Mt 5,9 (vas.du., vázlat) 

Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. 

   Az Útmutatónak a mai vasárnapra kiválasztott fő igeverse ez. Nagyon aktuálisnak érezzük nemcsak a jelenlegi világpolitikai helyzetre, hanem egyéni életünkre is gondolva… Az első evangélium beszámolója szerint Jézus szolgálata elején – miután megkezdi az evangélium hirdetését, elhívja tanítványait, az első gyógyításai is megtörténnek – „proklamálja” a Hegyi beszédet, amelyben tanítása lényegét foglalja össze.   

   Nagy sokaság követi őt… mindenféle betegségből és erőtlenségből gyógyulást keresve, hozzá vive a kíntól gyötört szenvedőket, a megszállottakat, holdkórosokat és bénákat. Nem nyújt szívderítő látványt ez a társaság. Nem beszélve az adott társadalmi, történelmi helyzetről, a szegénységről, ínségről, a római elnyomásról. Ebben a helyzetben, kontextusban hangzik el ez a prédikáció, ami az ún. boldogmondásokkal kezdődik… 

  Mintha azt mondaná Jézus: bár ezer bajotok van, nélkülöznötök kell, gondok gyötörnek, visszaélésekben van részetek, emberileg kilátástalan jövő áll előttetek, mégis tudjátok meg, hogy boldogok a szegények, a sírók, a szelídek, akik éheznek és szomjaznak az igazságra (mert sok igazságtalanság érte őket), az irgalmasok, a tiszta szívűek. Boldogok vagytok ti, akik ebbe a felsorolásba tartoztok. Pedig nem könnyű a sorsotok, mások szemében kiszolgáltatott, szánalomraméltó emberek vagytok. 

     Jézus valami egészen új látásmódra tanít. Figyeljük meg: mindenik boldogmondásban rámutat valamilyen többletre, tapasztalaton túli valóságra, ami az adott helyzetben levőket, vagy adott magatartást tanúsítókat Isten közösségébe helyezi, az ő országának távlatába állítja. Azért boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek. Mert Isten számon tartja könnyeiket, és végtelen örömmel kárpótolja őket. A szelídek azért, mert bár őket itt ezen a világon a nagy tülekedésben félrelökik, mégis végül ők öröklik a birtokot (a mennyeit is). Azok, akik epekednek az igazságra azért boldogok, mert ők isteni elégtételt nyernek. Az irgalmasok azért, mert bár sokat kell szenvedniük ebben az irgalmatlan világban, de a legmagasabb fórum előtt, a végső audiencián irgalmasságot nyernek. A tiszta szívűek pedig, akik annyi hamissággal szembesülnek, és sok lelki gyötrelmet viselnek el emiatt, azért, mert végül meglátják az Istent, és örökké az tökéletes szentségét szemlélhetik. Ami jó, tiszta, igaz, alázatos, őszinte, ami szeretetből van, az tehát mind kapcsolatos Istennel és az ő világával, és ha ezeknek az embereknek nyomorúságban is kell élniük, már itt a menny dicsősége veszi körül őket.

   Így érkezünk el a hetedik boldogmondáshoz. Boldogok, akik békét teremtenek… A görög szövegben az „eirénopoioi” kifejezést találjuk, ami békességszerzőket, vagy - talán még kifejezőbb ez a furcsa szó – „békecsinálókat” jelent. Háború-csinálókat ismerünk. Feszültségkeltőket, ellentétet, haragot szítókat, másokat összeugrasztókat, konfliktusokat kirobbantókat. Ez az embereknek valahogy zsigerből megy. Én is „seperc” alatt meg tudnék itt sérteni akárkit, megvigasztalni már sokkal nehezebben.

   A békecsinálás, békességszerzés nem könnyű szolgálat. Áldozattal, lelki harccal jár, lemondással, önmegtagadással, odaadással. Jézus nem részletezi, hogy kik között kell békét teremteni. Önmagunkban, magunk és környezetünk között (igyekezve elsimítani az ellentéteket, keresve a megbékélés útját), vagy éppen másokat, haragosokat kibékítve, az Isten békességét hirdetve (Pál ír erről  a 2 Kor 5-ben)? Szerintem mindenik benne van.

   1.Békességben lenni önmagunkkal. Ez nem hamis és álságos önmegnyugtatást jelent, vagy megelégedést önmagunkkal, hogy ti. én ilyen és olyan jó ember vagyok, hanem a hívő ember számára elsősorban Istennel való kibékülést, kegyelmének elfogadását (Róm 5,1 – megigazultunk hitből, és békességünk van Istennel Jézus Krisztus által). Nem önmagamra, hanem Krisztusra nézve van békességem, benne elrejtett életemmel kapcsolatban mondhatom: minden rendben van. 

   2.Békességben élni másokkal. Amennyire rajtatok áll, írja Pál apostol (Róm 12,8), mert nem mindig rajtunk múlik. Vannak, akik ok nélkül gyűlölnek minket. Velük szemben nem nagy esélyünk van… De akivel csak lehet, keresnünk kell a békességet. Nagy kihívás, és nem megy magától (irigyeljük a békés természetű embereket). Ebbéli igyekezetünknek a  nehézsége abban van, hogy nemcsak másoknak, hanem nekünk is változni kell(ene), pozíciókat kell(ene) feladni (amíg külön-külön kitartunk álláspontjaink mellett, addig nincs lehetőség a közeledésre.) 

   (A következő történetnek az eredeti változata Luther Mártontól származik.  Egy mély szakadék fölött átívelő hosszú, keskeny palló közepén találkozott két ember. Indulatosan méregették egymás, mindenik a másiktól várta, hogy visszaforduljon, amikor az egyik váratlanul lehasalt, és mondta a másiknak, hogy bátran gyalogoljon át rajta. Ez a másik, miután emberünk hátára lépve túljutott az „akadályon”, azt mondta neki: testvér, bár te hasaltál le, mégis fölém nőttél. Ezután felnézek rád. A kabátodat összesároztam, de a lelked tiszta maradt.) 

   3.Vállalni a békéltetés, a békítés szolgálatát. Gyerekkoromban édesanyám mindig óvott attól, hogy veszekedők közé álljak. Volt egy története, amelyben valakit – aki szét akart választani két dulakodó embert - súlyosan megsebesítettek. Mégis, úgy érezzük, hogy a boldogmondásoknak ebben a fontos tételében ez a gondolat is benne van. Békességcsináló lenni ott, ahol békétlenség van. Lehet, hogy nem közvetlen beavatkozással. Hanem azzal, ahogy élünk, azzal, ahogy a békességet képviseljük, ahogy próbáljuk mások gondolkodását a békességre hangolni. Ahogy áldozatot is vállalva igyekszünk kiengesztelni másokat. Ahogy nem a rossz hírt terjesztjük másokról, hanem igyekszünk a jóra rámutatni az életükben.

   Ez a magatartás tkp. azt a törekvést jelenti, hogy a haragosokat, konfliktusban élőket igyekszünk kiengesztelni egymással. (Két testvér évekig pereskedett… nem is beszéltek egymással. Egyikük súlyos beteg lett, elbeszélte az orvosának a helyzetét, aki felkereste a másik testvért, és azt mondta neki: a páciensemnek néhány hete van hátra, úgy végrendelkezett – engem kért fel tanúnak-, hogy minden vagyonát önre hagyja… csak közölni akartam… ha esetleg még találkozni akar vele.) 

   Ez a szolgálat tkp. az Isten békességének a hirdetése. Aminek a háttere az, hogy ő Krisztusban megbékélt velünk, nem tulajdonítván nekünk bűneinket (hanem azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tett értünk, hogy az ő igazsága a mienk legyen – 21. vers). Akkor nekünk is igyekeznünk kell a békességre, és mások megbékéltetésére. Mintha Isten kérne általunk, Krisztusért kérünk: béküljetek meg az Istennel. (2 Kor 5,20)

    Boldogok akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. A Krisztusban való megbékélés által lettünk Isten gyermekei, így a békéltetés szolgálatának a vállalása  gyermeki jogaink gyakorlását jelenti, és örökségünk biztos elnyeréséről tanúskodik. Ámen.   

 Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk a mi megváltó Urunk, Jézus Krisztus által a Szentlélek megszentelő közösségében. Áldjuk és magasztaljuk szent nevedet ezért az alkalomért, találkozásért, mindazokért, akik most itt együtt vagyunk, helyiek és vendégek, és együtt dicsérünk téged mindenekfölött azért, mert kegyelemből kiválasztott, megváltott gyermekeidként állhatunk előtted: hálával, bizalommal, reménységgel. Köszönjük a sok jót, áldást, amiben részeltettél, a gyógyulást, erőt, segítséget, amit tőled kaptunk.

   De látod, mennyei Atyánk, hogy életünkben mindig újabb és újabb gondok jelentkeznek, csalódás, megkeseredés, megfáradás… Nekünk mindig szükségünk van vigasztalásodra, támogatásodra, csodálatos jelenlétedre. Köszönjük igéd drága üzenetét, hogy te boldogoknak nevezed azokat, akik hozzád tartoznak, akik – akármi is éri őket – oltalmad alatt élnek. Akiknek hit által kapcsolatban vannak teveled. Mert te vagy az áldások forrása, mert nálad békesség, öröm, győzelem van. Taníts meg minket hinni ezt, és soha el nem feledkezni arról, hogy mi a tieid vagyunk. 

   Hálásak vagyunk, hogy a békességről hallottunk. Annyi minden veszélyezteti bennünk, közöttünk ezt a drága lelki ajándékodat… külső és belső tényezők, irigység, ellenségeskedés. Kérünk, békéltess meg minket önmagaddal és magunkkal, és tégy a békesség eszközeivé. Adj erőt és bölcsességet ahhoz, hogy a Krisztus jóságát, békességét tudjuk vinni oda, ahol háborúság, vitatkozás, szeretetlenség van. Tégy a te szeretetednek tanúbizonyságaivá és képviselőivé, amely egyedül képes megnyitni a szíveket, és megbékélést, kiengesztelődést teremteni. 

 Hadd viselkedjünk ahhoz méltóan, hogy közösségben vagyunk egyszülött Fiaddal. Hisszük, hogy ha őt követjük, ha cselekedetben, beszédben, magatartásban hozzá igazodunk, akkor te gyermekeidnek tekintesz már most, és majd a te országodban.

   Áldj meg bennünket, szeretteinket, gyülekezeteinket, munkáld hatalmad által megmaradásunkat, Szentlelked által lelki megújulásunkat, és teremts békességet ebben a háborúskodó világban! Krisztusért kérünk. Ámen.