Mt 28, 18-20 (keresztelés)

18 Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Ef 1,20-22; Dán 7,14 

19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, ApCsel 1,8 

20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. 

   Ugyanez a szereztetési ige hangzott el jó pár évvel ezelőtt rendre a ti kereszteléseiteken is, kedves szülők. Ugyanaz a Krisztus szólt akkor is, aki most gyermeketek élete fölött jelenti ki a megváltás drága igazságát, boldog reménységét. Isten kegyelme nemzedékeket kapcsol össze… Isten szeretete egybeölel mindnyájunkat az idők kezdetétől fogva az idők végezetéig…

    Ha Jézus még itt élne testben e földön, akkor bizonyára minden áldozatot meghozva igyekeznénk gyermekeinket elvinni hozzá, hogy ő maga keresztelje és áldja meg őket, vegye fel isteni szövetségébe. Képzeljétek: személyesen Krisztus, az Üdvözítő, Isten egyszülött Fia! Ennek bizonyossága, lelki élménye hit által megadatik nekünk. Nem kisebb az ígéret, amit mi kapunk, annál, amiben a tanítványok részesültek. Bár nem lehetünk Jézus földi életének tanúi, mindazáltal mi is kortársai vagyunk a feltámadott Úrnak. 

  Amikor azt halljuk a szereztetési igében, hogy „Jézus hozzájuk megy”, akkor hinnünk kell, hogy bár földi szemmel nem láthatjuk az Urat, mégis az ő jelenlétében vagyunk együtt („kegyelme és Szentlelke által soha nincs távol tőlünk”). Az ő szava kétezer év után is élő és biztató: nekem adatott minden hatalom. A világ uralkodói, fejedelmei, császárai, cárjai igyekeznek minél nagyobb hatalmat magukhoz ragadni, és rettenetesen erősnek képzelik magukat, pedig valójában nyomorult emberek, akiknek pöffeszkedése csak ideig-óráig tart. Az ember hatalmaskodása mindig szenvedést, pusztítást okoz.  Krisztus a szeretet, a jóság, a megbocsátás, az alázat, a megbékélés hatalmát képviseli. Ó, bárcsak neki vetnénk alá magunkat! Egyszer az ő hatalma fog mindenek fölött diadalmaskodni.     

    Jézus hatalma által meg akar szabadítani, békességet, igazi örömet akar nekünk ajándékozni. Nem azért jött, hogy leigázzon, nem azért, hogy szolgákat toborozzon magának, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Erre a szolgálatra hív el minket is, mint az ő tanítványait. Tegyetek tanítványokká minden népeket… Keresztyén környezetben élünk (szomszédunkban történetesen két keresztyén ország harcol egymás ellen), mégis azt látjuk, hogy nagy krízisbe jutott köztünk a tanítványság lelkülete… Talán mindent elölről kellene kezdeni tényleg Krisztusra figyelve, az ő indulatát átvéve, vele járva, szeretete szerint cselekedve. A tanítvány figyelmes, engedelmes – ez a készség, odaszánás hiányzik belőlünk. Ilyen formán nem tanítványok vagyunk, hanem csak külső megfigyelők. 

   Megkeresztelvén őket… A keresztség külső jegye a víz. Gazdag jelentést hordozó elem. A földi élet előfeltétele, a tisztálkodás alapanyaga. Gazdasági jelentősége is felbecsülhetetlen… A keresztségben a Krisztus vérére utal, amely elmossa a bűnt, és az új életre erősít meg minket. A keresztségben eljegyez minket Isten. Szent Fia áldozatának pecsétje kerül ránk. Drágák vagyunk, nem adna semmiért. 

   Tanítván őket. Nem túlzás azt mondani: az életben maradás egyik legfontosabb kritériuma a tanulás… Annyi mindent meg kell tanuljanak gyermekeink!  A szülőkben ott van egy természetes aggodalom (kivált az első gyermeknél): vajon gyermekünk képes lesz-e mindent elsajátítani, amire szüksége van. Járni, beszélni tanítjuk őket, később aztán magasabb elvárásoknak kell megfeleljenek. Az ige a Krisztus parancsának megtanítását köti a lelkünkre. A teljes értékű élet feltétele ez. Krisztus örömüzenetes parancsának követése nélkül hiábavalónak bizonyul minden tudás. Az evangélium igazsága nélkül önmaga ellen fordul civilizációnk, a fejlődésből pusztulás lesz. 

   Krisztus parancsa az élet: az üdvösség reménységének megismerése. Annak elfogadása, hogy Isten gyermeke vagyok. Megbízatásom van. Krisztus parancsa az, hogy áldássá legyen az életem. Tanítsátok ezt meg gyermeketeknek! Ha ezt kihagyjuk, akkor alap nélküli jövőt tervezünk, építünk nekik. Lehet, hogy nagy sikereket érnek el, de a lelkük éppen a lényeget fogja nélkülözni.   

   A tanítás leghatásosabb módja a példaadás. „Négy lel­kész be­szél­ge­tett a kü­lön­fé­le bib­lia­for­dí­tás­ok­ról. Volt, aki a ré­gi bib­lia­for­dí­tást di­csér­te, mert an­nak sza­vai már a szí­vé­hez nőt­tek. A má­sik a leg­újabb for­dí­tást sze­ret­te, mert an­nak nyel­ve­ze­te mo­dern és ért­he­tő. A har­ma­dik azt a for­dí­tást ked­vel­te, ame­lyik a leg­hű­sé­ge­seb­ben ad­ja vis­­sza az ere­de­ti gö­rög és hé­ber szö­ve­get. A ne­gye­dik hall­ga­tott. 
   – Hát te me­lyi­ket sze­re­ted leg­job­ban? – kér­dez­ték tő­le. 
  – Az édes­anyám for­dí­tá­sát. Ő mind­járt a Bib­li­át az élet­re for­dí­tot­ta le, kedves szavakra, szeretetből fakadó cselekedetekre, és ez volt a leg­meg­győ­zőbb for­dí­tás.”

    Az egészet megkoronázza a Krisztus ígérete: tiveletek vagyok. Ezért van értelme a keresztségnek, a tanításnak, a hitnek, a szolgálatnak. Megváltó Urunk velünk van, megáld munkánkban, családunkban, elvisz, elvezet a célhoz. Ezzel a Krisztussal induljatok tovább együtt hittel, szeretetben! Ámen.

Mt 28, 16-20 (keresztelés)

16 A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. 

17 És amikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek. 

18 Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Ef 1,20-22; Dán 7,14 

19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, ApCsel 1,8 

20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. 

   Bár egyházi évünk beosztása szerint még (egy nappal) húsvét előtt vagyunk, a szereztetési ige húsvét utáni eseményt idéz fel. A feltámadott Jézus Galileába rendeli a tanítványokat egy hegyre. Egy hegyen, egy magaslaton hangzik el maga a szereztetési ige: Isten közelében, a tanítványok közösségében.

   Ez a történés ismétlődik meg minden kereszteléskor hit által… Fennkölt, megrendítő, meghatározó élmény kell legyen számunkra, ami erőt ad a mindennapok völgyében zajló küzdelemben, ua. összeköt egymással, az Isten népével. 

   Olvastuk, hogy amikor a tanítványok meglátták őt, a feltámadott Urat, leborultak előtte. Máté szerint ez az első találkozásuk Mesterükkel a golgotai események után…  A tanítványok szívében kimondhatatlan öröm van, de néhányan kételkednek. Ilyen az ember: Isten csodáit akkor is nehezen fogadjuk el, amikor szemünkkel látjuk. Micsoda titok az élet! És mi mégis mennyit okoskodunk azzal kapcsolatban, véletlennek tartjuk, Isten nélkül akarjuk megérteni, vagy éppen irányítani azt.

   Jézus hozzájuk lép… egészen közel. A tanítványoknak és nekünk is meg kell éreznünk azt, hogy ő mellettünk van. Nem távolról tanácsol, parancsolgat. Születésében felvette a sorsunkat, olyan kisgyermek lett, mint a tietek, kedves szülők, akit most megkeresztelünk… És hordozta fájdalmainkat, a legnagyobb mélységeket is megjárta értünk, még a halált is megkóstolta.

  Egy diadalmas kijelentést közöl Jézus az örvendező, de részben kételkedő tanítványokkal. Nekem adatott minden hatalom. Úgy mondja ezt, mint aki legyőzte a halált, aki megszerezte a váltságot és bűnbocsánatot. Hisszük, a földön is övé a hatalom, nem az atomfegyverekkel, nem az erős katonasággal rendelkező országoké. De mennyei hatalom is adatott neki, hogy minket, földieket, kiszabadítva a Sátán uralma alól, megmentsen és üdvözítsen. 

   Az ő megtartó, üdvözítő hatalma alá hív minket, és mindenkit, aki megváltásra vágyik. Jézus nem azt mondja: tegyetek szolgákká minden népet, igázzatok le mindenkit, hanem tegyetek tanítványokká, ahogy ti is azok vagytok.  A tanítvány önként iratkozik be a mester iskolájába, mert elbűvöli, lenyűgözi őt annak tudása, életbölcsessége… Ennek a Jézusnak a tanítványai vagytok-e? Ki irányít, befolyásol, tanít titeket? Annyi hatásnak vagyunk kitéve, annyiféle elmélet, irányzat ostromol, olyan sokan osztják az eszet! Vajon kitartunk-e az evangélium tiszta üzenete mellett? A tanítvány nem tanokhoz, hanem Mesteréhez ragaszkodik. Baj az, ha csak megtanult, elsajátított elméletekkel, dogmákkal hivalkodunk (valójában saját magunkkal, hogy mi úgymond megismertük az igazságot), ha vallásos elképzelésünk fontosabb lesz az élő kapcsolatnál. Mintha azt mondanánk: Isten sem szólhat bele abba, hogy én mit hiszek felőle. Ha valóban Krisztushoz kötődnénk, akkor könnyebben megtalálnánk a közös alapot.

  Tanítványságunk alapfeltétele a Krisztus áldozata. Ezt hirdeti a keresztség. Megkereszteltetésünk azt ábrázolja ki, hogy Krisztus vére kiömlött a mi bűneinkért, és nekünk részünk van ennek az önmagát adó isteni szeretetnek bűnt eltörlő, megtisztító, megváltó erejében. Ez a szeretet soha el nem fogy, megmentő hatása soha nem gyengül. Nekünk ezt az igazságot igaz hittel el kell fogadnunk, meg kell ragadnunk. Nem tehetünk hozzá semmi emberit. Se szertartásban, sem egyéni buzgóságban… 

   Ennek az igazságnak a megismeréséhez, követéséhez szükség van a tanításra is. Tanítván őket - a tanítványság elhívás, elpecsételés… és tanulás. De nem elméleti tudás megszerzése, hanem annak tanulása, hogy megtartsuk azt, amit Jézus parancsolt. Gyermekeinket nemcsak arra tanítjuk, hogy ügyesen el tudják mondani, hogy mit kell tegyenek, hanem arra, hogy azt el is végezzék. 

   Amit az Úr parancsolt… ez a legfontosabb. Mit parancsol ő nekünk? Békességet, megbocsátást, egymás tiszteletét. Ezt kellene komolyan vegyük, és sok áldás teremne az életünkben.

   Drága ígéret hangzik el: tiveletek vagyok minden napon. Ezzel zárul az evangélium, hogy Krisztus szeretete soha nem zárul le, mindig velünk van, elkísér minket: örömben és nehézségben, életen és halálon keresztül… Egészen az üdvösség öröméig. Ámen.               

Mt 28, 18-20 (keresztelés)

   Bárcsak sok ilyen vasárnapunk lenne!  Ez a nap önmagában is az életről, a feltámadásról szól. Hát még kereszteléssel, mégpedig kettővel megkoronázva! De nemcsak a földi életet ünnepeljük most (az is rendkívüli ajándék: a folytatásról, a megmaradásról szól, arról, hogy nem maradnak üresen otthonaink, a templomunk…), hanem most különösen az üdvösségért, az örök életért adunk hálát. Ilyen távlatokat nyit Isten számunkra! Ilyen mennyei céljain vannak velünk!

    Jézus egy hegyre rendeli tanítványait: meghitt, elkülönített környezetbe. Eltávolodva a földi élet zajától… Szükségünk van ilyen pillanatokra. Amikor számba vesszük: kitől kaptuk az életet, mi a rendeltetésünk, kinek az áldását hordozzuk, mi a felelősségünk. Vajon ismerjük-e a választ a legszemélyesebb értelemben? Tudjuk-e, hogy kinek hittünk, kiéi vagyunk? Hogy becses az életünk Isten szemében, hogy ő drága áron váltott meg minket, és nagyszerű megbízatással ruházott fel? Minden gyermek születése Isten szeretetét hirdeti, és ezeket az igazságokat erősíti meg. 

   A hegyről messzebb látni. Visszafele is. A megtett utat. Mindkét család esetében érdemes visszanéznetek: életetek eseményeire, szeretteitekre. Voltak nehezebb, próbásabb szakaszok is. És szebbek, könnyebbek, örömtelibbek. Hálásak lehettek. „Ezért, azért, egyszóval mindenért”. Hogy aztán reménységgel nézzetek előre, bizalommal tervezgetve együtt, és most már gyermeketekkel, gyermekeitekkel.

   De a legfontosabb, hogy ott van Jézus. Rá lehet figyelni, be lehet telni az ő jelenlétének örömével, békességével. Valójában vele érdemes tovább indulni. Álljatok meg kissé ebben az ünnepi pillanatban, tudatosítsátok: milyen erőforrásaitok vannak, kiket állított Isten mellétek. És mindenekfelett azt, hogy ő veletek van. Soha el nem hagy titeket. (Történet a fiát elkísérő apáról.) 

    Jézus és tanítványai találkoznak, együtt vannak, és mégis elhangzik egy nyomatékosító mondat: hozzájuk lép. Olyan személyes ez! Velünk az Isten, de van, amikor különösen megérezzük ezt. Gyermekünk születése, egy ünnep, családi esemény: mind ilyen hozzánk lépések.  A keresztelés is, amit ők, az ünnepeltek nem élnek át tudatosan, de számotokra legyen kiemelt pillanat, amihez visszanyúltok, amit megosztotok majd velük is. Ne felejtsétek el: elpecsételte őket Isten. Magáénak nyilvánította. Elkötelezte. És titeket is a nevelésre. 

   A Krisztus szava szól hozzátok. Nékem adatott minden hatalom. Ilyen Urunk, Protektorunk van.  Rá lehet (és kell is) bíznunk magunkat, gyermekeinket. (Egyik idősebb szülő mondta el a régi időkről beszélve: őszi betakarítás volt, a kisfia felmászott a szekérre, a lovak elindultak, a gyerek beesett a lovak közé, majd a szekér alá került. Bár a szeme előtt zajlott az egész, olyan hirtelen történt, hogy kiáltani sem volt ideje, az ijedségtől nem is jött ki szó a torkán. A gyermeknek nem lett semmi baja. Így foglalta össze az eset tanulságát: „Akkor megtanultam, hogy gyermekemet rá kell bízzam Istenre. Hiába vagyok mellette. Egy nálamnál hatalmasabb őrizőre van szüksége.”) 

   Minden hatalom mennyen és földön. Elsősorban a földiekre gondolunk. Gyakran kérdezzük aggodalmaskodva, talán kicsinyhitűen: milyen jövő vár a mai gyermekekre? A kilátások talán nem túlságosan biztatók. Mégis azt kell mondanunk: Isten által elkészített jövő vár rájuk már itt a földön is. Hisszük, lesz részük békességben, sikerben, örömben. Harcokban és győzelmekben. De ami a legfontosabb: üdvösségben. Nem kételkedünk ebben. Legyetek, legyenek gyermekeitek is meggyőződve efelől!

   Legyenek a Krisztus tanítványai! Ez tudatos döntés, hozzáállás kell legyen.. Ha megkérdezünk egy gyereket, hogy jár-e iskolába, akkor nem válaszolhatja azt, hogy „nem is tudom”… Ilyen nincs. Az is világos kell legyen számukra, hogy kihez tartoznak, kire figyelnek, kit követnek. Ezt azonban rajtunk is meg kell lássák. Ez a tudatos értékfelvállalás mi feladatunk, hitbeli felelősségünk gyermekeinkkel szemben. Én és az én házam az Úrnak szolgálunk… 

   Tegyetek tanítványokká minden népeket. Nem erőszakos térítés ez, hanem bizonyságtétel. Életforma. Jézus a tanítványoknak parancsolja ezt. A tanítvány tud igazán másokat tanítvánnyá tenni. A legmeggyőzőbb tanítás a példa, az, amit megtapasztalnak a mellettünk levők istenfélő életünkből. A békesség, egymás tisztelete, az ünnepek megszentelése. Milyen lelki mintákat adunk tovább?   

   a.Megkeresztelvén… Ez a tanítványság elemi feltételére utal: hogy Krisztus mindent megtett érettünk (feltétel nélküli kegyelem), nekünk csak csatlakoznunk kell az ő csapatához. Nem nekünk kell létrehozni az egyházat, kiharcolni az igazunkat, stb., csak élő módon bekapcsolódnunk a Krisztus közösségébe. A keresztség több egy szertartásnál… Egy szövetségkötés, életbiztosítás: a földi terveinkre és az üdvösségre.

   b.Tanítván őket… Mire tanítottátok eddig, mit tudnak gyermekeitek? Hosszasan el tudnátok beszélni erről. Aranyosak. Napról napra újabb dolgokkal rukkolnak elő. Vigyázzatok, mert sokszor azt is megtanulják, amit nem akarunk: az indulatosságot, panaszkodást, kritikus szellemet!

Valamit mindenképpen tanítunk nekik. Életünk egy nyitott könyv. Urunk azt mondja: azt tanítsuk, amit ő parancsolt. A modern neveléstan nem ismeri ezt a szót. (Másrészt nagyon sok parancsoló gyereket hallani.) Jaj, csak azt elvárni, amit a gyerek kedve szerint való! De mit kezdünk akkor, ha nem lesz kedve iskolába menni? Nem lesz kedve minket tisztelni, dolgozni, stb. Nem parancsokat kell nekünk osztogatnunk, hanem együtt tanulnunk a Krisztus parancsa szerint élni, ami a békességről, a szeretetről, az életről szól.

   Tiveletek vagyok… Soha ne felejtsétek el ezt az ígéretet, ültessétek mélyen gyerekeitek szívébe is! Valaki velünk van. Mindig számíthatunk rá, mindig kérhetjük segítségét, áldását. Legyen igaz ez gyermekeitek, családjaitok életében is! Ámen.

Urunk, Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, a Szentlélek közösségében,

öröm, hála van a szívünkben ezért a ritka ünnepei eseményért, amikor két kisgyermeket hoztak el a szülők, keresztszülők a te színed elé, hogy Krisztus Urunk megváltó áldozatának szent pecsétje az életükre kerüljön. Hálát adunk, hogy megajándékoztad velük a szülőket, a családtagokat, rokonokat, ismerősöket, és íme, a gyülekezet közösségét is. Mindnyájunk öröme ez.

    Hálát adunk az emberi előzményekért, a családi háttérért: a szülők életet vállaló szeretetéért, a nagyszülők, dédszülők továbbadott jóságáért – hisszük, mindezekben a te szent akaratodnak az eszközei tudtak lenni. Hálát adunk a mennyei előzményekért is, örök, üdvözítő elrendelésedért, kiválasztó kegyelmedért, Krisztus Urunk megváltó áldozatáért, és Lelked által életet ajándékozó hatalmadért. Gyermekeink születése – és tkp. egész életünk - a te szeretetedet hirdeti. 

   Téged kérünk, hogy áldd meg végtelen irgalmadból e két kisgyermeket, , hadd növekedjenek testben és lélekben, legyen kedves és örömet hozó az ő életük a szülők számára és te szent színed előtt. Tedd széppé, szerencséssé az ő útjukat hit által, ajándékozd meg őket igazi békességgel, boldogsággal! Legyenek hűséges, ragaszkodó tagjai családjuknak és gyülekezetünknek.  Őrizd őket minden rossztól, és vezesd minden jóra, hadd hirdesse az ő életük a te dicsőségedet, hadd tudják betölteni küldetésüket, legyenek Krisztus világosságának, igazságának, szeretetének hordozói, csodáidnak részesei!

   Áldd meg a szülőket egészséggel, szeretettel, türelemmel, bölcsességgel, hittel gyermekeik nevelésében, a keresztszülőket hasonlóképpen családjukban, munkájukban, megbízatásuk teljesítésében, nagyszülőket övéikért való fáradozásukban, és gyülekezetünket, népünket, anyaszentegyházunkat a neked való szolgálatban! Hallgass meg minket most és mindörökké!  Ámen.           

Mt 28, 18-20 (keresztelés)

    Ugyanaz az Ige, ami annak idején mindnyájunk keresztelésekor elhangzott… A kegyelem nem változik, ugyanazt jelenti, mint ezelőtt 2000 évvel, ugyanúgy szükségünk van rá itt, mint Németországban vagy akárhol a világon. 

   A szereztetési igében Jézus jelenik meg, őt látjuk (mielőtt hallanánk): hozzájuk lép. Testi tekintetünk most erre a kisgyermekre irányul, hálásak vagyunk érte, elsősorban ti, a szülők, és veletek együtt a nagyszülők, rokonok, barátok. Olyan öröm, amikor egy új életért adhatunk hálát! Ismerjük azt a régi, kicsit pogányos mondást: gyermeket s esős időt nem kell kérni. De mennyire kell! Mennyire hálásnak kell lennünk!

   Szóval, boldog a szívünk, amikor őt szemléljük, de lelki szemeink az Úrra néznek. Őt látjuk hit által: mint kisgyermeket, mint megfeszített Megváltót, győztes Urat, aki most hozzánk lép… 

   Az ő szavára figyeljetek, az ő szeretetét érezzétek meg, az ő kegyelmét fogadjátok el! Nem baj, ha a kérdezőknek majd azt felelitek: nem emlékszünk, mit mondott a lelkész, de tudjátok hozzá tenni: az Úr viszont azt helyezte a szívünkre, hogy övé minden hatalom. A szereteté, megváltásé, a megtartatásé, az üdvösségé. Ő erősebb az atomfegyvereknél, a háborúnál, minden bajnál, megpróbáltatásnál… kísértésnél, halálnál, kárhozatnál. 

   Mennyre és földre kiterjed uralma… Mindennapi életünket is rábízhatjuk: kérdéseinket, gondjainkat. Keressétek Isten országát, és minden egyéb megadatik nektek. Másik helyen azt olvassuk: aki tulajdon Fiát nem kímélte, hogyne adna meg vele együtt mindent… (Róm 8,32)

   A mi megváltó Urunk hatalmánál fogva megbíz minket, sőt elkötelez arra, hogy másokat hozzá vezessünk. Az ő tanítványaivá tegyünk. Minden népeket. Széles ez a kör, ami a családdal kezdődik, rokonainkkal, barátainkkal. A tanítvány Krisztus követője. Hallja szavát, átéli csodáit, megérti parancsait… Állandó kapcsolatban van vele. (Egyik szülő dicsekedett: az ő gyermeke nagy emberekkel áll kapcsolatban, pl. akármikor felhívhatja az egyik befolyásos politikust… Hát mi ennél többel büszkélkedhetünk: mi Krisztussal vagyunk kapcsolatban.) 

   A tanítvánnyá lételnek két mozzanatáról beszél az ige. Először: megkeresztelvén őket. Rájuk helyezve a megváltás felségjegyét, kiterjesztve rájuk annak igazságát, érvényességét.  A keresztelés egy nagy, üdvtörténeti eseményt ábrázol ki, aminek áldásában, íme, teljes joggal részesülünk. A keresztség azt fejezi ki: Krisztus helyettes áldozata értünk is, a mi javunkra is történt. 

   A második: tanítván őket… Isten igéjének továbbadása ez. Valójában ez a kötelességünk (szülőként): elfogadni és megosztani azt a ránk bízottakkal. Nagy kérdés, hogy milyen lelki értékeket adunk át (akár a beszéd szintjén is). Gyermekeink rengeteg ismeretet el kell sajátítsanak, egyre többet, de vajon szóba kerül-e családjainkban a Krisztus tanítása…  Nem merül-e feledésbe a legfőbb vigasztalásunk (HK)… Ezzel kapcsolatban fogadalmat is tesznek a szülők, keresztszülők… úgy neveljük, neveltetjük, hogy öntudatos hitre jusson, hogy megismerje lelki gyökereit, és el ne felejtse, hova tartozik, kiben bízhat.  Nehéz fogadalom… gyermekeink lelki növekedése nem áll teljesen a mi hatalmunkban. Ám meg kell tennünk mindent… Tanítani őket, remélve, hogy tanulnak… Példát adni, remélve, hogy követik. 

    Figyeljünk a megfogalmazásra: megtartsák azt, amit én parancsoltam néktek. A parancs először nekünk hangzik, nekünk kell azt meghallani, komolyan venni, és ezt a személyesen kapott parancsot kell továbbadnunk, olyan módon, hogy először mi magunk követjük, teljesítjük.  A megélt, gyakorolt hit a legjobb módszer a gyermekeink nevelésében. 

  Gyönyörű az ígéret: tiveletek vagyok minden napon. Megszakítás nélkül. Helyzettől és helyszíntől függetlenül. Valaki azt mondta: akkor van a legnagyobb szükségünk Isten segítségére, oltalmára, amikor úgy érezzük: most már jól megvagyunk nélküle is. Milyen jó, hogy ő akkor sem nem engedi el a kezünket! Kísérjétek ezt a kisgyermeket (gyermekeiteket) szeretettel, szülői felelősséggel, ua. rábízva őt, őket Isten hatalmára, Krisztus megváltó irgalmára. A Johanna név azt jelenti: Isten kegyelmes. Legyen ez nyilvánvaló az ő életében! Ámen. 

Öröm és hála van a szívünkben, drága Urunk, örökkévaló Istenünk, ezért az alkalomért, ünnepért, keresztelésért, amely által újból megmutattad ajándékozó szeretetedet és megváltó kegyelmedet. Köszönjük neked ezt a kis életet, aki elsősorban szülőknek, nagyszülőknek az öröme, de mindnyájunknak is, hiszen általa is beteljesedik a te ígéreted: napról napra növeled gyülekezetet az üdvözülőkkel. Köszönjük a családot, és köszönjük a lelki családot is, amelybe ez a kisgyermek is felvétetik a keresztség által. Hallottuk, hogy ennek a közösségnek a feje Jézus Krisztus maga, aki nem aranyon vagy ezüstön, hanem drága vérén szerezte országát, váltotta meg népét, személyesen a mi életünket.

 Minden keresztelés megindít és elgondolkoztat minket: valóban, mennyei Atyánk, Fiad szent élete árán váltottál meg, tettél gyermekeiddé, és arra hívsz minket, hogy az ő tanítványai legyünk, egyre jobban elsajátítsuk szeretetét, egyre jobban beteljünk indulatával, egyre hűségesebben vigyük véghez az ő akaratát. Ebben a tanítványságban erősítsd a szülőket, keresztszülőket, és adj nekik hitet, bölcsességet, hogy ebben neveljék a rájuk bízottakat is! Hogy Krisztus igazsága nyilvánvalóvá legyen az életükben, áldás, öröm és békesség hordozói legyenek.

 Áldd meg, neveld testben és lélekben ezt a kis gyermeket, őrizd és vezesd a te útjaidon, hogy életében a te dicsőséged tükröződjék, valóban a te kegyelmed legyen nyilvánvalóvá, áldd meg a testvért és áldd meg a szülőket, segítsd, hogy egymásra és rád figyelve békességben, egyetértésben töltsék be családi hivatásukat, áldd meg a keresztszülőket, hogy kegyelmed eszközei legyenek, áldd meg a nagyszülőket, rokonokat, a nagyobb családot, egész gyülekezetünket! Tartsd meg és gyarapítsd gyülekezetünket, adj nekünk növekedést a hitben, megerősödést a szeretetben, kitartást a szolgálatban!  Légy velünk, mennyei Atyánk, üdvözítő irgalmaddal ígéreted szerint szent Fiadban, minden napon a világ végezetéig!  Ámen.