Egy „megértett” (értelmezésre már nem szoruló) igazság veszélyes törvénnyé válhat.
Az élet összeelegyíthetetlen a halállal.
A kegyelem azt is jelenti: Isten számára szimpatikus az, akit én legszívesebben pokolra küldenék.
A kisebb baj az, hogy jónak tartjuk tetteinket…
Ha Krisztus minden, akkor a mindenben én is benne vagyok.
Hamis tételt is lehet meggyőzően bizonyítani.
Más a párduc, más a kecskegida igazsága.
Romlottságunk elsősorban nem is bűneinkben, hanem az azokhoz való viszonyulásunkban mutatkozik meg.
Mert többet tudunk, nem biztos, hogy többet is értünk.
Isten jelen van nemcsak a beszédben, hanem a hallgatásban is.
A hitetlenség mindig kéznél van, a hitért meg kell harcolni.
Konzerv felirata: fogyaszd el a tartalmát, és akkor elég erős leszel, hogy felnyisd a dobozt.
Az a tény, hogy élünk (időt fogyasztva), az élet rovására történik.
Úgy teszel, mintha értenéd az érthetetlent, mintha a legtermészetesebb volna az, hogy minden ilyen abszurd és irreális…
Megértem ellenségeimet: az ő helyükben én is így tennék, mint ahogy bizonyára ők is az én helyemben.
Krisztus megtehette volna (egyedül ő), hogy ne szülessen meg (azt is, hogy ne kelljen meghalnia).
Ok nélkül bántottak, lelkemben súlyos sérüléseket okoztak. Bosszúállásomból annyi lett: sebeim lassan begyógyultak.
Néha azért csűrjük-csavarjuk, magyarázzuk viselt dolgainkat, azért annyi megbeszélés, konzultáció, mert nem vagyunk hajlandók beismerni hibáinkat. Vitát nyitunk az igazságról ott, ahol be kellene látnunk bűneinket.
Nem a munka öröme, hanem annak terhe fáraszt el.
„Mással” azt jelenti, hogy „nélküled”.
Megnyugtat a nyitott ajtó, ha soha nem is lépsz ki rajta.
A „minden igaz” a hazugság gátlástalan, szemfényvesztő uralmát nyitja meg.
Az élet gyakran a hazugságot igazolja.
A sast kalitkába zárjuk, hogy „magasröptű igazsága” mindenki számára elérhető legyen.
Jó-e ködösíteni az igazságot csak azért, hogy elfogadhatóbb legyen?
Ha az evangélium ma már nem kell senkinek, akkor találjunk ki egy másikat helyette, vagy értelmezzük át a felismerhetetlenségig ízlésünk, elvárásaink, korhangulatunk szerint?
(Út-e az, amin senki nem jár?)
Minél többen tartanak igaznak valamit, annál nehezebb felismerni annak hamisságát… E tétel cáfolata is annak igazságát erősíti.
Dühtől remegve, teljes erőmből ráütöttem. Ellepte a vér. Az én vérem. Egy szúnyog volt.
Tagadhatatlan, hogy egyfajta elégtétel, megkönnyebbülés bosszút állni. És nem feltétlenül öröm megbocsátani, jót tenni. Tudatosan, erőfeszítéssel is vállalnunk kell.
Üzenetet hozott valaki az egyik intézetben nevelkedő gyereknek. A messze vidékre elkerült, de gyerekükről soha le nem mondó, tehetős szülők küldték: „gondoskodtunk arról, hogy mindened meglegyen, és nemsokára érted jövünk”. A gyerek nagyon örült, de az intézet vezetősége megmagyarázta neki: ezt az üzenetet akárki megfogalmazhatta, semmi sem bizonyítja, hogy az valóban az állítólagos szülőktől származna, másrészt túlságosan általános, akárkire vonatkozhat, azt sem lehet tudni, hogy mennyi idő telt el az üzenet átvételétől, mennyire volt hiteles annak tolmácsolása, milyen tényezők módosíthattak rajta, az átadó személy (talán együttérzésből) mennyit változtatott, szépített rajta.
A demokráciát játékszabályok tartják fenn, nem az emberek magasabb szemlélete. Ha összeomlik az első, dől az egész.
Az irigység, a bosszú indulatai nem gyógyíthatók, csak tünetmentessé tehetők.
Könyvet írt a kudarcairól. Nagy sikert ért el vele.
Zseniálisan érvel, sajnos, a rossz ügy mellett.
Elkerülhetetlen volt az, hogy elkerüljük egymást.
Abba kapaszkodunk, ami a mélybe ránt.
Kisszerű embereket egy szent ügy naggyá tud tenni.
Szegénységben, szemét között élt, a lelke mégis tiszta maradt
(A külső, magas fokú higiénia nem biztosítja lelkünk tisztaságát.)
A végső szót a testté lett Ige mondja ki.
Hiába mész vissza az időben, az idő nem tart veled.
Minél gazdagabb vagy, annál nagyobb kártérítést kérnek tőled… Lelkiekben is így van: minél többet kaptál, annál többet kérnek számon.
Nem a rendkívüli élmények, a szeretet mindennapi tapasztalata az igazi misztérium.
A kételkedésed nem ok arra, hogy ne higgyél.
A mások határozottsága megakadályoz abban, hogy elismerjem bizonytalanságomat.
Túlságosan visszaéltünk a Krisztus nevével, mindenféle ambíciónk mellé odakényszerítettük azt… Kiszolgáltatott, megalázott, keresztre feszített név lett az övé a történelemben, egyéni életünkben is.
Az igazság győzelmének mitológiája… Látod, hogy tömeggyilkosokat eszményítenek, miközben semmit sem tudunk az ártatlanokról, akik azzal a reménységgel haltak meg, hogy a történelem majd őket igazolja.
Szükségünk vívódásra, szorongásra. A jeleket nem kell kikezelni magunkból.
Nem látom, mert túl közel vagy túl távol van.
Csak a diktátorok engedhetik meg maguknak, hogy ellenségeiket ne kelljen elhordozniuk.
Az élesbe menő túlélési harc nem enged időt a töprengésnek.
Ez csak a problémás ember számára probléma.
Nem volt jó üzenete a hallgatásának.
Tisztázzuk: nem vagyunk tiszták.
Új környezetben könnyebb újat kezdeni.
A korrekt viszony megőrzése érdekében az ellensége maradtam.
Fáj, ha a társad fájdalom nélkül megy el tőled.
Ha nincs bűn, nincs igazság sem. Az igazság és hamisság közti különbség mi magunk vagyunk.
Mindenki az igazságról beszél. Csak az enyém létezik…
Pedig csak ha az utat befejezzük, akkor érkezhetünk célba.
A vallás Isten hiányának pótléka.
Uram, aki vagy, add, hogy én is legyek.
Autóval sietek valahova. Belémkoccan valaki. Eléggé bosszantó. Félrehúzunk, kiszállunk – egy pillantással megállapítom, hogy az autója legalább tízszer többet ér, mit az enyém –, félszájjal köszönünk egymásnak. Érezni a feszültséget. Ő előbb a saját autója elejét méri végig, tapogatja meg, aztán odajön, együtt vesszük szemügyre az enyémen esett károkat. Csak egy kis karcolás, horpadás. „Nincs nagy probléma”, mondja. „Szerencsére nincs”, válaszolom. „Nagyon sietek, gyorsan rendezzük le”, vált át sürgetőbe. „Mennyit adjak?” Visszakérdezek: „Ha én ütöttem volna meg az önét, mennyit kérne.” Felnevet. „Ilyen csekélységért semmit”. „Akkor én is ennyit kérek”, mondom, bár van bennem egy kis keserű érzés. És még hozzáteszem: „köszönöm a nagylelkűségét”.
A másokért hozott áldozat még nagyobbá teszi szeretetedet. (Áldozatod kötelez.)
Könnyebb a sötétséget kiűzni, mint világossággá változtatni.
Isten nem küld a pokolra, de elenged, ha nagyon akarsz.
Emberi létünk egyik nagy kihívása: testünkhöz tartozik egy agy, agyunkhoz egy test.
Szívesen látjuk azt (valami jóleső, lelkesítő érzéssel tölt el), hogy fiatalok szeretik egymást. Ha tudjuk is, hogy ez néha csak múlékony fellobbanás, mégis mintha minden eset a szeretet örök erejét hirdetné.
A „sok minden” kevesebb, mint a „minden”.
Súlyos, reménytelennek tűnő betegségből lábadozó atyafi mondja: újra kell tervezzem a halálomat.
Isten közel maradt a bűnös emberhez (is), de az a bűn sötétségében, félhomályában nem látta őt… Karácsony fénye nyilvánvalóvá tette közelségét.
Olykor azok beszélnek a legszebben a világról, akik nem érzik jól magukat benne.
A békesség sok belső harc eredménye….
A bűn bonyolult, a szeretet egyszerű!
Az, hogy el kell fogadnod, nem azt jelenti, hogy jónak is kell tartanod magad.
A bűn a lelki törvények (hála, ráutaltság) semmibevétele. A diktátorok, ha lehetne, letagadnák azt, hogy gyerekek voltak.
Többet ér az egy szóban kimondott igen, mint az ezer szóban kifejtett magyarázkodás.
A hazugság (gonoszság) soha nem ismeri be az igazság (jóság) győzelmét, mert akkor már nem lenne hazugság (gonoszság).
Hivatalosan a jónak szurkolunk, és sokszor a hamisság győzelmének örülünk.
Tudósok egy csoportja bebizonyította, hogy a tudomány eddig téves értelemben használta a gravitáció szót (azt a hamis képzetet keltve, mintha a tárgyakban „lakna” valami „vonzerő”, holott azt csak a gravitációs hullámok által aktiválódik, stb.…). Az új irányzat zászlajára tűzte a leszámolást ezzel a gondolatokat gúzsba kötő, az emberiséget a pusztulásba vivő hagyománnyal. És valóban elérte: tankönyvekben, tudományos kiadásokban elkezdték az új fogalom használatát. Egyszóval: minden megváltozott, csak a „gravitáció” maradt.
A legsúlyosabb vétség: felélni a jövő nemzedék erkölcsi tőkéjét (egyházban, társadalomban).
Lelkiismeret-furdalásunk összeköt a bűnnel.
Ha egy veszélyes folyószakaszon a csónakod elsüllyed, és az örvénylő vízbe kerülsz, akkor gondolkodás nélkül a part fele kezdesz úszni. Nem reménység vagy hit ez, több a tudásnál is: az élni akarásnak valami elemi, ösztönös, erős belső késztetése, öntudatlan, mély meggyőződés, hogy a part a menedéket jelenti. Így menekül a lélek Istenhez.
A kevésre szükséged van, a sok kísértés lehet.
Tartok attól, hogy Isten „válogatás nélkül” kegyelmet gyakorol „gonosz” ellenségeimmel, megbocsát haragosaimnak.
Igen, mindenkinek (szentnek és gonosztevőnek, egészségesnek és betegnek) szeretetre van szüksége, jóságra, megértésre, olykor intésre, figyelmeztetésre is, de legtöbbször nem érezzük ezt a szükséget, sőt, fel sem ismerjük az igazi szeretetet. Szeretetről beszélünk, és gonoszságaink fölötti szemet hunyást, önzésünk kielégítését várjuk el.
Ártatlanságod gonoszságom bizonyítéka. Nem tudom elviselni.
Az univerzum bennünk tükröződik, mi az univerzumban…
Ha valaki többet akar Istentől, mint ő maga, az nálánál sokkal kevesebbre vágyakozik.
Azért kardoskodunk olyan hevesen az igazunk mellett, mert az egyedül szégyenletes vereséget szenvedne.