Több bölcsesség kell a kritika elfogadásához, mint megfogalmazásához.
Benned kell legyen a tiszta élet mintája, az atyai ház eszménye, hogy megtérhess.
Meg kell védd magad az igazsággal szemben is.
Bűneinket nem megbánni, hanem elsimítani akarjuk.
Bűneim összekötnek magammal (kontinuitás).
A törvény idomít, a szeretet formál.
Több megértés, elfogadás: a bűnökre is Isten bocsánatának a fényében nézni.
Ha az emberek jóindulatára alapozol, könnyen összeomlik belső világod. Alapozz a saját jóindulatodra!
Nem a mi halálunk, a Krisztus feltámadása kell igazán elgondolkoztasson.
Részegen nincsenek józan álmaid.
Az, hogy mit tartunk jónak, helyesnek, mi tesz boldoggá, mitől leszünk elégedettek, teljesen személyfüggő, és a gyilkosságtól az életmentésig terjedő skálán mozog.
Bűneimet is igyekszem az evangéliumhoz igazítani.
Van egy ember-eszményünk, azt tudnánk szeretni, vagyis a gyakorlatban senkit.
A másikat bűneivel, bosszantó vonásaival kell elhordoznom - bűneimmel, bosszantó vonásaimmal.
Túl beleéljük magunkat az átmenetibe.
Az éjszakát nem, csak a lelkünket teszi világosabbá a biztos reménység, hogy közeledik a reggel.
2023/2
Sötétségben nehezen tudod magad elé képzelni a világosságot.
Csak annyira tud megvilágosítani Isten, amennyit fényéből befogad a szemem, a szívem, az értelmem.
Az alázat nem helyzeted elfogadásáról, hanem az arról való lemondásról szól.
A kegyelem sikertörténete vagyok (kudarcaimmal együtt)…
A rossz ezen a világon mindig „hazai pályán” játszik, a jó „idegenben”.
Nagyon finnyásak vagyunk a mások bűneire, a magunkéi vaskosságukban sem zavarnak.
Önérzetünk (vagy saját elképzeléseink) oltárán készek vagyunk feláldozni az evangéliumot.
Nem szűnünk meg osztani a semmit. Nem merünk szembenézni azzal a ténnyel, hogy egy életen át hiába beszéltünk, nem merjük határozottan levonni a konzekvenciákat: értelmetlenül tovább okoskodunk. „Amíg van véleményed, addig vagy valaki.” Pedig éppen fennen hangoztatott véleményünkkel bizonyítjuk, hogy mennyire senkik vagyunk…
Az öröm nehezen tárolható nehezebb időkre.
Otthona az otthontalanság.
Nyugtassatok meg, hogy nem csak engem nyugtalanít ez a kérdés!
Óriási erőfeszítésembe kerül a némaság, a mozdulatlanság.
Az a (kis) kör foglalkoztat a leginkább, ahonnan kiközösítenek.
Mindenkit szeretnénk eljuttatni a felismerésre, hogy félreismert akkor, amikor nem ismert el.
Amióta Isten emberré lettem, másként látjuk őt, ő is minket.
Logika: a vetélytársnak tekintett embertársát sunyin támadó és bántalmazó személy az áldozattá váltak ártatlan szenvedését színlelve azzal vádolja a másikat, hogy az agresszorként az áldozat szerepében tetszeleg.
Hit: teljes bizalmatlanság önmagadat, teljes bizalom Istent illetően.
Ha felhívod a figyelmet, hogy valamire ne figyeljenek, biztosan arra fognak figyelni.
Elsősorban élni akarunk, és nem annyira (másokat) éltetni.
Az élet szüntelen halált okozva tartja fenn magát.
Idő-tér dilemma az egyházban: tér (templom) van, idő (a találkozásra) nincs.
A szeretet mérőeszközökkel kimutathatatlan, mégis a legnagyobb erő…
Hasonlataink mögül kihátrált az élet.
Mindent tudsz róla, még sincs a hatalmadban.
Az idő áldása és átka az, hogy visszafordíthatatlan.
Évszázados szavakat rajzolok le betűkkel…
Bátran menekülök a félelem elől.
Öld meg a bizalmat, megölöd az embert.
Ha nem hiszel, számodra nincs mondanivalóm…
Életünk törések folytonossága.
A világ története valós – a maga abszurditásában is.
A Sátán sokkal meggyőzőbben hazudik annál, mint ahogy mi az igazságot hirdetjük.
Mekkora erőtlenséget vállalt Isten magára, amikor az embernek szabad akaratot adott!
Nem érdekelnek elődeid „piti” ügyei, pedig életed „nagy” történetei nem lennének nélkülük.
A harc kívülről belülre kerül. Egyedül az ember képes önmagával is harcolni.
Hát nem furcsa? Úriemberségünk nem engedné meg, hogy ne kérjünk bocsánatot attól, akit véletlenül meglöktünk a tömegben. Megölne a szégyen, ha nyilvánosan kiderülne, hogy ezt nem tettük meg, de ha megölnek, sem kérünk bocsánatot attól, akinek az életét tettük tönkre.
A jogosságra hivatkozó küzdelmekben nem feltétlenül az igaz, sokkal inkább az erős érvek győznek…
Észrevettétek: senki nem azonosul a hazugsággal, nem ismeri el identitása lényegének azt (ez logikai abszurditás is lenne, amit egy még nagyobb abszurditással oldunk fel: hazugságainkat igazságnak tartjuk és tartatjuk), az csak ellenfogalomként, rajtunk kívül létezik. A legromlottabb ember is (vagyis mindenki közülünk) az „igazságért” küzd a „hazugság” ellen, abszolút értelemben tehát bebizonyítja igazzá rehabilitált hazugsága helyénvalóságát az általa kompromittált igazsággal szemben.
Akkor vagy boldog, ha önmagad lehetsz. Vagyis, ha benned a kegyelem feltételei teljesülnek. Boldog a virág, a fény, a csend.
Ha dicséred a forrást, dicsérd a hozzá vezető utat is.
Nagy titok, misztérium ez: „el kell veszítened” önmagadat, javaidat, idődet, hogy krisztusi jellemzőkkel felruházva kapd vissza azokat: új emberként, önzés nélkül, örökkévalóként.
Elegáns ünneplőket látni díszes csokrokkal a kezükben, akiknek egy szakadt ruhás, sebektől szabdalt arcú gyerek kétségbeesetten kínálgat pár szál fonnyadt virágot… Kevés esélye van arra, hogy valaki vásároljon tőle, és semmi esélye, hogy ő valaha valakitől ünnepeltként virágot kapjon…
Az idő átgázol sikereinken, csalódásainkon is… és a végén ugyanoda érkezünk.
Könnyebb ünnepelni az elesettek felemeltetését, mint a felemeltek szabadságát.
Létünk nagy ellentmondása az, hogy időben és térben élünk, miközben belső irányultságunk, törekvéseink túlmutatnak az időn és téren.
A kompromisszum gyakran barátkozás az ördöggel.
Nincs is szükség a sátánra, csak adj korlátlan hatalmat az embernek.
Isten az életet akarja, ezért törvényei halálra ítélnek mindent (bennünk is), ami a halált szolgálja.
Az igazság nem biztos pont, hanem helyes irány: határa a végtelen.
Minden Istenhez köt, mert mindent tőle kaptam: örömeimet és kudarcaimat, önmagamat és embertársaimat.
Az Istennel való kapcsolatomat illetően állandó kétség gyötör, ha az én ragaszkodásomat mérlegelem, és teljes nyugalom tölt el, ha az ő kegyelmére gondolok.
Gyakran nevezzük igazságtalanságnak az önérzetünkön esett sérelmet. Legyen igazam, pusztuljon a világ!
Megerősítésre van szükséged, mégha te is gyártod azt magadnak…
A frusztrált ember fájdalmai nem mindig jogosak. Keserű csalódása abból is származhat, hogy önző vagy éppen gonosz tervei nem sikerültek.
Aki mások fölött kontrollt gyakorol, az maga fölött elveszítette azt.
A lelki test olyan (persze, csak „távolról közelítő” a hasonlat), akár álmodban a személyek: nem tudnád őket körülírni a szép, elegáns, stb. jelzőkkel, de tudod, hogy ők azok. A testi dimenzió csak a beazonosítás miatt szükséges…
Az igazadért az igazsággal is szembemész.
Ha sikerről van szó, magunkról, ha kudarcokról, másokról beszélünk.
Sok bűnt követünk el a jóért való küzdelem során.
Pénzzel minden kísértést ösztönözni, minden bűnt finanszírozni lehet…
Elszántan bizonygatjuk elméleteink tökéletes kerekségét, míg életünk tele van résekkel, hézagokkal.
Nem tudjuk feladni a pusztulás biztonságát a szabadulás kockázatáért.
Minél korlátoltabb az ember, annál jobban kötődik (ragaszkodik)
a korlátokhoz.
Nem lehet megtérned, és a régi becsületedet is átmentened.
Sokkal könnyebb meghallani és elfogadni az Isten akaratát, ha az egyezik az én szándékommal, mint akkor, amikor nem.
A bibliai történetek gyakran nem azt tanítják meg, hogy mit kell tenned, hanem azt, hogy mit tesz Isten. Az asszonyok húsvét hajnalán szorongva mennek a Jézus sírjához – hát ennél sokkal többre mi sem vagyunk képesek. De (meg)tudjuk, hogy Isten igen.
Vajon hova lesz mindaz a jó, ami meghal bennünk: gyermekkorunk tiszta vágyai, álmai, minden jó szándékunk, szeretetre törekvésünk? Életre kelnek ezek egykor? A rossz miatt nem kell aggódnunk: a semmiből is képes kicsirázni.
Életünk – akár egy portré - fényből és árnyékból rajzolódik ki. A szeretet, jóra törekvés adják a világos színeket, az önzés, gőg, lenézés, harag, mulasztások a sötét foltokat. Nem vagyunk fénylények.
Együttérzés és elhatárolódás: sírni a számkivetettekkel, és örülni, hogy nem tartozunk közéjük. Odaadnád-e fele szépségedet egy torz arcú embertársadnak?
A ceremóniák túlhaladottá válnak. Nem mehetünk vissza (nem is szeretnénk) pl. a Dávid király korába. Krisztus tanítása (pl. a szeretet törvénye) örök kihívás.
Megbénítottam, és most fáj, hogy nem áll mellém, nem ölel át.
Néha a hagyományok útján felkapaszkodók lesznek nagy hagyományrombolókká.
Az erkölcstelenségnek erkölcsi háttérre van szüksége, amit semmibe vehet.
Meg kell értened a szöveget ahhoz, hogy felismerd: nincs semmi üzenete.
Az, hogy nem értenek meg, azt is jelentheti: nem kapok megerősítést tévedéseimben.
A szabadságvágy is megkötözhet.
Bűneink elválasztanak, pedig – mint közös vonások – összeköthetnének minket. „Testvér, én is ki akarlak készíteni téged, te is engem, látod, ez a mi közös nyomorúságunk, jöjj, boruljunk egymás nyakába.”
A tékozló fiú első, otthonát elhagyó lépése is már a hazafelé vezető út része volt.
Bennünk van az igazság ősmintája, akármennyire el is deformáltuk azt.
Kis igazságaink sokszor elnyomják az igazán nagyot.
Isten kudarcainkban (azok beismerésében) tudja sikerre vinni kegyelmi tervét.
2023/3
Sokkal, kevéssel: lejár a napunk. (Ha üres kézzel, üres szívvel éred is meg az estét, az is eredmény, hogy sikerült túlélned egy napot.)
Igazi problémáinkról valójában képtelenek vagyunk beszélni: annyira a lelkünk homályos mélyén rejtőznek, annyira nem értheti meg senki, velük kapcsolatos gondolataink, érzéseink annyira formátlanok, hogy nem merjük, nem is tudjuk senkivel megosztani azokat. Amit esetleg megfogalmazunk, az a lényeg zavaros körülírása. Tulajdonképpen azt szeretnénk, hogy szeressenek, ránk figyeljenek, de mi sem tudjuk pontosan, hogy ez mit jelent, és hogyan valósulhatna meg.
A világot, benne önmagunkat nem megérteni, hanem megmagyarázni akarjuk. Nem azt az (igazság)mintát keresünk, amelybe beleillik a világ, hanem saját sémáinkba akarjuk a világot beleszorítani. Ezért lesz számunkra az a normális, a helyes, amit mi gondolunk, aki pedig másként vélekedik, azt legjobb esetben is bunkónak tartjuk. Hát nem tiszta képlet ez, ilyen módon nincs-e a kezünkben a bölcsek köve, a magyarázat mindenre?
Artikulálatlan sikoly.
Sebünk tükör, amibe ha belenéz valaki, minket pillant meg.
Ha 80 éves korodban makkegészséges vagy, menj el az orvoshoz, mert valami nincs rendben veled.
Nem az a veszteséged, amit nem kaptál meg, hanem az, amit nem adtál oda.
Nyughatatlan vágyunkban, hogy megszerezzük saját mennyországunkat, feláldozzuk az Istentől nekünk felkínáltat.
Egyesek azt tartják sikernek, ha kiválnak a közösségből, mások azt, ha beleilleszkednek abba.
Ha a láthatatlan igazsággal szemben is kételyek ébrednek bennem, miképpen hinnék a láthatóban?
Ha teszel valamit, te vagy a tettes.
Van, aki a szabadságtól menekül.
Az ördög nyugodtan aludhat: elintézzük mi egymást.
Elbizonytalanodtam a hitetlenségemben.
Férfi: a világ legjobb nője mellől is ócska utcalányokra kacsintgat.
Mondják, Einstein Nobel-díjat érő tudományos munkájában volt pár helyesírási hiba. Szerencse, hogy nem egy irodalmár kezébe került.
A bűn a jelenvaló világ rendjéhez tartozik. A bűnbánat nem. Csak az a bűn létezik (számodra), amit beismersz. Ezért vannak önmagukat tökéletesnek tartó emberek. Ők azok, akik a bűnt csak másokban veszik észre. Könyveket írhatsz az ember bűnös természetéről úgy, hogy meg vagy győződve: személyesen egyáltalán nem vagy érintett.
Bennünk sokszor a hamisságnak lesz igaza.
Győzelmeid pillanatnyiak, az igazság örök.
A világtalanok feketében látják a világot?
Látnálak csak, hogy milyen ember vagy civilizációs kellékeidtől megfosztva!
Rájöttem, hogy milyen módszerrel nyugtat le a terapeutám: azóta nem sikerül neki.
Nem bánom, ha belém kapaszkodsz, csak ne állítsd azt, hogy te támogatsz.
A féltékenység a szeretetnek álcázott önzés.
Ha szeretsz valakit, nem kényszeríted, hogy megváltozzék. (A szeretet, a jóság nem változtat meg automatikusan, csak megteremti a lehetőséget arra.)
Elsősorban nem a Könyvet, hanem annak üzenetét kell birtokolnod.
Nem kizárt, hogy a bűn – ami makacsságban, erőszakban, önzésben, uralkodni vágyásban, mások bántásában nyilvánul meg - (örökölt) betegség. Vagy mégsem? Igaz, durva illetlenségnek számít valakinek a szemére vetni azt, hogy beteg (az előbbiek alapján azt, hogy bűnös), még inkább valakinek az arcába vágni (ha kezdenek mutatkozni a testi vagy a lelki diagnózis tünetei): látod, megkaptad a magadét.
Az elektromosság jól elvolt felfedezése előtt is.
A Sátán az énedet is ellened használja fel.
Minél több kételkedés van bennem, annál nagyobb szükségem van rád, Istenem.
Sokak kételkedése hitté állhat össze?
A bokor mögül figyelem, ahogy a szomszéd kilép a lakásból, megbúvik egy bokor mögé, és átleskelődik. Milyen sunyi!
Szorongató, egzisztenciális rosszullétet kiváltó érzés ráeszmélni: napjaink, élményeink végképp tovatűntek. De amit szeretetből cselekedtünk, azért nem kell bánkódnunk. Az velünk, másokkal marad.
A siker elhiteti veled, hogy jól végezted a dolgod, akkor is, ha nem, a csalódás pedig azt, hogy elszúrtad az egészet, akkor is, ha nem.
Az elfogadás nagylelkűsége.
Dilemma: harcolnunk kell kísértések ellen, pedig szükségünk van rájuk (azok tüzében, feszültségében edződik a lelkünk), az anyagiak ellen, pedig nem lehetünk meg nélkülük.
Vedd észre: irigységed, gyűlöleted, nagyravágyásod másoktól függővé tesz!
Azzal segít, hogy emlékeztet: nincs szükségem segítségre.
Megfigyelhetjük a Bibliában: Isten gyakran természeti (akár „vallási”) törvényeket átlépve tett csodákat, vitte véghez terveit: pl. a Vörös-tengeri átkelés, Krisztus feltámadása. A törvény – hála Istennek – nem abszolút.
Aki az anyagiasságot, az érvényesülést, szenvedélyei kiélését, a hatalom- és birtoklásvágyat elsődlegesnek tartja, az összetéveszti az eszközt a céllal. Valami mélyebb belső igény, hiány kifejeződései ezek.
A „nagyra” vágyunk, pedig az kicsikből tevődik össze.
Ne befolyásoljon a mások véleménye, sem a saját, másokról kialakított véleményed!
Az tesz megelégedetté, ha mások megelégedettek veled?
A korlátok segítenek szabadságunk megélésében.