Nyegle győzelmeink tragikus bukásunkat készítik elő.
Ha nem vagy képes higgadt maradni, legalább viselkedj úgy, mintha képes volnál: már az is sokat segít.
Az akaratunk is kondicionált.
Az győz hosszú távon, aki harcosokat (utódokat) tud állítani a maga helyére.
Akit kizársz a szívedből, azt tkp. bezárod annak mélyebb, sötétebb zugaiba.
A bűnbánók önteltsége: „a lelki sötétségben, megkötözöttségben élő emberek nem tudnak és nem is akarnak őszintén szembenézni önmagukkal, de mi, a megvilágosítottak, képesek vagyunk erre.”
Ha valaki meg van győződve, hogy rajta nem lehet segíteni, akkor azon az emberen tényleg semmiféle segítség nem fog segíteni. Az igazi segítségnyújtás sikere elsősorban nem is valaki(k) segítőkészségén múlik, hanem a segítség elfogadásán, elfogadtatásán.
Amit sorsunk, kapcsolataink alakulásában végzetszerűnek tartunk, az legtöbbször belső indulataink és gátlásaink megnyilvánulása: megszokás, makacsság, függőség, megrögzöttség, hanyagság… A bűvös körből kitörni nem lehet. Mert nincs is kör, csak bennünk. (Nincsenek korlátok: te vagy a korlát.)
Milyen rettenetes sikolyok húzódnak meg a hallgatás mögött!
A legnagyobb boldogság vagy szomorúság egy személy jelenlétén vagy hiányán múlhat.
Telik az idő: fogynak ismerőseim, szaporodnak a (számomra) idegenek.
A megtartó élmények gyümölcsei utólag érnek be… (Utólag világosodsz meg, hogy az volt veled, aki mindig veled van. Lásd: emmausi tanítványok.)
Uram, érezz a mi szívünkkel, láss a mi szemünkkel, halljál a mi fülünkkel!
Mindenkinek van valami rögeszméje, egyeseknek az, hogy nekik nincsen.
Nehéz tudatosan tudatod kikapcsolására törekedni.
A „vérbeli” igazságtalanságot nem lehet sarokba szorítani. (Képzelj el egy olyan sakk-játszmát, ahol a fehér bábuk a leszögezett szabályokat követik, a feketék pedig – önkényesen - a sajátjukat).
A sötétséget nem tudod soha rávenni arra, hogy megvilágosodjék.
A rögeszme egy más univerzum, más törvényekkel.
A magasabbra dobott kő nagyobbat esik. Nagyon magasra kell dobnod, hogy ne essék vissza.
A kis dolgokban megmutatkozó törvények a nagyokban is érvényesek maradnak.
Ha valaki igazmondónak tartja magát, azt nem tudod meggyőzni, hogy hazudott. (Nemigen vagyunk képesek szétválasztani önmagunkat tetteinktől.)
Önérzetünk teljes erőből tiltakozik az ellen, hogy bűnös emberek előtt beismerjük bűneinket. A bűn szindrómája ez.
A bűnös ember képtelen mások ártatlanságban hinni. Ezért a sajátját próbálja bizonyítani.
Mindenki egy más (párhuzamos, divergens?) világba ébred bele.
Én, aki hosszú évekig ilyen és olyan voltam, lehetek-e más, meg tudok-e gyökeresen (nemcsak felületesen, bizonyos szokásaimban) – talán valamilyen megrázó élmény hatására - változni, képes vagyok-e elhagyni a régit, eddigi önmagamat akkor is, ha mások ezután is csak azt látják bennem? Miből építem fel új egyéniségemet, és mi biztosítja énem kontinuitását? Belátjuk: ehhez tényleg meg kell halni, és újjá kell születni.
Ne csodálkozz, ha róka létedre kinéznek a tyúkok társaságából!
Az ártatlanságod – jogi megközelítésben – az éppen rád alkalmazott törvényektől függ. Ha egy primitív törzs halálra ítél pl. egy teljesen önzetlen, segítőkész tetted miatt, ami viszont a törzs jogrendjében súlyos kihágásnak számít, akkor – sajátos szabályaikkal kényszerűen szembesülve - akár hibásnak is érezheted, de mindenképpen balszerencsésnek fogod tartani magadat.
Az egyén kényelme kellemetlen következményekkel jár a közösségre nézve.
A múltaddal már nem rendelkezel, de az rendelkezik veled.
Jelenünk attól függ, hogy mit kezdünk a múltunkkal és a jövendőnkkel.
Frusztrált hólyagok, kisszerű, hitvány és olcsó gazemberek (akinek hatalomelvű társadalmakban sikerült a hatalmat megkaparintaniuk, mert a rendszer úgy működik: ez valakinek a legravaszabbak, leggátlástalanabbak és a legelvetemültebb közül mindig kell, hogy sikerüljön) nagyravágyó, szertelen hóbortjaikért egyének, családok, nemzedékek, országok sorsát teszik tönkre, ördögi cinizmussal nemes, világmegváltó jótéteménynek nevezve galád tetteiket.
A gonosz világban a gonoszság csak gonosz eszközökkel érheti el céljait. Az említett világban az ún. jó is gyakran nyúl ilyen eszközökhöz. Egyetlen tiszta harc van: az áldozatvállalásé.
Hiába mondod fölényesen: egyáltalán nem érdekel holmi halandó emberek véleménye (tényleg mindenkiből egy rakás rothadó hús, majd por lesz egykor), mégis rettenetesen kínosnak érzed, ha valamiért leégsz ismerősök vagy idegenek társaságában.
Minden tettünk kétségbeesett dacolás a halállal.
Az jutott eszembe, amire gondolni sem mertem volna.
Nem merem beismerni, hogy milyen nyomorultul félek, inkább ráordítok a mellettem élőre, inkább – ha módom van rá - atombombával fenyegetem a világot.
Csak az akarjon élni, aki elszánta magát a halálra.
Ahogy Isten vette a semmit, és anyaggá formálta egy pillanat alatt (ami nekünk egy örökkévalóság), megalkotta annak törvényeit (fénysebesség és egyebek), kicsit beletervezve a végtelenséget (mert ő mindenütt jelen van) és az időtlenséget (mert az ő léte örök jelen), és megteremtett minket, akiken felvillan az ő dicsőségének fénye…
Őseinkkel összeköt az anyag és a lélek.
Bár tudod, mégis mindig rácsodálkozol. A jóért jót vársz, bár tudod, hogy hálátlanság a válasz.
Korlátaink, válaszaink hozzánk mértek, nem tudunk másként látni, nem tudunk jobban együtt érezni. A magunk és a másik ember, magunk és a világ közti viszonyt torzítva éljük meg. Nem értjük meg, hogy az „én” és a „te” alapjában véve ugyanaz, ami fáj nekem, az a másiknak is. A szeretet taníthat meg. Csak a szeretet.
Minden idióta diktátor jogot formál a (teremtett) világ feldúlására: az azt létrehozó ige semmibe vételére, az azt körülíró szó kénye-kedve szerinti átértelmezésére.
A képernyő világokkal köt össze, világoktól választ el.
Egy unalmas, szokványos este. Mindenki itthon van, szöszmötöl valamivel. Ha háborúban lennék, egy ilyen családi jelenetre úgy gondolnék, mint a mennyországra.
Ha szeretsz valakit, akkor, ha arcul is csap, keresni fogod az őt felmentő magyarázatot tettére, ha haragszol valakire, akkor, ha megölel is, keresni fogod a gonoszságát bizonyító mozzanatot gesztusában.
Krisztus eljövetelének következménye és visszajövetelének reménysége erőterében élünk. Jelenünket a múlt utóhatása és a jövő vonzása határozza meg.
Hány hazugsággal, csalással, árulással „éltek túl” őseink?! Nos, ezeket a géneket hordozzuk magukban.
Ha nem tudsz jobbat, meggyőzőbbet hazudni az igazságnál, akkor inkább légy őszinte!
Az önmegtagadás része önazonosságomnak.
A rögeszméket az azoknak ellentmondó tapasztalat, az észszerű cáfolatok evidenciája még szívósabbá teszi. Az összeesküvés-elméletekkel szemben felhozott józan érvek tkp. azok malmára hajtják a vizet mint zavaros tételeikben már posztulált, előre megjósolt és „rossz szándékúnak” kategorizált, hamis bizonyítékok…
Értelmed a legnagyobb tévedések forrásává válhat: arra kényszerít, hogy elhelyezd, igazold, kimagyarázd, megmutasd magad, de mivel csak a tények töredékét ismered (azt is értelmed prizmája által torzítva), mindezt tévesen fogod megtenni.
Híveink tömeges megmozdulása a távolmaradásban…
Azért nem vagyunk igazán boldogok, mert önző örömöket kergetünk: egyéni „sikert”, „élvezetet”, „szórakozást”. Ezek csak kicsikart pótlékok. A boldogság közösségi meghatározottságú.
Rombold le magadban a romboló indulatokat!
A diktátorok úgy gondolják: életcéljaikért akárhányan meghalhatnak.
Olyan hangos bennem a kétségbeesés hangja, hogy nem hallom meg Isten reménységről szóló üzenetét…
Hogy mit gondolsz, az a te bajod, hogy mit teszel, az a másoké (is).
A rossznak az a jó, ha még több rosszat tehet. Következőleg azzal szolgálod a jót, ha ebben megakadályozod. Ha rosszat teszel a rosszal.
2023/4
Kétségbeesetten hinnünk kell valakiben, aki könyvébe ír minden jót, akinek színe előtt győzelemre jut minden igazság, akinek be tudjuk bizonyítani ártatlanságunkat.
Az igazság nem kellemes árnyék, ami elpihentet, hanem sugárzó fény, ami tovább vezet.
Amiképpen visszafogod magad a nyilvánosság előtt (pl. udvariasan viselkedsz, nem mondasz illetlen szavakat, nem támadsz durván másokra), úgy tedd meg ezt saját magad előtt is (tarts annyira magadtól, mint másoktól)!
Ismered a gonoszság törvényeit, megnyilvánulásait, azok mégis váratlanul érnek, zavarba ejtenek.
Van-e nagyobb öröm annál, mint amikor a bajban segítséget kapsz? Ha pedig történetesen te vagy az, aki segít, akkor ugyanazt az örömöt kell átélned, és nem a leereszkedő nagylelkűség, a fölény érzését.
Azért élek önpusztító módon, hogy vegyétek észre fájdalmaimat, és valami módon segítsetek, hogy ne kelljen önpusztító módon éljek.
Ha egyik szomszédod háza ég, a másik szomszédod pedig éppen ünnepel, nem biztos, hogy az utóbbi hangulata ragad rád.
Hála Istennek, korlátok közt élünk. A bűn tekintetében is.
Maffiatagok háborognak maguk között: hol vannak a régi erkölcsök, a fiatalok manapság már szakadt öltözetben, vasalatlan ingben jelennek meg a főnök előtt.
Bűneim ismeretében állítom: az igazságtalanságok nem „érdemeik” szerint érik az embereket.
Mi a kritizálást legtöbbször a segítségnyújtás helyett gyakoroljuk.
A bűn sem olyan rossz, ha nem visszük végbe.
A tükör igen, a valóság, amit tükrözött, nem törhető össze.
Hiteddel nem tudod a mások hitetlenségét legyőzni.
A férfi több a nőnél, a nő a férfinél.
Nincs véleményem, de ahhoz nagyon ragaszkodom.
Hamisak közt az igazmondás árulásnak számít.(Nem szereti a görbe, ha ki akarod egyenesíteni.)
A gazdag több „érvvel” képes megtámogatni igazságát, mint a szegény. Kb. annyival, amennyivel gazdagabb.
A változás egyik legnagyobb akadálya: ragaszkodunk magunk értelmezte múltunkhoz, magunk formálta önmagunkhoz.
A földiekben (azok lényegét megismerve) a mennyeiket is szemlélhetjük.
Minél emelkedettebb vagy, annál inkább megérted: milyen alázatosnak kell lenned.
Istent meg lehet ismerni, de megérteni soha.
Az igazság kimutatásának (nyilvánvalóvá tételének) valami 100%-osan biztos módszerét kellene megtalálni. Rögtön megjelenne a módszer kritikája vagy hamisított változata. Az igazságot diszkreditáló hamisságot kellene hatékonyan diszkreditálni.
Az igazság hiába arat fényes győzelmet, a hamisság vérbe fojtja azt.
Az a meggyőződésed, amiről meggyőződve akarsz lenni.
Akarnál-e egy reggel tiszta tudattal ébredni, tiszta szemmel és szívvel nézni a világot, mintha most születtél volna, nem bajlódni múltaddal, önigazolással, magyarázkodással, szenvedélyeiddel? Szeretnéd-e mindezt? Ne hallgass másokra! Próbáld meg!
Szűklátókörűségünk sok bajt okoz nekünk, az ti. hogy „emberi” múltunk (és a hozzá kötődő önvád, bűntudat, kudarcélmény) és jövendőnk (és a hozzá társuló félelem, aggodalom) túlságosan foglalkoztatnak minket. Akkor élünk helyesen a jelenben, ha „isteni” múltunkra és jövendőnkre, teremtettségünkre és üdvösségünkre gondolunk. A kettő Istenben összeér. Akkor élünk igazán, helyesen, ha őbenne vagyunk.
Tkp. az is tagadja Istent, aki nem hisz jóságában, igazságában, szeretetében és kegyelmében.
A földi evolúció a sokféleség meghasonlottsága fele halad, a lelki evolúció a sokféleség egysége fele tart.
Aki semmit nem akar, annak minden vágya teljesül (vagy teljesületlen marad).
Az idő vége az időtlenség, a halál halála a halhatatlanság.
Egy szerzetes lemegy a zsúfolt nagyvárosba, és rácsodálkozik arra, hogy egy „miatyánknyi” idő alatt mi minden történik ott (), de azt is megállapítja: ezek közül semmi fontosabb, mint egy Miatyánk elmondása.
Ha csak egy célod van, sokat akarsz, ha sok, akkor egyet.
Vállalnád-e, hogy úgy mentsd meg barátod életét, hogy azt soha se ő, se senki más ne tudja meg, sőt valaki ármánykodása, soha le nem lepleződő hamis vádja következtében éppen e nemes tetted miatt árulóként, gonosztevőként maradjon fenn az emléked?
Ahogy a külső természetben a gravitáció ellen, úgy magunkban is küzdeni kell a gonoszság ellen, mert belső természetünk része az. (Nem esik jól megbocsátani, mindegyre feltör bennem a káröröm, eltölt a bosszú remegő vágya, stb.)
A mártírok versenyét az nyeri meg, aki hamarabb meghal.
A halál ellen két „módszer” létezik: születés és feltámadás.
Az áldott orvos az örök életre gyógyít.
Milyen egyedül vagyunk!
A velem levő, fel nem ismert Istent próbálom pótolni (helyettesíteni?).
„Barátaim, feláldozom magam értetek.” „Te lássad. A te dolgod.”
Mekkora a távolság Isten és közöttünk? Krisztus nélkül végtelen nagy, vele pedig végtelen kicsi.
Visszataláltam a tévelygés útjára.
A fényt nem tudjuk birtokolni, csak befogadni.
A jelenünkkel a múltunkat építjük, ami jövőnk alapja.
A szél az, ami felkavarja a tenger hullámait, elcsendesednie már magában kell.
Az ige értelmezői lettünk annak cselekvői helyett.
Változni a változásban, vagy ugyanaz megmaradni a változás ellenére?
Én sem hiszem, de tudom.
Sokszor teszem, ha a törvény nem is kényszerít, de sokszor nem tenném, ha a törvény nem kényszerítene.
Az élet rákényszerít az életrevalóságra.
Mások bűnébe kapaszkodom.
Minél mélyebbre ásunk a titkokért, azok annál mélyebbre kerülnek.
Mindent megteszek értetek, azon kívül senki ne kérjen tőlem semmit.
Az igazságért való harcban csak egyetlen hátsó szándék lehet: az igazság.
A gyülekezetek tele vannak képmutatókkal. Képmutatás lenne ezt cáfolni.
Prózai unalommal meghozott döntéseinknek drámai következményei lehetnek.
Hozzáállásom meghatározó a másik magatartásában.
Csak azért, mert emberi kapcsolataink során éljük meg a nehézségeket, nem tulajdoníthatjuk teljességgel azoknak.
A szavak néha elbonyolítják az egyszerű, boldog tényeket.
Kudarcainkkal nekünk kell megbirkózni, győzelmeinkkel másoknak is.
Kicsinyes érzéseink megakadályoznak abban, hogy a szeretet nagy ügyével foglalkozzunk.
Briliáns kritikus, csak egy lépéssel sem mozdított elő egyetlen jó ügyet sem.
A túlélő ua. áldozat is.
A harci hév bennünk van, az ellenséget sokszor más választja ki (találja meg) nekünk.
Hiszem, hogy mennyei családomra is mindig számíthatok.
Beszennyezett szavakkal mondjuk tovább a tiszta evangéliumot.
A megkérdezett kérdező…
Van helyes irányba történő tévelygés?
A kiszámíthatatlan véletlen Isten kiszámított akarata.
Csodára várni, amikor nekünk kell megtenni valamit, istenkísértés.
Isten ítéletével vitába szállhatsz, kegyelmével nem.
Amit kelletlenül osztasz meg másokkal, kevesebb lesz, mintha ugyanazt szeretettel tennéd.
Könnyebb a (külső) ellenséget likvidálni, mint a (belső) gyűlöletet magadban.
Minek bajlódni a kiegyezéssel, amikor félre is állíthatod a másikat. (Ám vigyázz: ha nem tudod, hogy hol van a te atyádfia, akkor a te helyed is kérdésessé válik!)
Nincs ördög, de Isten óvjon ettől a nemlétező ördögtől!
A bűn bevallásánál jól fognak a „többiek” (hogy ti. együtt követtük el), a következmények vállalásánál (hogy ti. a”többiekért” is szenvedni kell) nem.
Aki az időmet nem veszi komolyan, az engem sem.
Ha az elődeink csodában részesültek, mi is hasznot húzunk abból.
Gondolkodásunk élet-központú.
Hiányaink mozgatnak.
Idegesít, ahogy mindegyre rám köszönnek: „Békesség Istentől!”