Jak 5, 1- 20 (vas.de., vázlat)

  1 Most tehát, ti, gazdagok, sírjatok és jajgassatok a bekövetkező nyomorúságaitok miatt! 

2 Gazdagságotok megrothadt, ruháitokat megrágta a moly, Mt 6,19 

3 aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik, és megemészti testeteket, mint a tűz. Kincseket gyűjtöttetek még az utolsó napokban is. 

4 Íme, a földjeiteket learató munkások bére, amelyet visszatartottatok, az égre kiált, és az aratók panasza eljutott a Seregek Urának a fülébe. 5Móz 24,14-15; Mal 3,5 

5 Dőzsöltetek a földön és tobzódtatok, hizlaltátok a szíveteket, mint az áldozati állat levágásának napján. Jer 12,3; Lk 16,19.25 

6 Elítéltétek, megöltétek az igazat, és ő nem állt ellen nektek. 

7 Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. 

8 Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. 

9 Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll. 

10 Vegyetek példát, testvéreim, a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. 

11 Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben. Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr. Jób 1,21-22; 2,10; Zsolt 103,8 

12 Mindenekelőtt pedig, testvéreim, ne esküdjetek se az égre, se a földre, se más egyébre. Hanem legyen az igenetek igen, és a nemetek nem, hogy ítélet alá ne essetek. Mt 5,34-37 

13 Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet! 

14 Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében. Mk 6,13 

15 És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. 

16 Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. 

17 Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. 1Kir 17,1; 18,1

18 Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését. 1Kir 18,42-45 

19 Testvéreim, ha valamelyikőtök eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti valaki, 

20 tudja meg, hogy aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak a lelkét a haláltól, és sok bűnt elfedez. 

    Az első 6 vers van kijelölve a mai napra, az egész fejezetet felolvastam. A bevezető részben Jakab a gazdagok ellen emel szót, hirdet ítéletet. A Biblia a gazdagságot nem tartja bűnnek, sőt legtöbbször úgy hivatkozik rá, mint Isten áldásának egyik jelére (pl. a pátriárkák, vagy a Dávid esetében), másfelől azt is tanítja (intő példák által figyelmeztet rá), hogy gazdagság könnyen gőgössé tesz, érzéketlenné a mások gondjai iránt. A világban előforduló rengeteg igazságtalanság és visszaélés jelentős része a pénz szerelméhez, a meggazdagodás vágyához köthető. Extrém példaként a drogbárókat, a fegyverkereskedőket említhetjük, akik a profitért készek lelkiismeretfurdalás nélkül tömegek életét megnyomorítani. 

  Jakab mindenekelőtt arra emlékezteti a gazdagokat (szenvedélyes hangon sírásra és jajgatásra szólítva fel őket), hogy az, amit megszereztek, amit birtokolnak, nem maradandó. Eljön az idő, amikor felhalmozott kincseik teljesen értéktelenné, egy rakás szemétté lesznek. Elgondolkoztató, hogy e kijelentés bekövetkezésének bizonyosságát hangsúlyozandó Jakab (befejezett) múlt időben fogalmaz: megdöbbenve kell (majd) tudomásul vennetek, hogy amit összeharácsoltatok, az megrothadt, megrágta a moly, megrozsdásodott. Az ítéletre vonatkozó mondat viszont jövő időben áll: „rozsdája ellenetek tanúskodik, és megemészti testeteket, mint a tűz”. Itt a rozsda szó mérget is jelent. Igazságtalanul összeszedett, gajra ment gazdagságotok maradványa ellenetek tanúskodik, és vádjelként a ti testeteket és lelketeket fogja égeti. Javaitokat meg kellett volna osztanotok másokkal. Ismerünk történetek: valakik hamissággal, mások rovására szereztek meg valamit, aztán nem sok örömük volt benne, minden tönkre ment, lepusztult. Családtagok vérre menő elszántsággal harcolnak egymás ellen az örökség miatt, ami aztán az ebek harmincadjára jut. Amit igazságtalanul szereztünk, az teher lesz rajtunk Isten színe előtt.   

   Jakab nem finomkodik, patetikus nyelvet használ. A gazdagok, hatalmaskodók három gonoszságát emeli ki. 1. A földjeiteket learató munkások visszatartott bére ellenetek kiált. Törvény volt az Ószövetségben (5 Móz 24), hogy a napszámos megszerződtetett bérét még aznap ki kellett adni, a földtulajdonosok ezt sokszor áthágták ilyen-olyan kifogásokkal. Mindig így volt: a törvény „botja” is a hatalmasok kezében van, amit tetszésük szerint erre-arra forgattak. Vigyázzatok, figyelmeztet az ige, Isten számon tartja a kisemmizettek ügyét. Az ő törvényét - éppen az ő színe előtt - nem lehet félremagyarázni. 

   2. Dőzsöltetek, tobzódtatok… Azaz könnyelműen, tékozolva, másokkal nem törődve, felelőtlenül éltétek meg gazdagságotokat (lásd a gazdag és Lázár példázatát… a gazdag nem egy erőszakos, rosszindulatú fazon, csak teljesen közönyös Lázár elesettsége iránt), és míg mások nélkülöztek, ti hizlaltátok a szíveteket (közben pedig szívtelenné váltatok). „Megkövéredett e nép szíve”, idézi Jézus Ézsaiás prófétát (Mt 13). És egy félelmetes hasonlattal toldja meg Jakab a dorgálást: ahogy ez az áldozati állatokkal is történni szokott…  

3. Az igazat elítéltétek, megöltétek, és nem állt ellent nektek. Talán ez a legsúlyosabb vád. Nem adtátok meg a szegénynek azt, ami neki járt volna, átnéztetek rajta, nem érdekelt a nyomorúsága, és ráadásul - ha úgy tartotta a kedvetek, úgy kívánta az érdeketek – meg is öltétek. Utalás történik itt Jézus kereszthalálára, de beszél az ige az azóta elkövetett rengeteg gonoszságról, elnyomásról, erőszakosságról is.

    A következő szakaszban (talán egy kicsit az előzőhöz is kapcsolódva) arra inti Jakab az olvasóit, hogy legyenek türelemmel. Egy példát említ: ahogy a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, várja a betakarítás, az aratás alkalmát. Semmi mást nem tehet. Elvégezte a munkáját, és a többit reá bízza az Úrra. Így van ez a lelkiek terén is, vagy akár a fentebb említett igazságtalanságokkal szembesülve… Drága biztatás hangzik el: „erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van”. Nem a végtelenségig kell türelmesnek lenni, hanem csak a „végig”, az Úr biztos eljöveteléig.

   És ne panaszkodjatok… kivált egymás ellen. Elégedetlenségünkben, kudarcainkban, keserűségünkben könnyen egymás ellen fordulunk. Gyülekezetünkre is jellemző ez. A panaszkodás nemcsak a kicsinyhitűség bizonyítéka, de sok ítélkezésnek, rágalmazásnak, egymás hibáztatásának a melegágya is lehet. Vannak emberek, akik mindig találnak valami kivetni ill. kritizálni valót másokban. „Olyan rosszak az emberek”, halljuk gyakran. Lehet, hogy azért látjuk így, mert kizárólag a rossz megnyilvánulásaikra figyelünk (). Ne felejtsük: mi csak a saját szempontjainkat ismerjük, ezért bírálatunk egyoldalú. Akkor jobb hallgatni! És tudnunk kell azt is: másokon mi nem nagyon tudunk változtatni. Egyet tehetünk: a magunk részéről igyekszünk a jót, a békességet képviselni. Ha pedig igazságtalanság ér minket, ha tényleg lenne okunk a panaszra, akkor emlékeznünk kell arra, hogy „a bíró az ajtó előtt van”. Ez nem a jelen küzdelmei előli meghátrálás, hanem az ügy kimenetének Istenre bízása.   

  Követendő példákat is említ az ige: a prófétákét, akik sokat tűrtek és szenvedtek Isten nevében. Nem hallgatták el a visszaéléseket, az igazságtalanságokat, de nem vették saját kezükbe az ítélet végrehajtását, a megfizetést. Ott van Jób is, aki nem adta fel Istenben való bizalmát, és megtapasztalta az ő a rosszat is jóvá tevő irgalmasságát és könyörületességét.

    Jakab hozzáteszi: boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudnak (gyakran idézzük ezt a bibliai gondolatot). Különös tanítás: a szenvedés egyáltalán nem tesz boldogsággá, mégis boldognak mondható az, aki azt türelemmel hordozza, aki megtalálja békességét Istenben. A szenvedésben (ha már adott) az a boldog(abb), aki hittel tudja hordozni azt. Néha valósággal irigyeljük a nehézségekhez, megpróbáltatásokhoz eképpen viszonyuló embereket: nem a keresztjeikért, hanem az erőért, a bizakodásért, a hitért, amit az életükben látunk. (Van két mozgássérült barátom, soha nem hallottam őket panaszkodni.) Talán ők jobban ismerik azt a biztatást, ami ennél a résznél elhangzik az igében: igen irgalmas és könyörülő az Úr. 

    Hallunk az esküvés tiltásáról is: ne esküdjetek se égre, se földre…  Az esküdözés hiteltelenné teszi a beszédet. Sokszor félrevezető, megtévesztő hivatkozás csupán, a hazugság leplezése. A hamis szívből - akármilyen szép szavak álcázzák is azt – hamis szándék származik. A szíveteket tisztítsátok meg! Egyházunk megengedi az ünnepélyes eskütételt, ha az Isten akarata szerinti vallomással kapcsolatban hangzik el. De hányszor visszaélünk ezzel is! Gondoljunk a konfirmációi fogadalomtételre! Olyan (külső és belső) világban élünk, ahol mindent, a legszentebb ügyet is félvállról lehet venni. Semmit nem kell „mellre szívni”, leszámítva saját önérzetünket és érdekünket – azt mindenki halálosan komolyan veszi. 

  Hallunk az imádság erejéről… Az imádság valójában Istennel való kapcsolatunk, közösségünk megnyilvánulása. Buzdít az ige: ha szenved valaki, akkor könyörögjön. Mondja azt: Uram, elődbe hozom gondjaimat, és amint tied az életem, úgy annak minden nyomorúsága, szenvedése is. Az is elhangzik: ha valakinek öröme van, akkor az énekeljen dicséretet, adjon hálát. Isten előtt élje meg azt is. („Hiszem, hogy Isten legnagyobb kegyelme nyilvánul meg abban is, amit jónak, abban is, amit én rossznak tartok.”)

  Beteg-e valaki köztetek? Hányan válaszolnának igennel erre a kérdésre? Jakab tanácsa: imádkozzanak érette a gyülekezet vénei, és kenjék meg olajjal. „A betegség emberi lényünk közepét támadja és gyengíti meg”. Az igazi közösség jellemzője az egymásra figyelés, egymás terhének hordozása – Isten ereje által. Az olajjal való megkenés nemcsak egy szimbolikus gesztus volt, hanem abban az időben általános gyógymódnak is számított (pl. az irgalmas samaritánus példázata). Ma így hangzana a tanítás: a gyülekezet (vezetőivel az élen) imádkozzék a beteg testvérért, álljanak mellé, és támogassák a megfelelő gyógykezelésben is. A hitből fakadó imádság (az olaj gyógyító hatása által is) megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt… Tudjuk, nem mindig ez történik. Úgy gondlom, ebben a kijelentében a testi gyógyulás megtapasztalása mellett szó van a lelki szabadulásról, felépülésről is: a beteg erősödik hitében, reménységében, közelebb jut az Úrhoz, készülve a hozzá való megérkezéshez. 

   Sőt bűnei is megbocsáttatnak… Jakab összekapcsolja a testi és a lelki nyomorúságot, mert a kettő szorosan össze is függ. Persze, nem minden testi betegség mögött van lelki probléma, de a beteg lélek a testet is könnyen beteggé teszi. Azért – csak Jakabnál fordul elő szó szerint ez a biztatás - valljátok meg bűneiteket egymásnak. János utal rá első levelében, hogy könnyebb azt mondani, hogy szeretjük Istent (akit nem látunk), mint szeretni az embertársat, akivel együtt élünk. Hasonló történhet a bűnvallás kérdésében is.  

   Jó lenne, ha egymásnak is el tudnánk mondani, hittestvéreinknek, akikben megbízunk, vállalva sebezhetőségünket. Ez nem jellemző ránk. Tudjátok, hogy hány „gyónást” hallottam lelkészi szolgálatom során? Keveset… Panaszt, azt rengeteget, de nem sokan kerestek fel azzal, hogy ez és az nyomja a lelkemet. Tudom, szeretjük bűneinket „privátilag”, saját magunk rendezni, vagy nem rendezni. Nem beszélünk róluk, csak az olajat használjuk, a gyógyszereket, a lelki problémákra is. Azt hisszük, hogy a lúzerség jele lenne, pedig csak az erős emberek képesek arra, hogy őszintén beszéljenek gyengeségeikről. Meglátásom szerint közösségeinkben, nálunk is azért van annyi baj, bizalmatlanság, gyanakvás, rossz viszony, függőség.  Milyen gyülekezetünk lelki egészsége?  Hiszünk-e a bocsánatban, hiszünk-e az imádság erejében?    Imádkozzatok egymásért… De ahhoz őszinte, hiteles kapcsolatot kellene ápolni egymással. Ha rosszat mondunk egymásról, vajon tudunk-e jót imádkozni? Mit tanít az ige? Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.

   És megint a példa. Jakab nem problémázik, egy kalap alá vesz minket Illéssel. Ő is ember volt, hozzánk hasonló… Ezzel nem a próféta rangját akarja lefokozni, hanem minket öntudatra ébreszteni, annak felismerésére, hogy Istenhez fordulásunkban ugyanolyan jogaink vannak. Ő a kicsinek is tud nagyot adni. Jézus tanítja: amit az én nevemben kértek…  

  Még egy téma a végén: az eltévelyedés és megtérítés. Ha valaki eltévelyedett,  és valaki visszatéríti őt az Igazsághoz (az igazság itt nagy betűvel értendő, és nem felekezetekhez, csoportokhoz, elvekhez, hanem a Jézus Krisztus személyéhez kötődik), az lelket ment, és sok bűnt elfedez (megelőz). Tudunk-e ilyen megmentő közösség lenni? Nem okoskodni, moralizálni, hanem Krisztus szeretetét felmutatni. Úgy, ahogy arról az alábbi történet is bizonyságot tesz. Ámen.