó, háborúinkban a Békesség fejedelme, menekülésünkben erős Oltalom, visszautasításainkban befogadó Szív. Jézus nem-kell Messiásként, megalázott királyként, kitessékelt vendégként jön el, hogy éppen tagadásunkban, gőgünkben, szeretetlenségünkben döbbenjünk rá arra: benne örömünket, békességünket, igazi önmagunkat dobtuk el, éöktük a jászolba, szegeztük a keresztre. Szükség van nem fogadó fogadóra, hogy a kitoloncolt Úr befogadhasson minket, kegyelmében részesítsen, megtanítson a szeretetre.
A betlehemes betanításakor mindig nehéz fogadóst találni. Negatív szerep. Hogy a mindennapokban ezt játsszuk állandóan, az nem zavar senkit. De nem akarjuk magunkra venni a kirekesztő jelzőt. Nem vállaljuk a bűnt. Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, hogy Krisztus vállalta a kirekesztett, a bűnt hordozó szerepét, feladatát, küldetését.
Legyünk olyan fogadósok, akik másnap – mint az ismert karácsonyi népi énekben – felismerjük az igazságot: „ó, ha tudtam volna”. És tudjuk meg, és boldogan, hittel éljük át: az ajtónkból elküldött Krisztus a mi megtartatásunkért küldetett, a Megtagadott még a mi tagadásunkat is magára vette, akinek – már megbánt – kiutasításunkra egyetlen válasza van: a bocsánat, a befogadás, a kegyelem, az üdvösség.
50 évig törtem a fejem az élet legfontosabb kérdésein, aztán megvilágosodtam… Ennyi töprengés után rájöttem: kár volt ezzel a kérdéssel foglalkozni.
Ez a kérdés nem visz közelebb a válaszhoz.
Van, ami gonoszsággal tehető jóvá?
- Azt hiszem, elment a józan eszem.
- Elment az eszed, hogy mondasz ilyet?!
Ha az ujjunk mögé bújunk, nem látjuk azt, hogy látnak mások.
Hát csak éldegélünk két karácsony között!
Krisztus azért öltött testet, hogy megérezzük, ahogy átölel.
Ha nem Krisztus a központ, peremre szorul az egyház.
