Hogyan kezeljünk problémáinkat

(és a nekünk legtöbb problémát okozó embert – vagyis önmagunkat)?

    (Jégtörő - feladatok: 3 pálcikából egy 4-est kirakni, pálcikákból egy templomot építeni) 

    Nem éppen adventi téma. De adventi is. Minden helyzetnek, amibe belekerülünk, fontos szereplői vagyunk, és részben alakítói is. Külső dolgokra nem sok befolyásunk van, de belső hozzáállásunk felől mi döntünk. Az a mi felelősségünk. Pl. adventünk szépsége, meghittsége elsősorban nem attól függ, hogy milyen lesz az időjárás, mi történik majd a suliban, egyetemen, munkahelyen a következő napokban, ki mit mond nekünk (persze, ezek is árnyalják), hanem attól, hogy magamban hogyan sikerül rendet, csendet teremteni, hogy mennyire fogadom be Krisztus békességét. És nyilván ez vonatkozik minden szituációra. Ismeritek azt az érzést, amikor valami úgy betölt, hogy valósággal felülemelkedtek a körülöttetek zajló eseményeken… 

    Beszéljünk a problémáinkról… A szó maga görög eredetű, szó szerint „elénk dobott dolgot” jelent (amivel tehát konfrontálódunk, amivel valamiképpen foglalkoznunk kell ). Általános értelemben a kifejezés egy megoldandó feladványra vonatkozott (amire megfejtést kell találnunk).  

Hosszan tudnánk sorolni gondjainkat, bajainkat, amikkel viaskodunk: legyen szó családi feszültségről (tartsa fel a kezét, aki érintve érzi magát), sulis zűrökről, egészségügyi aggodalmakról, kapcsolati disszonanciákról/gubancokról, anyagi nehézségekről, a jövőtől való félelemről… A problémák olyanok, mint a dombok kiránduláskor: úgy tűnik, ha felkapaszkodunk az előttünk magasodóra, ha túljutunk rajta, akkor minden sima lesz. De nyomban ott a következő.  Nem lesz soha problémamentes idő az életünkben (nyugisabb azért igen). Mindig lesznek kihívások: több vagy kevesebb. Persze, ha lejár egy-egy erőnket próbára tevő időszak, akkor egy kicsit megkönnyebbülünk.  De karba tett kézzel soha nem ülhetünk. Az azonban lényeges, hogy a problémák ne vegyék át az irányítást. 

    Van olyan, hogy valóban túl sok probléma halmozódik fel. Csőstül jön, ahogy mondani szokták… Olyan probléma is adódhat, ami alapjaiban felforgatja, gyökeresen átírja az életünket. Meghaladja az erőnket. Ilyenkor különösen kérnünk kell Isten tanácsát, segítségét… Jó, ha rendelkezünk a lélek védekező fegyvereivel. A hit támogató erejével. HK: „mindazt a rosszat is, amit e siralomvölgyben reám bocsát, javamra fordítja”. A nehézségek edzenek, felkészítenek, érlelnek, bölcsebbé tesznek. El tudtok képzelni egy olyan orvost, aki nyugdíjazásakor azt mondja: hála Istennek, munkám végzése közben egyetlen problémával (értsd) betegséggel sem találkoztam? De ez mindnyájunkra vonatkozik. Ne felejtsük: nincs áldást hozó eső sötét felhők nélkül. Ha Isten kezéből fogadjuk el a megpróbáltatásokat, azok segédeszközök lesznek. Ha túlterhelnek, akkor különösen igyekeznünk kell kapcsolatban maradni Istennel, emberekkel, önmagunkkal. 

   Vannak ránk zuhanó problémák, amiket nem tudunk kikerülni: valakinek az elvesztése, valamilyen betegség jelentkezése, váratlan fordulat (Ukrajna lakosai „peste noapte” egy szörnyű háborúban találták magukat. Nem mondhatták: bocsi, én kiszállok belőle.)

   Vannak azonban problémák, amikbe mi futunk bele („belefutsz egy pofba”). Anyagiak (mert könnyelműek voltunk), kapcsolatiak (mert önzők, követelőzők, türelmetlenek, stb. voltunk), valamilyen függőség kialakulása (mert engedtünk a kísértésnek), elmagányosodás (mert nem voltunk nyitottak, könnyen lemondtunk a barátokról)… Persze, ha beleestünk, akkor már szembe kell nézzünk vele. Az orvos nem mondja egy sérültnek, aki lezuhant a lépcsőn: menj haza, és felejtsd el, hogy elestél. El kell gondolkozzunk azon, ami történt, és amennyiben rajtunk múlik, meg kell szüntessük a probléma okát, forrását, hogy kezelni tudjuk azt. 

    Egyik leggyakoribb hibánk az, hogy nem ismerjük fel a magunk szerepét egy-egy probléma kialakulásában (valaki panaszkodott, hogy a munkahelyén rossz hangulat van… kiderült, hogy ő volt, aki állandóan kritikus megjegyzéseket tett másokra, ezért volt fagyos körülötte a levegő). Másrészt makacsok vagyunk: ragaszkodunk sérelmeinkhez, téves reflexeinkhez, megszokott (megrögzött) magatartásformánkhoz. A külső nehézségek miatt háborgunk, de amit mi okoztunk magunknak, azon nem akarunk változtatni. 

A problémakezelés módjai: 

   1)Felmérés, tisztázás. Higgadtan számba kell vennünk, hogy milyen gondokkal küszködünk, milyen akadályokba ütközünk. Néha eltúlozzuk a problémákat, vagy rosszul értelmezzük. Ne nevezzünk mindent problémának: vannak feladatok, kihívások, törvényszerű bökkenők. Az, hogy dolgozatot kell írni, nem egy probléma. Kötelesség, aminek eleget kell tenni. Az sem, ha nem engednek el a szüleim valahova, mert valaminek nem tettem meg, amire kértek (és amit megígértem). Elhanyagoltam a megbízatásomat. Az sem probléma, ha új osztályba kerülök: kihívás. Az már igen, ha sértegetnek, bántanak… Fontos a magunk szerepének tisztázása (főleg kapcsolati gubancoknál…), és megfogalmazása. „Vétkeztem az ég ellen és te ellened.”  Ritkán hallottam azt, hogy egy kapcsolat megromlásáért valaki saját magát okolta volna… a másikat annál többen.  

Önismeretre van szükség (megfigyeltétek: ha felbosszantottak a suliban, könnyebben kiosztjátok otthon a kisebb tesót. Pedig neki semmi köze az egészhez. De ha belátom ezt, akkor jobban megértem saját reakcióim mozgatórugóját… és könnyebben kontroll alatt tartom indulataimat). Ide tartozik kívánságaim beazonosítása (miért akarom ezt vagy azt ha törik, ha szakad???).  Advent rendteremtés kívánságaink között is. Az önismeret önfegyelemmel kell társuljon, különben csak köldöknézés lesz.  (Bibliai szó az önmegtagadás – nem túl rokonszenves csengésű. Mi éppen érvényesíteni akarnánk magunkat minden áron.) Az önfegyelem jelenti érzéseink kordában tartását ( pl. azt, hogy nem mondtunk oda… „Megsértődött amiatt, amit mondtam? Hát még ha tudná, hogy mennyi mindent elhallgattam!”), de saját pillanatnyi érdekeinknél, kényelmünknél magasabb célok követését is. 

  2) Helyes tájékozódás, józan elemzés… A problémák beszűkítik látásunkat (csőlátás). Csak azokat látjuk, azokkal foglalkozunk, velük kelünk, velük fekszünk. (Már nem örülünk a szép időnek sem, mert a barátunk azt mondta a múlt héten, hogy kiállhatatlanok vagyunk.) Célravezető reálisan bemérni a helyzetünket, a nehézséget is, amikkel viaskodunk, jó körülnézni (vicc: befalaztak), észrevenni az igazi távlatokat, jó felfele tekinteni. „Az Úrra néztem szüntelen, mert ő nekem jobb kezem felől van”. Istennek szép terve van veled (ami sokszor miattad nem valósul meg). Jó arra figyelni, aki szeret, aki nem vezet soha félre. Aki nem a maga igazolását akarja bennünk látni. Jó észrevenni, hogy nem vagy egyedül. Mások példája is ösztönző lehet. Neki sikerült, nekem is sikerülni fog. 

   3.Erőforrások számbavétele… Jellemző, hogy mindent magunkban akarunk elintézni. Nehezünkre esik segítséget kérni. „Nekem a kérés nagy szégyen”. Ideadná a szomszéd a bicajt, ha kérnénk, de inkább ellopjuk.  Lehet, hogy kerülne egy jó barát, aki meghallgatna, megértene, tanácsot adna, de nem tűröm, hogy akárki is beleszóljon a dolgaimba. Én majd megtalálom a kiutat. A rossz hír az, hogy saját erőforrásaink végesek. Azért van olyan sok kimerült, kiégett, eltévelyedett ember. A jó hír az, hogy rendelkezésünkre állnak mennyei erőforrások: hit, reménység, Isten lelkének bölcsessége, az ő igéjének tanácsa. Kihasználjuk ezeket? Mindent megteszünk-e annak érdekében, hogy eredményesen felvegyük a harcot? 

Aztán ott vannak az emberi erőforrások. Szülők, barátok, akikben megbízunk. Akikkel megoszthatjuk gondjainkat. Nincsenek tökéletes emberek, de vannak, akik segítőkészek, akikre számítani lehet. 

Saját, privát erőforrásaink: kitartásunk, leleményességünk. Többre vagy képes, mint gondolnád. Amíg nem próbálod ki… „Az erőtlen erejét megsokasítja.” Isten nem intézi el minden összekutyulódott ügyünket, de erőt, bölcsességet nekünk ad, hogy elintézzük. „Isten nem épít hidakat, de eszet és kezet ad, hogy mi megépítsük.”

   4.Persze, engedelmeskedni kell. Tenni kell.  Itt bukunk el sokszor. Eljutunk a megoldás ajtajáig, csak nem nyitjuk ki azt. Sok jó tervünk megbukott amiatt, hogy neki sem fogtunk véghez vinni. Inkább alkut kötünk a problémával, semhogy szembeszálljunk vele, vagy kézbe vegyük. Inkább elodázzuk…És azt mondjuk:  ez van, ezt kell elviselni, ilyen vagyok, ilyen a helyzet, nem tudok változtatni rajta.  Van, amivel együtt kell élni (ha valaki laktóz érzékeny, ha van egy keményebb természetű apja, stb.), de sok mindent át tudunk írni, keretezni, formálni. Elsősorban magunkat.  (Ha valaki idegesít, nem biztos, hogy ezzel a valakivel kell kezdened valamit, hanem az idegességeddel!) 

   A problémakezelés során 4 fontos tulajdonságra (kegyelmi ajándékra) van szükségünk. 

   A.Nem hiszitek, de problémáink nagy százalékára megoldás a szeretet. Kapcsolati konfliktusok esetén ez egyértelmű. De általánosan is igaz. Nemcsak a mások fele megmutatott, hanem az önmagunkkal szemben gyakorolt szeretetre is gondoljatok. Természetünkből fakadóan önzők vagyunk, de rosszul szeretjük magunkat. Sokszor teljesítményalapú szeretet ez. Ha nem sikerül valami (mert elrontottuk, mert nem tudtuk), akkor haragszunk, dühösek vagyunk magunkra (és ilyenkor, nyilván, másokra is). Miért, csak akkor szeretem magam, ha minden összejön? Aztán van önpusztító szeretet is. Hamis, ingoványos utakon próbálok örömöt kicsikarni magamnak. (Drog – kiöli a dopamint. Németországban megduplázódott a fiatalok halála…). 

  B.Önbizalom… Nem nagyképűséget jelent, hanem egy egészséges bizalmat abban, hogy értékes ember vagyok, meg tudom tenni azt, amit Isten reám bízott. Nem veszíthetek fölösleges energiákat itt: a vacakolással, hogy elég jó vagyok-e. Megnyugtatlak: a jelenlevők közül mindenki elég jó… Más kérdés, hogy nem csinálja elég jól, nem hozza ki magából a legjobbat… 

  C.Alázat… problémáink egyrésze dacos természetünkből adódik. Ne legyünk megalkuvók, bátran álljunk ki az igazság mellett, de nem legyünk gőgösek, provokatívak, kötekedők, hencegők, a magunk igazát mindenáron megmutatók.

  D.Ráhagyatkozás, türelem… Enyém volt eddig a munka, Uram, ezután a tied. Problémáinkat átruházni, rávetni Istenre. (Luther…). Advent nem a mi izgága várásunk, nem a mi sürgölődésünk eredménye. Isten cselekedete. Hát fogadjuk örömmel. Életem legnagyobb problémái – maguktól oldódtak meg. Maguktól, kegyelemből… Hisszük, hogy az mindenre elég.